titkos örökbefogadás

A visszakért baba

Örökbe1 hozzászólás

Vendégposzt következik. A „hat hét” jogintézménye ellentmondásos megítélésű örökbefogadói körökben, ez az az időszak, amíg az örökbeadáshoz hozzájáruló vér szerinti szülő meggondolhatja magát, visszakérheti a gyermeket. Beáéknál a külföldön élő vér szerinti apa került elő ezen időszak alatt, és vissza kellett adniuk az aprócska kislányt, akit örökbe akartak fogadni. Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? Bea elmeséli.

Nem vagyok fatalista. Nem gondolom, hogy a jövő előre meghatározott és nem tehetünk semmi mást, minthogy beletörődünk a sorsunkba. Sőt, vallom, hogy az életünket mi magunk irányítjuk, életünk minden pillanatában ott van a döntés lehetősége és a nem döntés is döntés. Nem vagyok a szó valódi értelmében vallásos, de spirituálisan gondolkodó embernek tartom magam és hiszem, hogy létezik valamiféle felsőbb rendező elv, ami befolyással van az életünk történéseire, és ami tanítani próbál minket, hogy jobbá, boldogabbá, teljesebbé váljunk. Eddigi életemben saját bőrömön tapasztaltam, hogy valamennyi esemény, ami megtörtént velem, tanított nekem valamit önmagamról, kapcsolataimról, a világhoz való hozzáállásomról. A legjobb és leghasznosabb leckék azonban rendszerint fájdalmasak.

Pszichológusként és kutatóként a traumák utáni fejlődés lehetősége, a kihívásokkal szembeni pszichés rugalmas ellenállás (reziliencia) témaköre mindig is foglalkoztatott. Mindez minden bizonnyal lenyomatot hagyott a sikertelen – vagy, ahogy a tegyeszes ügyintézőnk kijavított: meghiúsult – örökbefogadásunkkal kapcsolatos gondolataimon, érzéseimen és hozzáállásomon egyaránt, melynek történetét szeretném most megosztani veletek.

A gyermekvállalás rögös útján számtalan veszteséget éltünk át a lombikprogramok és az örökbefogadás során egyaránt. Valamennyi veszteség darabokra tépte a lelkünket, de szerencsére mindegyik trauma után újra és újra összeraktuk lelkünk diribdarabjait, és valamennyi trauma után egy kicsit más emberként folytattuk az utunkat. Olyan volt, mint egy libikóka. Felváltva kerültünk nagyon mélyre és felváltva rángattuk ki egymást az önsajnálat mocsarából.  Mindeközben a kapcsolatunk nagyon erőssé és mélységesen őszintévé vált. Egy olyan erős kötelék alakult ki közöttünk, melyben őszintén fel lehet vállalni a gondolatainkat és érzéseinket, ahol kellőképpen biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megmutassuk a gyenge pontjainkat, ahol szabad volt sírni, ordítani és toporzékolni. Hiszem és vallom, hogy a férjem az egyetlen ember, akivel végig tudtam csinálni ezt az öt, emberpróbáló évet.

De kezdjük az elején. 2012-ben ismerkedtünk meg egy társkereső oldalon, ekkor vette kezdetét a tündérmese: összeköltözés, jegyesség, házasság, felhőtlen, gondtalan boldogság három éven át. Aztán 2015-ben vált világossá, hogy a fogantatásban akadályaink lesznek, ez volt az első mélypont. A meddőség tényét ekkor még „csak” egyikünknél állapították meg. 2016-ban került sor az első mesterséges megtermékenyítésre, ami nem járt sikerrel. Rögtön a beavatkozást követően elindítottuk az örökbefogadási folyamatot. Szerencsére elsősorban mindketten gyermeket szerettünk volna, és nem ragaszkodtunk a vér szerinti gyermekhez, így a kezdet kezdetén egyetértettünk abban, hogy az örökbefogadás mindkettőnk számára elfogadható és járható út. 2017 januárjában kaptuk kézhez a határozatunkat. 2016-2018 között még öt esélyt adtunk az orvostudománynak, de nem jártunk eredménnyel. A 2019-es évben világossá vált, hogy valószínűleg mindketten meddők vagyunk, de még volt egy halvány remény egy másik intézetben, egy új orvosnál. Ezt az évet arra szántuk, hogy felkészüljünk az utolsó beavatkozásra, közben tavasszal megtudtuk, hogy a várakozók listájának elejére kerültünk.

→ olvasásának folytatása

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Örökbe2 hozzászólás

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. → olvasásának folytatása

„Nem vettem észre a terhességet”

Örökbe3 hozzászólás

Interjú egy örökbeadó anyával. Jázmin tizennyolc évesen, váratlanul hozott világra egy kislányt, a terhességet egészen a szülésig nem észlelte. A gyermek örökbeadása mellett döntött, de azóta sem megy ki a fejéből. Egy még mindig nagyon fiatal nővel beszélgettem, aki kemény helyzeteken van túl.

Mikor vetted észre, hogy babát vársz?

Csak a szülésnél. Minden előzmény nélkül erős görcseim támadtak, anyukám elvitt a kórházba. Itt a nőgyógyász megvizsgált és mondta, hogy megyünk szülni, már látszik a feje. Ez teljesen lesokkolt. Nem vettem észre a terhességet. Ugyanúgy menstruáltam, nem volt semmi panaszom, két kilót híztam, de 46 kiló vagyok, az a két kiló meg se látszik, egyáltalán nem volt hasam. A kislány másfél kilóval született és 44 centivel. Az orvos szerint 38. hétre születhetett, csak nem nőtt meg a nem megfelelő körülmények miatt. A terhesség alatt buliztam, alkoholt fogyasztottam, dohányoztam, mindent elkövettem, hogy ne tudjon rendesen fejlődni.

Hisz nem tudtad, hogy babát vársz. Ezek a méretek egy 7 hónapos koraszülöttnek felelnek meg.

Már a körme is hosszú volt, nem is kellett lélegeztetni, ebből gondolták, hogy 37-38. hétre születhetett, csak pici súllyal. Hamar lezajlott a szülés. Onnantól, hogy betoltak a szülőszobára, tíz percbe telt. Sokk volt. Mikor megszületett, nem is akartam ránézni, nem tudtam vele azonosulni.

Kitől volt a gyerek?

Futó kapcsolat, még az iskola alatt jártunk, 1-2 hónapig tartott. Én gyógyszert szedtem, de kaptam közben antibiotikumot és valószínűleg kiütötte. A terhesség alatt is végig szedtem a fogamzásgátlót. Utána lett egy komolyabb kapcsolatom, aki ma már a férjem. A szülésnél már a mostani férjemmel voltam, az érettségi után pár hónappal született a kislány. Neki elmondtam rögtön a dolgokat. Nem tudott vele mit kezdeni. Azt mondta, hogy az én döntésem, és lesz, ami lesz. Én is nehezen azonosultam a babával. Nekem fontosabb volt, hogy legyen egy biztos kapcsolatom, és anyuékra se tegyek plusz terhet. Így is nehéz anyagiak közt éltünk, akkor váltak el az élettársával, akivel 15 évig együtt éltek. Én két hónappal azelőtt kezdtem dolgozni egy gyárban szalagmunkán. → olvasásának folytatása

A visszalépésekről

Örökbe8 hozzászólás

Magyarországon az újszülöttet örökbeadó szülőknek a gyerek hathetes koráig joga van visszavonni a nyilatkozatát. Azaz, ilyen esetekben előfordulhat, hogy az örökbefogadó már hazavitt egy kisbabát, majd pár hét múlva vissza kell adni őt. Titkos örökbefogadásnál már régebben fennállt a visszalépés jogi lehetősége, nyílt örökbefogadásnál 2014-ben vezették be. Az örökbefogadók nagy többsége újszülött babát szeretne, vagy ilyen korú gyermeket is szívesen elfogadna, ugyanakkor nagyon tartanak attól, hogy a szülőanya visszalép és elveszítik a babát. Ma a visszalépések jogi és gyakorlati oldalát mutatom be. Az adatok az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Központi Statisztikai Hivataltól származnak.

Mikor kérhetik vissza a gyereket? Ha hat hétnél fiatalabb újszülöttet

  • a vér szerinti szülei nyíltan adtak örökbe,
  • vagy titkosan adták örökbe,
  • vagy inkubátorba helyeztek – ez titkos örökbefogadáshoz való hozzájárulásnak minősül.

A visszalépés a gyerek 42 napos koráig lehetséges, függetlenül attól, mennyi idős volt az örökbeadásnál.

Nincs visszalépési lehetőség

  • hat hétnél idősebb gyerek örökbefogadásánál,
  • vagy ha ennél fiatalabb a baba, de nem a szülő hozzájárulásával adták örökbe (azaz a szülőknek megszüntették a jogait, az azonban a gyakorlatban nem zajlik le ilyen rövid idő alatt.)

→ olvasásának folytatása

„Ha nincs gyerek, nincs ki miatt megsütni egy rétest”

Örökbe7 hozzászólás

Kollár-Klemencz László filmes, zenész (a Kistehén Tánczenekar énekese) és felesége, Révai Sára fotós meséltek nekem az örökbefogadásról. A házaspár erdőszéli tanyáján beszélgetünk, közben három kutya őrzi az udvart, macska ugrik az ölembe, vadászok sétálnak el a ház mellett, az udvaron kecskék és lovak. A két és negyed éves Roli vidáman kalauzol a házban, kerek mondatokban beszél, megfújja a trombitát, ügyesen felmegy egyedül a meredek lépcsőn, leül a zongorához. Laci és Sári pedig nagy őszinteséggel mesélnek az örökbefogadáshoz vezető útról, arról, hogy a meddőség feldolgozása nem ér véget a gyerek érkezésével, hogy még a vágyott gyerek érkezése is megviseli a párkapcsolatot, s hogy miért baj, ha egy gyerekkel túl kevés gond van.

Mióta vagytok együtt?

Sári: Hét éve vagyunk együtt, négy éve házasok. Az összeismerkedésünk különleges, nagy találkozás volt, és elég hamar, körülbelül egy év után elkezdtünk gyereket tervezni. Tehát mi már öt-hat éve vártunk a gyerekre. Én már nagyon szerettem volna, Lacinak volt két nagy gyereke. Amikor elkezdtünk próbálkozni, én már az első hónapban azt éreztem, hogy terhes vagyok, de nem jött, nem jött, teltek a hónapok, nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképeltem. Pár évig próbálkoztunk, aztán elmentünk vizsgálatokra. Semmi sem derült ki, mindkettőnknek extrán jó minden eredménye, semmi akadályt nem találtak. Jó érzés, hogy ilyen egészségesek vagyunk, csak nem tudtuk megfogni, miért nem jön hozzák a gyermek. Még utolsónak felmerült az endometriózis ötlete, az orvosom szerint sok esetben ez az ok, ha mást nem találnak, javasolta, hogy menjek el laparoszkópiás műtétre, ezt még halogatom. Lombikot nem szeretnék, inszeminációnk már volt négy. Laci kezdte el mondogatni, hogy fogadjunk örökbe.

Laci: Mivel minden eredményünk pozitív, ebből valamikor gyerek lesz, de azért készüljünk fel arra, hogy ha mégsem lesz vér szerinti, akkor is legyen gyerekünk.

Ezt az orvos javasolta, vagy te?

Sári: Az orvos azt mondta, hogy ne fogadjunk örökbe, mert nincs rá szükség, nekünk úgyis lesz.

Laci: Ha lesz vér szerinti gyerekünk is, amellett is van helye egy örökbefogadott gyereknek nálunk, van elég szeretet a szívünkben. Én így indultam ezzel, de Sárinak nem volt olyan könnyű.

Sári: Én világéletemben szülni akartam, kislányként a babáimmal szülést játszottam. A fejemben az a képzet élt, hogy ha örökbe fogadunk, akkor én nem fogok tudni szülni. Eleinte nem is akartam. Emellett voltak olyan önző szempontjaim, hogy a gyerekünkben szeretném viszontlátni a kettőnk vonásait. Olyan nagy szerelem van köztünk Lacival, hogy szerettem volna ennek a gyümölcsét meglátni. Innen idő volt eljutni oda, hogy egy örökbefogadott gyerek is a mi gyümölcsünk lehet. Amikor örökbefogadásra jelentkeztünk, még akkor is sok kétely kavargott bennem, de szerencsére a felkészítő tanfolyamon Rózsahegyi Nóra megerősített. Egy évbe telt, mire felkerültünk a várólistára, ez olyan volt, mint egy terhesség, fel tudtam készülni, hogy tényleg akarom az örökbefogadást, és onnantól még egy évet várunk Rolandra.

Laci, mennyi idősek a gyerekeid?

Laci: 22 éves a lányom, és 29 éves a fiam. → olvasásának folytatása

„Nem akartam lemondani a gyerekekről, én magamhoz akartam venni őket”

Örökbe15 hozzászólás

Beszélgetés egy örökbeadó anyával. Ilona 52 éves, hat gyereket szült, de az ismerőseinek csak négyet szokott bevallani. Két gyereke titkos örökbefogadásra került, egy pedig állami gondozásban nőtt fel. Ma nagymamaként harcol nevelőszülőknél élő unokájáért. A szereplők nevét megváltoztattam, a képek nem őket ábrázolják.

Te milyen családban nőttél fel?

Falun éltünk, a szüleimmel és a két testvéremmel. Van egy fiú ikertestvérem, és mindig úgy éreztem, hogy neki többet megengednek. Apukám téeszben dolgozott, mindig vitte az öcsémet, ha arattak, úgy éreztem, engem ritkábban visznek, szorosabban fognak. Ez felgyülemlett bennem és tizennégy évesen elszöktem otthonról.

Rossz volt a viszony a szüleiddel?

Nem. Utólag belátom, a szüleimnek igaza volt, lehet, anyukám féltett, mert én lány vagyok.

Hova mentél?

Csavarogtam. Feljöttem Pestre, utcán laktam, vagy barátoknál, összeszedtem a fiúkat, náluk aludtam. Pár hónap múlva saját kérésemre intézetbe kerültem, dolgoztam, munkásszállón laktam.

Nem tanultál tovább?

Beiratkoztam a kereskedelmibe, de két hónap után otthagytam. Gyárakban dolgoztam betanított munkásként.

A szüleid nem próbáltak hazahívni?

De, csak én nem akartam. Az intézetből is sokszor megszöktem, meg a munkahelyeket otthagytam pár hét után, bekerültem egy javító-nevelőintézetbe, ott voltam egy évig, közben megismerkedtem Orsi lányom apjával. 16 évesen gyerekem született, és összeköltöztünk Budapesten. Ő tíz évvel idősebb volt, mint én.

Komoly kapcsolat volt?

Annak indult, csak rájöttem, hogy sokat iszik, de akkor már ott volt a gyerek.

Észrevetted a terhességet időben?

Igen, de nem akartam elvetetni. Az utolsó három hónapot egy kórházban tölthettem, megszületett Orsi, egy csecsemőotthonba kerültem a kislánnyal együtt, ahol szoptathattam. Összeházasodtunk, hazaköltöztünk Budapestre, elintéztük, hogy megkapjuk a kislányt. Egy évig éltünk együtt. Menet közben rájöttem, hogy a férjem iszik, nem adja haza a fizetést, sokat veszekedtünk. Az ő lakásában laktunk, így úgy döntöttem, hogy eljövök, csak a kislányt nem tudtam elhozni. Anyósom is ivott, ővele is sokat veszekedtem

Milyen volt a kapcsolatod Orsival?

Kicsinek nagyon jó volt, csak aztán kétévesen otthagytam. → olvasásának folytatása

Visszamentünk a nevelőszülőhöz

Örökbe37 hozzászólás

Vendégposzt. Olvasónk, SN egy két és fél éves kislányt fogadott örökbe, Zsóka addig nevelőszülőknél élt. Nemrég visszalátogattak együtt a nevelőcsaládhoz, amitől az anyuka tartott, de nagyon jól sikerült. Hogy készítsük fel a gyereket a vizitre? Hogy hat mindez a nagy tesóra, akinek nincs ilyen kapcsolata? Az örökbefogadó anya meséli el a kirándulást.

A Szakszolgálattól azt a tanácsot kaptuk, hogy fél év elteltével érdemes, illetve szükséges is visszalátogatni a nevelőcsaládhoz. Abban egyértelműen megegyezett a szakemberek véleménye, hogy fél évnek el kell telnie. A találkozás nem kötelező, csak javasolt, és hangsúlyozottan akkor érdemes belevágni, ha a család készen áll. Ez a „készen áll” nehéz kérdés, eléggé megviselt a gondolkodás, hogy pontosan mit is jelent ez: mire állunk készen?

Én valahogy úgy fogalmaztam ezt meg magamban, hogy akkor állunk készen, ha elég erősen tudunk bízni abban, hogy a kislányunkat nem terheli meg a szükségesnél jobban az, hogy a látogatást követően újra el kell szakadjon a nevelőcsaládtól, vagyis hogy tudja, hogy az már nem az otthona, hanem az élete egy nagyon fontos, de átmeneti állomása.

20160724_180017

A mi nevelőcsaládunkat nagyon megviselte a Zsókától való elválás. Úgy képzelték, hogy már az elválást követő hetekben is alkalmat biztosítunk arra, hogy megnézhessék őt, megbizonyosodhatnak arról, hogy jól van. Amikor ezt visszautasítottuk, tudtuk, hogy fájdalmat okozunk vele, de kitartottunk amellett, hogy a kislányunk számára az a legfontosabb, hogy családdá váljunk, elnyerjük a bizalmát, biztonságban érezze magát velünk és egyértelmű legyen a számára, hogy a korábbi otthonába már csak látogatóba fog érkezni.

A viszontlátáshoz nemcsak nekünk kellett elég erősnek lenni, hanem nekik is úgy kellett készen állni, hogy ne a veszteséget éljék meg általa, hanem az örömet, hogy a kislány, akit olyan szeretettel neveltek, megtalálta a helyét.

Zsóka az örökbefogadás után sokat emlegette a nevelőcsalád tagjait, így alkalom adódott bőven, hogy beszéljünk róluk, illetve arról, hogy mi is történt vele. Nem könnyű egy hároméves kislány számára elmagyarázni, hogy miért nem jönnek érte, miért nem mehet vissza Erzsi mamához, ahogyan nekünk sem könnyű ezeket a kérdéseket hallani. De felkészültünk erre, és próbáltunk egyszerűen és mindig ugyanúgy fogalmazni, valahogy így: „sokáig kerestünk téged, és nagyon örülünk, hogy egymásra találtunk, család lettünk veled, mi vagyunk az anyukád, apukád, Gergő a testvéred, mindig együtt leszünk. Erzsi mama örül, hogy velünk vagy, ők is nagyon szeretnek téged, most nem tudunk találkozni velük, de majd fogunk”. → olvasásának folytatása

Az országos lista működéséről

Örökbe64 hozzászólás

Az országos örökbefogadási nyilvántartás azon gyerekeknek keres az egész országban szülőt találni, akiket a saját megyéjükben nem sikerült örökbe adni. Sok olvasó érdeklődött, hogy is működik ez pontosan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályától kaptam válaszokat a kérdéseimre, ők kezelik az országos listát. Válaszaik és saját tapasztalataim alapján írom ezt a posztot. Mi mindkét kisfiunkat az országos listáról fogadtuk örökbe. Az országos lista “gyorsítósáv”, ahol az átlagosnál elfogadóbb szülők az átlagnál gyorsabban kaphatnak gyereket.

DSC_0010

Az örökbefogadó-jelöltnek rögtön a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, kéri-e a felvételét az országos listára. Akkor érdemes igent mondani, ha az országos listán elérhető gyerektípusra nyitott az illető (elfogad romát, beteget, idősebb gyereket vagy több testvért), és a más megyében való barátkozás feltételeit tudja vállalni (útiköltség, odaköltözés egy-két hétre). A határozat elkészülte után pár héttel fog jönni egy levél, hogy bekerült az országos nyilvántartásba, innen lehet várakozni. Lesz rajta egy horribilis sorszám, amivel nem kell foglalkozni, semmit nem mond a sorrakerülésről.

Az a gyerek kerül az országos listára, akinek a saját megyéjében nem sikerült örökbefogadó szülőt találni. Lehet, hogy megpróbálták, és többen elutasították a gyereket. Esetleg meg se próbálták, mert nem is láttak rá esélyt, nem volt olyan várakozó, aki elfogadta volna. Néha azért kerül országos listára a gyerek, mert pont a saját falujában lenne neki örökbefogadó szülő, ami nem szerencsés, esetleg a rokonság miatt szeretnék minél messzebb elhelyezni. A gyerek megyéje ekkor beküldi a gyerek aktáját az országos nyilvántartásba. Itt, ha látnak esélyt rá, megpróbálnak egész Magyarország területéről örökbefogadókat találni neki. Hogy konkrétabb legyen, képzeljük el a kétéves Robika ügyét, aki Borsodban él, és ott nem találtak neki szülőket, így az országos listán keresnek számára örökbefogadókat.

Az országos adatbázisba nagyjából a várakozók kétharmada felkéri magát (tavaly 2200 család várakozott összesen az országban, tehát jó 1500 várakozó adatait látják). Az adatbázisban a várakozók minden lényeges adata szerepel, a határozathoz róluk készült vélemények is. Borsod pedig elküldte Robika aktáját a minisztériumba, minden lényeges információval és szakvéleménnyel együtt. Ezek alapján a számítógép rangsorolja a jelentkezőket, akik elfogadnak kétéves kisfiút adott paraméterekkel, egészségi állapottal. Ha bőséges a merítés, akkor a gyerek addigi szokásaihoz, személyiségéhez is próbálják illeszteni őket (például „többemberes” gyerek vagy épp sok gyerek közt élt addig, nagy mozgásigénye miatt kertes házban lenne jó neki, vagy a fejlesztése csak nagyvárosban megoldható stb.) → olvasásának folytatása

„Ötven gyereknek találtam családot”

Örökbe5 hozzászólás

Pataki Zita (42) televíziós műsorvezető, az RTL Klub időjósa pályája kezdetén, húsz évvel ezelőtt örökbefogadási tanácsadóként dolgozott. Erről az időszakról mesélt az Örökbe.hu-nak. Zita jóformán autodidaktaként vágott bele a munkába, sok mindenre ösztönösen ráérzett. Azóta sokkal szabályozottabb lett az örökbefogadás világa, ezeket a változásokat jeleztem az interjúban.

Mikor kerültél először kapcsolatba hátrányos helyzetű gyerekekkel?

A szüleim gyerekoromban karácsonyra kihoztak gyerekeket az egri gyerekotthonból. Sanyikát most kerestetem is a sajtóban. Ez volt az első ilyen élmény.

Aztán természetesen az általános iskolában is láttam nálam hátrányosabb helyzetű tanulókat. Én mindig jól tanultam, jól éreztem magam, de mellettem sokan nem. Figyeltem a többieket, hogy nekik miért nem megy a tanulás, és közben segítettem ott, ahol tudtam. Volt, hogy valaki helyett megírtam a dolgozatát, vagy épp megvédtem valakit, ha ő nem tudott kiállni magáért. Szerencsémre a szüleim gyerekkoromtól kezdve két elvet ültettek belém: az egyik, hogy a vélemény szabad, büszkén vállaljam azt mindig, a másik, hogy nincs felsőbb hatalom, minden ember egyenértékű. Az apukám katona volt, és anyukám mindig rámutatott a váll-lapjára, hogy a munkahelyen kívül ez nem számít, csak hogy valaki jó vagy rossz ember. Én ezzel a tudattal nőttem fel.

PatakiZita6

Hogy kerültél a GYIVI-be (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet, a Tegyesz elődje)?

Váratlan helyzet volt. Elvégeztem a tanárképzőt, abban az évben magyar-könyvtár szakos tanárt Budapesten és Szentendre környékén nem kerestek. A GYIVI viszont meghirdetett egy örökbefogadási előadói állást, amihez pedagógusi végzettség kellett. Bementem, és megkaptam az állást.  Ma már kissé csodálkozom, hogy a főnököm rám bízta ezt a munkakört, bár amit csináltam, szerintem jól csináltam.  Akik akkor velem dolgoztak, tudják, hogy mit alkottam akkoriban: az egész archívumot rendbe tettem – hála a könyvtár szakos rendszerező ismereteimnek. Közben az összes örökbefogadásra várakozó házaspárral személyesen találkoztam, a dossziéjukat ellenőriztem, fenntartják-e még a szándékukat. És nemcsak a szülőket akartam megismerni, hanem a Pest megyei összes gyereket, aki örökbe adható, vagy az lesz valaha. Ellátogattam az összes otthonba, és folyamatosan kapcsolatot tartottam az ottani nevelőkkel, gondozókkal.

Ez mikor volt?

1996 és 1998 között dolgoztam ott.

Te voltál az egyetlen előadó?

Igen, egy titkárnő segített.

Ma egy ilyen méretű Tegyeszben van 5-6 tanácsadó.

Mellettem segített két pszichológus, és a vezetőknek hétről hétre beszámoltam.

Egy ekkora megyében van évi 30 örökbefogadás.

Igen, körülbelül 50 gyereket adtam örökbe a két év alatt. A párosítás is az én feladatom volt, és ezt meg kellett indokolnom a pszichológusnak és a gyámnak, hogy miért tartom ideálisnak.

Előtte volt bármi tapasztalatod az örökbefogadásról? → olvasásának folytatása

Változás egyedülálló várakozóknak

Örökbe77 hozzászólás

Nemrég történt egy változás a magyar örökbefogadási gyakorlatban, ami a titkos örökbefogadásokat és az egyedülállókat érinti.

Eddig, ha egy gyermeknek szülőket kerestek, előbb a saját megyéjében ajánlották ki a szóba jövő házaspároknak, aztán a megyében élő egyedülállóknak. Ha nem sikerült, akkor a gyerek felkerült az országos listára, ahol már az egész országban élők közül kerestek neki szülőket.

Mostantól, ha a megyében élő házaspárok nem vállalják a kicsit, akkor először az országos listán szereplő házaspároknak kell felajánlani, és ha az egész országban nincs olyan házaspár, aki vállalja, akkor kerülhet sor a megyében élő egyedülállóra, majd ezután jönnek az egész országból az egyedülállók. Ez a minisztérium friss állásfoglalása, amit több megyei Tegyesz már alkalmazni is kezdett, és sok helyen erről értesítették is a várakozó egyedülállókat. Rendelet még nem született róla.

baby-carriage-798775_1920

Mit jelent ez a változás? A következőkre lehet számítani, ha az új rendszert valóban így fogják alkalmazni: → olvasásának folytatása