Category Archives: interjú

„A saját gyereke problémáival mindenki majd megbirkózik”

Általános

Mivel jár egy újszülött örökbefogadása? Létezik egészséges, fehér bőrű kisbaba? Egy szülés után rögtön örökbefogadott bébinek nincsenek kötődési sérülései? Sulyok Eszter pszichológussal, a nyílt örökbefogadásokat közvetítő Fészek Alapítvány munkatársával beszélgettünk az újszülötteket övező tévhitekről és realitásokról, örökbefogadói szemszögből.

Az örökbefogadásra várakozók között a favorit az egészséges újszülött, ilyen gyerekre vágynak legtöbben. Létezik ilyen?

Ez egy nehéz és sokkal bonyolultabb kérdés, mint amilyennek elsőnek tűnik. Mert egyrészt természetesen születik számos egészséges újszülött, másrészt viszont az örökbefogadásban ennek a kérdésnek sokkal nagyobb súlya van a várakozás alatt.  A betegségek témája különösen alkalmas arra, hogy sokféle szorongás belekapaszkodjon, ami abból táplálkozik, hogy a gyermek még nem „saját”, hanem tudat alatt lehet az egyik vagy mindkét szülőnek akár egy kívülről jövő, potenciális veszélyforrás is.

Nem szeretem a jelenlegi, kategorizáló, ikszelős rendszert, amit egyszerűen csak betegséglistának szoktak nevezni. (Az örökbefogadásra jelentkezőknek egy adatlapon kell nyilatkozni, milyen egészségi és fejlődési problémákat fogadnak el a leendő gyermeknél.) Szerintem egyrészt nagyon előtérbe helyezi, hogy a gyerek beteg lehet, és tévesen azt sugallhatja, hogy ezt meg lehet egy kikötéssel úszni, a papír kitöltésével ez a probléma meg is van oldva. Itt bejön rögtön, hogy milyen fontos a sajnos már nem kötelező felkészítő tanfolyam, ami sok ilyen hamis illúzióval segít leszámolni. Tapasztalom, hogy a várakozók különösen szoktak a gyermek tekintetében azon szorongani, hogy mi a vér szerinti szülők családi kórtörténete. De ha egy várakozói csoportot kérdezek, nem nagyon van olyan résztvevő, akinek ne lenne valahol a családi kórtörténetében rák, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy más hormonális probléma, egészségtelen szokások, sőt, diszkréten kezelt alkoholizmus vagy mentális betegség. Kemény munka itt azzal is szembenézni, hogy minden vélt egészségi probléma ellenére a gyereknemzésre bizonnyal alkalmasabb az örökbeadó, a vér szerinti szülő. Talán ezen a ponton érdemes is lehet elengedni ezt a témát – érthetően nem könnyen, de valami reális keretbe illesztve.

Visszatérve a konkrétumokra, amikor megszületik egy csecsemő, akkor a neonatológus megvizsgálja, kap egy Apgar értéket, ami egy körülbelüli jó jelzés arról, hogy a baba milyen állapotú, hogyan alkalmazkodik a külvilághoz. Ha ez nem rossz, akkor ott és akkor van egy élettanilag egészségesnek és életerősnek tűnő gyermek, akinek jók az életkilátásai. Az első néhány napban végeznek különféle szűréseket, itt is kiderülhetnek szervi, genetikai, hormonális stb. problémák. Ezt minden újszülöttnél elvégzik és hacsak nem tudott kifejezetten előre a szülők esetében egy örökölhető genetikai probléma, akkor éppen annyi eséllyel lehet balszerencsénk egy örökbefogadott, mint egy vér szerinti gyermek esetében. Ha a terhesgondozás keretében nem sikerült a kritikus szűréseket elvégezni, vagy pozitív eredményt hoztak, akkor a baba azonnal megkapja a szükséges oltásokat. Nagyon sok dolog kiderül egy csecsemőnél, és nagyon sok minden nem. Érdemes az egészségügyi listát is ennek tudatában tekinteni biztosítéknak. Azt pedig a dolog természetéből fakadóan, ha nehéz is, tényként el kell fogadni, hogy a terhesség krízisterhesség volt, ami hagyhat később jelentkező nyomot egy fejlődő magzat idegrendszerén, személyiségén.

Ha a kórházi vizsgálatok nem találtak semmi problémát, akkor megnyugodhat a szülő, innen sínen vannak?

Amivel én pszichológusként sokszor találkozom, az az adaptációs nehézséggel küzdő, nehéz temperamentumú csecsemő érkezése. Itt ugye van egy egészséges, érett újszülöttünk, akit a szülő örömmel hazavisz, révbe ért és várja, hogy kiteljesedjen a boldogsága, olyan szülővé válhasson, amilyennek elképzelte magát. Ehelyett a kisbabája alig alszik, nehéz etetni, napi tizenhat órát üvölt kétségbeesetten, nem simul hozzá, hanem csak feszíti magát. Nagyon gyakori nehézség, hogy ilyenkor a friss anyuka azt éli meg, ő még arra sem jó, hogy a gyerekét meg tudja nyugtatni, nem elég jó anya, nem kompetens, őt nem is szereti a gyereke, biztosan valamit rosszul csinál. Közben nem eszik, nem alszik ő sem, megbolondul az állandó sírástól, nincs jól, nagyon nem olyan ez, mint ahogy elképzelte. Erős szégyen járhat vele, sokszor nem megoszthatók a nehéz érzések, félelmek, közben a környezet tanácsokat ad, a barátnő gyereke meg átalussza az éjszakát és napi nyolcszor posztol az édesdeden szuszogó csöppségről. Nagyon el tudja ez szigetelni az anyukát, nagyon meg tudja nehezíteni a kötődést – aminek ugye a folyamatos kölcsönös visszajelzés és pozitív megerősítés lenne az alapja.

És ez egy egészséges gyerek! Tekinthető persze ez az állapot az éretlen idegrendszer egyik jelének is, de akkor és ott ez egy egészséges kisbaba. Azért hoztam ezt a példát, mert fontosnak tartom a realitást képviselni, hogy semmire nincs garancia, és a szülőség sokszor hullámvasút, de ott egy gyermek, aki ha a te gyermeked, akkor tőled telhetően, nem irreális elvárásokat támasztva magad vagy a gyermek felé, érett felnőttként, határokat szabva majd megoldod, a hozzád közel állók vagy akár szakember segítségét kérve és elfogadva a nehéz élethelyzeteket is.

Miért akar a legtöbb várakozó újszülöttet?

Mert az örökbefogadással a többség a vér szerinti gyermeket helyettesítené. Ez rendben is van szerintem. A karitatív örökbefogadási szándékok esetében néha felmerül bennem a kétely, ha valaki szeretne „egy édes kis csöppséget megmenteni”, aztán kiderül, hogy szívesen vállalna egy egészséges újszülöttet, fehér bőrűt és kislányt, mert már van két fia. Ettől nyilván élesen elválik, aki valóban nyitott, segítő szándékkal és szívvel lényegesen idősebb vagy fogyatékos gyermeket jelöl meg, de sajnos ez nagyon kis esetszám évente. Néhányan kényszertől mentesen is szívesen fogadnak idősebb gyermeket, de valójában a többség megáll valahol 3 év környékén és nagyon sokan csak az előírt szülő-gyermek korkülönbség miatt vállalnak ennél idősebb gyermeket. Ezek a várakozók általában már az örökbefogadás gondolatához is jelentős késéssel, az utolsó utáni pillanatban, sokszor irreális elvárásokkal érkeznek, jó eséllyel hatalmas traumákkal. Nagy feladat áll előttük, míg megérkeznek és villámsebesen kell elvégezniük, ehhez fel kell nőni. Szerencsére vannak jó közösségek, vannak jó segítő szakemberek. A megfelelő felkészítés fontosságát ismét kiemelném, ritka az, hogy a csakis nulla napos babát elképzelők ne érzékenyednének e tekintetben is.

A gyermekek rendszerben lévő arányáról, helyzetéről, státuszáról sok szó esik, de szerintem fontos az is, hogy a leendő szülő kiverekedjen egy jó önismeretet magának ebben a témában: vajon mekkora az a gyermek, akihez éppen ő jól tud majd kötődni. Fontos, hogy szülőként jól tudják meghúzni a saját határaikat, tisztában legyenek vágyaikkal, de a realitással is, tágítsa vagy szűkítse ez a korlátokat. Ami az elvárás az alkalmassághoz, hogy legyenek nyitottak, tájékozódjanak, foglalkozzanak magukkal, nézzenek szembe a félelmeikkel és így érleljék ki a döntést. Sok tényező van, nem vagyunk egyformák, de azért egy általános elfogadásig eljutni hasznos volna. Ezért is lenne fontos nem 44 évesen beállni a sorba csakis egészséges, fehér bőrű csecsemőre, mire marad ott már idő, rugalmasság? A jelentkezéskor, alkalmassági vizsgálatkor a Tegyesz szakemberei minden esetben közvetítik a realitásokat, csak talán akkor sok mindent még nehéz meghallani, befogadni.

A kisbaba tényleg „tiszta lap”, ahogy sokszor az út elején állók elképzelik? Azt nevelek belőle, akit akarok?

A gyerek hoz magával egy készletet, megvan a temperamentuma, személyiségének az alapja, és én abból tudok szülőként kiindulni. De nekem csak hagynom kéne azt a gyereket kibontakozni, nem pedig egy előre elképzelt elvárásrend alapján olyanná formálni, ami az én fejemben van. Pont azok a dolgok, amiket átadni egy szülőnek a feladata, azok formálhatók példamutatással, észszerű, következetes és hiteles határszabással. Amit a gyerek megtanul, azt utánzással sajátítja el, tehát az én szokásrendszerem, értékrendem, morálom át fog menni a gyerekbe. Ami meg benne van, azt majd összegyúrja ezzel és idővel elkezdi meghozni a saját döntéseit.

Mi az, ami nem befolyásolható neveléssel?

A temperamentumot szoktuk kiemelni. Az ő kifele vagy befele fordulása, érzelemszabályozási törekvései, reakciói hevessége, az, ahogyan kapcsolódik akár a külvilághoz, akár a saját belvilágához, ez hozott jellemző. Ez nagyon tud ütközni a szülőével, de vér szerinti gyereknél is. Egy sportos, extravertált családban, akik imádják a nagy csődületeket és állandóan futnának, bicikliznének, zumbáznának, a gyerekük meg az ágyon fekve szeret olvasni egyedül, ott könnyen lustának bélyegezhetik a gyereket, ami meg értékítélet, holott ő nem érezné jól magát egy százfős bicikliversenyen. De ennek a fordítottja is előfordulhat, egy nagyon introvertált család meg könnyen rossz gyereknek bélyegezhet egy egész nap sárban dagonyázó, minden nap egy nadrágot elszakító kölyköt. Ez sok mindent meghatároz, a konfliktuskezelését, az érzelmek megélését, ő hogy örül, hogy szomorú.

Az első egy-két év közös eltöltése sem szolgálja a gyerek „átnevelését”, hanem a szülő-gyerek kapcsolathoz tesz hozzá nagyon sokat. Egy nagyobb korban érkező, esetleg épp dackorszakkal küzdő gyereknél ez több plusz munkát igényel, a szülőnek kellenek iszonyatos tartalékok.

Egy újszülöttnek nincsenek traumái vagy kötődési sérülései?

Van ennek egy vaskos szakirodalma, ami felsorolja a szenzitív időszakokat a kötődés szempontjából, a lehetséges belépési, gyógyítási pontokkal. Ám az örökbefogadás sajátos helyzet, sok olyan gyermeket látok, akit csecsemő- vagy nagyon kis korban fogadtak örökbe, tehát elvben bőven elegendő idő volt a szenzitív intervallumban optimális, biztonságos légkörben, szeretettel, elfogadással nevelve, nincsenek jelen olyan impulzusok, amik maradandó kötődési sérülést okoznának, mégis: a gyermeknek van vizsgálati helyzetben észlelhető kötődési sérülése, tehát nem tudott ez a sérülés teljes mértékben begyógyulni. Itt ismét fontos azt kiemelni, hogy ez egy skála. Sokan nagyon leegyszerűsítve nézik a kötődés fogalmát, vagy kötődik a gyerek, és akkor minden jó, vagy nem, és akkor majd a hátamba állítja a kést; ez nyilvánvalóan nem igaz így. Valóban nagy kihívás, ha erősen kötődési sérült gyermeket nevel valaki, de ez egy nagyon széles spektrum, és a sérülés súlyossága nem egyenesen arányos az életkorral. Nem szabad sem a nehézségeket bagatellizálni, de általánosítva démonizálni sem. Az biztos, hogy a magzati kor, az újszülöttkor: a sok szorongás, majd az elválás hagy egy szomatikus lenyomatot a gyermekben. Ez persze általános és nem örökbefogadásspecifikus, több más, nem hátrányos helyzetű csoport gyermekeinél megfigyelhetők. Read the rest of this entry

„Hagyjuk, hogy az anya jusson el a döntésig”

Általános

Az Örökbe.hu blogon az indulás után interjúban mutattam be a nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezeteket. A Fészek Alapítványnál azóta elhunyt az alapító, a szervezet működése sokat változott a 2014-es cikk óta. Katona Andrea, a Fészek Alapítvány elnöke, és Sulyok Eszter, az alapítvány pszichológusa meséltek a mai gyakorlatról és filozófiáról.

Magyarországon jellemzően a nyílt örökbefogadást közvetítő egyesületek, alapítványok egy-egy karizmatikus vezető köré szerveződtek, akiknek az egyénisége rányomta a bélyegét a szervezet arculatára. A Fészek volt az első a civil szervezetek között, ahol lezajlott egy kényszerű utódlás, miután az alapítvány megálmodója, Budai Ágnes 2016-ban elhunyt. Hogy történt a váltás?

Katona Andrea: Ágnes halála előtt 6 évvel kezdtem a Fészeknél a munkámat, az alapelvek azóta nem változtak, de ugyanakkor rugalmasabbá és sok szempontból szakmaibbá vált az alapítvány. Az esetszámaink őrült módon nőnek, és nagyon sok minden mást is csinálunk, mint Dr. Budai Ágnes idejében. A váltásra Ági régóta készült, többször akarta már átadni nekem a vezetést, de én ezt akkor még nem akartam. Ő tisztában volt vele, hogy nem fogja a világ végégig az alapítványt vezetni, és kereste a megfelelő személyeket, akik az ő elvei, gondolatai szerint tudnák ezt folytatni. Voltak erre korábban is kísérletek, amelyek nem sikerültek.

Katona Andrea

Mit jelent ez a szakmaiság a működésben?

KA: Például azt, hogy ez nem egy egyszemélyes alapítvány, több kollégával dolgozunk. Ha csak én lennék egyedül, és egyszerre lenne 4-5 krízisterhesem, nyilván nem tudnék annyi figyelmet és energiát fordítani az ő személyes gondozásukra, mintha többen csinálnánk. Az Alapítvány munkatársai szakemberek, pszichológus, mediátor, szociálpedagógus, meddőségi és örökbefogadási szaktanácsadó is van köztük.

Egy-egy örökbeadásról teamben döntötök?

Ha van egy krízishelyzet, akkor hárman, sokszor négyen beszéljük meg, mi a krízis, hol kell megtámogatnunk a családot, milyen hivatalos lépések szükségesek, és akkor még szóba sem kerül az örökbefogadás. Nekem szenzációsan jó érzés, hogy magánutas örökbefogadásoknál soha nem vagyok olyan helyzetben, hogy én egyedül találkozom a felekkel, az alapítvány részéről legalább két ember vesz részt a krízistanácsadáson.

Hogy ne merüljön fel a megvesztegetés gyanúja?

Pontosan.

Ki a másik három ember?

Sulyok Eszter, pszichológus, Katona Enikő, szociálpedagógus, néha Katona Gyula is csatlakozik, aki mediátori végzettséget szerzett.

Te is sokat képzed magad azóta, jártál az ELTE-n a meddőségi, örökbefogadói és reprodukciós szaktanácsadói képzésre, gyermekvédelmi rádióműsort vezetsz a Mária Rádióban…

KA: Most épp a mesterszakomat fejezem be a mentálhigiéné szakon az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Az egyes szervezetek más helyre teszik a hangsúlyt, hogy a hazagondozás vagy az örökbeadás van-e náluk fókuszban, ennek megfelelően nagyon különböző arányokat produkálnak. Nálatok ez hogy van? Read the rest of this entry

„Nem szerencsés kedvezményekkel ösztönözni az örökbefogadásokat”

Általános

Beszélgetés egy örökbefogadási tanácsadóval. Hogy fest az örökbefogadás a Tegyesznél dolgozó szakember szemszögéből? A blogon már sokféle gyerekvédelmi szakember adott interjút, örökbefogadási tanácsadó még nem. Mai alanyom szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, és szeretne anonim maradni, válaszai országos jelenségekre vonatkoznak.   

Kezdjük azzal: mit is csinálsz?

Sokak számára nem teljesen világos a Tegyesz (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) hatásköre. A gyermekvédelmi szakszolgálatok, ahogy a nevük is mutatja, a gyermekek érdekeit védik, szakmai szolgáltatást nyújtanak. Nem vagyunk hatóság, sem hivatal, de az ide vonatkozó jogszabályok és országosan egységes szakmai protokoll alapján dolgozunk. A Tegyesz a helyileg illetékes gyámhivatalnak csak javaslatokat tesz, az örökbefogadásra jelentkező szülők alkalmassá vagy alkalmatlanná nyilvánítására, a gyermekek örökbefogadhatóvá nyilvánítására, az örökbefogadható gyermekeknek örökbe fogadó szülőre, a gyermekek örökbe fogadó szülőkhöz történő kihelyezésére, az örökbefogadás engedélyezésére, ezeket a javaslatokat a szükséges szakmai dokumentációval alátámasztva. A szakszolgálat javaslatai alapján a gyámhivatal hoz határozatot. Munkánkat folyamatosan ellenőrzi fenntartónk, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol naprakész elektronikus nyilvántartásunk alapján figyelemmel kísérik az örökbefogadó szülők és az örökbefogadható gyermekek adatait, ezek változásait. Koordinálják a más megyéből történő, illetve a nemzetközi örökbefogadásokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálatok örökbefogadási csoportjának feladata nem az örökbe fogadni szándékozó szülők igényeinek kielégítése, hanem az örökbe fogadhatónak nyilvánított gyermekek számára, a várakozási sorrend figyelembe vételével, a legideálisabb örökbefogadó szülő kiválasztása.

Hogy kerültél erre a pályára? Milyen végzettség szükséges hozzá?

Örökbefogadási tanácsadói munkakör betöltéséhez pedagógus, pszichológus vagy jogász végzettség szükséges. Én eredetileg pedagógus vagyok.

Hogy néz ki egy munkanapod, munkaheted?

Viccesen fogalmazva általában azokban a munkakörökben rugalmas a munkaidő, melyekre nem elég a napi 8 óra. Bent az irodában átlagosan napi 6 órát töltünk, a többi környezettanulmányokkal, örökbefogadó szülők és gyermekek ismerkedésének, barátkozásának figyelemmel kísérésével, családok látogatásával, beilleszkedés-vizsgálatokkal, utánkövetéssel, gyámhivatali ügyintézéssel telik. Elég nehéz előre tervezni, hiszen váratlan események bármikor közbeszólhatnak. A telefon szinte folyamatosan csörög, jönnek-mennek a kollégák, az ügyfelek, a gyermekek ügyeit intézni. Bármikor értesítést kaphatunk egy örökbe adható babáról, gyermekről, amikor azonnal cselekedni kell, akár hétvégén vagy ünnepnapon is. Azért szoktunk az új jelentkezők számára időpontot egyeztetni, mert az első tájékoztató beszélgetés, a kérelem beadása kb. másfél-két órát vesz igénybe.

Mi a legnehezebb rész a munkádban?

Nehéz feladat, mikor nevelőszülőtől adunk örökbe gyermeket és a nevelőszülő nem segíti megfelelően a gyermeket a barátkozási folyamatban, esetleg szándékosan akadályozza az örökbefogadást. A nevelőszülők szerződésükben vállalják, hogy munkaviszonyban, jövedelemért addig nevelik, gondozzák a családjukból kiemelt gyermekeket, amíg a család megszünteti a gyermeket veszélyeztető tényezőket és a gyermek újra hazakerülhet, hazagondozzák, vagy amennyiben a vér szerinti szülők hibájából megszűnik a gyermekkel a kapcsolattartás, a gyermek örökbefogadhatóvá válik, akkor segítik az örökbefogadó családba való átgondozást. Emberileg érthető, hogy elméletben ezt a vállalást könnyebb megtenni, mint a gyakorlatban valóban megvalósítani. Nehéz elengedni, odaadni azt a gyermeket, akit időközben megszerettek. A gyermek érdeke viszont nem az, hogy olyan nevelőszülői családban nőjön fel, ahol körülötte a gyermekek személye, száma, státusza (vér szerinti, nevelt, örökbefogadott)  folyamatosan változó, tehát a gyermek nem érezheti azt az állandóságot, érzelmi  biztonságot, mint egy  végleges örökbefogadó családban, ahol a családtagok helyzete stabil.  A nevelőszülők képzésében egyre nagyobb hangsúlyt kap az átgondozás módszertanának, lépéseinek oktatása, így ebben javuló tendenciát látunk. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a nevelőszülői hálózat vezetőjének azt a jogszabályt kell alkalmaznia, hogy amennyiben a nevelőszülő akadályozza az örökbefogadást, megszüntetik a munkaviszonyát. Az örökbefogadási csoport munkatársai is igyekeznek a nevelőszülőknek szakmai és lelki segítséget nyújtani, az eddig hozzájuk kötődő gyermek elengedéséhez, átgondozásához. A Kaukázusi krétakör történetével szoktam illusztrálni a nevelőszülőknek, hogy aki igazán szereti a gyermeket, az el tudja engedni egy jobb, boldogabb élet reményében. Az a tapasztalatunk, hogy mikor a nevelőszülő személyesen megismerkedik az örökbefogadó szülővel, oldódik a feszültség, megszűnik a gát, könnyebbé válik a gyermek érdekét a saját érdekük fölé helyezni. Célunk, hogy a gyermek életében, gyönyörű élmény, csodálatos emlék maradjon, mikor megismerkedett igazi anyukájával, apukájával, végleges, szerető családjával. Szerencsére a gyermek a barátkozási folyamat során érzi az örökbefogadó szülők részéről feléje áradó feltétel nélküli szeretetet és gyakran ő oldja meg könnyen, gyorsan, egy-egy mosollyal, kedves gesztussal ezeket a helyzeteket. Amennyiben a nevelőszülő profi módon segíti a barátkozási folyamatot, nagy esély van rá, hogy az örökbefogadók a későbbiekben is hírt adnak neki a gyermekről.

Rettentően kellemetlen helyzetbe hoznak bennünket azok a jelentkezők is, akik valamilyen trükkel ki akarják játszani a rendszert, várakozási idő nélkül, magánúton fogadnak örökbe, mivel a becsületesen sorban álló, évekig várakozó ügyfeleink a szakszolgálattól várnak erre magyarázatot… Read the rest of this entry

„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Általános
„Identitást nem lehet adni, azt a gyerek fejleszti magának”

Mit jelent a cigány identitás egy örökbefogadott gyereknél? Vállaljon-e roma gyereket, aki maga nem ismeri a cigány kultúrát? Hogy készítsük fel a gyereket a rasszizmusra? Gubcsi (Bakó) Judittal beszélgetek, aki a Romadopt Klubot létrehozta. A klub egyike az alulról szerveződő örökbefogadói közösségeknek, ahol évi több alkalommal vehetnek részt előadásokon és családi programokon a szülők.

Te milyen háttérrel érkeztél az örökbefogadásba?

Örökbefogadó szülő vagyok, a “klasszikus” fajtából. Nem született vér szerinti gyerekem, orvosi segítséggel sem, ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett. Annak idején én azt az utat jártam, hogy el kellett engednem a vér szerinti gyerek képét és onnantól átváltott a lelkem a “bármilyen gyerek jöhet” állapotra, nem volt elvárás, hogy magamat lássam kicsiben. Teljes egyetértésben döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett. Amikor kimondtam, hogy nem akarok többet orvoshoz menni, körülbelül akkor foganhatott a fiunk, még abban az évben meg is érkezett hozzánk, háromnaposan. Szerettünk volna kistestvért, a fiunk még nem volt egyéves, amikor újabb alkalmassági határozattal a kézben várakoztunk. Ismét gyorsan sorra kerültünk és hathetesen megérkezett hozzánk a kislányunk. Így lett teljes a család, egy év korkülönbséggel lett két gyerekünk. Mindketten nyílt örökbefogadással érkeztek az Együtt az Életért Egyesület segítségével. Cigány származásúak, az arányok elvileg eltérnek, de mi ezzel egyáltalán nem foglalkozunk. Mivel van bennük cigány vér, fontosnak tartottuk, hogy tudjanak róla kis kortól kezdve.

Mikor ti fogadtatok örökbe, mi volt a fejedben a cigány származásról?

Nyilvánvalóan elfogadóak vagyunk, de mindemellett át kellett beszélnünk, hogy mit vállalunk. Ismertünk egy kiváló példát, egy négygyerekes örökbefogadó családot, osztálytársam volt az apuka, velük is rendszeresen találkoztunk és beszélgettünk. Egy tipikus dilemmánk volt, hogy mi lesz, ha csúfolják majd a gyerekeinket a származásuk miatt. Nem sokat hezitáltunk ezen sem, mert megállapítottuk, hogy csúfolás bármiért jöhet, a mi feladatunk a gyerek önbizalmát és önbecsülését jól megalapozni. A legfontosabb, hogy ott legyünk mellette, és támaszt nyújtsunk neki, ha bármilyen gondja van az életben.

Miért alapítottad meg a Romadopt Klubot?

A Romadoptot 2014 őszén indítottam, teljesen magánszorgalomból, és ez azóta is így van, nincs mögötte alapítvány vagy egyéb szervezet. A saját élethelyzetem miatt hoztam létre, és mert volt bennem egy társadalmi elhivatottság a témával kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy el kell mondani a gyerekeimnek még kis korban, hogy cigány származásúak, de nem tudtam, hogy ezt pontosan mikor és hogyan kezdjem el. A célom, hogy szeressék és elfogadják magukban a cigányságot és persze az örökbefogadottságot is. Ha bántás érné őket később iskolás korban, azt jól kezeljék a gyerekek, és tudják, hogy hazahozhatják ezt a kérdést is. Ezzel kapcsolatban annak idején nem kaptunk elegendő támpontot a felkészítő tanfolyamon, tanácstalan voltam. Elolvastam egy témába vágó angol nyelvű könyvet, és azt gondoltam, megoszthatnánk a tapasztalatokat pár érintett szülőtárssal. Így hirdettem meg az Örökbe.hu blog segítségével az első programot, a könyv beszámolóját, majd a következő alkalmakat is. Kiderült, mennyien vagyunk tanácstalanok és nagyon hirtelen kinőtte magát a kis szülőtalálkozó. Nagy örömömre már az első alkalomra eljött két felnőtt, cigány származású örökbefogadott és egy cigány srác is, akit érdekelt a csoport. Még abban az évben létrehoztam a honlapot, hogy azok is olvashassák az események összefoglalóit, akik nem tudtak eljönni.

Mi történik a klubban, miket csináltok? Read the rest of this entry

A háromszög néma oldala

Általános
A háromszög néma oldala

Sue Wells fél évszázaddal ezelőtt, 17 évesen adta örökbe a lányát, akit lányanyaként szült Új-Zélandon. Ma Nagy-Britanniában él, szociális munkásként dolgozik, még két lánya született, s azóta az örökbeadott lányával is újra találkozott. Sue-val a Mózeskosár Egyesület 25 éves konferenciáján beszélgettem, ahol előadást is tartott. Az egyesület kiadta magyarul Veled, nélküled címmel Sue Wells könyvét, amely 16 lemondó anya történetét tartalmazza, akik a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon adták örökbe a gyermeküket. Néhány írásban az örökbeadott gyermek és az örökbefogadó szülő is mesél. Sue célja bemutatni az örökbefogadási háromszög „láthatatlan” oldalát, a vér szerinti anyák szemszögét, s a kapcsolattartással járó nyílt örökbefogadás népszerűsítése. Vele és a Mózeskosár egyesület vezetőségének alapító tagjaival készítettem interjút az örökbeadó anyák helyzetéről.

Lát közös vonásokat a lemondó anyákban, akiket meginterjúvolt a kötetéhez?

Sue Wells: Igen, közös bennük az élethosszig tartó gyász, ami az évek során növekszik is, pont ellenkezőleg, mint a más típusú gyásznál. Szerették a gyereküket, de lemondtak róla egy meddő pár számára, mert nem éltek házasságban. A Veled, nélküled örökbeadó anyák történeteinek gyűjteménye, az örökbeadásé és a viszontlátásé. Hangot akartam adni nekik, az elbeszélés gyógyító hatása miatt. A könyvben levő esetek példát mutatnak a veszteségre és a szeparációra, a titok nyomasztó súlyára, s arra, hogy ezek a nők egy életen át vágyakoznak a gyerekük után, és néhány egymásratalálás is szerepel benne. Az én történetemet is megírtam a könyvben.

Nagy-Britanniában egy napilapba írtam egy cikket az örökbeadásról, és a reakciók elindítottak egy gondolkodást, ennek az eredménye lett a könyv. Egy kérdőívet szerkesztettem, 262 brit örökbeadó anya válaszolt, 1932-ig visszamenő történetekkel, sokaknak ez volt az első alkalom, hogy az örökbeadásról beszéltek. Hagyományosan az örökbeadó anyák a háromszög csendes oldala. A nők 86 százaléka úgy érezte, nem volt választása. Az örökbeadó anyák traumája a gyerekük elvesztése mellett szégyennel, bűntudattal, titkolózással párosul, sokaknak egy életen át. Többen oldalakat írtak nekem. Hiába mondták nekünk, hogy „felejtsd el a gyerekedet, majd szülsz másikat”, ők nem akartak továbblépni és felejteni. Nem kaptak semmilyen információt a gyerekről, ez szorongást indított el bennük, a veszteség tagadása feloldatlan gyászt eredményezett. Sokan mondták, hogy érzelmileg, vagy fizikailag a hatása alá kerültek, depresszió, szorongás alakult ki bennük, vagy kapcsolatteremtési nehézségek. Sokan közülük ezt a döntésüket bánják legjobban életükben. Így jött az ötlet, hogy egy könyvben is bemutassam a vér szerinti anyák történeteit.

Ezek kényszeradoptálások voltak?

Ezt nem artikuláltuk akkoriban. A legtöbb nőre nyomást gyakoroltak, hogy mondjon le a gyerekéről. Nem ezt akarták, de aláírták az örökbeadási papírokat. Nekünk azt mondták, nem vagyunk elég jó szülők, mert nem vagyunk házasok, ha szereted a gyerekedet, lemondasz róla és elfelejted. Úgy éreztük, bűnt követtünk el, magunkat hibáztattuk azért, ami történt, nem éreztük magunkat felhatalmazva, hogy véleményünk legyen, és nem is kérték a véleményünket vagy az egyetértésünket. Ez nem igazán lett megbeszélve. Kivéve akkor, mikor információt kértek rólunk és a vér szerinti apáról, ez volt az egyetlen alkalom, mikor előkerül a téma. Megnéztem a nyomtatványt, de csak picike rubrikát hagytak a családi háttérnek, minél kisebb betűkkel írt a szociális munkás, annál több információ fért ki. Az apáról egyetlen dolog érdekelte őket, hogy szenved-e valamilyen nemi betegségben. Minimális információt kaptak az örökbefogadók a szülőanyáról. És sérült gyerekeket nem adtak örökbe, őket megtarthatták az anyák, mert a hatvanas években annyi gyerekből lehetet válogatni. Ma épp fordítva van.

Tekintve ezt az óriási gyászt, mondhatjuk, hogy az örökbefogadások egy része hiba volt és jobb lett volna, ha a gyerek a vér szerinti anyával marad? Read the rest of this entry

“Minden megszakadó kapcsolat azt erősíti a gyerekben, hogy ne merjen bízni”

Általános

Bátki Anna pszichológussal a kötődés kialakulásáról, építéséről beszélgettem. Örökbefogadó szülőknek ez nagyon fontos téma, a cikkből itt két idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.Bítki-Anna

Néha megijednek az örökbefogadók, ha azt írja a szakvélemény, hogy a gyerek nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.

Ha van egy erős érzelmi kapcsolat a nevelőszülővel, az inkább jó jel, emiatt nem érdemes abbahagyni a barátkozást. Fontos, hogy a gyerek igényeire szabjuk a barátkozást. Ha szeretném, hogy majd hozzám is kötődjön, akkor a szülői érzékenység lesz a kulcs, empatikusnak kell lenni. Ha a gyereknek ez nehéz, akkor inkább több időt kell tölteni a barátkozással.

Néha előfordul, hogy az örökbefogadók már két hete ott ülnek a nevelőcsaládnál és nem halad a dolog, a gyerek még mindig sír, ha kimegy a nevelőanya a szobából. Van, hogy olyan tanácsot kapnak a szülők ilyenkor, hogy ültessék be a gyereket az autóba, vigyék el akár erővel is egy kirándulásra, ha sír, majd abbahagyja.

Tőlem idegen, hogy akkor is vigyük a gyereket, ha sír, ezt én senkivel nem csinálnám. Akkor rövidebb időket töltenék együtt, menjünk ki együtt a játszótérre és tíz percre menjen el a nevelőszülő. Több évtizedes kapcsolatot alapozunk meg, szánjunk rá kicsit több időt. Sok minden lehet a háttérben, lehet, hogy korábban, a vér szerinti családjában bántották a gyereket, azért bizalmatlan. Éljük bele magunkat a gyerek helyzetébe ilyenkor, ne felnőtt aggyal gondolkodjunk, hanem igyekezzünk, hogy számára a legkevesebb sérüléssel csináljuk végig a barátkozást.

Látsz tipikus örökbefogadói hibákat?

Hát, talán nem hibáknak nevezném ezeket, de valóban vannak olyan viselkedésminták, amik jellemzőbbek az örökbefogadó szülőkre. Gyakran előfordul, hogy saját bizonytalansága vagy szorongása miatt nehezen fegyelmez, nem tart határokat, vagy mindent meg akar adni a gyereknek, és úgy érzi, nagyon rövid idő alatt neki kell pótolni a korábban elszenvedett hiányokat. Sokan érzik úgy, hogy nekik ki kell érdemelni a gyerekük szeretetét, nagyon törik magukat, mert nem bíznak benne, hogy a gyerekük úgyis kötődik majd hozzájuk, kialakul és tartós lesz a szeretetteli, jó szülő-gyerek kapcsolat. Nagyon jellemző a félelem az örökbefogadás témájától, ennek az elkerülése vagy épp túlhangsúlyozása, ami nem szerencsés. Tehát van, aki tudja, hogy fontos erről beszélni, vagy épp őt magát foglalkoztatja a dolog, és folyton beszél az örökbefogadásról, de nem érzékeny arra, mikor terheli ezzel túl a gyereket, mikor érzi esetleg úgy a gyerek, hogy a téma folytonos emlegetése épp azt jelenti, hogy ő nem is tartozik valójában a családba. Tehát ilyenkor a szülő nem a gyerek valós igényeire reagál. A vér szerinti szülőkről sokan nem tudnak tiszteletteljesen, elfogadóan beszélni, ami pedig a gyerek elemi érdeke lenne. Nagy és időnként irreális elvárások lehetnek a szülőkben arra vonatkozóan, hogy a gyerek hogyan kötődjön, és nem veszik figyelembe, hogy a gyerek mit hoz magával ebbe a kapcsolatba. De persze a vér szerinti szülőkre is jellemző sokszor, hogy nem azt tartják tiszteletben és fogadják el, milyen is valójában a gyerekük.

Az interjú első része itt olvasható: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-orokbefogadas/

A második rész: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-2/

Az örökbefogadottak nem születnek…

Általános

A blogon bemutatok szakdolgozatokat is. Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó örökbefogadott és vér szerinti családjukban felnőtt fiatal felnőttek életútrajzait vizsgálta, rajzokon és interjún keresztül. A különlegesen mély anyagban még sokkal több lehetőség rejlik, és az örökbefogadó szülőknek is szolgál tanulságokkal. Kinga a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért havi klubestjén mutatta be több éven át tartó kutatásának eredményeit. A rajzokból is bemutatok néhányat a cikkben.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Károli Gáspár Református Egyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakán végeztem mind az alap-, mind a mesterképzést. Bár én magam nem vagyok örökbefogadott, egy élményem kapcsán mégis elkezdett foglalkoztatni, van-e, és mi a különbség az örökbefogadottak és nem örökbefogadottak életútja között. Sokáig nem tudtam, ezt hogyan vizsgáljam, míg egy egyetemi műhelymunka kurzusomon tanárom, Prof. Dr. Vass Zoltán említett egy validálás alatt álló, saját fejlesztésű projektív tesztet, az életút-rajzot. A kutatást így két részre bontottam, s az alapképzés szakdolgozatához a fiatal felnőtt örökbefogadottak rajzainak kiértékeléséből írtam egy nagyobb lélegzetvételű munkát; a mesterképzésem zárásaképp pedig egy alaposabb rajzelemzési módszer segítségével, valamint illesztett kontrollcsoporttal egybevetve vizsgáltam ezt a rendkívül értékes gyűjteményt. Annak idején szakdolgozóként kerültem a Mózeskosárhoz, immáron több, mint három éve, s azóta is aktívan részt veszek az Egyesület munkájában. Tréningeket írok és tartok, gondozom a hivatalos Facebook-oldalunkat, részt veszek a programok szervezésében. Most egy pedagógiai szakszolgálatnál (lánykori nevén nevelési tanácsadó) és a JóLélek Pszichológiai Alapítványnál dolgozom pszichológusként, és a Semmelweis Egyetem gyermekklinikai szakpszichológus jelöltje vagyok. Ha lehetőségem adódna, akkor szívesen dolgoznék gyermekvédelemben, örökbefogadásban, és a nevelőszülői hálózatban is.

 

Kik is pontosan az alanyaid, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Sok örökbefogadott és nem örökbefogadott személytől kaptam rajzokat, interjút, ám végül le kellett szűkítenem a mintát, hogy a körülményekhez képest az lehetőleg egységes maradjon. Az általam kiválasztott 12-12 fős csoport nem számít reprezentatív mintavételnek. „Hólabda” módszerrel jutottam el hozzájuk: megtaláltam valakit, aki ajánlotta egy ismerősét és szép lassan egész sok örökbefogadotthoz jutottam el, mindenféle korosztályból. Noha első hallásra alacsonynak tűnik a résztvevők száma, az elemzés alapossága miatt mégis rengeteg információt tartalmaz a munkám. Hogy homogén maradjon a minta, a 18-30 év közötti fiatal felnőttekre korlátoztam a beválogatható személyek életkorát, így átlagosan 24 évesek voltak az alanyaim. A nemek megoszlását tekintve 5-5 férfi és 7-7 nő került be a mesterszakos diplomamunkámba. Mindannyian titkos örökbefogadással kerültek a családjukhoz, nem voltak házasok és gyermekük sem volt még. Legtöbben a felsőfokú tanulmányaikat végezték, vagy épp az egyetemről jöttek ki a nagybetűs életbe. A kontrollcsoportot nemben, korban és végzettségben egyesével hozzájuk illesztettem. További kritérium volt, hogy a nem örökbefogadottak minden tagja a származási családjában nőjön fel, ahol nem történtek különösebb traumák. Leginkább az okozott nehézséget, hogy olyan huszonéveseket találjak, akiknek együtt éltek még a szüleik. Ebből a szempontból szinte nehezebb volt a kontrollcsoportot kiválasztani, mint az adoptáltakat.

Read the rest of this entry

 „A gyerek traumája életre szóló erőforrás lesz”

Általános

Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.

Mutatkozzatok be!

Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.

Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.

Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.

img_4792

Balról jobbra: Ilona, Zsuzsa, Adrienn, és a kérdező Zsuzsa

Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?

Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.

Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.

A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.

Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.

Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.

Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?

Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.

Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.

Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam. Read the rest of this entry

„Ötven gyereknek találtam családot”

Általános

Pataki Zita (42) televíziós műsorvezető, az RTL Klub időjósa pályája kezdetén, húsz évvel ezelőtt örökbefogadási tanácsadóként dolgozott. Erről az időszakról mesélt az Örökbe.hu-nak. Zita jóformán autodidaktaként vágott bele a munkába, sok mindenre ösztönösen ráérzett. Azóta sokkal szabályozottabb lett az örökbefogadás világa, ezeket a változásokat jeleztem az interjúban.

Mikor kerültél először kapcsolatba hátrányos helyzetű gyerekekkel?

A szüleim gyerekoromban karácsonyra kihoztak gyerekeket az egri gyerekotthonból. Sanyikát most kerestetem is a sajtóban. Ez volt az első ilyen élmény.

Aztán természetesen az általános iskolában is láttam nálam hátrányosabb helyzetű tanulókat. Én mindig jól tanultam, jól éreztem magam, de mellettem sokan nem. Figyeltem a többieket, hogy nekik miért nem megy a tanulás, és közben segítettem ott, ahol tudtam. Volt, hogy valaki helyett megírtam a dolgozatát, vagy épp megvédtem valakit, ha ő nem tudott kiállni magáért. Szerencsémre a szüleim gyerekkoromtól kezdve két elvet ültettek belém: az egyik, hogy a vélemény szabad, büszkén vállaljam azt mindig, a másik, hogy nincs felsőbb hatalom, minden ember egyenértékű. Az apukám katona volt, és anyukám mindig rámutatott a váll-lapjára, hogy a munkahelyen kívül ez nem számít, csak hogy valaki jó vagy rossz ember. Én ezzel a tudattal nőttem fel.

PatakiZita6

Hogy kerültél a GYIVI-be (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet, a Tegyesz elődje)?

Váratlan helyzet volt. Elvégeztem a tanárképzőt, abban az évben magyar-könyvtár szakos tanárt Budapesten és Szentendre környékén nem kerestek. A GYIVI viszont meghirdetett egy örökbefogadási előadói állást, amihez pedagógusi végzettség kellett. Bementem, és megkaptam az állást.  Ma már kissé csodálkozom, hogy a főnököm rám bízta ezt a munkakört, bár amit csináltam, szerintem jól csináltam.  Akik akkor velem dolgoztak, tudják, hogy mit alkottam akkoriban: az egész archívumot rendbe tettem – hála a könyvtár szakos rendszerező ismereteimnek. Közben az összes örökbefogadásra várakozó házaspárral személyesen találkoztam, a dossziéjukat ellenőriztem, fenntartják-e még a szándékukat. És nemcsak a szülőket akartam megismerni, hanem a Pest megyei összes gyereket, aki örökbe adható, vagy az lesz valaha. Ellátogattam az összes otthonba, és folyamatosan kapcsolatot tartottam az ottani nevelőkkel, gondozókkal.

Ez mikor volt?

1996 és 1998 között dolgoztam ott.

Te voltál az egyetlen előadó?

Igen, egy titkárnő segített.

Ma egy ilyen méretű Tegyeszben van 5-6 tanácsadó.

Mellettem segített két pszichológus, és a vezetőknek hétről hétre beszámoltam.

Egy ekkora megyében van évi 30 örökbefogadás.

Igen, körülbelül 50 gyereket adtam örökbe a két év alatt. A párosítás is az én feladatom volt, és ezt meg kellett indokolnom a pszichológusnak és a gyámnak, hogy miért tartom ideálisnak.

Előtte volt bármi tapasztalatod az örökbefogadásról? Read the rest of this entry

„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

Általános

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906

Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag? Read the rest of this entry