Tag Archives: felnőtt örökbefogadott

Beszélgetés egy felnőtt örökbefogadottal

Általános

Hangfelvétel egy Örökbe.hu rendezvényről. Erika 52 éves, ő meséli el a történetét. A sarokpontok: az első pár hónapot a vér szerinti anyukájával töltötte, akiről sokat tud, épp most dolgozza fel a családtörténetet egy visszaemlékezés formájában. Másfél éves korában került az örökbefogadó családjába, akik a témát kezdettől nyíltan kezelték. Ugyanakkor mai szemmel sok hibát is lát a saját nevelésében. Sok munkája volt abban, hogy most a helyén érezze magát, és megértse a történetének szereplőit. Húszéves kora óta ismeri a vér szerinti nővérét. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Erika kislányként

Itt tudjátok meghallgatni a beszélgetést:

Aki letöltené a hanganyagot, kattintson a https://orokbe.files.wordpress.com/2021/05/erika_orokbe_jo.mp3 linkre, majd a jobb egérgombbal a “mentés másként” opciót kiválasztva elmenthető és netkapcsolat nélkül is hallgatható. 76 perc.

Jó hallgatást!

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videó- vagy hangfelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló videótárban (jelszóval). Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Fekete, örökbefogadott és egy náci unokája

Általános
Fekete, örökbefogadott és egy náci unokája

Vendégposzt. Tompa Andrea író könyvajánlója Jennifer Teege A nagyapám engem lelőtt volna című könyvéről. A kötet hamarosan magyarul is megjelenik.

Ezzel a könyvvel való találkozásom, mint annyi mással, sem a véletlen műve. Nem ajánlotta ugyan senki, de azok a kérdések, amelyek foglalkoztatnak: örökbefogadás, múltfeldolgozás, a nehéz történelmi örökségek számbavétele, társadalmi traumákkal való kiegyezés, mind együtt vezetettek el hozzá. Az a korábbi előfeltevésem, hogy a nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, vagyis a családok maguk e traumák hordozói, mindig afelé sodor, hogy családi történeteket keressek, amelyeken keresztül jobban érthetem egyrészt a mögöttünk (nem) lévő, inkább bennünk hordozott 20. századot, másrészt az örökbefogadás mintázataival ismerkedjek. Így találtam rá Jennifer Teege A nagyapám engem lelőtt volna című könyvére, melyet a szerző, társával, Nikola Sellmairral együtt németül írt és a tekintélyes Rowohlt kiadó jelentett meg 2013-ban. A könyvet angolul olvastam. 

Hogy egy életben egyszerre kapja meg valaki mindezt: örökbefogadást, németként, fekete nőként, egy súlyos háborús bűnös nagyapa unokájaként, az a sors különös, bár történelmileg mégis szépen összerakható – és a szerző által szépen össze is rakott – műve. Majdnem azt írtam: adománya. Kétszeres trauma, amivel Jennifer Teege e könyvben, sorsának megfogalmazásákor birkózik. A könyv ennek a lenyomata – annak a jelen időnek, ahogy a szerző felfedezi saját történetét.

Először még nem is a könyvét olvastam, hanem egy interjút hallgattam meg vele. Elmélyült figyelme, halk, magabiztos, némi szomorúsággal átitatott tekintete egy olyan emberé, aki tudja, mi a „dolga”, a felelőssége, németként, a náci múlt örököseként, és örökbefogadott felnőttként. Olyan embernek tűnik, aki minden erejével (és sok van neki) tisztába akar jönni múltjával, hogy élhető jelene lehessen.

Jennifer Teege könyvének kiindulópontja nem az örökbefogadottsága tényének felfedezése – ezzel a szerző, úgy tűnik, mindig tisztában volt. Anyja, Monika Hertwig (a nevek egyáltalán nem lényegtelenek) látogatta jó darabig, majd megszakadt a kapcsolatuk. A könyv megírására az a felnőttkori – Jennifer 38 éves, két gyermek anyja – döbbenetes felfedezés sarkallja, amikor egy könyvtárban olvasgatva véletlenül felfedezi, hogy anyai nagyapja nem más, mint Amon Göth, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnoka, akit háborús bűnösként végeztek ki 1946-ban. Amon Göth borzalmas kegyetlenségű figuráját a Schindler listája című film is megörökítette; Ralph Fiennes játssza őt. Göth lánya, Monika ekkor, vagyis a kivégzéskor mindössze tíz hónapos, az ő anyja, a lágerben Göth-tel együtt élő, szépséges Ruth Irene Kalder azonban úgy beszél a felnövő kislánynak a kivégzett apáról, mint hősről. Monika maga is fiatal felnőttként tudja meg, hogy ki is volt az apja, a Göth nevet nem viseli, Monika Kalderként születik. A családi hallgatás nagy öröksége ez, ezt a hallgatást adja aztán tovább a saját – örökbeadott – lányának. Aki egy nigériai férfitól születik. Read the rest of this entry

Május 12. Vendégünk két örökbefogadott testvér

Általános

Izgalmas programra hívlak titeket. Két fiatal felnőtt örökbefogadott lesz a vendégünk, akik ugyanabban az örökbefogadó családban nőttek fel. Sára (26) és Bálint (21) más szülőktől származnak, de testvérként újszülöttkoruk óta egy örökbefogadó családban nevelkedtek, a szülők két vér szerinti gyermeke mellett. Sára öt éve már szerepelt egy interjúban. Hogy élte meg a két fiatal az örökbefogadást, és hogy vannak most?

Sári, Bálint, és családjuk. Sári tartja a macskát, Bálint csíkos pólóban

Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. május 12-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Április 21. Vendégünk egy felnőtt örökbefogadott

Általános
A következő online Örökbe.hu programon egy felnőtt örökbefogadott fogja nekünk elmesélni a történetét. Erika 52 éves, másfél évesen fogadták örökbe, szülei nyíltan kezelték az örökbefogadás témáját. Ráadásul bő két évtizede a gyerekvédelemben is dolgozik, így biztos lesz miről beszélgetnünk! 20210413_071333 Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája. Mikor: 2021. április 21-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Utánkövetés: “Örülök, hogy én vagyok, és örülök, hogy itt vagyok”

Általános

Vágnerné Gábor Andrea (Eleven néven) volt az első felnőtt örökbefogadott, aki hét évvel ezelőtt interjút adott az Örökbe.hu blogon, a történet a könyvemben is szerepelt. Azóta sok minden történt vele: született még egy kisfia, meghalt a vér szerinti anyukája, megkereste a két örökbeadott testvérét, és órásit haladt előre saját múltjának, örökbefogadásának elfogadásában, a téma felvállalásával új barátokat szerzett. Andrea 2021. januárjában volt vendégünk egy virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a hangfelvétel ott készült. Hallgassátok meg, izgalmas, sodró anyag, egy nőről, aki sok mindenen ment keresztül és most jól van. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Fotó: Dívány.hu, Ruzsovics Dorina

Read the rest of this entry

Január 13. Egy felnőtt örökbefogadott mesél

Általános

Egy örökbefogadottként felnőtt nő, Vágnerné Gábor Andrea lesz a vendégünk a következő online Örökbe programon. Ő hét évvel ezelőtt adott már interjút a blogon, története a könyvemben is szerepel. Azóta sok minden történt vele. Örökbefogadottnak lenni nem állandó dolog, a különböző életszakaszokban mást és mást jelent ez a csomag, ezért érdekes néha “utánkövetni” a régi ismerősöket. Olvassátok újra a régi cikket és gyertek!

A képen Andrea a két kisfiával

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. január 13-án szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Gyökérkeresők – dokumentumfilm Romániából örökbeadott magyar gyerekekről

Általános
Gyökérkeresők – dokumentumfilm Romániából örökbeadott magyar gyerekekről

Megjelent egy nagyon izgalmas magyar dokumentumfilm örökbefogadással kapcsolatban. Lukács Csaba Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című munkája Romániából Nyugatra örökbeadott magyar fiatalokról s azok visszatéréséről szól a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen (évi több ezres számban) adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül gyerekeket, nem egyszer korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését. A film több amerikai és briti fiatalt követ végig, akik 20-25 év után megkeresik az erdélyi magyar, jellemzően roma családjukat. Itt meg tudjátok nézni a teljes filmet, ajánlom. Lukács Csaba rendező válaszolt a film után felmerülő kérdéseimre.

Nagyon kevés jó magyar dokumentumfilm foglalkozik az örökbefogadással. Hogy találtál rá erre a témára? Te érintett vagy?

Én Romániában vagyok érintett, Székelyföldön születtem, és a kilencvenes évek elején még ott éltem, amikor hirtelen ránk szabadult a szabadság és vele együtt a visszaélések szinte korlátlan lehetősége is. Már akkor is sok örökbeadásos történetet és sok legendát hallottam, többek között szervkereskedőknek eladott gyerekekről – szerencsére utóbbira a kutatásaim során semmilyen bizonyítékot nem találtam.

A téma talált rám, nem én a témára – megkeresett az Írországban élő Ileana Cuniffe Baiescu (aki aztán szerepel is a filmben), hogy segítsek neki, mert elakadt a szülőkeresésekben. Észrevette, hogy a magyar régióból (Hargita-Kovászna-Maros megyék) örökbe adott, vagy Erdély más tájáról, de magyar hangzású névvel rendelkező családok esetében nem eredményesek a kutatásai. Neki addig már jó kapcsolatai alakultak ki országos lefedettségű romániai újságokkal, nagy nézettségű televíziócsatornákkal, de rájött, hogy Erdélyben párhuzamos társadalmak alakultak ki: a bukaresti sajtót nem követik a magyarok, inkább helyi vagy budapesti médiumokat figyelnek. Ezért keresett egy erdélyi gyökerű, de magyarországi újságírót, aki önkéntesként, ingyen segítene neki. Így kerültem képbe, Ileana rám bízta a magyar eseteket – először a keresésekben segítettem fordításokkal, Facebook-posztokkal, regionális magyar újságok megkeresésével, aztán sok fiatalnak segítettem tolmácsolni a vér szerinti szülőkkel való kapcsolatfelvétel után – előbb Skype-on, aztán ha úgy alakult és ellátogattak Romániába, a személyes találkozásokon is. Read the rest of this entry

Virtuális rendezvény, június 3.: A vér szerinti család megkeresése

Általános

Hogyan segítse az örökbefogadó szülő a gyereket a vér szerinti család megismerésében, megkeresésében? A régebben örökbefogadott felnőttek sokszor csak 40-50 éves korban, az örökbefogadó szülők halála után indítják el a származásuk felkutatását, nem akarván őket megbántani. Ma az örökbefogadók már tudják, hogy a gyereknek fontos a vér szerinti család ismerete, de nem mindig világos számukra, hogy támogassák ebben a gyereket.

Vendégünk Székely Zsuzsanna pszichológus lesz, aki 40 évet dolgozott a magyar gyerekvédelemben, alapítója és jelenleg elnöke a Mózeskosár Egyesületnek, a Felnőtt örökbefogadottak klubját vezetve már sok fiatal és felnőtt gyökérkeresését végigkísérte. Itt olvasható vele egy alapos interjú. Az egyesület tervez is később egy hosszabb szülőtréninget a témában.

A beszélgetésen ilyen témákkal fogunk foglalkozni: Read the rest of this entry

Utánkövetés: egy éve nem beszél velem a vérvonal (podcast)

Általános

Váczi J. Péter felnőtt örökbefogadott 2015-ben mesélt arról, hogy alakult az első, euforikus időszak, miután megtalálta a vér szerinti családját. Azóta sok minden történt: Péter felnőtt, meghalt az édesapja, a vér szerinti családdal való felhőtlen kapcsolatot pedig egy félreértés árnyékolta be. Az Utánkövetés rovatban megnézzük, mi történt az elmúlt években egy-egy régi interjúalannyal, és közben persze a múltjuk megélése is változik. A hangos interjú 2020 legelején készült. Minden ilyen felvétel pillanatkép, azóta megint nagyot fordult Péter élete, amiről remélhetőleg egy későbbi cikkben ismét beszámolhatok.

A hangfelvétel egy kávézóban készült, legyetek elnézőek a kisebb zajokkal. A sztori majd úgyis visz magával, Péter remek előadó.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

Read the rest of this entry

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Általános
„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? Read the rest of this entry