Tag Archives: örökbeadó

Találkozás a vér szerinti szülőkkel

Általános

Nyílt örökbefogadásnál a gyermekről lemondó szülők és az örökbefogadók megismerkednek. Aki még előtte áll, sok érzelemmel, esetleg félelemmel várja ezt a pillanatot. Pakinyanya kétszer is átélte a találkozást mélyszegénységben élő örökbeadó szülőkkel, és megírta nekünk.

Sokszor képzeltem el azt a napot, amikor felhívnak, hogy van egy kisbaba. Készültem valamire, amit nem tudhattam előre, mert fogalmam sem volt róla. Mikor Ági a Fészek Alapítványtól az első örökbefogadás előtt felhívott, csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Szerencsére Ági magabiztossága segített, mert én azt sem tudtam, mit kell csinálni, amikor találkozunk két ismeretlennel, akiknek a testéből létrejött babát mi visszük haza. Ági informált, kiállt helyettünk is a kórházban a gyerek érdekeiért (mert mi még azt sem tudtuk, hogy mi az és hogy egyáltalán erre szüksége van). Ágival a gyámhivatalnál találkoztunk és csak pár szót tudtunk váltani azelőtt, hogy megkezdtük a hivatalos procedúrát. Vezetett minket az úton, de hagyta, hogy magunk döntsünk arról, vállaljuk-e a kislányt.

El sem tudtam képzelni, milyen emberekkel találkozom a gyámhivatalban. Azaz mégis, mert meséltek róluk a tanfolyamon. Ma már nem az a legjellemzőbb, hogy egy megesett nő a szégyentől való félelmében megszabadul bűne bizonyítékától. Inkább a szegénység az ok. A legijesztőbb verzió a hajléktalan alkoholista nő volt. De ő sem azért, aki, hanem mert ki tudja, hogy egészséges lesz-e az a gyerek, akit ilyen körülmények között hordott ki. Nem volt cél a teljesen egészséges újszülött, de egy esetleges értelmi fogyatékosság megrémített. Az, hogy esetleg nem lesz IQ-bajnok, nem igazán érdekelt minket, mi boldog embert szeretnénk nevelni. Szerencsére úgy voltunk vele, hogy a félelmek nem irányíthatnak minket, csináljuk és kész, megszületett a gyerekünk.

mohacsi-vanessza-1

Ági bevezetett minket az önkormányzati épület szobájába, ahol egy rendkívül együttérző és szimpatikus gyámügyes hölgy fogadott minket (később megosztotta velünk, hogy maga is örökbefogadó). “Azt ígérték, egyre itt lesznek” – mondta. Ekkor kicsit megijedtem. Mi van, ha nem jönnek el? Ha meggondolták magukat? Eltelt két nap azóta, hogy jelentkeztek az örökbeadás szándékával, hátha megváltoztatták az elhatározásukat, hogy a nyolcadikként született babát örökbe adják. De nem kellett sokáig várni, megérkeztek. Tudtam, hogy egy mélyszegénységben élő roma párról van szó, ezért ennek megfelelő emberekre készültem. Mióta elvégeztük a tanfolyamot, készítettem magam erre a variációra, hiszen kikötést nem tettünk származásra vonatkozólag, így ez volt a legvalószínűbb forgatókönyv.

Megnyugodtam, mikor megérkeztek, hogy itt vannak és nem kell újra megélni, hogy ezúttal sincs baba. Aki sokáig minden hónapban minden sejtjével azt figyelte, hogy megjön-e a menzesze, az tudja, milyen érzés ez. Egy testes, korban meghatározhatatlan, megviselt arcú, tartózkodó nőt és egy igen sötét bőrű, nagyon vékony, fülig érő mosolyú férfit láttam magam előtt. Bemutatkoztunk, de nem tudtam a nevüket felidézni utána. Félve nézegettük egymást. De nem jutott erre sok idő, mert Ági szinte azonnal rákérdezett: „Mehetünk?” Hát mentünk. Ági elől, a pár utána, végül mi zártuk a sort. Ők Ágihoz ültek, mi a saját autónkba és pár perc alatt már a kórháznál is voltunk. Ekkor már csak egy dolog járt a fejemben: milyen a baba? Lassan telt az idő. Read the rest of this entry

Reklámok

„Nem akartam lemondani a gyerekekről, én magamhoz akartam venni őket”

Általános

Beszélgetés egy örökbeadó anyával. Ilona 52 éves, hat gyereket szült, de az ismerőseinek csak négyet szokott bevallani. Két gyereke titkos örökbefogadásra került, egy pedig állami gondozásban nőtt fel. Ma nagymamaként harcol nevelőszülőknél élő unokájáért. A szereplők nevét megváltoztattam, a képek nem őket ábrázolják.

Te milyen családban nőttél fel?

Falun éltünk, a szüleimmel és a két testvéremmel. Van egy fiú ikertestvérem, és mindig úgy éreztem, hogy neki többet megengednek. Apukám téeszben dolgozott, mindig vitte az öcsémet, ha arattak, úgy éreztem, engem ritkábban visznek, szorosabban fognak. Ez felgyülemlett bennem és tizennégy évesen elszöktem otthonról.

Rossz volt a viszony a szüleiddel?

Nem. Utólag belátom, a szüleimnek igaza volt, lehet, anyukám féltett, mert én lány vagyok.

Hova mentél?

Csavarogtam. Feljöttem Pestre, utcán laktam, vagy barátoknál, összeszedtem a fiúkat, náluk aludtam. Pár hónap múlva saját kérésemre intézetbe kerültem, dolgoztam, munkásszállón laktam.

Nem tanultál tovább?

Beiratkoztam a kereskedelmibe, de két hónap után otthagytam. Gyárakban dolgoztam betanított munkásként.

A szüleid nem próbáltak hazahívni?

De, csak én nem akartam. Az intézetből is sokszor megszöktem, meg a munkahelyeket otthagytam pár hét után, bekerültem egy javító-nevelőintézetbe, ott voltam egy évig, közben megismerkedtem Orsi lányom apjával. 16 évesen gyerekem született, és összeköltöztünk Budapesten. Ő tíz évvel idősebb volt, mint én.

Komoly kapcsolat volt?

Annak indult, csak rájöttem, hogy sokat iszik, de akkor már ott volt a gyerek.

Észrevetted a terhességet időben?

Igen, de nem akartam elvetetni. Az utolsó három hónapot egy kórházban tölthettem, megszületett Orsi, egy csecsemőotthonba kerültem a kislánnyal együtt, ahol szoptathattam. Összeházasodtunk, hazaköltöztünk Budapestre, elintéztük, hogy megkapjuk a kislányt. Egy évig éltünk együtt. Menet közben rájöttem, hogy a férjem iszik, nem adja haza a fizetést, sokat veszekedtünk. Az ő lakásában laktunk, így úgy döntöttem, hogy eljövök, csak a kislányt nem tudtam elhozni. Anyósom is ivott, ővele is sokat veszekedtem

Milyen volt a kapcsolatod Orsival?

Kicsinek nagyon jó volt, csak aztán kétévesen otthagytam. Read the rest of this entry

A vér szerinti apa jogai örökbeadásnál

Általános

Az örökbefogadott gyerekek nagy részénél a vér szerinti apa ismeretlen. Ma ennek a jogi hátterét járom körül. Visszakérheti, visszakaphatja egy később felbukkanó vér szerinti apa az örökbefogadott gyereket?

Főleg azzal az esettel foglalkozom, mikor a vér szerinti szülők hozzájárulnak a gyerek nyílt vagy titkos örökbefogadásához, általában újszülöttnél, ahogy a köznyelv tartja, „lemondanak” róla.

  1. Mikor kell a vér szerinti apának is beleegyeznie az örökbeadásba?

Ha a szülőanya házas (vagy az volt a fogamzáskor), a gyereket csak akkor lehet örökbe adni, ha a férj is hozzájárul ehhez – függetlenül attól, hogy ki a gyerek vér szerinti apja.

Ha a szülőanya nem házas, az örökbeadásnál nyilatkozhat úgy, hogy nem kívánja megnevezni az apát. Ekkor az apát nem keresi a gyámhivatal, a gyereket örökbe adják.

delorme

Ha a szülők nem élnek házasságban, akkor is megteheti a vér szerinti apa, hogy apasági nyilatkozattal elismeri a gyereket, ebben az esetben az ő hozzájárulása is kell az örökbefogadáshoz.

Ha viszont a szülőanya megnevezi az apát, és az apa az apaságot elismeri, de nem mond le a gyerekről (nem járul hozzá az örökbefogadáshoz), akkor nem jöhet létre az örökbefogadás.

A hazai örökbeadások nagy részében nem jegyeznek be apát.

Nagyon sokszor valóban az az oka az örökbeadásnak, hogy az apa nem vállalja a felelősséget, nem akarja a gyereket, már a terhesség alatt kilép a kapcsolatból, és az anya nem tudja egyedül felnevelni. Előfordulnak viszont olyan esetek is, mikor a szülők élettársak, esetleg több közös gyereket is nevelnek, sőt az apa is elkíséri a gyámhivatalba az anyát. A közvetítő civil szervezetek gyakran ilyen esetben is lebeszélik az apát az apaság elismeréséről, hogy „ne kelljen még egy papírral vacakolni”.

  1. Visszakérheti az apa a gyereket a hat hét alatt?

Read the rest of this entry

Gyereksorsok cikkajánló 2016. szeptember

Általános

Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogjáról ajánlok pár cikket a közelmúltból. Ezeket is én írtam, és kapcsolódnak az örökbefogadás témájához. A linkre kattintva az egész írás elolvasható.

„Nem akartam lemondani a gyerekekről, én magamhoz akartam venni őket”

Beszélgetés egy örökbeadóval! Méghozzá Ilona a láthatatlanabb fajtába tartozik: a nyolcvanas években két gyereke is intézetbe került, akiket egy ideig látogatott, aztán nem, a gyerekeket titkosan adták örökbe.

“Voltam nála látogatni kétszer az intézetben, olyan egy éves lehetett, mert már járt. Aztán hol dolgoztam, hol nem, összevissza voltam. Egyszer mentem látogatni, akkor mondták a csecsemőotthonban, hogy betöltötte a három évet, átkerült óvodásotthonba Pápa mellé és onnan örökbe fogadták. Utólag mesélték anyukámék, hogy az öcsémék örökbe akarták fogadni, de mire elintézték a papírokat, már késő volt, más örökbe fogadta. Ezt tizenöt évvel később tudtam meg.”

“Vissza szeretném kapni az unokámat”

Ilona története harminc évvel később folytatódik. Semmi sem fekete-fehér, a zabolátlan fiatal nő megkomolyodott, felnevelt három gyereket, most nagymamaként küzd állami gondozásba került unokájáért. Vajon mennyi esélye van?

“Sokszor arra jöttem haza, hogy a kislány egyedül ordít a bébikompban, Niki azt állította, csak pár percre ment át a szomszédba, de nem tudni. Állandó kapcsolatban voltam a gyerekjólétissel, akkor mondták, hogy én leszek a kislány gyámja, de még nem emelik ki a családból. Próbáltam rávenni Nikit, a gyesből meg a családi pótlékból lássa el ő a gyereket, vegyen pelenkát, ossza be a pénzt.”

Szupersztárok, akik örökbe fogadtak – 1. rész

Szupersztárok, akik örökbe fogadtak – 2. rész

Húsz celeb Hollywoodról és környékéről, akik örökbe fogadtak. Tom Cruise-tól Harrison Fordig, Sandra Bullocktól Madonnáig. Változatos családformák és történetek! A listát olvasgatva már csak az a kérdés: ki nem fogadott még örökbe a sztárvilágból?

A képen pedig Madonna a kisfiával

Kitaláljátok, kiről szólnak a következő sorok?

“Az 54 éves amerikai színésznőnek egy vér szerinti és egy örökbefogadott gyereke van. Fia, … … színésszel való házasságából született 1992-ben. Aztán a házaspár elvált, és … 2006-ban egyedül adoptált egy 14 hónapos kislányt Kínából. A színésznő, bár a gyerekei különböző módon érkeztek, ugyanúgy szereti őket, nem tartja magát gyerekmentőnek, ő csak szeretett volna még egy kisbabát. Azt vallja, hogy egyedülállóként sokkal könnyebb a határokat megszabni és betartatni a gyerekkel, nem kell a másik szülővel is egyeztetni.”

Miért adnak örökbe egy gyereket?

Általános

Múltkor megnéztem, milyen okok vezethetnek rá valakit az örökbefogadásra. Most azt sorolom, milyen körülmények vezethetnek ahhoz, hogy egy gyereket nem a vér szerinti szülei nevelnek fel. A listán az összes hazai társadalmi és egyéni probléma megjelenik, köztük hangsúlyosan a nők kiszolgáltatottsága. Sokszor több körülmény is közrejátszik a döntésben.
Azért, mert…

  1. Az anya még kiskorú.
  2. … netán még 14 éves sincs (11-12 éves gyereklányok is adnak örökbe gyereket!)
  3. A szülei nem vállalják a gyereket, nem támogatják.
  4. A férfi már a terhesség alatt elhagyta, nem vállalja a gyereket.
  5. Konzervatív környezetben él, ahol a lányanyaság szégyen.
  6. Az anya már több gyereket nevel nehéz körülmények között, vagy egyedül.

    Fotó: Fortepan, Uvaterv, 1952

    Fotó: Fortepan, Uvaterv, 1952

  7. Már a többi gyerekét is az állami gondozás fenyegeti.
  8. Vagy már ott is vannak, és azokat próbálja meg visszakapni.
  9. Nincs bejelentett munkája, nem jogosult gyedre, muszáj dolgoznia.
  10. A család nagy nélkülözések között nevel 1-2-3-4-5-6 gyereket, még egy gyereket nem akarnak ennek kitenni.
  11. A magzat nem a férjtől, élettárstól van, aki hajlandó folytatni a kapcsolatot, ha a gyereket örökbe adják.
  12. Esetleg már több közös gyerekük is van, akik miatt marad a nő.
  13. Az új élettárs nem fogadja el a korábbi kapcsolatból való gyereket.
  14. Az anya (és az apa) hajléktalan.
  15. … munkanélküli.
  16. … alkoholista.
  17. … droghasználó.
  18. … prostituált (és esetleg egy kuncsafttól van a gyerek).
  19. … börtönben van.
  20. mentális beteg.
  21. … értelmi sérült.
  22. … állami gondozásban nőtt fel.
  23. Az anya kamaszlány, aki a babával együtt él állami gondozásban, és mikor eléri a nagykorúságot, otthagyja.
  24. Az anya olyan helyen él (pl. hajléktalanszálló), ahova a gyereket nem viheti.
  25. A gyerek nemi erőszakból fogant.
  26. A gyerek vérfertőzésből fogant.
  27. Az anya eredetileg nem akarta örökbe adni a gyereket, de a terhesség alatt történt valami (elhagyta az apa, meghalt).
  28. … de a gyerek sérülten született (például Down-szindrómás).
  29. … de a védőnő megmondta, hogy úgyse viheti haza.
  30. … de gyámság alatt áll, és a gyám így döntött.
  31. Az anya későn ismerte fel a terhességet.

    Fortepan

    Fortepan

  32. Időben felismerte a terhességet, valamilyen magzatelhajtó módszerhez is folyamodott, mégis terhes maradt.
  33. Elvi okokból ellenzi az abortuszt.
  34. Nem volt pénze abortuszra, nem tudott eljutni kórházba.
  35. Kései, nem várt terhesség, a gyerekei már felnőttek, nem akarnak újra babázni.
  36. A szülők meghaltak.
  37. A szülőknek sose kellett a gyerek, egy darabig rokon, ismerős nevelte, aztán nem bírta tovább.
  38. A nagyszülők már nevelnek 1-2-3 gyereket, többet nem vállalnak.
  39. A szülők olyan súlyosan bántalmazták ezt vagy egy másik gyereküket, hogy megvonták a jogaikat.
  40. A szülők nem mondtak le a gyerekről, de a gyerek bekerült állami gondozásba, és ott nem látogatják.
  41. Vagy átlátják, hogy nem fogják visszakapni, és akkor mondanak le.
  42. Az örökbeadás valójában egy béranya-ügyletet fedez.
  43. Más országban: háborúban vagy természeti katasztrófában eltűntek a szülők.
  44. Más országban: az abortusz nem legális.

Ti miket tudtok még?

„Mindenki csak a gyereket akarta, nekem nem segített senki”

Általános

Beszélgetés egy örökbeadóval, aki megbánta a döntését. Tímea már közel két évtizede mondott le kislányáról, ám nem tud továbblépni, azóta is foglalkoztatja a gyerek sorsa, sokáig megpróbálta vissza is vonni az örökbeadást. Felkavaró interjú következik. Tímea vállalta saját nevét, a fotók is őt ábrázolják, a gyerekek nevét megváltoztattam.

– Hogy lettél terhes?

– Huszonhat éves voltam, Amerikában éltem épp és bulizgattam össze-vissza, becsúszott a baba. El akartam vetetni, de nem sikerült, már 12 héten túl voltam, mikor észrevettem. Emlékszem, hogy ki volt a nemzőapa, nem is volt túl jó élmény. De mire tudatosult bennem a terhesség, már itthon voltam, nem kerestem meg az apát. Akkor azt gondoltam, hogy megszülöm, szeretem a gyerekeket, jól kijövök velük, bébiszitterkedtem is korábban. De a saját gyerek nem olyan, nem összehasonlítható a bébiszitterkedéssel, ezt nem tudtam.

Egyedül voltam, de sikerült lakást találni, egy barátnőm lakásában lakhattunk rezsiért, volt egy kis tartalékom is. Aztán megszületett Klára,  nagy teher volt, szinte sokkoló. Nem számítottam az éjszakázásra, hogy sír a gyerek folyton. Küzdöttem, kértem anyukámat, hogy segítsen, nem segített. Kéthónapos korában én vittem be az intézetbe, fizikailag is megterhelő volt az éjszakázás, az egyedüllét, a kilátástalanság.


– Kaptál valamilyen segítséget?

– Az intézetbe bejártam látogatni, ott is analizáltak, hogy döntsem el, mit akarok. Volt pszichológus, de nem nyújtott igazi segítséget, nekem kellett az egészet felvállalni.

– Hogy kerültek képbe az örökbefogadók?

– Felhívtam egy alapítványt, mert valaki a kezembe adta a telefonszámukat. Ők kiadták a címemet egy házaspárnak, akik írtak egy szívhez szóló levelet, hogy hadd vehessék magukhoz a babát, akár nevelőszülőként is. Kezdetben nagyon barátságosak voltak, azt ígérték, látogathatom a babát, aztán mikor elkerült a gyerek, a második hívás után mondták, hogy ne hívogassam őket. De már a kórházban jött egy orvosnő, hogy van egy család, akiknek kell a gyerek, adjam oda nekik. Mindenki csak a gyereket akarta, nem nekem akart segíteni. Néha már olyan érzésem volt, mintha egy gyerekpiacon lennék, ahol mindenki egy jó vételt akar nyélbe ütni.

Read the rest of this entry

„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

Általános

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906

Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag? Read the rest of this entry

Mese: A lány, aki nem beszélt

Általános

Tóth Krisztina író, költő örökbefogadó szülő is, itt a blogon hosszú interjút adott a saját szülői tapasztalatairól. Most írt egy témába vágó mesét.

Tóth K

Ezt rögtön helyesbítem is, mert A lány, aki nem beszélt nem klasszikus örökbefogadós mese, az örökbefogadás szó le sem íródik benne. Bár ez a témája, nem az ilyen típusú könyvek közé illeszkedik. Már sokszor szóba került itt a blogon, hogy a magyarul elérhető mesék általában a szülő szemszögéből mutatják be a történetet, és a „meddő-házaspár-hosszú várakozás után-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe-akiről a vér szerinti anya önként lemondott-és innentől már csak boldogan élni kell” sémát követik. Holott számos család és gyerek története más, a mi családunké is, és a családba érkezéssel nincs is vége még a történetnek.

Nos, Tóth Krisztina a fenti séma szinte összes elemét felborítja.

Read the rest of this entry

Czeizel Endre és az örökbefogadás

Általános

Két hete hunyt el Czeizel Endre orvos, genetikus, akinek bírósági eljárással végződött amerikai örökbeadási ügye mellett kevésbé ismert, hogy a kilencvenes évek elején egy sikeres és törvényes hazai örökbefogadási programot is működtetett. Ma ezeket foglalom össze. Új megállapításaim nem lesznek, az ügyben a bírósági eljárással kapcsolatos tudósításokra illetve Czeizel nyilatkozataira támaszkodom. Czeizel az utóbbi időben majdnem minden interjúban szóba hozta az örökbefogadási pert, a haláláról szóló híradások is megemlítették. Egy egész könyvet is írt róla (Czeizel Endre: A Czeizel-ügy, 2004, Galenus Kiadó, ahol külön nem jelzem, ott ebből idézek majd), illetve az idén megjelent róla szóló riportkönyvben is külön fejezet foglalkozik az örökbeadási botránnyal (M. Kiss Csaba: Czeizel Endre – Két életem, egy halálom, 2015, XXI. Század Kiadó). Úgy gondolom, tisztességesebb pontosan leírni a történteket – amennyire ez rekonstruálható –, mint abban a hitben hagyni az átlagos újságolvasót, hogy „Czeizelnek valami örökbefogadási botránya volt.”

A posztban a következő témákkal fogok foglalkozni:

  • a Czeizel által vezetett legális dajkaanya-program
  • A legális örökbeadási program (amit a bíróság sem kifogásolt)
  • azok a nemzetközi örökbefogadások, amik a bírósági eljárásba kerültek
  • és a kilencvenes évek törvényi szabályozása, amely, már előre mondom, jóval kevésbé volt szigorú, mint a mai.
Czeizel_Endre

Czeizel Endre. Fotó: 168 óra

Czeizel Endre (1935-2015) pályájának egyik fő vonulata a magzatok életének, egészségének védelme és kutatása volt. Ő vezette be a családtervezés előtti genetikai tanácsadás rendszerét Magyarországon, számos kutatást végzett a születési rendellenességek és az ezt kiváltó tényezők (például terhesség alatt szedett gyógyszerek) témájában. Ő fedezte fel a folsav (magzatvédő vitamin) hatását a születési rendellenességek megelőzésében. Televíziós sorozatokban tette népszerűvé a genetika témáját, és számos könyvet is írt, élete végén a zsenik családfáját kutatta. 2002-ben a rangos Kennedy-díjat ítélték neki Amerikában, egyes vélemények szerint egy hajszál választotta el a Nobel-díj jelölésétől. Ez a hajszál pont a balul sikerült örökbeadási ügy volt. Egyébként tudomásom szerint ez volt az egyetlen magyar bírósági ügy örökbefogadás közvetítése kapcsán.

Dajkaanya-program

Czeizel pályájába a 80-as évek végén kapcsolódunk be, ekkor kezdeményezésére országszerte létrejött az Optimális Családtervezési Szolgáltatások rendszere, ő a fővárosi Családtervezési Központot vezette, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője volt és a WHO-nak (Világegészségügyi Szervezet) is dolgozott. A Családtervezési Központban Czeizel vezetésével a kilencvenes évek elején egy legális, a minisztérium által támogatott dajkaterhes-program működött. Ekkorra az orvosi feltételek lehetővé tették, hogy a méh nélküli nők petesejtjét mesterségesen megtermékenyítsék, s az embriót egy másik nő hordja ki, aki a születő gyermeket nyílt örökbefogadás útján átadja a genetikai szülőknek. A korabeli törvények nem szabályozták ezt a lehetőséget, tehát nem minősült tiltottnak az eljárás. Czeizel több tévé- és rádióadásban foglalkozott a témával, hogy mennyire fogadja el a társadalom ezt a megoldást, és toborzott is vállalkozó dajkaanyákat. A fogadtatás jó volt, a levélírók többsége vállalhatónak tartotta a dajkaanyaságot, és összesen 154 nő jelentkezett, hogy kihordja valaki másnak a magzatát. Többkörös szűrésük után őket összehozták a központban nyilvántartott, méh nélküli nőkkel. A programban 17 gyermek született, akiket a kihordó anyák átadtak a genetikai szülőknek. Czeizel intézménye csak a közvetítést végezte, utána jogászhoz, majd meddőségi klinikára küldték az összepárosított jelentkezőket, a megszületett gyermekekről már csak a házaspárok önkéntes beszámolóiból értesültek. A program több ponton mintája lett az intézetben kialakított nyílt örökbeadási projektnek. 2002-ben a parlament betiltotta a dajkaterhesség alkalmazását, és a programnak vége szakadt. Read the rest of this entry

„Nálunk az örökbeadás csak egy pici szelete a működésnek”

Általános

Ma a Baptista Szeretetszolgálat örökbefogadási programját mutatom be. Bár az alapítvány két évtizede tevékenykedik, nyílt örökbefogadás közvetítésére két éve kaptak engedélyt. Szenczy Katalin szakmai vezetővel beszélgetek, aki Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének, baptista lelkipásztornak a felesége és maga is örökbefogadó szülő. Saját történetéről, az örökbefogadás feltételeiről, gyerekmentésről és a veszteségek feldolgozásáról is szót váltunk.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Konduktor vagyok. Öt gyermekünk van, három örökbefogadott, egy befogadott és egy vér szerinti. A befogadott lányunk, Enikő tizennégy évesen került hozzánk, Erdélyből jött át, őt nem tudtuk örökbe fogadni, mert román állampolgár volt. Őt csak öt évig neveltük, akkor férjhez ment. A vér szerinti lányunk, Anna ma huszonkét éves, az örökbefogadott nagyfiunk, Áron huszonegy éves, és az ikerfiaink, Domonkos és Benjámin nyolc évesek.

– Miért fogadtatok örökbe?

– Mielőtt összeházasodtunk, megbeszéltük Sándorral, hogy a vér szerinti gyerekeink után szeretnénk örökbe fogadni, legalább egyet. Aztán másképp alakult. Mikor kétéves volt a lányunk, hallottunk egy nagyon nehéz körülmények között Erdélyben élő kamaszlányról. A férjem meglátogatta és felajánlotta, hogy átjöhet hozzánk, ha szeretne. Enikő igent mondott, hozzánk költözött, beiskoláztuk, ő is teljes jogú gyermekünk lett. Ugyanabban az évben fogadtuk örökbe a kisfiunkat hathetesen a Napsugár Gyermekmentő Alapítványtól, amelynek egy baptista lelkész volt a vezetője. Ő először baptista családokat keresett meg, hogy örökbe fogadnának-e gyereket. Akkor hirtelen ott élt körülöttünk három gyerek és kicsit „leálltunk”. Nem volt egyszerű a tizennégy éves kamasszal, a kétéves gyerekkel és a hathetes csecsemővel. Főleg, mert Enikő olyan nehéz családi helyzetből jött, hogy két-három év telt el, mire a múltját fel tudta dolgozni. Sok szeretetet kellett adni, hogy elfogadja, mi szeretjük őt. Visszagondolva nem is tudom, hogy mertem vállalkozni erre. De megérte! Áronról pedig konduktorként két hónapig azt hittem, mozgássérült, mert olyan feszes volt az izomzata, hogy nem tudtam „szétszedni”. Aztán amikor már biztonságban érezte magát nálunk, feloldódott benne a feszültség. Később szerettünk volna még gyereket, megpróbáltunk egy vietnami kisfiút örökbe fogadni az alapítvány egyik árvaházából, ez nem sikerült. Jelentkeztünk itthon örökbefogadásra, akkor már kellett tanfolyamot végezni, aztán Budai Ági (a Fészek Alapítvány vezetője) segítségével kaptunk egy ikerpárt. Amikor először beszéltünk az anyukával, akkor ő azt mondta nekünk, hogy már talált egy szülőpárt a gyermekeinek, akik örökbe fogadják őket. Aztán koraszülöttek lettek a babák, és akkor hívott, hogy akikre számított, azok nem tudnak hazajönni külföldről. Kérdezte, hogy még mindig fenntartjuk-e az örökbefogadási szándékunkat. Nagyon nagy örömmel azt mondtuk, hogy igen. Ez egy újabb megerősítés volt számunkra Istentől, hogy ő ezeket a gyerekeket nálunk akarja látni, nekünk akarja adni. Két hét múlva engedték ki a babákat a kórházból, azóta velünk vannak.

Szenczy család

– A férjed Szenczy Sándor, aki a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjeként sokat utazik zűrös helyekre. Ilyenkor viszi a családját is?

– Voltak országok, ahová elkísértük, egyes országokban konduktorként is tudtam dolgozni sérült gyermekekkel: Vietnamban, Kambodzsában, Srí Lankán, Afrikában, vagy éppen Koszovóban. Például, Koszovóba rögtön a válság után mentünk. Nagyon sokan bolondnak és felelőtlennek tartottak minket ezért. De mi tudtuk, hogy nem a saját elgondolásunk miatt megyünk, hanem azért, mert Isten akkor éppen oda küld bennünket. Ez nagy biztonságot adott mindannyiunknak, pedig minden este voltak lövöldözések két utcával lejjebb a házunktól.

– Külföldön miként érint, ha nehéz helyzetű gyerekeket látsz? Egy interjúban egyszer elmondta a férjed, hogy egy észak-koreai árvaházból haza akartál vinni egy gyereket.

– Nehéz az ilyen helyzet, de megtanultam kezelni. Észak-Koreából valóban haza akartam vinni egy gyereket, de nem lehetett. Nagyon megrázó volt. Már az gyanút keltett, hogy beléptünk egy terembe, ahol negyven gyerek feküdt néma csendben. Télen egy rozoga kályha fűtött, vagy inkább füstölt, a gyerekek a linóleumpadlón feküdtek, és látszott, hogy több közülük már halott. Olyat nem szeretnék még egyszer látni. Nagyon megrázott, legszívesebben hazahoztam volna őket. De erre sajnos nem volt lehetőség, akkor ott annyit tudtunk segíteni, hogy utána vittünk oda támogatást.

– Ha jól értem, amikor Enikőt befogadtátok, lényegében „szembejött” egy nehéz sorsú gyerek, és magatokhoz vettétek. Később már nem akartatok minden szerencsétlen gyereket hazavinni? Read the rest of this entry