Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Anya és Apa is 37 éves, egy vér szerinti majdnem 11 éves kislánnyal. Otthonról dolgozunk mindketten, így sok időnk jut egymásra. Nagy a szerelem köztünk, boldogak vagyunk. Megismerkedésünk után fél évvel összeházasodtunk, rá egy évre pedig megszületett a kislányunk. Szerettünk volna még egy gyermeket, de sajnos volt két vetélésem 2020-ban. Elvileg egészségügyi akadálya nincs, hogy tovább próbálkozzunk, (és még sose tudni,) de a házasságunk során (12 év) igazából időről–időre felvetődött bennünk az örökbefogadás. 2021 decemberében végül jelentkeztünk, és vártuk a gyermeket, akit a jó Isten szánt nekünk. Ez kicsit hosszabb várandósság, mint a kilenc hónap, de ugyanúgy telve volt a szívünk szeretettel előre is.

Miben vagytok mások, mint mások?

Semmiben.

Ki érkezett?

Egy – a barátkozás kezdetén – 20 hónapos kisfiú (akit nem mellesleg úgy neveznek, ahogyan a kislányunkat hívtuk volna, ha kisfiúnak születik). Az aktabetekintéskor elhangzott néhány „ijesztő” infó (részben helytálló, részben nem), de azonnal tudtuk, hogy mindenképp szeretnénk megismerni – és azt is, hogy ő nekünk van megteremtve. Az első találkozás szintén nem volt egy rózsaszínű, habos-babos mesebeli pillanat, mert a kisfiunk azt a negyven percet végigordította. Szinte meg sem tudtuk igazán nézni, hogy milyen is a kis arca, mert befúrta magát a nevelőszülő ölébe. Elég sok „negatívumot” (az akkori valós helyzetet) is hallottunk a nevelőanyától, szóval picit nehéz szívvel jöttünk el tőle. Viszont semmi kétségünk nem volt, hogy folytatjuk a barátkozást, és hogy szeretnénk őt. Másnap ismét mentünk hozzá, és rá 11 napra már a 30 napos kihelyezésre hozhattuk haza. Voltak döcögős pillanatok a barátkozás alatt, és az itthonlét kezdetén is, de hát ez nem is egy amerikai film, ugye?

Egyébként egy érzékeny lelkű, jó humorú, édes és okos kismanó – a maga kis batyujával ugyan. Van miben fejlődni – és mióta egy család vagyunk, van sok pozitív változás (!) -, de igyekszünk kitárni előtte a világot és főként szeretni, biztonságot és örömöt nyújtani neki.  A nővérével is odavannak egymásért, mint ha mindig is testvérek lettek volna! Sokszor úgy érezzük, hogy ő mindig is velünk volt, mindig is a miénk volt!

Mennyit vártatok?

2021 karácsonya előtt jelentkeztünk, 2022 júliusában lett meg a határozatunk, és 2023 február vége felé kaptuk a telefonhívást (amit soha nem felejtünk el, hiszen olyan fantasztikus érzés volt, mint ha akkor született volna meg számunkra), március elején hoztuk haza a kihelyezésre, és áprilistól „hivatalosan” a mi gyermekünkJ . Mikor megkaptuk a születési anyakönyvi kivonatot, az is csodálatos pillanat volt.

Mennyit várt a gyerek?

Ő először csecsemőotthonban volt, aztán pedig nevelőszülőknél, de 18 hónapos korától volt örökbe adható. Sosem volt kapcsolattartása.

Miért pont ő?

0-4 éves korig, nemtől és származástól függetlenül vártunk a gyermekünkre a megyei listán (Borsod), és számos egészségügyi /családi kritériumnál azt jelöltük be, hogy további tájékoztatást kérünk. Így az egyik kritérium miatt is (amit kevesebben jelölnek meg) hozzá illőnek gondoltak minket.

Miért pont ti?

Ahogy fentebb említettem, elfogadóak voltunk bizonyos kritériumra. Illetve azt gondoljuk, hogy az életmódunk, a mindennapjaink, az, hogy ennyi időt tudunk vele tölteni, olyan tényezők voltak, amik alapján gondolhattak ránk, mert neki – az ő kis személyiségének, kissé zaklatott lelkületének – pont egy ilyen életvitel volt tökéletes. De lehet csak elfogultak vagyunk, és azt gondoljuk, ő itt van a legjobb helyen, hiszen ő nekünk született.

A tanács, ami jól jött volna utólag

Hogy ahogyan telnek a napok, hetek, valóban könnyebb lesz, és nem kell megijedni annyira. Nem kell félni attól az érzéstől sem, hogy igazából nem ismerjük még őt. Mert idővel egyre jobban látjuk, ki ő, milyen ő, és egyre inkább egymáshoz formálódunk. Illetve, hogy ne hasonlítsuk máshoz, mert ő egyedi és épp ettől különleges. De főleg, hogy nem biztos, hogy az a hatalmas szeretet azonnal bearanyoz mindent. A kezdeti „hogyan tartsuk életben/ éljük túl a napot” számunkra eleinte előtérbe került, és ahogyan kezdtünk összecsiszolódni és kölcsönösen kötődni, úgy lopta be magát a szívünk a szeretet, finoman, halkan, de annál szívmelengetőbben.

A legnagyobb problémátok most

Még mindig a kiszámíthatatlanság: elég hullámzó, hogy mire hogy reagál a drágánk, és ez néha megnehezíti az egyes helyzeteket.  De igazából ez semmiség, mert ügyesen és jóízűen eszik, jókat alszik, sokat nevet, „szófogadó”, egészséges, és főleg kezd ő is szeretni minket és ragaszkodni. És ez a legfontosabb.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok?

Igazából az lepett meg bennünket, hogy a nevelőcsalád mennyire másképp nevelte, gondozta, ahogyan mi tettük volna, és egyrészt ez nehézségeket is okozott, okoz, másrészt le is döbbentett bennünket. Nem a „batyu” volt meglepő, hanem az, hogy a nevelőcsaládon mennyi minden múlhat. (Éjjel-nappal tévé vagy telefon képernyője, hektikus napok, napirend és déli alvás nélkül, folyamatos cukros üdítők és nasik, egész napos evés, rengeteg hiszti, ordítás, ezeknek pedig a „megengedése”, ezek pedig zaklatott, nyugtalan lelkivilágot eredményeztek  stb). Illetve élőben és élesben más szembesülni esetleges elmaradásokkal, vagy jellemvonásokkal a gyermeknél, mint amikor az a tanfolyamon hangzik el. Viszont maga a tanfolyam fantasztikus volt és sokat segített – de klassz lenne, ha még sokkal több gyakorlati és valós élethelyzet hangzana el.

Miről olvasnál szívesen?

Hogy mi zajlik a gyermekekben, a lelkükben, hogyan lehet a kötődést mélyíteni, hogyan lehet segíteni nekik a nevelőcsaládtól való elszakadás feldolgozásában és az örökcsaládba való beleszületésben.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

34 (anya) 37 (apa) Régóta vártunk gyermekre, aztán 2021-ben eldöntöttük, hogy a kivizsgálások és 3 lombik után mi örökbefogadás útján leszünk szülők. A döntés akkora megkönnyebbüléssel járt, hogy nem volt túl nagy gyászfolyamat, egyszerűen örültünk, hogy belátható időn belül szülők leszünk.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintem semmiben 😊 Talán az átlagnál bátrabbak vagyunk a tesókkal😊

Ki érkezett?

2 és 4,5 éves gyönyörű, okos, bájos, egészséges kislányok országos listán (Bács-Kiskun megyéből). A kicsi csupa mosoly és zsiványság, mindig keresi a csibészségre a lehetőséget. A nagy már emlékszik a vér szerinti családra, illetve az örökbefogadással újabb elszakadást élt meg. Nagyon érzékeny és szeretetre éhes, okos, gyorsan tanul, minden érdekli.

A nevelőszülővel rendkívül nagy szerencsénk volt, hiszen ő maga is örökbefogadó szülő. Végig azon dolgozott, hogy minél könnyebb legyen a lányoknak minket elfogadni. Mire mentünk, barátkozni már úgy vártak, mint az új szüleiket. A nagy lányunk néha emlegeti a nevelőanyát és a többi gyereket, bár egyre ritkábban. Ha az utcán hasonló karakterű nő mellett megyünk el, mint a nevelőanya, akkor a kicsi simán rákiabál, hogy Anya! 😊

Elmaradásuk nem igazán van, ahány szakember látta a lányokat, mindenkitől azt kapjuk vissza, hogy teljesen koruknak megfelelőek, okosak. A zenét imádják, legyen az komolyzene, népzene, gyerekdalok 😊

Mennyit vártatok?

A jelentkezéstől szinte napra pontosan egy év volt a telefonhívás, a határozattól 5,5 hónap. Kb. 120 körüli volt a sorszámunk Győr-Moson-Sopron megyében.

Mennyit várt a gyerek?

A bíróság szüntette meg a szülői felügyeleti jogot 2022. februárban, novemberre lettek öröke adhatók.

Miért pont ő?

2-5 év közötti korrigálható eü. állapotú 1 vagy 2 gyermekre várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül.

Az aktabetekintésnél erősen elgondolkodtunk, mert az előéletüket olvasva megijedtünk, de úgy döntöttünk, hogy megnézzük a lányokat, mert egy halom papír alapján nem lehet ekkora döntést hozni.  A rápillantáson beszélgettünk a nevelőszülővel, és Bajáról hazafelé már tudtuk, semmi nem maradt a kontra oldalon

Miért pont ti?

Azt mondta az ügyintézőnk, hogy megyei és országos listán is mi voltunk az egyetlen pár, aki roma származású tesókat elfogad, így kerültünk sorra 120 körüli sorszámmal.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Jó volt a tanfolyam, mi is sokat készültünk, de két gyerek berobbanására nem lehet felkészülni. Őszintén hittük, hogy nekünk minden menni fog…Hát nem. Most rendszeres újratervezés van, és próbálunk lazák lenni. Rájöttünk, hogy tökéletesek úgysem leszünk, szóval igyekszünk elég jók lenni. Minden tanács elhangzott valahol (barátoktól, szülőktől, tanfolyamon, örökbe.hu online rendezvényen, nevelőszülőtől), de megélni nagyon más.

A legnagyobb problémátok most:

Problémának nem mondanám, inkább feladat jelenleg a családdá kovácsolódás. December közepe óta vannak itthon, sok mindenben alakultunk egymáshoz, de egy család nem 2-3 hónap alatt készül.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

A tanfolyamon azt mondták, hogy nincs recept. És ez így is van 😊

Miről olvasnál szívesen?

Kötődés erősítése, traumák kezelése változások idején (ovikezdés, sulikezdés) és továbbra is minden hónapban várom a babaköszöntőt 😊

******* → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Bea és Robi, 35 éves házaspár. 12 éve élünk együtt, lassan egy éve vagyunk házasok. Sokáig próbálkoztunk, de nem sikerült a baba hormonproblémák miatt. Az elmúlt évek során már többször szóba került az örökbefogadás, de valójában még nem álltunk készen rá és próbálkoztunk is. Nekem (feleség) szívbetegségem van, ami miatt a komolyabb beavatkozásokat nem igazán javasolta az orvos, ezért maradtunk a természetes (és a hormonpótlásos) módszernél, továbbra is sikertelenül. Újra szóba került az örökbefogadás, de most már sokkal határozottabban. Olyannyira, hogy el is kezdtük előre a házat átalakítani a leendő gyermeknek megfelelően. 2022 augusztusában telefonáltam, majd szeptemberben mentünk be a Tegyeszhez. Rendkívül segítőkész és profi szakemberekkel (ügyintéző, pszichológus…) találtuk magunkat szembe és a folyamat is jóval gyorsabban ment, mint amire vártunk.
Az alkalmassági határozatunkat  november végén kaptuk meg 0-6 éves korú, bármilyen nemű és származású, betegségek szempontjából korrigálható állapotú (többségében bővebb információt kértünk) egy vagy két gyermekre titkos örökbefogadással.

Miben vagytok mások?

Talán ha szabad így fogalmazni abban, hogy mindketten viszonylag korán megértünk a feladatokra. Fiatalon költöztünk össze (23 évesen) és az első pillanattól kezdve a közös, kemény munka gyümölcsében hittünk és a szórakozások helyett a saját jövőnkre koncentráltunk. Mindketten rendkívül nehéz gyerekkorból szakadtunk ki, milliós ránk szakadt adóssággal mindkét oldalon. Emiatt folyamatosan azon dolgoztunk, hogy máshogy legyen a közös életünk, mint amilyen azelőtt volt külön-külön. A mottónk pedig mindig az volt, hogy bármi jöhet, mindennel elbírunk együtt, vagyis “Együtt mindent megoldunk”. Erős kompromisszumkötési képességű és nyugodt párnak ismernek minket, akik a magánéletüket nem viszik ki nyilvánosság elé. 

Ami előnyünkre vált még, az az életvitelünk természetesebb mivolta. Hatalmas kerttel rendelkezünk, mert szeretjük az állatokat és kevésbé átlagosakat is tartunk. Vannak kutyáink, cicáink és lovaink (de van itt sokszor malac, bika, baromfi, kecske és más egyéb jószág is).
Nem azért vannak, hogy bármilyen előnyt szerezzünk általuk, hanem mert szeretjük tartani és az állattartás a gyermek fejlődése szempontjából is fontos lehet, felelősségre neveli, olykor terápiaként is szolgál.

Gyermek szempontjából pedig a magam részéről (feleség) már 18 évesen is erre készültem. Azóta folyamatosan mondhatni az “álmom” volt az, hogy anya legyek.
A férjem mindenben támogat és mostanra jutottunk el ide, hogy végre megéljük a szülőséget. Szerintem ez maga a csoda. 

Ki érkezett?

Egy 4,5 éves roma származású tündéri, mosolygós kisfiú. A Zoltán nevet viselte és viseli továbbra is. Zolika nevelőszülőnél élt 3 éves kora óta, ahova a rendkívül rossz körülmények miatt emelték ki a vér szerinti családjától. Egészséges, visszahúzódó, de mégis huncut, mosolygós, szófogadó és rendkívül okos kisfiú. Szellemileg és testileg is jól fejlődött a körülményeihez képest (ami miatt hatalmas köszönet jár a nevelőszülőjének is, mert nagyon sokat segített az állapotán). A nyelve volt letapadva, amit nagyon későn, már csak közel 4 évesen a nevelőszülője által lett megműttetve, ezért ez az egyetlen terület, amiben komolyabb fejlesztést igényel, de már a kihelyezés alatt is rengeteget fejlődött. A szókincse is és a csevej mennyisége is nagymértékben nőtt. Illetve nehezen barátkozik gyerekekkel, de ez majd szépen alakulni fog, dolgozni fogunk rajta, támogatjuk.

Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyermek? Miért pont ő?

Számunkra hihetetlenül gyorsan ment minden. A határozat után egyből mehettünk aktabetekintésre. Országos listára került, de pont ekkor érkeztünk mi is, mint lehetséges szülőjelöltek. Gyermektelenségünk előnynek számított, mert Zolikának pont erre volt/van szüksége. Ahogy meghallgattuk az aktáját és láttuk a fényképét, igent mondtunk. A rápillantás is még azon a hétvégén megtörtént. Eredetileg januárban akartuk elkezdeni a barátkozást és a “téli szünet”-et kihasználni a házfelújítás felgyorsítására, de az első találkozáskor a közvetlensége (odajött, meg is puszilt, át is ölelt), illetve a nevelőszülő nagyfokú támogatása az ünnepek alatti és hétvégi látogatásokra megváltoztatta a terveinket. Így végül december 3-án meg is kezdődött a barátkozás. Imádtuk minden percét az együtt töltött időnek, rendkívül gyorsan kialakult a kötődés. Szerelem volt első látásra mindenki részéről.
Zolika 4,5 évet várt ránk. 3 éves korában került a nevelőszülőhöz, de csak sokkal később lett örökbefogadható, egy ideig még látogatták.

Meglátva Őt számunkra nem is volt kérdés, hogy “Igen, Ő az! Ő a kisfiunk!”. Első pillanattól ezt éreztük, nem is volt kérdés, hogy velünk marad. Mindenki ezt érezte. Már a barátkozás alatti elszakadások is nagyon nehezek, a gyermek se akarta, hogy elváljunk. Mire a kihelyezésre került sor, addigra számára is teljesen természetes volt, hogy velünk fog élni. Saját szobáját is birtokba vette egyből. Decemberben még apa és néni voltunk, mostanra számára nem létezik más, csak anya és apa, a szerelmei.

Miért pont ti?
Az első pillanatban mutatott közvetlenségét az ügyintéző is megemlítette, hogy kötődési zavarra utal. Hozzátette, hogy mivel őt ismeri Zolika, így azt fogja sikernek elkönyvelni, ha amikor látogatóba jön, a fiunk nem szalad oda hozzá egyből. A kötődése végül olyan erősen kialakult felénk, hogy bárki hozzászól vagy hozzánk jön, Zolika szégyenlős lesz és anyához bújik. Néha még túlságosan is szégyenlős. Mostanra (kihelyezés vége) eljutottunk oda, hogy köszön az idegeneknek, ha kérjük, illetve a barátokat, akik gyakran lát általunk, már elfogadja. Kis idő után “bemelegszik” és újra közvetlen lesz, de nincs olyan, hogy ne mi legyünk az elsők.

Olyan erős kötődést mutat, mintha mindig is mi lettünk volna a szülei. Puszik és ölelések millióit adja és mindent anyával és apával akar csinálni.
Hiszem, hogy a sors minket szándékosan terelt ebbe az irányba, mert Zolika a mi fiunk kellett, hogy legyen. A különösen gyors folyamat, a kivételes kötődés kialakulási folyamat, mind azt az érzetét keltik bennem, hogy velünk igazi csoda történt. 

Számunkra Zolika maga a Csoda.

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Tanácsot kaptunk bőven, de leginkább azt vettem figyelembe, amit itt az örökbe.hu-n olvastam. Igyekeztem amennyire csak lehetséges körbejárni a témát, amire az évek alatt bőven volt lehetőség. Ezeket közösen megbeszéltük. 
Nem tudom megmondani, hogy melyik tanács lett volna, ami esetleg így utólag jól jönne, mert még nagyon friss az egész és mindig úgy éltük az életünk, hogy a kis probléma nem számított soha problémának, a nagy problémákat meg megoldottuk. Akárhogyan is, a lényeg az volt, hogy együtt, közösen. Igyekszünk mindent pozitívan látni.
A későbbiek során lehet, tudni fogjuk, hogy mit kellett volna még tanácsként kapjunk, vagy mit kellett volna tudjunk, de jelenleg nem látunk különösebben ilyesmit.

Legnagyobb problémátok most?

Probléma nincs, csak megoldandó feladatok, hogy Zolikát úgy irányítsuk, hogy mindenkinek jó legyen és a kisebb akadályokat a lehető legjobb módon lépjük át.

Az étkezése nehézkes (nem ismerte az első 3 évében a főtt ételt, így azt nehezen eszi meg), de nagyon szépen alakul. Mi is engedünk, Ő is enged. Szépen alakul. Ahogy a beszéde is. Egész nap fecseg. A gyermekeket pedig az óvodába járással egyre jobban meg fogja majd szokni, ha ideje lesz. 

Miről olvasnátok szívesen?

Második gyermek örökbefogadásáról és talán Zolika más gyermekekkel való helyzetét körbeölelő témáról (félelem más gyerekektől). Szeretnénk idővel testvért neki, de meglátjuk majd, hogy hogyan alakul ez nála.

Az örökbefogadottak kamaszkoráról. Az minden esetben nehéz, de egy örökbefogadott gyermeknél úgy gondolom, hogy különösen nehéz lehet. Ilyenkor könnyebben előjön a “Nem vagy az anyám/apám!” érzésből kialakult vita. Ennek pszichológusi megközelítését, illetve megoldási javaslatait.
Illetve az “Akiknek két anyja van” című könyvet elkezdtem olvasni, a várakozás ideje alatt terveztem kiolvasni, de az ugye szuper rövid volt.

+1 tanács részünkről a többi várakozónak:

Érdemes tájékozódni mindenről itt a fórumon, illetve a csoportokban. Teljesen felkészülni valószínűleg nem lehet, de meg lehet közelíteni ezt az állapotot.
Mindenkinek kitartást és örömteli várakozást kívánunk, illetve majd boldog családi perceket.
Mindenkinek eljön a maga ideje, ne szomorkodjon, aki még várakozik.

Elérkezik az idő, amikor a gyermeketek megérkezik hozzátok.
Pontosan akkor, amikor meg kell érkezzen, amikor itt az ideje!

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Harmincas évei elején járó házaspár vagyunk. 2016 óta alkotunk egy párt, 2020-ban házasodtunk össze, Budapesten élünk és van két cicánk.

Már megismerkedésünkkor ismert volt a tény, hogy vér szerinti gyermek vállalására nem sok esély van egyik oldalról, az idő folyamán a másik oldalon felmerült egészségügyi problémákra is fény derült. Ezért nem próbálkoztunk lombikkal, viszont nagyon szerettünk volna családot. Így az örökbefogadás irányába indultunk el.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintünk semmiben. Mindketten szorgalmasan dolgozunk, szeretünk utazni és új kultúrákat megismerni. Imádjuk a családunkat és a barátainkat.

Ki érkezett?

2022 novemberében csörgött az a bizonyos telefon, hogy van több várandós anyuka is, akiknél felmerült a nevünk. Látják, hogy nem tettünk származási megkötést, de érdeklődtek, hogy bőrszínben is elfogadók vagyunk-e? A válasz igen volt, ez alapján a Gólyahír Egyesület megszervezett egy találkozót nekünk, ahol megismertünk egy nehéz szociális helyzetben lévő anyukát, aki annyira szerette a szíve alatt hordott lánykát, hogy mindenképp egy jobb életről akart gondoskodni neki. Szimpatikusak voltunk egymásnak, így elkezdtünk várakozni. Végül Annánkat a Mikulás hozta nekünk.

Mennyit vártatok?

2020. december 7-én adtuk be a kérelmet a fővárosi Tegyeszhez, 2021. májusban végeztük el a tanfolyamot és ezután, júniusban lett meg a határozatunk. Jelentkezéstől pontosan 2 évet, a Gólyahír Egyesületnél 1,5 évet várakoztunk.

Mennyit várt a gyerek?

Nem kellett várnia a megszületése után. Az életadó anyuka kérésére „két anyás szülés” volt, a köldökzsinórját mi vághattuk el és az aranyórát is hármasban töltöttük már el a férjemmel. A kórházban bent lehettünk vele, míg egy hét múlva az ideiglenes kihelyező határozattal haza nem tudtuk hozni.

Miért pont ő?

A határozatunk szerint 0-6 hónapos korig várakoztunk, származási és nemi kikötés nélkül. Előtte egy másik alapítványnál már felmerült a nevünk, de végül az ő anyukája volt az első, akit megismerhettünk. Alapvetően nem volt kérdés számunkra, hogy szeretnénk-e mást is megismerni az után, hogy életadó is igent mondott ránk, mert minden elképzelésünk és személyes vágyunk megtestesült az ő kis személyében.

Miért pont ti?

Pontosan nem tudjuk, de elmondhatatlanul örülünk, hogy az életadó anyukája igent mondott ránk. Valószínűleg számított, hogy mindenben elfogadók voltunk, mert ezt az ismerkedésnél és a tanulmányok során a szakemberek kiemelték. De őszintén azt gondolom, hogy nekünk ez volt a szívünkben és fontos, hogy mindenki az igazi oldalát vállalja a leendő gyermeke érdekében.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Hallgassatok a megérzéseitekre és aktívan készüljetek a gyereknevelésre, mert a hívás tényleg akkor érkezik, amikor legkevésbé számít rá az ember. És akkor már nem sok mindenre lesz idő. 🙂

A legnagyobb problémátok most:

Alapvetően ez egy nagyon boldog időszak az életünkben, kifejezett problémánk nincs. Élvezettel keressük éppen az új önmagunkat, mint Apa és Anya.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Máshogy talán semmi nem volt. Viszont nehéz felkészíteni/felkészülni azokra az érzelmekre, amik várnak. Még ha olvas róluk is sokat az ember, átérezni őszintén ekkor tudja, és igaz, hogy minden történet más. Fájdalmas szembenézni egy ennyire nehéz sorssal Budapest kényelméből, elfojtani az információvágyat azért, hogy ne romboljunk tovább egy másik életet. A kettősség, mikor egy vajúdás fájdalmaiból nekünk majd az öröm marad. Az a bizonyos 6 hét, ami egyszerre repül el és vánszorog. 

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Huszonegy éve vagyunk együtt, jelenleg a 40-es éveink elején járunk.

A huszas éveink végén mi is elkezdtünk gyerekek után vágyódni, de több éves hercehurca, lombik és sok vetélés után csak nem sikerült. Az örökbefogadás nem állt tőlünk távol, de az biztos, hogy végig kellett mennünk a gyász folyamatán, fázisain. 2016-ban jelentkeztünk a Tegyesznél, és 2017 év elején lett határozatunk. Boldogan vártunk az örökbefogadott gyermekünkre, mikor ismét terhes lettem, teljesen természetes úton.

Terhességem első pár hetében hívott is az egyik alapítvány, hogy fogadókészek vagyunk-e. Persze így nem voltunk, pedig azt éreztem, hogy megint el fogjuk veszíteni a babánkat. Nem értettem, hogy mit szórakozik velünk az Univerzum es gátolja az örökbefogadásunkat is. Aztán rájöttünk, mert a 7. terhességem szüléssel végződött, 2018 év elején született egy csodálatos, vér szerinti kislányunk. Leírhatatlanul boldogok voltunk. 

Még a terveink legelején mindig két gyerekről álmodoztunk, persze ez furcsa érzés, mikor telnek az évek, kudarctól kudarcig, voltak pillanatok, amikor örültünk volna annak is, ha egyszer lesz egy. Ám kislányunk születése után az is egyértelmű volt, hogy a második gyermekünket, ha lesz olyan szerencsénk, akkor örökbe fogadjuk, hiszen ahogy a veszteségeinket feldolgoztuk, egyáltalán nem B tervként gondoltunk az örökbefogadásra, igy a szándékunkat fenntartottuk, amikor kellett hosszabbítottuk a határozatot.

Miben vagytok mások?

Szerintem semmiben nem vagyunk mások, egy átlagos család vagyunk.

Ki érkezett?

Egy csodálatos kisfiú érkezett hozzánk, titkos örökbefogadással. Egyik nevét a kórház, a másik nevét mi adtuk neki. Szülőanyukája a kórházban lemondott róla.

Miért pont ő?

Mi 0-1 éves korig vártunk gyerekre, csak a Tegyesznél, Budapesten (de országos listán is fent voltunk) nemi és származási kikötés nélkül. Legtöbb helyen az egészségügyi lapon is bővebb információt kértünk. 

Miért pont ti?

Szerintem mi jöttünk a sorban, voltak valamennyien még előttünk, de a kapcsolattartónktól úgy tudtuk, nekik volt származási kikötésük.

Mennyit vártatok?

Kislányunk kétéves volt 2020-ban, mikor jelentkeztünk testvér ügyben újból a Tegyesznél és négyéves  volt, mikor idén márciusban megcsörrent a telefon. A mai napig felfoghatatlan az az érzés. Az egészben pedig az az érdekes, hogy előtte nem sokkal tudtuk meg, hogy elmegy a szeretett ügyintézőnk a Tegyeszből. Pont azon a márciusi hosszú hétvégén, amikor a kisfiunk megszületett, beszéltük, hogy ha lejár a határozatunk, nem fogjuk újból meghosszabbítani, hiszen addigra már 43-44 évesek leszünk, és lehet, el kell engedjük a második a gyereket. Rá egy hétre csörgött a telefon egy idegen számról, amit én nem tudtam felvenni, de a férjem igen. Mivel az új ügyintéző hívta, először fel sem fogta, ezért a hölgy segített, és közölte vele, hogy ez az A hívás 🙂 

Már a telefonhívás után tudtuk, hogy nincsen semmi, ami miatt nemet mondanánk erre a babára. Már aznap sikerült elintézni, hogy bemehessünk hozzá a kórházba.

Mennyit várt a gyerek?

Kisfiunk hatnapos volt, mikor hívtak bennünket, és tíznapos, amikor hazahozhattuk a kórházból, köszönhetően a szintén csodálatos új ügyintézőnknek,  aki nemcsak egy nagyszerű Tegyesz-munkatárs, szakember, hanem egy nagyszerű ember is, és akinek örökre hálásak leszünk. Ennek ellenére az a négy nap egy örökkévalóságnak tűnt természetesen.

Tanács, ami jól jött volna?

Nehéz megmondani, hogy van-e olyan tanács, aminek tudatában másképp éltük volna meg a  történteket, és utólag jobb lett volna-e egyáltalán, ha másképp éljük meg. Az örökbefogadás érzelmileg felkavaró érzés, amit az eszünkkel mi is nagyon jól tudtunk! De megélni, hogy egyik nap nincs gyereked, vagy esetleg van már, – akit ráadásul mindennél jobban szeretsz-, és hazahozol egy idegen másikat, akire szintén csodaként tekintesz, aki tökéletes, akiről tudod, hogy itt a helye, de mégiscsak meg kell még ismerjétek egymást mindannyian, teljesen más és félelmetes érzés. 

És hát kisfiunk velünk van már kilenc hónapja, igy utólag már másként tekintünk az akkori érzelmi viharra, tudjuk, hogy ennek ez volt az útja. Emellett borzasztóan hálásak vagyunk, hogy általa és a szülőanyukája által mi két gyerekessé válhattunk. Ő egy hihetetlen, jó kedvű, tökéletes baba, akit mindenki imád, velünk az élen. Már most látszik, hogy humorával harmonizál a nővérével és végül is a család összes tagjával.

Legnagyobb problémátok most?

Nincsenek különös problémaink, csak a teljesen természetes és  hullámzó testvér féltékenységgel küzdünk.

Miről olvasnátok szívesen?

Testvéri kapcsolatokról, féltékenységről, örökbefogadott-vér szerinti testvérrivalizálásról, roma identitásról, de tulajdonképpen bármiről. Nagyon hálásak vagyunk a blognak, a Facebook-csoport közösségének, nagyon sok információhoz jutunk általa, ami rettentő fontos, így, hogy végre mi is örökbefogadó család lettünk végül.

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok? Negyvenes éveink elején járó házaspár vagyunk. 2000 óta vagyunk egy pár, 2021-ben házasodtunk össze. Mint sok más pár, mi is sok mindenen keresztülmentünk, mire eljutottunk az örökbefogadás gondolatáig.

4 lombik eljárásban vettünk részt, illetve volt 2 spontán terhességem, viszont nem sikerült kihordani a terhességeket 😦 Bennem már korábban felmerült az örökbefogadás gondolata, de a férjem eleinte nem akarta. Aztán 2021 nyár elején eldöntöttük, hogy elindulunk az örökbefogadás útján.

Miben vagytok mások, mint mások? Szerintünk semmiben. Mindketten dolgozunk, éljük a hétköznapi emberek életét, és mindketten nagyon szerettünk volna gyermeket.

Ki érkezett? 2022. májusban csörgött az a bizonyos telefon, hogy van egy kislány, aki örökbe adható (megyei listán, Szabolcs). Május végén érkezett haza, és vele kerek lett a családunk, és azóta is bearanyozza a napjainkat.

Mennyit vártatok? 2021. augusztus elején adtuk be a kérelmet a helyi Tegyeszhez, október közepére meglett a határozatunk. 2022. május elején csörgött a telefon, hogy van egy kislány. Május végén pedig már egy család voltunk, június végén pedig megkaptuk a végleges határozatot. Három hónapos volt, mikor hazaért.

Mennyit várt a gyerek? A szülőanya születésekor lemondott róla, májusban lett a mi kislányunk. Egy betegség miatt kórházban volt három hónapig. 

Miért pont ő? A határozatunk szerint 0-3 éves korig várakoztunk, származási kikötéssel, nemi kikötés nélkül. A kislányunk előtt már volt két kiajánlásunk, mindkettő kisfiú volt. De talán a lelkünk mélyén mindketten inkább kislányra vágytunk, melyet az ügyintézőnkkel megbeszéltünk. A harmadik kiajánlás volt a kislányunk, aki szerelem volt első látásra.

Miért pont ti? Nem tudjuk. Mi voltunk az első kiválasztott házaspár. Említettük az ügyintézőnek a beszélgetésünk során, hogy minél kisebb gyermeket szeretnénk, de a határozat szerint 3 éves korig várakoztunk. Nem bíztunk benne, hogy pici babának leszünk a szülei. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk, hogy minket választottak.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Igazából eddig minden tökéletes. A kislányunk egy csodababa, aki nagyon jól viselkedik, végig alussza az éjszakákat (kop-kop-kop), és minden nap mutat valami újdonságot. Nagyon jó látni, ahogy okosodik, és minden nap tanul valami új dolgot.

A legnagyobb problémátok most: Ez nagyon boldog időszaka az életünknek, nincs problémánk.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A várakozás talán. Mindenhol azt olvastuk, illetve azt hallottuk, hogy éveket kell várni a gyerekre, főleg annak, aki pici babát szeretne. Mi a kérelem beadásától számítva 9 hónap múlva szülők lettünk.

Miről olvasnál szívesen? Második gyerek örökbefogadásáról. → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Francicus

Kik vagytok? Vidéki kis faluban élő házaspár vagyunk, városból újrakezdőként kerültünk ide. 14 éve vagyunk házasok.

Házasságunk kezdete óta szerettünk volna gyermeket, sejtettük, hogy nem lesz könnyű. Súlyos nőgyógyászati betegségem volt már akkor, így a negatív egyenleg 5 műtét, 4 lombikkezelés, és 3 inszemináció, mindez sok-sok év alatt, ha nem is ebben a sorrendben. Összesen 12 évet vártunk gyermekre, a férjem 35 éves, én 40 éves voltam, amikor jelentkeztünk örökbefogadásra. Ha előbb közelebb kerül az örökbefogadás témája hozzánk, biztos, hogy hamarabb jelentkezünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben, az évek alatt, ahogy olvasom, mindenki hatalmas önismereti utat jár be. Teljesen elfogadtam az évek alatt, hogy valaki nem lombikozik, és azt is, ha nem fogad végül örökbe. Mindegyikhez önismeret, áldozat, és két teljes ember akarata kell.

Ki érkezett? Egy átlagos nyári munkanap délelőttjén hívott a tanácsadó, hogy a megyei kórházban született két napja egy kisfiú, aki teljesen egészséges (időre született, gondozott terhességből, ellátást nem igényelt). Két órával később már ott voltunk a kórház folyosóján, és hihetetlen érzések kavarogtak bennünk, belül már éreztük, hogy most leszünk szülők. Így is lett, megláttuk és azonnal elvarázsolt minket. A csecsemősök is mondták minden nap, hogy jó látni ezt az örömöt, egy mosolyt hagyjunk ott belőle.

A gyerekről annyit lehet még tudni, hogy előttünk egy pár visszautasította, mert anyuka kreol bőrű. Apuka, mint olyan sok esetben, itt is bizonytalan.

Nagyon nagy az örömünk, mosolyogva kelek éjszakánként, Apa is sokat segít mindenben. A családban is mindenki várta, és csak csodálják, hogy milyen szép, ügyes, kedves. Annyi dátumegyezés volt az életünkkel összefonódva, hogy ennyi véletlen már nem is lehet. Például: Édesapám halálának évfordulóján hozhattuk haza a kórházból, a házassági évfordulónkon járt le a 6 hét, és a születésnapomon lett végleges az örökbefogadási határozat.

Mennyit vártatok? Jelentkezéshez képest egy nap híján épp 4,5 évet.

Mennyit várt a gyerek? 2,5 napos volt, de még ennyit is kár volt várnia.

Miért pont ő? Mi 0-1,5 éves gyerekre vártunk, országos listán is fent voltunk, nem volt se nemi, se származási kikötésünk. Jelentkezéskor az eü. lapon nagyon sok esetben a bővebb információkérést jelöltük, de később a kiajánlások során ezen mi még szigorítottunk is. Jelen esetben viszont semmi nem volt a történetében, vagy hátterében, amit át kellett volna gondolnunk.

Miért pont ti? Szerintem mi jöttünk a sorban, kb. 20. helyen lehettünk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: nagyon sokat olvastuk az örökbe.hu-t, mondhatni fel voltunk készülve: lelkileg átrágtuk magunkat mindenen, a legalapvetőbb szükséges dolgokat is beszereztük, és anyagilag is félretettünk erre az időszakra. Egy tanács még jól jött volna: türelem, türelem, türelem és ezt hogyan kell túlélni.

A legnagyobb problémátok: letelt a 6 hét, ma, amikor ezt írom megérkezett az új anyakönyvi kivonat, és kiderült, hogy anno engem helytelenül anyakönyveztek, most javították a házassági anyakönyvit is. Vissza lehet javíttatni, csak intézni kell (nagyszülőig, dédszülőig) és valószínűleg majd újabb anyakönyvi kivonat készül a gyereknek.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: tanfolyamon azt mondták, hogy nem kell elsőre várni azt a nagy érzelmet a gyerek iránt, próbáltam elhinni, de mégis ezt vártam. Amikor visszautasításunk volt, már reményvesztetten azt gondoltam, irreális ez az elvárásom. Szerencsére a sors nagy rendező, és valóra vált.

Miről olvasnál szívesen? Inkább egy javaslattal élnék. Az orokbe.hu fb-csoportjában nagyon sok a várakozó, és a visszatérő kérdések is. Két csoport kellene, vagy három: örökbefogadásra várakozók, örökbefogadó szülők picikkel, és örökbefogadó szülők kiskamasz, kamasz, felnőtt gyerekekkel. Szerintem sokan bátrabbak lennének és kibeszélnék, megbeszélnék a kisgyermek és kiskamasz problémákat.

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Julcsi és Ádám vagyunk, fiatalkorunk óta, 2006-tól ismerjük egymást, 2013-ban házasodtunk össze. Néhány év próbálkozás és több sikertelen lombikkezelés után döntöttünk úgy, hogy örökbe fogadunk, bár az örökbefogadás gondolata már a lombikkezelések közben is felmerült. Azonban tudtuk, hogy két lelki megpróbáltatást nem egészséges párhuzamosan megélni, így az utolsó lombikkezelés után vágtunk bele az örökbefogadás folyamatába, ekkor mindketten 31 évesek voltunk. Nekünk még kötelező volt a tanfolyam elvégzése, amiről, mint nagyon sokan, mi is azt mondjuk, hogy nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valós képet kapjuk az előttünk álló csodás, de megpróbáltatásokkal teli időszakról. 2020 augusztusában kaptuk meg a határozatunkat, melyben 0-3 éves bármilyen nemű gyermekre várakoztunk.

Miben vagytok mások?

Nem gondoljuk, hogy bármiben különlegesebb a helyzetünk. A várakozás során nagyon sok online rendezvényen vettünk részt, ami rengeteget segített abban, hogy a várakozást aktívan töltsük, folyamatosan újabb ismeretekkel gazdagodva, ami hasznos lehet, és most már tudjuk, hogy az is. Az örökbefogadással kapcsolatos közösségekben általában a legfiatalabbak egyike voltunk.

Ki érkezett?

2022 januárjában egy pénteki napon megcsörrent a telefon, hogy készek vagyunk-e megismerkedni egy 15 hónapos kislánnyal, aki születése óta abben a nevelőszülői családban élt (megyei lista). Az ezt követő két hónap történései hatalmas örömben és izgatottságban teltek. Még 2021 őszén jelentkeztünk a Finisben csoportba, ami akkor sajnos elmaradt, így csak 2022 januárjában indult a következő. A csoport második foglalkozása utáni napon csörrent meg a telefonunk, így az ott elhangzottakat pár nap csúszással meg is éltük, ami nagyon érdekes és nagyszerű élmény volt.

A barátkozás kezdetén az aktabetekintéskor látott fényképeken és az első személyes rápillantáskor egy gyönyörű, mosolygós, szőke, kék szemű kislánnyal ismerkedtünk meg, melyek alapján minkettőnkben egyértelmű volt, hogy szeretnénk megkezdeni a tényleges barátkozást. Március 7. óta egy család vagyunk.

Mennyit vártatok?

2019 szeptemberében adtuk be az örökbefogadási kérelmünket. Sajnos a COVID miatt csupán 2020 májusában indult a következő tanfolyam, amin mi is részt vehettünk, így 2020 augusztusában kaptunk határozatot. A határozathoz képest 1,5 évet várakoztunk Borsod megyében és az országos listán is. Rendszeresen érdeklődtünk a sorszámunk iránt, ami 100+ -ról folyamatosan csökkent. 2021 végén 25-30 körül jártunk.

A barátkozás viszonylag gyorsan lezajlott, minden tervszerűen alakult, a lakhelyünkhöz nem túl messze él a nevelőszülő, így az otthonunkból minden nap oda tudtunk utazni.  

Mennyit várt a gyerek?

Születése után már egyből a nevelőszülőhöz került, ahol három fiú „testvérkéjével” nevelkedett. Sosem látogatták. 2021 decemberében vált örökbeadhatóvá, 17 hónapos korában lettünk egy család.

Miért pont ő? Miért pont ti?

Amikor megcsörrent a telefon, még nem igazán gondoltuk, hogy mi következünk, főleg, hogy a várakozók között fiatalnak számítottunk. Így azt gondoltuk, hogy csak később kerülünk sorra. Elég aktív életvitelünk van, sok baráttal találkozunk nap mint nap. A nagyobb családunk is a környéken él egy falusi környezetben, nagy kerttel és állatokkal körülvéve. Kislányunk jelleme és aktivitása hihetetlenül passzol ehhez a tevékeny, ámde nem zsúfolt életvitelhez. Nagyon szereti a természetet, nagyon szeret részt venni a munkálatokban, minden érdekli, nem fél az új dolgoktól és emberektől.

Tanács, ami jól jött volna utólag:

Hála Istennek nem igazán volt semmi fennakadás, minden gördülékenyen zajlott, a Tegyeszes ügyitézőnk és a nevelőszülő is sok tapasztalattal rendelkezett, ráadásul a Finisben csoportban való aktuális részvételünk miatt mindenben naprakészek voltunk. A gyerekszoba kialakítását az utolsó pillanatra hagytuk, ebben talán lehettünk volna bátrabbak, de a barátaink és családtagjaink segítségével megoldottuk a dolgot.

A hazaérkezés utáni első hetek, amik még az egymással való mélyebb megismerkedéssel teltek, sok megpróbáltatás elé állította az újdonsült nagyszülőket. Úgy gondoljuk, nagyon fontos őket alaposan felkészíteni arra, hogy a hirtelen nagyszülővé válás, nekünk a hirtelen szülővé válásunk és az újdonsült unoka családhoz való kötődésének kialakítása időbe telik és mindenkinek egyénileg is dolgozni kell érte.

A legnagyobb problémátok most:

Nem neveznénk problémáknak, mindig van aktuális kihívás, megoldandó feladat. Ebben a korban nagyon gyorsan fejlődnek a gyerekek, akár napról napra is változhat, hogy mi éppen a teendő.

Mi volt másképp….?

Talán ez egyben jó is, de mi készültünk a barátkozás során előforduló nehézségekre, azonban semmi ilyet nem tapasztaltunk.

Miről olvasnál szívesen?

Szívesen olvasnánk kisgyermekkori nevelésről, élettörténeteket örökbefogadott emberekről. Második gyermek örökbefogadásáról is szívesen veszünk olvasnivalót.

******* → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Rita és Misi

Kik vagytok? A férjemmel 2008 óta alkotunk egy párt. Első gyermekre vártunk származási és nemi kikötéssel.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy én már a férjemmel történő megismerkedésünk előtt szerettem volna örökbe fogadni, vártam is három évet, amikor megismerkedtünk és ott felfüggesztettem a folyamatot.

Ki érkezett? Egyéves kislány a születésnapja után 4 nappal. Másik megyében nevelkedett, de a mi megyénkhez tartozott, koraszülöttként szívproblémával küzdött, ami miatt kontrollra kellett vinni. Mozgásban kicsit el volt maradva.

Mennyit vártatok? Beadástól 4 év 4 hónap, a határozattól két nap hiányzott a negyedik év lejártáig.

Mennyit várt a gyerek? Születésekor benn hagyta a szülőanyuka a kórházban, nem látogatta, 6 hónaposan nyilvánították örökbefogadhatónak

Miért pont ő? Pont olyan kislány, akit szerettünk volna, szerelem első látásra már kép alapján, a születési körülményei sem riasztottak vissza bennünket. Volt egy testvérpár-visszautasításunk, fénykép alapján.

Miért pont ti? Nem tudom, miért pont mi, az ügyintézőnk szerint mert kivártuk a sorunkat.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne mindent higgy el a nevelőszülőnek. Sajnos négy nap után kórházba került 10 napra, mert nem adták át a megfelelő gyógyszereit és a nevelőszülő visszatartott információkat. Talán határozottabban kellett volna kiállni a jogainkért, mi például a barátkozás alatt egyszer sem hozhattuk ki a gyermeket a házból. 

A legnagyobb problémátok most: nincs ilyen.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A barátkozás és a nevelőszülő hozzáállása.

Miről olvasnál szívesen? Bármiről és mindenkinek azt tudnám javasolni, hogy olvasson sokat, mert akkor a váratlan helyzetek is könnyebben kivédhetők, valamint merjen kiállni a jogaiért.

******

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Via és Tamás vagyunk. 2014 óta ismerjük egymást, 2017-ben házasodtunk össze. Két év sikertelen babagyártó próbálkozás után 2020 májusában jelentkeztünk a Tegyesznél egy zöld megyében, ekkor voltam én 33, a férjem 37 éves. A határozatunk októberre lett meg, 0-1,5 éves gyermekre, testvérpár esetén a nagyobb gyermekre 5 éves korig szólt. Országos listán is fenn voltunk, nemi vagy származási kikötést nem tettünk, az egészségügyi ikszelgetéskor egy vagy két sort kivéve mindenhová az elfogadást vagy a további tájékoztatást jelöltük. 

Miben vagytok mások?

Talán abban vagyunk mások, hogy a vér szerinti gyerek kérdésére első perctől nem görcsöltünk rá annyira, az örökbefogadásról a kapcsolatunk elejétől kezdve beszélgettünk és egyetértettünk abban, hogy a családalapításnak ez egy rendjénvaló módja. Nyilván voltak csalódások a negatív tesztekkel, aztán a rosszul hangzó orvosi leletekkel (azt hittük, velem lesz a gond a gyerekkorom óta fennálló hormonális zűrök miatt, végül a férjem eredménye zárta rövidre a reménykedésünket). Lombikozhattunk volna, amitől nagyon féltem, ezért nem erőltette a férjem sem, és talán még megkönnyebülés is volt bennem, mert a családban előforduló örökletes betegségek, de főleg a tragikus szüléstörténetek miatt nagyon tartottam a terhességtől. Szóval nincs a hátunk mögött az a sok veszteség és feldolgoznivaló, mint az örökbefogadásra jelentkezők többségénél.

Ki érkezett?

A kisfiunkat először kéthetes korában láttuk a kórházban. A szülőanyja még a terhessége alatt lemondott róla. Szülés után utalt rá, hogy bizonytalanná vált a korábbi nyilatkozatával kapcsolatban, ezért a hat hét különösen nehéz volt, de végül megmaradt az eredeti döntésénél. Egy egészséges, gyönyörűszép babával találkoztunk, az első pillantás után nem maradt kétségünk afelől, hogy egy család leszünk. (Békés megye, megyei lista)

Mennyit vártatok?

2021 őszén tudtunk csak tanfolyamon részt venni (a covid miatt addig nem volt a megyében), ami után rögtön jeleztük, hogy életkort szeretnénk módosítani: a kisebb gyermek esetén 1,5 évről 2,5 évre emelni a határt. Ezt végül halogattuk, gondoltuk, kényelmesen befejezzük a házfelújításunkat, és még úgy is jut egy-két év csinosítgatni a gyerekszobát. Végül teljesen váratlanul csörrent meg a telefon egy csütörtöki napon, ráadásul ismeretlen számról, mert pont akkor lett a körzetben egy új ügyintézőnk, akit még nem ismertünk, szóval először alig esett le, hogy mit jelent a kedves idegen hölgy mondata: “Lenne egy újszülött kisfiú.” A jelentkezéstől majdnem napra pontosan két év telt el.

Mennyit várt a gyerek?

Két hetet volt a csecsemőosztályon, amikor én is beköltöztem az anyaszállásra pár napra, hogy gyakorolhassuk kicsit együtt a kisbabás teendőket, a nővérek kedves és készséges segítségével. A szükséges holmikat elképesztő gyorsasággal és lelkesedéssel dobta össze a környezetünk és a férjem, amíg én bent voltam a kórházban. A baba 3 hetes volt, mikor 2022 júniusában hazaértünk és megkezdhettük hármasban az első izgalmas napokat.

Miért pont ő?  Miért pont ti?

Újszülöttre nemigen számítottunk és nem is nagyon készültünk. Azt hiszem, az nyomott a latba a legtöbbet, hogy nem volt semmilyen származási kikötésünk, ő pedig egy kreol bőrű, cigány baba. A betegségekkel is elég elfogadóak voltunk és  bár az egészségével egyelőre nincs baj,  gondozatlan terhességből született, érték különböző negatív hatások magzatkorában, szóval bármit hozhat a jövő.

A sorban ötvenvalahanyadik helyen álltunk, az ügyintéző tájékoztatása szerint eddig egy esetben került a bizottság elé a mi aktánk, de ő volt az első kiajánlásunk, itt is másodikként választottak ki hozzá.  Az első házaspár nehéz szívvel, rajtuk kívül eső okok miatt mondott nemet.

Tanács, ami jól jött volna utólag:

A helyi ügyintézéssel csupa jó tapasztalatunk van, minden tanáccsal elláttak minket, nagyon segítőkészek voltak, tényleg odaadóan végzik a munkájukat.

Azt jó tudni előre, hogy az örökbefogadás bürokratikus része pocsékul működik. Bármikor felbukkanhat a szülőanya neve, címe, titkosítás ide vagy oda. Minden hivatalos történés esetén, minden új orvosnál ellenőrizni kell az adatokat.

Amit mi tanácsolnánk annak, aki még csak gondolkodik az örökbefogadáson: ne habozzon sokáig, jelentkezzen, az idő kincs, és már az első tanácsadás után megannyi információval gazdagabb lesz, ami segít meghozni a többi döntést. 

A tanfolyamon pedig mindenki föltétlenül vegyen részt!

A legnagyobb problémátok most:

A kisbabakori hasfájás. És hogy hogy vágjuk le a körmét, azt a lehetetlenül pinduri körmét. 😀  Sose legyen ennél nagyobb bajunk.

Mi volt másképp… …?

Viszonylag keveset vártunk, azt hiszem, ennyi. Érdemes nap mint nap szoktatni magunkat a gondolathoz, hogy valaki érkezik, tervezgetni, hogy mi hogy lesz, mert aztán egyik pillanatról a másikra fordul a világ.

Miről olvasnál szívesen?

Szívesen olvasnánk már felnőtt örökbefogadottak beszámolóját arról, hogy hogyan élték meg gyerekként a roma származásukat egy nem roma családban. A szülők részéről mi volt a jó hozzáállás, volt-e rossz tapasztalatuk? Van-e egyáltalán teendő? A tanfolyamon ugyan érintettük a témát, de nem volt kielégítő, a saját történetek hasznosabbak lennének.

****** → olvasásának folytatása