Category Archives: interjú

“Minden megszakadó kapcsolat azt erősíti a gyerekben, hogy ne merjen bízni”

Általános

Bátki Anna pszichológussal a kötődés kialakulásáról, építéséről beszélgettem. Örökbefogadó szülőknek ez nagyon fontos téma, a cikkből itt két idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.

Néha megijednek az örökbefogadók, ha azt írja a szakvélemény, hogy a gyerek nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.

Ha van egy erős érzelmi kapcsolat a nevelőszülővel, az inkább jó jel, emiatt nem érdemes abbahagyni a barátkozást. Fontos, hogy a gyerek igényeire szabjuk a barátkozást. Ha szeretném, hogy majd hozzám is kötődjön, akkor a szülői érzékenység lesz a kulcs, empatikusnak kell lenni. Ha a gyereknek ez nehéz, akkor inkább több időt kell tölteni a barátkozással.

Néha előfordul, hogy az örökbefogadók már két hete ott ülnek a nevelőcsaládnál és nem halad a dolog, a gyerek még mindig sír, ha kimegy a nevelőanya a szobából. Van, hogy olyan tanácsot kapnak a szülők ilyenkor, hogy ültessék be a gyereket az autóba, vigyék el akár erővel is egy kirándulásra, ha sír, majd abbahagyja.

Tőlem idegen, hogy akkor is vigyük a gyereket, ha sír, ezt én senkivel nem csinálnám. Akkor rövidebb időket töltenék együtt, menjünk ki együtt a játszótérre és tíz percre menjen el a nevelőszülő. Több évtizedes kapcsolatot alapozunk meg, szánjunk rá kicsit több időt. Sok minden lehet a háttérben, lehet, hogy korábban, a vér szerinti családjában bántották a gyereket, azért bizalmatlan. Éljük bele magunkat a gyerek helyzetébe ilyenkor, ne felnőtt aggyal gondolkodjunk, hanem igyekezzünk, hogy számára a legkevesebb sérüléssel csináljuk végig a barátkozást.

Látsz tipikus örökbefogadói hibákat?

Hát, talán nem hibáknak nevezném ezeket, de valóban vannak olyan viselkedésminták, amik jellemzőbbek az örökbefogadó szülőkre. Gyakran előfordul, hogy saját bizonytalansága vagy szorongása miatt nehezen fegyelmez, nem tart határokat, vagy mindent meg akar adni a gyereknek, és úgy érzi, nagyon rövid idő alatt neki kell pótolni a korábban elszenvedett hiányokat. Sokan érzik úgy, hogy nekik ki kell érdemelni a gyerekük szeretetét, nagyon törik magukat, mert nem bíznak benne, hogy a gyerekük úgyis kötődik majd hozzájuk, kialakul és tartós lesz a szeretetteli, jó szülő-gyerek kapcsolat. Nagyon jellemző a félelem az örökbefogadás témájától, ennek az elkerülése vagy épp túlhangsúlyozása, ami nem szerencsés. Tehát van, aki tudja, hogy fontos erről beszélni, vagy épp őt magát foglalkoztatja a dolog, és folyton beszél az örökbefogadásról, de nem érzékeny arra, mikor terheli ezzel túl a gyereket, mikor érzi esetleg úgy a gyerek, hogy a téma folytonos emlegetése épp azt jelenti, hogy ő nem is tartozik valójában a családba. Tehát ilyenkor a szülő nem a gyerek valós igényeire reagál. A vér szerinti szülőkről sokan nem tudnak tiszteletteljesen, elfogadóan beszélni, ami pedig a gyerek elemi érdeke lenne. Nagy és időnként irreális elvárások lehetnek a szülőkben arra vonatkozóan, hogy a gyerek hogyan kötődjön, és nem veszik figyelembe, hogy a gyerek mit hoz magával ebbe a kapcsolatba. De persze a vér szerinti szülőkre is jellemző sokszor, hogy nem azt tartják tiszteletben és fogadják el, milyen is valójában a gyerekük.

Az interjú első része itt olvasható: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-orokbefogadas/

A második rész: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-2/

Reklámok

Az örökbefogadottak nem születnek…

Általános

A blogon bemutatok szakdolgozatokat is. Dengyel Kinga pszichológus, perinatális szaktanácsadó örökbefogadott és vér szerinti családjukban felnőtt fiatal felnőttek életútrajzait vizsgálta, rajzokon és interjún keresztül. A különlegesen mély anyagban még sokkal több lehetőség rejlik, és az örökbefogadó szülőknek is szolgál tanulságokkal. Kinga a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért havi klubestjén mutatta be több éven át tartó kutatásának eredményeit. A rajzokból is bemutatok néhányat a cikkben.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

A Károli Gáspár Református Egyetem felnőtt klinikai és egészségpszichológia szakán végeztem mind az alap-, mind a mesterképzést. Bár én magam nem vagyok örökbefogadott, egy élményem kapcsán mégis elkezdett foglalkoztatni, van-e, és mi a különbség az örökbefogadottak és nem örökbefogadottak életútja között. Sokáig nem tudtam, ezt hogyan vizsgáljam, míg egy egyetemi műhelymunka kurzusomon tanárom, Prof. Dr. Vass Zoltán említett egy validálás alatt álló, saját fejlesztésű projektív tesztet, az életút-rajzot. A kutatást így két részre bontottam, s az alapképzés szakdolgozatához a fiatal felnőtt örökbefogadottak rajzainak kiértékeléséből írtam egy nagyobb lélegzetvételű munkát; a mesterképzésem zárásaképp pedig egy alaposabb rajzelemzési módszer segítségével, valamint illesztett kontrollcsoporttal egybevetve vizsgáltam ezt a rendkívül értékes gyűjteményt. Annak idején szakdolgozóként kerültem a Mózeskosárhoz, immáron több, mint három éve, s azóta is aktívan részt veszek az Egyesület munkájában. Tréningeket írok és tartok, gondozom a hivatalos Facebook-oldalunkat, részt veszek a programok szervezésében. Most egy pedagógiai szakszolgálatnál (lánykori nevén nevelési tanácsadó) és a JóLélek Pszichológiai Alapítványnál dolgozom pszichológusként, és a Semmelweis Egyetem gyermekklinikai szakpszichológus jelöltje vagyok. Ha lehetőségem adódna, akkor szívesen dolgoznék gyermekvédelemben, örökbefogadásban, és a nevelőszülői hálózatban is.

 

Kik is pontosan az alanyaid, és hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Sok örökbefogadott és nem örökbefogadott személytől kaptam rajzokat, interjút, ám végül le kellett szűkítenem a mintát, hogy a körülményekhez képest az lehetőleg egységes maradjon. Az általam kiválasztott 12-12 fős csoport nem számít reprezentatív mintavételnek. „Hólabda” módszerrel jutottam el hozzájuk: megtaláltam valakit, aki ajánlotta egy ismerősét és szép lassan egész sok örökbefogadotthoz jutottam el, mindenféle korosztályból. Noha első hallásra alacsonynak tűnik a résztvevők száma, az elemzés alapossága miatt mégis rengeteg információt tartalmaz a munkám. Hogy homogén maradjon a minta, a 18-30 év közötti fiatal felnőttekre korlátoztam a beválogatható személyek életkorát, így átlagosan 24 évesek voltak az alanyaim. A nemek megoszlását tekintve 5-5 férfi és 7-7 nő került be a mesterszakos diplomamunkámba. Mindannyian titkos örökbefogadással kerültek a családjukhoz, nem voltak házasok és gyermekük sem volt még. Legtöbben a felsőfokú tanulmányaikat végezték, vagy épp az egyetemről jöttek ki a nagybetűs életbe. A kontrollcsoportot nemben, korban és végzettségben egyesével hozzájuk illesztettem. További kritérium volt, hogy a nem örökbefogadottak minden tagja a származási családjában nőjön fel, ahol nem történtek különösebb traumák. Leginkább az okozott nehézséget, hogy olyan huszonéveseket találjak, akiknek együtt éltek még a szüleik. Ebből a szempontból szinte nehezebb volt a kontrollcsoportot kiválasztani, mint az adoptáltakat.

Read the rest of this entry

 „A gyerek traumája életre szóló erőforrás lesz”

Általános

Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.

Mutatkozzatok be!

Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.

Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.

Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.

img_4792

Balról jobbra: Ilona, Zsuzsa, Adrienn, és a kérdező Zsuzsa

Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?

Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.

Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.

A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.

Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.

Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.

Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?

Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.

Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.

Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam. Read the rest of this entry

„Ötven gyereknek találtam családot”

Általános

Pataki Zita (42) televíziós műsorvezető, az RTL Klub időjósa pályája kezdetén, húsz évvel ezelőtt örökbefogadási tanácsadóként dolgozott. Erről az időszakról mesélt az Örökbe.hu-nak. Zita jóformán autodidaktaként vágott bele a munkába, sok mindenre ösztönösen ráérzett. Azóta sokkal szabályozottabb lett az örökbefogadás világa, ezeket a változásokat jeleztem az interjúban.

Mikor kerültél először kapcsolatba hátrányos helyzetű gyerekekkel?

A szüleim gyerekoromban karácsonyra kihoztak gyerekeket az egri gyerekotthonból. Sanyikát most kerestetem is a sajtóban. Ez volt az első ilyen élmény.

Aztán természetesen az általános iskolában is láttam nálam hátrányosabb helyzetű tanulókat. Én mindig jól tanultam, jól éreztem magam, de mellettem sokan nem. Figyeltem a többieket, hogy nekik miért nem megy a tanulás, és közben segítettem ott, ahol tudtam. Volt, hogy valaki helyett megírtam a dolgozatát, vagy épp megvédtem valakit, ha ő nem tudott kiállni magáért. Szerencsémre a szüleim gyerekkoromtól kezdve két elvet ültettek belém: az egyik, hogy a vélemény szabad, büszkén vállaljam azt mindig, a másik, hogy nincs felsőbb hatalom, minden ember egyenértékű. Az apukám katona volt, és anyukám mindig rámutatott a váll-lapjára, hogy a munkahelyen kívül ez nem számít, csak hogy valaki jó vagy rossz ember. Én ezzel a tudattal nőttem fel.

PatakiZita6

Hogy kerültél a GYIVI-be (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet, a Tegyesz elődje)?

Váratlan helyzet volt. Elvégeztem a tanárképzőt, abban az évben magyar-könyvtár szakos tanárt Budapesten és Szentendre környékén nem kerestek. A GYIVI viszont meghirdetett egy örökbefogadási előadói állást, amihez pedagógusi végzettség kellett. Bementem, és megkaptam az állást.  Ma már kissé csodálkozom, hogy a főnököm rám bízta ezt a munkakört, bár amit csináltam, szerintem jól csináltam.  Akik akkor velem dolgoztak, tudják, hogy mit alkottam akkoriban: az egész archívumot rendbe tettem – hála a könyvtár szakos rendszerező ismereteimnek. Közben az összes örökbefogadásra várakozó házaspárral személyesen találkoztam, a dossziéjukat ellenőriztem, fenntartják-e még a szándékukat. És nemcsak a szülőket akartam megismerni, hanem a Pest megyei összes gyereket, aki örökbe adható, vagy az lesz valaha. Ellátogattam az összes otthonba, és folyamatosan kapcsolatot tartottam az ottani nevelőkkel, gondozókkal.

Ez mikor volt?

1996 és 1998 között dolgoztam ott.

Te voltál az egyetlen előadó?

Igen, egy titkárnő segített.

Ma egy ilyen méretű Tegyeszben van 5-6 tanácsadó.

Mellettem segített két pszichológus, és a vezetőknek hétről hétre beszámoltam.

Egy ekkora megyében van évi 30 örökbefogadás.

Igen, körülbelül 50 gyereket adtam örökbe a két év alatt. A párosítás is az én feladatom volt, és ezt meg kellett indokolnom a pszichológusnak és a gyámnak, hogy miért tartom ideálisnak.

Előtte volt bármi tapasztalatod az örökbefogadásról? Read the rest of this entry

„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

Általános

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906

Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag? Read the rest of this entry

„Óriási dolog egy gyereknek, hogy a szülei keresik hozzá az utat”

Általános

Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.

– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?

– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.

IMG_6703_1 copy

– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?

– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.

– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?

– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.

– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.

– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.

– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?

– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.

– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz. Read the rest of this entry

„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Általános

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? Read the rest of this entry

„Nálunk az örökbeadás csak egy pici szelete a működésnek”

Általános

Ma a Baptista Szeretetszolgálat örökbefogadási programját mutatom be. Bár az alapítvány két évtizede tevékenykedik, nyílt örökbefogadás közvetítésére két éve kaptak engedélyt. Szenczy Katalin szakmai vezetővel beszélgetek, aki Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének, baptista lelkipásztornak a felesége és maga is örökbefogadó szülő. Saját történetéről, az örökbefogadás feltételeiről, gyerekmentésről és a veszteségek feldolgozásáról is szót váltunk.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Konduktor vagyok. Öt gyermekünk van, három örökbefogadott, egy befogadott és egy vér szerinti. A befogadott lányunk, Enikő tizennégy évesen került hozzánk, Erdélyből jött át, őt nem tudtuk örökbe fogadni, mert román állampolgár volt. Őt csak öt évig neveltük, akkor férjhez ment. A vér szerinti lányunk, Anna ma huszonkét éves, az örökbefogadott nagyfiunk, Áron huszonegy éves, és az ikerfiaink, Domonkos és Benjámin nyolc évesek.

– Miért fogadtatok örökbe?

– Mielőtt összeházasodtunk, megbeszéltük Sándorral, hogy a vér szerinti gyerekeink után szeretnénk örökbe fogadni, legalább egyet. Aztán másképp alakult. Mikor kétéves volt a lányunk, hallottunk egy nagyon nehéz körülmények között Erdélyben élő kamaszlányról. A férjem meglátogatta és felajánlotta, hogy átjöhet hozzánk, ha szeretne. Enikő igent mondott, hozzánk költözött, beiskoláztuk, ő is teljes jogú gyermekünk lett. Ugyanabban az évben fogadtuk örökbe a kisfiunkat hathetesen a Napsugár Gyermekmentő Alapítványtól, amelynek egy baptista lelkész volt a vezetője. Ő először baptista családokat keresett meg, hogy örökbe fogadnának-e gyereket. Akkor hirtelen ott élt körülöttünk három gyerek és kicsit „leálltunk”. Nem volt egyszerű a tizennégy éves kamasszal, a kétéves gyerekkel és a hathetes csecsemővel. Főleg, mert Enikő olyan nehéz családi helyzetből jött, hogy két-három év telt el, mire a múltját fel tudta dolgozni. Sok szeretetet kellett adni, hogy elfogadja, mi szeretjük őt. Visszagondolva nem is tudom, hogy mertem vállalkozni erre. De megérte! Áronról pedig konduktorként két hónapig azt hittem, mozgássérült, mert olyan feszes volt az izomzata, hogy nem tudtam „szétszedni”. Aztán amikor már biztonságban érezte magát nálunk, feloldódott benne a feszültség. Később szerettünk volna még gyereket, megpróbáltunk egy vietnami kisfiút örökbe fogadni az alapítvány egyik árvaházából, ez nem sikerült. Jelentkeztünk itthon örökbefogadásra, akkor már kellett tanfolyamot végezni, aztán Budai Ági (a Fészek Alapítvány vezetője) segítségével kaptunk egy ikerpárt. Amikor először beszéltünk az anyukával, akkor ő azt mondta nekünk, hogy már talált egy szülőpárt a gyermekeinek, akik örökbe fogadják őket. Aztán koraszülöttek lettek a babák, és akkor hívott, hogy akikre számított, azok nem tudnak hazajönni külföldről. Kérdezte, hogy még mindig fenntartjuk-e az örökbefogadási szándékunkat. Nagyon nagy örömmel azt mondtuk, hogy igen. Ez egy újabb megerősítés volt számunkra Istentől, hogy ő ezeket a gyerekeket nálunk akarja látni, nekünk akarja adni. Két hét múlva engedték ki a babákat a kórházból, azóta velünk vannak.

Szenczy család

– A férjed Szenczy Sándor, aki a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjeként sokat utazik zűrös helyekre. Ilyenkor viszi a családját is?

– Voltak országok, ahová elkísértük, egyes országokban konduktorként is tudtam dolgozni sérült gyermekekkel: Vietnamban, Kambodzsában, Srí Lankán, Afrikában, vagy éppen Koszovóban. Például, Koszovóba rögtön a válság után mentünk. Nagyon sokan bolondnak és felelőtlennek tartottak minket ezért. De mi tudtuk, hogy nem a saját elgondolásunk miatt megyünk, hanem azért, mert Isten akkor éppen oda küld bennünket. Ez nagy biztonságot adott mindannyiunknak, pedig minden este voltak lövöldözések két utcával lejjebb a házunktól.

– Külföldön miként érint, ha nehéz helyzetű gyerekeket látsz? Egy interjúban egyszer elmondta a férjed, hogy egy észak-koreai árvaházból haza akartál vinni egy gyereket.

– Nehéz az ilyen helyzet, de megtanultam kezelni. Észak-Koreából valóban haza akartam vinni egy gyereket, de nem lehetett. Nagyon megrázó volt. Már az gyanút keltett, hogy beléptünk egy terembe, ahol negyven gyerek feküdt néma csendben. Télen egy rozoga kályha fűtött, vagy inkább füstölt, a gyerekek a linóleumpadlón feküdtek, és látszott, hogy több közülük már halott. Olyat nem szeretnék még egyszer látni. Nagyon megrázott, legszívesebben hazahoztam volna őket. De erre sajnos nem volt lehetőség, akkor ott annyit tudtunk segíteni, hogy utána vittünk oda támogatást.

– Ha jól értem, amikor Enikőt befogadtátok, lényegében „szembejött” egy nehéz sorsú gyerek, és magatokhoz vettétek. Később már nem akartatok minden szerencsétlen gyereket hazavinni? Read the rest of this entry

„Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog”

Általános

Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.

– Mondj pár szót magadról!

– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.

Kántor Nedda

– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?

– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.

– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)

– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.

– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?

– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek. Read the rest of this entry

„Azt képzeli, él valahol egy idilli család, amiből őt kilökték”

Általános

Mivel szembesülhet egy felnőtt örökbefogadott, ha felkutatja a vér szerinti családját? Fischer Eszter Berlinben és Budapesten kétlaki életet élő pszichológus, aki Németországban tanácsadással segíti a szüleiket, testvéreiket kutató örökbefogadottakat illetve a vér szerinti szülőket. Egy ilyen szolgáltatás itthon is nagyon elkellene. Arról beszélgettünk, milyen illúziókkal vágnak bele az örökbefogadottak a keresésbe, és hogy szokott sikerülni a találkozás.

– Mit kell tudni rólad?

– Pszichológus vagyok, írtam két könyvet, az egyik, a Modern mostohák a mozaikcsaládokról szól, mikor egy házasságban az egyik vagy mindkét félnek van a korábbi kapcsolatból való gyereke. A másik, a Meleg a gyerekem?! tanácsadó könyv érintett szülőknek. Mindkét témában sokan keresnek meg. Korábban nevelési tanácsadóban dolgoztam, 1986 óta Berlinben és Budapesten élek felváltva, és Skype-on is tartok tanácsadást a világ minden táján élőknek. Németországban a Wiedersehen macht Freude nevű picike cégnél is dolgozom, akik elveszett embereket keresnek. Nem igazán eltűnteket, hanem csak akit szem elől vesztett a megrendelő. A szolgáltatást nem kifejezetten az örökbefogadásra találták ki, de valahogy a klientúra nagy része vagy örökbefogadott gyerek, vagy a sose látott apját keresi. Aztán kiderült, hogy ez a találkozás sok lelki problémával jár, és ilyenkor segítek én.

EszterFischer4

Hogy dolgozik a cég?

– A meglevő adatokból indulnak ki, csak legális módszereket használnak. A vezetője egy nagyon ügyes nő, semmi olyat nem csinál, amire a megbízó ne lenne képes, de nagy gyakorlata van, ismeri a jogszabályokat, a nyilvántartásokat, remekül kommunikál. Például, ha tud valaki egy harminc évvel ezelőtti lakcímet, akkor a házban valamilyen ürüggyel felhívja az összes öreg nénit, hogy ismeri-e az illetőt, de persze nem mondja meg, miért kell. Az ár függ attól, mennyi adat van, milyen régre megy vissza a keresés, de minden ár tartalmazza, hogy a folyamat során bármikor konzultálhat velem telefonon egy előre egyeztetett időpontban.

– A te ügyeidnek mekkora része kapcsolatos az örökbefogadással?

– Ha ezt kitágítjuk eltűnt családtag keresésére is, akkor praktikusan az összes. Az örökbefogadás mellett ugyanilyen gyakori, ha valaki az apját nem ismeri. De a keresőcég a régi szerelmedet vagy az óvónődet is megkeresi. Sok tapasztalatom gyűlt össze a témában, mert sok ilyen emberrel beszélek.

– Nemzetközi ügyeket is vállal az iroda?

– Igen, egyrészt a nemzetközi örökbefogadások miatt, másrészt az eltűnt apák sokszor külföldiek, például olasz vendégmunkások, vagy az amerikai hadsereg tagjai voltak. Ha reménytelenül kevés az adat, akkor nem vállalja el a megbízást. (A cég honlapja szerint Magyarország nem szerepel a keresési területek között.)

– Beszéljünk kifejezetten az örökbefogadottakról. Hogy zajlik a megkeresés?

– Ha megvannak az adatok, akkor először a közvetítő ír a vér szerinti anyának egy úgy fogalmazott levelet, hogy csak ő jöjjön rá, miről van szó, de ha bárki más olvassa a környezetében, ne fogjon gyanút. Ha a másik fél beleegyezik, akkor a közvetítő felveszi vele a kapcsolatot, ha mindkét fél akarja, akkor találkoznak. A német törvények értelmében a származás megismeréséhez mindenkinek joga van, tehát ha a szülő nem akar találkozni, a gyerek akkor is meg fogja kapni az adatokat, de ilyenkor is egy udvarias levélben értesítik a szülőt, hogy ez fog történni. Az egész szokatlanul tapintatosra van hangszerelve. Én ott jövök a képbe, hogy ha bármelyik fél úgy érzi a folyamat során, hogy szeretne egy szakemberrel beszélni, akkor engem felhívhat. Az is, aki keresi az apját, anyját, az is, akit megtaláltak. Segítek végiggondolni a helyzetet. Ha például látszik, hogy akit megtaláltak, az nem igazán akar találkozni, akkor következő lépésben a megbízó írhat egy személyes hangú levelet, és ezt segítek megfogalmazni. Ez egy gyakori kérés.

– Máris le vagyok nyűgözve. Magyarországon is joga van az örökbefogadottnak a származása felkutatására, de ilyenkor a gyámhivatal kiküld egy hivatalos idézést a vér szerinti szülőnek, az örökbefogadottak sokszor tartanak ettől.

– Azt hiszem, ez a hivatalos úton Németországban is hasonlóan történhet, de ez egy kis magáncég, ami egyéni módon, de persze a jogszabályokat betartva működik.

– Mi szerepel a közvetítő levelében, amitől a családtagok nem fognak gyanút? Read the rest of this entry