Barátkozás bizalmatlan gyerekkel

Általános

Vendégposzt! Fatika kommentelőnk egyedülálló anyaként egy másfél éves kislányt fogadott örökbe nevelőszülőktől. Egy ennyi idős gyereknek is lehetnek traumái, Emili múltjában egy sikertelen örökbefogadási kísérlet szerepelt. Fatika naplójában leírja, hogyan zajlott a barátkozás a kisgyerekkel, aki először nehezen akarta őt elfogadni. 

******

Egy másfél éves gyerek nem egy zsák krumpli, amit felkapsz és magaddal viszel, vele kell tölteni egy bizonyos időt, hogy trauma nélkül hozhassa haza az ember. Ez volt számomra az egész procedúra legnehezebb és legintenzívebb időszaka. Ez idő alatt gyakran eszembe jutott, amit a jogász csaj mondott, mikor leadtam a kérvényt: ha egy gyereket nehéz beszoktatni, az jó jel. Azt jelenti, hogy kötődik a nevelőihez, ez a természetes, ennek így kell egy egészséges babánál lennie.

DSCF1758 (4)

Az egész stresszesen kezdődött, mert a Tegyesz kapásból ultimátumot adott. December eleje volt, ők pedig közölték, hogy a gyámügyet januárban átszervezik, teljes lesz a káosz. Ha jót akarok magamnak, akkor még karácsony előtt beszoktatom a gyereket, mert az ünnepek után csak a jó ég tudja, ki fogja nekem kiadni a papírt. Viszont üvöltő gyereket nem adnak oda, úgyhogy csipkedjem magam. Egyébként ez tulajdonképpen teljesíthetőnek tűnt, mert az ilyesmi két, legkésőbb három hét alatt le szokott zajlani mindenkinél. Nos, nálunk maga az összeszokás kemény két hét volt, aztán pár napot vártunk még, hogy kiállítsák a papírt, amivel elvihetem a harminc napos próbaidőre, és egy nap híján három hét telt el, mire hazajöttünk.

A feladatban az volt a kihívás, hogy a lányomat születése óta gondozta a nevelőmama, mint a sajátját, rendkívül kötődött hozzá. Ennek ugye nem kéne nehezítő tényezőnek lennie, hiszen neki ez a foglalkozása, az is beletartozik a munkakörébe, hogy el tudja engedni a gyereket. Csakhogy annak ellenére, hogy több évtizede nevelőszülő, Emili mindössze a második gyerek, akit oda kellett adnia, úgyhogy nem igazán van ehhez hozzászokva. Ráadásul Emilit még egyéves kora előtt hazavitte örökbefogadási céllal egy házaspár, akik két hónap múlva visszavitték. Ebben nem is az volt a dühítő, hogy hazavihették, hiszen lakva ismeri meg az ember a másikat, harminc nap után én is mondhattam volna, hogy köszi, de meggondoltam magam; inkább az, hogy kitolták a próbaidőt még egy hónappal, ezzel is növelve a sérülést a gyerek lelkében. Amikor én ezek után megjelentem, a nevelőmama úgy érezte, hogy ezzel ismét csak kínozzák a kislányt, amitől Emili is hihetetlenül feszült lett. Illetve a gyerek sem hülye, még emlékezett rá, hogy egyszer már elvitték, érezte, hogy én is ezért vagyok ott. Az ő korosztálya beszoktatás szempontjából amúgy is a legnehezebb, hiszen ha újszülött lett volna, fel sem fogja a családváltást, ha pedig négyévesként történik mindez, akkor már szépen el lehetett volna neki magyarázni, miért történnek a dolgok. Ő már elég idős volt ahhoz, hogy felfogja, most valami nagy változás történik, de az okát még pici korából adódóan nem érthette meg. Az első két nap úgy telt a nevelőcsaládnál, hogy Emili, ha meglátott, üvöltött, ha ölbe akartam venni, elfutott. Nem tudtam mást tenni, mint ott ültem, és nyeltem a könnyeimet. Kérdeztem a nevelőanyát, hogy rosszul csinálok-e valamit, de azt mondta, ennél többet nem tudok tenni. Csak legyek jelen, szokjon a jelenlétemhez.

DSCF2113 (1)

Az első hét végére jutottunk odáig, hogy már nem sírt, megszokta, hogy minden nap jövök. A második hét elején már játszott velem; ha kimentem a szobából mondjuk telefonálni, kolbászolt utánam megnézni, mit csinálok. Természetesen próbáltam a jól megszokott dolgokat bevetni, hoztam neki játékot, ami nem túlzottan érdekelte, volt ott bőven elég kacat. Kaját is hoztam neki, azt persze elfogadta a kis beles, de nem hiszem, hogy tapodtat is közelebb hozott bennünket egymáshoz. Egyébként akkor kezdett megszokni, amikor nap nap után látta, hogy fesztelenül beszélgetünk a nevelőanyával, foglalkozom a többi gyerekkel. Megkönnyítette a dolgom, hogy volt Emilinek egy nevelt bátyja, aki engem az első perctől nagyon bírt, és ahogy látta, mennyire szimpatizál velem a kisfiú, ő is megenyhült irányomban. Először akkor jött az ölembe, mikor Petike beleült az ölembe, és ő is részt akart venni a mókában. Nagyon érdekelték a cuccaim, állandóan a telefonomat akarta megszerezni, illetve ha elővettem a nagy, fekete kulacsomat, rögtön inni akart belőle. Szóval a lakásban már jól elvoltunk, de csak addig, míg a nevelőmama is jelen volt. Ha csak kilépett az ajtón, elkezdett üvölteni. Volt, hogy kivittem sétálni a ház körül, ott is lelkesen elindult velem, de amint észrevette, hogy a nevelőszülő nem jön utánunk, bőgni kezdett.

DSCF2358

Aztán a nevelőanyának volt egy sorsfordító ötlete a második héten. Megbeszéltük, hogy ebből a szituból többet már nem tudunk kihozni, tovább kell lépnünk. Mondta, hogy most már egyik délután vigyem el magammal a szállásomra, legyünk  kettesben végre egy darabig. Ha üvölt, hát üvölt. Legközelebb majd nem fog. Totál idegesen összepakoltam a gyereket, és nekiindultunk. Ahogy kiléptünk az ajtón, annak rendje és módja szerint rázendített. Sétáltunk olyan öt percig, akkor már magán kívül, a földön fetrengve üvöltött a nevelőmama után. Ez mérföldkő volt. Sokszor gondolok rá, hogyan alakultak volna a dolgok, ha akkor megijedek és visszaviszem. De szerencsére megvan bennem  a gyerekneveléshez szükséges makacsság, és úgy döntöttem, azért is elmegyünk az apartmanba, ahol laktam. Felvettem a már akkor is jó súlyban lévő gyereket, és elindultam vele. Csodák csodája, egyszer csak leszállt az agyáról a köd, befejezte a pánikolást, és rájött, hogy tulajdonképpen tök jó sétálni, főleg úgy, hogy ölben hurcolják.

Nagy szerencsém volt, hogy nem valami többágyas kollégiumi szobában találtam szállást, mert ebben a kétszobás, saját fürdős apartmanban magunk voltunk, a kislány nyugodtan tudott játszani. Szerintem a nevelőmama nem sokat vihette sétálni, mert hihetetlenül élvezte, hogy kimozdulhat otthonról, és a szállás is tetszett neki. Mesét néztünk a laptopomon, kajáltunk, játszottunk. Olyan volt ez neki, mint egy bölcsi. Első két nap még csak délután hoztam magammal, és fürdésre visszavittem. Akkor még ennyi elég is volt neki, este már jelezte, hogy haza szeretne menni. Mikor második nap elvittem, már jóformán csak addig bőgött, míg ki nem mentünk a házból, aztán kíváncsian nézett kifelé a fejéből egész úton, tudta, hova megyünk. A harmadik naptól pedig már egész napra magammal vittem, délután nálam is aludt, aztán estére mentünk vissza. Akkor már hatalmas vigyorral várt reggelente, és kiabálta, hogy „tátá”, vagyis séta. Az első szó, amit nekem mondott, az a „szia” volt, mikor először eljöttem találkozni vele személyesen. Az első szó, amit tőlem tanult a beszoktatás alatt, az a „várjál” volt, mert az apartmanban a fürdőszoba előtt nagyon magas volt a küszöb, és mikor arrafelé szaladt, mindig kiabáltam neki, hogy várjál!

Ekkor már a nevelőanyán is látszott, megkönnyebbült, hogy a gyerek egyértelműen jól érzi magát velem, és kötődik hozzám. Lejelentettük a gyámügynek, hogy sikeresnek értékeljük a beszoktatást, és kitűztek egy időpontot, amikor bemehetek aláírni a doksit. Innentől kezdve már csak azon kellett aggódnom, hogy így tél közepén az utolsó pár napban nehogy beteg legyen a gyerek, mert akkor sem adták volna ki. El sem tudom képzelni, mit csináltunk volna, ha az ünnepek miatt megszakad a köztünk kialakult kapcsolat. Lehet, hogy újra kellett volna kezdeni az egészet!

DSCF1777

Másnap délelőtt pedig jöttek értünk a szüleim autóval, és végre megkezdődött a közös életünk. Kaptam vele pár ruhát, meg persze az iratait. Emili aznap is vigyorogva fogadott, és nyújtotta a kezét, hogy menjünk sétálni. Szemmel láthatóan semmit nem érzékelt a körülötte folyó drámából, hogy a nevelő család a könnyeit nyeli, én meg majdnem hánytam, annyira ideges voltam, hogyan fogja viselni a több, mint két órás autóutat. Elbúcsúztunk a nevelőcsaládtól, megnyugtattam őket, hogy este telefonálunk, és hátrahagytuk a cigifüstös kis panelt. Attól féltem, ha a szokásos útvonal helyett rögtön a ház előtt bevágódunk egy autóba, főleg, amiben két vadidegen ül, megijed és elkezd üvölteni, de nem így lett. Hatalmasra nyílt szemekkel nézett a szüleimre, de végig csöndes volt, és attól az apró közjátéktól eltekintve, hogy visszaadta a reggelijét, majdnem egész idő alatt aludt. Itthon sem csinált botrányt, nyugodtan vette tudomásul az új helyet, rögtön lelkesen belemerült az új játékok halmaiba. Én meg el nem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem, hogy végre itthon vagyunk kettesben; nem kell egy idegen lakásban kedves, ámde idegen embereket kerülgetnem, és ismét a saját ágyamban alhatok. És habár ezt a karácsonyt nem a tág családdal töltöttük, és fánk sem volt, határozottan ez volt az eddigi legszebb ünnepem.

Szóval nagy munka volt, de el kell ismernem, hogy volt értelme. Ha nem dolgozom meg ezért az egészért, és túl korán hozom haza, akkor egy traumatizált kisgyermeket kaptam volna, és hosszú távon valószínűleg több kellemetlenségünk lett volna belőle, mint amit ez a három hét tartogatott.

**********

Azóta eltelt több mint egy év, és mint a képeken látható, Emili a kezdeti félénkség után elég jól feloldódott. Ha valakinek maradt kérdése, Fatika kommentben tud válaszolni.

Reklámok

62 responses »

  1. Szia!
    Nagyon szépek vagytok!!! 😀 Gratulálok a kitartáshoz, igazán ügyes vagy!
    A kérdésem az lenne, hogy mi volt az oka az előző örökbefogadási kísérlet sikertelenségének?
    Előre is köszi a választ!

    Kedvelés

    • Ezt nem tudom, de a magyar rendszerben tényleg van egy egyhónapos próbaidő, amikor még mindig vissza lehet fordulni. Persze a gyerek sérül, nyilván. Másfelől még mindig jobb, mint egy nem működő viszonyban benne ragadni.
      Készül egy cikk a németországi örökbefogadási rendszerről, és ott például egy év (!) a próbaidő.

      Kedvelés

  2. Ismerem Emilit és Fatimát. Nagyon jó anyuka, nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatuk! Emilin, hála Istennek nyoma sincs traumának! Okos, nagyon szerethető, igazi huncut kislány!!!

    Azt viszont nem értem és mélységesen megdöbbent, hogy (állítólag) felelősségteljes emberek, örökbefogadó szülők hogy tehetnek ilyet: 2 hónapra elvisznek egy gyereket, majd “nem vált be” címmel visszaviszik! A gyerek: NEM EGY TÁRGY! Nem ilyen lovat akartunk, akkor nem kell?!
    Remélem, több gyereket nem adtak nekik a hatóságok!!! 😦

    Kedvelés

    • Persze, szörnyű rosszul hangzik ez a történet így leírva, de azért vigyázzunk az ítélkezéssel, nem tudhatjuk, mi történt valójában! Lehet, hogy egy sikertelen örökbefogadás-történet született volna, nem ismerjük a részleteket. Emili így viszont nagyon jó helyre került.

      Kedvelés

  3. Nagyon szép történet, mi is átéltünk hasonló pillanatokat, tudom, mit jelent megküzdeni értük. 🙂 Csodálatos a kislányod Fatika! Legyetek boldogok!

    Kedvelés

  4. Kedves Fatika! Gyonyoru Emili. 🙂 Szepek vagytok 🙂 A tortenet kozben sokszor eszembe jutott a mi baratkozasunk. 🙂 Hasonlo volt minden, szerintem meg az idoszak is. 🙂 Az elejen az eszemmel tudtam, hogy ezt vegig kell csinalni, mert jon mas kulonben, de O a mi leanyzonk, es kozben igyekeztem, hogy ne lassa rajtam, hogy ketsegbeesett vagyok. A siras kozben is voltak vicces szituaciok, amik tovabb segitettek, es ma jokat nevetunk rajta. Majd fokozatosan valahogy atfordult minden, a nevelomamank is nagyon sokat segitett, es mar csak olyan kis latszatt siras volt, majd az sem.

    Korabban volt mar szo, hogy mondhat-e nemet az orokbefogado, es en akkor kardoskodtam, amellett hogy igen, de bennem az fel se merult, hogy valaki hazaviszi a gyerkocot es onnan mond nemet esetleg 1-2 honap utan. Azert ez tenyleg felelotlenseg a gyermekkel szembe, es ez meg se fordulna a fejembe, hogy megtegyem.

    Kedvelés

  5. Fatika, Emili, szuperjó páros vagytok! Köszönjük, hogy megosztottad a történetedet, és le a kalappal, egyedül azért még nagyobb erőpróba lehetett, gondolom! Ez a kislány meg cukiság a köbön! 🙂

    Kedvelés

  6. Kedves Fatika! Én is csatlakozom az előttem szólókhoz! Nagyon tisztellek, hogy ilyen nehezített kezdés mellett ilyen eltökéltséggel végig tudtad vinni a barátkozást. Persze nyilván erős szerepet játszott benne ez a tündéri kislány, erről nem szól az írás, de gondolom elég gyorsan beindultak nálad az anyai érzések:)

    Kedvelés

  7. Nagyon szép kislány. Sok boldogságot kívánok nektek.

    Szerintem sem szép dolog látatlanul ítélkezni. Nem tudhatjuk, hogy mi állt annak a hátterében, hogy visszaadták ezt a kis csodát. Én ismerek olyan házaspárt, akik hazavittek egy gyerkőcöt és egy kevés időre rá kiderült, hogy az anyuka agydaganatos és ők is visszaadták a gyereket, nagy szívfájdalmak közepette. Ilyen esetben nem tudom, hogy ki mit tenne, de amikor a gyerek még nincs annyira beszokva, lehet, hogy én is inkább úgy döntenék, hogy jobb ha másnál talál igazi szülőket, mint egy újabb veszteség, ha meghalok. Szerencsére nem halt meg és nem kerültek ki ezért a rendszerből és most egy csodálatos kisfiu szülei lehetnek.

    Ha azt meg tudjuk érteni, hogy valaki lemond a vérszerinti gyerekéről, hogy más örökbefogadhassa, akkor ezt is ugyanígy kell kezelnünk.

    Kedvelés

    • Igen, teljesen igazad van. Talan csak a szoveg olvasas kozben lett az a (teves) erzesem, hogy nem ilyen dramai helyzet miatt alakult igy. Nem is erdekes miert, hiszen Neki Fatika az Anyukaja, a tobbi vargabetuk az uton, ami osszekototte az O sorsukat. 🙂

      Kedvelés

  8. Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat, drágák vagytok! 🙂 Az, hogy bátor vagyok-e, relatív. Egyedül nevelni egy gyereket, viselni minden felelősséget sokkal ijesztőbb, mint gondoltam, de számomra a gyermektelenség gondolata még ennél is rémisztőbb volt.
    A sikertelen örökbe adási kísérlet oka hivatalosan itt is a hölgy komoly betegsége, műtéte volt. Nem ismerem őket személyesen, így hát nem ítélkezhetek, de tény, hogy abból, amennyit én hallottam erről a párról, nem tűntek lelkileg túl stabilnak. Állítólag vagy féltucat gyereket néztek meg és mondtak nemet, Ez végül is szívük joga. Az enyémet hazavitték, aztán meggondolták magukat, és visszaadták, amihez szintén törvény adta joguk volt az első harminc napban, de az, hogy a gyámügy hagyta, hogy két hónapig halogathassák a végső döntést, azt hallatlannak tartom! Ne feledjük, hogy nem egy frissen adoptált gyereket adtak vissza, mert hirtelen beütött a betegség, hanem tudatosan kitolták a próbaidőt még egy hónappal, mert nem voltak biztosak a dolgukban. Szerintem személyes ismeretség nélkül sem nehéz levonni a következtetést, hogy ha ők ezt előttem nem játsszák meg a kislánnyal, jóval könnyebben ment volna az ismerkedés.

    Kedvelés

  9. Igen, mikor még itt Pesten a Tegyeszben mondtam, hogy szeretnék személyesen is találkozni a kislánnyal, a védőnő felhívta a helyi Tegyeszt, hogy értesítse őket, ők pedig rögtön akkor közölték velem a dolgot, mondták, hogy kötelességük.

    Kedvelés

  10. Gratulálok a kitartásodhoz és a kislányodhoz! Nálunk is voltak hasonló nehéz helyzetek, de már a próbaidő alatt, otthon. Nagyon jól tetted, hogy kitoltad az ismerkedési időt addig, amíg a nagyobb drámák lefutottak és lecsendesedtek. További kitartást, erőt és sok szeretetet!

    Kedvelés

  11. Köszönöm szépen! 🙂 Tényleg megérte kivárni azt az időt, hogy biztonsággal haza lehessen hozni, így itthon nem voltak komoly problémák. Az első napokban még egy-egy éjjeli felsírás, mikor a nevelőmamáról álmodott, de hamar elmúlt és nem volt vészes.

    Kedvelés

  12. Fú, nekem durva, hogy összesen két hét van arra, hogy egy gyerekkel összeszokj annyira, hogy hazavidd. Nyilván újszülöttnél meg nagyoknál nem probléma, de azért egy pont-kisgyereknél… nem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy nevelőszülőkhöz kialault kötődés nem múlik el ennyi idő alatt… vagy van olyan tényező, amiről nem tudok, ami megkönnyíti ezt?

    Kedvelés

    • Újszülöttnél nincs összeszokás, azonnal kell dönteni és pár napon belül hazavinni a kórházból, amint a papírok rendben vannak. Ha minden gördülékenyen megy.

      Kedvelés

    • A mi esetünkben ugyanilyen idős gyerekkel egy hét volt az összeszokás…

      Szerintem minél nagyobb a gyerek, annál több idő kell.

      Többféle rendszer van, megyétől függ. Az ilyen “odaköltözünk két hétre” akkor szokásos, ha nagyon messze van a gyerek. Ha egy városban vannak, akkor lehet több hónapra elnyújtva látogatni hetente többször, míg össze nem szoknak.

      Elvileg egy nagyobb gyereknek tudnia kell, hogy a nevelőszülő nem az anyja, és azt is, miért jön hozzá a család barátkozni, talán ez egy kicsit könnyíti a dolgot.

      Kedvelés

    • Hát tényleg nem múlik el ennyi idő alatt, de nehogy azt hidd, hogy nagyobbaknál ez nem probléma. (Sőt, szerintem minél tovább kötődött valahová, annál nehezebb a kiszakadás). A mi kislányunk 7 éves volt, nagyon erős kötődéssel a nevelőszülőhöz. A megismerkedés után 1 hónapig látogattuk, utána néhány hétvégére, majd 1 hétig naponta (!) elvittük magunkhoz jó félszáz km-re, majd egy hét végére nálunk maradt. Ezt követően néhány oda-vissza látogatás (mindösszesen kb. másfél hónap ismeretség) után vihettük az egy hónapos próbaidőre. Bár akkor már boldogan jött velünk – és az egy hónap után nálunk is maradt -, de szegénykém nagyon nehéz időket élt át érzelmileg. Szerintem a nevelőszülőhöz való kötődés – jobb esetben (???) nem múlik el soha, csak lassan halványodik, megszelídül, átértékelődik.

      Kedvelés

  13. Szia Fatika! Gratulalok a kislanyodhoz! Erdekelnenek, hogy egyedulallokent hogyan viszonyultak hozzad az alkalmassagot megallapito szakemberek? Mikre helyeztek kulonos hangsulyt az alkalmassag megallapitasakor? Mennyi ido telt el a alkalmassag megszerzesetol a kiajanlasig? Mik voltak az elvarasaid a gyermekkel kapcsolatban (nem, kor, egeszsegugyi allapot, szarmazas)?

    En egyedulallokent meg az egesz elott allok. Minden erdekelne ezzel kapcsolatban.

    Es egy kerdes mindenkinek, aki tudja ra a valaszt. Van felso hatar arra, hogy hany gyereket lehet visszautasitani? Nekem 5-6 is eleg magas szamnak tunk. Felulvizsgaljak ilyen esetben az alkalmassagot? Esetleg pontsitjak a kriteriumokat?

    udv, Bogi

    Kedvelés

    • Bogi, én informálisan azt hallottam, 4-5 visszautasítás után le kell ülni újra a pszichológussal. És minden visszautasításnál írásos indoklást kérnek, hogy ha esetleg ez alapján lehet pontosítani a feltételeket.

      Kedvelés

  14. Gratulálok a gyerkőchöz, valami tüneményes! Örülök, hogy végül sikerült összebarátkoznotok. Tartunk tőle a férjemmel, hogy nálunk sem lesz könnyű menet az ismerkedés; 0-5 éves korig adtuk meg a korhatárt. De szeretnénk már ott tartani, hogy küzdeni lehessen a leendő gyermekünk kegyeiért 🙂

    Kedvelés

  15. Kedves Fatika! Szívből gratulálok a gyönyörű kislányodhoz és a kitartásodhoz. Nekem/nekünk, akik még a nagy találkozás előtt állunk, rengeteg erőt adott. Köszönet érte!

    Kedvelés

  16. Ismét nagyon köszi nektek! 🙂
    Mindenki nagyon, mondhatni meglepően kedves és segítőkész volt. Tényleg sehol egy negatív megjegyzést nem kaptam, sőt, többször is próbáltak meggyőzni, hogy egyedülállóként is van esélyem egy szuper gyerkőcöt kapni. Ezzel szemben egy ismerősöm, aki utánam csinálta végig szingliként a procedúrát, mesélte, hogy a tanfolyamon az egyik tegyeszes közölte a csoporttal, hogy ha rajta múlna, nem adna gyereket egyedülállóknak, szerinte egyedül felelőtlenség babát vállalni, elveszik az esélyt a gyerektől, hogy teljes családban nőjön fel. (Nem, mintha egy szingli szülő ne találhatna bármikor párt.) Szegény csajnak elég rosszul esett, de az ilyesmivel nem szabad foglalkozni. Joga van a véleményéhez, bár nem túl professzionális hozzáállás egy hivatalos felkészítő tanfolyamon így előadnia a saját szubjektív magánvéleményét. Nem éreztem, hogy bármire is a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektettek volna, csak mert egyedül vagyok. Megkérdezték a pszichológiai alkalmasságin, miért nincsen párom, milyen a viszonyom az ellenkező nemmel, hogy lesz-e majd segítségem a gyerek körül, ilyesmi. Én fontosnak tartottam hangsúlyozni, hogy nem egyedül kívánom felnevelni a kislányt, nagyon is szeretnék előbb-utóbb párt találni. A várólistán kilenc hónap után kaptam az első felajánlást. Elvárások: 0-3 éves kislány, nem tettem etnikai kikötést, egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú gyermeket kértem és feliratkoztam az országos listára.
    Akkoriban még igaz volt a pletyka, hogy egyedülálló nőknek inkább kislányt szeretnek adni, a férfi minta hiánya miatt, ezt velem burkoltan közölték is. A másik egyedülálló, aki velem volt egy felkészítő csoportban, nem is írta alá az alkalmassági papírját, mert csak lányra kapta meg, és visszament a pszichológushoz vitatkozni. Az az ismerősöm viszont, aki utánam volt alkalmasságin, kifejezetten kisfiút szeretett volna, amit nála már szó nélkül elfogadtak, gondolom leesett nekik, hogy mivel jóval több fiúgyermek vár örökbe fogadásra, mint kislány, nem túl praktikus a taktikájuk.

    Kedvelés

    • Én ég a közepében vagyok az egésznek, – szintén egyedülállóként. – Határozatra várok.
      Szóval, nekem az első találkozásnál megmondták egy az egyben, hogy ne is akarjak bármilyen nemű gyereket bejelölni, mert arról úgy is le fognak beszélni az alkalmassági alatt, ha meg mégse, akkor meg úgyis max kislányra kapok alkalmassági határozatot. – Hát én nem erőlködtem. – Még a pszichológusnál mondtam, hogy én bármelyiknek nagyon örülnék, és szívesen nyitva hagynám, de Ő is azt mondta, hogy a minta miatt nem javasolja. – Hát nem kapálóztam.
      Aztán környezettanulmánynál jött a meglepi, amikor megkérdezte a hölgy, hogy biztosan kislányt szeretnék csak? – Én mondtam, hogy nem, de ez és ez történt.. – Végül nem írtuk át, úgy maradt. – Most kíváncsian és már nagyon várom, hogy a javaslatra mi a gyámhivatal reakciója.

      Ennek kapcsán kérdezem, -erről kinek mi a tapasztalata? – Már több mint egy hónapja átadták az anyagomat a gyámhivatalnak, és azóta is semmi. – Még egy telefon se… – Létezik ez???

      Köszönet mindenkinek előre is.

      – Nagyon örülök, hogy rátok találtam. 🙂

      Kedvelés

      • Szerintem ez a “férfiminta” szöveg nagyjából bullshit….. nem tudom, pontosan mi lehet mögötte. Minden gyerek körül vannak felnőtt férfiak, nem csak a nukleáris család létezik…. erre vonatkozó kérdéseket kaptál a pszichológusnál?
        A papírjaidra meg szerintem nyugodtan kérdezz rá.

        Kedvelés

      • Szia Magdi! Igen, sajnos van ilyen, hogy nem jelentkeznek, elfelejtenek, stb., úgy hallottam, van, ahol két hónapig sincs reakció. Hívd fel a gyámhivatalt nyugodtan, és kérdezz rá, ez meggyorsítja a dolgot!
        Egyébként nálam is kérdezték a férfimintát, erre elmondtam, hogy vannak férfiak a családban, meg vannak férfi barátaim is, és aztán soha többet nem foglalkozott ezzel senki, és mindkét nemre szólt a határozatom. Ezzel együtt én pl. örülök, hogy kislányom lett. Bár lehet, hogy a fiúnak is ugyanígy örülnék 🙂

        Kedvelés

    • A kislányoknak ugyanúgy hiányzik az apuka, mint a kisfiúknak.Van olyan időszak, amikor nagyon. Máskor meg: “már el se tudnám képzelni…” De én négy fölnevelt drága gyerekkel a hátam mögött úgy gondolom, egyrészről nagyon kell egy gyereknek mindkét szülő, másrészről egy szülő is végtelenül több/jobb, mint intézményben felnőni. Anyaként pedig az a nehéz benne, hogy minden probléma, baj esetén egyedül kell dönteni, megoldani, kitalálni, egyszerre lenni mindegyik mellett stb. Nehéz, de nem lehetetlen. (Persze apának/anyának egyszerre lenni szinte lehetetlen…) Sok-sok örömet Nektek! 🙂

      Kedvelés

  17. Kedves Fatika! Szívből gratulálok nektek! Én is hasonló cipőben járok, ezért is volt nagyon jó olvasni a történeted! 4 hónapja, december elején hoztam haza a kislányomat, Emma Dzsenit, akit egyedül fogadtam örökbe, és aki most két és fél éves. Nagyon mázlista vagyok, szeptember elején kerültem fel a várólistára és október végén már szóltak, hogy van egy kislány. Azóta nagyon boldog vagyok, boldogok vagyunk. És kifejezetten örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot!!!! Olvaslak benneteket!!!

    Kedvelés

  18. Köszönjük, Tadel, és én is szívből gratulálok! 🙂 Hú, tényleg nagyon gyorsan pörögtek nálatok az események! Esetleg azért, mert vidéki vagy? Ott szoktak néha ilyen hamar sorra kerülni az emberek. 🙂

    Kedvelés

    • Köszönjük! Igen, vidéki vagyok, de a kislányommal nem a megyémben, hanem az országos listán “találkoztunk össze”. Az ország másik végébe jártam őt látogatni, talán ezért is volt ilyen gyors, mert nem volt probléma, hogy messze van, meg nem számított a “sötétebb bőrszíne” sem – ahogy a cigány származást emlegetik a rendszerben, meg az sem, hogy nem csecsemő… Azt viszont nagyon bosszantónak tartom, hogy ő, aki gyönyörű és teljesen egészséges, csak másfél évesen lett örökbe adható – miközben soha senki nem látogatta -, és már elmúlt kétéves, amikor először közvetítettek ki hozzá örökbefogadó szülőket.Ők nem akarták, ami nagyon jó, mert őt egyértelműen nekem szánta a sors, én voltam a második, akinek szóltak. Lehet, hogy azért talált rám ilyen gyorsan a rendszer, mert őt már “visszautasította” egy család, na meg a megyéjében nem találtak neki potenciális szülőket, így az országos listán kerestek.

      Kedvelés

      • Az én kislányom hasonlóan járt. Már egy jó ideje (a hivatal fél évet vallott be) végzés volt róla, hogy örökbe adható, de “elfelejtkeztek róla” – ahogy az ügyintéző mondta. Mi pedig már egy éve vártunk pont ilyen idős kislányra. 7 éves volt, amikor kiközvetítették, “nem egészen magyar” – ahogy mondták (mert hiszen az apa nem ismert, ő elvileg lehetett akár magyar is, az anya viszont biztosan nem az), s ha mi nem kérjük, valószínűleg külföldre viszik, mert ilyen idős (és ilyen bőrű) gyerekért általában már nem állnak sorban itthon. Nagy szerencsénk volt vele, a sors egész biztosan nekünk szánta! Bár nem könnyű már ebben a korban egy kis fát átültetni, s mi sem vagyunk már mai gyerekek, de rengeteg örömmel, boldogsággal jár együtt a nevelése. Egyébként különlegesen szép, ügyes és kedves kislány – minden elfogultság nélkül…

        Kedvelés

  19. Most bukkantam erre a cikkre. Ez idáig azt hittem (hallomásból), egyedülálló nő nem is fogadhat örökbe. Nagy örömömre szolgált ez a történet, s Fatika, szívemből gratulálok a “makacsságodhoz” – én inkább hajthatatlanságnak szoktam nevezni, és igenis kell a gyerekneveléshez, ezt úgy is látom, hogy még csak a másokéit nevelgetem szakmányba.

    Sok hosszú boldog évet nektek Emilivel!

    Kedvelés

  20. Sziasztok! Kezdjek el aggódni?! A mi fiunk pillanatok alatt beszokott hozzánk, sőt, amikor az ismerkedés alatt hazavittük a nevelőszülőkhöz, keservesen sírt. Amikor elhoztuk, egy csepp könnyet nem ejtett, pedig mindenki sírt, sőt siettetett minket, hogy menjünk már. Nálunk első pillanattól kezdve otthonosan mozog. Három éves volt októberben. Most oviba szoktatom, de eddig ezzel sem volt baj, hátra sem néz, rohan a csoportba. Ezek szerint akkor a kisfiú nem tud kötődni?

    Kedvelés

  21. Visszajelzés: Háromgyerekes anya lettem | Örökbe.hu

  22. Visszajelzés: Amikor nemet mondtunk | Örökbe.hu

  23. Visszajelzés: Mikor először másra bíztam | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s