Videó: Péter, felnőtt örökbefogadott

Egy régi ismerőst látunk viszont. Váczi Jezsó Péter nem először szerepel a blogon, örökbefogadottként nőtt fel, a harmincas éveiben jár. Pár évvel ezelőtt megkereste a vér szerinti családját, szoros kapcsolatot alakított ki velük, majd ez a viszony megszakadt. Egy izgalmas, megható beszélgetést, előadást hallhatunk egy olyan embertől, aki nagy íveket ír le az életében, de sokat gondolkodik magán és a körülötte élőkön. Felnövés, útkeresés, cigány származás, az örökbefogadó és a vér szerinti szülőkkel és testvérekkel való viszony is szóba kerül.


A beszélgetés 2022. július 6-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 2 óra.

A beszélgetésben utaltunk az előzőkre. Az első interjút Péter 2015-ben adta, a vér szerinti családdal való euforikus viszontlátásról. Itt olvashatjátok: https://orokbe.hu/2015/03/05/koszonom-hogy-ilyen-embert-faragtatok-a-fiambol/

Ez a hangfelvétel pedig 2020-ban készült, mikor épp mosolyszünetet tartottak: https://orokbe.hu/2020/05/04/utankovetes-peter-podcast/

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

10+1 joghézag a gyökérkeresésben

Az örökbefogadott gyereknek és felnőttnek joga, pszichológiai szükséglete is származása megismerése, gyökereinek tiszteletben tartása. Mégis sok téren korlátokba ütközik a múlt feltérképezése. Szubjektív gyűjtésem arról, mely területeken korlátozzák a jogi hiátusok és a jelen örökbefogadási gyakorlat azt az örökbefogadottat, aki alaposabban utánajárna, ki is ő és honnan jön.

A jó hír, hogy az örökbe fogadott felnőttnek 1997 óta törvényi joga hivatalos eljárás keretében a gyámhivatalon keresztül vér szerinti szülőjét, és testvérét megkeresni. Bővebben itt írtam az eljárásról:

https://orokbe.hu/2014/10/06/a-szarmazaskutatas-hivatalos-utja/

https://orokbe.hu/2017/06/29/kerdezz-felelek-a-szarmazas-megismereserol/

Íme a joghézagok. A lista nem jelenti, hogy minden egyes örökbefogadottnál minden terület sérül, vagy akár fontos az illetőnek, de ezek rendszer- és jogalkotási szinten megjelenő hiányosságok.

    1. Anyja neve. Ha a szülő nem elérhető, vagy nem vállalja a kapcsolatfelvételt, az örökbefogadott csak annyi információt kaphat az eljárásban, hogy őt örökbe fogadták. Még a saját anyja nevét sem fogja megtudni.
    2. Születési neve. Sőt, a jogszabály még azt sem mondja ki egyértelműen, hogy ebben az esetben a saját születési nevét, vagy eredeti születési anyakönyvi kivonatát megkaphatja. (A manapság örökbefogadók jellemzően ezen adatok birtokába kerülnek az örökbefogadáskor. De lehet, hogy valakit évtizedekkel korábban fogadtak örökbe, vagy a szülők eltitkolják előle ezeket az adatokat.)
    3. Hol az apa? Az apákról legtöbbször nincs adat. A krízisben levő anyák nincsenek férjnél, az apa nem kerül be a nyilvántartásokba – többnyire még akkor sem, ha részt vesz az örökbeadási folyamatban és elkíséri az anyát. Ha nincs beírva apa, a gyámhivatal nem tudja megkeresni, legfeljebb az anya árulhatja el a kilétét – már ha él, ha megtalálják és hajlandó.
    4. Testvérek. A testvérek felkutatása az örökbefogadottak tapasztalatai alapján hiányos, a nyílt örökbefogadásokat sokáig nem rögzítette a Tegyesz, több helyen felnőtt (külföldön, állami gondozásban stb.) testvérek felkutatása kérdéses. Az apai féltestvéreket pedig, ha nincs apa bejegyezve, nem fogja kiadni a rendszer. Egyéb rokonokat (nagybácsi, unokatestvér) nem keres a hivatal.
    5. Fotó. Nagyon sok örökbefogadott gyermeknek ma sincs fényképe a vér szerinti szülőről. Még akkor sem, ha nyílt örökbeadás történt, azaz a szülők találkoztak*, vagy ha az állami gondozásban élő gyereket évekig látogatta a szülő. Ha van is fotó, sokszor rosszul értelmezett adatvédelemből nem kapja meg a gyerek az örökbefogadáskor. (Ezen a közösségi oldalak léte enyhít, de korrektebb lenne egy olyan kép, aminek az elkészítésébe, átadásába a szülő beleegyezett, netán a gyerekkel együtt szerepel rajta.)
    6. Nevelőcsalád. Semmilyen joga nincs az örökbefogadottnak azon gyerekek felkutatására, akikkel korábban a nevelőszülőnél akár évekig testvérként nevelkedett. És persze a nevelőszülőt sem kerestetheti. Ma már sok örökbefogadó tartja a kapcsolatot a nevelőszülővel, akivel az örökbefogadáskor találkoznak, de ha több helyen élt a gyerek, az eggyel korábbi nevelőszülő előkerítése hivatalosan nem lehetséges.
    7. Névváltoztatás. Bár 2014 óra jogszabály is kimondja, hogy az örökbefogadott gyerek utónevét csak indokolt esetben lehet megváltoztatni, ez sokszor ma is megtörténik, akár olyan „szoftos” formában is, hogy adnak neki egy második keresztnevet, és azon szólítják (ami ugyanúgy a név elvesztése egy kisgyerek számára).
    8. Kapcsolattartás. Ritkaságszámba megy még, ahol rendszeres személyes kapcsolattartás történik az örökbe fogadott gyerek és a vér szerinti család közt. Erre a nyílt örökbefogadás adna lehetőséget, de jellemzően ezt a lehetőséget fel sem ajánlják a közvetítő szervezetek. Nem mindenki alkalmas egy efféle kapcsolatra, de sokkal többen azok lennének, mint ahányan ma csinálják.
    9. Testvérkapcsolat. A jogszabály kimondja, hogy vér szerinti testvéreket lehetőleg együtt adjanak örökbe, de ez akkor megvalósítható, ha időben közel válnak örökbe fogadhatóvá. A rendszer hivatalosan nem nyújt adatokat az előbb vagy később örökbeadott testvérekről, legfeljebb “szivárogtat” olykor. Ritka a kapcsolattartás nem együtt élő testvérek közt. 14 éves kor alatt a gyámhivatal sem indítja el a keresést. Néhány civil szervezet nyitottabb e kérdésben.
    10. Orvosi adatok. Az örökbefogadáskor az addigi orvosi dokumentációt megkapja a szülő, de ez hiányos lehet. Ha a gyerek élt a vér szerinti családjában is, az abból az időből származó leletek valószínűleg nem lesznek meg. A titkos örökbefogadáskor új taj-számot kap a gyerek, a korábbi adati nem lesznek hozzáférhetők az egészségügyi rendszerben. A gyámhivatal adhat felvilágosítást a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól, de ezt a kérést is orvosilag indokolni kell, de nincs szó a gyermek saját korábbi adatainak kikéréséről.

olvasásának folytatása

2022. július 6. Vendégünk Péter, felnőtt örökbefogadott

Egy régi ismerőst látunk viszont. Péter örökbefogadottként nőtt fel, a harmincas éveiben jár. Ő az a ritka eset, aki nemcsak megkereste a vér szerinti családját, de szoros kapcsolatot alakított ki velük. Azóta azonban sok minden történt… Már többször elmesélte a történetét, de pár évenként érdemes újra felvenni a fonalat, hisz annyi minden változik. Felnövés, útkeresés, cigány származás, az örökbefogadó és a vér szerinti szülőkkel és testvérekkel való viszony is szóba kerül. 

Az első interjút 2015-ben adta, a vér szerinti családdal való euforikus viszontlátásról. Itt olvashatjátok: https://orokbe.hu/2015/03/05/koszonom-hogy-ilyen-embert-faragtatok-a-fiambol/

Ez a hangfelvétel pedig 2020-ban készült, mikor épp mosolyszünetet tartottak: https://orokbe.hu/2020/05/04/utankovetes-peter-podcast/

Mikor: 2022. július 6-án, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket.

olvasásának folytatása

Videó: Sári és Bálint, örökbefogadottak és testvérek

Egy nagyon izgalmas felvételt hoztam ma. Két felnőtt örökbefogadott meséli el párhuzamosan az életét, az örökbefogadáshoz való viszonyát. Sára (26) és Bálint (22) ugyanabban az örökbefogadó családban nőttek fel, testvérként, középen két vér szerinti gyerek között, apjuk lelkipásztor. Bálint mindig jól vette az örökbefogadását, míg Sára nehezen dolgozta fel, hogy a vér szerinti anyja lemondott róla. Sokat lázadtak, de ma a helyükön vannak. A beszélgetésbe a vége felé Szilvia, az örökbefogadó anyuka is bekapcsolódik. Elhangzott a 2021. május 12-i virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a szerkesztés Szabó Julcsi munkája. 1 óra 45 perc, de megéri megnézni.

 

Kis ízelítő a tartalomból: olvasásának folytatása

„Érzelmi éhségből faltam”

Sok örökbefogadott gyereknél okoz problémát az ételhez való viszony. Ma egy felnőtt örökbefogadott nő, Erika mesél nekünk kifejezetten az evési gondjairól, saját érzelmi űrjei tükrében. Nehéz, de kincset érő interjú. Természetesen nemcsak az örökbefogadottak küzdenek étkezési zavarokkal, de az örökbefogadó szülőknek hasznos felkészülniük, hogy az érzelmi hiányok túlevésben is megmutatkozhatnak az érkező gyermeknél. Erika teljes története itt hallgatható meg.

Mennyit tudsz az örökbefogadásod előtti időszakról?

Az örökbeadatásom sommázott történetét én az első pillanattól hallottam az örökbefogadó anyukámtól. Soha egy pillanatig nem titkolták, hogy örökbefogadott vagyok. A vér szerinti anyámról azt a képet festette, hogy ő meg akart ölni engem, úgy, hogy hathetes koromban, télen kint hagyott a babakocsiban egy szál pelenkában. Mivel nagyon szenzoros gyerek voltam, éreztem, hogy valami nem oké a történettel. Felnőttkoromban állt össze a kép. Hathetes koromban május eleje volt. Nemrég derült ki, hogy nyolchónapos voltam, a vér szerinti anyám dolgozott, és az ő mostohaanyja vigyázott rám, amikor a babakocsiban maradtam. A pontatlanság mellett a másik gond az örökbefogadó anyám szándéka volt: hogy én féljek a vér szerinti anyámtól, és legyek hálás az örökbefogadásomért.

Nem tudom megmondani, hogy az örökbefogadó anyám szorongása, a halálfélelem, a veszteségtől való rettegés vagy a saját szégyenérzettel kevert haragom okozta a nagyobb stresszt nekem, de ez a stressz egy életen át elkísért.

Elszenvedtél tényleges nélkülözést kiskorodban, vagy csak lelkit?

Nélkülözést biztosan nem. Van egy fényképem, közvetlenül az örökbeadatásom előtt készülhetett, azon igen pufók gyerek vagyok. Traumatizált elszakadást, érzelmi veszteséget biztosan megéltem, többet is. Az egyik ilyen lehetett a magzatként megélt gyász az apám öngyilkosságakor. Ekkor sérülhetett a szülőanyámmal való kötődés is. Valószínűleg nem, vagy csak nagyon rövid ideig szoptatott, pár hónaposan bölcsődébe kerültem. (1969-ben csak három hónap szülési szabadság járt.)

Nyolchónaposan a babakocsiban hagyás következményeként tüdőgyulladással kórházba kerültem, azonnali életmentő beavatkozást hajtottak végre rajtam, és soha többet nem kerültem haza. A kórházban egy ideig infúzióval tápláltak. Utána a szigorú kórházi protokoll szerint négy óránként cumisüvegből kaptam folyékony tejbedarát. Akkoriban a gyermekek éhségérzetét nem vették figyelembe. Az emberi érintkezések kizárólag az ápoláshoz és az etetéshez kötődtek. Talán akkor alakulhatott, ki, hogy akkor is eszem, ha nem vagyok éhes. A kórházból hazavitt egy házaspár, akik pár hét után elálltak az örökbefogadástól. Újabb pár hónap kórház után vittek haza az örökbefogadó szüleim.

Milyen evő voltál piciként az új családban?

Az elmondások szerint az örökbefogadó anyámmal való találkozás szerelem volt első látásra. Mikor előszőr látott, 17 hónapos voltam, ültem egy ágyban és előre-hátra ringattam magam, közben egy pelenka csücskét szopogattam, rágcsáltam, így nyugtattam magam.

A hazaérkezésem után a cumisüveg egy pillanat alatt eltűnt az életemből, mert a kórházban azt a tanácsot kapta, hogy tanítson meg rágni. Otthon sem a kanalat, sem a szilárd ételt nem fogadtam el, fújtam, köptem, öklendeztem. A családtagok nevetve mesélték ezt. De az anyám évek múlva is személyes sértésként élte meg, hogy elutasítottam őt. Ez az éles váltás, a jónéhány traumatizáló etetési epizód okozhatott veszteségélményt, ami később túlevéshez vezethetett. Mindehhez jött még hozzá a gyermeki lelkiismeret-furdalás, mert elutasítottam őt.

Milyen volt az evéshez való viszonyod gyerekként, kamaszként?

Az elmondások szerint nagyon gyorsan megtanultam önállóan enni. Onnantól anyám nagyon büszke volt magára és az én étkezésemre. A kimaradt etetési intimitást és kötődést én azzal próbáltam pótolni, hogy minden altatáskor szopizós pózba helyezkedtem anyám ölébe, és rágcsáltam a pelenka sarkát. Egyik pillanatról a másikra ennek is vége szakadt a „te már nagylány vagy, ilyet csak a kisbabák csinálnak” mondattal. Az értetlenségre, a szeretet utáni sóvárgásra még a mai napig emlékszem.

Később a vacsora utáni közös családi nassolások pótolták ezt az élményt. Ezt a szokást hoztam tovább a saját családomba, és még most is megvan. Ennek akkor még csak „de jó húsban van ez a gyerek” visszhangjai voltak. Ezzel párhuzamosan rengeteg szokás és szabály kapcsolódott az evéshez. Ami a tányéron van, azt meg kell enni. Vendégségben nem illik visszautasítani az ételt. A nagynéni karamelltortájából minimum két szeletet kell enni, nehogy megsértődjön.

Nálam a túlevés, a falási rohamok mindig akkor jönnek, ha egyedül vagyok és magányosnak érzem magam, és emlékeim szerint ez mindig is így volt. Amíg napközis voltam, és reggeltől estig közösség vett körül, az ételhez való hozzájutás is keretek közé volt szorítva, ez kevéssé jelentkezett. De már ott is csúfoltak a duciságom miatt, pedig akkor még csak a normál testsúly felső határát súroltam.

Az igazi gond akkor kezdődött, mikor felsős lettem, az osztálytársaimmal nem nagyon tudtam kapcsolódni, perifériára szorultam, magányos voltam az osztályban. Iskola után egyedül voltam otthon. Rettegtem a magánytól, ettől a debilizáló szorongástól nem tudtam tanulni, megnyugtatásként ettem. Aztán rettegtem, hogy anyám hazaér, és balhé lesz, mert nincs kész a leckém, ettől, mielőtt hazaért, megint zabáltam, mintha előre benyugtatóztam volna magam. Aztán balhé is lett, ettől még magányosabbnak éreztem magam. Veszekedés, bőgés, kontrollált tanulás, aztán vacsora. Vacsoránál nem mertem megmondani, hogy én már tele vagyok, így aztán vacsoráztam. Este pedig jött az intimitást helyreállító közös nassolás a tévé előtt. Gyakorlatilag az evés kizárólag az érzelmi szükségleteimet elégítette ki, egy idő után már semmi köze nem volt a testi szükségleteimhez. Szerintem éveken át nem volt gyomoréhségem, érzelmi éhségem viszont állandóan. olvasásának folytatása

Beszélgetés egy felnőtt örökbefogadottal

Hangfelvétel egy Örökbe.hu rendezvényről. Erika 52 éves, ő meséli el a történetét. A sarokpontok: az első pár hónapot a vér szerinti anyukájával töltötte, akiről sokat tud, épp most dolgozza fel a családtörténetet egy visszaemlékezés formájában. Másfél éves korában került az örökbefogadó családjába, akik a témát kezdettől nyíltan kezelték. Ugyanakkor mai szemmel sok hibát is lát a saját nevelésében. Sok munkája volt abban, hogy most a helyén érezze magát, és megértse a történetének szereplőit. Húszéves kora óta ismeri a vér szerinti nővérét. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Erika kislányként

Itt tudjátok meghallgatni a beszélgetést:

Aki letöltené a hanganyagot, kattintson a https://orokbe.files.wordpress.com/2021/05/erika_orokbe_jo.mp3 linkre, majd a jobb egérgombbal a “mentés másként” opciót kiválasztva elmenthető és netkapcsolat nélkül is hallgatható. 76 perc.

Jó hallgatást!

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videó- vagy hangfelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló videótárban (jelszóval). Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Fekete, örökbefogadott és egy náci unokája

Vendégposzt. Tompa Andrea író könyvajánlója Jennifer Teege A nagyapám engem lelőtt volna című könyvéről. A kötet hamarosan magyarul is megjelenik.

Ezzel a könyvvel való találkozásom, mint annyi mással, sem a véletlen műve. Nem ajánlotta ugyan senki, de azok a kérdések, amelyek foglalkoztatnak: örökbefogadás, múltfeldolgozás, a nehéz történelmi örökségek számbavétele, társadalmi traumákkal való kiegyezés, mind együtt vezetettek el hozzá. Az a korábbi előfeltevésem, hogy a nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, vagyis a családok maguk e traumák hordozói, mindig afelé sodor, hogy családi történeteket keressek, amelyeken keresztül jobban érthetem egyrészt a mögöttünk (nem) lévő, inkább bennünk hordozott 20. századot, másrészt az örökbefogadás mintázataival ismerkedjek. Így találtam rá Jennifer Teege A nagyapám engem lelőtt volna című könyvére, melyet a szerző, társával, Nikola Sellmairral együtt németül írt és a tekintélyes Rowohlt kiadó jelentett meg 2013-ban. A könyvet angolul olvastam. 

Hogy egy életben egyszerre kapja meg valaki mindezt: örökbefogadást, németként, fekete nőként, egy súlyos háborús bűnös nagyapa unokájaként, az a sors különös, bár történelmileg mégis szépen összerakható – és a szerző által szépen össze is rakott – műve. Majdnem azt írtam: adománya. Kétszeres trauma, amivel Jennifer Teege e könyvben, sorsának megfogalmazásákor birkózik. A könyv ennek a lenyomata – annak a jelen időnek, ahogy a szerző felfedezi saját történetét.

Először még nem is a könyvét olvastam, hanem egy interjút hallgattam meg vele. Elmélyült figyelme, halk, magabiztos, némi szomorúsággal átitatott tekintete egy olyan emberé, aki tudja, mi a „dolga”, a felelőssége, németként, a náci múlt örököseként, és örökbefogadott felnőttként. Olyan embernek tűnik, aki minden erejével (és sok van neki) tisztába akar jönni múltjával, hogy élhető jelene lehessen.

Jennifer Teege könyvének kiindulópontja nem az örökbefogadottsága tényének felfedezése – ezzel a szerző, úgy tűnik, mindig tisztában volt. Anyja, Monika Hertwig (a nevek egyáltalán nem lényegtelenek) látogatta jó darabig, majd megszakadt a kapcsolatuk. A könyv megírására az a felnőttkori – Jennifer 38 éves, két gyermek anyja – döbbenetes felfedezés sarkallja, amikor egy könyvtárban olvasgatva véletlenül felfedezi, hogy anyai nagyapja nem más, mint Amon Göth, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnoka, akit háborús bűnösként végeztek ki 1946-ban. Amon Göth borzalmas kegyetlenségű figuráját a Schindler listája című film is megörökítette; Ralph Fiennes játssza őt. Göth lánya, Monika ekkor, vagyis a kivégzéskor mindössze tíz hónapos, az ő anyja, a lágerben Göth-tel együtt élő, szépséges Ruth Irene Kalder azonban úgy beszél a felnövő kislánynak a kivégzett apáról, mint hősről. Monika maga is fiatal felnőttként tudja meg, hogy ki is volt az apja, a Göth nevet nem viseli, Monika Kalderként születik. A családi hallgatás nagy öröksége ez, ezt a hallgatást adja aztán tovább a saját – örökbeadott – lányának. Aki egy nigériai férfitól születik. olvasásának folytatása

Május 12. Vendégünk két örökbefogadott testvér

Izgalmas programra hívlak titeket. Két fiatal felnőtt örökbefogadott lesz a vendégünk, akik ugyanabban az örökbefogadó családban nőttek fel. Sára (26) és Bálint (21) más szülőktől származnak, de testvérként újszülöttkoruk óta egy örökbefogadó családban nevelkedtek, a szülők két vér szerinti gyermeke mellett. Sára öt éve már szerepelt egy interjúban. Hogy élte meg a két fiatal az örökbefogadást, és hogy vannak most?

Sári, Bálint, és családjuk. Sári tartja a macskát, Bálint csíkos pólóban

Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. május 12-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Április 21. Vendégünk egy felnőtt örökbefogadott

A következő online Örökbe.hu programon egy felnőtt örökbefogadott fogja nekünk elmesélni a történetét. Erika 52 éves, másfél évesen fogadták örökbe, szülei nyíltan kezelték az örökbefogadás témáját. Ráadásul bő két évtizede a gyerekvédelemben is dolgozik, így biztos lesz miről beszélgetnünk! 20210413_071333 Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája. Mikor: 2021. április 21-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Utánkövetés: “Örülök, hogy én vagyok, és örülök, hogy itt vagyok”

Vágnerné Gábor Andrea (Eleven néven) volt az első felnőtt örökbefogadott, aki hét évvel ezelőtt interjút adott az Örökbe.hu blogon, a történet a könyvemben is szerepelt. Azóta sok minden történt vele: született még egy kisfia, meghalt a vér szerinti anyukája, megkereste a két örökbeadott testvérét, és órásit haladt előre saját múltjának, örökbefogadásának elfogadásában, a téma felvállalásával új barátokat szerzett. Andrea 2021. januárjában volt vendégünk egy virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a hangfelvétel ott készült. Hallgassátok meg, izgalmas, sodró anyag, egy nőről, aki sok mindenen ment keresztül és most jól van. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Fotó: Dívány.hu, Ruzsovics Dorina

olvasásának folytatása