Babaköszöntő, 2015 november

Általános

Öt családhoz érkezett gyerek megint, ezúttal mindenhova kistestvér. Négy lány, egy fiú, és két Down-szindrómás bébi is szerepel köztük. Minden családnak gratulálunk! Továbbra is szeretettel várom az olvasók beszámolóit, aki a közelmúltban (mondjuk idén) fogadott örökbe, írjon nekem! (zsuzsa.martonffy gmail.com)

Nicknév: Judit

Családi felállás: házaspárként vártunk második gyerekre. Fiunkat, Gábort háromévesen fogadtuk örökbe, otthonból, ő most hatéves. 2013-ban adtuk be a kérelmet a második gyermekünkért. 0-4 éves korú gyermeket kértünk, de én idősebbre számítottam. Az egyetlen kikötésünk az volt, hogy kislányt szerettünk volna, vagy testvérpárt, ahol az egyik lány. Több sikertelen kiajánlás után ugyanabból a gyermekotthonból szerettünk volna örökbe fogadni, ahol a kisfiunk is volt, és ez sikerült is. Több mint két évet vártunk.

Judit

Ki érkezett: Judit, két és fél éves kislány, az országos listáról. Korábban átesett egy nyílt szívműtéten, pulmonológiai gondja volt, és szerintünk gluténérzékeny, de ez hamarosan kiderül. (A gyerekek a második keresztnevükön szerepelnek.)

Előtte háromszor nemet mondtatok, miért pont ő lett az igazi? Mert éreztük, hogy összetartozunk. És mert korábban csordultig tele volt a szívünk a kisfiunkkal, addigra lett benne hely.

Mit szólt Gábor? A kisfiunk a várakozás során többször elképzelte majd, milyen lesz a kishúga. Gyakran kellett azt játszani, hogy én vagyok a “Kishúg”, és ezt vagy azt csinálom. A folyamatban többször változott a “Kishúg”. Volt sírós, kiabálós, és a végére kedves és szerető lett. A valóságban, amikor megismerkedtünk, éppen egy ilyen kislánnyal találtuk szemben magunkat. A gyerekeink az első pillanattól értik és szeretik egymást. Természetesen van ellenállás Gábor részéről, de a rajongásuk egymás iránt leírhatatlan. Judit eleinte szinte ötpercenként kérdezte, hogy hol van a testvére. Négy hónap után nagy huncutkodások és szövetségesdi van kibontakozóban. Nagyon jó az együttműködésük! Azt kívánom, hogy ez  megmaradhasson az életük végéig!

A leg…

A legmeglepőbb, hogy bár ő lány, de kevésbé mondanám finom teremtésnek. Ez “fiús anyukaként” lep meg. Bármit letör, szétszed, elront, ledönt.

A legörömtelibb, hogy nagyon nagy a szeretettankja, és igazi kis vigasztaló! Bárkit képes megvigasztalni, és annyira tud szeretni, és rajongani, hogy Gábort is képes mosolyra fakasztani a legmorcosabb pillanataiban is. Nála mindig félig tele van a pohár! Tanulságos az optimizmusa.

A legnehezebb a bürokrácia, hiszen mire az első gyest megkaptam (tehát lettek iratai), addig három és fél hónap telt el. Annyira szeretném, ha a nagyobb gyerekekhez is lehetne gyedet és minden mást igényelni. Annyira nagy szükségünk lenne még időre! Még! Még! Hiszen nagyon törékenyke a kapcsolatunk.

*******

Nicknév: Eva

Kedvenc cikkem: Emili története, Csoki és vanília, és persze a babaköszöntők 🙂

Családi háttér: Férjemmel és előző házasságomból született hatéves kisfiammal élünk. Természetes úton nem  jött össze a baba, lombikkal lehetne, de azt nem vállaltam be. Az örökbefogadás gondolata soha nem állt távol tőlem, a férjemnek azért idő kellett, hogy megbarátkozzon vele.

Mennyit vártatok: A határozat megszerzése után 9 hónappal csörgött a telefon. Viszont a határozatunk pont egy évig készült. 0-18 hónapos gyerekre vártunk származási kikötés nélkül. A 46. helyen álltunk a megyében, mikor hívtak, mert más előttünk nem vállalt roma gyereket.

Flóra

Ki érkezett: Flóra, 5 és fél hónapos roma kislány a megyénkből (narancssárga megye). A telefonhívás előtti nap kitakarítottam a kiságyat, babakocsit, etetőszéket, mintha megéreztem volna… Mikor meglátott, rögtön mosolygott. A férjemnek szerelem volt első látásra, nekem kellett egy kis idő, de a szimpátia és gondoskodó anyai ösztön szinte rögtön kialakult. A nevét mi adtuk, mivel a születési neve elég különleges és könnyen azonosítható, de ezzel nem volt gond a gyámügyön se.

A leg…

A legviccesebb: Flóra roma kislány, de a sógornőm megjegyezte, hogy vigyük sokat napra, mert elüt tőlünk, hozzánk képest elég fehér a bőre. Sokan megjegyzik, hogy hasonlít rám. Anyu mondta, hogy babakoromban ugyanígy néztem ki.
A legnehezebb: a barátkozás időszaka nagyon húzós volt. Délelőtt barátkoztunk, délután dolgozni mentünk. Közben Olivért oviba hordtuk, meg az otthoni feladatok és a papírok beszerzése… Napokig nem aludtam 2-3 óránál többet. Arra riadtam fel, hogy miket kell még beszerezni, mire Flóra hazaér.

Mit szólt Olivér: már nagyon várta. Augusztusban csillaghulláskor azt kívánta, hogy legyen már tesója. Nagyon szereti. Az első hetekben azt mondta, szerelmes Flórába. Most kezd kicsit féltékeny lenni, de még normális keretek között.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben: Úgy gondoltam, hogy Olivér jön velünk barátkozni, de azt javasolták, hogy könnyebb, ha nem. Egyszer vittük el a nevelőszülőhöz. Tényleg jobb volt így. Persze, ha az ország másik felébe kellett volna utaznunk, más lett volna, de akkor nem lettek volna a hétköznapi feladatok is.

Miről olvasnál: Szívesen olvasnék arról, hogy a gyerekek hogyan reagáltak, mikor megtudták, illetve mikor már akkorák voltak, hogy felfogták, hogy örökbefogadottak. Milyen kérdésekre számíthat az ember?

*******

Nicknév: SN

Családi háttér: Férjemmel és hatéves kisfiunkkal vártuk a testvér érkezését. Őt csecsemőként fogadtuk örökbe magánúton.

Mennyit vártatok: 2015. márciusi a határozatunk, 2014 októberében jelentkeztünk, és idén szeptemberben érkezett a kislányunk.

Zsóka

Ki érkezett: Erzsébet (Zsóka) B-A-Z megyéből, országos listáról. Egy barátságos, nyitott, gyönyörű, két és fél éves kislány, aki azért kellő önérzettel is rendelkezik.

A legjobb tanács, amit kaptatok az örökbefogadáshoz: Hogy ne hozzunk döntést kizárólag az ügyirat alapján. Az akta nem hazudott, csak a nagy része a kezdetekről szólt: koraszülött, agyvérzés, tüdőgondok, parazitabetegség, alultápláltság, elhanyagolás, három hónap kórház, megkésett  mozgásfejlődés, a kétéves kori adatai, és egy elmosódott fénykép, amin Zsóka legalább másfél évvel volt fiatalabb. Sokan nemet mondtak csak az akta alapján. A gondok nagy része mára elmúlt, köszönhetően a nevelőszülőnek, asztma és köldöksérv maradt meg belőle, és kicsit kisebb az átlagnál. Szerintem rendben van, bár eddig semmilyen orvosi papírt nem kaptunk.

Ami teljesen más volt, mint a nagykönyvben: A nevelőszülőhöz való rendkívül szoros kötődés ellenére az ismerkedés napjai idilliek voltak, nagyon könnyen ment minden.

A leg…

A legszebb, ahogyan Zsóka kezdi megérteni, mi történik vele, és hogy használja a család szót. A legjobb érzés, hogy a családtagok és a barátok is nagy szeretettel veszik körül. A legviccesebb, hogy apukáját kezdettől apának szólítja, míg engem az anya mellett még sokszor “néninuninak”, “luliluli”-nak hív.

A legprecízebb: a nevelőszülő, aki többoldalas “használati útmutatóval” látott el (ez utóbbi nagyban segítette a mindennapok zökkenőmentességét).

Amit a leginkább meg kell tanulnunk, hogy hogyan kezeljük (vagy ne kezeljük…) a testvérkonfliktust, illetve úgy egyáltalán a kétgyerekes léttel járó dolgokat. De nehéz tudni a nevelőcsalád gyászáról is.

Mit szól a nagy? Nagyon boldog, hogy nagytesó lett, büszke erre. Örül, hogy nincs egyedül, hogy be tudja vonni a kicsit a játékokba, kezd rájönni, miket tudnak együtt játszani. Emellett nagyon nehezen viseli, hogy vége az egykeségének, figyeli, hogy “mennyi jut” a kicsinek és neki, többet foglalkoztatja, hogy ő honnan érkezett és mi miért történt vele.

Miről olvasnál később: hazaérkezés utáni helyzetek titkos örökbefogadásnál, testvérkapcsolat, kapcsolat a nevelőcsaláddal, kamaszkori jellegzetességek, beszélgetés örökbefogadottakkal.

******

Nicknév: Ildikó

Családi felállás: Akkor még csak élettárssal és egy 10 éves vér szerinti autista fiúval jelentkeztünk kimondottan Down-szindrómás babára. A fiam az előző kapcsolatomból van.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindkét gyermekünk tartósan beteg-fogyatékosnak számít.
Négy napja volt velünk Eszti, mikor összeházasodtunk. Természetesen ott volt ő is.
Még határozatunk sehol sem volt, mikor jött a telefon. Így családbafogadó gyámok lettünk, míg a határozatot meg nem szereztük.

Miért fogadtatok örökbe? Négy éven át próbálkoztunk teherbe esni. Nagyon megviselt minden hónapban a sikertelenség. Ha babát láttam az utcán, már sírva fordultam el. Két inszeminációig jutottunk. Tovább nem mentünk, mert Crohn-beteg vagyok, és a hasam nem volt jó állapotban. Az örökbefogadás egyszerűbbnek látszott.

Mennyit vártatok? A mi esetünk különleges volt. Miután beszéltem a Down-fődadával (aki segít szülőket keresni a Downos piciknek, akiket a vér szerintiek nem mernek megtartani), másfél hónap múlva már csengett a telefon!

Eszti

Ki érkezett, honnan? Eszti, öthetes pici kislány, magyar szülőktől született Ausztriában. Azóta már egyéves, jogilag nemrég fogadtuk örökbe.

Miért éppen Down-babát akartatok? A barátnőm szeptemberben hazahozott egy Downos fiút. Ő ismerte a diagnózist, hisz az alapítványnál dolgozik. Rendszeres látogatója lettem a pici fiúnak, és eldöntöttem, én is belevágok. Annyira vágytam babára, hogy úgy döntöttem, be merem vállalni a Down-szindrómás babát, mivel a vér szerinti fiam autista, így tudom nagyjából, mit jelent nem átlagos gyermeket nevelni.

A leg…

A legemlékezetesebb az volt számomra, mikor először megláttam. Ausztriában, nyelvet nem értve álltunk egy kis csomagocska előtt. Négy nővérke leste a reakciómat, mikor először megfoghattam. Mikor öltöztettem, szintén mindenki kíváncsi volt ránk, kedvesen figyeltek. A kislányunk nem volt még 3 kiló sem akkor, remegtek a kezeim, az 50-es ruha óriási volt rá.

A leghülyébb megjegyzés, amit kaptatok: Mielőtt hazahoztuk Esztit, lementem a fiam gyerekorvosához, hogy készüljön, mert babázunk. Azon háborodott fel, hogy a magyar államot megterheljük külföldön született sérült gyermek ápolásával, és hogy milyen hülye vagyok, mert még negyvenévesen is törölhetem a fenekét. Nagyon elszomorított, de csak egy pillanatra bizonytalanított el. Semmit sem bántam meg, jobb ember lettem, mióta ő van nekünk, de ezt igazán csak az érti, akinek van sérült gyermeke.

Miről olvasnál szívesen? Nem vagyunk átlagos család kívülről szemlélve, de ugyanakkor ugyanolyanok vagyunk mi is, mint bármelyik család, szülők, két gyermekkel. Egy autista és egy Down gyerkőccel is lehet szép az élet, higgyétek el! Szívesen olvasnék különleges családokról, mint mi.

******

Nicknév: Szeder

Kik vagytok? Házaspárként várakoztunk, negyedik gyerekre. Kifejezetten Down-szindrómás gyereket akartunk.

Miben vagytok mások, mint mások? A nagyfiunk már 24 éves, ő is Downos, egy nyári gyakorlaton ismertem meg őt, egyre több időt töltött nálunk. A korkülönbség túl kicsi volt, hogy örökbe fogadjuk, de nevelőszülőként neveltük. Vele a kezdetektől megtapasztaltuk, hogy számunkra a vér szerintiség kérdése nem kérdés, négyéves volt, amikor megismertük, megszerettük. Pillanatok alatt rájöttünk arra is, hogy a plusz kromoszóma rengeteg olyan pluszt rejt magában, ami minket teljesen elvarázsol. Gyógypedagógusként is sérültekkel foglalkozom. Így két vér szerinti lányunk születése után (ők ma 10 és 12 évesek) amikor az újabb (és utolsó 🙂 gyerek kérdése szóba került, elhatároztuk, hogy megvalósítjuk életünk egyik nagy álmát: örökbe fogadunk egy újszülött Down-babát.

Mennyit vártatok? Majdnem két évet.

Zétény

Ki érkezett, honnan? Zétény, háromhetesen, a Down Dada Szolgálat segítségével (ők azzal is foglalkoznak, hogy örökbefogadó családba segítik az általuk megismert babákat, akiket a vér szerinti szülők nem tudtak felvállalni). Zéti ma már közel kétéves, de jogilag csak fél éve tudtuk örökbe fogadni.

Miért éppen Downos gyereket akartatok? A nagyfiunk lassan már húsz éve része az életünknek. Ez a közös út annyi élményt, boldogságot hozott az életünkbe, hogy nem volt nehéz így döntenünk. A Down-szindrómával élő emberek sem egyformák, nem egy homogén csoport, ahogy a mi két fiunknak is más a személyisége, de van számos olyan tulajdonságuk, ami egyezik: folyamatosan kimutatják a szeretetüket, gyűlölik a konfliktust, mindennek a jó oldalát nézik. Ki ne szeretne ilyen gyereket? 🙂

A leghasznosabb tanács, amit az örökbefogadáshoz kaptatok: Az örökbefogadói tanfolyamon hangzott el egy gondolat, amit az eszünkkel tudtunk, de jól jött felfrissíteni. „Minden gyerek egy nagy kincsesláda, telis-tele csiszolnivaló gyémántokkal. A mi dolgunk pedig az, hogy ezeket egyenként kivegyük és megcsiszolgassuk, és ne fejjel lefele a ládában azt keressük, ami nincs benne.” Valóban így igaz. Mind a négy gyerekünk ládája teli van.

Mi ment másképp, mint ahogy a tanfolyamon tanítják? Zéti lombikbaba és Downos. Ez így együtt hozta magával, hogy a vér szerinti szülőkkel való kapcsolat teljesen máshogy alakult, főleg az elején, mint ahogy azt tanítják. Szoros kapcsolatban voltunk, gyakran beszéltünk.

A leg…

A legnehezebb: látni a vér szerinti család szenvedését, küzdelmét a helyzettel, a lelkiismeretükkel, miközben mi az életünk egyik legboldogabb napját éltük meg, amikor Zétiért mentünk a kórházba.

A legmeghatóbb: a pillanat, amikor először hármasban maradtunk. Illetve az első este otthon együtt. De naponta vannak legmeghatóbb pillanatok:-)

A legviccesebb: Zénó az iskolai síszünetben érkezett, a szünet előtt nem volt látható jele, hogy babát várnánk. Így nem kis meglepetést okoztak a lányok, amikor a kérdésre, hogy „Mi volt a legjobb a szünetben?” mindketten rávágták: kistestvérünk született. 🙂

Advertisements

56 responses »

  1. Gratulalok, csodasak es elbuvoloek a gyerkocok. 🙂 mindenkinek sok-sok boldogsagot kivanok.
    Nagyon szeretem ezt a rovatot, mindig mosolyt csal az arcomra es jo kedvre derit, ez a babakoszonto most a szemembe is csalt konnyeket, annyira klassz. 🙂 Koszonom. 🙂 mi eppen most tanuljuk otthon, h az ember van amikor boldogsagaban, es oromeben sir. 🙂
    Az nagyon tetszett, h vigyek napra a babat. 🙂
    Mar nagyon varom, h mi is szerepelhassunk a kedvenc rovatomban. 🙂 szep napot 🙂

    Kedvelés

  2. Köszönjük a beszámolókat. Nagyon megható olvasni mások örömét. Minden jót kívánok a családoknak. Ildikó és Szeder története nagyon érdekelne, szívesen olvasnék még róluk!

    Kedvelés

  3. Gratulálok Mindenkinek! Nagyon csodás gyerkőcök. Sok boldogságot, egészséget, örömöt kívánok! A gyémántos hasonlat nagyon tetszett, mert hajlamos az ember a gyerekein önmegvalósítani, és ilyenkor, mindig eszembe kell, hogy jusson, ő nem én vagyok. Ő egy másik személyiség, és hagyni kell az ő tehetségét kibontakozni.

    Kedvelés

  4. Hú, csodálatos, minden családnak szívből gratulálok, Eszti és Zétény szülei előtt pedig le a kalappal, minden értelemben, bevallom, én a downos gyerekektől nagyon ellágyulok, elbűvölőek a csodálatos érzelmi intelligenciájukkal, életigenlésükkel. Remélem, nagyon boldogok lesztek együtt! Ilyenkor indig visszatér a hitem az emberiségben.
    A párhuzamos történetek is mindig elgondolkodtatnak, ebben az esetben a downos lombikbaba szüleié…. micsoda fintorai vannak a sorsnak.

    Kedvelés

    • Igen, ez egy elég rendes fintor a sorstól.. azért az elgondolkodtató, hogy megkapták amit akartak, de nem kell nekik, mert nem tökéletes. Persze nem tudhatjuk, hogy mi minden van a háttérben, biztosan nem volt könnyű lemondani róla … nehéz, fájdalmas történet ez.

      Kedvelés

      • Én nagyon sajnálom a vér szerinti szülőket. Nem feltétlenül a “tökéletesség hiánya” okozta a lemondást, vagy a “nem kell nekik”, ezt nem tudjuk. Az viszont számomra világos, hogy a tőlük telhető legtöbbet megtették a kisfiukért, hiszen egy olyan családot kerestek neki, akik tudják, hogyan lehet egy Down-os babát jól szeretni (hiszen már felneveltek egyet), nevelni, a lehető legjobb élethez juttatni, és boldoggá tenni.

        Kedvelés

  5. Gratulálok mindegyik családnak. 🙂 Szívesen olvasnék én is még Ildikó és Szeder történetéről. Tudom, örökbefogadók nem szívesen olvassák magukról, de tényleg tisztelem őket a döntésük miatt! Nekem ez egy komoly félelemem volt a lombiknál így nem is szeretnék belegondolni Zétény vérszerinti szülök helyzetébe! 😦

    Kedvelés

    • Az örökbefogadóknak még nem mindig van határozatuk, mikor megszületik a gyerek, másrészt a vér szerinti család sem képes rögtön lemondani, hiszen nem úgy csinálták végig a terhességet, hogy örökbeadásra készülnek. Egy lassabb lelki elszakadás történik.

      Amúgy most boom van, egy harmadik családdal lesz az interjú, és közben bejelentkezett már nálam egy negyedik család szintén Down-picivel.

      Kedvelés

      • A mindenit!
        Vajon ezek a családot fel tudják dolgozni valaha, hogy örökbeadtak egy gyereket, akit annyira akartak? Bár nyilván nem ezt a gyereket akarták, hanem azt, aki csak a fantáziájukban létezik. Hogy lehet így tovább élni? Főleg, hogy látják az öf családok örömét. Szabályosan borsódzik a hátam.
        (Nekem már az is durva volt, amikor a nőgyógyászaton együtt feküdtem olyan anyukákkal, akiknek feltételezett betegség miatt vették el a magzatát, olyan is volt, aki már elég előrehaladott terhes volt és meg kellett szülni a már elölt magzatot, mondjuk erre nem hiszem, hogy nem létezik humánusabb megoldás, hát gőzöm nincs, én hogyan döntenék….De azt hiszem, túlságosan félnék a saját lelkiismeretemtől.)

        Kedvelés

        • Amikor kiderült, hogy nem lehet vsz gyerekünk, nekem a nyilván sok negatív érzés mellett ugyanakkor az volt az egyik erősen pozitív, hogy legalább akkor ezt a részt én megúsztam, és nem kell majd ilyen kérdésekkel személyesen szembesülnöm. Egyik ismerősömnek mondták, hogy Down babája lesz, de ő hallani sem akart abortuszról, és makkegészséges babájuk született – és volt a másik oldal is, hogy egészségesnek mondott baba pedig Downosnak született meg.

          Kedvelés

        • Nekem ez volt a legnagyobb felelmem, h meddig mehetek a Sors a termeszet ellen, h megtegyem, h legyen verszerinti gyerkocunk. Megertem mindket oldalt, aki elindul az uton es azt is, aki megall az elejen. Mi elindultunk, ez talan azert jo, mert elmondhatom magamnak, h ki vagy megprobaltam. Viszont a lanyunk nem lehetne tokeletesebb, meg ha a mi orokitoanyagunkbol gyurja is ossze a Sors. :):)
          Arra kivancsi lennek, h a verszerinti szulok ilyenkor meg tovabb probalkoznak mesterseges eszkozokkel vajon?
          Mi mindig azt mondjuk otthon, h teves cimre kezbesitett a golya. 🙂 mi vagyunk az orokanya, orokapa. Mindenki haza talal,megtalalja a csaladjat, ahol nagyon vartak, varjak. :).
          Eszti egyebkent ebben a rozsaszin cuccban zabalni valoan edes. :):)

          Kedvelés

        • Teljesen biztos, hogy soha nem fogják feldolgozni. A mi esetünkben, amikor az már egyértelmű lett, hogy Ők nem merik ezt bevállalni, a Down dada egyből abba az irányba kezdte terelni a gondolataikat, hogy legyenek büszkék arra, hogy olyan döntést hoztak, ami nekik fáj, de a babával szemben a lehető legfelelősebb.

          Kedvelés

            • Nincs ilyen kikötés, egy korábbi örökbeadás nem kizáró ok, már volt is példa rá a gyakorlatban. Az kizáró ok, ha valakinek a gyereke állami gondozásban van. (Ami logikus is, hogy azt a gyereket próbálja meg visszakapni.)

              Kedvelés

          • Azt hiszem olvastam már Zétiről és a családotokról egy cikket, meg is jegyeztem, milyen szép kisfiú. A cikkben lehetett valami mondat, hogy egészen más hogy ti pont Down-os babára vágytatok, és más az ha valaki egészségeset várt, ezért nektek ez könnyebb. És láttam pár filmet is Down-os gyerekekről, felnőttekről, ebből tudom, hogy ők sokkal kedvesebbek és jószívűbbek, mint az átlag (de emiatt sérülékenyebbek és kiszolgáltatottabbak is), és sokkal több foglalkozást is igényelnek, hogy olyan felnőttek lehessenek belőlük, mint a filmen (ez külföldön volt.) Ott ahol ezt láttam, sokan dolgoznak is, egy helyen nekem is a kávémat egy kedves és mosolygós Down-os lány töltötte ki mindig szépen rétegesre. Gondolom, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy állandóan fejlesztésekre vigye a gyerekét, vagy csak nagyon nagy áldozatok árán, esetleg le kell mondani a következőről is ezért, ilyenkor tényleg érthető hogy örökbe adta, ráadásul a legjobb helyre.

            Kedvelés

            • Így van. Mi ezt akartuk, ezt vártuk. Nyilván más, ha valaki nem erre vár, hanem kapja. És miután megkapta, még teljesen téves információkat is kap az egészről. Zéti esetében is elhangzott születése után, hogy sose fog mozogni, érezni, érzelmet visszaadni. Na ember legyen a talpán, aki ilyenkor feláll és továbbmegy. Aki viszont továbbmegy, minden esetben-az ismerőseim közül persze- az élete legnagyobb ajándékának tekinti a down gyerekét . De az elején elfogadni az új helyzetet nem könnyű. Az út során váli azzá. Nekünk nem kellett elfogadni. Így a ds-hez kapcsolódó plusz fejlesztések stb se teher. De az is igaz, hogy egész más átélni a mérföldköveket Zétivel, mint anno a lányokkal, ahol magától gurult minden. Most minden kis lépésnél úgy érezzük magunkat, mint a diplomaosztónkon….:)

              Kedvelés

  6. Szeretettel gratulálok minden családnak!

    A down-os babákkal kapcsolatban általános szabály, hogy a betegség miatt mondanak le róluk? Tehát nem a nyomor miatt, mint az leginkább gyakori a roma babáknál.

    Kedvelés

      • Én hallottam olyat is, hogy eleve le akartak róla mondani, és később derült ki a Down-szindróma.

        Nagyon sok fogyatékos gyerek él állami gondozásban. És nagy részüknek nincs esélye családba kerülni. Ez a pár baba, akit születésekor örökbe fogadnak, nagyon szerencsés. És el tudom képzelni, hogy ahol egy egészséges gyerekkel is a mélyszegénység, kilakoltatás stb. szélén táncolnak, ott kevésbé vállalnak egy sérült babát. De ennek a témának még utána fogok nézni.

        Kedvelés

        • Amikor mi a PIC-en töltöttük a sok hónapot, akkor ott is volt egy kislány, aki később állami gondozásba került, nem látogatták a szülei. Borzalmas volt átélni, És vele ugye megdőlt az, amit nekünk mondogattak, hogy azért nem élte túl a gyerekünk, mert mi nem akartuk eléggé. Azt a szegény kisbabát senki se szerette, várta, látogatta, és ő túlélte. És mindig csak erre tudtam gondolni, hogy milyen élete lesz neki, hogy alig indult el, máris taccsra van téve, eleve a koraszülés, és utána nem kap meg semmit, hogy ezt a hátrányt ledolgozhassa. Legszívesebben haza vittem volna, annyira megrázott mindig, ahogy sír, és senki nem törődik vele.
          És nem akarok álszent lenni, persze mindenki egészséges gyereket akar, én is, mi is, de bennem a sok hónap a PIC-en, meg a halál rengeteg dolgot átírt, és nagyon nehezen tudom megemészteni, hogy ezek a kisbabák, akiknek extra, extra szeretet és figyelem kellene így el vannak dobva. És nagyon nagy tiszteletet és hálát érzek a Down-dadák irányába, hogy küzdenek, támogatnak, intézkednek, hogy a babáknak minél jobb, teljesebb élete legyen!
          Köszönet neked is Zsuzsa, és mindenkinek, aki időt, energiát, pénzt áldoz arra, hogy másoknak, könnyebb, egyszerűbb és olcsóbb legyen!

          Kedvelés

          • “azért nem élte túl a gyerekünk, mert mi nem akartuk eléggé” – Ilyet mondani egy gyászoló szülőnek rettenetes gonoszság.
            Általában is szerintem nagy butaság, hogy aki rákos lesz stb., az biztos “bevonzotta”, “a negatív gondolataival” stb. Fenét.

            Kedvelés

            • Oh, ma már értem ezeket, mindenki magát védi. Más biztosan csinált valami rosszat, nem szerette annyira a gyereket, mint ő, nem aggatott fölé angyalkát, nem énekelt annyira hangosan stb. Kell kapaszkodót találni, hogy velünk ez nem történhet meg, csak másokkal. Nehéz elfogadni, hogy a terhesség-szülés dolgokban nagyon sok dolog nem rajtunk múlik, nem mi irányítunk.
              Azért is hálás vagyok, hogy ha a koraszülöttekről van szó, akkor néha szóba kerülnek azok is, akiknek nem sikerült. Meg azok is, akiknek sikerült, de nem jöttek ki jól a dologból.

              Kedvelés

            • “Kell kapaszkodót találni, hogy velünk ez nem történhet meg, csak másokkal. Nehéz elfogadni, hogy a terhesség-szülés dolgokban nagyon sok dolog nem rajtunk múlik, nem mi irányítunk.”

              Igen, igen. Meg az élet összes többi területén szintén van az, hogy nem múlik rajtunk minden. Jóban, rosszban: mindig sok a szerencse (vagy hiánya), a véletlen is, és nemcsak a saját külső-belső küzdés van (de az is realitás, persze). Az élet életveszélyes, is, meg nincs könnyű élet, legalábbis én még olyat nem láttam. De ugyanakkor a könnyűség vakreménye, sajnos sok káros illúziót és bántást hoz azután létre azokban, akik szeretnék ezt hinni. Persze sok szép is van mindenki életében, de nemcsak az a rész.

              Kedvelés

        • A gyermekeim megszületése előtt újszülött osztályon dolgoztam.
          Volt nálunk is egy olyan eset, ahol az anya már úgy jött be szülni, hogy le szeretne mondani a gyermekéről, akiről a megszületése után (az anya meg sem nézte) derült ki, hogy Down-os. 2 hónapos koráig ott volt nálunk az osztályon. Imádtam! Aztán egy sikertelen örökbefogadás után visszakerült a rendszerbe. 😦
          Egy éves koráig követtem a “sorsát”, de aztán kikerült a megyéből, és már nem tudtam róla információt szerezni.
          Azóta is sokat gondolok rá! A jövő év elején már 16 éves lesz…….

          Kedvelés

      • Én azt gondolom, hogy ahol a babának más, súlyos rendellenessége nincsen (pl. szívbetegség), ott ez nem feltétlen igaz. Mivel a Down-os gyerekek jól fejleszthetők, testileg nem fogyatékosak, ezért tudnak oviba, suliba járni (nyilván nem olyan egyszerű, mint az “átlagos” gyerek esetén, de tudnak), tehát lehet mellettük dolgozni. Nyilván nagyon nagy különbségek lehetnek abban, hogy milyen képességeik vannak a Down-os gyerekeknek, de nagy átlagban azért ez igaz.

        Én is gratulálok minden babához és kisgyerekhez, nagyon-nagyon jó látni a szépséges gyerkőcöket és a boldog családokat! Az utolsó két kis szöszi tüneményes!

        Engem nagyon érdekelne (mondjuk ez csak távolról örökbefogadás), hogy milyen módon él sérült gyerekkel az, aki nem szakember, mert nagyon jó és informatív és ködoszlató a Szirka blog, de azért egy nagyon speciálisan “elit” helyzetben élő családról van szó.

        Kedvelés

        • Azért ezt nem mindenki tudja (hogy fejleszthetők). Akinek nincs előképzettsége, és a kórházban rögtön azt hallja az orvosoktól, hogy ne is vigye haza, úgyse lesz belőle ember, az nem feltétlenül így gondolja.

          Kedvelés

          • Tudom, tudom Zsuzsa! De szerinte mi, akik itt olvasunk, ennél többet tudunk. “szélről” érintett vagyok, mert az egyik gyereknél nagyon nagy valószínűséget mondtak a Down-szindrómára, és tudom miket mondtak nekem az orvosok. És totál hülyének néztek, amikor cáfoltam azokat, amiket mondtak. Ugyan így “kaptam” azért is, amikor 35 éves korom ellenére nem mentem el semmilyen vizsgálatra a legkisebbnél (mármint olyanra, ami genetikai rendellenességet szűrne). Már ez a szűrő vizsgálat szó is milyen eufémisztikus…

            Amikor a harmadik gyerekkel jártunk gyógytornára, utánunk mindig egy Down-os kisfi jött, és sokat beszélgettem akkor a gyógytornásszal, aki azt mondta, hogy ha fogyatékos gyereke lenne, akkor tuti Down-os szeretne, mert ők a legjobban fejleszthetők és rengeteg dolgot el lehet velük érni.

            Kedvelés

          • Zsuzsa, nagyon igazad van. Sajnos sokszor a szülők annyi negatívat hallanak, amikor megszületik a Down-babájuk, hogy egy különben is sokk helyzetben nem csoda, ha otthagyják. Jó lenne, ha minden szülőnek lehetősége lenne ilyenkor reálisabb forrásból is hallani erről, pl. megismerni olyan családokat, akik ilyen helyzetben boldogan élnek. A Down Dada Sorstárs Segítő Szolgálatban ezért dolgozunk.

            Kedvelés

        • Szia! Ha még nem találtál olvasmányt róla én szívesen mesélek neked arról, milyen sérült (nem down-os) gyermeket felnevelni csupán “anyaként” 🙂

          Kedvelés

    • A Down-babákról általában azért mondanak le, mert Down-szindrómások. 😦 Az általam ismert 20-nál több eset közül 18-nál ez volt a helyzet, és 2 olyan volt, amikor különben is lemondtak volna róla, és nyílt örökbefogadással mentek volna családba, de mivel kiderült, hogy Down-babák, nem fogadták örökbe őket.

      Kedvelés

  7. Én is szívből gratulálok, a kis csodákhoz. Olyan jó, hogy mi már szerepelhettünk ebben a rovatban! 🙂
    Csak én érzem úgy, hogy az utóbbi időben felgyorsultak az események? Vagy csak már annyian vagyunk itt a blogon, hogy könnyű összehozni ezt a rovatot? :))))))

    Kedvelés

    • Fel is gyorsultak, és nagy a holdudvar.
      És az olvasók kevesebbet várnak!

      Évi 500 gyerek kerül belföldi, nem rokoni örökbefogadókhoz, szóval van merítés 🙂 És lesz majd rokoni is a rovatban.

      Kedvelés

  8. Gratulálok mindenkinek!
    Szederéknek külön köszönet, év elején olvastam Rólatok egy hosszabb terjedelmű cikket, ami nagyon sok erőt adott. Köszönöm! (Akkor akadtunk fenn az AFP-vizsgálaton, tudtuk, hogy elvetetni nem akarjuk, így amniocentézist sem szerettünk volna, hiszen tudtuk, hogy akárhogy is lesz, akkor is a mi gyerekünk, így utolsó pillanatig izgulhattunk; szerencsére egészséges lett a kicsi, de rengeteg erőt kaptam akkor abból a cikkből, hogy igenis, meg lehet csinálni, meg tudjuk csinálni akkor is, ha úgy alakul, hogy betegen születik.)

    Kedvelés

  9. Visszajelzés: Babaköszöntő, 2016. augusztus | Örökbe.hu

  10. Visszajelzés: Visszamentünk a nevelőszülőhöz | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s