Tag Archives: gyerek

Nehéz kérdések az örökbefogadásban

Általános

Hogyan beszélgessünk a gyerekkel az örökbefogadás kapcsán felmerülő kényes témákról? Az írás a Mózeskosár Klub rendezvénye alapján készült, ahol Székely Zsuzsa pszichológus tartott előadást, majd közösen beszélgettünk.

Hogyan beszélgessen az örökbefogadó szülő a gyerekkel az örökbefogadásról?

3 éves kor alatt a legegyszerűbb fényképek segítségével beszélni róla. El lehet mondani a gyerek születése történetét: „te egy másik néni hasából születtél, nem ő lett az anyukád, úgy döntött, hogy ránk bíz/másokra bíz, ezért lehettünk mi a szüleid.” A gyereknek tudnia kell, hogy ő is született, kellett egy néni és bácsi, hogy a magjukból élet jöjjön létre. Az örökbefogadás szót is el lehet mondani, hogy ismerkedjen vele a gyerek, de ez önmagában kevés, ezt még nem fogja érteni.

Ez az időszak általában felhőtlenül telik, az örökbefogadás ekkor egy szép történet, annak örömét fejezi ki, hogy a gyerek a családba érkezett, még nem jelenik meg a veszteség érzete. Ha a gyerek a családban biztonságban érzi magát, még nem tudja összehasonlítani magát más gyerekekkel, nem észleli, hogy ez egy másság. Mire óvodába megy, hallania kell a saját születéstörténetét, tudnia kell, hogy minden gyerek egy néni pocakjából született, és ő egy másik néniéből.

3-5 éves korban rakjuk le a saját története alapjait. Fontos, hogy a szülő a valóságnak megfelelően beszéljen, ne mondjon olyan meseszerű történeteket, amiket később vissza kell vonni. Példa erre, ha a szülő azt meséli, hogy a gyerek tévedésből bújt be egy másik néni hasába – ez olyan, mint ha a gyerek döntötte volna el, hova akar születni. Az ő szintjén, de a konkrét történethez igazítva, a kérdéseire felelve ismertessük meg a történettel. Ha kérdez, előbb derítsük ki, mit akar tudni pontosan. Read the rest of this entry

Reklámok

“Egyszerre vagyok hálás és dühös a szülőanyámra”

Általános

Közös beszélgetés két felnőtt örökbefogadottal! Sára és Robi 21 és 22 évesek, most egyetemre járnak, és örökbefogadó családban nőttek fel. A Mózeskosár Klubban elhangzott beszélgetésben párhuzamosan elevenítik fel gyerekkorukat, örökbefogadásukat, az ezzel való megküzdés történetét. Az interjúból rövid idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.

A kamaszkorotok hogy zajlott?

Sára: Nagyon szociális ember vagyok, szeretek sokat beszélni, szükségem van társaságra. Tinédzserkoromban én úgy lázadtam, hogy magamra csuktam az ajtót, hogy mindenkit utálok. Nekem anyával nehezebb volt a kapcsolatom, mert teljesen mások az érdeklődési köreink. A kommunikáció kicsit nehéz, ettől függetlenül szeretjük egymást. Tinédzserként nem feltétlen a szüleinkkel akarunk lenni, hanem inkább egyedül vagy a barátainkkal. Én ilyen voltam. Magamra zártam az ajtót, ettem, aludtam, apával pár szót beszéltem és vissza a szobámba. Ez normális, nem tart örökké.

img_6444

Sára

Hazudoztál is?

Sára: Hazudoztam, lógtam. Ezek mindig kiderültek. Lehet, hogy két évre rá, de kiderülnek. Aztán ha sok ciki dolog összejön, akkor visszavesz az ember. Én nagyon temperamentumos vagyok. Nehéz féken tartanom magam, de ez ma már nem jelent nagy gondot.

Robi: Én nagyon konfliktuskerülő ember vagyok, otthon nem lázadtam, próbáltam mindig megfelelni az elvárásoknak és jól tanulni. Az általános iskolában azonban nagyon rosszul viselkedtem. Aztán a gimnáziumi felvételi előtt összeszedtem magam, mivel nagyon fontos volt számomra, hogy bekerüljek. Ez sikerült is, onnantól viszont megint visszaesett a lelkesedésem. Az egyetemi felvételinél ismét összeszedtem magam, ez azonban már tartósnak bizonyult, mivel már bennem volt a vágy, hogy helytálljak.

dscf9084_

Robi

Szerintetek kihat a személyiségetekre, hogy örökbe fogadtak titeket? Read the rest of this entry

 „A gyerek traumája életre szóló erőforrás lesz”

Általános

Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.

Mutatkozzatok be!

Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.

Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.

Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.

img_4792

Balról jobbra: Ilona, Zsuzsa, Adrienn, és a kérdező Zsuzsa

Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?

Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.

Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.

A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.

Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.

Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.

Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?

Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.

Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.

Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam. Read the rest of this entry

Mese: A lány, aki nem beszélt

Általános

Tóth Krisztina író, költő örökbefogadó szülő is, itt a blogon hosszú interjút adott a saját szülői tapasztalatairól. Most írt egy témába vágó mesét.

Tóth K

Ezt rögtön helyesbítem is, mert A lány, aki nem beszélt nem klasszikus örökbefogadós mese, az örökbefogadás szó le sem íródik benne. Bár ez a témája, nem az ilyen típusú könyvek közé illeszkedik. Már sokszor szóba került itt a blogon, hogy a magyarul elérhető mesék általában a szülő szemszögéből mutatják be a történetet, és a „meddő-házaspár-hosszú várakozás után-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe-akiről a vér szerinti anya önként lemondott-és innentől már csak boldogan élni kell” sémát követik. Holott számos család és gyerek története más, a mi családunké is, és a családba érkezéssel nincs is vége még a történetnek.

Nos, Tóth Krisztina a fenti séma szinte összes elemét felborítja.

Read the rest of this entry

Mama szülte Vevét, engem Papu szült

Általános

Beszélgetések az örökbefogadásról középső gyerekemmel, Zsoltival. Miket kérdez egy 2-3-4 éves kisgyerek a témáról? Családi krónika következik. (A legidősebb gyerek nem örökbefogadott, a legkisebb meg még nagyon pici.)

2,5 – 3 éves kor

Már persze előtte is mondogattam neki a dolgot, de nem nagyon reagált. Nagyjából annyit mondtam, hogy őt örökbe fogadtuk, nagyon örülünk neki, és egy másik néni szülte. Azt sem titkoltuk, hogy a testvérét én szültem. A nagylányommal sok beszélgetésünk volt az örökbefogadásról, amiket persze Zsolti is hallott. 2,5 éves kora körül jött az első reakció, ami a tagadás volt: ha szóba került az örökbefogadás, befogta a fülét. Ez így ment pár hónapig, aztán alkudozni kezdett…

Csíkok, kockák (34)

Mutatja a haját: fekete! a szemét: fekete! szemöldökét: fekete! Aztán az enyémre mutogat, hogy nekem is fekete.
– És szerinted ez miért van?
– Mama! – mondja győzedelmesen.
– Úgy érted, hogy azért hasonlítunk, mert én szültelek?
– Igen.
– Nem én szültelek.
– Mama! – erősködik.
– Téged örökbe fogadtunk.
Zsolti gondolkodni kezd.
– Jucu… fekete! – a hajára mutat (Juci az anyám).
– Hogy Jucinak is fekete a haja?
 Igen! Jucu!
– Juci szült téged?
– Igen!

Második próbálkozás aznap:
A mellemre mutogat.
– Tudod, ebből isszák a tejet a kisbabák.
– Ilto? (így hívta magát)
– Téged nem szoptattalak.
– Ilto! – erősködik.
– Másfél éves voltál, mikor találkoztunk.
– Ittam! – erősködik.
Rámutat az egyik mellemre: tiem! a másikra: Vevéé!
(Erről eszembe jutott Veronika hasonló tézise: Ebből víz jön, ebből tej jön.) Read the rest of this entry

Mikor először másra bíztam

Általános

Vallomások örökbefogadó szülőktől: ki mikor hagyta először másra a gyerekét? Ezt a kérdést tettem fel több családnak. Hogy vette a gyerek, a szülő és a gyerekvigyázó? Korai volt, vagy késői? Egyáltalán, ki a „más”? A férj “más”? Mikor kezdett intézménybe járni a gyerek? Szülők mesélnek.

„Két hónaposan, négy napra, anyukámékra. Nagyon váratlanul fogadtunk örökbe és addigra már be volt fizetve a balatoni nyaralás, egyben a nagyobb gyerekem első balatoni nyaralása, és az első olyan, amikor nem a családi nyaralóba mentünk. Mindenféle csodákat beígértünk neki és úgy éreztük, hogy egy vízparti nyaralás egy kéthónapos babával nem lenne az igazi, sem együtt fürdeni, sem egész nap csatangolni nem tudnánk, viszont a nagy nagyon várta és úgy éreztük, nem tehetjük meg vele, hogy mindent felborítunk. Így az egy hetet négy napra kurtítottuk és a picit a szüleimre hagytuk, akikkel a mindennapokban amúgy is nagyon szoros a kapcsolat. Szerintem ez mindannyiunknak – gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek jó megoldás volt. A nagyot – azért, mert első gyerek – fél évesen hagytuk először a szüleimre két napra. Akkor még egész végig stresszeltem, és félóránként telefonáltunk, most csak napi néhányszor és tök lazák voltunk.”

(Eszter, kétgyerekes anya)

********

Varga-Domminik-10-éves-Igazgyöngy-AMI

„Az, hogy a férjemre rábíztam-e, nem kérdés. Az első pillanattól kezdve mindent csinált a gyerekkel, persze, hogy rábízom bármikor-bármiben, hiszen az apja! A nagyszülők is nagyon közel állnak hozzánk, és gyakran vagyunk együtt, ők is nagyon hamar bekapcsolódtak a mindennapokba, talán már egy-két hét után vigyáztak a gyerekekre – nem is emlékszem pontosan, így valószínűleg minden rendben ment. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a családi és baráti körben többen vannak, akikre a gyerekeimet nyugodt szívvel rábízom. Azt sajnálom, hogy a másnál alvást nem kezdtük el korán, és bár már bőven ovis a nagyobb, még mindig nem aludtak nélkülünk sehol. Ez nem a bizalom miatt volt így, csak egyszerűen nem alakult így. Most aztán jól jönne néha, de most már nem vagyok olyan merész, túlságosan berögzült a gyerekeknél az, hogy anya-apa minden éjjel elérhető. De készülünk rá, hogy ezt a berögzülést mihamarabb megtörjük. Nekem a bölcsi-ovi sem volt törés. A gyerekeim nagyon szeretik a társaságot, csodálatos óvónénikhez kerültek, hamar beilleszkedtek, és én ennek nagyon örülök.” Read the rest of this entry

Rejtett félelmek az örökbefogadásban

Általános

Pulay Klára pszichológus sok örökbefogadó szülővel és felnőtt örökbefogadottal szerzett tapasztalatot tanácsadói és terápiás munkája során. Ez egy előadásának a leirata, ami az örökbefogadó szülők és örökbefogadott gyerekek rejtett félelmeiről szól. Elhangzott a 15 éves Gólyahír Egyesület jubileumi konferenciáján 2015. március 12-én.  Mire utal, ha túl jó a gyerek? Ha a szülő sírva mondja el az örökbefogadást? Honnan lehet tudni, hogy feldolgoztuk a meddőséget?

A szülő félelmei

Tapasztalata szerint az örökbefogadó szülők fő félelme: szerethető vagyok-e? Fog-e a gyermek úgy szeretni, mint ha a vér szerinti szülei lennénk? Nem pártol át a vér szerinti szülőhöz? A várakozás alatt ezek a félelmek normálisak, de amikor megérkezett a gyermek, és a szülő elkezd kötődni hozzá, elkezdi „igazi gyereknek” tartani, utána elhiszi, hogy a gyerek is „igazi szülőnek” tartja őt. A szülő ekkor már „nem cserélné el” a gyereket, és elhiszi, hogy az se cserélné el őt. Ahogy a szülő megerősödik a kötődésében, és elhiszi, hogy a gyerek is szereti őt, oldódik az örökbefogadással kapcsolatos görcs is, már sokkal lazábban beszél erről és a vér szerinti szülőről.

Pulay Klára

Ha tartósan megmarad a félelem – elég szerethető vagyok-e? – akkor mindig a gyermektelenség feldolgozásával történt baj. Ha az örökbefogadó feldolgozta a gyermektelenséget, visszaszerezte férfi vagy női önbecsülését, és egy egészséges gyászfolyamat után eljutott oda, hogy teljes értékű szülőnek tekinti magát. Read the rest of this entry

Az eredet sebe

Általános

Vendégposzt. Gál Magdolna örökbefogadó szülő gondolatait adom közre. Magdi egyedülállóként négy, egészségi problémával küzdő kisgyermeket fogadott örökbe, akik ma 20 és 30 év közöttiek. Látásmódját áthatja keresztény hite. Az örökbefogadott gyermek eredendő traumájáról szóló előadása az Együtt az Életért Egyesület várakozói találkozóján hangzott el április 11-én, ennek kéziratából közlök egy részletet.

Sok és szerteágazó a problémakör, ha az örökbefogadásról beszélünk. De az egyik központi kérdés, amiből a többi is sokszor magyarázható, az az „eredet sebé”-nek nevezett létállapot.

Kincseim

A természetes módon családba születő gyerek számára mi sem magától értetődőbb, mint hogy ő a szüleié, akik legjobb tudásuk szerint gondoskodnak testi-lelki szükségleteiről. Élete a szüleiéből nő ki mind biológiailag, mind szellemi síkon, „a szerelem gyümölcse” ő, identitása megkérdőjelezhetetlen. Persze tudjuk, hogy a vér szerinti családjában élő gyermekek közül is sok sérül, mert mindez nem mindig ilyen optimálisan történik. Mégis, a pszichológusok szerint olyannyira fontos ősbizalom, amely az élethez való kapcsolatát megjellegzi a gyermeknek, itt, a magzatkortól kezdődően az önállósodás első korszakáig, tehát egy-két éves korig alakul ki – vagy nem alakul ki tán soha…

Az ősbizalom fogalmát régóta használja a lélektan, de néhány gondolat álljon itt is erről. Fontos tudni, hogy a szülői gondoskodás folyamatában ez afféle „alapkőletétel”, valamiképpen a gyerek életkedvét, örömre való hajlandóságát, a világ jóságába vetett hitét, s ezeknek következményeként a teherbíró képességét, a benne rejlő adottságok kibontakozásának legalapvetőbb feltételét teremti meg az anya és az apa.

Mivel ez a tapasztalat nagyon korai, a személyiség legmélyén rejlik a továbbiakban, léte vagy hiánya csak hatásaiban mutatkozik. Az alkat, a karakter jegyei elleplezhetik, mindenképp árnyalják, – de tulajdonképpen az ősbizalom minősége erősen befolyásolja, hogy a gyerek adott személyiségjegyeiből melyik változat fog megvalósulni: a gyönge, a középszerű vagy a kiváló… Ez a minősítés itt nem a teljesítményére vonatkozik, hanem a személyiségére. Az átlagos vagy épp átlag alatti képességű gyerek is remekül megállhatja a helyét és boldoggá lehet, ha kihozza magából mindazt, ami lehetőségként benne szunnyad. És mindez fordítva is áll: a zseniális adottságok sem boldogítanak, nem tesznek automatikusan sikeressé, ha rosszul használják őket, vagy épp bennrekednek hordozójuk énjének ingoványos alapjaiban.

Szerencsére mindez talán nem ilyen végzetesen determinisztikus, és semmiképp sem jóvátehetetlen, ha ez a korai élmény sérül vagy nem teljes. De az tény, hogy kialakulásának imprinting (korai, időhöz kötött bevésődés) jellege van, vagyis a személyiség ekkor teljes „plaszticitásával” várja és befogadja ezt a tapasztalatot, és ha ebben a korai életszakaszban nem nyomódik bele a személyiségbe, hogy a világ egy jó hely, és én is jó vagyok, később sokkal nehezebben pótolható és sokkal több időt kell rászánni.

Ezért tudni kell, hogy ez az a terület, ahol az örökbefogadó szülőknek egy mély sebet kell gyógyítaniuk. Illetve közreműködniük a felgyógyulásban, mert a gyereknek magának kell megbirkóznia a feladattal ahhoz, hogy valóban övé legyen a megoldás. Jobban vagy kevésbé, sorstól és alkattól függően, de ebben az eredendő bizalomélményben minden anyjától elszakadt gyermek hiányt szenved. Könnyen elfedheti a sebet egy optimista alkat, a humorérzék, vagy akár egy kolerikus, önérvényesítésre erősen „programozott” gyerek természete. De mindez ne tévesszen meg minket. Read the rest of this entry

Evési gondok

Általános

Sajátélmény! Olvasói kérés volt, hogy írjak a tipikus gondokról az örökbefogadott gyerekkel. Nálunk az első időben az evés volt kritikus. Megfuttattam a kérdést fórumokon, és más családok is beszámoltak róla, hogy a családba érkező gyerek furcsa evési szokásokat produkál.

IMG_3475

A kisfiunk másfél évesen érkezett, akkor már mindent evett, és egész jól evett-ivott egyedül. Jó evő, igen jó súlyú gyerek. Akadt viszont pár furcsaság. Ezek egy része megszűnt, egy része ma is megvan.

  • Folyamatosan enni akar, ha van egy kis üresjárat, a hűtőt nyitogatja, a spájzban kutakodik. Evés után fél órával is.
  • Bármilyen ételnek kinéző tárgyat azonnal meg akar enni. Ha ételt lát bárkinél, elkéri.
  • Vendégségben folyamatosan visszajár “tankolni” a rágcsálnivalókhoz, egész délután eszik. Szeretne egész nap a kezében tartani egy kekszet.
  • Ha látja, hogy készítem az ételt, türelmetlenül kiáltozik, csapkod, hogy ne felejtsem el odaadni.
  • Eleinte, ha megkapta az ételt, kóstolás nélkül elutasította, ledobta tányérostul. Ha vártunk öt percet, jóízűen megette.
  • Ha jóllakott, sem lehetett elvenni tőle az ételt, egyre lassuló tempóban, de evett tovább. Ha el akartam venni a maradékot, inkább megette, esetleg széttrancsírozta.
  • Ha befejeztük az étkezést, és marad elöl étel, vagy talál a földön egy leesett darabot, visszajár csipegetni.
  • Ha mi mást eszünk, vagy azt gondolja, hogy mást eszünk, nem eszik, hanem a mienket követeli.
  • Ha a tányérjára teszünk egy adagot, kiabálva követeli: “ez kevés!”, aztán lehet, hogy otthagyja az egészet.
  • Minden ételnek látszó tárgyat begyűjt a tányérjára, mindig más kell, nem eszi, ami előtte van.
  • Ezekkel a játszmákkal az étkezés első fél órája eltelt, utána kezdett enni.
  • A mai napig nagyon hosszú ideig tart egy étkezés, van, hogy egy órát is elmolyol a vacsorával.

Read the rest of this entry

Ikrek hava

Általános

Részlet Radnóti Miklós elbeszéléséből.

Két hónapja halt meg apa.

A néni ágyában fekszem, magas sötétbarna öregasszony-ágyban, a húsos és puha ágynemű körülvesz, fogva tart melegével. Olyan ez az ágy, mint egy régi, nagy hajó, mély és recsegő, fehér felhők úsznak körötte, s néha ring. Sárgaságom van, három napja hoztak ide bérkocsin, mikor elhoztak, Ági sírt és anya veszekedett Lajos bácsival. Hogy ő is tud ápolni engem, nem kell ahhoz a néni, meggyógyít ő engem, csak adjanak pénzt kölcsön, még orvost is ismer, olcsót. S mikor én fölültem a díványon és harsányan tiltakoztam, hogy nem akarok elmenni, én sem akarok, akkor anya is sírt. S elvittek mégis, mert Mihály bácsi, a gyám akarta. Távoli és titokzatos bácsi volt, gyám volt, nem is értettem, mi az a gyám. Nem lehet valami rossz, mert Áginak anya a gyámja. De miért nem az enyém is? Miért kell két testvérnek két gyám?

ig22

Három napja vagyok itt a néninél, sárgaságom van, szép és titokzatos betegség, ez még senkinek sem volt az osztályban s nem is fáj. A néninek megvannak Jókai összes művei, olyan tortát ígért, amiben csak töltelék van, nekem adta a Költők Albumát és azt mondta, hogyha nagy leszek, nekem adja a Jókaikat is. Három ceruzát kaptam, és az iskolakönyveim otthon maradtak.

Jó így betegnek lenni. Jól érzem magam az ágyban, hentergőzöm, és tudom, hogy valami történik körülöttem. A család kitágult, sok új rokon járkál ki-be, olyanok, akiknek a nevét se hallottam eddig, apró ajándékokat hoznak és mind rejteget valamit. Engedékenységet és meglepetéseket szimatolok. Valahogy fontos lettem, csábítanak és egyre titokzatosabb minden. Újabb és újabb próbákat teszek, s a próbák sikerülnek. Csak a Frommer-pisztolyt nem kaptam meg, pedig már régen kérem, még itt se laktam, mikor felfedeztem az egyik fiókban. A néni a kályha mellett varr, felé fordulok fektemben és szigorú hangon jelentkezem:

— Adja nekem a Frommert a néni!

Sokáig csöndben voltam, azt hitte, alszom. Összerezzen és nemet int.

— Akkor hazamegyek! — Eszem ágában sincs hazamenni, jól érzem magam, sehová sem kívánkozom, de zsarolni akarok. A gyönge tiltakozás megvadít, folyton hangosabban szótagolom, majd üvöltöm a két mondatot, a felszólításra a néni következetesen megrázza a fejét, s erre én újra és újra elharsogom a fenyegetést. Már nem is kell a néni tiltakozása, a két mondat összefolyik, az értelmet adó szünet eltűnik, már értelme sincs, egyes részek letöredeznek a folytonos ismétlésben, már csak a hangzás a fontos, a zaj, amit csinálok, üvöltésem betölti a szobát, melegem lesz, az erőlködés izzaszt, a hatalom tudata fűt. Ordítozás közben kinyílik a szomszédos szoba ajtaja, Lajos bácsi jön be, megáll, és tűnődve néz. Hirtelen elfáradok, abbahagyom.

Lajos bácsi egy széket emel az ágy mellé, leül. A néni kimegy. Nem szólnak egymáshoz, látom, hogy összebeszéltek, ünnepélyességet érzek a mozdulataikban, az ordítozás után valósággal suhogni érzem a csöndet, hűvöset legyint fülemre, zuhanni kezdek lefelé az ággyal együtt. Hirtelen homály és nyirkos hideg vesz körül, s mint egy mély kútból fülelek. S a bácsi megszólal fönn a magasban:

— Szóval haza akarsz menni?

— Haza! — válaszolok gyönge daccal, minden meggyőződés nélkül. Hirtelen értelmetlen ijedtség támad bennem. Hangomra az ágy emelkedni kezd, visszatér régi helyére, a bácsi mellé.

— Te most már itt vagy itthon — válaszol, és a mennyezetre pillant. — Hová is mennél?

— Haza. Anyához és az Ágihoz.

— Anyához, anyához… — Csönd, a bácsi nem néz rám, mellém néz valahová. — A nevelőanyádhoz! — mondja hosszú szünet után, kilöki magából a szót, örül, hogy túljutott rajta, feláll, és járni kezd a szobában. Ülök az ágyban, a torkom hirtelen bedagad, sírás fojtogat és düh. — Nem igaz! — lobban fel bennem, és kiáltani akarok. Read the rest of this entry