Beszélgetés egy örökbeadó anyával! Ibolya közel másfél éve hozta világra a harmadik kislányát, akinek a sorsáról nyílt örökbefogadással gondoskodott. Kérdéseimre írásban válaszolt, azért vállalta a szereplést, hogy más kismamáknak segítsen. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják.
Hogy jutottál el az örökbeadásig?
A harmadik kislányomat szültem 2017-ben. Együtt éltem az élettársammal, aki azóta a férjem lett, és a közös, 13 éves lányunkkal. Nekem van az előző házasságomból egy másik lányom, aki akkor 17 éves volt, ő nem élt velünk, őt az apai nagyszülők és az apa nevelik. Én 39 éves voltam a teherbeeséskor, a párom 54. Anyagilag nem álltuk rosszul, de jól sem. Mindketten sokat dolgoztunk, én egy üzletben, a párom három műszakban. A házunk hármunknak elég volt, de a picinek már nem. Azért döntöttünk az örökbeadásról, mert már öregnek éreztük magunkat a gyerekneveléshez, főleg én. Nem voltam képes arra, hogy újra éjszakázzak. Párom is össze-vissza dolgozik és sokat alszik napközben. Már egy jól kialakított életünk volt, amibe nem fért bele a pici, bár lehet, hogy ez önzőn hangzik.
Váratlan terhesség volt?
Nagyon nem terveztük. 12 hetes és 4 napos voltam, mikor az orvos megállapította a terhességet. Addig nem voltam biztos benne. A vérzésem nem jött meg, de minden más menstruációs jelem igen. Azt hittem, hogy a pajzsmirigyem okozza a kimaradást.
Az abortusz felmerült benned?
Igen, sőt a kórházban hagyás is. Aztán a védőnőm mondta, hogy van egy másik lehetőség, a nyílt örökbeadás. Addig csak arról tudtam, hogy szülés után otthagyhatom a kórházban. A védőnőm a Gólyahír Egyesület önkéntese, elmondta a zárt, nyílt örökbefogadás és a kórházban hagyás menetét. A Gólyahírhez fordultam, rajtuk keresztül adtam örökbe a kislányt.
Ki tudott a környezetedben a babáról?
A családomnak elmondtam, hogy terhes vagyok és örökbe adjuk. A nagylányom eleinte támogatott, de később elítélt és még most is. Megszakította velem a kapcsolatot. A nővérem és a bátyám is elítél. Ők közvetítenek a lányom felé, ha nagyon muszáj. Mindhárman 120 km-re laknak tőlem. A szüleim már nem élnek. A munkatársaim tudtak a döntésemről és megértettek, sőt tiszteletben is tartották. Vissza is mentem rögtön dolgozni.
Milyenek az örökbefogadók?
A szülők egy egyszerű pár, kedvesek, közvetlenek, őszinték. Semmi felvágást, lenézést nem tapasztaltam. Az anya akkor volt 40, az apa 42 éves, volt már egy ötéves örökbefogadott gyermekük, aki nagyon szeretett volna egy kis húgit. A szülés előtt elvittek a Gólyahírrel együtt egy vizsgálatra a kórházba, ahol szültem. Bent volt velem az ultrahangon a leendő anyuka, és amikor meghallotta a pici szívhangját, elsírta magát. Akkor döntöttem el véglegesen, hogy ők kapják a picit. olvasásának folytatása