Nehéz kérdések az örökbefogadásban

Általános

Hogyan beszélgessünk a gyerekkel az örökbefogadás kapcsán felmerülő kényes témákról? Az írás a Mózeskosár Klub rendezvénye alapján készült, ahol Székely Zsuzsa pszichológus tartott előadást, majd közösen beszélgettünk.

Hogyan beszélgessen az örökbefogadó szülő a gyerekkel az örökbefogadásról?

3 éves kor alatt a legegyszerűbb fényképek segítségével beszélni róla. El lehet mondani a gyerek születése történetét: „te egy másik néni hasából születtél, nem ő lett az anyukád, úgy döntött, hogy ránk bíz/másokra bíz, ezért lehettünk mi a szüleid.” A gyereknek tudnia kell, hogy ő is született, kellett egy néni és bácsi, hogy a magjukból élet jöjjön létre. Az örökbefogadás szót is el lehet mondani, hogy ismerkedjen vele a gyerek, de ez önmagában kevés, ezt még nem fogja érteni.

Ez az időszak általában felhőtlenül telik, az örökbefogadás ekkor egy szép történet, annak örömét fejezi ki, hogy a gyerek a családba érkezett, még nem jelenik meg a veszteség érzete. Ha a gyerek a családban biztonságban érzi magát, még nem tudja összehasonlítani magát más gyerekekkel, nem észleli, hogy ez egy másság. Mire óvodába megy, hallania kell a saját születéstörténetét, tudnia kell, hogy minden gyerek egy néni pocakjából született, és ő egy másik néniéből.

3-5 éves korban rakjuk le a saját története alapjait. Fontos, hogy a szülő a valóságnak megfelelően beszéljen, ne mondjon olyan meseszerű történeteket, amiket később vissza kell vonni. Példa erre, ha a szülő azt meséli, hogy a gyerek tévedésből bújt be egy másik néni hasába – ez olyan, mint ha a gyerek döntötte volna el, hova akar születni. Az ő szintjén, de a konkrét történethez igazítva, a kérdéseire felelve ismertessük meg a történettel. Ha kérdez, előbb derítsük ki, mit akar tudni pontosan.

5-7 éves kor között indul a „miértek” időszaka. Miért nem ő nevelt fel? – kérdezi a gyerek. Ekkor tudatosul benne, hogy aki megszüli, az anyuka is, innentől veszteség vagy szomorúság is vegyül a történetbe. Ha nem kap választ rá, hogy miért adták örökbe, a gyerek első gondolata az szokott lenni, hogy biztos ő nem volt elég szerethető, elég szép. Ha az anyja sem tudta szeretni, hogy bízhat benne, hogy az örökbefogadók is képesek őt megtartani és feltétel nélkül szeretni? Az önbizalom, biztonságérzet csökkenhet ennek hatására. A másik kimenet, hogy a gyerek annyira szorong a szülei elvesztésétől, hogy mindenben alkalmazkodik hozzájuk, ami akadályozza a saját identitása kialakulását, egy hamis szelf alakul ki. Ha a gyerek nem hiszi azt, hogy igazán szerethető, folyamatosan próbára teheti a szüleit. Meg kell nyugtatni: nem ő a hibás, a vér szerinti anya nem őt nem akarta, hanem semmilyen más gyerekről sem tudott volna gondoskodni.

Gyakori szülői hibák az örökbefogadásról beszélgetve

  • Rosszat mondani a vér szerinti szülőről. Akár azért, hogy megvédje a gyereket, vagy mert attól fél, hogy a gyerek átpártol hozzá. Ennek nagy árát fizethetjük később, a kamaszkori devianciákban köszönhet vissza az a tudat, hogy „rossz embertől csak rossz ember származhat”, „lehetek én jó ember, ha ilyen szörnyetegektől származom?” A gyerek ilyenkor esetleg azon csoportokhoz csapódik, akiket hasonlónak vél a vér szerinti szüleihez.
  • „Csak adjanak gyorsan egy gyereket.” Mikor a szülő már annyira vágyik a gyerekre, hogy nem is kérdez semmit a nevelőszülőtől, nem figyel az iratismertetésen. A szülő gyűjtsön össze minden információt, a nevelőszülőt is kérdezze ki a vér szerinti szülőről, kérjen fotókat. A hivatali akták sokszor hiányosak és egyéni kutatómunkára van szükség. Ezt tegye meg a szülő, amíg még „forró a nyom”. Például, ha kiderül, hogy a gyerek csecsemőkorában egy másik nevelőszülőnél élt, keressük meg őt mielőbb, hátha van neki fotója a gyerek kiskorából, vagy a vér szerinti anyáról. Ez már egész kicsi korban is érdekelheti a gyereket.
  • Könnyen elfogadható indokokba tömörítjük az örökbeadást. „Nem volt pénze, beteg volt, nem volt munkája, ezért nem nevelt fel.” Ez veszélyes, bár jó szándékú megfogalmazás, ugyanis ilyen események bármelyik családban előfordulhatnak, és ha megtörténik, a gyerek szoronghat, hogy tőle is megválnak, például mert a szülő elvesztette az állását.
  • Külső kényszerrel magyarázni: „nem vihetett haza.” „Nem engedték.” Veszélyes kommunikáció, a gyerek lojalitása erősödhet a vér szerinti szülő felé. Jobb azt mondani: így tudott gondoskodni rólad, hogy másra bízott.
  • Az örökbefogadó szülők idealizálják a szülőanyát: „milyen csodálatos ember, hogy nekik ajándékozta a gyermeket”. A gyereknek trauma az elszakadás, amit enyhíteni lehet, de idealizálni lehetetlen és veszélyes.
  • Sose beszélnek a vér szerinti apáról, csak a „másik néni pocakjáról”, ettől esetleg a gyerekben az a képzet alakul ki, hogy csak az anyukája fogadta örökbe, de az apukája a vér szerinti apja. Fontos elmondani, hogy minden gyereknek van vér szerinti apja és anyja is.

Nehéz témák megbeszélése a gyerekkel.

  • Ha a vér szerinti szülő bántalmazta. Az igazságot ki kell mondani, de vulgarizálás nélkül: „lehet, hogy sok szempontból nagyon rendes ember volt az apukád, de nem volt türelme a kisgyerekhez, nem tudott a gyerekekkel bánni, meg is ütött. Nem szabad a gyerekeket bántani, mi nem fogunk megütni.”
  • Ha a vér szerinti szülő börtönben van. „A felnőttek is csinálnak olyat, amit nem lenne szabad, az oviban gondolkodószékre ültetik, aki rosszat tett, hogy gondolja át, mit csinált rosszul, a felnőtteknek ilyen hely a börtön.”
  • Ha drogos, lelkibeteg, alkoholista, depressziós a szülő. „Az anyukádnak sok felnőtt gondja volt, ami miatt rosszkedve volt és nem tudott téged gondozni, előfordult, hogy sok nyugtatót vett be és elaludt, vagy sok bort ivott és kiabált veled, vagy magára hagyott, elment a kocsmába és a kisgyerekeket nem szabad magukra hagyni.”
  • Ha a szülő értelmi fogyatékos. „Olyan betegsége volt, ami miatt nem tudta, hogy kell egy kisgyerekkel bánni. Saját magát sem tudta ellátni, nemhogy egy kisgyereket.”
  • Ha van testvére a gyereknek, akit a vér szerinti szülők nevelnek. Őt miért nem? „Több gyerekről már nem tudtak gondoskodni, nem őt nem akarták, hanem semmilyen más gyereket nem tudtak volna ellátni. Már a nagyobbaknak sem jutott minden, és egy kisbabának sokkal több mindenre van szüksége, de neked a legjobbat akarták.”
  • Ha kiskorú a szülő. Ne azt mondjuk, hogy „azért adott örökbe, mert nagyon fiatal volt.” Ez egy szép ábrándot hagy a gyerekben, és az örökbefogadók ellen dolgozik, akik általában idősek. Mondjuk inkább az, hogy szinte még gyerek volt, éretlen az anyaságra, nem volt szakmája, nem tudta még, hogyan kell jó szülőnek lenni.

Kérdések a téma kapcsán

Mikor meséljünk a vér szerinti testvérekről? Itt meg kell különböztetni, hogy a gyerek emlékszik-e rájuk, illetve az örökbefogadáskor tudta-e meg a szülő a testvérek létét, vagy esetleg később, facebookos kukkolás útján szerzett róluk tudomást. „Ami előtte történt, az a gyermek ő múltja, ami utána történt, az viszont csak kukkolás útján juthat az örökbefogadó szülő birtokába.” Székely Zsuzsa az utóbbit nem ajánlotta, mert esetleg újabb nehéz részletek kerülnek a szülő tudomására, amiket megterhelő elhallgatni. Az egy más eset, ha a nálunk még elég ritka kapcsolattartásos nyílt örökbefogadás történik, mikor az örökbeadó és örökbefogadó család később is beszámolnak egymásnak az életükről. Ha a gyereknek nincs emléke a testvérekről, akkor meg lehet várni, amíg érdeklődik. Ezzel kapcsolatban elhangzottak más vélemények, én magam például a gyerek élettörténeti albumába betettem a tesókat, tehát nálunk ezzel indul a történet. Előfordul, hogy találkozókon rájönnek a szülők, a gyerekük más örökbefogadó családban nevelkedő vér szerinti testvére is oda jár. Ilyenkor elhallgatás lenne nem elmondani, ha összejártok a testvér családdal. Van, aki felvállalja, hogy ők testvérek és együtt játszanak a találkozókon, de az is lehet egy döntés, ha emiatt nem jön többé az a család, akit ez zavar.

Mikor mutassuk meg a gyereknek a vér szerinti szülő fotóját? Ha van ilyen fotó, kezdhetjük ezzel a gyerek élettörténeti albumát, ha nincs, akkor a kórház képével, ahol született. Ha pedig már hoz magával albumot, amiben benne van a vér szerinti szülő képe, azt semmiképpen ne szedjük ki. Itt hangzott el Dénes Zsuzsa pszichológus bölcs tanácsa: minden család más, és senki ne csináljon olyat, amivel nem ért egyet.

Mikor legyen a gyerek a teljes története birtokában? Az örökbefogadás háromszöge című amerikai könyv ezt 12-13 éves korra teszi (annál is inkább, mert 13 éves kortól lehet regisztrálni a Facebookra), viszont nagyon nem mindegy, hogy meséli el a teljes történetet a szülő, különösen, ha durva részletek is vannak benne. Általában is: halljuk meg, ha kérdez a gyerek, és ahhoz igazodva meséljünk.

Mikor beszéljünk a meddőségről? Mikor a gyerek megkérdezi: miért nem te szültél? Akkor el lehet mondani, hogy anya hasa beteg volt, vagy apának nem volt magocskája. De – szemben néhány mesekönyv elbeszélésével! – nem ezzel indul a történet, hanem a gyerek érkezése iránti örömmel.

Mit tegyünk, ha nem kérdez a gyerek? Ilyenkor jó ötlet elkészíteni egy albumot, és a képekről elkezdeni mesélni. Ha egy frissen örökbefogadott gyerekről van szó, aki nemrég szakadt el a nevelőcsaládtól, lehet, hogy sírdogálni fog a képek felett, ettől nem szabad megijedni. Ha nem kérdez a gyerek, a felvilágosító mesekönyvek is segíthetnek. Ha nem beszélünk róla, 5-6 éves korra evidenciává válik, hogy én is a szüleimtől születtem, s ha már kialakult egy tévhit, nagyobb csalódás felépíteni a történetét.

Mit tegyünk, ha a gyerek nem tudja, hogy a nevelőszülők nem a vér szerinti szülei? Ne kezdjen bele a barátkozásba a szülő, amíg nem tisztázta, mit tud a gyerek az élettörténetéről. 3 éves kor felett tudnia kell, hogy nem a nevelőszülő a szülőcsaládja, és ezt a nevelőszülőnek kell elmondania. Ha ez nem történik meg, akkor az örökbefogadó „gyerekrablóként” jelenik meg a gyerek szemében.

Reklámok

11 responses »

  1. Nálunk volt bántalmazás.Szerintem egy bántalmazó szülőre nem mondhatom azt, hogy nagyon rendes volt. Persze jól megverte azt a szegény gyereket, aki még emlékszik is erre. Ráadásul a vérszerinti szülők is egymással bántalmazó kapcsolatban éltek. Mit rak abból össze, ha azt mondom neki, hogy nagyon rendesek voltak a vérszerinti szüleid? Hogy a nagyon rendes emberek jól megverik a gyereküket. De hát Anya és Apa is nagyon rendes, akkor egyszer majd ők is megvernek? A vérszerinti szülőkre nem mondok negatív véleményt ez evidens. Amikor a gyerek nálunk elmesélte a bántalmazást, meghallgattam. A végén én is azt mondtam, hogy a gyerekeket nem szabad bántani és hogy mi nagyon szeretünk téged, de ezen felül semmi többet.

    Kedvelés

    • Miért kellene azt mondani, hogy rendesek, pláne nagyon rendesek voltak? Emberek voltak, akik rosszat/butaságot csináltak, hibáztak. Aztán majd amikor már elég idős lesz az árnyalatokhoz, el lehet mondani azt is, hogy általában azok az emberek jutnak idáig, akik maguk is ezt ismerik az életből/van olyan problémájuk, amiért nem tudják jól kezelni a nehézségeiket. Nem volt segítségük abban, hogy jól oldják meg a problémáikat, és ilyen rosszul kezelték a helyzeteket, milyen szerencse, hogy neked van segítséged, bármikor fordulhatsz hozzánk/meg tudtuk neked tanítani, hova fordulhatsz.
      A gyerekeket nem szabad bántani és mi nagyon szeretünk szerintem adott helyzetben a legjobb variáció volt. Így tovább.

      Kedvelés

      • Én erre nem tudok kapásból felelni. Függ a gyerek érettségétől, mennyit kérdez, mikor jut el ide a kérdéseivel… Egyáltalán, te mennyit tudsz, és ez biztos? Az örökbefogadás háromszögében van hasonló történet, ott azt mondják, 13 éves korra a gyereknek tisztában kell lennie a saját történetével, de a magyar szakemberek sokkal óvatosabbak ebben a kérdésben.

        Kedvelés

        • Köszi Zsuzsa a gyors választ. Sajnos teljesen igaz az erőszak, dns teszt is volt, velünk volt már, mikor adtuk a mintát. Férjemmel beszéltünk már párszor erről, én elmondanám, ha nagy lesz, mert lehet kiderül máshonnan. Férjem szerint ne mondjuk el, mert ez nagy trauma.

          Kedvelés

          • Ez nem az oviskor témája, az biztos, nem is a kisiskoláskoré.

            Akkor viszont én elmondanám, ha a gyerek már megkeresné a szülőket. Hogy ne érje meglepetésként, ha az anya emiatt nem akarja őt látni, az apját meg ne nagyon keresse…

            Kedvelés

            • Köszi Zsuzsa mégegyszer, így lesz szerintem majd nálunk, ahogy írtad. A nehéz rész az örökbefogadással kapcsolatban a kamaszkorban fog jönni nálunk, addig igyekszünk biztos alapokat lerakni, hogy tudja, elmondhat nekünk bármit, megoszthat mindent, itt vagyunk, együtt megoldjuk. Ha a többieknek van tapasztalata, tanácsa, szívesen olvasom.

              Kedvelés

      • Szia,
        hétvégén voltunk a tanfolyamon és felmerült ez a kérdés is. Nagy volt a szórás a kérdéskörben az első, csuklóból adott válaszok között, de a lényeg, hogy igen, szabad, sőt el is kell mondani ezt is. Ez az ő története is. Nem a kisgyerekkor kérdése ez, még a nyolcévest sem érdekli, fel sem fogja, mit jelent ez. De – erre ugyan nincs recept, de jellemzően – kamaszkorban, 12-13 évesen már valószínűleg elég érett ehhez. Természetesen érdemes óvatosan és alaposan megágyazni ennek már kiskorától.
        Aki egyértelműen az mondta, hogy nem mondaná el, attól félt, hogy ezzel traumát okoz. De ti vagytok a szülei, ti tudjátok segíteni őt abban, hogy feldolgozza ezt a rettenetet. És ezt is vállaljuk, amikor szülők leszünk, vállaljuk az ő történetét is és az elmondást. (És persze mindig lehet segítséget kérni, ha a feldolgozás nehezen megy, megtorpanunk, nem szégyen, nem kudarc, nem kell tudni mindig mindent tökéletesen megoldani – de magát a megmondást, az első beszélgetéseket ennek kapcsán a szülőnek kell megtennie.)

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s