Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: ígylettünk

Kik vagytok?

37 éves pedagógus, férjem 12 évvel idősebb. 2023-ban döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk, ekkor vettük meg egy csodaszép bakonyi faluban kis házunkat. Még 2015-ben kiderült, hogy súlyos pajzsmirigy-túlműködésem van, 2021-ben végül az eltávolító műtét mellett döntöttünk orvosommal. Valahol mindig tudtam, s már a kapcsolatunk elején is beszéltük férjemmel, hogy nem lesz egyszerű utunk a gyerekvállalás terén. De már az elejétől mindketten természetesen beszéltünk az örökbefogadásról, mint lehetőségről. Két sikertelen lombikkísérlet után felszabadító és magától értetődő volt elindítani a folyamatot.

Miben vagytok mások, mint mások?

Bár mindenkinek különböző az útja, abban hasonlítunk, hogy megismertük a szülővé válásnak ezt az egyszerre felkavaró, nehéz, szép és sajátos módját. Ezért erre a kérdésre nehéz válaszolni.

Ki érkezett?

Egy kétéves, roma származású, gyönyörű, nagyon okos, akaratos, nyitott, humoros, egyszóval fantasztikus kisfiú országos listáról.

Mennyit vártatok?

Nagyon keveset. 2025 elején jelentkeztünk a Tegyesznél, 2025 októberében vettünk részt a tanfolyamon, még ugyanebben a hónapban, egy szerdai napon meg is néztük az aktáját.

Mennyit várt a gyerek?

Már a kórházból a nevelőszülő vitte haza, pár hónapra rá örökbe fogadható lett. Innentől nem egyértelmű, miért telt el ennyi idő. Bár az aktamegtekintésnél is furcsa volt, miért is nincs még családban a kicsi. A nevelőszülő nagyon örökbe akarta fogadni, be is adta az igényt, talán ezzel telt az idő. Mindenesetre így kellett lennie, így lett a kisfiunk.

Miért pont ő?

Alapvetően egészséges gyerekre vártunk, származási kikötésünk – nagy egyetértésben – nem volt. Ez volt az első hívásunk, az első kiajánlásunk. Őszintén: meglepődve, hitetlenkedve hallgattam a tanfolyamon vagy olvastam azokat a történeteket, ahol az anyák arról az „érzésről” beszélnek. Így teljesen letaglózott annak az elsöprő ereje, amit a képek megtekintésekor és az első személyes találkozáskor tapasztaltam. Nem vagyok ez a típus, azt gondoltam. Bár a hívás előtt egy sötétebb bőrű, göndör kisfiúval álmodtam. Na, ilyen se volt még.

Miért pont ti?

Nagyon szeretjük egymást, egy kis faluban, harmóniában éltünk két „kis” szőrös gyerekünkkel. Rendszeres terápiás munkám, s az, hogy pedagógus vagyok – s nagyon szeretem a munkám –, biztos szimpatikusabbá tett minket. A férjem rugalmassága, nyitott személyisége is sokat nyomott a latban.

A tanács, ami jól jött volna utólag:

A nevelőszülő nagyon ragaszkodott a kicsihez. S bármilyen normális viszonyban váltunk el, nem tudta elengedni. Bár mondták a tanfolyamon, hogy nem ajánlott a közösségi médiában visszajelölni a nevelőszülőt, bizalmat szavaztunk, s megtettem. A későbbi gyakori írogatás, s kérdezősködés miatt kénytelen voltam megszakítani a kapcsolatot, s tanácsadói tanácsra letiltani.

Mivel a nevelőszülő abszolút a sajátjaként tekintett a kicsire, már „ajának” hívta. Mi ugyanúgy elkezdtük az anya szót használni a férjemmel. Így utólag már anyu vagy másmilyen szót választanék, mert az első hetek gyászfolyamatában könnyített volna a feldolgozásban.

A legnagyobb problémátok most:

Mindannyian tanuljuk a türelmet. Egymással és magunkkal. Nagyon magas a kicsi érzelmi intelligenciája, próbáljuk azonosítani az érzéseinket. Ez bizony nagyon megterhelő. Most már szépen beszél, így minden akaratának szót tud adni, pedig bizony mindent nem lehet. Gondolom, egy kétévesnek egyébként is nehéz ezekkel megküzdeni, a mi kisfiunknak pedig az első két évében MINDENT lehetett. Nagyon sokat haladtunk ebben, de vannak nagyon kemény pillanatok.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Minden és semmi. Sokat beszéljük, hogy na, erről is volt szó a tanfolyamon, meg arról… de amikor benne vagy, na, az más.

Miről olvasnál szívesen?

Őszintén, bármiről. Hiszek a történetek erejében, hogy így tudunk egymással kapcsolódni. Ha beszélgetünk, ha megosztunk. Legyünk itt egymásnak, mert szükségünk van rá. EGYÜTT, ahogy a kisfiunk mondja mostanában.

******

Kik vagytok?

Mi vagyunk a Jóna család: Kata (30), Bálint (37), gólyahíres kisfiunk, Jakab (2) és ugyancsak gólyahíres kislányunk, Hanna (3,5 hó). Győr közelében egy takaros kis faluban élünk, s 3 hónapja szokjuk-tanuljuk a kétgyermekes létet annak minden kihívásával és örömével együtt. ❤️ Első gyermekünkkel már szerepeltünk a rovatban: https://orokbe.hu/2024/06/24/babakoszonto-2024-junius/

Miben vagytok mások, mint mások?

Nálunk Kata vezet, Bálint főz. 😄 Viccen kívül, talán annyiban, hogy elfogadók vagyunk származás tekintetében.

 

Ki érkezett?

Hanna, egy gyönyörű, egészséges, 3 hetes roma származású kislány nyílt örökbefogadás útján a Gólyahír Egyesület által. 😊

Mennyit vártatok?

Jelentkezéstől számítva 5, határozattól számítva 1 hónapot. Tavaly karácsony előtt kaptuk meg a határozatunkat, utána elkezdtük mesélni kisfiunknak, hogy érkezik majd egyszer egy baba, aki a kistesója lesz, de sosem gondoltuk volna, 2026 lesz az az év… aztán február elején megcsörrent a telefon.

Mennyit várt a gyerek?

2,5 hetet. Az életet adó a szülés után pár nappal hazament, Hannát a kórházban hagyta, először nem akart róla lemondani, haza akarta vinni. Erre egyértelműen nem volt lehetősége életkörülményei miatt. A lakóhelyén élő védőnő mesélt neki a nyílt örökbeadás lehetőségéről, s ezután kereste fel a Gólyahír Egyesületet. Előttünk egy pár már nemet mondott rá, ezután kaptunk hírt Hanna babáról.

Miért pont ő?

Mert nekünk született ❤️ Nem számítottunk még kiajánlásra, de mikor hívtak minket, nem volt bennünk kérdés, hogy szeretnénk-e a kislányt. Mikor találkoztunk a vér szerinti anyával, majd a kórházban megpillantottuk a pöttöm Hannát, teljes szívből azonnal IGEN-t mondtunk.

Miért pont ti?

0–6 hónapos babára (kistesóra) vártunk, nem tettünk nemi és származási kikötést, és meglehetősen messze lakunk a biológiai családtól. (A Gólyahírnél jelenleg nagyon kevés az elfogadó házaspár, így kerültünk a képbe 1 hónap várakozást követően.)

A legnagyobb problémátok most:

Dackorszak és testvérféltékenység. Mindkettő abszolút normális jelenség, de egyszerre a kettő elég durva tud lenni. Nem könnyű az élet egy kicsi és egy pici gyerekkel, ugyanakkor elképesztően hálásak vagyunk, hogy ilyen kicsi a korkülönbség köztük. (21 hónap van köztük)

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva?

Nincs 2 év a gyermekeink között. Nem vér szerinti testvérek, de a Tegyesz engedélyezte számunkra az örökbefogadást, mivel már csak 3 hónap hiányzott a 2 év betöltéséig.

Illetve nem izgultunk a 6 hét alatt, mivel találkoztunk, beszélgettünk az életet adóval, ismertük a vér szerinti család helyzetét, tudtuk, hogy nem fogják meggondolni magukat, még ha nehezen is mondtak le a kislányról.

Miről olvasnátok szívesen?

Testvérféltékenység kezeléséről, tesók közötti jó kapcsolatról, hogyan lehet ezt segíteni, támogatni szülőként.

******

Nicknév: Ironfamily 2.0

Kik vagytok?

Idén leszünk 5 éves házasok, anno azért volt rapid esküvőnk, lánykérés után két hónappal mert tudtuk, hogy „baj” van és időben szerettünk volna jelentkezni az örökbefogadásra. 2021 szeptemberében jelentkeztünk először, kisfiunk 2023 augusztusában érkezett, majd 2024 áprilisában (vele is szerepeltünk a rovatban), a hat hónapos utánkövetésen jelentkeztünk ismét, kislányunk 2025 júliusában érkezett haza. Nagyon nyitott család vagyunk, imádunk jönni-menni, kirándulni, utazni vagy csak a barátokkal sütögetni.

Miben vagytok mások, mint mások?

Annyiban vagyunk mások talán, hogy az örökbefogadás mint lehetséges családalapítási alternatíva már a megismerkedésünk utáni harmadik héten előkerült és mindkettőnk nyitott volt rá. Akkor azt hittük, hogy szív szerinti gyermekünk testvérnek érkezik, de aztán az élet máshogy döntött.

Ki érkezett?

Lizibaba, 14 hónaposan. Egy nagyon nyitott, öntudatos, cserfes energiabomba.

 

Mennyit vártatok?

Jelentkezéstől számítva 14 hónap, határozattól számítva napra pontosan 9 hónap múlva.

Mennyit várt a gyerek?

Csecsemőotthonból érkezett, ott soha nem volt kapcsolattartása, előtte 3 hónapot gyermekosztályon és mozgásszervi rehabilitáción töltött, az ottani zárójelentésen az szerepel, hogy vér szerinti anyukája telefonált pár naponta, de személyes kapcsolattartás nem valósult meg. Szóval, bő egy évet várt.

Miért pont ő?

A kiajánlása előtt volt egy sikertelen kiajánlásunk, kisfiunk vér szerinti kisöccséé, aki egészen addig egészséges volt a papírokon, amíg el nem mentünk a rápillantásra, mert habár én (anyuka) nem vagyok gyermekgyógyász, de orvosnak orvos, és szemmel láthatólag törpenövésű volt a gyermek, amit kivizsgálatlanul nem mertünk vállalni. (Itt azért én hatalmasat csalódtam a védőnői és a gyermekorvosi rendszerben.) Hazaérkezve bezártuk a kész gyerekszoba ajtaját. Júniusban kisfiunk bölcsiben volt, én szabadnapon otthon, kinyitottam a szobát, elpakoltam, bedobozoltam mindent. Aznap, délután 3:18-kor csörgött a telefon. Akkor az még a nulladik hívás volt, hogy beletennének minket abba a bizonyos kalapba. Kicsit féltem, de természetesen igent mondtunk. Aztán rá egy hétre, azért telefonáltak, hogy minket választottak. Azért emlékezetesek ezek a hívások, mert a férjem mindig Budapesten volt, amikor csörögtek a telefonok. Rammstein koncerten, felvételin, gyakorlati felvételin, mindkét gyereknél ez volt a forgatókönyv, így utólag úgy tartjuk, hogy nagyon sorszerű volt minden.

Miért pont ti?

Elfogadóak vagyunk a rassz tekintetében, illetve a családi körülményekkel is, mindkét gyermekünk nagyon sanyarú sorsú vér szerinti családdal bír, ők maguk azonban makkegészségesek.

A tanács, ami jól jött volna utólag:

Mindegy mennyit olvastál, hány podcastet hallgattál, testvérféltékenység lesz és azt jól kezelni baromi nehéz. Illetve egy önnyugtató mantrát is kitalálhattunk volna előre, nem közben kellett volna rájönni.

A legnagyobb problémátok most:

A testvérféltékenység, amikor mindkettő gyerek egyszerre akarja az anyját vagy az apját, és egyszerre megy rajta a műsor.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy tanfolyamon tanultátok:

Igazából semmi sem volt másképp, az ismerkedés kicsit másképpen zajlott, más megye, illetve, hogy nem nevelőszülőnél történt az ismerkedés. A két gyerek nem 1+1, ezt be kell látnunk. Nagyon nehéz volt a nagynak, hogy a kicsi itthon van, míg neki pont bölcsi-oviváltás volt, a kicsinek, hogy hova megy a nagy mindennap, illetve az átlagos hétköznapok logisztikája is feladta a leckét, de végül, megugrottuk.

Miről olvasnál szívesen?

Nagyon sokat gondolkozunk azon, milyen közintézménybe járjanak, mennyi- és milyen külön foglalkozásra, milyen szempontrendszer alapján válasszunk iskolát, jó lesz-e a második gyereknek ugyanaz az óvoda, iskola. Ezekről olvasnánk szívesen, ki hogy döntött, jónak bizonyult-e vagy megbánták az adott iskolát, foglalkozást, kellett-e váltani, stb.

******

Nicknév: A&B&J

Kik vagytok?

40-es éveink elején járó pár vagyunk, 3 és fél éve házasok. A családalapítás kérdésénél nálunk az örökbefogadás volt az első (és egyetlen) lehetőség, ami felmerült, elsősorban az életkorunk miatt. Mindketten tudományos pályán dolgoz(t)unk, ezért ezt a döntést is kutató mentalitással hoztuk meg: nagyon sokat olvastunk a témáról (többek között az örökbe.hu-t is), igyekeztünk minden lehetséges módon felkészülni, és azóta is képezzük magunkat.

Miben vagytok mások, mint mások?

Talán nem annyira tipikus, hogy mi úgy vágtunk bele az örökbefogadásba, hogy előtte egyáltalán nem próbálkoztunk vér szerinti gyerekkel. De mások történeteit olvasgatva úgy látom, azért ez sem annyira ritka. Illetve még abban lehetünk kicsit mások, hogy mi eleve kicsit idősebb gyereket képzeltünk el, nem szerettünk volna kisbabát.

Ki érkezett?

Egy tündéri 4,5 éves kisfiú (J.) országos listáról. Első kiajánlásunk volt, és már az aktabetekintésen is alig hittük el, hogy milyen szerencsések vagyunk. Egészséges, jó státuszú, jó prognózisú gyerek, és hát a fotók… Magunkat és a megfontoltságunkat ismerve nem számítottunk arra, hogy szerelem lesz első látásra, de az lett. És racionálisan nézve is minden szerencsésen alakult: J. gyakorlatilag születése óta egy szomszédos megyében élt nevelőszülőnél, aki példásan gondoskodott róla, erős kötődés volt köztük. A nevelőszülő örökbefogadás-pártinak vallotta magát, és tényleg mindent megtett, hogy segítsen nekünk, jó kapcsolat alakult ki köztünk a barátkozás alatt.

Mennyit vártatok?

Az első határozatunk megszerzése után bő 3 hónapig nem történt semmi, majd építkezés és költözés miatt egy ideig szüneteltettük a fogadókészségünket. Miután megkaptuk az új határozatot az új házra, és újra fogadókészek lettünk, 3 hét múlva csörgött a telefon.

Mennyit várt a gyerek?

Bár a vér szerinti anyja sosem érdeklődött iránta, és kezdettől a rendszerben élt, ennek ellenére csak 3 éves kora után lett örökbeadható. Mi voltunk az első kiajánlása, bő egy évvel később.

Miért pont ő?

Mint írtam, mi inkább kicsit nagyobb gyereket szerettünk volna, 2-5 éves korig várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül. J. már az aktabetekintésen tökéletesnek tűnt nekünk, és azóta se igen tudunk elképzelni nála jobb gyereket.

Miért pont ti?

Nekünk ajánlották ki először, és az alapján, hogy mennyire kényelmes tempóban haladt a rápillantás és a barátkozás ütemezése, arra tippelünk, hogy nem álltak érte sorban a jelentkezők. Ez leginkább a kora és a vélhető roma származása miatt lehet.

A tanács, ami jól jött volna utólag:

A barátkozásra vegyetek ki mindketten szabadságot az első naptól kezdve, és amivel csak lehet, készüljetek fel előre, mert közben már nem lesz rá idő és energia. Mindent próbáljatok megtudni a nevelőszülőtől, mert a gyerektől az olyanokat is hiába kérdezzük, hogy valamilyen ételt szeret-e vagy nem, legtöbbször hasraütésszerűen válaszol. Legyetek magatokkal türelmesek, tök normális, ha az elején sokat bénáztok. 🙂

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy tanfolyamon tanultátok:

Azután, hogy ki lettek tűzve a barátkozási napok, teljesen magunkra lettünk hagyva a nevelőszülővel, semmi tanácsot, segítséget nem kaptunk. A szakembereket a kihelyezéskor láttuk legközelebb.

Szintén meglepő volt számunkra, hogy míg másoktól olyan beszámolókat hallottunk, hogy az első 30 nap teljes hullámvasút, és minden is van, nálunk az égvilágon semmi nem volt. J, nagyjából az 5. hét körül kezdett el egyáltalán érzelmeket kimutatni, de még mindig túlságosan visszafogott. (Most van nálunk 7 hete.) Mindeközben a “matricázós” ragaszkodás elég hamar elkezdődött, most pedig dúl az anya-szerelem és az apa-féltékenység. A düh, elutasítás és agresszió viszont kimaradt.

Miről olvasnál szívesen?

Idősebb korban örökbefogadott gyerekeket érintő kérdésekről: regresszió, lemaradások, életkori sajátosságok és örökbefogadás-specifikus jelenségek elkülönítése.

A legnagyobb problémátok most:

Mivel J. még nem nagyon tudja vagy meri őszintén kifejezni az érzéseit és a vágyait, sokszor nehezen értjük meg, és csak találgatjuk, hogy mit szeretne valójában. Erős megfelelési kényszere van irányunkban, így még az egyszerű választásokkal (pl. eper- vagy baracklekvár) is nehezen boldogul, mert azt keresi, hogy mi mit várunk tőle, mi a “helyes” válasz. Emiatt vannak nehézségeink az étkezéssel, nem tudjuk kiszedni belőle, mit szeret, illetve hogy miért nem ette meg, amit nem evett meg…

Ezen kívül hétköznapi kisgyerekes nehézségeink vannak, például hogy mivel foglaljuk le egész nap. 🙂

Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a várakozóknak szóló (Finis) csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/