„Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog”

Általános

Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.

– Mondj pár szót magadról!

– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.

Kántor Nedda

– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?

– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.

– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)

– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.

– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?

– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek.

Amikor húsz éve megfogalmazódott az alkalmasság mai kritériumrendszere, akkor több örökbe adható gyermek volt. Ma sokkal kevesebben vannak, viszont sokkal több az örökbefogadásra jelentkező, szétnyílt az olló. Az állam megengedhetné magának, hogy jobban válogasson. A törvény is implicit azt mondja, hogy az a cél, hogy a legmegfelelőbb helyre kerüljön a gyermek, hisz a gyerekeknek keresünk szülőket, s nem fordítva. A felbontott örökbefogadások száma stagnál évek óta, pedig akár javulhatna is. A nyugati példákat követve lehetne szigorítani az alkalmassági eljárást.

– Melyik részét?

– Mindegyik részét. Az orvosi vizsgálatnál kezdeném, s összességében minimum olyan szigorú szabályozást hoznék, mint a fegyvertartási engedély megszerzésénél. Ott is emberéletek foroghatnak kockán, itt is. Itt felettébb puha a rendszer, akár még egy áttétes rákos vagy immunszuppresszált (legyengített immunrendszerű) transzplantált betegről is simán azt nyilatkozza a háziorvosa vagy szakorvosa, hogy alkalmas örökbefogadásra. Nem mérik fel a súlyát, hogy emberek életével „játszanak”.

– Előfordult valaha, hogy az orvos nem adta meg az igazolást?

– Néhány esetről tudok, és nem sokkal több fordulhatott elő. A szakorvosok megkeresésének és bevonásának a folyamata átgondolásra szorul, de lehetne akár a folytatást önismereti munkához is kötni.

Évek óta javaslom, hogy mi, mint Tegyesz tartsunk továbbképzést az orvosoknak az örökbefogadásról, hogy érezzék át, hogy még az erősen hálapénz-orientált hazai egészségügyben is bizony lehet a szavuknak súlya. Gondolják át, hogy emberek életéről döntenek, és nem „jaj, szegény, így is annyi baja van, juttassuk hozzá egy gyerekhez” attitűddel viszonyuljanak az örökbefogadáshoz. Nem húsvéti nyuszit ajándékozunk. Azt látom, hogy az orvosok képtelenek kiállni amellett, hogy rákos megbetegedés esetén például legalább az ötéves túlélési időt kivárják és várassák a beteggel. Ja, hogy én „csak” pszichológus vagyok, s miért szólok bele egy orvosi kérdésbe…

– Ma az alkalmassághoz nem kell erkölcsi bizonyítvány…

– Mi is szorgalmazzuk, hogy kelljen.

– A magyar szabályozás szerint, ha valakit a Tegyesz alkalmatlannak javasol, a gyámhivatal még ezután is adhat neki alkalmasságot. Előfordul ez a gyakorlatban?

– Igen, ritkán. Több esetemben is például pont az egészségügyi ok miatt sajnálta meg a gyámhivatalos ügyintéző az ügyfelet. Igazságügyi szakértő bevonása helyett orvosi kérdésben érezte magát feljogosultnak döntést hozni.

– Gondolom, ilyen esetben a Tegyesz úgysem adna az illetőnek gyereket, de ha van határozata, a civilektől (a nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetektől) kaphat.

– És a civilek nem látják kötelezően a pszichológiai véleményt és a környezettanulmányt… Ez nagy hiányosság.

– A pszichológiai vizsgálat pedig legalább 1-4 alkalomból áll, de sok jelentkező egy alkalom után megkapja az alkalmasságot. Hogy lehet egy beszélgetés alatt kiszűrni, ha valaki skizofrén, bipoláris, alkoholista, pedofil?

– Valóban vannak, akik egy alkalmas pszichológiai vizsgálaton vesznek részt. Ám olyanok is akadnak szép számmal, akiknek a négy alkalom is nehezen elegendő. Mindehhez kell egyrészt a szakmai gyakorlat, másrészt ezekben a súlyos esetekben már az orvosok is jeleznek.

Ahhoz képest, hogy sokan a pszichológia vizsgálat és a környezettanulmány létét is megkérdőjelezik, én a pszichológiai vizsgálatot kiszélesíteném, még akkor is, ha ezzel nem leszek népszerű. Összevetésként, Nyugaton jellemzően egy évig tart az örökbefogadói alkalmassági folyamat. Nem maga a vizsgálat, a folyamat. Azoknak pedig, akik feleslegesnek gondolják a pszichológiai vizsgálatot, illetve a környezettanulmányt, mondván „bezzeg a vér szerinti gyermekhez sem kell semmit elvégezni”, a következő kérdést szoktam feltenni: Mit szólna, ha a holnapi hírekben bemondanák, hogy az örökbefogadási alkalmassághoz a jövőben semmilyen vizsgálat nem lesz szükséges, helyette egy gép fogja osztani a sorszámokat? – Senki nem volt még, aki ezzel a felvetéssel egyetértett volna…

– Mi a helyzet, ha valaki fel nem dolgozott veszteségekkel érkezik a vizsgálatra?

– Előfordul. Ezt is problémának tartom, hogy nincs rá hatásköröm, hogy valakinek azt a feltételt szabjam, hogy terápiába menjen. Javasolhatom persze, de nincs olyan ereje. Egyszer jött egy házaspár, ahol nem is a gyerekvállalás volt a téma, hanem hogy mint házaspár tudnak-e egyáltalán működni. Őnekik javasoltam, hogy menjenek terápiára és utána jöjjenek vissza. Nem jelentkeztek azóta. S nem feltétlenül azért, mert elmentek terápiába.

– Probléma-e, ha lombikozik valaki, mikor örökbefogadásra jelentkezik?

– Ez a vesszőparipám. Angliában például a családorvoson keresztül megy minden „lombikozás”, Magyarországon meg sok családorvosnak fogalma sincs, milyen kezelésekre jár az ügyfele és mi a tényleges baja. Angliában egy családorvos nem is adhat ki igazolást az örökbefogadáshoz, ha még lombikozik a betege, és ezzel maximálisan egyetértek. Igaz, tőlünk nyugatabbra nem is támogatnak öt lombikot… Nálunk meg mondjuk, ha a fele leszívott petesejtet beülteti, a felét lefagyasztatja, akkor az öt támogatott lombikból rögtön akár tíz lesz, vagy jönnek a marketingakciók, hogy több százezer forint helyett most csak 70 ezer a fizetős, és akkor öt helyett rögtön hatot engedhet meg magának a pár.

Ha valaki a jelentkezésnél javában „lombikozik”, akkor nem tiszták a határok, a motiváció sem egyértelmű. Aki lombikozik, az nem örökbe akar fogadni, az lombikozni akar. Az örökbefogadás ilyenkor csak egy – több meddőségi orvos által ráadásul ajánlott – „ugródeszka”. Nem szeretik az érintett ügyfelek, ha ilyenkor azt mondom, ha nincs ló, jó a szamár.

Egy felnőtt örökbefogadott mesélte, miközben szó szerint ezzel a hasonlattal élt, hogy gyerekkorában végig ilyen érzete volt, hogy ő csak egy pótlék. Számomra ez egy alapvető visszaigazolás azóta is. Ne higgyük tehát, hogy a gyermek felé ez az érzet, ez a hozzáállás nem jön át. Sajnos átjön. Nem tud nem átjönni.

kacsandi_dorottya-11eves_igazgyongy_ami1

– A lombik más ilyen szempontból, mint a házilagos próbálkozás?

– Persze. A lombikba nagyon sok energiát tesznek, iszonyú érzelmi viharokat vált ki, nagy megterhelés fizikailag, lelkileg, anyagilag egyaránt. Egy csomó nő nem is bírja se hormonálisan, se érzelmileg. Ám a fő különbség a veszteség kezelésében van!

– De ha lombikozik a jelentkező, akár olyan helyzet is előfordulhat, hogy épp terhes, mikor kiajánlást kap. Miért nem jó terhesen örökbe fogadni?

– Nem csak lombikozáskor fordulhat elő, hogy az illető épp terhes, amikor kiajánlást kap. Sok oka van annak, hogy miért nem üdvözlendő terhesen örökbe fogadni. A kvázi-ikerhelyzet (korban nagyon közel álló testvérpár) például sosem szerencsés, mert a kicsi a nagyon fog nőni, mint a karón, a kicsi fejlődésének a záloga a nagy fejlődésének az önkéntelen visszafogása lesz. Vannak olyan képzetek, hogy majd az egyik mellemből szoptatom az egyiket, a másikból a másikat. Ez kinek jó? Csak a szülő nárcizmusának.

– Nem biztos, hogy újszülöttet fogadna örökbe.

– Az meg embertelenség. Az örökbe fogadandó gyereknek az az igénye, hogy a teljes elfogadást élje meg. Aki nagy reményekkel bekerül egy családba, és rögvest kap egy kistesót, az nem tudja megélni, hogy őt itt elfogadták, különben miért kap kistesót. Még egy-két évet sem lehetett a középpontban. És a születendő gyerek is fel fogja fogni, hogy nem ő volt a középpontban, hogy már a terhesség alatt sem őrá figyeltek, hanem testvért vállaltak mellé. Akiben van egy kis empátia, az magától eláll ilyen helyzetben az örökbefogadástól, hiszen automatikusan máshová kerül a fókusza. Ha egy örökbefogadásra várakozó várandós lesz, a top prioritása pszichésen a terhesség megélése legyen, bármi más ehhez képest másodlagos.

– Egy vetélés után mennyivel lehet örökbe fogadni?

– Erre nincs szabály. Más egy nyolchetes és egy nyolchónapos magzatot elveszteni. A népi bölcsesség szerinti egy év sem véletlenül alakult ki. A tapasztalatom egyébként az, hogy azok, akik előzetesen elvesztették a gyermeküket, csak több év múlva jelentkeznek örökbefogadásra. Bennük megvan az alázat a leendő és az elvesztett gyermekük, illetve önmaguk iránt is.

– Mit gondolsz a karitatív örökbefogadásról?

– Nem nagyon ismerek ilyet. Azaz, egyszer azt mondta egy jelentkező, hogy elég sok gyerek van már a világban, és nem biztos, hogy a számukat kéne növelni, hanem a meglevőknek az életét jobbá tenni. Elsőre meglepődtem, ilyet még senki sem mondott, de megfogott, hogy valaki ily módon képes felülemelkedni a saját szaporodási előnyén.

A jelentkezőknél azonban általában közrejátszik valamilyen egészségügyi probléma. Még ha van is gyerekük, akkor a szülésnél történt valami, vagy az orvos nem javasolt újabb terhességet. A vér szerinti gyermek egyébként nem kizáró ok, sőt nemzetközi tanulmányok támasztják alá, hogy azoknak a családoknak jobb a beválása, ahol már van vér szerinti gyermek. Van gyereknevelési tapasztalatuk, nem olyan félősek, tudják, mik a korosztályos problémák. Nincs bajunk azzal, ha valakinek van vér szerinti gyereke és úgy jön örökbe fogadni, bár kevés az ilyen jelentkező.

– Nemrég valaki azt mondta nekem, hogy ő szeretne segíteni egy olyan gyereknek, aki egyébként otthon nélkül nőne fel.

– Volt már ilyen vér szerinti gyermekes jelentkező házaspár, akik, amikor megtudták, hogy amilyen gyereket ők elképzeltek – „pici, fehér babát” –, arra sokan állnak sorban, akkor visszaléptek, mert nem kívánták másoktól elvenni a lehetőséget.

– És ha valaki vállal egy négyéves cigány kisfiút?

– Szíve joga. Ilyen gyerekekért valóban nem kapkodnak.

– Van, aki kap határozatot, de gyereket soha?

– Igen, és ezt hangoztatjuk is. Ahogy egy kolléganőm szokta mondani: az örökbefogadás feltétele az alkalmassági határozat, ám az alkalmassági határozat nem jelent feltétlenül örökbefogadást. Minden ügyfél ismeri a törvényt, hogy a gyermeknek keressük a legmegfelelőbb szülőket. Ha egy embernek jó az önértékelése, akkor be tudja lőni, hogy másokhoz képest szülőként ő mit tud nyújtani. Az alkalmasság elég tág fogalom, ezt lehet felülről is és alulról is „ütni”.

– Tehát úgy gondoljátok, kapjon több ember határozatot, legyen egy tágabb merítés válogatni a gyerekek számára, aztán legfeljebb nem kap gyereket?

– Nem mi gondoljuk így. A törvény értelmében a rendszer működését állították fel tudatosan így. A kiválasztásos rendszerekben egyébként másutt is így van az életben. Az érettségin átmegy az ötös is meg a kettes is, miközben jelentős különbség van köztük. Aztán az ötöst felveszik a jogi egyetemre, a kettest nem, és a kettes tanuló tudja magáról, hogy kettes tanuló, és azt is, mi az esélye bejutni melyik egyetemre.

– És aki kettes tanuló, de nem tudja magáról?

– Vannak folyamatos reklamálók, akik nem veszik észre, hogy a reklamációjukkal is „árulkodnak” a személyiségükről, a mentális állapotukról, a stressztűrésükről. Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog.

Volt egy korrupciós ügyünk, és nem értette az ügyfél, hogy a borítékcsúsztatás bűncselekmény. Mondtuk, hogy ez itt nem megengedhető, és még ő volt felháborodva, hogy „de hiszen az egész ország így működik”. És sajnos a civilek – tisztelet a kivételnek – is ezt a benyomást erősítik. Tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy van, aki egy év, netán egy hónap vagy hét után kap náluk gyereket, amiért mások 3-4 évet várnak. Vagy éppen külföldi állampolgárként kap gyermeket, holott a törvény szerint a civilek csak Magyarországon élő magyar állampolgárok között közvetíthetnének. Mindez nem azt erősíti, hogy a rendszer átlátható. Érdekes, a civilekben mégis jobban bíznak az emberek, mint az „államiban”, pedig ott – ismét tisztelet a kivételnek – kevéssé átlátható a működés, és mint ilyen, nagy a visszaélések lehetősége. A szomorú pedig az, hogy a tiszteséges működés szorul magyarázatra…

– A közelmúltig néhány civil szervezet fogadta a vegyes házaspárokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár.

– Ez túlzás, néhány esetről tudok. És több ízben tisztában is voltak vele a civilek, hogy törvényt szegnek. Volt, hogy épp nálam szólta el magát az ügyfél erről. Ezért is tartanám szükségesnek, hogy ilyen szempontból is jobban ellenőrizzék a civileket, illetve az illetékes gyámhival igenis szerezzen érvényt a törvénynek.

Nem jó üzenet, hogy aki tisztességesen beáll a sorba és hisz a rendszerben, az folyamatos hátrányt szenved, mert azt olvassa a bulvárlapokban vagy a fórumokon, hogy más a civiltől két hónap vagy egy év után kap gyereket, külföldiként kap gyereket, vagy esetleg a jogszabályokat be sem tartva. Hogy várjunk el így transzparenciát?

Sokan megorrolnak rám, de én nem tudok azonosulni azzal a bizonyos civileknél elharapódzott gyakorlattal sem, hogy az anyasági támogatást az örökbefogadók kötelezően „visszaosztják” a szülőanyának, és ez az elvárás. Ez nem a jó irány. Nem az örökbefogadó feladata a szociális támogatás, és majd’ minden örökbefogadónál jól jön az a hatvanezer forint. A transzparenciának az is a része, hogy nincsenek ilyen hallgatólagos zsebbe csúsztatási elvárások.

– A várakozásra visszatérve: pár hónap alatt akár sorra lehet kerülni teljesen becsületesen is, ha valaki vállal roma gyereket.

– Igen, de a többség nem vállal. Nálunk, aki nem vállal roma gyereket, jelenleg öt évet vár, hiszen a 2010 tavaszi-nyári jelentkezők vannak most soron, aki meg vállal, az már fél év alatt sorra kerülhet az országos listán. Már idei jelentkező is kapott kiajánlást az országos listáról.

– Nagyobb gyerekre is öt év a várakozás?

– Igen, hiszen jelenleg nagyon kevés az örökbe adhatóvá nyilvánított fővárosi gyermek.

– Mit gondolsz arról, ha valaki származási kikötéssel indul neki az örökbefogadásnak, aztán két-három év múlva úgy dönt, mégis vállal roma gyereket?

– Mindenkinek szíve joga olyan kikötést tenni, amilyet akar, ezért senkit sem ítélek el. Viszont ha menet közben módosít, akkor sokszor az derül ki, hogy nem elfogadóbb lett, csak türelmetlenebb – és ez nagy különbség! Ilyenkor megpróbáljuk átbeszélni, és általában nem szoktak módosítani.

balog_aliz_7_eves-igazgyongy_ami

– Ha örökbe adható egy gyerek, a legrégebbi várakozó automatikusan sorra kerül?

– Nem, de miért kerülne?! A törvénynek három kritériuma van: a jelentkezési sorrend figyelembe vételével a legalkalmasabb jelöltet keressük, a házaspárok preferenciája mellett. Ha megtudjuk, milyen gyermeknek keresünk szülőt, akkor a „paraméterei” alapján a jelentkezés idejének a figyelembe vételével leválogatjuk a rendszert, és képzünk egy nagyjából 15-20 jelentkezőből álló „rövid listát”. A nagysága függ az adott gyermek egészségi állapotától is.

Azaz vesszük például az első 20 olyan jelentkezőt, akik egy 4 év 8 hónapos egészségi problémával küzdő kislányra örökbefogadói határozottal rendelkeznek. Az a lista aztán általában magától tovább szűkül, amikor kiderül, hogy az ügyfelek mégse fogadókészek, mivel „jaj, most mégse lenne jó, most épp lakásfelújítunk, most épp nyaralni megyünk, jaj, most a nagymamát éppen megműtötték, oh, mi a civileknél hamarosan sorra kerülünk”.

Az így fennmaradó még rövidebb listában aztán már nem a jelentkezési sorrend, hanem az adott gyermek igényeit lefedő szülőjelöltek és az általuk nyújtandó körülmények esnek latba, melyet az adott gyermeket és a jelentkezőket legjobban ismerő nagyjából 10 főből álló szakmai team mérlegel. Ebben benne van a gyermekvédelmi gyám, a nevelőszülő, a nevelőszülői tanácsadó vagy a gyermekotthon képviselője, az örökbefogadási tanácsadók és a pszichológusok. A mérlegelés végén a team hoz egy rangsorbeli döntést. Ennek alapján a rangsor első helyére kiemelt jelentkező (legyen az egyedülálló vagy házaspár) kapja meg a lehetőséget a gyermek történetének először anonim megismerésére. Ha ő vagy ők nemet mondanak, a rangsorban a következő ügyfél fogja megkapni a lehetőséget, s így tovább. És elő nem fordul, fordulhat, hogy mondjuk egy egy évvel ezelőtt jelentkezett celeb vagy híres ember sorra kerül olyan gyermekre, akire mások öt éve várnak.

– Előfordul, hogy egy egyedülállót hoztok ki első helyre?

– Persze, volt rá eset, például, ha a gyereknek egy az egybeni kapcsolatra van szüksége.

– Vannak olyan várakozók, akiknek mindig beviszitek az anyagát, de sose kerülnek sorra?

– Vannak, akik sokszor bekerülnek, de még nem kerültek sorra. Azt nem mondanám, hogy sosem fognak.

– Ők mit csinálnak rosszul?

– Semmit nem csinálnak rosszul, de például az egyedülállók ilyenek, nem tudnak elég jók lenni a törvény által egyértelműen preferált házaspárokhoz képest. Amennyiben egy gyermek állapota átlagos, mindig találunk házaspárokat.

– De ha meg nagyon rossz a gyerek állapota, hogy bír vele egy ember?

– Ez paradox, de így igaz, több egyedülálló visszalépett vagy sírva fakadt már emiatt. Egyedülállónak úgymond egészséges, fehér bőrű gyermekre nálunk nem igazán van esélye, és ez szerintem a többi megyében is így lehet.

– Ha befut egy olyan gyerek, akire egyetlen várakozó van a rendszerben, akkor neki mindenképpen kiajánljátok?

– Ha a gyereknek ő megfelelő választás, akkor igen, de ha nem tartjuk annak, akkor nem.

– Olyan döntések elé kerültök, hogy egy gyereket magyar vagy külföldi családnak ajánlotok fel?

– Nem, soha, ez nem tud megtörténni. Ha helyben, a fővárosban vagy egy adott megyében nincs várakozó, a gyermek először az országos listára kerül. Akkor már országos szinten is megpróbálnak számára örökbefogadó családot találni. Ha ez mégse sikerül, kerül csak a nemzetközi listára.

– Mi a helyzet azokkal, akik ötven körül jelentkeznek, nincs gyerekük és már csak egy idősebb, 5-6-7 éves gyereket kaphatnak a kötelező korkülönbség miatt?

– Már az is elég, ha 45 felett jelentkeznek, mert mire sorra kerülnek, ötvenévesek lesznek. Nekik sincs jó esélyük a teameken, mert az ilyen jelentkezőknek döntő többségében nincs gyermeknevelési tapasztalata, s eleve csak kevesen szeretnének idősebb gyermeket örökbe fogadni. Egy nagyobbacska gyermekre vélhetően azok fognak igent mondani, akik a koruknál fogva fiatalabb gyermekben nem igazán reménykedhetnek. Ilyen szempontból az 50 év körüli jelentkezők kompromisszumkészebbek. S az is igaz, hogy egy olyan házaspár, aki egy egészségesebb vagy fiatalabb gyermekre is szóba jöhet, az általában nem fogad el egészségi problémával küzdő vagy idősebb gyereket.

– Elképzelhető, hogy valaki éveket vár nyolcéves gyerekre?

– Sajnos igen.

– Miért?

– Mert nincs gyerek. Konkrét példa: egy egyedülálló jelentkező hölgy kilenc éve vár egy egészséges, fehér bőrű lánygyermekre. A saját kora miatt most már 10 éven felülire, és bizony az elmúlt 9 évben még csak felajánlást sem kapott.

– Nincs fehér bőrű 11 éves gyerek a rendszerben?

– Biztos van, csak nem örökbe adható.

– Hány éves korig lehet átgondozni egy gyereket egy új családba?

– Szerintem a kiskamaszkor elejéig biztosan, de egyénileg változó, mikor lesz kiskamasz egy gyermek. Akár már kilencévesen is az lehet, főleg egy lány. De ilyen idős gyerekkel nincs tapasztalatom.

– Kilencévest már nem nagyon vállalnak a magyarok.

– Igen, Magyarországon ez a hozzáállás, meg bejön az iskola kérdése is. Egy igen általános ökölszabály, hogy minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb a puttonya. Ám vannak ellenpéldák is! Volt egy nagyon okos, nagyon rendben lévő nyolcéves kisfiú, aki itthon a kora miatt – sajnos – senkinek nem kellett. Végül Olaszországban talált új családra. Ezt megelőzően azonban egy idősebb magyar házaspárnak is felajánlottuk, ám mivel volt egy kis beszédhibája is, ők a megismert dokumentációi alapján nemet mondtak. Az asszony később letámadott, hogy mit képzeltünk, hogy egy beteg gyereket ajánlottunk fel neki. A mi felfogásunk szerint a beszédhiba nem betegség, ők meg a tündéri gyereket meg sem nézték emiatt… Szerintem életük lehetőségét szalasztották el.

Én az idősebbeket meg az egyedülállókat arra bíztatom, hogy húzzák tágabbra a határokat, hiszen végül így is, úgy is egyedileg döntenek majd. Egyszóval, nem engedhetik meg azt a luxust, hogy mindenféle kritériumot bejelöljenek, hogy milyen gyermeket nem vállalnak. Ezzel azonban messze nem azt mondom, hogy vállalják be a számukra vállalhatatlan! Sőt!

– A többség viszont minél kisebb gyereket, lehetőleg újszülöttet szeretne.

– Igen, pedig az újszülött a legnagyobb megterhelés, és a legnagyobb zsákbamacska. Eleinte 24 órás embert igényel, „nincsenek hozzá kulcsok”, nincs napirendje, egy totál „fekete doboz”. Emiatt aztán mindenkiben ott van az extra félelem, hogy mi van akkor, ha baja van, miért sír, milyenek a képességei, hogy fog fejlődni, jaj vajon a genetika, a magzati élet… Ezért a szorongása is fokozott az újszülöttet örökbefogadó szülőnek.

– Sokakban az él, hogy egy kisbaba tiszta lap, majd az én képemre formálom…

– Ez nagyon nincsen így. Az élet, mint tudjuk, nem a születéssel kezdődik… Ilyen szempontból könnyebb egy olyan korú gyerekkel, akin már látszik a temperamentuma és le tudom mérni a hozzá való viszonyulásomat, s az övét is az enyémhez.

– Ez hány éves kor?

– Nagyjából egy éves kor fölött.

– Lehet előre jelezni, mikor lesz sikeres egy örökbefogadás, például a gyerek kora, állapota alapján, vagy hogy hány helyen élt addig?

– Ez így nem létezik, egyedi esetek vannak, nem lehet ezek alapján megjósolni.

Van egy érdekes jelenség: van, hogy egy gyermek örökbe adható, ám abban az aktuális állapotában nincs rá igény, és ezért óhatatlanul „várakozik” a rendszerben. Aztán fél év alatt gyönyörűen behozza a lemaradását, és valaki végül boldogan hazaviszi.

– Az aktája ezt követi?

– Persze. Az új törvény szerint minden gyereket új és aktuális, összegző szakvéleménnyel kell ellátni. Enélkül elvileg nem is adható örökbe. Ez kötelező, pont azért, hogy ne egy-kétéves anyagokból dolgozzunk.

Fábián-Dániel2-1024x725

– Mit változtatnál a hazai rendszeren?

– Rengeteget. Először is, azt kéne az államnak eldöntenie, hogy az örökbefogadást hogyan súlyozza. Most a családpolitikához tartozik, szerintem is annak a része, de akkor kezeljék is családként az örökbefogadókat. Ahogy én látom, az örökbefogadási szabályozást egyelőre nem teljesen harmonizálták a családpolitikával, a család védelme az örökbefogadás szabályozásában pedig nem teljeskörűen köszön vissza. Örökbefogadási szempontból meglepő módon sokkal inkább a születések számát ösztönzik a törvények, mint magát a család működését. Az anyasági támogatás, az apákat megillető ötnapos pótszabadság csak az újszülöttet örökbefogadóknak jár. A jelenlegi gyakorlattal az állam ráadásul így azt is üzeni, hogy az újszülötteket örökbefogadók preferáltak, a nem újszülötteket örökbefogadók pedig hozzájuk képest hátrányban vannak.

Egy családiműködés-fókuszú szemléletben az anyaságit megkapná az is, aki tízéves gyereket fogad örökbe, hiszen ő akkor válik annak a gyermeknek az anyjává akkor is, ha van már netán három másik gyereke. Az örökbefogadó apáknak pedig a gyermek korától függően adnék akár lépcsőzetesen növekvő pótszabadságot, hogy mondjuk egy nyolcéves gyermeket örökbefogadó családapa akár két, ne adj’ Isten, három hetet is otthon maradhasson az éppen formálódó családjával a kezdeti igen fontos és intenzív időszakban.

– Az örökbefogadók sokszor azon is meglepődnek, hogy ha kétévesnél idősebb gyerek érkezik, akkor már csak a havi 25 ezres gyes jár.

– Igen, a csecsemőgondozási díjat (a gyerek féléves koráig járó, legmagasabb összegű juttatás, azelőtt tgyás volt a neve) a gyermek korától függetlenül megadnám az örökbefogadóknak fél évig, amennyiben otthon maradnak a gyermekkel.

– Említetted, hogy az alkalmasságot is megszigorítanád.

– Igen. Minimális követelményeket vezetnék be. Megszabnék például egy minimális intelligenciahányadost. Egy szakmai megbeszélésen ezt tekintve 80-as IQ-ban maradtunk. A háziorvosi nyilatkozat részévé tenném, hogy tud-e arról, hogy betege rendszeres szakorvosi ellátásban részesül, s ha igen, mely problémával. Az érintett orvosi szakmai kollégiumok bevonásával felülvizsgálnám az eddigi betegséglistát. A már említett fegyverviselési egészségi alkalmassági feltételekhez hasonlóan a pszichiátria területéről felvenném például a személyiségzavarokat. Az alkohol- és kábítószerfüggést általánosságban kiterjeszteném a pszichoaktív szerekre és a játékszenvedélyre és internetfüggőségre. És igen, szorgalmaznám, hogy rosszindulatú daganatos vagy transzplantált beteg az ötéves túlélési időn belül ne fogadhasson örökbe. És nem azért, mert ki akarok tolni velük, hanem mert az örökbefogadandó gyermeknek szeretnék fizikailag és lelkileg is minél biztosabb hátteret biztosítani, és mert meg akarnám kímélni egy újabb veszteségélménytől. Ez iszonyú nagy felelősség. Az orvosoknak pedig szabadon választható elméleti továbbképzést vezetnék be a témában.

Az alkalmasság lépéseit is szigorítanám. A tanfolyam tematikáját átalakítanám. Markánsabban elválasztanám a gyakorlati részt az elméletitől. A gyakorlati részt lényegében helyzetgyakorlatokká alakítanám. S ezeket előbbre venném az alkalmassági folyamatban, hogy kiderüljön, hogy egy adott jelentkező hogyan tudna viszonyulni konkrét helyzetekhez. A tanfolyamot lehetne bővíteni, új modulokat bevezetni, például romamodult. A roma kultúráról részletesebben kellene beszélni. A roma gyerekek örökbefogadói – amennyiben igénylik – extra felkészítést is kaphatnának.

Most tapasztaljuk azt a problémát, hogy léteznek roma falvak roma nevelőszülőkkel, és a mi fővárosi jelentkezőink ledöbbennek a falun, a kultúra másságán, és vagy amint lehet, „visszamenekülnek” Pestre, vagy reklamálnak, s csak nagyon kevés szülő tudja ezeket a helyzeteket zökkenőmentesen venni.

– Jól értem, az a baj, hogy a nevelőszülő roma?

– Nem! Az a gond, hogy a fővárosi, jellemzően középosztálybeli jelentkező egy számára ismeretlen, teljesen más kulturális közeggel szembesül, aminek nem érti a „nyelvét”, így nem tudja kódolni, dekódolni a helyzeteket, melyekben aztán nem képes magát komfortosan érezni. Például vannak roma családok, ahol nem ritka, hogy szájon puszilják egymást. Aki ehhez nem szokott, annak ez sokkoló vagy provokáló tud lenni. Vagy a faluban mindenki tud az örökbefogadásról, holott ők diszkrétebben szerették volna kezelni.

Reklámok

85 responses »

  1. Nagyon tetszik az interju es nagyon orulok, hogy szo esik az alkalmassag kerdesenek lagysagarol. Egeszeben veve egy informativ, korrekt beszelgetes, koszi!

    Kedvelés

  2. Nekem nagyon nem volt szimpatikus ahogyan a “hölgy” nyilatkozott! Szerintem – és főleg ahhoz képest, hogy mi a szakmája, és milyen szakterületen dolgozik!- nagyon lélektelenül áll az emberekhez. Nem minden fekete vagy fehér és nem lehet az embereket ügyiratnak tekinteni.
    A másik problémám, hogy tele van olyan váddal, ami mögött nincs tény. Tele van olyan megállapítással, ami eléggé légből kapottnak tűnik. Olyan, mintha az egész arra menne ki, hogy az egyedüli üdvözítő a TEGYESZ, a civilek meg mintha csak nyerészkedő, hozzá nem értő, korrupt szervezetek lennének.

    Nekem ez az interjú inkább felháborító volt mint érdekes vagy tanulságos vagy hogy jajjdeszipiszupihogymáreztistudom 😦 😦 😦

    Kedvelés

    • Nos, én egyetértek, hogy legyen szigorúbb a rendszer, de akkor az ő soraikban is válogassák meg, hogy ki foglalkozzon emberekkel, és azokat mennyire kezeli partnerként (álmodik a nyomor).
      Amúgy meg minden szentnek maga felé hajlik a keze, és hajlamos a konkurenciát bizonyos oldalairól ismerni/ismertetni. Van a civileknek is előnyük, van biztos, amit nem úgy kezelnek, ahogy mindenki szerint kéne. Ez itt egy vélemény egy nyakig benne dolgozótól. Lehet, hogy egy vidéki ügyintéző inkább a túlterheltségre a pénztelenségre és a létszámhiányra helyezné a hangsúlyt – kinek mi…
      Ironikus kissé, hogy az utólag származási kikötést feloldók között nem a szándék, hanem a türelmetlenség áll. 5 év után én is türelmetlen lennék – 2 után is az vagyok, de vajon mért kell 5 évet várni? Ó megvan a válasz, de attól a választól még nem lesznek az örökbefogadásra várók elfogadóbbak, márpedig olyan ne vállaljon be roma kisgyereket, aki nem tud mit kezdeni ezzel az opcióval.

      Kedvelés

      • A kikötések feloldásával és a türelmetlenséggel kapcsolatban megint nem értek egyet. Aki elindul az örökbefogadás útján nagy valószínűséggel egyedül van ezzel a környezetében. Nincsenek barátai, ismerősei, akiknek a története által a gyakorlati dolgokba beleláthatna. Így aztán “türelmetlenségében” (vagyis inkább tapasztalatlanságában!) beikszel pár dolgot, amit éppen az adott lelkiállapotában képes beikszelni.
        Aztán telik az idő, eljár öf. csoportokba, előadásokra, találkozik olyanokkal, akik már örökbefogadtak, meghallgatja a történeteiket, a hétköznapjaikat, tisztulnak a dolgok, választ kap sok kérdésre. Találkozik magyar, roma, félroma, egészséges, testi fogyatékos, szellemi fogyatékos, súlyos beteg, stb. gyerekeket nevelő családokkal, beszélget velük, szélesedik a látókör és elgondolkodik azon (mert már van rá ideje, bőven), hogy ha vér szerinti gyermeke születne, milyen lenne, miket hozhatna magával a családi genetika. Aztán elgondolja az ember, hogy mennyi mindent nem tud a saját családjáról, a felmenőiről, a családi eseményeken szóba kerül sok minden, kiderül, hogy a nagypapa cukorbeteg volt, a dédimama roma származású, a harmad unokatestvér pedig egy örökletes betegségtől szenved.
        És ilyenkor felteszi magának a kérdést, hogy tutibiztos, hogy csak fehérbőrü, “garantáltan” magyar származású, egészséges baba lehet az Ő babája?

        Kedvelés

    • Valóban lélektelennek tűnik sok válasz. De az jutott eszembe, hogy Florence Nightingale, aki rengeteg dolgot alakított ki a betegápolásban és egészében véve nagyon sokat köszönhet neki a világ, az egyes emberekkel nem tudott szeretettel bánni, mert a nagy egészet nézte. Mégis az eszme, amit követett, jó volt. Talán itt is ez a helyzet.

      Kedvelés

  3. A magam részéről köszönöm, hogy ilyen nyílt és őszinte nyilatkozatot olvashattam arról, hogy végül is az egyes várakozói csoportoknak milyen esélyeik vannak az örökbefogadásra és az esélyeiket milyen tényezők befolyásolják.
    Bennem csak az az egy kérdés merült fel, hogy a kevésbé esélyes várakozóknak ugyanezeket az információkat, ugyanilyen őszintén miért nem mondják el a családgondozóik? Ezek az emberek sok-sok évet várnak, sokszor hiába, és közben reménykednek, mert nem tudják, hogy nincs sok esélyük.
    A gyermekvédelemben dolgozóknak természetesen elsősorban a gyermekeket és az ő érdekeiket kell figyelembe venni. De ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a gyermekvédelemben dolgozók, mint általában a segítő szakmák képviselői, erős empátiával rendelkező emberek, nem tudom elhinni, hogy a várakozók (csak mint egyszerűen embertársak) szenvedéseivel szemben érzéketlenek volnának.

    Kedvelés

  4. “Volt egy korrupciós ügyünk, és nem értette az ügyfél, hogy a borítékcsúsztatás bűncselekmény. Mondtuk, hogy ez itt nem megengedhető, és még ő volt felháborodva, hogy „de hiszen az egész ország így működik”. És sajnos a civilek – tisztelet a kivételnek – is ezt a benyomást erősítik.” Ebből egy az örökbefogadáson gondolkozónak az jön le, hogy a civileknek boritékot érdemes csúsztatni, egy vagy esetleg két szervezet kivételével. Pedig nem így működik, az arányok pont fordítva vannak. Egy vagy két szervezet lehet, akinél ilyen előfordul, nem? (én csak egyről hallottam, de hogy ez lenne a jellemző áltaában a civilekre az biztosan nincs így)

    Kedvelés

  5. Az interjú úgy sacc per kb. korrekt, az interjúalany válaszai is majdhogynem korrektnek mondanám, ha nem az lenne a szakmája, ami. Igen, Magyarországon az örökbefogadási kritériumok valóban nem túl szigorúak, ezt örökbefogadóként megerősítem. Ennek mi az oka? Mert még senki nem vette a fáradtságot, hogy egy teljesen általános teszt helyett egy specifikusat készítsen. (legalábbis, amit néhány éve használtak, azt bármelyik, általános intelligenciával bíró ember pontosan úgy tölti ki, ahogy azt elvárják tőle). Hogy miért érzik mégis azt, az örökbe fogadni szándékozó párok, hogy az alkalmassági procedúra kellemetlen? Elmesélek egy konkrét példát. A szóban forgó hölgy volt a mi pszihológiai elbeszélgetésünk levezetője. Az egy dolog, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján egyáltalán nem készült fel belőlünk, ahogy az a kérdéseiből kiderült. De attól a lekezelő stílustól, amit velünk szemben tanúsított, nagyon mocorgott a bicska a zsebemben. Nagyjából úgy kezelt minket, mint valami selejtes lényeket, akik nem voltak képesek összehozni egy gyereket, és csak azért, mert nem vállaltuk a lombikot (lévén semmilyen egészségügyi indoka nem volt, hogy nem estem teherbe), megkérdőjelezte, hogy akarunk-e igazán. Szép csendben kibekkeltük a ránk szánt idejét, utána pedig az én békés férjem komoly dicséretben részesített, hogy saját érdekeinket figyelembe véve nem osztottam meg a szóban forgó hölggyel a nagyon kikívánkozó véleményemet. Az örökbefogadó családok számos túlkapásól, nagyon szubjektív véleményalkotásról, szakmai hozzá nem értésről meséltek a csoportunkban, erről szerencsére csak hallomásból tudok, nekünk az összes kellemetlenségünk ennyi volt.

    Kedvelés

  6. A témához kevésbé értőként azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon ez a prioritásos rendszer, azaz hogy az örökbefogadók előre választhatnak a gyermek nemét, származását, egészségi állapotát illetően, illetve hogy tk. versenyezni kell a gyerekekért, nem káros-e az egész folyamatra nézve. Értem, hogy a gyermek érdeke, hogy az őt legjobban elfogadókhoz kerüljön, de ha a természetes gyermekvállalást nézem, ott sem tudom előre, hogy fiú lesz vagy lány, hogy nem lesz-e fogyatékkal élő, vagy krónikus beteg. A gyermekvállalással kinyitom az életem, a szívem valaki felé, a saját gyerekem ugyanúgy zsákbamacska. Jót tesz-e a folyamatnak, a későbbi közös életnek, hogy a szülők elvárásokat támaszthatnak a gyermekekkel szemben? Biztos van egy csomó érv a rendszer mellett, de nekem ez most nagyon megütötte a fülem.

    Kedvelés

    • Szia Bubba! Bocsánat, a spamek közé került a hozzászólásod először, azért most került ki.

      Az előzetes választás nagyban egyszerűsíti a rendszert. Képzeld el, hogy van egy fogyatékos gyerek – teljesen felesleges őt kiajánlani száz várakozónak, akik majd elutasítják, csak megy az ő ideje, megy a várakozóké, megy az ügyintézőké. Arról nem beszélve, hogy elutasítani egy gyereket is stressz és veszteség.

      A fogyatékos gyerekről már írtam korábban, hogy igen, születni is szokott olyan. Sok család össze is roppan. Mások megoldják. Más kényszerből elfogadni valamit mint önként vállalni. A gyermekvédelem célja nem az, hogy az embereket heroikus erőfeszítésekbe hajszolják bele, hanem hogy működő családok jöjjenek létre.
      https://orokbe.hu/2014/02/18/mit-valogatsz-ez-nem-piac/

      Kedvelés

  7. Gyakorlatias, érdekes összegzés. Jól lehet tovább gondolni, bár elég élesen érezni benne a rendszerben dolgozók kiábrándultságát. Nagy részét a gondoknak meg is értem, mindnyájan szembesültünk a felsorolt problémák egy részével – de talán kicsit sok az általánosítás. Nem hiszem, hogy attól, hogy egyszer-kétszer valami előfordult (daganatos beteg alkalmassá nyilvánítása), azt úgy kéne feltüntetni, mintha minden nap ezzel küzdenének. (Egyébként én is furcsállom, de nem lehet, hogy az öt év várakozási idő alatt úgyis kiderül, mi a túlélési esély? Amúgy meg ha épp beteg, úgysem ő lesz a befutó a 10 lehetséges családból. Ennek ellentétezésére én meg azt mondom, gyógyíthatatlan beteg gyereknél is volt, hogy felmerült a szakszolálatnál az örökbe adás gondolata. Nem került rá sor, de az nem ugyanilyen emberten helyzetet teremtett volna? Azt sem gondolom, hogy attól, hogy egyszer egy terhes nő már fogadott örökbe gyereket – nem tudom, miféle furcsa gondolkodása lehetett neki is, meg annak is, aki ezt aláírta – minden normális örökbefogadási referens ilyen esetben nem pakolja félre automatikusan az aktát.) A helyzet az, hogy a hatóság biztosan nem tökéletes, talán a háziorvos sem, sőt a civil szervezeteknél is látunk furcsaságot, de valamiért a jogalkotó mégis felruházta mindegyiküket azzal a jogkörrel, amivel. Hogy mondjon véleményt, vagy döntsön el egy ügyet. És ezt nem biztos, hogy pont úgy teszi, ahogy a tegyesz gondolná, de erre való a jogorvoslat. Igen, vannak rossz orvosi vélemények, helytelen határozatok is, és tisztességtelen emberek a jó célra létesült szervezetekben, sőt erkölcstelen ügyeskedők is az örökbe fogadásra várók közt. De láttam én már (igaz, csak egyszer) a szakszolgálattól is pszichológiai és szoc munkás véleményt olyat, hogy kútba kellett ugrani a primitívségétől. A rendszer nem tökéletes, sok a hibája, amint az embereknek is, akik benne vannak bármilyen státuszban. De azért van ennyi résztvevője egy folyamatnak, hogy valahol majd csak kibukik a valóság. A szabályozást persze bőven lehetne – kell is – jobbítani, de az az igazság, hogy ha legalább a szereplők nagy része normálisan, felelősséggel teszi a dolgát, azért az esetek nagy részében eddig is és ez után is normális eredményre lehetett, lehet jutni.

    Kedvelés

    • Szia! Üdv a blogon!
      Az a gond, hogy ha valakinek van határozata, a civilektől kaphat gyereket (akik nem látják az orvosi véleményt), vagy, némi ügyességgel, magánúton is szerez.

      Kedvelés

    • Nagyon vitatkoznék az első pár mondattal. Kétszer fordultunk örökbefogadás miatt a budapesti tegyeszhez. Az első alkalommal rendkívül meglepődtem, mert pont arra számítottam, hogy kiábrándult emberek tömkellegével találkozom majd, akik az aktáik mögül unottan írogatnak. Ezzel szemben nagyon kedves, készséges, alapos emberekkel találkoztunk és mindenki kedves volt. A fenti hölggyel nem találkoztam, de akikkel igen, azoknak mind tisztelettel adóztam, hogy ilyen lelkiismeretesen és nem lehangoltan végzik a munkájukat. Egyszer, amíg az előtérben vártam, a mellettem ülő asztalnál egy tegyeszes munkatárs egy roma nőt, gyerekét és anyukáját fogadta, valamit átbeszélt velük. Nem tudom, miről volt szó, de nagyon kedves és segítőkész volt velük, egyáltalán nem volt leereszkedő. Jól esett ezt hallani. Máshol valóban találkoztunk kiábrándító emberekkel, két gyámhivatalban is, de a budapesti tegyeszre semmi panaszunk nem lehetett.

      Kedvelés

  8. Speciel Nedda pont az a szakember, aki komolyan veszi a feladatát, néha túlságosan is. Errefelé mi ehhez nem vagyunk szokva, ez az urambátyám országa, ahol rengeteg a szabály, de senki sem tartja be őket. Ebben az interjúban kimondott egy nagyon fontos szót: alázat. Mondjuk az nekem se tetszik, ahogy orvososdit játszik.

    Kedvelés

  9. Sajnos én úgy érzem, hogy az örökbefogadók sokáig csak akták, az állami és civil rendszerben is csak számok, sorszámozott akták. Jó lenne, ha szigorúbb kritériumok lennének. Szűrné a rendszert a szigorúbb szabályozás. Személy szerint nagyon belterjesnek érzem a meglévő civil és állami szereplőket, “boríték nélkül” is működik, a “valakinekvalakiismerőse” helyzetek, amikor valaki hamarabb sorra kerül. Sajnálom, hogy azt érzem, hogy ez a rendszer nem fog csak úgy egykönnyen megváltozni…Nyíltabban, egyenesebben kellene az örökbefogadásról beszélni. Örülök, hogy itt a blogon sokféle cikkel találkozunk, többek között ezzel is, amely elgondolkodtató volt a számomra. Kérdésem,hogyha már ez több helyen megjelent, hogy máshol 1 év a folyamat, intenzívebb, akkor mért nem tesznek lépést ez ügyben az illetékes szakemberek, hogy ez nálunk is így legyen? Szerintem is rövid az idő, amíg a határozatot megkapjuk és hosszú a várakozási idő, közelíteni lehetne egy hosszabb felkészítéssel és ez már alapból egy szűrő is lenne, hogy aki végigcsinálja, talán jobban készen áll az örökbefogadás minden helyzetére.

    Kedvelés

  10. Szerintem jó ha a pszichológus kissé provokáló, hiszen akkor bukik ki a szög a zsákból, akkor tudja lemérni, hogy egyes feltevések milyen reakciókat váltanak ki, stb. Én legalább is erre számítottam anno, és bejött, nem lepődtem meg, szerintem ez a dolga, amikor egy örökbefogadni szándékozó pár elmegy a pszichológussal beszélgetni nem terápiára megy, hanem arra, hogy megalapítsak alkalmas-e. Nekem tetszett az informatív interjú, bár azért szerintem is kicsit sarkított, mert igenis mennek a tegyésztől is külföldre gyerekek akik itthon is találnának szülőt, nem nagyon értem én ezt, de tudom, hogy van ilyen. Persze az nem a fővárosban történt.
    DE! még úgyis rengeteg “misztériumra” fény derült. Jó, hogy vállalta az interjút, meg ha kicsit nyers is a stílusa, és latszik hogy Stratégiával és marketinggel foglalkozott- foglalkozik. – Szerintem őszinte és ezt jobban becsülöm mint a finomkodást… de tény, ha valaki esélytelen annak meg kellene mondani, és nem reményt ébreszteni benne, ezzel olyan mintha ők játszanának az emberekkel, ez nem tetszett.

    Kedvelés

  11. Én azt nem értem, hogy miért kellene az alkalmassági procedúrát szigorítani, ha évről évre nő az örökbefogadások száma, míg a sikertelenek stagnálnak, vagyis az arány javuló tendenciát mutat. Ráadásul így is több a gyerek, mint a jelentkező, és sok gyerek végül külföldön köt ki, meg számos gyerek örökbefogadhatósági határozata lejár, és az állami rendszerben marad. Miért szükséges a szigorìtás? Csak azért, mert külföldön szigorúbb? De ott nincs is ennyi állami gondozott. Nem az a gyerek érdeke, hogy családban nőjjön fel? Nem azt kellene propagálni, hogy aki szeretetet adna egy gyereknek, megtehesse? Miért kell mesterségesen növelni a várakozást? Ráadásul ő mondta, hogy egyre többen jelentkeznek, és a Tegyesz alkalmasság alapján mérlegel, és azoknak, akik alulról ütik az alkalmasságit nem ajánlanak ki gyereket, akkor ezek szerint a rendszer kitermeli a szelekciót.

    Kedvelés

    • Egyetértek veled. Azonban az, hogy valaki mitől súrolja alulról az alkalmasságot, nekem még mindig kicsit homályos. Ahol osztályozzák a teljesítményt (iskola), ott még valahogyan mérhető is. De nálunk? Van egy olyan érzésem, hogy a szimpátia, mint abszolút szubjektív tényező, sajnos erősen beleszámít az alkalmasság megítélésébe.
      A másik, amit nem értek, hogy miért kulcsszó az: alázat. Az alázat alá-fölé rendeltségi viszonyt jelent. Akinek alázatosnak kell lennie, az elnyomott. Én eddig azt hittem, hogy ebben a rendszerben egyenrangú, értelmes, közös ügyben együttműködő felnőtt emberek a szereplők.

      Kedvelés

      • Ha jól olvasom, nem a hivatal és az örökbefogadni szándékozók közti alázatról beszélt, hanem arról az alázatról, amit az ember például a munkája iránt vagy egy élethelyzet megoldása közben érezhet.

        Kedvelés

          • Ildikó, ez érzelmi intelligencia kérdése, ami egyébként tanulható és fejleszthető, bár konkrét mérőszámok nyilván nincsenek, de könnyen észlelhető a jelenléte (vagy épp a hiánya) egy embernél :). Itt az alap kiindulás az, hogy magamat a másikkal egyenrangúnak tekintem és elfogadom, innen ered a tisztelet, a kompromisszumkészség, a mások szempontjainak figyelembe vétele (a magaméi mellett), az együttműködés elve. Innen már nincs messze az alázat.

            Kedvelés

      • A Mózeskosár legutóbbi eseményén elhangzott egy példa: ha valakinek meghalt a gyereke, és ezt nem teljesen dolgozta fel, akkor lehet, hogy kap alkalmasságot, de aki elolvassa a pszichológiai szakvéleményt, az inkább valaki másnak fogja jó eséllyel kiajánlani a gyereket.

        Kedvelés

    • Akkor lenne értelme az alkalmassági szigorításának, ha azok kiesnének, akik most alulról is alig súrolják a vizsgálatot. Így ők nem reménykednének abban, hoy gyereket kapnak, miközben a döntéshozók ezt már az elején látják. Ilyen szempontból mind az ilyen várakozók, mind az ő anyagaikkal foglalkozók időrablása megy.

      Nekem például érdekes volt, hogy IQ tesztet javasol. Ez egy érdekes kérdés, hogy alacsony intelligenciahányadossal rendelkezők alkalmatlanok/nagy rizikófaktort jelentenek a gyermeknevelésben? Vagy inkább arról van szó, hogy inkább ne rájuk bízzuk azokat a gyerekeket, akiknek új szülőket keresünk ha vannak mások is?

      Kedvelés

      • Cosima, csak ismételni tudom, amit előzőleg már leírtam, hogy az “alulról súrolás” az nem jelent mindig objektív tényezőt. Tehát a paraméterek szerint szerényebben teljesítő, ámde alázatos várakozók alkalmasabbnak tekintendők, mint mondjuk a “türelmetlenkedő”, de inkább megfelelő várakozók. Értsd: “pofára” is megy. Ha a nem szimpatikusakat nem szórják ki mindjárt, még lehet esélyük, hogy hátha tudnak menet közben javítani.
        Az IQ-nál sem értek veled egyet teljesen, ugyanis ismerek olyan várakozókat, akiknek jóval magasabb az IQ-ja, mint 80, de a pszichológus asszony által fent említett “nemkívánatos” kategóriák egyikébe ettől még bőven beleillenek.

        Kedvelés

        • Nekem az alkalmasságiról egy hiteles forrásom van, a saját magam tapasztalata. Fogalmam sincs, más helyeken és másoknak hogyan megy. Nedda is az Alföldi utcából mondja a szempontjait, amik nem feltétlenül fedik pl. a Csongrád megyei állapotokat. Így tehát nem tudok ahhoz hozzá szólni, hogy pofára megy-e valahol az alkalmassági vizsgálat. Mindenestre azért legalább van néhány olyan tényező, ami objektív: lakáskörülmények, munkahely, jövedelem, iskolai végzettség, egészségügyi anamnézis stb. Ugyanakkor mindenki sokkal jobban járna, ha lenne egy sorvezető – miért is titkos ez? – hogy melyik kategóriában mi a 10 pontos és mi az 1 pontos “eredmény”. Amennyiben a pszichológia valamennyire egzakt tudomány, nyugodtan közzétehetnék azt is, hogy miért “jár levonás”. Persze ez azt feltételezné, hogy egységes szempontok mentén megy a vizsgálat, ami valószínűleg nincs így. És itt a probléma. Ezért érezhetik sokan úgy, hogy pofára megy a játék, kiismerhetetlen, hogy ki hol áll és miért. Ezen kellene dolgozniuk a szakembereknek.

          Kedvelés

    • Nem nő az örökbefogadások száma. 700 és 900 között van évek óta durván, nincs jelentős növekedés, legfeljebb kis hullámzás.

      Több a gyerek, mint a jelentkező, de a jelentkezők nagy része a gyerekek egy kicsi (mondjuk 0-3 éves) csoportjára vár, itt erős túljelentkezés van.

      Kedvelés

      • Jó, de közben egyedülállók várnak nagyobb gyerekre, és azt mondják, hogy nincs ilyen örökbefogadható gyermek. Amúgy a kérdésemre még mindig nincs számomra érthető válasz: Mi indokolja az alkalmassági procedúra szigorítását?

        Tegyük fel, hogy szigorodnak a feltételek, mi lesz az eredménye? Sokan kiesnek, olyanok is, akik gyermekhez jutottak a mostani rendszerben, és az élet őket igazolta, mert megfelelő otthont biztosítanak a kicsinek, és mondjuk nem méltóztattak meghalni a fránya daganatos betegségben, pedig az öt év nem telt el, vagy mégsem olyan bekattantak, csak nagyon gyereket szerettek volna, és azért türelmetlenkedtek. Engem azért az mélységesen megdöbbent, hogy az orvosokról úgy általánosságban feltételezik a megvehetőséget, míg a tegyesz persze teljesen mentes a korrupciótól.

        Kedvelés

        • Nem ide tartozik, de én azon is nagyon ki vagyok akadva, hogy az orvosokról általánosan feltételezik a megvehetőséget, miközben az én generációm (és a fiatalabbak) jelentős része már azért lesz pályaelhagyó/megy külföldre, mert taszítja ez a rendszer – de az itthon és pályán maradók között sem vagyok egyedül, aki nem eladó. De ez persze a többségben fel sem merül.

          Kedvelés

  12. Vitába szállnék,azzal,hogy terhesen nem lehet örökbe fogadni,Budapesten.
    Több lombikunk is volt,amiről mindig tudtak a tegyesznél,
    velünk izgulták végig,hogy sikerüljön.14 hetes voltam amikor a kiajánlásunk megtörtént,már látszott a pocakomon.Azt mondták a tegyesznél, ne reklámozzuk ,akkor örökbe fogadhatjuk a kislányunkat.
    Öf rendre meg is történt.Öszre már két gyerek ülés volt az autónkban.Igaz ez 2013ban volt,akkor még nem játszottak istent a pszihologusok.
    Nem értem miért kell lenézni valakit,ha lombikkal próbálkozik,vagy ha nem vállalja a kockázatot.Nekünk a hatodik sikerült,de ezzel nem érzem magam kevesebbnek.Sokszor a nyilatkozatokból a személyes tapasztalatokból azt érzem,mindig úgy formálnak véleményt,amilyen lábbal felkeltek.

    Kedvelés

    • Szia! Üdv a blogon!
      És milyen idős gyereket fogadtál örökbe? Hogy alakultak az első hónapok?

      Az, hogy örökbefogadás közben nem szerencsés lombikozni, ma egy elég széleskörű szakmai álláspontnak tűnik. https://orokbe.hu/2014/02/28/az-orokbefogadas-is-szuloi-identitas/
      Nem találkoztam még olyan szakemberrel, aki szerint ez jó dolog és így kell csinálni.
      Lehet, hogy valaki kivételt tesz, behunyja a szemét, úgy találja, hogy az a család kivételesen boldogulni fog ilyen helyzetben is, neadjisten nem hallott még erről, de nem “amilyen lábbal felkelt”, hanem ez egy irányelv, aminek az ellenkezője mellett nehéz szakmai érveket felsorakoztatni.

      Kedvelés

  13. Nekünk Nedda volt a pszichológusunk. Szimpatkus szakember benyomását keltette, kellmees beszélgetés volt a “vizsgahelyzet” ellenére.

    Gondolom, pszichológusként nem ő az illetékes, de érdekelne, hogy a TEGYESZ-nél miért fogadják el olyan nehezen azt, ha valaki nem tesz származási kikötést? Miért kell határozottan nyomatékosítani, többször külön kérni, hogy írják bele a jelentkezésbe? Úgy vannak vele, hogy a jelentkezők ezt csak politikai korrektségből mondják és úgysem gondolják komolyan?

    Nem igazán tetszik az, hogy az állami rendszer és a civilek ahelyett, hogy partnerségben dolgoznának egymással és azáltal hatékonyabbá tennék az örökbefogadást, mintha lövészárokban működnének. Nem akarok fogadatlan prókátor lenni, de örülnék, ha a civilektől valaki felszólalna és visszautasítaná a vádakat. Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy sokkal transzparensebb működésre lenne szükség minkét rendszerben! A minimum az lenne, hogy mind a Tegyesz, mind a civilek évente önként kitennék a RÉSZLETES statisztikát a honlapjukra.

    Kedvelés

      • 🙂 Kimaradt a kommentemből, hogy természetesen ezen az oldalon a te munkád révén szuper statisztikák vannak! De ez szerintem nem jelenti azt, hogy az érintett hivataloknak szervezeteknek ne kellene a saját honlapjaikon mindenféle utánajárás nélkül önként kitenniük azokat az adatokat, amik rendelkezésre állnak. Tyúklépés lenne a transzparencia felé, de fontos lenne.

        Kedvelés

  14. Azt is állítja Nedda, hogy a gyerekek aktája követi a változásokat, Viszont az eddig megismert történetekből mindig az derült ki, hogy az akták vagy nem voltak frissítve kellőképpen vagy pedig nem voltak pontosak pl. az egészségügyi állapotot illetően. Történt valami változás ezügyben, azért állítja ezt határozottan?

    Kedvelés

  15. Több hozzászólónak:
    a szakemberek (nyilván a kudarcos esetekből) megpróbálják már a kockázatot is minimalizálni.
    Tehát lehet, hogy adott esetben meggyógyul a rákos beteg, vagy jól fogja kezelni a lombik mellett örökbefogadás szitut az illető, de ha ők azt látták, hogy száz ilyen esetből harminc vagy ötven jóvátehetetlen krízist okozott, akkor inkább kiszűrik az egész problémakört. Nem teszik ki ilyen kockázatnak a családokat, még ha egy részük meg is birkózna vele.
    Ugyanez a testvérek közti korkülönbségre, a meglevőnél idősebb gyerek örökbefogadásának tilalmára vagy a 45-ös korkülönbségre is igaz. Lehet, hogy az adott ötvenéves még kilencvenévesen is nagyon fickós lesz, és simán beleférne az idejébe egy kisbaba, de ettől még a többség nem ilyen. És, ha van egy szabály, az annak is elejét veszi, hogy “az X is kapott ötvenévesen újszülöttet, akkor én miért nem kaphatok?”

    A “milyen gyereket kaphat” kérdéshez: nekem ebből az interjúból (és egy másikból, ami később fog megjelenni) az állt össze, hogy ilyen túljelentkezés mellett nem feltétlenül kapja meg mindenki a “maximumot”, amire jogosult. Pl. egy ötvenéves egyedülálló törvény szerint kaphatna még ötévest is, de valószínűleg az ötévesnél nem őt, hanem egy nála fiatalabb vagy házasabb jelentkezőt választanak. Őt meg mondjuk egy nyolcévesnél választják ki, inkább, mint az 53 évest. Erre céloz Nedda, hogy szabják minél tágabbra a feltételeket, hogy esélyük legyen.

    Kedvelés

    • Hivatkozott itt a külföldi jóval szigorúbb gyakorlatra, de ott pl. rendszeresen látok olyat, hogy a legkisebb családtagnál idősebb gyereket fogadnak örökbe. Ott ez nem probléma? (Nem, mintha érintene, csak mindig megállapítom…)

      Kedvelés

  16. Lehet, hogy mi ilyen “szerencsétlen” kivételek vagyunk, de én végig úgy éreztem, hogy az, hogy nekünk vannak vér szerinti gyerekeink kifejezetten hátrány. Persze elhangzott, hogy a gyereknek keresnek szülőt, de azért utána mégis arról beszéltek, hogy hány olyan ember van, akinek egyáltalán nincsen gyereke, és hát azért inkább őket kellene gyerekhez “juttatni”. És, hogy az örökbe fogadásra váró gyerekeknek jobbára nem érdeke egy nagycsaládba kerülni, mert így nem jut rájuk az az extra figyelem, amire nekik különösen szükségük lenne (=ne is reménykedjünk).

    Amúgy is nehezen “kezelem” a pszichológusokkal való találkozást, eddig életem során többel kerültem kapcsolatba, és mélységes csalódás volt mindegyik.

    Kedvelés

    • Szerintem a tesgyeszesek kifejezetten jól szoktak venni ha már van gyerek a családban, de én ismerek olyan aki 6. gyereket akart és elgondolkozott az öfön, na őt lebeszéltek, aztán meg is szülte a hatodik gyerekét. Ő pl. nem gondolta annyira komolyan, mármint gyereket akart, minden oké volt, értelmes nő, szimpi család, de a meglevő másik 5-ttel szemben nem biztos, hogy tudott volna annyi időt szakítani az új jövevényre amennyit kellett volna… Két gyerek mellett szerintem nem olyan problémás 3. gyereket bevállalni. Az az elfogadott, ha fiatalabb az örökbefogadott gyerek, mert ha idősebb, akkor a kevesebb figyelmet kap, és nem nem gonoszság a szülő részéről, hanem ez így normális, de egy öf gyereknek ennél több törődés kell, főleg az elején.

      Kedvelés

      • Majdnem hasonló helyzet, csak én egészen biztos nem fogok már többet szülni. Elég volt. Szerintem amúgy ez egy sztereotípia, ami nagyon élesen él az egész társadalomban, hogy sok gyerek=kevesebb figyelem=elhanyagolt gyerekek. Ez pont olyan hülyeség, mint a “szegény egykék”.

        Kedvelés

  17. Fontos infó annak, aki még nem volt nála, hogy Nedda ajtaján nem kopogunk. Soha. Inkább egy oroszlánketrecbe nyitnék be hívatlanul, mint hozzá. 🙂

    A címben kiemelt mondat telitalálat, gratulálok. Az interjúhoz is.

    Kedvelés

    • Nekem ez döbbenetes! Ilyen dolgok miatt is rendül meg az ember bizalma. Persze ez egy kicsit más helyet, mint amikor az ember segítségért fordul egy pszichológushoz, de akkor is.

      Kedvelés

      • A kopogásra gondolsz? Szó szerint értettem. Ezt páran talán itt is megerősíthetik…

        Kétszer is volt, hogy valaki megzavarta, amíg mi benn voltunk. Amit kaptak, azt nem tették zsebre. Persze tényleg zavaró, ha egy pszichológusi vizsgálatba belekopog vagy beletelefonál valaki.

        De szerintem nem értem a hozzászólásodat.

        Kedvelés

        • Mondjuk ha én kiírnám az ajtómra, hogy “kérem, ne zavarjanak, vizsgálat zajlik”, és ennek ellenére mégis bekopog, akkor én is eléggé morcos lennék.

          Kedvelés

          • Azert nem hiszem, hogy ilyen hirre kellene, hogy legyen egy pszchiologusnak… Hiszen oke, h egy fontos vizsgalat, de az eletben hanyszor van hirtelen varatlan olyan szituacio foleg a gyereknevelesben, amikor az embert ugymond megzavarjak, s akkor is fontos, hogy hogyan reagalod le, illetve mennyire zokkent ki. Pl a gyerektol erkezo varatlan kerdes a tomott buszon, vagy a homokozoban a masik anyukatol, amikor eppen a homoksuti keszul 🙂 stb… Tehat, en szerintem, ha nem szerepet jatszik az ember, akkor egy bekopogo ember, vagy egy telefon nem zavarhatja meg, egyik felet sem, annyira hogy durvan kellene lekezelni….. Nincs kozunk a szituaciohoz egyebkent.

            Kedvelés

            • Amikor mi ott voltunk, nem volt kiírva, és később ismerősök meg is szívták ugyanezt. Ezért gondoltam, hogy legalább ide kiírom, ha már az ajtajára nem tudom.

              Kedvelés

    • Csatlakozva hozzád, nem tudom, lehet, hogy furcsát fogok mondani, de bennem végig az motoszkál, hogy ez az interjú (amellett, hogy nagyon informatív és talán a Tegyesz által eredetileg szándékoltnál kicsit több kulisszatitkot is oszt meg), felér egy önkéntes “karakter-gyilkossággal” is (a politikából kölcsönözve a kifejezést).

      Kedvelés

  18. Kedves Nedda!

    Nagyon jó, hogy így összefoglalta a rendszer működését, a feltételeket és az esetleges anomáliákat is.
    A legtöbb állításával messzemenőkig egyetértek.
    Azt tapasztaltam a felkészítő tanfolyamon, hogy sok párnak fogalma sincs arról, hogy itt a gyerekeknek keresnek szülőt, és nem pedig a meddő pároknak gyereket. Azt sem értették, hogy miért nem lehet választani a gyerekek közül.
    2006-ban fogadtam örökbe egyedülállóként egy három és fél éves kislányt (36 évesen). Normálisan éldegélünk, szeretetben, jó hangulatban.
    Egy megjegyzésem lenne, mégpedig az, hogy a transzplantált embernek véleményem szerint felesleges 5 évet várnia a műtét után, mivel, ha jól sikerül a transzplantáció, 3-4 hónap, és éli a beteg a normális életét, ha nem sikerül jól, akkor pedig a jelenlegi törvények szerint is alkalmatlan az örökbefogadásra. (a daganatos beteg az más kérdés, mert ott az öt év túlélés valóban a gyógyulást jelenti.) Magam is vesetranszplantált vagyok, egy évvel a műtét után lettem anyuka, és örülök, hogy nem kellett 40 éves koromig várni.

    Tisztelettel: Kottász Márta

    Kedvelés

  19. Tetszett az interjú, főleg a mélysége és alapossága. De két kérdést mégis hiányolok belőle, amit ha esetleg még utólag fel lehetne tenni, nagyon örülnék neki: mi a véleménye a 6 hetes korig történő visszalépésről az örökbeadó esetében, illetve az örökbeadott gyerekek követéséről, külön az első és kőülön a többedik gyerek örökbefogadására is kitérve. Na ez persze elég kifejtendő válasz, de ha mégis van rá esély, hogy megtudjuk Nedda véleményét. Érdekelne az ő hozzáállása ehhez. A civil szervezeteknél eléggé összecsengett a vélemény ebben a kérdésben.

    Kedvelés

  20. Na, veszek egy mély lélegzetet, és elszámolok tízig. Lehet le fogtok hurrogni, de nekem ez a cikk nagyon nem tetszett. El sem olvastam végig. Először is, az addig rendben van, hogy végső stádiumban lévő vagy már nagyon legyengült, kemoterápiára járó betegnek nem utalnak ki gyermeket. De! Ki garantálja, hogy bármelyikünk az örökbefogadás után nem lesz beteg, nem éri baleset…?! Arról a “kedves” hölgy még nem hallott, hogy az örömnek, a boldogságnak gyógyító ereje lehet? Hogy talán lesz miért élni, és ez ad erőt ad a betegség legyőzéséhez?
    Másik, lombik közben miért is nem lehetne örökbe fogadni? Ezt megint nem értem! És ha az örökbefogadás közben, után szinte rögtön teherbe esek? Gondolja akkor az örökbefogadott gyermek rögtön mostohagyermek státuszba kerülne? Mi pontosan ilyen, hogy is mondjam, szívtelennek tűnő illetékeshez kerültünk. Az elbeszélgetés, ami a pszichológiai vizsgálat után következett, inkább inkvizíciós kínvallatásnak tűnt. Az én kedves, beszédes férjem öt perc után magába zárkózott, hogy mentsem a helyzetet én beszéltem. Szörnyű volt! Utánna ültünk a kocsiban, remegett az egész ember. Értem én, hogy szűrni kell, de aki végigszenvedett 16 évet, éjszakákat sírt át, meghízott, kiszőrösödött a sok hormongyógyszertől, belebetegedett a rokonok, ismerősök, szülők, anyós! örökös zaklatásaiba, hogy miért nincs gyermek,az az örökbefogadást komolyan gondolja. Legyen inkább több és sokkal komolyabb pszichológiai vizsgálat, a várakozás alatt is (hozzánk sem szólt senki a két év alatt, ha érdeklődtünk, felháborodtak)akár, szűrjék ki azon az alkalmatlanokat.

    Kedvelés

    • Kedves Rodinia!
      Teljesen egyet értek veled, megalázó, ahogy bánnak az emberrel és igen is hogy fogadnak el pénzt, ezt a buszon hallottam.

      Kedvelés

  21. Sziasztok! Egy-két hónapja találtam rá erre a fórumra, és nagyon megörültem neki. Visszamenőleg is olvasok cikkeket, hogy behozzam a lemaradásom, így találtam rá erre az interjúra. Remélem, még kaphatok választ.

    A férjemmel két vér szerinti gyerekünk van, de nagyon szeretnénk egy harmadik gyerkőcöt is. Tudnék még szülni, nincs semmi problémánk, de szeretnénk esélyt adni egy olyan gyereknek, akinek erre szüksége van.
    Arra hamar rájöttünk, hogy a fehér bőrű kisbabákért túljelentkezés van. Mi nem szeretnénk mástól elvenni a lehetőséget, nem mintha tudnánk, és évekig sem szeretnénk várakozni, így hamar amellett döntöttünk, hogy roma származású gyereket szeretnénk örökbe fogadni.
    Amit eddig olvastam és kérdezősködtem úgy látom, és ebben ez a cikk is megerősített, hogy roma gyerekekért nincs sorban állás. Az viszont még mindig kérdéses bennem, hogy hány éves roma gyerek az, akiért nem kapkodnak. A babák is ide tartoznak, vagy 1 éves kor alatt azért örökbe szokták őket fogadni?
    A tegyeszhez márciusra kaptunk időpontot. Nem lepődtem meg, de az okát nem teljesen értem: ennyire kevés az ott dolgozó alkalmazott, vagy ez is azt jelzi, hogy rengetegen szeretnének örökbe fogadni?

    Kedvelés

    • Szia! Üdv a blogon.
      Eszerint Pest megyében laktok 🙂

      Ha a sorbanállás idejét kérded: nincs lényegi különbség életkor szerint, azaz egy ötéves roma gyerekre nem feltétlenül kell kevesebbet várni, mint egy csecsemőre (viszont két gyerekkel már szűkülnek a lehetőségeitek).

      Ha az a kérdés, hogy ki az a gyerek, aki nélkületek a rendszerben maradna, a nem nagyon durván beteg gyerekek mindig találnak szülőket. Nyilván minél idősebb, annál nehezebb. Szerintem a kétéves roma kisfiúnál van egy határvonal, afölött már kevesen vállalnak (és főleg fiút). De itt a blogon is számos olvasó van, aki ilyet fogadott örökbe.

      Szóval inkább azt találd ki, ti milyen gyereket tudnátok jól beilleszteni a családba.

      Kedvelés

  22. Sziasztok! Nagyon tetszik a cikk, sok érdekes dolog van benne.
    Amit viszont mi másként tapasztaltunk, az a “naprakész infók a gyerekről” dolog. Biztos, hogy ezt nehéz tényleg naprakészen tartani, de szerintem ez a legfontosabb. Pl. a legutóbbi kiajánlás alkalmával azt olvastuk, hogy a kislány gyógycipőt hord. Aztán mikor találkoztunk, kiderült ,hogy semmi baja a lábának, soha nem hordott gyógycipőt. Azért ilyenekre oda kellene figyelni, mert szerintem nem egy ilyen eset van, és sok gyerek talán pont ezért esik el a leendő szüleitől, mert az örökbefogadók megijednek az olvasott anyagtól és nem is nézik meg a gyereket. Pedig lehet, hogy már egész más a helyzet.

    Kedvelés

    • nekünk meg nem volt benne a gyógycipő, és most már segíteni se tudunk rajta, sok mindenért jár külön pénz a kicsi ellátás mellé….

      Kedvelés

  23. Sziasztok! Kicsit mindenki hozzászòlásában érzek igazságot, legyen az negatìv vagy pozitìv tartalmù. Mindannyian a saját tapasztalatainkkat tudjuk csak elmondani, azok pedig mindenkinek mások. Vannak jòl és kevésbé jòl mûködô dolgok a rendszerben, sôt az embereknek is lehetnek jò és rossz napjaik…például nálunk két alkalmas a pszichològiai vizsgálat és elsô alkalommal a hölgy olyan volt, mint egy teljesen antiszociális befeszült fegyôr( nem voltunk boldogok😊) de a második alkalommal már jobb lábbal kelhetett, mert kedves volt és nem kellett feszengeni, pedig akkor meg mi mentünk oda ùgy, mintha foghùzás közelegne😊 Egy kicsit engem is zavar az örökbefogadòk felé irányulò hozzáállása a cikknek, mint hogy ha nem tudsz (szònélkül) türelmesen várni hosszù évekig, akkor az a szülôi kapacitásodat minôsìti…természetesen nem jò irányba…mondjuk kettesre😉 mindenki reménykedjen, hogy jò az önértékelése😊 Az a baj, hogy valòszìnûleg senki nem megy oda ùgy, hogy nem vagyok alkalmas felnevelni egy gyereket, de azért szeretnék örökbefogadni. Az viszont több szempontbòl is rombolò a várakozònak szerintem ha csak hitegetik, de gyermeket soha nem kap. Ezzel csùfosan tönkre lehet tenni embereket. De ez megint csak egy ember véleménye, az enyém! Jò tisztában lenni egyébként a központi hozzáállással, hasznos volt ez az olvasmány több szempontbòl is. 😊

    Kedvelés

  24. Sziasztok!

    Mi is Neddánál voltunk beszélgetésen.

    Érdekes információ számomra, a daganatos betegség utáni ötéves türelmi idő ennyire latba esik. Én azonban még nem teljesen gyógyult rákosként fogadtam örökbe. Igaz, a beszélgetés során abban megállapodtunk, hogyha rosszabbodna az állapotom, netán kiújul a daganat, azt mindenképpen jelezzük. Hál’ istennek egyik sem történt. Azóta pedig már gyógyultnak is számítok.

    A másik érdekesség, amit a blogról tudtam meg, hogy nem is olyan gyakori, hogy örökbefogadást követően teherbe esik az anyuka. Olyan szerencsés vagyok, hogy velem ez a csoda is megtörtént.

    Neddával kapcsolatban megjegyezném, hogy a világon semmilyen negatív érzésem nem volt a beszélgetés során. Egyáltalán nem volt elutasító, pedig csak másfél évvel a rákos diagnózisom után voltunk. Ami a fentiek fényében viszonylag korai. Mégsem volt elutasító, sőt még azt is mondta, hogy jó, hogy nem rögtön a műtét és a kezelések után jöttünk.

    Kedvelés

  25. Visszajelzés: Meglevőnél idősebb gyerek örökbefogadása | Örökbe.hu

  26. Sziasztok, szívesen megkérdeztem volna a hölgytől, hogy arra vonatkozóan mi kenne a javaslata, hogy olyan sokan várnak évekig, mire örökbeadhatóvá válnak, holott a vérszerinti család nem is foglalkozik velük. Ez is a rendszer hibája. Nagy hibája!

    Kedvelés

  27. Visszajelzés: 12 trend a magyar örökbefogadásban | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s