Magyarországon egyelőre nagyon ritka, mikor az örökbefogadó család személyesen is tartja a kapcsolatot a gyermekük vér szerinti anyjával vagy más rokonaival. Barna Sára mégis talált maroknyi családot, akiknél ez működik, és szakdolgozatában mutatta be, hogy működik náluk a kapcsolattartás.
Hova jársz, mihez készült a dolgozat?
A Wesley János Lelkészképző Főiskolára járok, szociális munkás szakra. Februárban államvizsgázom, a szakdolgozatomat pedig az ősz folyamán írtam meg.
Mi volt a témád?
Az örökbefogadó és a vér szerinti családok kapcsolattartása. Olyan örökbefogadó családokat kerestem interjúalanynak, akik személyes találkozókon keresztül tartják a kapcsolatot a gyermekük valamelyik vér szerinti rokonával. Öt ilyen családot sikerült találni, egyikük a gyerekük más örökbefogadóknál élő testvérével, a többiek a vér szerinti anyával és esetleg más családtagokkal szoktak találkozni.
Mi vezetett el az örökbefogadás, és ezen belül a kapcsolattartás témájához?
Az, hogy mélyebben mi vezetett el az örökbefogadás témájához, nehéz lenne megmondani. Viszont emlékszem a pillanatra, amikor kifejezetten elkezdett érdekelni: rátaláltam – az akkor még folyamatosan bővülő – Kisrigók blogra, és éjszakába nyúlóan olvastam a bejegyzéseket. Ezután már nem volt megállás, és egyre többet olvastam az örökbefogadásról, a szocmunka szakon pedig első (majd később utolsó) szakmai gyakorlatomat a Fővárosi Tegyesz Örökbefogadási Szolgálatánál töltöttem. Szuper tereptanárom volt, és rengeteget tanultam mellette.
A kapcsolattartás témája akkor kezdett el érdekelni, amikor elolvastam Joyce Maguire Pavao: Az örökbefogadás háromszöge című könyvét, majd Sue Wells-től a Veled, nélküled-et. Ezek a nagyszerű szakirodalmak döbbentettek rá arra, hogy az örökbefogadásban sem a titkos út a tiszta út, ahogy azt addig gondoltam. A történetek meggyőztek arról, hogy a nyitottság rengeteget tud adni mind az örökbefogadó családnak, gyereknek, és a vér szerinti anyának/rokonoknak is. Read the rest of this entry