Terhesség alatt megismerkedni

Általános

Nyílt örökbefogadásnál merül fel a kérdés, megismerkedjen-e még a szülés előtt az örökbeadó és a leendő örökbefogadó. A közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozatban mindenkinek fel is tettem a kérdést, lehetséges-e ez náluk. A Bölcső Alapítvány nem pártolja, a többi szervezetnél van rá mód, általában a terhesség vége felé, és persze csak ha mindkét fél kéri ezt.

A terhesség alatti megismerkedés előnyöket és kockázatokat is rejt mindkét fél számára.

Az előnyök:

  • Kialakul egy bizalmi kapcsolat örökbefogadó és örökbeadó között.
  • Az örökbefogadók részt vehetnek a terhesség élményében, segít nekik a rákészülésben.
  • Az örökbeadó jobban megismeri a leendő családot, megnyugszik, hogy jó helyre kerül a baba.
  • Az örökbefogadóknak is több lehetőségük van kérdezni, megismerni a szülőanyát, a családi hátteret.
  • Az örökbefogadók tudják segíteni az örökbeadót olyan orvosi helyzetekben, ahol ő esetleg kiszolgáltatott lenne.

A kockázatok:

  • Még bármelyik fél meggondolhatja magát.
  • Születhet olyan magzat, akit mégsem vállalnak az örökbefogadók.
  • A szülési élmény felülírhatja az örökbeadási szándékot az anyában.
  • A kialakult kapcsolatot veszteség elvágni később.

Nyilván az sem mindegy, egy egyszeri találkozó történik-e a terhesség végén, vagy esetleg négy-öt hónapon át elkísérik az örökbefogadók a várandóst minden orvosi vizsgálatra, netán napi telefonkapcsolatban vannak, beleélnek egymás életébe.

szito_andrea_10_eves_igazgyongy_ami

Néhány idézet a terhesség alatti megismerkedésről és az együttszülésről szakemberektől és érintettektől:

„– Az együttszülést támogatjátok?

– Ehhez ismernem kell az örökbefogadó anya személyiségét. Nagyon nehéz feladat az együttszülés, mert ott a vér szerinti anyukának társának kell lenni a veszteségében, fájdalmában, miközben az örökbefogadó nagyon örül annak, hogy az ő gyereke megszületett. Ő nem azért van ott, hogy kitörő örömmel örüljön, hanem hogy a vér szerinti anya társa legyen.

– És el tudja viselni, ha meggondolja magát esetleg szülés után az anya…

– Erre mondta egy örökbefogadó anya, hogy ha meggondolja magát, és nem én kapom ezt a gyereket, akkor is egy akkora élményt kaptam, amivel az életem gazdagabb.

– Eszerint terhesség alatt is lehet megismerkedni az örökbeadóval.

– Az utolsó időben. Az örökbeadó anya megnyugszik, hogy jó helyre kerül a gyereke, az örökbefogadó pedig egy picit visszakap a kimaradt kilenc hónapból, a készülődésből. Nem a gyakorlati dolgokból, mert a rugdalózót gyorsan be lehet szerezni, az érzelmi felkészülés kap egy nagy pluszt, én ezért tartom jónak, ha a nyolcadik hónap körül már találkoznak.”

Varnyú Ildikó, Együtt az Életért Egyesület

https://orokbe.hu/2015/03/12/egyutt-az-eletert-varnyu-ildiko/

„Én azért döntöttem a Gólyahír mellett, mert szerettem volna még szülés előtt megismerni azt a családot, azt a nőt,  akire rá tudom bízni azt a gyermeket, aki akkor a legfontosabb volt. Akkor is és most is úgy gondolom, ez számomra megnyugtató volt. A szívem talán elkötelezte magát, de az eszem tudta, hogy meggondolhatom magam.  Erről többször biztosított még szülés közben és után is az édesanya.
Az együttszülést ő kérte, én pedig igent mondtam. Mégiscsak az ő gyermeke született. Hogy milyen volt együtt szülni? A tenyerét sosem feledem a tenyeremben.”

Eszti, örökbeadó

„Néhányan – információim szerint – még a szülés előtt „összehozzák” a terhes nőt és az örökbe fogadni szándékozót. Mi nem, nálunk ezt a tizenkilenc év alatt egyetlen krízisterhes kérte. Ő azt mondta, telefonon szeretne minél többet beszélgetni az örökbefogadó házaspárral, hogy a magzat hallja a hangjukat, és a szülés után az örökbefogadó anya illatát érezze először a baba. Ezen akkor kicsit mosolyogtam, de nagyon drukkoltam, hogy sikerüljön. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem faroltak ki az örökbefogadók, hogy egészségesen született a baba, hogy nem gondolta meg magát az anya… Az más kérdés, hogy ez közel húsz éve történt, és a gyerek máig nem tudja, hogy örökbefogadott. A terhesség alatt megismerkedni előre nagy elkötelezettséget és pressziót jelent mindkét oldalon, és óriási kockázatot. Például volt öt halvaszülésünk a 19 év alatt! Vagy beteg gyerek született, pedig semmit nem mutatott ki korábban az ultrahang, vagy éppen a terhesség végén derült ki, hogy nincs agyállománya a babának. Ennek nem lehet kitenni az örökbefogadót, de a várandóst sem, ha otthagyják a beteg vagy halott gyerekkel az örökbefogadók.”

Budavári Zita, Bölcső Alapítvány

https://orokbe.hu/2014/06/16/sok-ellenseget-szereztem-mert-a-gyermek-erdeket-nezem/

Baranyó-Bálint-1024x719

„Domonkos születésére már odaértünk, jópár órát „együtt vajúdtunk” az életadóval. Mindkettőnk számára meghatározó kapocs alakult ki köztünk. Már nem féltem tőle, és már nem félt tőlem. Amikor Domonkos kibújt, az én kezembe adták, de természetesen neki mutattam meg először. Borónál még minden kórházi találkozás feszült és félelemmel teli volt. Domonkosnak tudtunk együtt örülni. Büszke voltam rá, hogy ilyen természetesen és szeretettel viszonyul hozzánk. Sose felejtem el, amit búcsúzóul mondott: „Nagyon megszerettem magát, úgy örülök, hogy magánál van mindkét babám.” Így váltunk el, mosolygott és úgy láttam, tényleg megnyugodott a döntésében.”

Orsolya, örökbefogadó

https://orokbe.hu/2014/04/23/kire-hasonlit-ez-a-gyerek-leginkabb-a-testverere/

„Gyakran nagyon jó kapcsolat alakul ki a szülő és az örökbefogadó között, de ez a  kapcsolat megszakad a felnőttek között az örökbeadás után. Mindkét fél tragikus, stresszes állapotban van, de ennek ellenére jókedvű viháncolós találkozások történnek az ultrahangon, mint jó barátnők beszélgetnek a nők, az apukák részt vesznek, vezetik az autót, szerveznek. A vér szerinti anyának végre van egy jó felnőtt barátsága, ahol emberszámba veszik, és a gyerek születése után ez megszakad. Ez nekik veszteség. Ezért fontos, hogy gondozzuk az anyákat a szülés után is.”

Budai Ágnes, Fészek Alapítvány

https://orokbe.hu/2014/04/15/vegyen-kutyat-ott-lehet-pedigret-kerni/

„Annyit támogattuk egymást lelkileg ezalatt a hónap alatt, hogy nem esett rosszul. Végül vállalták volna a kisfiút is, én mondtam nekik, hogy akkor ne, ha kételyeik vannak. Úgy megszerettük egymást, hogy nem tudtuk eldönteni, mi legyen. Margó és a férje nem engedték el a kezemet, nem tettek ki az utcára, hanem mellettem állnak mindenben. Ha nekik adom a babát, el kellett volna vágni velük a kapcsolatot, ami nehéz lett volna mindannyiunknak.”

Léna, örökbeadó

https://orokbe.hu/2014/05/23/harom-anya-a-39-heten/

„Csak a terhesség utolsó hónapjában ismerkedhetnek meg, de csak ha ők kérik. Addig hagyunk időt az életadóknak, hogy eldöntsék, vállalják-e a babát. Ha mégis hazaviszi az anya a gyereket, akkor azt szoktam mondani az örökbefogadóknak, hogy a következőre kell várni, az lesz az ő gyerekük.

A nálunk jelentkező terhesek egyharmada végül hazaviszi a gyereket. A szülés az a helyzet, ahol a legtöbb nő meggondolja magát, mert látja az újszülöttet. A körülmények persze ettől nem változnak, nem tudom, később esetleg állami gondozott lesz-e a baba.”

Mórucz Lajosné, Gólyahír Egyesület

https://orokbe.hu/2014/02/22/beszelgetes-morucz-lajosneval-2-resz/

Aki nyíltan fogadott örökbe, vagy erre készül: megismerkedtetek, megismerkednétek már a terhesség alatt?

Advertisements

7 responses »

  1. Mi a terhesség végén találkoztunk az anyàval egyszer, meg a kórházban minden nap, és hàlás vagyok ezért, mert rengeteget beszélgettünk! Láttam rajta, hogy ő is megnyugodott, hogy a baba jó helyre kerül. Nézte, hogy minden nap ott vagyunk-e, érdeklődött, hogy etettük-e, stb. A végére nagyon közvetlen lett a viszonyunk. 2 hónapos volt a lànyom, amikor képek küldtünk neki róla, es amúgy meg nyitottak vagyunk, ha bármikor érdeklődik, szívesen válaszolunk. 🙂

    Kedvelés

  2. mi magánutasak vagyunk, ismertük az örökbeadót. ez rengeteg pluszt adott nekünk és neki is. megismertük őt, a történetét, a családját.
    a szülésnél mellette voltam. ő kérdezte, hogy akarom-e, mondtam, hogy ez aztán tényleg nem az én akaratomon múlik. később megkért, hogy legyek ott. nem volt nehéz őt támogatnom, szülés után megkaptam a fiunk, megmutattam az apjának, utána inkubátorba tették. otthagytam a fiúk és visszamentem hozzá, mert így volt helyes.
    szülés után egy évig nem tartottuk a kapcsolatot, csak a minket segítő szervezet segítségével kért néhány képet.
    azóta facebookon ismerősök vagyunk, így belelát a fiunk életébe (miatta teszek fel havonta egy-egy fotót), és mi is látjuk a tesókat.
    a fiunk (2,5) rendszeresen rajzol neki ünnepekre, de annyira szoros kapcsolatban már nem vagyunk, mint a szülés előtt voltunk.

    Kedvelés

  3. Csak nekem tűnik bizarr/tapintatlan dolognak az örökbefogadók jelenléte a szülésnél? Ti mit gondoltok, hogy tapasztaltátok?

    Kedvelés

    • Szerntem semmiképpen sem tapintatlan, mert csak akkor történik így, ha az örökbeadó így szeretné. Sosem erőltetik rá. Nekünk a baba születése után érkezett a telefonhívás, így nem is volt lehetőségem jelen lenni, de nekem őszintén szólva nem is hiányzott.

      Kedvelés

    • Én ott voltam a szülésnél a vsz kérésére kifejezetten. Nem mondom, hogy nem féltem a szituációtól, de életem talán mondhatom legcsodásabb élményét köszönhetem Neki. És ami legalább ennyire fontos, hogy a szülést követően azt mondta nekem, hogy nagyon jó volt, hogy Vele voltam, fogtam a kezét és az előző szülésének élményét is – ami nem volt zökkenőmentes – megszépítettem! Ez nekem azt igazolta, hogy jól döntöttünk mindketten, mikor az együttszülést választottuk.

      Kedvelés

  4. Mi is korábban ismerkedtünk meg vele, és akkor, ott, pocakban tudtuk, ha kismacska bújik elő a pocakból, ő hozzánk születik.
    Kifejezetten az Életadó kérésére voltam jelen a szülésnél, legalább a saját terhességi előkészítőmön tanultakat kamatoztathattam végre, mert császárral szültem, így túl sok hasznát nem vettem.
    Masszíroztam, sétáltam vele, egymás kezét fogtuk, légzésgyakorlatot csináltuk, olyan szimbiózisban voltunk, hogy sokszor hamarabb éreztem a fájdalmat, mint ő.
    Egyikünknek sem volt “kínos”, hogy én leszek az örökbefogadó, és biztos, csak az érdekel, mikor látom meg a kicsit.
    Bár bent volt a kamera, de nem is tudtam felvételt csinálni a születés utáni percekről, bár ott törölgették, fürdették a szülőágy mellett a kicsit, mert nekünk még volt dolgunk ugye a méhlepénnyel… El nem mozdultam Életadónk mellől, egészen addig, amíg minden rendben nem volt. Nagyon rendes szülésznőnk volt, bár sokan tapasztalják, hogy nem túl kedvesek azokkal, akik örökbe adják gyermeküket, de ő nem éreztette egy percre sem. A bebugyolált babócánkat először vitték hozzá, de félúton megállította a szülésznőt, és azt mondta szülőanyukánk, hogy adják inkább az édesanyjának… Én az ő hangján lettem először anyának megnevezve, ez a pillanat felejthetetlen számomra, bevésődött örökre az agyamba, szívembe, hogy én ennek a kislánynak az anyukája vagyok. Amikor pedig a kezembe foghattam, összekapcsolódott a szemünk a kislányommal. Hosszan néztem két tágra nyitott mélykék szemecskébe, egy percre nem vette el pillantását a szememből. Ez hihetetlen volt, a kisfiam gyakorlatilag 24 órán keresztül még csak ki sem nyitotta a szemét születés után, de utána sem fürkészett így. Ezzel a szemkontaktussal elkezdődött a mi közös életünk, és megszületett a kötődés, megszületett egy anya-lánya kapcsolat.
    Én ki nem hagytam volna ezt az élményt, és Életadónk is megköszönte, hogy megkönnyítettem neki a szülést, egyedül nem csinálta volna végig így, teljesen fájdalomcsillapítás nélkül reggel 10-től este 19.40-ig.
    És egyáltalán nem emlékszem semmi kételyre sem a szívemben, sem az agyamba, hogy mi lesz, ha szülés után meggondolja magát… Egyszerűen jó érzés volt részese lenni egy ilyen csodának, látni a fájdalmat, reményt, megkönnyebbülést, egy teli tüdőből üvöltő kis idegent, aki véresen, mázosan száguld ki a világba, látni a szülést segítők szakszerű, gyors, rutinos, összehangolt munkáját, és látni egy anya boldog mosolyát, ahogy karjába zárja gyermekét (bár itt ugye kicsit más volt, de mintha kívül lebegtem volna testemen, úgy emlékszem az egészre) legszívesebben szabadidőmbe szülőszobákra járnék (pedig én a vér gondolatára is elájulok, itt olyan euforikus állapotban van az ember, hogy még a méhlepény átvizsgálását is egész közelről végignéztem). Én minden nap délelőtt az Életadónknál ücsörögtem a kórházban, és beszélgettünk, aztán ügyet intéztem, délutánra pedig visszamentem a kicsihez, és vele voltam 4-5 órát, mikor mennyit engedtek. Minden nap elmondtam örökbe adónknak, hogy alaposan gondolja át a döntését. Ne engem nézzen, az én örömömet, hanem saját magát és a gyermekét, ne maradjon benne szemernyi kétség sem, hogy biztos örökbe szeretné adni. Pár hónappal később írt egy levelet, amiben köszönetet mondott nekünk, és biztosított arról, hogy élete legjobb döntése volt, hogy örökbe adta nekünk a gyermekét, csak annyit kért, hogy nagyon szeressük a kicsit, és abba bízik, hogy kislányunk nem fogja őt nagyon gyűlölni.
    Ne haragudjatok, hogy egy kicsit elragadtattam magam, de én még mindig élénken emlékszem szeptember 5-ből mindenre, egyik legszebb napom volt, soha nem felejtem el, és csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ha lehetősége van rá, merje bevállalni, akárhogy is végződjön, mert csodás dolog. Jó, nekünk szerencsénk volt, mert nem volt semmi komplikáció, és tudom, vannak nagyon fájdalmas és veszélyes szülések, ahol nem végződik minden jól…

    Kedvelés

  5. Visszajelzés: Gyakori kérdések a civil szervezetekről | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s