interjú

„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

Örökbe14 hozzászólás

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906
Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag? → olvasásának folytatása

„Óriási dolog egy gyereknek, hogy a szülei keresik hozzá az utat”

Örökbe59 hozzászólás

Melyek a tipikus fejlődési lemaradások örökbefogadott gyerekeknél, és hogyan orvosolhatók? Hogyan segítheti a szülő a gyerek beilleszkedését, kötődését az új otthonban? Tóth Zsuzsa pszichopedagógussal, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont vezetőjével beszélgettem. Zsuzsa és munkatársai közel hatvan állami gondozott gyerek állapotát mérték fel a battonyai SOS-Gyermekfaluban az orosházi költözés előtt.

– Beszéljünk a hat év alatti gyerekekről, hiszen főleg ilyen korú gyereket szoktak örökbe fogadni a szülők. Melyek a tipikus fejlődési, viselkedési problémák?

– A battonyai gyerekeket megvizsgálva majdnem mindenkinél előjött egy idegrendszeri éretlenség, elakadás a normál érési folyamatban. Sok megkésett beszédfejlődésű gyereket találtunk, vagy akinél fül-orr-gégészeti problémát gyanítottunk. A legfontosabb, hogy a gyerekek mindenre viselkedéses választ adnak: rosszalkodnak, nem figyelnek oda, leverik, eltörik. Ezek hátterében valamilyen más probléma lehet, például azért nem figyel, mert nem úgy hall. Ha az idegrendszer nem úgy észleli a környezetét, ahogy kellene, az viselkedéses problémát okozhat, ha ezeket kiszűrjük, már könnyebb batyuval mennek tovább a gyerekek. Ezen kívül minden gyereknél megjelenik valamilyen módon annak a traumája, amin keresztülment, míg bekerült.

IMG_6703_1 copy

– Normális, egészséges, korának megfelelően fejlett gyereket nem is láttatok?

– Keveset. A nagyobbaknál mindig gond a szókincs, a helyesírás, és nagyon komoly figyelemproblémáik vannak. A trauma egyik hatása, hogy a figyelem szóródik, mert nagyon sok kapacitása elmegy, hogy a traumáit lent tartsa, hogy élhetőek legyenek a hétköznapok.

– Az a trauma, hogy kiemelték őket a családból?

– Igen, és amin előtte keresztülmentek. Ha rajzolunk, sokkal jobban figyelik a reakciómat, mint más gyerek. Ha kérdezek valamit, nem mondja kapásból a választ, hanem figyeli, hogy mit várok, sokszor már egy 4-5 éves is azt feleli, amit hallani szeretnék. Ha megkérdezem, hogy érzi magát, rávágja: nagyon jó nekem itt, nagyon szeretek itt lenni, és ritkán böki ki, hogy hiányzik az anyukám. A standardválaszokat adja, amitől azt érzi, hogy megfelelő a felnőtt számára. Az az érzés nincs meg benne, hogy ő úgy megfelelő, ahogy van. Ezt vissza kell rakni beléjük, ezt meg kell tanítani.

– Azok a gyerekek jobb állapotban vannak, akik születéstől állami gondozásban élnek? Elég sok gyereket úgy fogadnak örökbe, hogy a születésétől egy-két-három éves koráig egyetlen nevelőszülőnél él, szerető közegben.

– Kicsit talán igen, nem szignifikánsan. Azok a gyerekek voltak érzelmileg jól, még ha képességileg vagy beszédben szintén elmaradást mutattak, akik olyan nevelőanyával éltek, aki anyai szeretettel és figyelemmel fordult feléjük. Az egyik családban egy nagyon szerető nevelőanyával találkoztunk, a gyerekeknek mindenféle lemaradásaik voltak, de ezeket mégis sokkal egészségesebben kezelték, és kiegyensúlyozottabbak voltak.

– Tehát ahol sajátjaként szereti a nevelőanya?

– Igen. Ott nagyon kimutatható, hogy sokkal jobban vannak a gyerekek.

– Az örökbefogadók néha megijednek, ha a gyerek jellemzésében az szerepel, hogy nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz. → olvasásának folytatása

„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Örökbe24 hozzászólás

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? → olvasásának folytatása

„Nálunk az örökbeadás csak egy pici szelete a működésnek”

Örökbe48 hozzászólás

Ma a Baptista Szeretetszolgálat örökbefogadási programját mutatom be. Bár az alapítvány két évtizede tevékenykedik, nyílt örökbefogadás közvetítésére két éve kaptak engedélyt. Szenczy Katalin szakmai vezetővel beszélgetek, aki Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének, baptista lelkipásztornak a felesége és maga is örökbefogadó szülő. Saját történetéről, az örökbefogadás feltételeiről, gyerekmentésről és a veszteségek feldolgozásáról is szót váltunk.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Konduktor vagyok. Öt gyermekünk van, három örökbefogadott, egy befogadott és egy vér szerinti. A befogadott lányunk, Enikő tizennégy évesen került hozzánk, Erdélyből jött át, őt nem tudtuk örökbe fogadni, mert román állampolgár volt. Őt csak öt évig neveltük, akkor férjhez ment. A vér szerinti lányunk, Anna ma huszonkét éves, az örökbefogadott nagyfiunk, Áron huszonegy éves, és az ikerfiaink, Domonkos és Benjámin nyolc évesek.

– Miért fogadtatok örökbe?

– Mielőtt összeházasodtunk, megbeszéltük Sándorral, hogy a vér szerinti gyerekeink után szeretnénk örökbe fogadni, legalább egyet. Aztán másképp alakult. Mikor kétéves volt a lányunk, hallottunk egy nagyon nehéz körülmények között Erdélyben élő kamaszlányról. A férjem meglátogatta és felajánlotta, hogy átjöhet hozzánk, ha szeretne. Enikő igent mondott, hozzánk költözött, beiskoláztuk, ő is teljes jogú gyermekünk lett. Ugyanabban az évben fogadtuk örökbe a kisfiunkat hathetesen a Napsugár Gyermekmentő Alapítványtól, amelynek egy baptista lelkész volt a vezetője. Ő először baptista családokat keresett meg, hogy örökbe fogadnának-e gyereket. Akkor hirtelen ott élt körülöttünk három gyerek és kicsit „leálltunk”. Nem volt egyszerű a tizennégy éves kamasszal, a kétéves gyerekkel és a hathetes csecsemővel. Főleg, mert Enikő olyan nehéz családi helyzetből jött, hogy két-három év telt el, mire a múltját fel tudta dolgozni. Sok szeretetet kellett adni, hogy elfogadja, mi szeretjük őt. Visszagondolva nem is tudom, hogy mertem vállalkozni erre. De megérte! Áronról pedig konduktorként két hónapig azt hittem, mozgássérült, mert olyan feszes volt az izomzata, hogy nem tudtam „szétszedni”. Aztán amikor már biztonságban érezte magát nálunk, feloldódott benne a feszültség. Később szerettünk volna még gyereket, megpróbáltunk egy vietnami kisfiút örökbe fogadni az alapítvány egyik árvaházából, ez nem sikerült. Jelentkeztünk itthon örökbefogadásra, akkor már kellett tanfolyamot végezni, aztán Budai Ági (a Fészek Alapítvány vezetője) segítségével kaptunk egy ikerpárt. Amikor először beszéltünk az anyukával, akkor ő azt mondta nekünk, hogy már talált egy szülőpárt a gyermekeinek, akik örökbe fogadják őket. Aztán koraszülöttek lettek a babák, és akkor hívott, hogy akikre számított, azok nem tudnak hazajönni külföldről. Kérdezte, hogy még mindig fenntartjuk-e az örökbefogadási szándékunkat. Nagyon nagy örömmel azt mondtuk, hogy igen. Ez egy újabb megerősítés volt számunkra Istentől, hogy ő ezeket a gyerekeket nálunk akarja látni, nekünk akarja adni. Két hét múlva engedték ki a babákat a kórházból, azóta velünk vannak.

Szenczy család

– A férjed Szenczy Sándor, aki a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjeként sokat utazik zűrös helyekre. Ilyenkor viszi a családját is?

– Voltak országok, ahová elkísértük, egyes országokban konduktorként is tudtam dolgozni sérült gyermekekkel: Vietnamban, Kambodzsában, Srí Lankán, Afrikában, vagy éppen Koszovóban. Például, Koszovóba rögtön a válság után mentünk. Nagyon sokan bolondnak és felelőtlennek tartottak minket ezért. De mi tudtuk, hogy nem a saját elgondolásunk miatt megyünk, hanem azért, mert Isten akkor éppen oda küld bennünket. Ez nagy biztonságot adott mindannyiunknak, pedig minden este voltak lövöldözések két utcával lejjebb a házunktól.

– Külföldön miként érint, ha nehéz helyzetű gyerekeket látsz? Egy interjúban egyszer elmondta a férjed, hogy egy észak-koreai árvaházból haza akartál vinni egy gyereket.

– Nehéz az ilyen helyzet, de megtanultam kezelni. Észak-Koreából valóban haza akartam vinni egy gyereket, de nem lehetett. Nagyon megrázó volt. Már az gyanút keltett, hogy beléptünk egy terembe, ahol negyven gyerek feküdt néma csendben. Télen egy rozoga kályha fűtött, vagy inkább füstölt, a gyerekek a linóleumpadlón feküdtek, és látszott, hogy több közülük már halott. Olyat nem szeretnék még egyszer látni. Nagyon megrázott, legszívesebben hazahoztam volna őket. De erre sajnos nem volt lehetőség, akkor ott annyit tudtunk segíteni, hogy utána vittünk oda támogatást.

– Ha jól értem, amikor Enikőt befogadtátok, lényegében „szembejött” egy nehéz sorsú gyerek, és magatokhoz vettétek. Később már nem akartatok minden szerencsétlen gyereket hazavinni? → olvasásának folytatása

„Örökbe fogadni nem kötelező és nem is állampolgári jog”

Örökbe87 hozzászólás

Kántor Neddával, a Fővárosi Tegyesz örökbefogadási pszichológusával beszélgetek. Miért kaphat alkalmasságot egy rákos beteg? Jó-e az örökbefogadásra várva lombikozni? Túl enyhe-e a hazai alkalmassági vizsgálat? Van, aki kap határozatot, de gyereket nem? Mennyi esélye van az egyedülállóknak? Az alkalmasság, a szülők kiválasztásának módja, a juttatások diszkriminatív volta kerül szóba az interjúban.

– Mondj pár szót magadról!

– A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál dolgozom, klinikai szakpszichológus és családterapeuta vagyok. Vizsgálom az örökbefogadásra jelentkezők alkalmasságát, segítek a barátkozásban, foglalkozom krízistanácsadással, utánkövetéssel, és bármivel, ami felmerül. Közel tíz éve kerültem a Tegyeszhez. Emellett magánpraxisban egyéni, család- és párterápiát is tartok. Pszichodráma asszisztens is vagyok, s egy igen tapasztalt gyermekdráma vezető kolléganőmmel épp pszichodráma csoportot tervezünk indítani örökbefogadott gyermekeknek a Mózeskosár Egyesület keretében, ahol elnökségi tag vagyok.

Kántor Nedda

– Korábban az üzleti szférában dolgoztál, hogyan kerültél a gyermekvédelembe?

– Stratégiával és marketinggel foglalkoztam. Szerettem, de hosszú távon pszichológusként inkább láttam magam, mint az üzleti életben. A gyermekvédelembe – ha lehet ezt mondani – véletlenül kerültem. Amikor a pszichodráma képzésre jártam, akkor javasolta az egyik csoporttársam. Elsőre meglepett, de aztán rájöttem, itt is lehet családokkal foglalkozni. Itt is van stressz, de sokkal kevesebb, mint a versenyszférában, emberibb a lépték.

– Csapjunk a közepébe! A közhiedelemmel ellentétben meglepően kevés jelentkező bukik meg az örökbefogadási alkalmassági vizsgálaton. A statisztikai adatok szerint az alkalmassági kérelmek alig 1-2 százalékát utasítják el. (Ebben nincs benne az, aki menet közben magától kiszáll a folyamatból.)

– A számokba nem mennék bele, de az biztos, hogy a hazai alkalmassági eljárás lehetne szigorúbb.

– Úgy érted, hogy felpuhított az alkalmasság?

– A nyugati gyakorlatokhoz képest mindenképpen. Közben a média azzal van tele, hogy Magyarországon nehéz örökbe fogadni. Holott Európában az egyik legkönnyebb. A várakozás kétségtelenül hosszú, de az alkalmasság megszerzése banálisan egyszerű. És sokszor még ez a banalitás is fáj az ügyfeleknek. → olvasásának folytatása

„Azt képzeli, él valahol egy idilli család, amiből őt kilökték”

Örökbe45 hozzászólás

Mivel szembesülhet egy felnőtt örökbefogadott, ha felkutatja a vér szerinti családját? Fischer Eszter Berlinben és Budapesten kétlaki életet élő pszichológus, aki Németországban tanácsadással segíti a szüleiket, testvéreiket kutató örökbefogadottakat illetve a vér szerinti szülőket. Egy ilyen szolgáltatás itthon is nagyon elkellene. Arról beszélgettünk, milyen illúziókkal vágnak bele az örökbefogadottak a keresésbe, és hogy szokott sikerülni a találkozás.

– Mit kell tudni rólad?

– Pszichológus vagyok, írtam két könyvet, az egyik, a Modern mostohák a mozaikcsaládokról szól, mikor egy házasságban az egyik vagy mindkét félnek van a korábbi kapcsolatból való gyereke. A másik, a Meleg a gyerekem?! tanácsadó könyv érintett szülőknek. Mindkét témában sokan keresnek meg. Korábban nevelési tanácsadóban dolgoztam, 1986 óta Berlinben és Budapesten élek felváltva, és Skype-on is tartok tanácsadást a világ minden táján élőknek. Németországban a Wiedersehen macht Freude nevű picike cégnél is dolgozom, akik elveszett embereket keresnek. Nem igazán eltűnteket, hanem csak akit szem elől vesztett a megrendelő. A szolgáltatást nem kifejezetten az örökbefogadásra találták ki, de valahogy a klientúra nagy része vagy örökbefogadott gyerek, vagy a sose látott apját keresi. Aztán kiderült, hogy ez a találkozás sok lelki problémával jár, és ilyenkor segítek én.

EszterFischer4

– Hogy dolgozik a cég?

– A meglevő adatokból indulnak ki, csak legális módszereket használnak. A vezetője egy nagyon ügyes nő, semmi olyat nem csinál, amire a megbízó ne lenne képes, de nagy gyakorlata van, ismeri a jogszabályokat, a nyilvántartásokat, remekül kommunikál. Például, ha tud valaki egy harminc évvel ezelőtti lakcímet, akkor a házban valamilyen ürüggyel felhívja az összes öreg nénit, hogy ismeri-e az illetőt, de persze nem mondja meg, miért kell. Az ár függ attól, mennyi adat van, milyen régre megy vissza a keresés, de minden ár tartalmazza, hogy a folyamat során bármikor konzultálhat velem telefonon egy előre egyeztetett időpontban.

– A te ügyeidnek mekkora része kapcsolatos az örökbefogadással?

– Ha ezt kitágítjuk eltűnt családtag keresésére is, akkor praktikusan az összes. Az örökbefogadás mellett ugyanilyen gyakori, ha valaki az apját nem ismeri. De a keresőcég a régi szerelmedet vagy az óvónődet is megkeresi. Sok tapasztalatom gyűlt össze a témában, mert sok ilyen emberrel beszélek.

– Nemzetközi ügyeket is vállal az iroda?

– Igen, egyrészt a nemzetközi örökbefogadások miatt, másrészt az eltűnt apák sokszor külföldiek, például olasz vendégmunkások, vagy az amerikai hadsereg tagjai voltak. Ha reménytelenül kevés az adat, akkor nem vállalja el a megbízást. (A cég honlapja szerint Magyarország nem szerepel a keresési területek között.)

– Beszéljünk kifejezetten az örökbefogadottakról. Hogy zajlik a megkeresés?

– Ha megvannak az adatok, akkor először a közvetítő ír a vér szerinti anyának egy úgy fogalmazott levelet, hogy csak ő jöjjön rá, miről van szó, de ha bárki más olvassa a környezetében, ne fogjon gyanút. Ha a másik fél beleegyezik, akkor a közvetítő felveszi vele a kapcsolatot, ha mindkét fél akarja, akkor találkoznak. A német törvények értelmében a származás megismeréséhez mindenkinek joga van, tehát ha a szülő nem akar találkozni, a gyerek akkor is meg fogja kapni az adatokat, de ilyenkor is egy udvarias levélben értesítik a szülőt, hogy ez fog történni. Az egész szokatlanul tapintatosra van hangszerelve. Én ott jövök a képbe, hogy ha bármelyik fél úgy érzi a folyamat során, hogy szeretne egy szakemberrel beszélni, akkor engem felhívhat. Az is, aki keresi az apját, anyját, az is, akit megtaláltak. Segítek végiggondolni a helyzetet. Ha például látszik, hogy akit megtaláltak, az nem igazán akar találkozni, akkor következő lépésben a megbízó írhat egy személyes hangú levelet, és ezt segítek megfogalmazni. Ez egy gyakori kérés.

– Máris le vagyok nyűgözve. Magyarországon is joga van az örökbefogadottnak a származása felkutatására, de ilyenkor a gyámhivatal kiküld egy hivatalos idézést a vér szerinti szülőnek, az örökbefogadottak sokszor tartanak ettől.

– Azt hiszem, ez a hivatalos úton Németországban is hasonlóan történhet, de ez egy kis magáncég, ami egyéni módon, de persze a jogszabályokat betartva működik.

– Mi szerepel a közvetítő levelében, amitől a családtagok nem fognak gyanút? → olvasásának folytatása

„Én legjobban annak örülök, ha a saját család vállalja a gyereket”

Örökbe29 hozzászólás

Folytatódik a nyílt örökbefogadást közvetítő hazai civil szervezetek bemutatása. Az Együtt az Életért egy kisebb egyesület, akik büszkék rá, hogy náluk több krízisterhes viszi haza a babát, mint amennyien örökbe adják. Varnyú Ildikóval, az egyesület szakmai vezetőjével a krízisterhesek segítéséről, az életvezetési táborról, az egyesület filozófiájáról beszélgetek, és kiderülnek az örökbe fogadni szándékozókat érdeklő részletek is.

– Mondj pár szót magadról!

– Védőnőként dolgozom, Pécsett élünk a férjemmel, három felnőtt gyerekünk van.

Varnyú Ildi képe a cikkhez

– Miért hoztátok létre az egyesületet?

– Előzőleg az Alfa Szövetségnél dolgoztam, közel húsz éves múltra tekint vissza a tevékenységem. A hivatásom egy része a krízisbe jutott kismamákkal való foglalkozás, így ez a téma közel áll hozzám.

– Milyen a viszonyod az Alfához? Nézetkülönbség miatt váltál ki?

– Az Alfa az életem egy fontos szakasza, ezer szállal kötődöm oda, sok jó emberi kapcsolatom, emlékem fűz hozzájuk. Azért léptem ki, mert úgy éreztem, nem egyformán gondolkozunk Téglásy Imrével (az Alfa Szövetség főtitkára, vele is készült interjú). Ő egy elméleti jellegű munkára gondolt, én inkább a gyakorlatra szavaztam. Nekem nem az a hivatásom, hogy a világot váltsam meg, hanem hogy 1-2-10-20 embert segítsek tevőlegesen.

– Akkor nem a dávodi ügy kapcsán távoztál? (1998-ban az Alfa egy 13 éves lány abortuszát akarta megakadályozni, az esetet megbeszéltük Téglásy Imrével az interjúban.)

– Nem, utána még sok évig dolgoztam ott.

– Mi a filozófiátok?

– A nehéz helyzetbe került kismamák mellett állunk segítőtársként. Megkeressük neki az összes lehetséges utat, aminek ismeretében ő tud dönteni, a gyermeke és maga számára a legjobbat választani.

– Ez az út nálatok nem mindig az örökbeadás. → olvasásának folytatása

„Olyan előítéletekkel kell majd szembenéznie egy cigány fiatalnak, amire ha nem készítem fel, meghal”

Örökbe70 hozzászólás

Az ország talán egyetlen „gyermekvédelmi celebjével” beszélgetek. Illésné Áncsán Aranka nevét Oláh Ibolya énekesnő befutásakor ismerte meg az ország. Ő az állami gondozásban felnőtt, tehetségkutatós lány „Anyácskája”. Aranka két évtizedig vezette a tiszadobi gyermekotthont, ahol magatartási problémás, zömmel cigány származású állami gondozott kamaszok éltek, egy hátrányos helyzetű térségben. Két éve már új munkahelyen, a kecskeméti SOS Gyermekfaluban dolgozik. Arankának kifejezetten örökbefogadási tapasztalata nincs, de az intézményben felnövő cigány fiatalok identitás-nevelésében nagy gyakorlatot szerzett. Talán cigány gyermeket örökbefogadó szülők is tudják hasznosítani ötleteit.

– Második diplomádhoz szociálpolitika szakon a szakdolgozatot arról írtad, hogy az állami gondozásban felnövő cigány fiatalok nem rendelkeznek cigány identitással, nem érzik magukat annak, a környezet viszont cigánynak tekinti őket.

– A Gyermekvédelmi Törvény életbe lépése (1997) előtt az intézetekbe bekerülő cigánygyerekek tipikusan állami gondozásban nőttek fel, csecsemőként érkeztek és nagykorúként távoztak a rendszerből. Az őket nevelő magyar középosztálybeli pedagógusok értékrendjét sajátították el: legyél jó, viselkedj rendesen, a tanulás fontos, dolgozz becsülettel. Ezt hallották, ezt tették magukévá. A Gyermekvédelmi Törvény előtt egy sajátos gyerekotthoni identitása alakult ki a kicsiként bekerülő gyereknek, cigány identitása nem volt, sok közülük nem is vallotta magát annak. A szocializmusban én is azt tanultam, hogy minden ember egyenlő. Kezdetben én is azt vallottam, hogy mindegy, hogy cigány gyerek vagy magyar gyerek, ugyanazt a nevelést kell kapniuk. Mikor bekerültem a tiszadobi otthonba, meglepve láttam, hogy a gyerekek 90 százaléka cigány.

IMG_7490

– Ezt mi alapján mondod? A kinézetük alapján?

– Igen.

– Ez nem előítélet? Nem csak azt szabad cigánynak nevezni, aki magát annak tartja?

– Sokat foglalkoztam a téma szakirodalmával, és az ezzel foglalkozó szociológusok azt tekintik cigánynak, akit a környezete annak tart.

– De a környezet csak az alacsony státusúakat észleli cigánynak, az egyetemi tanárt nem, akármilyen barna is a bőre. → olvasásának folytatása

„Ha egy anya beteszi az inkubátorba a gyereket, még nem tanul meg fogamzást gátolni”

Örökbe136 hozzászólás

Aktuális! Múlt héten babamentő inkubátorba helyeztek egy kislányt. Herczog Mária gyermekvédelmi szakemberrel beszélgetek az inkubátorokkal kapcsolatos aggályokról, az atipikus örökbefogadásokról és a gyermekvédelmi rendszer hibáiról. Provokatív interjú!

– Mondj pár szót magadról!

– A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője és a Eurochild európai gyermekvédelmi ernyőszervezet elnöke vagyok. Itt az egyesületben felnőtt szakembereket képzünk gyerekjogokról, a gyerekvédelem különféle területeiről, mediációt, konfliktuskezelést tanítunk, nálunk van a korábbi magyar nevelőszülői képzés, a FIKSz tréning szerzői joga. Én korábban az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet igazgatója voltam, tizenöt évig dolgoztam a Kriminológiai Intézetben kutatóként, ott is gyermekvédelemmel foglalkoztam. Kutatok, tanítok az ELTE Doktori Iskolájában, nyolcadik éve vagyok az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja. Eredetileg családszociológus vagyok, a nyolcvanas években csöppentem bele a gyermekvédelembe, akkor aktívan részt vettem az első három csecsemőotthon bezárásában Pest megyében. Három gyerekem, öt unokám van.

SONY DSC

– Gyakran felszólalsz a babamentő inkubátorok ellen. Mi a baj velük? (Ha egy nyilvános inkubátorban helyezi el a szülő a gyereket, az titkos lemondásnak és jognyilatkozatnak minősül, a baba azonnal örökbe adható lesz. Magyarországon évi 3-5 babát adnak ilyen módon örökbe.)

– Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának álláspontja szerint fel kell őket számolni. Én részt vettem egy nagy európai csecsemőelhagyási kutatásban, ott is van egy erre vonatkozó rész. Nagyon sok baj van az inkubátorral. Az egyik, gyerekjogi szempontból, hogy a gyerek identitása sérül, nem tudja meg, kicsoda. A másik, hogy a vér szerinti szülő nem kap támogatást. Nem arra biztatjuk, hogy jelentkezzen és segítséget kap, hanem arra, hogy a gyereket veszélyeztetve szülje meg, és titokban helyezze el az inkubátorban. Nem ösztönöz rá, hogy a krízisben levő családokat segítsük.

– Mondhatjuk, hogy minden inkubátoros baba kórházon kívül született? Hiszen ha kórházban születik, akkor anyakönyvezik, és később keresni fogják a családon.

– Így van. Ezért ajánlottuk több országnak az anonim szülés bevezetését, a Bizottság is ezt javasolta. Akkor kórházban szül az anya, és zártan kezelik az adatokat, mint egy titkos örökbefogadásnál, de biztosítható a gyerek identitása, és az anya, szülők támogatása is a gyász feldolgozására. Nemrég egy idősek otthona elé tettek le egy csecsemőt, ami már bűncselekmény, ha viszont valaki inkubátorba teszi a gyerekét, az jognyilatkozatnak minősül. Ez jogbizonytalanságot eredményez. A következő probléma, hogy azt se tudjuk, ki teszi be. Azt vélelmezzük, hogy az anya, de rengeteg evidencia van, hogy nem a nők teszik be a csecsemőt. Férfiak, akik futtatják a nőket, a partner, aki nem akar gyereket, a nagymama, aki nem akarja, hogy a megesett lányáról kiderüljön. Lehet, hogy a nő teszi be, de akkor az apa, a nagyszülők, a többi családtag nem tud erről. Nincs nyilvántartás arról, hány gyereket találtak eddig inkubátorban, fiúk vagy lányok, kisebbségiek-e, egészségesek-e.

– Én egy 2010-es forrásban 40-es számot találtam, azóta volt még a minisztérium és sajtóhírek szerint körülbelül húsz…

– Nem tudjuk pontosan, mennyi. Nincs utánkövetés. Szlovákiában működik egy mindenhol hirdetett segélyvonal, ahol segítséget lehet kérni, így sokan más megoldást választanak. Németországban mindenféle információt kihelyeznek a gyerekdobozok mellé, telefonszámokat, segítség elérhetőségét. Van olyan hely, ahol azt javasolják, hogy vegyen az ott levő tintapárnával lenyomatot a kezéről, lábáról, hogy később azonosítható legyen, ha szeretné megismerni a gyereket, akár sok évvel később.

– Találtam egy olyan adatot, hogy Szlovákiában az inkubátoros babák negyedét visszakérték.

– Igen, ha kér, akkor ahhoz kap segítséget, ezért sokan meggondolják magukat. A németeknél is több mint a szülők negyede visszamegy a gyerekért.

– Magyarországon még nem volt visszakérés inkubátoros babánál? → olvasásának folytatása

„Az örökbeadás nem az abortusz alternatívája”

Örökbe45 hozzászólás

Interjú egy nagy hatású amerikai életvédő aktivistával. Peggy Hartshorn a krízisterheseket segítő világméretű hálózat elnöke, a Heartbeat International 50 országban 1800 központot működtet, heti több ezer nőnek segítenek. A sajátos amerikai háttér előtt működő terhesgondozásról, az abortusz és az örökbeadás dilemmáiról beszélgetek Peggyvel, aki maga is örökbefogadó szülő. Magyarországra az Alfa Szövetség meghívására érkezett, az ő rendezvényükön találkoztam vele szeptemberben.

– Mondj pár szót magadról!

– Doktori fokozatom van angolból, az ohioi Franklin Egyetemen tanítottam húsz évig. 1972-ben kezdtem el Isten hívására önkéntes munkát végezni az életvédelem területén. Akkor már lehetett tudni, hogy a Legfelsőbb Bíróság legalizálni fogja az abortuszt Amerikában. A férjemmel először a házunkat nyitottuk meg a krízisterhesek előtt. Aztán egy krízisterheseket gondozó központot alapítottam, ami mára világméretű hálózattá nőtt. 1992-ben feladtam a tanítást, és főállásban a Heartbeat International szervezet elnöke lettem. 1972-ben még nem is tudtam, hogy nekünk meddőségi problémánk van. Mikor ez kiderült, rögtön bejelentkeztünk minden örökbefogadási várólistára, és hamarosan örökbe fogadtuk a lányunkat és a fiunkat. Ők ma mindketten szülők, öt unokánk van.

Peggy

– Mivel foglalkozik a Heartbeat International?

– A krízisterheseket segítő központok terhességi teszteket adnak, ultrahangot, orvosi vizsgálatokat nyújtanak. Személyes tanácsadással segítjük a döntés előtt állókat. Információt adunk az abortusz kockázatairól. Ha egy nőnek már volt abortusza, segítünk a feldolgozásban. Fogamzásgátlókat nem javasolunk, szexuális oktatóprogramunk az önmegtartóztatást népszerűsíti. Anyaotthonokat működtetünk, ahol a baba felnevelését választó anyák a gyermek egyéves koráig maradhatnak. Örökbeadási tanácsadást nyújtunk. Telefonos segélyvonalunk összeköti a legközelebbi központtal a krízisterheseket. 1800 központunk működik a Föld 50 országában (Magyarországon nincsen), kétharmaduk az Egyesült Államokban. Csak az USA-ban heti 3000 magzat életét mentik meg a központok. Keresztény szervezet vagyunk.

– Miből finanszírozzátok a szervezetet?

– Isten segítségével. Míg az Egyesült Államokban az abortusz nagy üzlet, az állam a krízisterheseket ellátó központokat nem támogatja. Így egyéni és vállalati adományokból működünk, és a munkatársaink nagy része önkéntes. Más országokban néhol állami, önkormányzati segítséget is kapunk. Több forrásunk sose volt, mint amennyi szükséges, így folyamatosan imádkozunk Istenhez segítségért.

– Miért fordulnak hozzátok a nők?

– A terhesség váratlanul érte őket, és eleinte csak az abortuszban látják a megoldást. Különböző felmérések szerint az abortuszt választó nők 31-95 százaléka kényszer hatása alatt dönt. A nők általában nem akarnak abortuszt, csak egyszerűen nem látnak más lehetőséget. A terhesség elején olyan helyzetben vannak, mint egy csapdába esett állat, aki csak a saját lába lerágásával tud elmenekülni. Úgy érzik, az életük véget ért, legalábbis amit addig ismertek, s tudják, hogy a magzat az ő részük, de mégis inkább megölik, hogy a saját életüket mentsék. Ebben a lelkiállapotban nagyon fontos, hogy a segítő ne a magzat érdekére hivatkozzon, mert akkor a krízisterhes nő úgy érzi, őt nem is tartja fontosnak. Azt a problémát kell meghallgatni, ami miatt ő kényszerítve érzi magát, és annak a megoldásában segíteni, az anya szemszögét nézve. Egyik ügyfelünk egy főiskolás lány volt, aki búvárkodott, és sportolói ösztöndíjjal tanult. Kétségbe volt esve, hisz a terhesség miatt abba kellett hagynia a búvárkodást, akkor elveszti az ösztöndíjat, és kiesik a főiskoláról is, és ezzel vége az ő világának. Nem látott más megoldást, csak a magzat elvetetését. Én elmentem vele az edzőhöz, és megbeszéltük, hogy évet halaszt, és a szülés után folytatja a búvárkodást. Így megtartotta a gyereket. Az abortusz legjobb alternatívája egy szerető személy, szoktam mondani. Valaki, akivel meg lehet beszélni ezeket a problémákat, és nem marad egyedül a nő. Egyébként a legfontosabb tényező a gyerek megtartásában a leendő apa viszonyulása.

– Felvetitek az örökbeadást az abortusz helyett? → olvasásának folytatása