Category Archives: idézet

Utazások nagynénémmel

Általános

Graham Greene regényének első két fejezete.

Augusta nénémmel először több mint fél évszázad után édesanyám temetésén találkoztam. Anyám nyolcvanhatodik életévéhez közeledett, amikor meghalt, a néném vagy tizenegy-tizenkét évvel lehetett fiatalabb nála. Én két évvel ezelőtt vonultam vissza a bankból kielégítő nyugdíjjal és szolgálati éveim jutalmával. A Takarék egyesült a Westminsterrel, és az én fiókomat feleslegesnek ítélték. Mindenki szerencsésnek tartott, nekem azonban nehezemre esett eltöltenem az időmet. Nem nősültem meg, mindig magányosan éltem, és a dáliák iránti szenvedélyemtől eltekintve, hobbym sem volt. Ezek után érthető, hogy anyám temetése némi kellemes izgalommal töltött el.

Apám már több mint negyven éve meghalt. Építkezési vállalkozó volt, álomkórosan egykedvű ember, és délutánonként a legképtelenebb helyeken szundított el. Ez bosszantotta anyámat, aki igen energikus volt, és gyakran utánajárt rejtekhelyének, hogy felverje álmából. Gyermekkoromból emlékszem, egyszer beléptem a fürdőszobába – akkoriban Highgate-ban laktunk –, és apámat ruhástul találtam a fürdőkádban: szundikált. Meglehetősen rövidlátó vagyok, és azt gondoltam, hogy anyám egy ballonkabátot mosott ki, de egyszerre csak meghallottam apám suttogását: “Belülről húzd be a reteszt az ajtón, ha kimész.” Túlságosan lusta volt ahhoz, hogy kikászálódjon a kádból, és túlságosan álmos, hogy rájöjjön: ezt az utasítását lehetetlen teljesítenem. Egy másik alkalommal, amikor Lewishamben épített néhány új háztömböt, egy óriásdaru kabinjában dőlt le durmolni, és az egész munka leállt, amíg fel nem ébredt. Anyám, aki sosem szédült a magasban, sokszor létrákat is megmászott, a legmagasabb állványzatig, abban a reményben, hogy rábukkan valahol, pedig ilyenkor minden valószínűség szerint inkább egy föld alatti garázs valamelyik zugában találhatott volna rá. Én mindig meglehetősen összeillő párnak hittem őket: ikerszerepük – a vadászé és a vadé – minden bizonnyal megfelelt nekik, sőt anyám, ahogy legkorábbi emlékeimből elém tűnik, már hajdanán is éberen felszegett fejjel és fürgén cserkésző léptekkel járt, ami engem vadászkutyára emlékeztetett. Megbocsátható, hogy a múltból éppen ilyen emlékei élednek fel az embernek – temetés alkalmával óhatatlan, annyit kell várakozni mindenre.

13635_40

A szertartáson, mely egy híres krematóriumban ment végbe, kevesen vettek részt, mégis elöntött az izgatott várakozásnak az az enyhe bizsergése, melyet egy sír szélén sosem érezhet az ember. Kinyílnak-e rendben a kemenceajtók? Nem akad-e el a koporsó a lángokhoz vezető útján? És a hátam mögött nagyon tiszta, ódivatú kiejtéssel ezt hallottam: – Egy ízben részt vettem egy elsietett hamvasztáson. Read the rest of this entry

A trianoni árva

Általános

Részletek Szabó Magda Für Elise c. regényéből.

Az a több sebből vérző, eszméletét hosszú ideig vissza nem nyerő, minden tekintetben sérült gyermek, akit már az új határon belül találtak meg, s akit menekülő szülei holttestei takartak, trianoni árva volt, egy, a háború mindenkijüket elvesztett kiskorú áldozatai közül. Mikor a Nemzeti Árvák Egyletét megalapították, a későbbi Revíziós Liga tevékenysége még csak ígérkezett, ám az árvaház nagy épületének azonnal hangsúlyt adott különleges társadalmi fontossága. A közvélemény nem ok nélkül állt a háború és a békekötés eltaposottjai mellé teljes segítőkészségével: amit az elkoldusodott országban még lehetséges volt, megpróbálta megadni nekik az emberségében sebzett jótékonyság. A kezdetben néma Bogdán Cecíliát viszonylag hamar sikerült azonosítani önmagával, a halott szülei ruháiban talált okmányok segítségével. Zentán született és ő is élete negyedik évében járt, mint én.

fortepan_39042

A jelzős főnév: Trianoni árva közismert fogalom volt. Az összegyűjtött, család nélküli otthontalanokat messziről meg lehetett ismerni az egyenruhájukról, ott jártak a mi városunkban is, ahová egyesek kerültek, Cili is az volt, trianoni árva. Azzá válásának körülményeit apám sose mondta el neki, csak amennyit mindenképpen tudnia kellett, felesleges volt Cili amúgy is sérült tudatát részletekkel terhelni. Később persze közölnie kellett: a kislányt úgy találták a déli határon a demarkációs vonalon már innen, minálunk, halott apja-anyja testükkel védték meg a kétfelől rájuk záporozó golyók elől, ő fejsérüléssel és sokáig tartó memóriakieséssel élte túl a szülők pusztulását. Egyébként Cilit annak idején apám hozta a házunkba, és mikor szüleim adoptálták, felvette a Szabók ritka családnevét is, férjhez is apám karján ment, a gyerekkorunktól kedvelt verestemplomba, amely talán nem is az ő felekezete szerinti imahely volt, hiszen mikor a trianoni árvákat átvevő bizottság rendszerezte a talált gyerekek adatait, beszélni még nem tudott, felekezete megállapításának kísérletekor csak a hitágazatok szimbólumait mutatták meg neki. A kereszt után nem nyúlt, nem is vetett keresztet, a református imakönyv tetején lévő kehely rajzára viszont már rátette a kezét, nyilvánvaló volt, hogy ezek szerint protestáns. Szabó Cecília sérült fejében a szétzilált emlékekből ez az epizód sajátságos véletlenből megmaradt. Apám örült, hogy a saját lánya és az adoptált együtt járhat hittani előkészítésre, hiába született Zentán, Cili nem óhitű, még igazán szerencse, mert akkor hogy oktathatná a mi lelkipásztorunk, velem együtt. Amikor egyszer ez az epizód szóba került, fogadott testvérem elkomolyodott, nyugtalan, majd érzékelhetően zavart lett. Nem értettem az okát, félrehívott és megmagyarázta. Dódi – így hívott egész életünkben – suttogta, én nem azt mutattam, azaz én nem mutattam semmit, semmi vallásosat, erre kivételesen emlékszem. Azt láttam, pohár van a fedelen, és szomjas voltam, vizet szerettem volna inni. Sohasem mondtuk el apámnak, anyámnak sem, akármi hitűnek született is Cili, a kálvinisták kátéját tanulta.

Apám, mikor megnősült, szőke lánygyereket kért a feleségétől, az barnát szült neki, s több gyereket már nem is akart, pedig apám vágyott a vidám nyüzsgésre, tizennégyen voltak ők testvérek a köröstarcsai parókián. A Központi Trianoni Árvabizottság debreceni képviselőjeként olykor értekezletre hívták fel Pestre, ahol a központ működött, mikor azon a bizonyos örökre emlékezetes napon felutazott, nem hitte volna, hogy sok teljesületlen kívánsága közül egy most váratlanul teljesül majd. Lefolyt az értekezlet, aztán a jelenlévők meg kívánták nézni az alighanem már alvó gyerekeket, apám nem hitte volna el senkinek, hogy mikor egy óriási, általános hálószobának kijelölt helyiségbe lép, egyfajta jóvátételt kap egy megtagadott, nagyon is emberi óhaj teljesülésével. A helyiségben párnákon, matracokon százfajta pokróccal, paplannal letakarva feküdtek az árvák, akiket akkorra már kikérdeztek az idegorvosok, képzett védőnők fürdettek, s a viszonyok lehetőségeit meghaladó minőségű koszttal is ellátták őket. Mihelyt hovatartozásukat vagy teljes árvaságukat kiderítették, és bebizonyosodott, hogy minden nyomozás meddő, mert nincs a talált gyermeknek olyan családtagja, akinél elhelyezhető, felekezeti hovatartozásuk szerint egyházi létesítmények árvamenhelyén helyezték el őket, onnan kerültek aztán az iskoláskorúak elemibe vagy felsőbb iskolába, a legkisebbeket meg átvették az óvodák. Ágyaik előtt ott volt az egyenruhájuk, szépen kiteregették a fekete vászon- vagy posztóöltözéket, amelyen szürke szalag piros hímzésű felírással jelezte, aki viseli, trianoni árva. Én láttam őket felvonulni, mert egy nagyobb csapat aztán városunkba került az ottani trianoni részlegbe, patyolattiszták voltak, igen ápoltak, egyforma ruháik miatt valóságos kis hadsereg, kétnemű Twist Olivérek egy nagy tömegtemetés után. Read the rest of this entry

Híres örökbefogadottak: Röhrig Géza

Általános

Amíg az Oscar-díjért izgulunk, emlékezzünk meg a magyar jelölt, a Saul fia főszereplőjéről. Röhrig Géza négy és tizenkét éves kora között állami gondozásban élt, majd örökbe fogadták. Ma az ő életéről közlök idézeteket a nyilatkozataiból. Géza ismeri a blogot, és szeretettel küldött néhány verset és egy gyerekkori fotót az olvasóknak.

RohriggNévjegy

Röhrig Géza (49) költő, zenész, színész, zsidó bibliaoktató. A nyolcvanas években a Huckleberry alternatív zenekar alapítója volt, az együttes a Fidesz több korai rendezvényén is fellépett. Rendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, lengyel szakra a bölcsészkaron. Élt Izraelben, Lengyelországban, jelenleg New Yorkban él, ahol egy középiskolában zsidó bibliaoktató, emellett egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik halottmosóként. Több verseskötete jelent meg magyarul, most egy nagyregényen dolgozik. A 2015-ös Saul fia című játékfilmben egy auschwitzi Sonderkommandóst játszik, aki a halott fiát próbálja meg eltemetni, a film a Cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Oscar-díjra jelölték és számos más elismerést begyűjtött. Vallásos zsidó. Második házasságában él, négy gyereke van.

Gyerekkor, állami gondozás

Anyja lemondott róla, apja nevelte, aki négyéves korában meghalt. Ekkor került intézetbe. Röhrig Géza verseinek visszatérő témája a kozmikus anyahiány, az állami gondozotti létről pedig regényt készül írni.

„Anyám a háború után árván maradt. Mindkét szülejét elvesztette. Később ez nyilván közrejátszhatott abban is, hogy rólam könnyebben lemondjon.”

„Kétféle állami gondozott van, aki sosem élt családban, és aki élt családban. Nekem volt egy lelkes és fantasztikus autószerelő apám, aki egy orvosi műhiba következtében négyéves koromban meghalt. Az apakép és az emlékek, a tíz-tizenkét fotó eleven, én a későbbi fóti évek alatt nem is hittem el, hogy oda tartozom, és el is szökdöstem…”

„Nem is nagyon emlékszem arra az időre, mikor még családban nőttem fel. Hetes óvodába jártam, apám péntek délután kihozott az óvodából és hétfőn bevitt. Azt, hogy mi egy család, a saját családomból próbálom megtanulni és nem is könnyű.”

„Annyira faramuci helyzet például egy anyák napja a Fóti gyermekvárosban…” Read the rest of this entry

Görög Ilona: Örökbefogadás

Általános

Kosztolányi Dezső feleségének novellája

«Állástalan pincér örökbeadná hároméves, egészséges leánygyermekét úricsaládhoz, csekély végkielégítésért. Kruspér-utca 8, III. 29.»

Barabásné az ágyban hangosan olvasta a vasárnapi reggeli ujság apróhirdetését. Mellette a másik ágyban a férje már jóideje ébren volt, de ábrándjaiba merülve tovább mímelte az alvást. Most hangosan ásított, mint az, akit hirtelen fölébresztettek. Ez az ásítás egy kissé hangos és szemrehányó volt. Az asszony tudta, hogy férje nem aludt. Ő is gyakran menekült így az örömtelen valóság elől.

– Hallod? Egy állástalan pincér örökbeadná a hároméves kislányát – ismételte az asszony, saját szavaival a hirdetést. – Nézzük meg. Jó?

– Megnézhetjük éppen, – mondta az ura kelletlenül.

Fotó: Fortepan, Adományozó: Szepessy Tibor

Fotó: Fortepan, Adományozó: Szepessy Tibor

Már unta a sok ellentmondást ebben a kérdésben. Az asszony az utóbbi időben egyre azon nyargalt, hogy vegyenek örökbe egy kisleányt. Barabás nem egészen helyeselte ezt a heves kívánságot. Ő kitünően megvolt gyermek nélkül is. Reggelente bement hivatalába, az állami zálogházba. Szerette ezt a munkáját. Szórakoztatta őt. Barátai is voltak. Ezekkel eljárt estente sörözni. Hosszan öltözködött, rendbetartotta a holmiját, élénkszínű nyakkendőket viselt, sok kölnivizet locsolt magára. Olykor egy-egy nővel is összekozmásodott, de csak óvatosan, nehogy zavar, vagy kényelmetlenség támadjon belőle. Gyakran nézték nőtlennek, ifjú agglegénynek. Ennek örült. Járása könnyű volt, ruganyos, ő maga izmos és karcsú. Kis fekete, nyírott bajúszára különös gondot fordított.

Emma, a felesége, az utóbbi években hiába küzdött a hízás ellen. Különösen a keblei duzzadtak nagyra. Túlságosan vékony lábszárán szinte félelmesen himbálódzott puha teste. Az orvos hormonokat rendelt neki, mert mint mondta, negyven évvel a belső szekréciós mirígyek nem működnek már elég jól. De a hormonok is csak éppen hogy meggátolták a további rohamos vastagodást. Idősebb is volt két évvel az uránál, akihez mint fiatal özvegyasszony ment hozzá tizenöt évvel ezelőtt. Gyermeke az első urától sem volt s a másodiktól sem. Eleinte ő se sokat törődött vele, később azonban mindenfélét megpróbált, hátha mégis lehetne egy. Egyszer már akart is lenni, de nem birta kihordani. Akkor nagybeteg lett, műtétet is hajtottak végre rajta, azóta lemondott arról, hogy neki magának gyereke legyen.

– Most felöltözünk, megreggelizünk, elmegyünk a Bazilikába és utána arra sétálunk. Read the rest of this entry

Híres örökbefogadók: Török Sophie és Babits Mihály

Általános

Babits Mihály (1883-1941), a Nyugat nagy költőjének a felesége is tehetséges, bár kevésbé ismert alkotó volt, Tanner Ilonaként született, de Török Sophie néven írt (1895-1955). A házaspárnak – vélhetően a feleség egy korábbi abortusza miatt – nem lehetett gyereke. Mikor Ilona öccse teherbe ejtette a cselédlányukat, a gyermeket magukhoz vették és örökbe fogadták. Az 1928-ban született kislányt Babits Ildikó néven anyakönyvezték, a házaspár egészen sajátjaként nevelte, s eltitkolták előle, hogy nem vér szerinti gyermekük.

babits-mihaly3

Read the rest of this entry

Ikrek hava

Általános

Részlet Radnóti Miklós elbeszéléséből.

Két hónapja halt meg apa.

A néni ágyában fekszem, magas sötétbarna öregasszony-ágyban, a húsos és puha ágynemű körülvesz, fogva tart melegével. Olyan ez az ágy, mint egy régi, nagy hajó, mély és recsegő, fehér felhők úsznak körötte, s néha ring. Sárgaságom van, három napja hoztak ide bérkocsin, mikor elhoztak, Ági sírt és anya veszekedett Lajos bácsival. Hogy ő is tud ápolni engem, nem kell ahhoz a néni, meggyógyít ő engem, csak adjanak pénzt kölcsön, még orvost is ismer, olcsót. S mikor én fölültem a díványon és harsányan tiltakoztam, hogy nem akarok elmenni, én sem akarok, akkor anya is sírt. S elvittek mégis, mert Mihály bácsi, a gyám akarta. Távoli és titokzatos bácsi volt, gyám volt, nem is értettem, mi az a gyám. Nem lehet valami rossz, mert Áginak anya a gyámja. De miért nem az enyém is? Miért kell két testvérnek két gyám?

ig22

Három napja vagyok itt a néninél, sárgaságom van, szép és titokzatos betegség, ez még senkinek sem volt az osztályban s nem is fáj. A néninek megvannak Jókai összes művei, olyan tortát ígért, amiben csak töltelék van, nekem adta a Költők Albumát és azt mondta, hogyha nagy leszek, nekem adja a Jókaikat is. Három ceruzát kaptam, és az iskolakönyveim otthon maradtak.

Jó így betegnek lenni. Jól érzem magam az ágyban, hentergőzöm, és tudom, hogy valami történik körülöttem. A család kitágult, sok új rokon járkál ki-be, olyanok, akiknek a nevét se hallottam eddig, apró ajándékokat hoznak és mind rejteget valamit. Engedékenységet és meglepetéseket szimatolok. Valahogy fontos lettem, csábítanak és egyre titokzatosabb minden. Újabb és újabb próbákat teszek, s a próbák sikerülnek. Csak a Frommer-pisztolyt nem kaptam meg, pedig már régen kérem, még itt se laktam, mikor felfedeztem az egyik fiókban. A néni a kályha mellett varr, felé fordulok fektemben és szigorú hangon jelentkezem:

— Adja nekem a Frommert a néni!

Sokáig csöndben voltam, azt hitte, alszom. Összerezzen és nemet int.

— Akkor hazamegyek! — Eszem ágában sincs hazamenni, jól érzem magam, sehová sem kívánkozom, de zsarolni akarok. A gyönge tiltakozás megvadít, folyton hangosabban szótagolom, majd üvöltöm a két mondatot, a felszólításra a néni következetesen megrázza a fejét, s erre én újra és újra elharsogom a fenyegetést. Már nem is kell a néni tiltakozása, a két mondat összefolyik, az értelmet adó szünet eltűnik, már értelme sincs, egyes részek letöredeznek a folytonos ismétlésben, már csak a hangzás a fontos, a zaj, amit csinálok, üvöltésem betölti a szobát, melegem lesz, az erőlködés izzaszt, a hatalom tudata fűt. Ordítozás közben kinyílik a szomszédos szoba ajtaja, Lajos bácsi jön be, megáll, és tűnődve néz. Hirtelen elfáradok, abbahagyom.

Lajos bácsi egy széket emel az ágy mellé, leül. A néni kimegy. Nem szólnak egymáshoz, látom, hogy összebeszéltek, ünnepélyességet érzek a mozdulataikban, az ordítozás után valósággal suhogni érzem a csöndet, hűvöset legyint fülemre, zuhanni kezdek lefelé az ággyal együtt. Hirtelen homály és nyirkos hideg vesz körül, s mint egy mély kútból fülelek. S a bácsi megszólal fönn a magasban:

— Szóval haza akarsz menni?

— Haza! — válaszolok gyönge daccal, minden meggyőződés nélkül. Hirtelen értelmetlen ijedtség támad bennem. Hangomra az ágy emelkedni kezd, visszatér régi helyére, a bácsi mellé.

— Te most már itt vagy itthon — válaszol, és a mennyezetre pillant. — Hová is mennél?

— Haza. Anyához és az Ágihoz.

— Anyához, anyához… — Csönd, a bácsi nem néz rám, mellém néz valahová. — A nevelőanyádhoz! — mondja hosszú szünet után, kilöki magából a szót, örül, hogy túljutott rajta, feláll, és járni kezd a szobában. Ülök az ágyban, a torkom hirtelen bedagad, sírás fojtogat és düh. — Nem igaz! — lobban fel bennem, és kiáltani akarok. Read the rest of this entry

Visszakérik a babákat? – az első fél év mérlege

Általános

Újdonság a hazai örökbefogadásban, hogy nyílt örökbefogadásnál a lemondó szülő a gyerek hat hetes koráig meggondolhatja magát, és visszakérheti gyereket. Ez a lehetőség március közepétől él az új Polgári Törvénykönyv alapján. (Titkos lemondásnál korábban is megvolt ez a lehetőség.) Utánajártam, hogy hatott ez a változás a nyílt örökbefogadásokra az első fél évben. (A bevezetés óta eltelt fél év szeptember közepén járt le, és az erre rászámított hat hét is letelt nemrég).

Kis háttér: nyílt örökbeadásnál a vér szerinti szülő és az örökbefogadó szülő ismerik egymást. Eddig kétféle típusa létezett. Az egyik a civil szervezet által közvetített. Ezek a szervezetek gondozzák a hozzájuk forduló krízisterheseket, és ha nincs más megoldás, akkor a náluk várakozóknak örökbe adják a babát. A másik a magánutas megoldás volt: ilyenkor az örökbeadó és örökbefogadó már ismerik egymást máshonnan. Március óta ilyen esetekben is kötelező közvetítő szervezetet bevonni, ami a Tegyesz lehet, vagy valamely civil szervezet. Tavaly összesen 200 nyílt (nem rokoni) örökbefogadás történt az országban, ebből számításaim szerint 60-70 magánutas volt, a többi alapítványon vagy egyesületen keresztül zajlott.

2d

Most megkerestem az összes szervezetet, ami nyílt örökbeadást közvetíthet, és nekik szegeztem a kérdést: hány visszalépés történt az első fél évben? A hét civil szervezet és a húsz megyei Tegyesz kapta meg a kérdést.

Az eredmények:

A hét civil szervezet mind válaszolt, náluk nem fordult elő visszalépés az első fél évben.

A húsz megyei Tegyesz közül sajnos nem mindenki felelt, akik válaszoltak, azoknál szintén nem volt ilyen eset. Read the rest of this entry

Állami gondozott fiával együtt csavargott

Általános

Mai hősünk hajléktalan, alkoholista, mozgássérült nő, gyerekei intézetben és örökbefogadóknál nőttek fel. A különleges benne, hogy több ezer oldalas irodalmi életműben dolgozta fel hányattatásait. Ez a poszt Tandari Éva íróról szól.

Tandari Éva (1957-2007)

Életútja horrorisztikus, a mélyszegénység és depriváció összes állomásával. Gyerekként elszenvedett bántalmazás, állami gondozás, súlyos betegségek, korai házasság és válás, alkohol, koraszülések, beteg gyerekek és csecsemőhalál, alkoholista és bántalmazó férj, rokkantnyugdíj, öngyilkossági kísérletek, négy gyereke állami gondozásba vétele és nyolc év hajléktalanság. Hét éve élt már az utcán, mikor letette a poharat és írni kezdett. Kezdetben maga árulta verseit, írásai gyorsan népszerűek lettek. Kapott egy lakást, és folyamatosan írt: regényt, verset, novellát, cikket. Művei megjelentek újságokban, antológiákban, egy önálló regénye és verseskötete is. Honlapja szerint ezeknek a többszöröse vár kiadásra. Elsősorban sorsáról írt, a megtapasztalt nyomorúságokról, az elesetteknek hangot adva. Arról a halmozottan hátrányos léthelyzetről vall, amelyről nem szoktunk a benne tartózkodóktól olvasni. Fiatalon meghalt. Read the rest of this entry

Mi, örökbefogadottak

Általános

Idézet Joyce Maguire Pavao Az örökbefogadás háromszöge című könyvéből. A szerző maga is örökbefogadott, az alábbi vonásokat örökbefogadott barátaival közösen szedte össze.

************

Minket, örökbefogadottakat kiemeltek, elköltöztettek, átültettek, új nevet és új identitást adtak nekünk.

Mindnyájan magunkban hordozzuk ennek az elsődleges veszteségnek a traumáját, későbbi költözéseink és veszteségeink traumájával együtt.

De a veszteségek hatására rendkívül alkalmazkodóképesek lettünk. Bárhol képesek vagyunk boldogulni. Helyezzenek bár egy magas méltóságokkal teli terembe, nekünk nem gond a beilleszkedés. Végülis a vér szerinti szüleink akár királyok és királynők is lehetnek. Helyezzenek akár narkósok és piti tolvajok közé, semmi perc alatt együtt vagánykodunk velük. Hiszen vér szerinti szüleink élhetnek akár társadalmunk legalján. Helyezzenek bármilyen nehéz iskolába, mi vagy remekül teljesítünk (hogy örömet okozzunk), vagy annyira elfoglaltak leszünk a szociális beilleszkedéssel (mert mindenképpen el kell, hogy fogadjanak), hogy ez a tanulásunk rovására megy. De egyvalami biztos: alkalmazkodunk és alkalmazkodunk. Színészek vagyunk, sok szerepet kipróbálunk, hiszen akárkik lehetünk, nem igaz? Valakinek születtünk, majd mássá váltunk. Tudjuk, hogy kell játszani, hogy lehet előrejutni, hogy lehet szót érteni bárhol bárkivel, köszönjük.

Mohácsi-Eugénia-Dorina

Sokunknak azt mondták, hogy a vér szerinti szüleink szegények voltak, és alkalmatlanok arra, hogy a szüleink legyenek, ezért életünk bizonyos periódusaiban vonzódunk az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjaihoz. Vagy éppen olyan munkát választunk, melynek során visszaadhatunk valamit a „mieinknek”. Bármit mondasz nekünk, nagyon komolyan vesszük. Ha bármiképpen leszólod azt, amiről úgy tudjuk vagy képzeljük, hogy a múltunkhoz tartozik, tovább csökkented már amúgy is csekély önértékelésünket. Read the rest of this entry

Steinerék adoptálnak

Általános

Visszatérő kérdés, milyen nehézségekkel jár a különböző életkorú gyerekek örökbefogadása. Efrájim Kishon örökbefogadási szakértő disszertációját idézem a témában.

****

Ezekben a koravén napokban beállítottak hozzánk Steinerék. Két rokonszenves lény, erősen középkorú, a szó nemesebb értelmében, egy szerény polgárember és hűséges élettársa. Azt hihetné az ember, hogy legalább nekik nincs semmi problémájuk ebben a faramuci életben.

–  Ami igaz, igaz – erősítette meg Steiner bácsi –, nagyjában egészségesek volnánk, szépen elviseljük egymást, lakás van, kereset sem hiányzik, és a sógorom intézi az adóügyeket. De van egy bökkenőnk, kezicsókolom. Nincs gyerekünk. Kicsi korunk óta vágyakoztunk lemenő után, de ezen a téren a sors legmakacsabb ellenállásába ütköztünk eddigelé.

– Túl nagy a csend odahaza – tette hozzá Steiner néni -, hiányzik egy kis istenadta gőgicsélése…

– Értem – mondottam, és egy gyors, heveny mozdulattal letakartam számos gyermekem képét az asztalomon.

– Most aztán, hosszas dilemmázgatás után döntöttünk – közölte Steiner néni -, hogy örökbe fogadunk egy gyereket.

vargabetti_14_Igazgyongy-AMI

– Őszinte gratulációm.

– Fiút.

– Kétségtelen. Bravó!

– A dolog mégsem olyan egyszerű. Nem vagyunk már mai gyerekek. Kétséges, hogy el tudnám-e vállalni egy csecsemő gondozását. Ezért úgy gondoltuk, hogy talán célirányosabb egy két-három éves gyerek… Read the rest of this entry