Babaköszöntő, 2018. január

Általános

Minden örökbefogadó család története más, mindenkinek megvan a maga útja. Öt friss örökbefogadó család mutatkozik be a januári Babaköszöntőben. Fiú-lány ikerpár, lengyel-magyar testvérpár, kisbaba magánutas örökbefogadással, 43 napos bébi és 15 hónap különbséggel érkező lánytesók. Szeretettel gratulálok a családoknak!

Nicknév: Juciék

Kik vagytok: Vidéken élő házaspár vagyunk, 11 éve élünk együtt, 9 éve házasok és nincs vér szerinti gyermekünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem nem vagyunk mások, mint mások. Nagyon szerettünk volna kisbabát és majdnem hét éven keresztül mindent megpróbáltunk, minden követ megmozgattunk, tényleg nem maradt már olyan módszer, amivel ne próbálkoztunk volna, de mégsem jött a baba. Két inszemimáció és két lombik után lelkileg annyira összetörtünk, hogy azt mondtuk, elég! Férjemmel felváltva rángattuk ki egymást a pokolból az évek alatt. Tudom, hogy sokan 6-8-10 lombikra is elmennek, de képtelenek voltunk rá. A sok kudarc, rengeteg megaláztatás…  Először 2014 körül került szóba az örökbefogadás, aztán végül 2016-ban indítottuk el. Maximum abban vagyunk mások, hogy mindenért keményen megdolgoztunk mindig, és ez a gyerekvállalásnál sem volt másképp.

Ki érkezett: Helyesebben kik érkeztek ❤ Titkos örökbefogadással egy fiú-lány ikerpár érkezett hozzánk! A megyei listáról, 2,5 hónaposak, egészségesek. Csodálatosak, tündériek, egyből éreztük, hogy hozzánk tartoznak. Mintha én szültem volna őket 🙂

Mennyit vártatok: legnagyobb ámulatunkra a jogerős határozattól számítva csak 10 hónapot vártunk. Zokogva nyeltem az örömkönnyeimet az utcán, mikor jött ‘A telefon’, de egészen addig, míg haza nem jöttek velünk a babák, nem mertük elhinni, hogy ez tényleg velünk történik. Aztán az egyhónapos próbaidő után nyugodtunk meg teljesen.

Mennyit vártak a gyerekek: néhány hónapot voltak nevelőszülőknél (csodálatos családnál).

Miért pont ők: 0-6 hónapos korosztályt jelöltünk be, nem volt származási kikötésünk, és az egészségügyi résznél is csak a legsúlyosabbakat nem fogadtuk el.

Miért pont mi: jó kérdés, vannak még csodák. Több házaspár közül esett végül ránk a választás. Családi házban élünk rendezett körülmények között és még nem volt gyermekünk. Nem tudunk erről sokkal többet.

A tanács, ami jól jött volna: legyen kész a gyerekszoba, mert pontosan egy hetünk volt az egészet készre csinálni plusz ugye minden mást elintézni. 9 hónap összesűrítve 🙂 Ugyanakkor 7 éve nézegettük vágyakozva a szobácskát és ha kész lett volna, az is nagyon nehéz lett volna. Plusz mi egy baba helyett kettőt kaptunk, úgyhogy így is, úgy is lett volna rohanás.

A legnagyobb problémánk most: szerencsére nincs olyan.

Miről olvasnál: minden érdekel a témában, továbbra is olvassuk a kapcsolódó könyveket, cikkeket.

*******

Kik vagytok? Negyvenes házaspár vagyunk, teljesen átlagos vidéki élettel. Bejártuk a szinte már szokásosnak mondható utat: kivizsgálások, lombikok sora. Aztán úgy döntöttünk, nem kísértjük tovább a sorsot (volt egy elég veszélyes fertőzésem az egyik beültetés után, ami hasműtéttel zárult), és jelentkeztünk a Tegyesznél. Gergő első gyermekünk.

Miben vagytok mások, mint mások?  Talán csak annyiban, hogy nekem a szülés nem hiányzik, én csak gyereket akartam és ebben a férjem is partner volt.

Ki érkezett? Gergőt 6 hetesen ismertük meg, még a kórházban. Épp a 43. napon hívtak minket, így a 6 hét miatt már nem kellett aggódnunk. Saját megyénkben, a mi városunkban született, az édesanyja lemondott róla. Koraszülött volt, így egy sor vizsgálat várt rá, de tulajdonképpen makkegészséges. Mozgásfejlesztésre járunk, de igazából a korának megfelelő fejlettségi szinten van.

Mennyit vártatok? 3 évet. Ez a megyénkben elég hosszú várakozás, de megbeszéltük a férjemmel, hogy nem az idő számít, hanem, hogy mindketten biztosan akarjuk.

Mennyit várt a gyerek? Hat hetet. Azt nem tudom, hogy miért a kórházban.

Miért pont ő? Csak megláttuk, és mindketten tudtuk, hogy szeretnénk. Korábban volt, hogy visszautasítottunk babát, ott nem volt meg az összhang köztünk, illetve mindketten bizonytalanok voltunk. Mi másfél éves kornál húztuk meg a határt és volt származási megkötésünk is, ennek ellenére 2 perc alatt eldöntöttük, hogy őt szeretnénk. Bár az ember lelkét nagyon megviseli, ha egy babára nemet kell mondania, mégis örülök, hogy származástól függetlenül megnéztük a többi kiajánlott babát is.

Miért pont ti? Nos, ezt nem igazán tudom. Igaz, már a sor elején voltunk, de Gergő előtt nem sokkal volt egy másik baba, akire igent mondtunk, de sajnos a hivatalok között valahol a gyermek papírjai elakadtak, illetve valószínűleg még nem ajánlhatták volna ki. Aztán előkerült egy másik pár, akik ezt a babát szerették volna, s jogi útra terelődött az egész ügy. Ez tavaly decemberben történt, s még a karácsony is úgy telt, hogy biztattak bennünket. Gergővel január elején ismerkedtünk meg. Azt gondoltam, egy darabig biztos jegelve leszünk, hogy legyen időnk feldolgozni a történteket. Szerencsére nem ez történt. Attól a perctől, hogy megismerhettük a kisfiúnkat, már nem számított semmi más, csak mi, hárman.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem szabad kiakadni az adminisztratív dolgokon (én eléggé nagy igazságérzettel lettem megáldva). Ha ez az útja, hogy gyerekünk legyen, hát nyeljünk egy nagyot, és hajrá!

A legnagyobb problémátok most: Nincsenek nagy gondok, talán csak annyi, hogy jelenleg azon dolgozunk, hogy a kórházi vizsgálati leleteken ne jelenjen meg Gergő eredeti neve.  Valamiért ezt nehezen értik meg, egész a jogi osztályig kell menni miatta.

Miről olvasnál szívesen? Bármiről! De tényleg! Három évig napi szinten olvastam a blogot, nagyon sokat segített. Így, amikor kérdezhettem volna a Tegyesztől, furán is néztek rám, mert eléggé felkészült voltam.

*******

Kik vagytok? Móni és Zoli, 30-as éveinkben járó házaspár vagyunk. Kislányunk 11 hónapos, nyílt örökbefogadással érkezett a családunkba.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben! Ugyanolyan család vagyunk mint mások, de mindenkinek megvan a saját megvívott harca.

Ki érkezett? Dorka, újszülött csecsemő, teljesen egészséges. Magánutas örökbefogadással a Tegyeszt használva közvetítő szervezetként. Közös ismerősön keresztül találtunk egymásra. Dorka ma már egyéves. 2017.01.13-án született, a nevét mi adhattuk. A szülésnél szerettünk volna ott lenni, de sajnos lekéstük, mire Budapestről  leértünk Debrecenbe. A kórházban nagyon rendesek voltak, kaptam a kislányunkkal egy egyágyas szobát, így az első pillanattól együtt vagyunk vele.

Mennyit vártatok? Körülbelül 3 évet .

Mennyit várt a gyerek? Semennyit! Négy napot töltöttünk a kórházban és utána hazahoztuk.

Miért pont ő? 0-1 éves korig, bármilyen nemű, korrigálható egészségi állapotú gyermekre vártunk, származási kikötéssel. A Tegyesztől nem volt kiajánlásunk abban a három évben, így amikor jött ez a lehetőség, tudtuk, hogy ő lesz a mi kislányunk.

Miért pont ti? Megismerkedtünk a vér szerinti szülőkkel és nagyon jó kapcsolatot ápolunk azóta is. Ment minden  a maga útján.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy ne lepődjünk meg, hogy mekkora a bürokrácia az egészben. Hogy két külön megye között milyen nehezen megy az adategyeztetés, és így 6 hónapba került, míg anyakönyvi kivonatot kaptunk .

A legnagyobb problémátok most: Nincs ilyen, minden lezárult és a kislányunk csodálatos.

*******

Nicknév: nincs

Kik vagytok? Magyar-lengyel házaspár vagyunk, 2003-tól majd 10 évet vártunk az első örökbefogadott gyermekünkre – inszeminációk, invitrók után… Már a kezelések alatt formálódott bennünk a kérdés, hogyan tovább. Gyerek nélkül is lehet élni, de belevágtunk először Lengyelországban az örökbefogadás “rejtelmeibe.” Lengyelországban belföldiként fogadtuk örökbe első fiunkat. Azután országot váltottunk, s itt, Magyarországon “folytattuk” – mondván: egy kis lengyel mellé egy kis magyar is kell 😉 Nem mentünk alapítványokhoz, mert egy kicsit hullámvölgybe kerültem – majd’ 15 év után jöttem újra haza (férjem kapott itt munkát), s nehezebb volt, mint gondoltam. S már kezdtem magam jól érezni, újra dolgoztam, fiunk oviban, másoddiplomás képzésre jártam … csöng a telefon hétfőn, aztán kedden, s szerdán már megnéztük vidéken a 2 hetes babát.

Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem nem vagyunk mások, igaz, mindenki története egyedi… Soha nem görcsöltünk, nem mentünk el a végletekig, elfogadtuk azt, ami velünk történik, s amikor már bele is nyugodtunk, kétszer is akkor csöngött a telefon. A két fiunk története nagyon hasonló, és mégis más: mindkettőjüket egyhónaposan vihettük haza, egyik szőke, a másik barna/fekete, klassz, hogy kétnyelvűek, s hogy lengyel-magyar házasságba lengyel-magyar gyerekeket sikerült örökbe fogadnunk…!!!

Ki érkezett? Vincent, egyhónapos kisfiú. Úgy tűnik, egészséges, igaz, az első 9 hónapjáról szinte semmit nem tudunk… Egy hónapot töltött kórházban, kéthetesen láttuk először, s míg hazavittük, 3-szor tudtuk megnézni. Vidékre kellett menni, hétvégén első fiunkat is vittük… nagy élmény volt! Tetszett neki. Kilenc nap alatt kellett az életünket, lakásunkat átrendezni.

Az az első hónap nagyon nehéz lehetett neki: éppen összevontak két kórházat – tumultus volt. Itthon kb. 3 hónap kellett neki, hogy biztonságban érezze magát – azaz addig szinte csak sírt es evett. De nagyon vigyáztunk rá, megtettünk mindent, s karácsonyra szépen lassan “kisimult”, megnyugodott, s azóta egy örökké mosolygós vidám baba! Többen mondtak, hogy jó a humora – s tényleg hatalmasokat kacag.

Mennyit vártatok? Tulajdonképpen nem sokat: a tanfolyamot 2014-ben végeztük el, s Vincent 2016 szeptemberében született – kb. 2-2.5 évet.

Miért pont ő? 4 év korkülönbség van a két fiunk között: klassz, mert a nagy sokat tud segíteni, s az ő energikus, hirtelen karakteréhez pont passzol a kicsi vidám-nyugodtsága. Ők egy kicsit jin-jang… Éppen ő kellett nekünk, hogy meglegyen az egyensúly (persze ezt előtte nem tudtuk, nem éreztük, hisz akkor is klassz kis család voltunk!)

Mivel anno a kisfiunk 2.5 éves volt, kisbabát kérhettünk. A betegségeket inkább kizártuk, csak a kisebb eltéréseket (szemüveg, nagyothallás) hagytuk jóvá.

Miért pont ti? Mi nem szűkítettük a lehetőségeket azzal, hogy fiút vagy lányt szeretnénk, s a származására sem tettünk megjegyzést. A helyi Tegyesz nem talált a megyében szülőket, így az országos listán kerestek tovább, s valahogy minket “dobott ki a gépezet”.

A tanács, ami jól jött volna utólag: két tanfolyam és felkészítés után, azt hiszem, nem sok kérdés maradt bennünk…

A legnagyobb problémátok most: csak a normális testvérféltékenység.

Miről olvasnál szívesen? Amikor már nagyobbak lesznek, hogyan lehet a problémákat, kérdéseket kezelni: testvérféltékenység, tinédzserkori lázadás.

******

Nick név: lottilili

Csongrádi házaspár vagyunk, 38 és 43 évesek. Mikor kiderült, hogy nem lehet vér szerinti gyermekünk, szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy akkor szív szerinti gyermekünk lesz. Akkor még csak egy gyerekben gondolkodtunk, eszünkbe sem jutott, hogy rövid időn belül kétgyermekes családdá válunk. A jogerős alkalmassági határozat megszerzése után fél évvel döntöttünk úgy, hogy vállaljuk a nyílt örökbefogadást, így jelentkeztünk az Alfa Szövetségnél. Még abban az évben karácsonykor kaptunk egy e-mailt, mely szerint van egy háromhetes kisfiú, akit visszaadtak az örökbefogadók, és ha igent mondunk, a miénk. Karácsonyi csodának tekintettük, így azonnal felhívtuk az alapítvány vezetőjét, aki elmondta, hogy a visszaadás oka, hogy a pici keresztezi a lábát és mielőtt igent mondunk, ők kivizsgáltatják. Férjemmel azt mondtuk, hogy miattunk nem kell kivizsgáltatni, úgy fogadjuk el, ahogy van, ha szükséges, elhordjuk fejlesztésre. Valahogy azt éreztük, hogy egészséges. A két ünnep között semmilyen ügyintézésre nem volt lehetőség, de az alapítvánnyal napi telefonos kapcsolatban voltunk. Egy hétfői napra volt megbeszélve, hogy megyünk a Gyámhivatalba és elintézzük a papírokat, ezt aznap délelőtt még meg is erősítették és megnyugtattak, hogy minden rendben van, várjuk a telefont, hogy mikorra kaptunk időpontot. A hívás csak nem jött, ezért késő délután mi hívtuk az alapítvány vezetőjét, aki közölte, hogy mégse mi kapjuk. Egy világ omlott össze bennünk, még távolabbinak tűnt, hogy igazi családdá váljunk. Nem tudtunk megnyugodni, mert nem értettük az eljárást, így ismét felvettük a kapcsolatot az alapítvánnyal, hogy magyarázatot kapjunk a hirtelen megváltozott döntésre. A magyarázat csupán annyi volt, hogy a bizottság nem mellettünk döntött, de mivel az eljárást ők sem tartották tisztességesnek, megígérték, hogy a következő gyermeket mi fogadhatjuk örökbe. Persze ebben nem bíztunk, és eltelt négy olyan hónap, amikor csak az járt a fejünkben, hogy milyen közel voltunk ahhoz, hogy magunkhoz öleljük a gyermekünket és most milyen távolinak tűnik mindez. Legnagyobb megdöbbenésünkre ismét jött egy e-mail, melyben értesítettek a jó hírről, azaz Lottikánk érkezéséről. Hittük is meg nem is, hogy ennek a történetnek pozitív lesz a végkimenetele. A férjem végig azt mondta, hogy “ne éld bele magad”, de azt nem lehet, az első perctől beleéltük magunkat. A történtek után a család is nagyon féltett bennünket egy újabb csalódástól, de 2016. június 3-án megszületett Lotti, akit június 8-án fogadtunk örökbe és hoztunk haza. Nem karácsonyi csoda, de szülinapi ajándék lett, ugyanis június 8-án van az én születésnapom. 15 hónapot vártunk rá a határozattól. Ettől a naptól kezdve átléptünk a rózsaszín világba, átvitt értelemben és szó szerint is. Rózsaszín szemüvegen keresztül láttunk mindent.

Egy babatalálkozó alkalmával megismerkedtünk a mi kis majdnem karácsonyi csodánkkal és szüleivel, és azonnal rájöttünk, mennyire nincsenek véletlenek. Ahogy Lotti nekünk lett rendelve, úgy a karácsonyi csoda akkor a másik házaspárra várt. És persze, ha a másik házaspár akkor nem kapja meg a karácsonyi csodájukat, lehet, kifutnak az időből, mert betöltik a 45 évet, így csecsemőt már nem fogadhattak volna örökbe. Persze soha nem adtuk fel a reményt, hogy Lottikánknak lesz egy testvére, és rendkívül hamar, 15 hónap múlva magunkhoz ölelhettük Lilit is, aki Lotti édes testvére, így egyértelmű volt, hogy hozzánk kerül. Mindkét lány teljesen egészséges. Sok tanácsot kaptunk, ami szinte mind a türelemről szólt, de mi türelmetlenek voltunk és ez bennünket igazol. Hittünk benne, hogy nem kell hosszú éveket várnunk, hittük, hogy a mi gyermekünk már nagyon meg szeretne hozzánk születni. Ez a mi történetünk, nem egészen három év alatt kétgyerekes család lettünk.

Aki az elmúlt egy évben fogadott örökbe, és szívesen megosztaná itt a történetét, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen tud jelentkezni.

Az Örökbe.hu blog minden tartalma ingyenesen elérhető, de lehetőség van az oldal és a rendezvények önkéntes támogatására. Itt olvashatsz a támogatási módokról.  

Következő találkozónk: február 10., blogszülinap és jelmezbál. Gyere te is!

3 responses »

  1. Csodás történetek!
    Gratulálok mindenkinek, gyönyörű gyermekek!
    Hihetetlen , hogy az iker kisfiaim óta, akik 20 hónaposak, ez a második happy end ahol ikrek kerültek csalásba!
    Ők egy kicsit az én szívem csücskei is!
    Juciék leljétek benne sok örömötöket, csodás és kivételes ajándékot kaptatok és kaptak a gyerekek az élettől!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s