Tag Archives: felnőtt örökbefogadott

„A gyerekeim cigány identitását nem tudom kezelni, amíg magamban nem raktam rendet”

Általános

György mindig tudta, hogy örökbe fogadta a családja, azonban csak felnőttként szembesült vele, hogy cigány származású. Előadásából, amely a Romadopt Klubban hangzott el, kiderül, mennyire fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával, és ne előítéletes közegben nőjön fel. Identitáskeresés már apaként, találkozás a vér szerinti szülőkkel rasszista gyerekkor után. Egy fiatalember, önmaga felé, útközben. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják. 

Nehezen beszélek erről a témáról…

Két és féléves koromban kerültem haza. Az első két és fél évről egyetlen emléket őrzök, hogy valaki látogat a gyerekotthonban és kapok egy sárga mackót. A szüleim szerint jó gyerek voltam, szófogadó, aki nem csinál semmi rosszat. A származásomról meg az örökbefogadásomról nem nagyon beszéltünk, tabutéma volt. Ennyivel letudták mindig a szüleim: „Hazakerültél, minden rendben volt, nagyon ügyes, okos voltál, jól fejlődtél.” Azt elmondták, hogy „anyád otthagyott, nem kellettél neki, de itt vagyunk mi, nekünk kellesz”. Néha beszéltünk róla, de soha meg nem kérdezték, nekem ez mit jelent, én hogy vagyok azzal, hogy nem kellettem. Olyan, mintha én benne sem lennék a sztoriban, csak ők akartak szülők lenni. Van egy húgom és egy öcsém, mint a hárman örökbefogadottak vagyunk. Mikor mentünk a legkisebb húgomért, akkor nekem természetes volt, hogy nem az anya hasából születik, hanem hazahozzuk az otthonból. Hozzá kell tennem, hogy a nyolcvanas években kerültem haza, akkor semmi felvilágosító anyag nem volt. Emlékszem egy könyvre, a Nekem két születésnapom van, de ez nem az én történetem, nem érdekelt.

Fotó: Fortepan

Mi úgy nőttünk fel a gyerekkoromban, hogy magyarok vagyunk. Egy olyan faluban laktunk, ahol a környezet ötven százaléka roma származású. A húgom roma, az öcsémről nem lehet tudni pontosan, én is roma vagyok. És egy roma egy másikat rögtön felismer. Sokszor megkaptuk, hogy cigányok vagyunk. A szüleim az iskolában tanítottak, volt körülöttünk egy védőháló, nem kaptuk meg olyan erősen, de azért megkaptuk. Engem annyira nem bántott, rosszul esett, de nem meséltem róla otthon. A húgomat jobban bántották, rajta erőteljesebbek a rasszjegyek. Anyám mindig azt mondta neki, „nem igaz, nem kell ezzel foglalkozni, te egy arab lány vagy”. Voltak cigány osztálytársaim, de nem volt velük konfliktus. Ami előszőr nagyon rosszul esett, a gimnáziumban jártam egy lánnyal és az apja azt mondta, „takarodj innen, te cigány vagy”. Hogy lennék már cigány?

Apukám úgy nevezte magát, hogy ő rasszista. Olyan közegben nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédnél cigányoztak, meg az utcán is, hallottam, ahogy szidják őket. A faluban is volt rasszizmus rendesen. Engem jópárszor lecigányoztak, de közben a tanító bácsi gyereke voltam. Ez keltett bennem egy állandó bizonytalanságot. Később ez odáig fajult, hogy ha valaki minden sértés nélkül jegyezte meg, hogy látszik rajtam, hogy cigány vagyok, vagy akár csak hogy milyen barna a bőröm, akkor nagyon megbántódtam, nekem ez csúnyább volt bármilyen szitokszónál. Az egyetem után ez lecsillapodott, már a középiskolában sem volt semmi gond az osztálytársaimmal. 18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül. Read the rest of this entry

„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Általános
„Az esküvőmön láttam először az öcsémet”

Mónika szlovákiai magyarként nőtt fel, szerető örökbefogadó családban. Később tudta meg, hogy eredeti szülei szlovákok, az első neve Michaela lett volna, és van két fiútestvére. Kettős identitás, édes-bús találkozások, hiába áhított információk és egy későn kimondott titok. Mónika mesél.

Hol tartasz most?

35 éves vagyok, férjem, kisgyerekem van, az egészségügyben vagyok nővér. Szlovákiai magyarként nőttem fel a Csallóközben, jó gyerekkorom volt, nagyon szerettek a szüleim. Túlféltettek, főleg az anyukám, talán azért, mert már idősebbek voltak, mikor hozzájuk kerültem, anyu 36 éves volt, apu 45.

Ők miért fogadtak örökbe?

Próbálkoztak többszörösen a gyermekáldással és nem sikerült nekik, kimondták, hogy nem lehet gyerekük. Akkor döntöttek az örökbefogadás mellett, rögtön be is adták a papírokat és két évet vártak rám. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Mindent megadtak, amit akkor szokás volt, érzelmileg is. 21 hónapos voltam, mikor örökbe fogadtak.

Mónika kisgyerekként a szüleivel

Emlékszel valamire előtte?

Semmire. A szüleim csak annyit meséltek, hogy gyerekotthonban éltem, a keresztszüleim hoztak el autóval.

Te milyen gyerek voltál?

Csendes és visszahúzódó, de kicsi koromtól mindig megvolt mindenről a véleményem és ez a mai napig így van. Kamaszként már minden módon lázadtam, mindig az ellentétét csináltam, amit mondtak a szüleim. A magam feje után mentem.

Mikor tudtad meg, hogy örökbe fogadtak?

Kilencéves voltam, akkor se a szüleimtől hallottam. Egy osztálytársnőm elszólta magát egy vita közben, hogy én örökbefogadott vagyok, rá pár hónapra elmondták az anyuék az örökbefogadást. Nem rázott meg, mert eszembe jutott, hogy egyszer már ezt hallottam.

Értetted, hogy ezt micsoda?

Nem, nem is nagyon kérdeztem emiatt.

Azt elmondták, hogy más szült?

Anyu ezt elmondta, hogy más nő szült és Anyunak nem lehetett gyereke, de emlékszem, nem kérdeztem semmit. Én valahol fel se fogtam, mert tényleg jó családban nőttem fel, és akkor nem éltem meg ennek a hiányérzetét. Később igen, később éreztem a hiányt.

Többet nem került szóba? Read the rest of this entry

Minden örökbefogadott keresi a gyökereit

Általános

Beszámoló egy könyvről. A Being Adopted (Örökbefogadottnak lenni) alapmű, magyarul nem jelent meg, s azt veszi végig, mit jelent egy életen át azzal élni, hogy valakit örökbe fogadtak. Ehhez Erik Erikson pszichológus személyiségfejlődési elméletét veszik alapul a szerzők, amely nyolc életszakaszra osztja az emberi életet (a kötet hétre), s a csecsemőkortól az időskorig mindnek megvan a maga feladata, amin egy egészséges fejlődésű ember végigmegy, s ezek megoldása vagy nem-megoldása kihat a személyiségre és a későbbi fázisokra. A babakor kihívása például a bizalom kialakítása, ezt hívják másképpen kötődésnek, tudjuk, milyen fontos az ember későbbi kapcsolatai és világhoz való viszonya szempontjából. A középkorú ember kérdése a „Mit hagyok magam után, mit tettem le az asztalra?” és így tovább.

A pszichológus-pszichiáter-orvosi író szerzőtrió ezt az elméletet adaptálja az örökbefogadottak életére, s minden egyes szakaszban megnézik, mit jelent örökbefogadottnak lenni, milyen sajátos kérdéseket hoz magával ez a téma baba-, ovis-, kisiskolás-, kamasz-, fiatal-, közép- és időskorban. Mert ahogy minden életszakaszban újrafogalmazódnak a válaszok a nagy kérdésekre (Ki vagyok én? Honnan jövök? Miért élek? Milyen kapcsolatban állok másokkal?), úgy az örökbefogadottsággal sem lehet „készen lenni”, az egyes korokban ez a kérdés újra és újra előkerül.

The Lifelong Search for Self, hangzik a kötet alcíme, azaz egy életen át keressük önmagunkat. A könyv negyedszázada íródott, amerikai és angolszász tapasztalatok alapján, tehát például a benne szereplő nyolcvanévesek az első világháború idején születtek, de hazánk van annyi csúszásban a témát illetően, hogy eléggé passzol a jelenlegi magyar örökbefogadási helyzethez. A könyv a „hagyományos” örökbefogadást tekinti alaphelyzetnek, azaz mikor egy, a szülőkkel azonos rasszba tartozó, viszonylag kicsi baba kerül a családba titkos örökbefogadással (és ezt nem is mondják ki, de házaspárhoz). Ez azért hangsúlyos, mert ebben a felállásban teljes mértékben a szülőkön múlik, mikor és hogyan adagolják az örökbefogadással kapcsolatos információkat. Ha idősebb a gyerek, akkor már emlékszik a múltjára, ha más rasszba tartozik, akkor elég szembeötlő, hogy nem vér szerinti gyerek, a könyv idején Amerikában is újnak számító, kapcsolattartásos nyílt örökbefogadás esetén meg nincs is titok, a gyerek pontosan tudja, kitől származik. A könyvben szereplő történetekben azonban a titok, a titkolózás, az ismeretlen eredet és ennek feltárása meghatározó tényező az örökbefogadottak életében. Ugyanaz a szemléletbeli törés figyelhető meg a kötetben, mint ma Magyarországon: míg a kicsi gyerekek szülei már elég jól, nyíltan kezelik az örökbefogadást, az idősebb generációk sokszor csak későn, rosszkor, egy veszekedésből vagy akár a szüleik halála után tudták meg, hogy örökbefogadottak.

Nagyon sok idézet és történet szerepel mindenféle korú örökbefogadottaktól, nekik, szüleiknek és a pszichológia iránt érdeklődőknek izgalmas olvasmány, erős közepes angolsággal élvezhető, sőt szórakoztató, nem is vastag. Aki meg nem fogja elolvasni, annak kiragadok három kérdéskört a könyvből, és azokat részletesebben ismertetem. Read the rest of this entry

Kampányfilmek az örökbefogadásról

Általános
Kampányfilmek az örökbefogadásról

Az örökbefogadásokért felelős minisztérium (Emberi Erőforrások Minisztériuma) nemrég beváltotta a többéves ígéretet, és egy kampányt kezdett az örökbefogadás népszerűsítésére és társadalmi elfogadtatására. Ennek keretében több civil szervezet kapott pályázati támogatást a témával foglalkozó filmek készítésére. Ma ezeket mutatom be.

Az Ágacska Alapítvány kisfilmjeiben örökbefogadott kamaszok beszélnek arról, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, s hogy milyen hozzáállást szeretnének a külvilágtól. “Örökbefogadott vagy vér szerinti? Nem ez számít!” szól az üzenet, amihez #ezszámít hashtaggel Facebook-kampányt is kezdtek. Az összes film fenn van a kampány honlapján.

A Baptista Szeretetszolgálat 4 perces videója a nyílt örökbefogadás lépéseit magyarázza el a krízisterhes anya szemszögéből. Egy narrátor beszél, miközben a háttérben látjuk a szülőanya és az örökbefogadó pár megismerkedését és hivatalos ügyintézését (színészek játsszák őket), persze a Baptisták segítségével.

 

Read the rest of this entry

Filmklub: Titkok és hazugságok

Általános
Filmklub: Titkok és hazugságok

Remélem, sikerült megnézni a filmet. Adok pár kérdést, ami alapján tudunk beszélgetni, de más szempontokat is vessetek fel bátran! Mike Leigh 1996-os, sokszoros díjnyertes filmdrámáját elemezzük közösen, virtuálisan, amely egy örökbefogadási szálat is tartalmaz.

A történet röviden: öt embert látunk a londoni (alsó-) alsó középosztályból, akik rokonok, de a viszonyukat titkok és hazugságok szövik át. A középpontban Cynthia áll, negyvenes munkásnő, élete csupa szerencsétlenség, a lánya  (Roxanne) utcaseprő és haragszik az anyjára, az öccsével régóta nem beszélt. Az öccse, Maurice és felesége, Monica is feszült viszonyban élnek. Aztán előkerül egy fiatal, fekete nő (Hortense), aki azt állítja, ő Cynthia 26 évvel ezelőtt örökbeadott gyereke…

  1. A film hanyadik percében hangzik el először az örökbefogadás szó?
  2. Ki a kisgyerek a fotón Maurice és Monica lakásában?
  3. Mikor Hortense meg akarja keresni szülőanyját, a gyámhivatalban hogy zajlik a procedúra? Milyen adatokat kap meg? Haladóknak: miben más az eljárás a magyarhoz képest? Szerintetek melyik az emberségesebb?
  4. A gyámhivatali nő számos ellenérvet felsorol, hogy miért ne keresse fel Hortense a szülőanyját. Mik ezek? Mit ajánl ő? Ezt betartja Hortense?
  5. A filmben sokszor előkerül a gyerekvállalás, gyereknemzés, fogantatás, fogamzásgátlás témája. Kik beszélgetnek erről és milyen hangulatban?
  6. A családi események között látjuk Maurice munkáját műtermi fotósként. Milyen hangulatú családokat mutatnak ezek a fotózások?
  7. Mennyit látunk Maurice és Monica házasságáról? Mi baja lehet Monicának?
  8. Mennyit tudott Hortense a saját örökbefogadásáról?
  9. Milyen a viszonya a testvéreivel? És a szüleivel?
  10. Mióta nem találkozott Maurice és Cynthia? Miért?
  11. Mikor kerül elő a pénz kérdése Maurice és Cynthia között?
  12. Miért adta örökbe Cynthia a gyereket?
  13. Mennyiben tartod felelősnek a saját sorsáért, és mennyiben áldozat?
  14. Szerintetek mi történik, ha ő neveli fel?
  15. Többször elhangzik a filmben, hogy az örökbeadásról senki sem tudott. Ez igaz? Kik tudtak róla biztosan?
  16. Cynthia több fikciót is sző az örökbeadás köré. Mik ezek?
  17. Miért haragszik Roxanne az anyjára?
  18. Miért nem boldogul Cynthia az emberi kapcsolataiban? Mi lehet a gond?
  19. Mit érezhet Cynthia az első találkozásnál az örökbeadott gyerekkel? És Hortense?
  20. Te hogy képzeled el Hortense fogantatását? Vajon miért nem akarja elmesélni Cynthia?
  21. Melyik szereplő melyik társadalmi rétegbe tartozik (vagy szeretne tartozni) a lakásbelsők, a ruhák alapján? Profi angolosoknak megköszönjük, ha ezt a kiejtéssel is levezetik. Ki a legjobb státuszú a társaságban?
  22. A filmben meglepően kevéssé kerül elő a rassz kérdése. Szerinted miért? El tudtok képzelni egy hasonló felállást Magyarországon? Szerepet játszott a gyerek bőrszíne az örökbeadásban?
  23. Reálisnak találod a végkifejletet?
  24. Örökbefogadóknak: te mit éreznél, ha a gyereked hasonló viszonyt alakítana ki a vér szerinti családjával felnőttként?
  25. Hogy tetszett? 🙂 És bármi más, amit szívesen megvitatnátok…

Tudunk beszélgetni itt is kommentben, és a blog zárt Facebook-csoportjában is.

Aki még nem látta: a filmet ezen a két linken tudjátok megnézni, angol nyelven, magyar felirattal. Kicsit sok reklám fog felpattanni, de ha kitartóan bezárjátok őket, akkor elindul a film. Mindkét linken fenn van a teljes film.

http://filmek-online.com/watch-embed-266742-31196

https://openload.co/f/pc5FYs-WFCk/Secrets.and.Lies.1996.720p.BluRay.x264.YIFY.mp4

“Egyszerre vagyok hálás és dühös a szülőanyámra”

Általános

Közös beszélgetés két felnőtt örökbefogadottal! Sára és Robi 21 és 22 évesek, most egyetemre járnak, és örökbefogadó családban nőttek fel. A Mózeskosár Klubban elhangzott beszélgetésben párhuzamosan elevenítik fel gyerekkorukat, örökbefogadásukat, az ezzel való megküzdés történetét. Az interjúból rövid idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.

A kamaszkorotok hogy zajlott?

Sára: Nagyon szociális ember vagyok, szeretek sokat beszélni, szükségem van társaságra. Tinédzserkoromban én úgy lázadtam, hogy magamra csuktam az ajtót, hogy mindenkit utálok. Nekem anyával nehezebb volt a kapcsolatom, mert teljesen mások az érdeklődési köreink. A kommunikáció kicsit nehéz, ettől függetlenül szeretjük egymást. Tinédzserként nem feltétlen a szüleinkkel akarunk lenni, hanem inkább egyedül vagy a barátainkkal. Én ilyen voltam. Magamra zártam az ajtót, ettem, aludtam, apával pár szót beszéltem és vissza a szobámba. Ez normális, nem tart örökké.

img_6444

Sára

Hazudoztál is?

Sára: Hazudoztam, lógtam. Ezek mindig kiderültek. Lehet, hogy két évre rá, de kiderülnek. Aztán ha sok ciki dolog összejön, akkor visszavesz az ember. Én nagyon temperamentumos vagyok. Nehéz féken tartanom magam, de ez ma már nem jelent nagy gondot.

Robi: Én nagyon konfliktuskerülő ember vagyok, otthon nem lázadtam, próbáltam mindig megfelelni az elvárásoknak és jól tanulni. Az általános iskolában azonban nagyon rosszul viselkedtem. Aztán a gimnáziumi felvételi előtt összeszedtem magam, mivel nagyon fontos volt számomra, hogy bekerüljek. Ez sikerült is, onnantól viszont megint visszaesett a lelkesedésem. Az egyetemi felvételinél ismét összeszedtem magam, ez azonban már tartósnak bizonyult, mivel már bennem volt a vágy, hogy helytálljak.

dscf9084_

Robi

Szerintetek kihat a személyiségetekre, hogy örökbe fogadtak titeket? Read the rest of this entry

Kérdezz-felelek a származás megismeréséről

Általános

Ma örökbefogadottak gyakori kérdéseire felelek, SN olvasónk segítségével. Minden, ami a vér szerinti családtagok hivatalos megkereséséről érdekel! Az alapcikk itt olvasható a gyökérkeresésről, az Örökbefogadottak fórumán pedig lehet sorstársakkal beszélgetni. A keresés előtt és után is ajánlom a Mózeskosár Egyesületben a Felnőtt örökbefogadottak találkozóit.

Hol tudom elindítani a vér szerinti rokonaim megkeresését?

A lakóhelyed szerinti gyámhivatal illetékes, ez a fővárosban a XI. Kerületi Hivatal, Pest megyében Szentendre Járási Hivatala, a többi megyében a megyeszékhelyen lévő járási hivatal.

Kiket kereshetek?

Hivatalos úton csak a vér szerinti szülő és a testvér kereshető.

fortepan_9178

Ők is kereshetnek engem?

Vér szerinti szülő nem, a testvér pedig csak abban az esetben, ha őt is örökbe fogadták.

A testvéremet csak a szülőanyán keresztül kereshetem meg?

Nem, a testvér külön is kereshető. Amennyiben a testvér kiskorú, a meghallgatásához a szülei előzetes hozzájárulása szükséges. Előfordulhat, hogy a gyámhatóságnak nincs információja testvérek adatairól, ebben az esetben nyilván csak a vér szerinti szülőn keresztül érhető el a testvér.

Más rokont (nagyszülő, unokatestvér, nagybácsi) kerestethetek? Read the rest of this entry

Az örökbefogadottak nem születnek…

Általános

A blogon bemutatok szakdolgozatokat is. Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó örökbefogadott és vér szerinti családjukban felnőtt fiatal felnőttek életútrajzait vizsgálta, rajzokon és interjún keresztül. A különlegesen mély anyagban még sokkal több lehetőség rejlik, és az örökbefogadó szülőknek is szolgál tanulságokkal. Kinga a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért havi klubestjén mutatta be több éven át tartó kutatásának eredményeit. A rajzokból is bemutatok néhányat a cikkben.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Károli Gáspár Református Egyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakán végeztem mind az alap-, mind a mesterképzést. Bár én magam nem vagyok örökbefogadott, egy élményem kapcsán mégis elkezdett foglalkoztatni, van-e, és mi a különbség az örökbefogadottak és nem örökbefogadottak életútja között. Sokáig nem tudtam, ezt hogyan vizsgáljam, míg egy egyetemi műhelymunka kurzusomon tanárom, Prof. Dr. Vass Zoltán említett egy validálás alatt álló, saját fejlesztésű projektív tesztet, az életút-rajzot. A kutatást így két részre bontottam, s az alapképzés szakdolgozatához a fiatal felnőtt örökbefogadottak rajzainak kiértékeléséből írtam egy nagyobb lélegzetvételű munkát; a mesterképzésem zárásaképp pedig egy alaposabb rajzelemzési módszer segítségével, valamint illesztett kontrollcsoporttal egybevetve vizsgáltam ezt a rendkívül értékes gyűjteményt. Annak idején szakdolgozóként kerültem a Mózeskosárhoz, immáron több, mint három éve, s azóta is aktívan részt veszek az Egyesület munkájában. Tréningeket írok és tartok, gondozom a hivatalos Facebook-oldalunkat, részt veszek a programok szervezésében. Most egy pedagógiai szakszolgálatnál (lánykori nevén nevelési tanácsadó) és a JóLélek Pszichológiai Alapítványnál dolgozom pszichológusként, és a Semmelweis Egyetem gyermekklinikai szakpszichológus jelöltje vagyok. Ha lehetőségem adódna, akkor szívesen dolgoznék gyermekvédelemben, örökbefogadásban, és a nevelőszülői hálózatban is.

 

Kik is pontosan az alanyaid, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Sok örökbefogadott és nem örökbefogadott személytől kaptam rajzokat, interjút, ám végül le kellett szűkítenem a mintát, hogy a körülményekhez képest az lehetőleg egységes maradjon. Az általam kiválasztott 12-12 fős csoport nem számít reprezentatív mintavételnek. „Hólabda” módszerrel jutottam el hozzájuk: megtaláltam valakit, aki ajánlotta egy ismerősét és szép lassan egész sok örökbefogadotthoz jutottam el, mindenféle korosztályból. Noha első hallásra alacsonynak tűnik a résztvevők száma, az elemzés alapossága miatt mégis rengeteg információt tartalmaz a munkám. Hogy homogén maradjon a minta, a 18-30 év közötti fiatal felnőttekre korlátoztam a beválogatható személyek életkorát, így átlagosan 24 évesek voltak az alanyaim. A nemek megoszlását tekintve 5-5 férfi és 7-7 nő került be a mesterszakos diplomamunkámba. Mindannyian titkos örökbefogadással kerültek a családjukhoz, nem voltak házasok és gyermekük sem volt még. Legtöbben a felsőfokú tanulmányaikat végezték, vagy épp az egyetemről jöttek ki a nagybetűs életbe. A kontrollcsoportot nemben, korban és végzettségben egyesével hozzájuk illesztettem. További kritérium volt, hogy a nem örökbefogadottak minden tagja a származási családjában nőjön fel, ahol nem történtek különösebb traumák. Leginkább az okozott nehézséget, hogy olyan huszonéveseket találjak, akiknek együtt éltek még a szüleik. Ebből a szempontból szinte nehezebb volt a kontrollcsoportot kiválasztani, mint az adoptáltakat.

Read the rest of this entry

Oroszlán: könyv és film

Általános

Igaz történet! Ma párhuzamosan írok az Oroszlán című könyvről és a belőle készült filmről. Utóbbit az olvasókkal együtt meg is néztük (és nagyot bőgtünk). Lesz egy kis spoiler az ismertetésben, de ezeket az összes kritika is leírta, így a filmre én is úgy ültem be, hogy tudtam, mi lesz a vége.

A sztori röviden: az ötéves Saroo anyukájával és testvéreivel él India egyik nyomorúságos vidékén, innen nézve elképesztő szegénységben, de szeretetben. A fiúk korán önellátásra kényszerülnek, egyik kalandjuk során Saroo elalszik egy vonaton, ami elindul és hosszú ideig nem is áll meg vele. Végül Kalkuttában köt ki a kisfiú, aki nem is beszéli a helyi nyelvet. Rosszul emlékszik a városa nevére, így senki nem tud neki segíteni, hogy hazataláljon. Több hónapig az utcán él, csodás módon életben marad, végül egy árvaházba kerül, ahonnan egy ausztrál házaspár örökbe fogadja. A fiú jól beilleszkedik új életébe, de a régit sem tudja feledni. Felnőttként, immár 2010 körül a Google Earth segítségével módszeres kutatással keresi és találja meg az óriási Indiában a szülőhelyét, és odautazva a családját.

A történetben – bár az elveszett fiú mesél – az örökbefogadási háromszög minden szereplője megjelenik. Nagy öröm végre egy olyan örökbefogadási sztorit látni/olvasni, ahol az örökbefogadó szülők mindent jól csinálnak! De tényleg. Nicole Kidman (aki maga is kétszeres örökbefogadó anyuka) csodálatos a vásznon, de a könyvben még inkább kidomborodik, hogy a Brierley szülők megelőzték a korukat az örökbefogadás kezelésében. Tisztelettel fogadták az új családtagot, szereztek egy hindi nyelven beszélő ismerős családot, akikkel kezdetben szót tudott érteni a kisfiú, az indai hagyományok, kultúra ápolására is odafigyeltek, és teljesen jól vették a felnőtt Saroo gyökérkeresési kísérleteit is. De talán nekik köszönhető az is, hogy a kisfiú megőrizte az emlékeit, amelyek segítségével visszatalált a szülővárosába – mikor először mesélte el elveszése történetét új családjában, a mama még térképet is rajzoltatott vele. Még 5-6 éves korban örökbefogadott gyerekek korábbi emlékei is nyom nélkül törlődhetnek, ha a szülő ezt nem tartja fontosnak, vagy nem is akar hallani a gyerek előző életéről! Read the rest of this entry

Honnan tudhatom, örökbe fogadtak-e?

Általános

Vér szerinti vagy örökbefogadott gyerek vagyok-e? Kaptam egy ilyen olvasói kérdést, és ezt a kételyt a neten is megosztják néha már felnőtt emberek.

Összeszedtem néhány jelet, amely gyanakvásra adhat okot:

  • Sosincs szó a terhességről, szülésről, csecsemőkorról a családban.
  • Az erre vonatkozó kérdéseket egy mondatban intézik el a szülők és nem kezdenek el sztorizni.
  • Nincsenek emlékei az első 5-6 évből az illetőnek.
  • Nincsenek csecsemőkori vagy kisgyerekkori fotói.
  • Vagy vannak ilyen fotók, de azokon az első néhány évben nem szerepelnek a családtagok.
  • Rokonok, ismerősök elejtett megjegyzéseket tesznek.
  • A születési anyakönyvi kivonat későbbi évben készült, mint a születés.
  • Az egész család harminc éve Budapesten él, de a gyerek Debrecenben született. (És nincs egy családi sztori a miértről.)
  • A gyerek olyan településen született, ahol nincs kórház (És nincs egy sztori a miértről).
  • A gyerek 10-20 év házasság után született, első gyerekként.
  • Az anya egyedülálló, és sosincs szó az apáról.
  • A szülőknek olyan betegsége van, amely valószínűtlenné teszi a gyerekszülést.
  • Az anya 40-45-50 évvel idősebb a gyereknél, pláne első gyereknél. (Régen a 45 éves körkülönbség még nem volt előírás.)
  • A vércsoportok nem stimmelnek.
  • A gyerek senkire nem hasonlít a családból.

Read the rest of this entry