Tag Archives: felnőtt örökbefogadott

Május 12. Vendégünk két örökbefogadott testvér

Általános

Izgalmas programra hívlak titeket. Két fiatal felnőtt örökbefogadott lesz a vendégünk, akik ugyanabban az örökbefogadó családban nőttek fel. Sára (26) és Bálint (21) más szülőktől származnak, de testvérként újszülöttkoruk óta egy örökbefogadó családban nevelkedtek, a szülők két vér szerinti gyermeke mellett. Sára öt éve már szerepelt egy interjúban. Hogy élte meg a két fiatal az örökbefogadást, és hogy vannak most?

Sári, Bálint, és családjuk. Sári tartja a macskát, Bálint csíkos pólóban

Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. május 12-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Április 21. Vendégünk egy felnőtt örökbefogadott

Általános
A következő online Örökbe.hu programon egy felnőtt örökbefogadott fogja nekünk elmesélni a történetét. Erika 52 éves, másfél évesen fogadták örökbe, szülei nyíltan kezelték az örökbefogadás témáját. Ráadásul bő két évtizede a gyerekvédelemben is dolgozik, így biztos lesz miről beszélgetnünk! 20210413_071333 Lehet kérdezni, és küldhettek előre is kérdéseket. Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája. Mikor: 2021. április 21-én szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Read the rest of this entry

Utánkövetés: “Örülök, hogy én vagyok, és örülök, hogy itt vagyok”

Általános

Vágnerné Gábor Andrea (Eleven néven) volt az első felnőtt örökbefogadott, aki hét évvel ezelőtt interjút adott az Örökbe.hu blogon, a történet a könyvemben is szerepelt. Azóta sok minden történt vele: született még egy kisfia, meghalt a vér szerinti anyukája, megkereste a két örökbeadott testvérét, és órásit haladt előre saját múltjának, örökbefogadásának elfogadásában, a téma felvállalásával új barátokat szerzett. Andrea 2021. januárjában volt vendégünk egy virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a hangfelvétel ott készült. Hallgassátok meg, izgalmas, sodró anyag, egy nőről, aki sok mindenen ment keresztül és most jól van. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Fotó: Dívány.hu, Ruzsovics Dorina

Read the rest of this entry

Január 13. Egy felnőtt örökbefogadott mesél

Általános

Egy örökbefogadottként felnőtt nő, Vágnerné Gábor Andrea lesz a vendégünk a következő online Örökbe programon. Ő hét évvel ezelőtt adott már interjút a blogon, története a könyvemben is szerepel. Azóta sok minden történt vele. Örökbefogadottnak lenni nem állandó dolog, a különböző életszakaszokban mást és mást jelent ez a csomag, ezért érdekes néha “utánkövetni” a régi ismerősöket. Olvassátok újra a régi cikket és gyertek!

A képen Andrea a két kisfiával

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. január 13-án szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Gyökérkeresők – dokumentumfilm Romániából örökbeadott magyar gyerekekről

Általános
Gyökérkeresők – dokumentumfilm Romániából örökbeadott magyar gyerekekről

Megjelent egy nagyon izgalmas magyar dokumentumfilm örökbefogadással kapcsolatban. Lukács Csaba Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című munkája Romániából Nyugatra örökbeadott magyar fiatalokról s azok visszatéréséről szól a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen (évi több ezres számban) adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül gyerekeket, nem egyszer korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését. A film több amerikai és briti fiatalt követ végig, akik 20-25 év után megkeresik az erdélyi magyar, jellemzően roma családjukat. Itt meg tudjátok nézni a teljes filmet, ajánlom. Lukács Csaba rendező válaszolt a film után felmerülő kérdéseimre.

Nagyon kevés jó magyar dokumentumfilm foglalkozik az örökbefogadással. Hogy találtál rá erre a témára? Te érintett vagy?

Én Romániában vagyok érintett, Székelyföldön születtem, és a kilencvenes évek elején még ott éltem, amikor hirtelen ránk szabadult a szabadság és vele együtt a visszaélések szinte korlátlan lehetősége is. Már akkor is sok örökbeadásos történetet és sok legendát hallottam, többek között szervkereskedőknek eladott gyerekekről – szerencsére utóbbira a kutatásaim során semmilyen bizonyítékot nem találtam.

A téma talált rám, nem én a témára – megkeresett az Írországban élő Ileana Cuniffe Baiescu (aki aztán szerepel is a filmben), hogy segítsek neki, mert elakadt a szülőkeresésekben. Észrevette, hogy a magyar régióból (Hargita-Kovászna-Maros megyék) örökbe adott, vagy Erdély más tájáról, de magyar hangzású névvel rendelkező családok esetében nem eredményesek a kutatásai. Neki addig már jó kapcsolatai alakultak ki országos lefedettségű romániai újságokkal, nagy nézettségű televíziócsatornákkal, de rájött, hogy Erdélyben párhuzamos társadalmak alakultak ki: a bukaresti sajtót nem követik a magyarok, inkább helyi vagy budapesti médiumokat figyelnek. Ezért keresett egy erdélyi gyökerű, de magyarországi újságírót, aki önkéntesként, ingyen segítene neki. Így kerültem képbe, Ileana rám bízta a magyar eseteket – először a keresésekben segítettem fordításokkal, Facebook-posztokkal, regionális magyar újságok megkeresésével, aztán sok fiatalnak segítettem tolmácsolni a vér szerinti szülőkkel való kapcsolatfelvétel után – előbb Skype-on, aztán ha úgy alakult és ellátogattak Romániába, a személyes találkozásokon is. Read the rest of this entry

Virtuális rendezvény, június 3.: A vér szerinti család megkeresése

Általános

Hogyan segítse az örökbefogadó szülő a gyereket a vér szerinti család megismerésében, megkeresésében? A régebben örökbefogadott felnőttek sokszor csak 40-50 éves korban, az örökbefogadó szülők halála után indítják el a származásuk felkutatását, nem akarván őket megbántani. Ma az örökbefogadók már tudják, hogy a gyereknek fontos a vér szerinti család ismerete, de nem mindig világos számukra, hogy támogassák ebben a gyereket.

Vendégünk Székely Zsuzsanna pszichológus lesz, aki 40 évet dolgozott a magyar gyerekvédelemben, alapítója és jelenleg elnöke a Mózeskosár Egyesületnek, a Felnőtt örökbefogadottak klubját vezetve már sok fiatal és felnőtt gyökérkeresését végigkísérte. Itt olvasható vele egy alapos interjú. Az egyesület tervez is később egy hosszabb szülőtréninget a témában.

A beszélgetésen ilyen témákkal fogunk foglalkozni: Read the rest of this entry

Utánkövetés: egy éve nem beszél velem a vérvonal (podcast)

Általános

Váczi J. Péter felnőtt örökbefogadott 2015-ben mesélt arról, hogy alakult az első, euforikus időszak, miután megtalálta a vér szerinti családját. Azóta sok minden történt: Péter felnőtt, meghalt az édesapja, a vér szerinti családdal való felhőtlen kapcsolatot pedig egy félreértés árnyékolta be. Az Utánkövetés rovatban megnézzük, mi történt az elmúlt években egy-egy régi interjúalannyal, és közben persze a múltjuk megélése is változik. A hangos interjú 2020 legelején készült. Minden ilyen felvétel pillanatkép, azóta megint nagyot fordult Péter élete, amiről remélhetőleg egy későbbi cikkben ismét beszámolhatok.

A hangfelvétel egy kávézóban készült, legyetek elnézőek a kisebb zajokkal. A sztori majd úgyis visz magával, Péter remek előadó.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

Read the rest of this entry

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Általános
„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? Read the rest of this entry

„A gyerekeim cigány identitását nem tudom kezelni, amíg magamban nem raktam rendet”

Általános

György mindig tudta, hogy örökbe fogadta a családja, azonban csak felnőttként szembesült vele, hogy cigány származású. Előadásából, amely a Romadopt Klubban hangzott el, kiderül, mennyire fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával, és ne előítéletes közegben nőjön fel. Identitáskeresés már apaként, találkozás a vér szerinti szülőkkel rasszista gyerekkor után. Egy fiatalember, önmaga felé, útközben. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják. 

Nehezen beszélek erről a témáról…

Két és féléves koromban kerültem haza. Az első két és fél évről egyetlen emléket őrzök, hogy valaki látogat a gyerekotthonban és kapok egy sárga mackót. A szüleim szerint jó gyerek voltam, szófogadó, aki nem csinál semmi rosszat. A származásomról meg az örökbefogadásomról nem nagyon beszéltünk, tabutéma volt. Ennyivel letudták mindig a szüleim: „Hazakerültél, minden rendben volt, nagyon ügyes, okos voltál, jól fejlődtél.” Azt elmondták, hogy „anyád otthagyott, nem kellettél neki, de itt vagyunk mi, nekünk kellesz”. Néha beszéltünk róla, de soha meg nem kérdezték, nekem ez mit jelent, én hogy vagyok azzal, hogy nem kellettem. Olyan, mintha én benne sem lennék a sztoriban, csak ők akartak szülők lenni. Van egy húgom és egy öcsém, mint a hárman örökbefogadottak vagyunk. Mikor mentünk a legkisebb húgomért, akkor nekem természetes volt, hogy nem az anya hasából születik, hanem hazahozzuk az otthonból. Hozzá kell tennem, hogy a nyolcvanas években kerültem haza, akkor semmi felvilágosító anyag nem volt. Emlékszem egy könyvre, a Nekem két születésnapom van, de ez nem az én történetem, nem érdekelt.

Fotó: Fortepan

Mi úgy nőttünk fel a gyerekkoromban, hogy magyarok vagyunk. Egy olyan faluban laktunk, ahol a környezet ötven százaléka roma származású. A húgom roma, az öcsémről nem lehet tudni pontosan, én is roma vagyok. És egy roma egy másikat rögtön felismer. Sokszor megkaptuk, hogy cigányok vagyunk. A szüleim az iskolában tanítottak, volt körülöttünk egy védőháló, nem kaptuk meg olyan erősen, de azért megkaptuk. Engem annyira nem bántott, rosszul esett, de nem meséltem róla otthon. A húgomat jobban bántották, rajta erőteljesebbek a rasszjegyek. Anyám mindig azt mondta neki, „nem igaz, nem kell ezzel foglalkozni, te egy arab lány vagy”. Voltak cigány osztálytársaim, de nem volt velük konfliktus. Ami előszőr nagyon rosszul esett, a gimnáziumban jártam egy lánnyal és az apja azt mondta, „takarodj innen, te cigány vagy”. Hogy lennék már cigány?

Apukám úgy nevezte magát, hogy ő rasszista. Olyan közegben nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédnél cigányoztak, meg az utcán is, hallottam, ahogy szidják őket. A faluban is volt rasszizmus rendesen. Engem jópárszor lecigányoztak, de közben a tanító bácsi gyereke voltam. Ez keltett bennem egy állandó bizonytalanságot. Később ez odáig fajult, hogy ha valaki minden sértés nélkül jegyezte meg, hogy látszik rajtam, hogy cigány vagyok, vagy akár csak hogy milyen barna a bőröm, akkor nagyon megbántódtam, nekem ez csúnyább volt bármilyen szitokszónál. Az egyetem után ez lecsillapodott, már a középiskolában sem volt semmi gond az osztálytársaimmal. 18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül. Read the rest of this entry

„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Általános
„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Mónika szlovákiai magyarként nőtt fel, szerető örökbefogadó családban. Később tudta meg, hogy eredeti szülei szlovákok, az első neve Michaela lett volna, és van két fiútestvére. Kettős identitás, édes-bús találkozások, hiába áhított információk és egy későn kimondott titok. Mónika mesél.

Hol tartasz most?

35 éves vagyok, férjem, kisgyerekem van, az egészségügyben vagyok nővér. Szlovákiai magyarként nőttem fel a Csallóközben, jó gyerekkorom volt, nagyon szerettek a szüleim. Túlféltettek, főleg az anyukám, talán azért, mert már idősebbek voltak, mikor hozzájuk kerültem, anyu 36 éves volt, apu 45.

Ők miért fogadtak örökbe?

Próbálkoztak többszörösen a gyermekáldással és nem sikerült nekik, kimondták, hogy nem lehet gyerekük. Akkor döntöttek az örökbefogadás mellett, rögtön be is adták a papírokat és két évet vártak rám. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Mindent megadtak, amit akkor szokás volt, érzelmileg is. 21 hónapos voltam, mikor örökbe fogadtak.

Mónika kisgyerekként a szüleivel

Emlékszel valamire előtte?

Semmire. A szüleim csak annyit meséltek, hogy gyerekotthonban éltem, a keresztszüleim hoztak el autóval.

Te milyen gyerek voltál?

Csendes és visszahúzódó, de kicsi koromtól mindig megvolt mindenről a véleményem és ez a mai napig így van. Kamaszként már minden módon lázadtam, mindig az ellentétét csináltam, amit mondtak a szüleim. A magam feje után mentem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

Kilencéves voltam, akkor se a szüleimtől hallottam. Egy osztálytársnőm elszólta magát egy vita közben, hogy én örökbefogadott vagyok, rá pár hónapra elmondták az anyuék az örökbefogadást. Nem rázott meg, mert eszembe jutott, hogy egyszer már ezt hallottam.

Értetted, hogy ezt micsoda?

Nem, nem is nagyon kérdeztem emiatt.

Azt elmondták, hogy más szült?

Anyu ezt elmondta, hogy más nő szült és Anyunak nem lehetett gyereke, de emlékszem, nem kérdeztem semmit. Én valahol fel se fogtam, mert tényleg jó családban nőttem fel, és akkor nem éltem meg ennek a hiányérzetét. Később igen, később éreztem a hiányt.

Többet nem került szóba? Read the rest of this entry