Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Kik vagytok?
35 és 37 évesek, 14 éve kapcsolatban, két éve házasságban. Vidéken élünk egy baranyai kis faluban, a családdá válás volt az egyetlen olyan vágyunk, amit nem tudtunk megvalósítani. 7 év lombikozással a hátunk mögött 2019-ben megérett bennünk a döntés, hogy szeretnénk ezt az életszakaszt lezárni, és belevágunk az örökbefogadási folyamatokba.
Miben vagytok mások, mint mások?
Nem vágytunk és vártunk újszülöttre, abba a szerintem szűk rétegbe tartozunk, akik az 5 éves korhatárt, és a testvérpárt elfogadó részt is beikszeltük.
Ki érkezett? Mennyit vártatok?
És emiatt viszonylag korán, az elhatározásunkat követő kb. egy év után már meg is csörrent a telefon. Egy 4 kislány, és egy 6 éves kisfiú testvérpárnak kerestek örök anyukát és apukát, a megyei listán (Baranya). Az iratbetekintés után azonnal módosítottuk a határozatunkat, és megemeltük az életkorra vonatkozó adatokat, hogy megindíthassuk a barátkozási folyamatot.
Mennyit vártak a gyerekek?
A gyerekek 2 és 4 évesen kerültek kiemelésre a családjukból, elhanyagolva, és jelentős lemaradással kerültek a nevelőcsaládjukba. Ott két évet töltöttek el, mikorra örökbefogadhatóvá váltak. A két év nevelőcsaládban töltött év alatt a kislányunk megtanult járni, megtanulták az evőeszközök és étkészletek használatát, fejlesztést kaptak mindketten (gyógytorna és logopédia). A lányunk teljesen behozta a lemaradásait, a fiunk beszédfejlődésben további fejlesztésre szorul még. A nevelőszükőket azonnal elfogadták, anyának és apának hívták őket, az érkezésünk előtti hetekben már felkészítették őket, hogy az angyalkák találtak nekik örök szülőket.
Miért pont ők?
Mikor a felkészítő tanfolyamon kaptunk egy feladatot, hogy írjuk le, milyennek képzeljük el a gyerekünket, pontosan azt írtuk le, mint amit az angyalkák intéztek 🙂 Cserfes, vagány, eleven, gyönyörű gyerekeket 🙂 A fiunk második keresztnevet is kapott a vér szerinti szülőktől, ami pont ugyanaz, mint a férjem apai és nagyapai keresztneve. Pont annyi évesek, mint mikor elhatározásra jutottunk, hogy családot szeretnénk alapítani, csak akkor még nem tudtuk, hogy nem vér szerint fognak születni.
Miért pont ti?
Erre majd úgy 10 év múlva tudok válaszolni. A megyében nem volt más, ilyen korú gyereket és testvéreket elfogadó várakozó.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
A fórumokon, beszámolókban nagyrészt csupa rózsaszín érzésekről számolnak be az újdonsült szülők. Kevés az az ember, aki felvállalja, hogy pl. nem volt szerelem első látásra a találkozás (mikor először találkoztunk velük egy szobában, a fiam első mondata, arra a kérdésre, hogy bemehetünk-e hozzá egy “nem” volt), vagy hogy lelkileg megvisel ez az óriási változás bennünket is. Igenis nem csak vágyak teljesülése ez az egész folyamat, hanem kemény érzelmi hullámvasút, ami miatt nem kell hibáztatni magunkat.
A legnagyobb problémátok most:
Mindketten hoztak magukkal olyan kommunikációs és idegrendszeri elmaradottságot, amivel pláne újdonsült szülőként nehéz megbirkózni.
A fiunknál beszédfogyatékosságot állapítottak meg, ami nem a kiejtészavarban mutatkozik meg, hanem nagyon nehezen fejezi ki magát. Kevés a szókincse, nehezen alkot egész, és azonnal megérthető mondatokat. Az óvodai logopédiai foglalkozás mellett most különórákra visszük, de mellettünk is nagyon sokat fejlődött már. Még a nevelőszülőnél is sokat tévéztek, azon aludtak el, és azért nem meséltek nekik, mert állítólag nem figyeltek rá. Most már az ötperces meséket is élvezettel hallgatják, ha nem lenne esti mese, azt büntetésként élnék meg. Legnagyobb gondunk most, hogy figyeljen a kérdésére adott válaszunkra, arra, amit mondunk neki, kérünk tőle, mert nagyon nehezen tud egy dologra összpontosítani. Emellett sokszor még udvariatlanul fogalmaz és fejezi ki magát, ami bántó tud lenni. De ez is rengeteget változott jó irányba.
A kisasszony pedig elég akaratos, makacs személyiség, még sajnos a dackorszak is tart, így mindennaposak az összetűzések, hogy a követelőzését és ellenszegülését visszaszorítsuk. Sokszor próbálkozik erőltetett kiabálással és hisztivel, de a dühöngés végén meg tudjuk már beszélni, hogy miként lehet ezeket a helyzeteket enélkül megoldani. Az óvodába is néha úgy megyünk érte, hogy sokat rosszalkodott, ki kellett ülnie a gondolkodószékre, de javul ezen a téren is talán.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
A nagykönyv az első hetek és kamaszkor nehézségeire készít fel leginkább, azonban a hétköznapok adta szituációkban eléggé egyedül tudjuk érezni magunkat a problémáinkkal. Hogy egy kissé figyelemzavaros gyereket mivel tudsz összpontosításra tanítani, hogy a kezdeti harapós/karmolós hetek után a határaik feszegetésére mi a jó reakció, miközben bizalmat is szeretnél kiépíteni, de a fejünkre sem nőhetnek. Tudom ezek gyerek- és szituációfüggő esetek, de egy újdonsült szülőnek minden jól jöhet ilyenkor.
Miről olvasnál szívesen?
“A The A-Z of Therapeutic Parenting: Strategies and Solutions” c. könyvet magyar fordításban. Read the rest of this entry
