Kérdezz-felelek a származás megismeréséről

Általános

Ma örökbefogadottak gyakori kérdéseire felelek, SN olvasónk segítségével. Minden, ami a vér szerinti családtagok hivatalos megkereséséről érdekel! Az alapcikk itt olvasható a gyökérkeresésről, az Örökbefogadottak fórumán pedig lehet sorstársakkal beszélgetni. A keresés előtt és után is ajánlom a Mózeskosár Egyesületben a Felnőtt örökbefogadottak találkozóit.

Hol tudom elindítani a vér szerinti rokonaim megkeresését?

A lakóhelyed szerinti gyámhivatal illetékes, ez a fővárosban a XI. Kerületi Hivatal, Pest megyében Szentendre Járási Hivatala, a többi megyében a megyeszékhelyen lévő járási hivatal.

Kiket kereshetek?

Hivatalos úton csak a vér szerinti szülő és a testvér kereshető.

fortepan_9178

Ők is kereshetnek engem?

Vér szerinti szülő nem, a testvér pedig csak abban az esetben, ha őt is örökbe fogadták.

A testvéremet csak a szülőanyán keresztül kereshetem meg?

Nem, a testvér külön is kereshető. Amennyiben a testvér kiskorú, a meghallgatásához a szülei előzetes hozzájárulása szükséges. Előfordulhat, hogy a gyámhatóságnak nincs információja testvérek adatairól, ebben az esetben nyilván csak a vér szerinti szülőn keresztül érhető el a testvér.

Más rokont (nagyszülő, unokatestvér, nagybácsi) kerestethetek?

Nem.

Az örökbefogadó szüleimet értesítik, hogy elindítottam a keresést?

Ha elmúltál 14, egyedül is beadhatod a kérelmet a gyámhivatalban, de meg fogják hallgatni az örökbefogadó szüleidet. Ha elmúltál 18, az örökbefogadó szüleidet nem értesítik.

Még nem vagyok 14 éves, én is kérdezhetek a gyámhivataltól?

Csak a szüleiddel együtt.

Kiskorú gyermek esetén a gyámhivatal megtagadja a tájékoztatást, ha az az érdekeivel ellentétes, például, ha súlyos veszélyeztetés, bántalmazás miatt szüntették meg a vér szerinti szülő jogait.

A szüleim meghallgatása nélkül azt sem árulják el, örökbe vagyok-e fogadva?

Mindenképpen meghallgatják a szülőket előtte, hiszen annak a módja sem mindegy, hogyan közlik ezt a gyerekkel. Pl.: Adhatnak időt, szakemberi segítséget ahhoz, hogy a szülők mondják el és ne egy hatósági személy közölje ezt. Azt nyilván nem fogják hagyni, hogy egy 14 év feletti (aki ráadásul gyanakszik is) ne tudja meg, hogy örökbe fogadták.

Kell valamilyen irat az indításhoz?

Valamely személyazonosításra alkalmas igazolvány elegendő.

Mennyi ideig tart, amíg választ kapok?

Amennyiben az örökbefogadott csak az örökbefogadottság tényére és arra kérdez rá, élnek-e a vér szerinti szülei és testvérei, és erre vonatkozóan van információja a hatóságnak, akkor azonnali válasz várható. Persze csak akkor lesz erről információja, ha ez a gyámhivatal járt el az örökbefogadásban. Ha az adatokra is kíváncsi az örökbefogadott, vagy a hatóságnak fel kell tárnia az örökbefogadottal kapcsolatos információkat, illetve meg kell hallgatnia a családtagokat, akkor akár 2-3 hónap is eltelhet, mire válasz érkezik.

A választ a gyámhivatal levélben küldi ki, vagy behív?

Behívnak az adatok kiadására. Ha az ügyfél számára aránytalan nehézséggel járna a személyes megjelenés, kérelmére a gyámhivatal írásban ad tájékoztatást. Ha valaki attól tart, hogy az azonos címen lakó örökbefogadó szülőkhöz érkezik hatósági értesítés, adjon meg más értesítési címet a gyámhivatalnál.

Ha a szülőanya igent mond, mit fogok kapni?

A természetes személyazonosító adatait: név, születési idő, születési hely és anyja neve. Amikor meghallgatják a szülőanyát, általában arra is rákérdeznek, hogy a lakcíme, elérhetősége kiadható-e az örökbefogadottnak, illetve ő maga a meghallgatás során is nyilatkozhat (kvázi üzenhet), amit akar.

Ha már meghalt a vér szerinti szülő, akkor megkaphatom az adatait?

Igen, kivéve, ha korábbi eljárás során már úgy nyilatkozott, hogy adatai közléséhez nem járul hozzá.

Ha a szülőanyám elutasítja a keresést, akkor is megkapom a nevét?

Nem.

Ha elutasít, mikor kereshetem meg újra?

Nincs szabályozva ez a jogszabályban, de ha egyszer így nyilatkozott a vér szerinti szülő, a halála után sem kaphatja meg az adatait az örökbefogadott. Természetesen ha a vér szerinti szülő meggondolja magát, és felkeresi a hatóságot, ez közölhető az örökbefogadottal.

De mondjuk akkor egy év múlva megint indíthat ilyen keresést a gyerek?

Nem. El fogják utasítani a kérelmét, hiszen már nyilatkozott a vér szerinti szülő. Tiszteletben kell tartani a döntését, akár zaklatás is lehet egy családot bolygatni évente…

fortepan_57370

Meg fogom tudni a születési nevemet? Ehhez kell a szülőanyám beleegyezése?

Ebben nem egyértelmű a hivatalok hozzáállása. Van, ahol kiadják akkor is, ha a szülőanya elutasította a keresést, van, ahol nem.

Ha nincs benne az iratokban a vér szerinti apám, akkor van esély a megtalálására?

Ha nincs adat, akkor jogilag nem volt bejegyezve apa, azaz hivatalosan nem deríthető ki az apa személye.

És az anyát nem kérdezik meg akkor?

A gyámhivatal nem fogja. De ha a szülőanya igent mond a keresésre és találkozol vele, őt megkérdezheted.

A testvéremet akkor is megkeresik, ha ő másik örökbefogadó családban él? És ha nem tudja, hogy őt örökbe fogadták?

Kiskorú testvér esetén az örökbefogadó szülők hozzájárulása kell majd az adatok megadásához. Nagykorú testvér esetén megkeresik, nem vizsgálják előtte, hogy tudott-e az örökbefogadásról.

És ha külföldre adták örökbe?

Jogsegély-kérelemmel megkeresik az adott ország megfelelő hatóságát. Amennyiben a külföldi állam jogával ellentétes az adatkiadás, abban az esetben akadhat meg az ügy, ellenkező esetben hasonlóan történik, mint a magyar jog szerint: meghallgatják a testvért.

6-8, más-más családba, külföldre, nyíltan stb. örökbeadott, nevelőszülőnél felnőtt, esetleg más-más apától származó, más néven született gyereket meg fognak találni?

Ha megvan az ügyiratokban a neve, valamilyen adata, akkor a lakcímnyilvántartás alapján/külföldi hatóság megkeresésével megkereshető. Ha a testvért nyíltan adták örökbe, nem lesznek meg az adatai a Tegyesznél (kivéve a legutóbbi időkben). Ilyenkor nincs tovább, a civil szervezeteket nem keresi a gyámhivatal.

Ha az apa nincs bejegyezve, akkor az apai féltestvéreket nem is lehet keresni?

Nem.

A szülőt és a testvért csak egyszerre tudom megkeresni, vagy külön-külön is?

Külön is van rá lehetőség.

Úgy nem tudom megkapni a vér szerinti anyám adatait, hogy ő ne tudja meg?

Nem.

Megkaphatom a saját aktámat?

Ez nehéz kérdés. A jogszabály iratbetekintési jogot biztosít az ügyfeleknek az irat lezárását követően is, azonban abban olyan adatok és olyan körülmények, leírások vannak, amelyek személyes vagy különleges adatok és törvényi védelem alatt állnak, ezért a hatóság óvatosan kezeli az iratbetekintést. Az jellemző, hogy az örökbefogadás körülményeiről általánosan tájékoztatja az örökbefogadottat.

Megkapom a születési anyakönyvi kivonatomat?

Nem, mert rajta vannak a természetes személyazonosító adatok, illetve mert az már nem érvényes dokumentum.

Egészségügyi adatok megkérésére van lehetőség?

Az örökbefogadott egészsége szempontjából jelentős, a vér szerinti szülőre vonatkozó egészségügyi adatokról is tájékoztatást kérhet. Ezt abban az esetben is megkapja, ha előtte a vér szerinti szülő úgy nyilatkozott, hogy nem járul hozzá természetes személyazonosító adatainak a kiadásához.

Ehhez kell valami indoklás?

Orvosi okra kell hivatkozni a kérelemben, különben a gyámhivatal elutasítja.

Adhatok át esetleg levelet/fényképet a gyámhatóságnak, hogy küldjék el a vér szerinti szülőnek/testvéremnek?

A gyámhatóságnak nem kötelessége ennek továbbítása, de amennyiben a szülő/testvér megjelenik, közölhető vele, hogy a birtokában van ilyen levél/fénykép és amennyiben kéri, a hatóság átadhatja, vagy rögzítheti, hogy a családtag nem élt a lehetőséggel. (Gyámhivatala válogatja, hogy vállal-e ilyen közvetítő szerepet.) A rideg adatkérés mellett mindenképpen érdemes egy személyes levelet írni, hogy miért keresed.

Milyen arányban szoktak sikerülni a keresések?

2015-ben például 187 ilyen megkeresést kapott a gyámhivatal, ebből elutasítottak 24-et. A visszautasításnak több oka lehet: a vér szerinti szülőt, testvért nem sikerült megtalálni, vagy nem egyezett bele adatai közlésébe, vagy az a kiskorú gyermek érdekeivel ellentétben állt, (különösen, ha a vér szerinti szülő felügyeleti jogát a bíróság azért szüntette meg, mert a szülő a gyermeket veszélyeztette). Ez nem azt jelenti, hogy mind a 163 esetben egymás keblére forrtak a családtagok, hanem többnyire egy halott adatait adták ki, mert sokszor csak a szülők halála után jelentkeznek az örökbefogadottak.

Advertisements

13 responses »

  1. Szia Zsuzsa!
    Inkubátorba betett baba esetén milyen lehetőség van a gyökérkeresés segítésére? Külföldi ötletek, fórumok, internetes hirdetési felületek, bármi egyéb amiről esetleg hallottál?

    Kedvelés

  2. Emlekszem tobben is tapasztaltak, hogy az orokbefogadas kapcsan jovan tobb adat allt rendelkezesre, mint ami a titkossag miatt “elvarhato” lenne (pl.eredeti oltasi konyv es tartalma, stb). Akar a szuletesi nev, akar a bioligiai anya neve.
    Ilyenkor az orokbefogado szulo mit tehet? Hiszen tudja amit nem tudhat. Elmondhatja ezt a mar serdulo gyereknek ha kerdezi (vagy mas, 14ev elotti eletkorban)? Hisz a “nem tudom” itt hazugsag..

    Kedvelés

    • Na, erre én is kíváncsi vagyok!
      Tegyem ezeket az íratokat páncélszekrénybe, hogy a már olvasni tudó gyerek ne akadjon rá?! (Ez persze túlzás, de értitek….)

      Kedvelés

      • Attól függ, mi van az iratban. Én a vér szerinti anya nevét nem érzem olyan adatnak, amitől sérülne a gyerek lelke. Ha olyan szakvélemény van a birtokodban, ami a vér szerinti családon belüli abúzust, incesztust stb. részletezi, arra persze ne akadjon rá 7 évesen.

        Kedvelés

    • Szerintem elmondhatja, sőt, mondja el. Ez mind segíti a gyereket a múltja tisztázásában. Sajnos a jog és a pszichológia külön utakon jár, a jog szerint kb. semmit nem tudhat a gyerek hivatalosan, a pszichológia szerint viszont mindent tudnia kell, hogy egészséges identitása fejlődjön ki. Én mindent beleírtam az élettörténeti albumba, amit tudtam, szülők nevét, tesókat. Úgy érzem, a gyerekemmel levő kapcsolatnak az segít, ha látja, én őszinte vagyok, nem titkolózom, és ha nehéz is ez az út, de együtt megyünk végig rajta.

      Kedvelés

      • Sziasztok!

        Zsuzsa köszönön az áttekintést. Lementettem magamnak a cikket:-)
        Én még az élettörténeti könyv elkészítése előtt állok. Van információm a vér szerinti szülőkről illetve képeim is vannak még kisfiamról is egészen csecsemő korából.Viszont nem tudom mit írjak a képek alá. A neveket alá írom, de gondoltam valami szöveg is kellene. Általánosságban mit ajánlotok, mit írjak? Vagy mit semmiképpen sem?

        Kedvelés

        • Neked kell eldönteni, milyen szavakat akarsz használni a családodban. Vér szerinti anya? Szülőanya? Másik anyuka? A néni, akinek a hasában voltál? Anikó, aki szült téged? A vér szerinti testvéreit testvérnek akarod nevezni, vagy csak “a néni másik gyereke”?
          https://orokbe.hu/2014/09/15/lifebook/
          A Mózeskosárban van egy jó élettörténeti könyv tréning, azt érdemes meghallgatni előtte.

          Kedvelés

    • Elég nagy a különbség a mai meg a 20-30-40 évvel ezelőtti helyzet között. Ma sok infót megkapnak az örökbefogadók, régen nem feltétlenül. A hivatali eljárás abból indul ki, hogy semmit nem tud az örökbefogadott. Nyilván, ha többet tud, vagy nyílt örökbefogadás volt és van egy kapcsolat, akkor más utakon is elindulhat a keresésben.

      Kedvelés

  3. Üdv
    Ismét egy kiváló cikk, köszönöm.
    Felmerült bennem, hogy van egy sáv, ahol még lehet mozgástér. A hivatalok nem tudnak fellelni adatot, pedig az adat – ha rendelkezésre állna – kiadható lenne az örökbe fogadottnak.
    Itt ilyenekre gondolok:
    -testvér adatai, ha nem adták örökbe vagy lehet, hogy örökbe adták de alapítványon keresztül nyíltan
    -külföldre örökbe adott testvér, ahol a helyi törvények ugyan lehetővé teszik az adatkiadást, de ez elakad a nemzetközi útvesztőben (tényleg, van erre tapasztalat, hogy extrém sok időt kell várni, vagy gyanítható, hogy a nemleges válasz valójában még a külföldi hivatalon belül generálódik?)
    -amennyiben a vér szerintitől a felügyeleti jogot veszélyeztetés / bántalmazás miatt vonták meg, az erre vonatkozó részletes adatok, akár a rendőrségi anyagok – ez utóbbinál érdekes, hogy ebből mit kaphat meg egyáltalán az örökbefogadott?

    Mivel egy gyámhivatal első sorban nem nyomozó hatóság, nem rendelkezik pld a rendőrség erőforrásaival és lehetőségeivel. Itt jöhet a képbe a magánnyomozó szerintem. Van valakinek tapasztalata erről? Itt hivatalos,szabályosan működő vállalkozásokra gondolok, akik a törvény adta kereteken belül gyűjtenek további elérhető információkat.
    Lehet, hogy érdemes lenne őket is megkeresni egyszer. Volt is hasonló cikk, ha jól emlékszem, kifejezetten ilyen keresésekre szakosodott cég volt talán, de ez nem magyar példa volt.

    Más: -lehet, hogy rosszul értem az olvasottakat-
    “…arra kérdez rá, élnek-e a vér szerinti szülei és testvérei, és erre vonatkozóan van információja a hatóságnak, akkor azonnali válasz várható. Persze csak akkor lesz erről információja, ha ez a gyámhivatal járt el az örökbefogadásban. ”
    Ez azt jelenti, hogy amennyiben az egyik gyermeket még az X gyámhivatalhoz tartozó községben adták örökbe a másodikat pedig már Z-ben, akkor nem is keres országosan a gyámhivatal a többi kirendeltségnél ha X keresi Z-t vagy fordítva?

    “…Ha a testvért nyíltan adták örökbe, nem lesznek meg az adatai a Tegyesznél (kivéve a legutóbbi időkben). Ilyenkor nincs tovább, a civil szervezeteket nem keresi a gyámhivatal…”
    Miért nem keresi meg a civil szervezeteket a gyámhivatal? Illetve miért nem nézi meg a saját nyilvántartásait? Akár nyílt akár titkos volt az örökbe fogadás, abban egy hatóság mindenképpen eljárt. Anno a tegyesznél nem, de a gyámhatóságon meg kellett fordulniuk, nemigen tudom elképzelni, hogy közigazgatási határozat nélkül az anyagkönyvi hivatal új születési anyakönyvi kivonatot állított volna ki a gyereknek stb.

    Kedvelés

  4. Szeretném hangsúlyozni, hogy a cikk a származás megismerésének JELENLEGI és HIVATALI útjáról szól. Egyrészt időben ez sokat fog változni, mire a mai 3 évesek megkeresik majd a vér szerinti szüleiket. (Húsz éve vezették be egyáltalán a származás megismerhetőségét, és csak pár éve a testvér közvetlen megkeresését!) Másrészt, más utak is vannak erre, ezekről itt írtam: https://orokbe.hu/2015/04/06/a-szarmazaskutatas-nemhivatalos-utjai/
    Az általam ismert felnőtt örökbefogadottak többsége nem a hivatali úton találta meg a családot. Ebben a lehetőségek 10-20 év múlva elképzelhetetlenek lesznek.
    Ma is a Facebook és hasonlók már sokat egyszerűsítenek a dolgon. És a ma titkosan örökbefogadottak általában megkapják a szülő nevét, sokszor az akkori címét is. Ez már annyi adat, amin el lehet indulni.
    A gyámhivatali a hivatalos út, de ez egy személytelen, hivatali folyamat. Nagyon sok benne a kérdés. Ki tudja, ki látja a levelet, amit a szülőanyának címez a hivatal, milyen kínos helyzetbe hozza ez őt. Ha nem megy be, ha nem találják, ha bemegy és nemet mond, nem derül ki, mi lehet az oka, szégyelli? titkolja? fél, hogy valami retorzió éri?

    Én, ha a fiaim ilyen idősek lesznek, nem feltétlenül a hivatali utat javasolnám nekik. Megpróbálnék eljutni az információkkal addig, hogy egyértelmű legyen a lakcím és a személy, és odaküldeni először egy független harmadik személyt, aki segítő foglalkozású, empatikus, átérzi az egész örökbefogadás természetét. Ő először valamilyen ürüggyel elérné, hogy négyszemközt beszélhessen a szülővel (pl. népszámlálási adatokat vesz fel), aztán elmondaná, hogy ki küldte és miért, hogy nem lesz retorzió, hogy a gyerek nem akar tőle semmit, csak kíváncsi rá. Ez a közvetítő hagyna neki időt eldönteni, megadná az elérhetőségünket. Ha nemet mond, akkor is finoman megkérdezné, miért, esetleg egy fotót ad-e, akar-e egy képet látni a gyerekről. Szerintem ennek az ideális módja egy finom, empatikus, diszkrét eljárás, nem egy hivatali idézés (olyan valakinek, akinek jó eséllyel csak baja származott a hivatalos ügyekből).

    Kedvelés

  5. Nagyon jó ötlet ez a fajta megkeresés. Erre a metódusra akár a vonatkozó törvény is adhatna kereteket. Arra gondolok, hogy mint ahogy az alapítványok a krízishelyzetbe jutott anyákon segítenek és adott esetben segédkeznek az örökbe adásban, lehetnének olyan alapítványok vagy a jelenlegiek jogköre bővülhetne, akik ezeket a kereséseket menedzselik. És igen, tapasztalt, empatikus emberek keresnék meg a felmenőket, testvéreket. Az örökbe fogadottat, az örökbe fogadó szülőket is segítenék, kísérnék végig a folyamat során.
    És valóban, tegyük a szívünkre a kezünket: kinek nem rándul össze egy kicsit a gyomra, ha a postaládában talál egy ajánlott értesítőt “hivatalos irat érkezéséről”, még nekünk teljesen átlag embereknek is…

    Kedvelés

  6. Szuper cikk. Köszönjük szépen.

    Néha elszomorít, h a mi esetünkben van egy vér szerinti apa, aki papiron nem létezik, viszont anno interneten megtaláltam. Tehát ez a személy nem tudja, h mi (a férjem és én) tudjuk, h ki az. A másik két gyermeknél pedig megvan a vér szerinti apa neve. Érdekes lesz majd kezelni ezt a jövöben. :-/

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s