„Meg kellett mutatnom a közönségnek, ahogy a furgon elviszi az öt gyereket”

Általános
„Meg kellett mutatnom a közönségnek, ahogy a furgon elviszi az öt gyereket”

Különleges dokumentumfilmeket láthattunk a január 13-i Örökbe.hu rendezvényen. Két, gyermekvédelemmel és örökbefogadással foglalkozó rövidfilmet néztünk meg együtt, majd a rendező, Vincze Máté Artur válaszolt a kérdéseinkre. Bemutatom a filmeket, és közlöm a beszélgetés írásos változatát. Az egyik film rövid ideig megtekinthető online.

Vincze Máté Artur 27 éves, 2014-ben diplomázott a Szinház- és Filmművészeti Egyetemen. Jelenleg New Yorkban tanul.

Az Elválasztva (2014) a diplomafilmje. A film azt mutatja be, ahogy öt testvért kiemelnek a vér szerinti családból és nevelőszülőnél helyeznek el. Látjuk, ahogy a gyerekek élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, új felnőtteket, új otthont, új iskolát, óvodát kell megszokniuk. Eközben párhuzamosan ismerkedünk meg a két anya szemszögével, a gyermekeit elvesztő, fiatal, összeomlott vér szerinti anyával, és a tapasztalt, középkorú, a gyereknevelést szívvel-lélekkel vállalt hivatásnak tekintő nevelőanyával. A kamera néhány hónapon át követi a testvéreket, ahogy beilleszkednek, egyre jobban érzik magukat az új környezetben, ugyanakkor egyre csökken annak esélye, hogy visszakerülhessenek a szüleikhez… (A képek az interjú mellett ebből a filmből valók.)

Ez a film online megtekinthető itt február 4-ig: https://vimeo.com/143853316

jelszó: preview_elv2015

 

A második film címe angolul Little Ones, magyarul talán Lánykor lesz (ennek ihletője Richard Linklater Sráckor című mozija, ami 12 éven át követi két testvér felnövekedését, játékfilm, de valódi gyerekek öregszenek benne). 2014-ben érkezett Magyarországra egy amerikai házaspár, akik három magyar lánytestvért fogadtak örökbe, egy ötéves ikerpárt és hétéves nővérüket. Máté nagy vállalása, hogy egy évtizeden át rendszeresen forgat a családdal, bemutatva a lányok felnövését. Ebből a vetítésre összevágott egy 25 perces anyagot a barátkozásból és az első három év érdekes eseményeiből. Különleges bepillantás volt, hiszen csak hét év múlva lesz nyilvános az anyag, már ha egyáltalán a család akkor beleegyezik a közzétételébe. Emiatt ebből a filmből még részletet sem lehet online publikálni.

A vetítés után beszélgettem Mátéval, és az örökbefogadókból, várakozókból, szakemberekből, felnőtt örökbefogadottakból és érdeklődőkből álló 70 fős közönségnek is sok kérdése volt.

Zs.: Honnan jött az érdeklődésed a gyermekvédelmi témák iránt?

M.: Úgy kezdődött, hogy a nagymamám sokáig feküdt az onkológián, és ott megismertem Juditot, aki nővérként dolgozott már 16 éve. Egyik látogatásomkor mesélte, hogy szeretné ezt a munkát otthagyni, és nevelőszülő lesz. Megtetszett a téma, és kértem, hogy hívjon fel, amint kap értesítést a gyerekek odahelyezéséről. Elég hamar jelentkezett, akkor elmentem hozzá és elkezdtem követni az eseményeket. Ezzel párhuzamosan érkezett az amerikai család Magyarországra, nagyon nehéz helyzetben voltam, mert mind a két téma egyszerre történt az ország különböző részein. A nemzetközi örökbefogadás pedig azért érdekelt, mert Amerikában három nyáron laktam egy családnál, akiknek a gyerekük örökbefogadott volt. Négy évig kutattam a témát, nagyon sok amerikai családdal találkoztam, de természetesen mindenki elutasított. Végül az utolsó pár beleegyezett, hogy filmezzem őket.

Zs.: Hogy sikerült a családok bizalmát megnyerni? Főleg a vér szerinti anyára gondolok, akitől kiemelték a gyerekeket.

M.: Nagyon nehéz és érzékeny folyamat volt. Jómagam sem tudtam, hogy ez történik majd az elválasztás napján. Judit mondta, hogy jön majd valamilyen furgon és azzal elmennek a gyerekekért, nagyon csodálkoztam, hogy addig nem is látta őket. Nekem is sokkoló volt a kamera mögül. Egyedül forgattam mind a két filmet, Ilyenkor én vagyok az operatőr és a hangmérnök is.

Az elválasztásnál nem engedtek be a lakásba, ami nem is gond, mert etikailag kérdéses lett volna. De végig tudtam követni a napjukat Juditéknak. A biológiai anyukával hosszasan beszélgettem a láthatásokon, és sikerült meggyőzni, hogy adjon nekem interjút és ellátogathattam az otthonába. Eleinte nagyon elutasító volt velem szemben, aztán megnyílt.

Zs.: Mivel sikerült rávenned?

M.: Arra gondoltam, ha elmondja a történetét, kerekebb lesz a film, és az emberek megismerhetik a nevelőszülőség másik oldalát, hogy tőle elvették a gyerekeket. Ő is úgy gondolta, hogy ez segíteni fog neki, de azóta sem kapta vissza a gyerekeket.

Zs.: Most megszavaztatom a közönséget: emelje fel a kezét, aki szerint indokolt volt a gyerekek kiemelése a családból! Vagy aki szerint indokolt volt nem visszahelyezni őket! (Öten jelentkeznek a hetven néző közül.) Bennem ott van a kérdés, miért vették el ezeket a gyerekeket.

M.: Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem és jogosan. De nem akartam a bürokratikus részében elmélyedni a folyamatnak, én a két anyára szerettem volna fókuszálni, az ő viszonyukra, megmutatni a két oldalt. Nyilván vannak olyan problémák a háttérben, amiket nem tudhattam meg. De alkalmatlannak minősítették a biológiai anyát, hogy öt gyereket neveljen, ez volt a konkrét ok, amiért elvették tőle őket.

Zs.: Én láttam a filmen egy nőt, aki nagyon ki van borulva, de én is az lennék a helyében, aki olyan lakásban lakik, ahol vannak játékok és ruhák, aki elmegy a láthatásra és ott még játszani is tud a gyerekekkel, aki kerek mondatokban fogalmaz. Krisztiánra, a legidősebb fiúra mint nagyon problémás gyerekre hivatkoznak, de én némi irigységgel néztem, ahogy az öt gyerek ül a fotelban és szépen hallgatják a mesét. Van valami, amit nem tudunk, vagy arra akartál utalni, hogy ez egy indokolatlan beavatkozás volt a család életébe?

M.: Több fel nem használt felvételen a gyámügy részéről elég kemény szavak érik az édesanyát, hivatkoznak a múltra, ahol próbáltak neki segíteni, és többször említették, hogy ez fog bekövetkezni, ha nem hallgat rájuk. De nem hitte el, amíg nem emelték ki a gyerekeket. Én is annyit tudok, ami elhangzott a filmben, hogy otthon hagyta a gyerekeket egyedül…

Zs.: Amíg elment a nagyokért az iskolába, otthon hagyta az alvó kicsiket.

M.: Az anyuka nem teszi meg azt, amit kérnek tőle, kéne járnia pszichológushoz, de nem megy, azóta sem. A gyerek az iskolában nem teljesítettek jól, gyakran voltak megfázva…

Zs.: Ez még nem a halálra verés esete.

M.: A gyerekeken nem volt semmi fizikai nyoma bántalmazásnak.

Zs.: Nyilván megviselte őket, hogy átkerültek egyik családból a másikba, de jólneveltek voltak, nem tűntek problémásnak, Krisztiánnak volt egy kis beszédhibája, de ez se halálos bűn. És még apuka is élt a családban.

M. Volt apa, ő nem része a filmnek, mert az anyákra szerettem volna fókuszálni. Az apuka is kiborult, amúgy is egy nagyon csendes, hallgatag karakter, de jelen volt, együtt éltek, minden este hazajött, ő szobafestőként dolgozik.

Zs.: Tehát még munkája is volt… Azóta eltelt három év, mi van most a családdal?

M.: Most márciusban lesz négy éve a kiemelés, azóta nem kapták haza a gyerekeket. Hosszas egyeztetés után egy nyárra az édesanya visszakapta az idősebb gyerekeket, de azok olyan állapotban kerültek vissza őszre a nevelőszülőkhöz, hogy Judit nagyon kiakadt, és kérvényezte, hogy ez soha többet ne történhessen meg, és ne lehessen ennél több kapcsolat az anyával. Ezért most nagyon beszigorítottak, és havonta egyszer egy órára találkozhatnak a gyerekek az anyával. Az édesanya úgymond megint nagyon kihúzta a gyufát. Egyébként az édesanya a film forgatása során terhes volt, és nagyon remélte, hogy adnak neki egy új esélyt azzal a babával, de nem, a szülőszobán vették el tőle és egy másik nevelőszülőnél helyezték el. Az a kisfiú már hároméves, de a találkozásokra eljön mind a két nevelőszülő és hozzák a gyerekeket.

Zs.: Minden nevelőszülő elmondja, hogy ha a gyereket meglátogatja a szülő, akkor a gyerek megzakkan pár napra. Azt viszont tudni kell, hogy a nevelőszülőnek és a vér szerinti szülőnek nem azonosak az esélyei. A nevelőszülő kap havi 45 ezer forintot gyerekenként, meg fizetést, mindkét filmben a nevelőcsalád már középkorú volt, bőséges gyereknevelési tapasztalattal, és még a nagyobb gyerekei is segítettek. Ehhez képest a vér szerinti anya elég fiatal nő, talán most lehet harminc, öt gyerekkel, és elmondta, hogy nem volt segítsége, nyilván hiányzott a gyakorlat is. Amit elmondtál, azt is mutatja, hogy ha egy család megindul a lejtőn, nem nagyon van megállás. Addig még lehetett volna tenni valamit, amíg a családban éltek a gyerekek. Utána már nagyon nehéz őket visszaszerezni, a gyerekek egyre távolodnak, most meg már hat gyerek van… Ez az ügy egyre reménytelenebb.

Beszéljünk a második filmről. Jól láttam, hogy az amerikai családnak már volt öt nagyobb gyereke, akik közül a legkisebb nem is sokkal idősebb az örökbefogadottaknál?

M.: Igen, a legkisebb kisfiú volt 8-9 éves akkor, a három lány pedig hét-, öt-, és ötéves, a kisebbek ikrek. A válogatásba azokat a jeleneteket próbáltam beletenni, amelyek mutatják, hogy melyik lánynál mi lesz a fő trauma később, ezért is kell folytatni ezt a filmet. Szerintem a legidősebb lány lesz a film főszereplője, neki van a legtöbb emléke, és ő utasítja el legjobban Magyarországot, és neki szerintem később fontos lesz felkutatni a gyökereit. A család azért is egyezett bele a forgatásba, mert a mormon egyházhoz tartoznak, és a hitüknek a része, hogy segítsenek másokon, ezért is fogadtak örökbe. És ezért is engedték, hogy forgassak, engem is segíteni akarnak ebben. Úgy történt, hogy Ferihegyen találkoztunk, és azonnal mentünk vidékre, beköltöztem velük a házba, ahol a harminc napos összeszokás alatt laktak, és elkísértem őket még az első hétre Amerikába. Sokkolt az élmény akkor. Nyolc hónappal később meglátogattam őket Amerikában, és a lányok már egyáltalán nem beszéltek magyarul. Próbáltam visszacsalni, de el volt veszve ez az ügy. Azért is említettem a mormon egyházat, mert a mormon misszionáriusokat 17-18 évesen a világ különböző pontjaira küldik. Mivel a lányoknak kettős állampolgárságuk van, ezért nagy az esély rá, hogy Magyarországra küldik vissza őket, egy teljes évre vagy kettőre, és akkor újra meg kell tanulniuk magyarul, ami a filmnek keretes szerkezetet adna. Nagyon reménykedem ebben, izgalmas befejezés lenne (nevetés).

Zs.: Azért még ne írjuk meg előre a történetüket…

M.: Ez a házaspár annyira profi szülő és óriási szeretettel veszi körül őket. Azért is felejtették el ilyen gyorsan a nyelvet, mert az öt testvér is annyira befogadó volt, semmiféle konfliktust nem láttam a lányok érkezéséből. Sőt, nagyon megható interjúkat vettem fel a biológiai gyerekekkel, akik elmondják, hogy az ő szüleik költhetnék a pénzüket hajóutakra, de ők inkább segíteni szeretnének, és a három testvér örökbefogadását választották. Nehéz most konfliktust találni a családban. Úgy próbálok forgatni, hogy mindig valami alkalmat választok, az iskolaidőt, a karácsonyt töltöttem már velük, egyszer visszajöttek Magyarországra, és rávettem őket, hogy menjünk el a nevelőanyához.

Zs.: Én végig nagyon vegyes érzésekkel néztem a második filmet. Egyrészt hihetetlenül cukik a kislányok, és pontosan tudjuk, hogy itthon nem lett volna esélye családot találni ilyen felállásban három testvérnek, nagyon jó, hogy végleges családba kerültek, és ilyen jó házaspárhoz, ahol szeretik őket, jó szülői eszközeik vannak és még a származásukat is tiszteletben tartják. Másfelől, ez egy veszteség. Magyarország elveszített három gyereket. Képről képre látszott, hogy még fel se szállt a repülő, és a lányok már elkezdtek amerikaiakká válni, már a mormon egyházhoz tartoznak, megváltozik a nevük is. Lépésről lépésre hagyják maguk mögött a szülőföldet. Az is döbbenetes, hogy itthon nem vállalnak az emberek három testvért, ott kint meg egy ötgyerekes család neveli őket. A lányok mennyi időt töltöttek a nevelőanyánál?

M.: Két évet. Egy idő után a biológiai anyuka nem jelent meg a láthatásokon, így lehettek örökbefogadhatóak. A család azért választotta Magyarországot, mert nagyon alapos kutatást végeztek, és azt hallották, hogy Magyarországon a legpontosabb a dokumentáció a gyerekek egészségi és szellemi állapotáról. A legviccesebb, hogy minden tudtak a lányokról, csak azt nem, hogy addig nem láttak fogkefét, minden foguk el volt rohadva. Kint sokat kellett menniük fogorvoshoz, de ne az itthoni fogorvosi rendelőkre gondoljunk, ott azonnal kapták a nevetőgázt, óriási plazmatévé lógott a falon, hogy véletlenül se fájjon a gyereknek.

Zs.: A vér szerinti családból miért vették el őket?

M.: Anyuka elhanyagolta őket. A legidősebb lány emlékszik, sok traumája van ezzel kapcsolatban, amit el is mondott már az örökbefogadó anyukának. Lakásokra emlékszik, ahol a földön feküdtek napokig, otthagyták őket, ő a szomszédba vitte a két testvérét, aki adott nekik kekszet és kávét, anyukának sok pasija volt és velük bulizott. Azóta egyébként van egy új gyereke, akit ő nevel és nagyon boldog.

Zs.: Most a legidősebb kislány 11 éves. Az már felmerült-e bennük, hogy miért nem Magyarországon találtak nekik családot?

M.: Ez még nem, de nagyon érdekes része lesz a filmnek, igyekszem majd ott lenni.

Zs.: Hogy tudod megoldani, hogy évente Amerikába elrepülj?

M.: Most New Yorkban tanulok, könnyű átmennem hozzájuk. Vettem egy kézikamerát a családnak, amivel maguk is forgatnak, amikor nem vagyok velük. Eddig dolgoztam, és csak a repjegyet kellett állnom, a család mindig kijön értem, náluk lakhatok, ehetek, nagyon jóban lettünk. Mindig fogják a fejüket, hogy mire vállalkoztam, de ők nagyon lazák, nem zavarja őket.

Zs.: És a pici gyerekek hogy vették, hogy életük legnagyobb, legérzékenyebb történésénél mindig ott van egy bácsi, aki kamerázik?

M.: Nagyon aggódtam, hogy mit fognak szólni. Nem mondtam el nekik, hogy magyar vagyok, ha kérdeztek, angolul feleltem, el akartam kerülni, hogy tolmácsként használjanak a barátkozáson. A legidősebb lány vette észre már a repülőtéren, hogy nekem is magyar az útlevelem (nevetés), de ezen túl nem került elő a téma. Mikor elbúcsúztam, Amerikában, a két kislány játszott, élték az amerikai álmot, csak a legidősebb lány rohant utánam a kocsiig, érezte, hogy én vagyok az utolsó kapocs Magyarországgal. Próbálom tartani a távolságot, hogy ne legyünk szoros barátok, de a kamera nem zavarja őket.

Zs.: Milyen volt a filmkészítés során a kapcsolatod a Tegyesszel illetve a gyámhivatallal?

M.: Az Elválasztvánál nagyon aggódtam, hogy letiltják a filmet vagy beavatkoznak, el is küldtem nekik. A gyám nagyon pozitívan állt hozzá, beleegyezett a forgatásba, aztán a személye is változott, szerencsére a második gyám is támogatta a film elkészülését. A hivatalos folyamathoz engedélyeket kértem. Azt kikötötték, hogy az elválasztást az anyától nem mutathatom, ezt tiszteletben is tartottam.

Zs.: Nagyon fontos belelátni ezekbe a folyamatokba. Egy ilyen film után kevésbé mondja az ember, hogy milyen nő az, akitől elveszik a gyerekét, vagy hogy miért szült nyolc év alatt öt gyereket. Egyébként a krémet sikerült elcsípned a vér szerinti szülőből, az örökbefogadóból és a nevelőszülőből is, a fogkefétől most tekintsünk el. Milyen gyermekvédelmi témákon szeretnél dolgozni a jövőben?

M.: Most a hat hét érdekel nagyon, egy kisjátékfilmet szeretnék erről. (Az örökbeadó szülő, ha önszántából adja örökbe a gyerekét, a baba hathetes koráig visszakérheti.) Ezt szeretném egy kisjátékfilmmel leforgatni, színészekkel, mert dokumentumfilmmel nehéz két olyan oldalt megtalálni, akik engedélyezik a filmezést.

Zs.: … és még vissza is kérik a babát (nevetés).

Hallgató: Kinek készültek ezek a filmek? Politikusoknak, egyszerű embereknek, érintetteknek?

M.: Az Elválasztva diplomafilm volt, egyetemre készült, határidővel. Engem megdöbbentett ez a kép, ahogy a furgon beáll a ház elé, beszáll az öt gyerek és bemutatkozik egy nő, hogy mostantól én leszek a nevelőtök. A film nem foglal állást, de szeretném megmutatni ezt a helyzetet. A második filmhez pedig szeretnék támogatást szerezni, hogy tudjon tovább fejlődni. Vannak más példák is hosszú távú dokumentumfilmre. Egyébként ez az első alkalom, hogy a közönséggel beszélgetek, az Elválasztva szerepelt párszor fesztiválon, de mindig külföldön voltam.

Zs.: A második filmet moziban is lehetne vetíteni, ha összejön tíz éven át a forgatás, és mivel Amerikában készült, az amerikai közönséget is érdekli. Mondtad, hogy a filmen nem akarsz állást foglalni. Benned, mint magánemberben kialakult-e egy állásfoglalás arról, hol a legjobb a gyereknek? Első a család, maradjon a szülőkkel a gyerek? Vagy sokkal jobb lehetősége van az örökbefogadóknál, akik ilyen remek emberek (nevetés)? Vagy maradjon a nevelőcsaládnál, ahol az egész kérdés nyitva van, és látja legalább a szülőket…

M.: Családban, legyen az nevelő- vagy biológiai család. Nagyon örülök neki, hogy egyre több nevelőszülőt képeznek ki és lehetősége van a gyereknek családban felnőni. Ugyanakkor abban is egyetértek, hogy minden gyereknek az anyja mellett van a helye. Tisztán látom, mik a Judit hibái, és mi a baja azzal, hogy a biológiai anya belerondít az ő munkájába. De ez egy nagyon nehéz munka.

Hallgató: Tervezed, hogy visszamész az első családhoz, és legalább azt megnézed, a gyerekek hogy fejlődtek, hogy alakult a kapcsolatuk egymással?

M.: Igen, ezt tervezem, csak nem volt időm rá.

Hallgató: Nekünk nagyon jó, hogy látunk ilyen sorsokat, de a gyerekre hogy fog hatni, ha 5-10-20 év múlva megnézi? Hogy az ő nyomora ország-világ elé van tárva?

M.: Ez nagyon jó kérdés. Az első film diplomafilm, széles közönséghez nem fog eljutni. Ha a gyerekek később szeretnék megnézni, akkor megmutatom nekik, de nem tudom, mennyire fognak rám emlékezni. A filmforgatás alatt egyszer sem kérték, hogy kapcsoljam ki a kamerát. A második filmnél nagy kihívás, hogy olyan kapcsolatom legyen a családdal, hogy a későbbiekben a film bemutatását engedélyezzék. Az amerikai szülőkkel nagyon könnyű volt forgatni, természetesnek vették, a kamera nem feszélyezte őket. Remélem, a lányokban is ez lesz az összkép, hogy nem zavarja őket.

Zs.: Ha a mormon értékrendet átveszik, ők is karitatív tettnek fogják tartani…(nevetés)

Hallgató: A lányok egymás között sem beszéltek magyarul?

M.: Nem. Pedig erre számítottunk, hogy lesz egy titkos nyelv, amin egymás között megbeszélik a problémáikat, de ez nem történt meg. Ha nem lenne az öt nagyobb testvér, akkor talán megmaradt volna, de egymás között is angolul játszottak.

Zs.: A család bátorította, hogy beszéljenek magyarul?

M.: Abszolút. Az anyuka nagyon lelkes volt, még gondolkodott is, hogy magyar bébiszittert fogad, de nem talált sajnos, és annyi dolguk van, hogy nem tudtak vele többet foglalkozni. De ők is örülnének, ha a lányok Magyarországra kerülnének, ahol meg kéne tanulniuk magyarul. Nem volt cél, hogy elfelejtsenek, csak a mindennapokban rengeteg dolog volt, ami lefoglalta őket.

Zs.: A jelenlevő szakembereket kérdezném, akik nemzetközi örökbefogadásokban is részt vesznek: van olyan korhatár, ami felett a gyerek nem felejt el magyarul?

Szakember: Akivel én találkoztam, a legidősebb külföldre került gyerek 11 éves volt, és ő elfelejtett magyarul, pedig volt kistestvére is.

Zs.: Mikor a gyerekek megérkeztek, pár hét múlva beíratták őket az amerikai iskolába?

M.: Igen, és még előtte nyáron jártak egy angol felkészítőre.

Zs.: Voltak-e kellemetlen helyzetek a forgatás során?

M.: Nem. Az amerikai család nagyon felkészült volt, tudták, mi hogy működik, nem kértek soha, hogy kapcsoljam ki a kamerát. Egyszer, még az ismerkedés alatt anyukára rákiabált a kislány magyarul, és levették apuka szemüvegét, más nem volt, de ez is inkább gyerekcsíny.

Zs.: A gyerekek is a krémbe tartoznak…

Szakember: A lányoknak van igényük arra, hogy beszéljenek a nevelőanyával? Mondjuk Skype-on?

M.: Beszélnek róla, de nem Skypeolnak. Idén mennek megint Magyarországra és meglátogatják. Fényképeket szoktak neki küldeni.

Zs.: Még nem beszéltünk róla, hogy a lányok cigányok voltak, legalábbis vélhetően. Ezzel foglalkoznak az amerikaiak? Vagy ez elsikkad a magyar identitás mellett?

M.: Nem tudják, mi az. Esmeraldát ismerik a Notre Dame-i toronyőrből, ez ott nem kerül szóba. A lányok pedig nem jutottak el idáig itthon, hogy tudatában legyenek.

Szakember: A biológiai anyáról beszélnek?

M.: Erről nem beszélnek, és a szülők nagy félelme, hogy utánuk megy.

Zs.: Vesz egy repülőjegyet Amerikába… (nevetés)

M.: Ettől tartanak, és ezért is kérték, hogy egy ideig ne legyen publikus a film. Tudják, hogy nincs joga a gyerekeket elvenni, de ettől félnek.

Zs.: Irracionális félelem… Mennyire tudtak az iskolába beilleszkedni a gyerekek?

M.: Nagyon hamar beilleszkedtek, csodálkoztam, hogy ilyen hamar megtanultak angolul, sok barátnőjük lett, és a nyelvvel sincs problémájuk. Ez az egyik legnagyobb hibája a filmnek, hogy nyolc hónapnál hamarabb nem mentem ki, de a szülők sem tudták, hogy ilyen hamar megváltoznak a gyereke. Azért is mentem ki akkor, hogy ezt a nyelvtanulási időszakot feldolgozzam, mikor félig magyarul, félig angolul beszélnek. De elkéstem, már teljesen angolul beszéltek. Akkor én lelepleztem magam, és magyarul kérdezgettem őket, de már nem tudtak.

 

Hallgató: Nekem ezt megerősítés látni, hogy egy ekkora gyereknek milyen lassan telik az idő, nyolc hónap alatt egy másik gyerek lett belőle. Persze ők Amerikába kerültek, egy másik társadalomba, ami sokkal nyitottabb a miénknél, és ott könnyebb volt nekik beilleszkedni. De ami nekünk nagyon rövid időnek tűnik, pár hónap, azalatt a gyerekkel nagyon sok minden történik belül is. Nekem az a tanulság, hogy erre kicsit jobban oda kell figyelni, és gyakrabban foglalkozni olyan témákkal, amik neki az örökbefogadás miatt fontosak, a múltjával foglalkozni.

Szakember: Miért gondoljuk azt, hogy ezek a gyerekek nem fognak ilyen gyorsan asszimilálódni, ha már a nevük megváltozott? Az az üzenet a nevüknél, hogy máshogy kell viselkedni, hogy egy rapid felejtésnek kell megtörténnie. Gyönyörű volt azt látni, hogy a három gyerek, mikor megérkeztek, rohan a nevelőanyához, és látszik, hogy valami bekattant, bejött egy gátlás, neki sem szólalnak meg magyarul.

Szakember: Én azt gondolom, ez az amerikai család nem is akart velük emlékezni, nem skypeolnak, félnek, hogy a szülőanya megtalálja őket, a gyerekek nevét megváltoztatták… Félek, hogy egy elfojtás felé nyomják őket. Másrészt az öt vér szerinti gyerekhez képest hátrányban volt a három kislány. Lehet, hogy rá sem jöttek, hogy titkolózhatnának. Ők asszimilálódni akarnak, olyanná válni, mint a másik öt.

Zs.: A névváltoztatás még Magyarországon történt, a magyar szakemberek is mondhatták volna nekik, hogy nem kéne…

Szakember: A gyámhivatal engedélyezni szokta.

Hallgató: Ha egy problémásabb gyerek kerül ki, ez akkor is egy sikeres örökbefogadás lett volna?

M.: Akkor valószínűleg nem lenne ennyi anyagom, és nem engedte volna a család a forgatást. Nem én választottam a gyerekeket, de szerencsém volt. A legtöbb család, akikkel találkoztam és szerettem volna forgatni, kezdő szülők voltak, ami sokkal stresszesebb. Ők már profi szülők voltak, tudták, mire számítsanak.

 

6 responses »

  1. Borzasztó az, hogy a mai Magyarországon azért, mert nem tiptop a lakás (5 gyerek mellett nem is lehet az) és mert egyedül hagyja az anya a gyerekeit addig, amíg a többiért elmegy óvodába vagy iskolába ki lehet emelni gyerekeket a családból. Egy ilyen helyzet után ki az, aki ép ésszel tudna továbbélni? Mindenkit lelkileg megviselne. Én azt láttam, hogy a szülők szeretik a gyerekeket. A nevelőszülő persze ragaszkodik (ez természetes), de milyen dolog azt mondani, hogy nála jobban fejlődnek. Ez olyan visszás nekem.

    Kedvelés

  2. Megrázó volt az egész…
    Én csak azt látom, hogy itt van ez a relative fiatal pár, nulla segítséggel, szükös anyagi körülmények között, mindent az anya csinál egyedül öt!! gyerekkel iszonyat túlterhelten, az apa passzívnak tünik, nagy valószínüséggel silány otthonról hozott mintákkal, példaképekkel a saját családjukból és olyan kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, céltalannak és tudatlannak látszanak ezek miatt. Nekik sokkal hamarabb gyakorlati segítség kellett volna, nem csak a figyelmeztetö mutatóujj fellendítése a levegöbe, hogy vigyázz, visszük a gyerekeket!
    A gyerekek nem tǘntek alultápláltnak, nagyon elhanyagoltnak, vagy bántalmazottnak. Egyszerüen csak nem elég kompetensek a szüleik a gyerekneveléshez, valamint öt gyerek felneveléséhez. Könnyü ám beletörni a hétköznapokba, közönyössé, kiégetté, ezáltal elhanyagolóvá válni ekkora terhelés alatt, miközben érzed, hogy minden félresiklik, nem jól fejlödik a nagy, nem beszél a kicsi, engedetlenek stb., fogy az erö, a türelem, sokszor már a szándék is a változtatáshoz és onnantól kezdve már csak szaladsz az esemenyek nyomában, ahelyett, hogy te fognád a gyeplöt. Nem találod a megoldást, mert nincs ehhez megfelelö szerszámod a hozott puttonyodban.
    Az egész szemléletmód káros, ahogy inkompetensnek tekinti a szakgárda ezeket az érzelmi és gyakorlati töke nélküli szülöket ahelyett, hogy segítenének irányt mutatni nekik abban, hogy hogyan is tud az ember müködtetni egy családot legaláb olyan szinten, hogy valamelyest müködjön és betöltse a funkcióját a gyerekek perspektívájából. És nem csak a pszichológus van a világon, mint egyetlen lehetséges segítö!
    Megható volt, ahogy figyelte az anya tudatosan, hogy mit csinál másképp a tapasztaltabb, idösebb nevelöszülö és néhány konkrétumot meg is jegyzett (beszélgetés, közös játék). Példaként tekintett rá ebböl a szempontból.
    A nevelöszülö hozzáállását felháborítónak találtam. Értem, hogy a legjobbat akarja a kis neveltjeinek, azt is, hogy óriásit fejlödtek nála a gyerekek, de ez mégsem fair, hogy így nyilatkozik többször is, hogy nem adná öket vissza. Ítél, felülröl beszél, szinte versenyez. Talán saját magának bizonyítja, hogy ö milyen ügyes, mennyivel hozzáértöbb, mint a szülöanya? Nem tudom…
    Annál a jelenetnél, mikor találkoznak a gyerekek a szülökkel és egy széken szemlélödik a nevelöanya, még meg sem szólalt, de a képernyön át éreztem, hogy ellenséges az anyával szemben. Szomorú, mert nem segít, csak ront a helyzeten.
    Én egy teljesen magára hagyott anyát látok, akin egyszerüen túlnö ez a feladat.
    De az viszont nagyon meredek, hogy egy ilyen szívfájdító élethelyzet után még becsúszott egy hatodik terhesség…
    Az egész olyan nekem, mintha az ország összes társadalmi problémája ebben az egyetlen személyben sürüsödött volna össze.

    Kedvelés

    • Én magam is nevelőszülő vagyok, a filmet próbáltam ilyen szemszögből (is) nézni. Egyrészt látok egy fiatal, nagyon meggyötört anyukát, aki nyílván nem ezt a sorsot érdemelné. Másrészt látok egy tapasztalt nevelőszülőt, aki tényleg jól csinálja a dolgát. Azért lássuk azt is, hogy egy ötös testvérsort beilleszteni egy családba nem kis feladat. Lehet pálcát törni felette de az, hogy konkrétan miért lettek a gyerekek kiemelve a családból , hogy milyenek voltak még a vérszerinti szülőknél nem derült ki számunkra sem a filmből , sem a cikkből, nyílvàn mert ez nem publikus, nem a mi dolgunk. A nevelőanya viszont tudja, hát meg is tudja ítélni hol vannak jobb helyen a gyerekek, hol fejlődnek jobban. Az meg , hogy nem szívesen adná vissza, mert megszerette őket – hàt kérem ő is emberből van. Ha a hivatal úgy dönt, hogy hazagondozhatóak úgyis megtörténik, hisz így kell lennie ( a nevelőszülő kicsit belehal, de ő ezt vállalta, ez a munkàja). Engem mindenesetre nagyon megerősített a film abban, hogy nevelőszülő vagyok és az is szeretnék maradni.

      Kedvelés

    • Öt gyerekkel elbírni rettentő kemény – még akkor is, ha pénzben, rokoni segítségben nincs hiány, és érett személyiség a szülő. Húszévesen pár év alatt belecsöppenni egy ilyen helyzetbe… embert próbáló.
      Lehet, ha a pár megáll 2-3 gyereknél, akkor nem kerülnek ide, akkor még elbírnak saját erőforrásaikból a helyzettel.
      Nem véletlen, hogy a törvény nevelőszülőnél is maximum 5 gyereket enged, pedig ők alapos kiválasztáson esnek át, egy hálózat, tanácsadó, gyám stb. áll mögöttük és pénzt is kapnak a gyerek ellátására.

      Kedvelés

  3. Nagyon sajnálom, hogy nem láttam a filmeket! Sajnos az online hozzáférhetőségről is lekéstem, 1 héttel később valóban nem működik a megadott jelszó.
    A fiatal rendezőnek sok sikert kívánok a további munkájához az amerikai családdal és a további projektekhez is!! A nemzetközi örökbefogadásokat Európán belül is lehetne követni…

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.