abortusz

Kéretik egy abortuszt levonni

Örökbe10 hozzászólás

Aki épp gyereket akar, nagyon, hajlamos mindent ezen a szemüvegen át nézni. És én gyereket akarok. Számon tartom, némi nehezteléssel, épp hányan terhesek a környezetemben. Mindig hárman-négyen. Támadásnak tűnik az „és ti nem akartok még gyereket?” kérdés egy félismerőstől. Egy halott magzattal a hasamban nem tudom lazán venni, nem is felelek.

Aki gyereket akar, nagyon, annak az első vetélés igazságtalanság. Egy éve akarjuk ezt a gyereket, épp elkezdtük kivizsgáltatni magunkat, én már pedzegettem, hogy jelentkezzünk örökbefogadásra, mikor végre megfogant. Nem merünk örülni, de már tervezgetünk. Nem sokáig. A második ultrahang-vizsgálaton már nincs szívhang. Tudom, hogy ez megtörténhet, megtörtént a barátnőmmel is, de neki már volt egy gyereke. Biztos csak olyan nők vetélnek el, akiknek már van gyerekük. Elsőre, rögtön, ez nem ér. Miért pont én? Sajnálom magamat. Sajnálom a magzatot is, de alig tudok róla valamit. Mije van egy magzatnak? Neve. Az még nem volt neki. Neme. Még nem tudtuk. Várható születési ideje. Nem születik meg már.

baby-carriage-798776_1920

Aki gyereket akar, nagyon, azt az első vetélés nem állítja meg. Lehet ebben is a jót látni. Tudunk gyereket csinálni! Ha most nem is sikerült, de legalább nemzőképesek vagyunk. Legközelebb már biztos menni fog. Nem adom fe-he-hel. → olvasásának folytatása

„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Örökbe24 hozzászólás

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? → olvasásának folytatása

„Nem tudok négy embert felhúzni a szakadékból”

Örökbe79 hozzászólás

Ma egy örökbeadó mesél, aki két évtizede mondott le egy kislányról. Terhesség egy abortusz dacára, ügyintézés az alapítványok kora előtt, és keserű viszontlátás a gyermekkel, akinek a sorsa nem jól alakult. Most az örökbeadó anya próbál segíteni. Emma (a blogon Mélyrepülés néven kommentel) története rendhagyó, a legtöbb örökbefogadás remélhetően ennél sikeresebb, de talán lehet belőle tanulni. Keserű, szókimondó interjú következik! (A szereplők nevét megváltoztattam.)

– Mutatkozz be pár mondatban!

– 43 éves vagyok, külföldön élek, van egy 18 éves fiam, akit egyedül neveltem fel. Az egész életem harc volt, nem volt egyetlen év, amikor ne kellett volna valami tragédiát feldolgoznom. Sikeres, tanult nőnek tartom magam, de nem érdekel a karrier és a pénz, ezért nem vagyok gazdag. És azért vagyok itt, mert 22 évvel ezelőtt örökbe adtam egy gyereket.

– Hogy kerültél ilyen helyzetbe?

– Az apa még azelőtt elhagyott, hogy észrevettem a terhességet. Rosszkor jött, a családomban és a baráti körömben az abortusz olyan elfogadott dolog volt, mint a foghúzás. Nem gondolkoztam rajta. Korábban sosem voltam terhes, ám az abortusz előtti vizsgálaton az orvos behívta fél tucat kollégáját, hogy nézzék meg, olyan állapotban van a méhszájam, mintha már legalább hat gyereket megszültem és elástam volna a sufni alatt. Ordítottak velem, hogy mondjam meg, hova tettem őket. Fogalmam sem volt, miről beszélnek, jártam rendesen nőgyógyászhoz, semmilyen elváltozásról nem értesített. Rettenetesen megalázottnak éreztem magam.

Bittó-Zsolt

– De azért végrehajtották az abortuszt?

– Igen. Altatásban történt, véreztem is utána. Utána minden betartottam, amit az orvosok mondtak, fogamzásgátlót szedtem, és pár hónap múlva észrevettem, hogy „megint” terhes vagyok. Az ultrahangon, és később a szülés időpontjából világossá vált, hogy ez még az előző terhesség, az abortusz dacára állapotos maradtam. Utánaolvastam, és kiderült, előfordulhat ilyen műhiba. Az orvosok viselkedéséből azonban inkább azt gondolom, hogy valami perverz példát akartak velem statuálni. → olvasásának folytatása

„Az örökbeadás nem az abortusz alternatívája”

Örökbe45 hozzászólás

Interjú egy nagy hatású amerikai életvédő aktivistával. Peggy Hartshorn a krízisterheseket segítő világméretű hálózat elnöke, a Heartbeat International 50 országban 1800 központot működtet, heti több ezer nőnek segítenek. A sajátos amerikai háttér előtt működő terhesgondozásról, az abortusz és az örökbeadás dilemmáiról beszélgetek Peggyvel, aki maga is örökbefogadó szülő. Magyarországra az Alfa Szövetség meghívására érkezett, az ő rendezvényükön találkoztam vele szeptemberben.

– Mondj pár szót magadról!

– Doktori fokozatom van angolból, az ohioi Franklin Egyetemen tanítottam húsz évig. 1972-ben kezdtem el Isten hívására önkéntes munkát végezni az életvédelem területén. Akkor már lehetett tudni, hogy a Legfelsőbb Bíróság legalizálni fogja az abortuszt Amerikában. A férjemmel először a házunkat nyitottuk meg a krízisterhesek előtt. Aztán egy krízisterheseket gondozó központot alapítottam, ami mára világméretű hálózattá nőtt. 1992-ben feladtam a tanítást, és főállásban a Heartbeat International szervezet elnöke lettem. 1972-ben még nem is tudtam, hogy nekünk meddőségi problémánk van. Mikor ez kiderült, rögtön bejelentkeztünk minden örökbefogadási várólistára, és hamarosan örökbe fogadtuk a lányunkat és a fiunkat. Ők ma mindketten szülők, öt unokánk van.

Peggy

– Mivel foglalkozik a Heartbeat International?

– A krízisterheseket segítő központok terhességi teszteket adnak, ultrahangot, orvosi vizsgálatokat nyújtanak. Személyes tanácsadással segítjük a döntés előtt állókat. Információt adunk az abortusz kockázatairól. Ha egy nőnek már volt abortusza, segítünk a feldolgozásban. Fogamzásgátlókat nem javasolunk, szexuális oktatóprogramunk az önmegtartóztatást népszerűsíti. Anyaotthonokat működtetünk, ahol a baba felnevelését választó anyák a gyermek egyéves koráig maradhatnak. Örökbeadási tanácsadást nyújtunk. Telefonos segélyvonalunk összeköti a legközelebbi központtal a krízisterheseket. 1800 központunk működik a Föld 50 országában (Magyarországon nincsen), kétharmaduk az Egyesült Államokban. Csak az USA-ban heti 3000 magzat életét mentik meg a központok. Keresztény szervezet vagyunk.

– Miből finanszírozzátok a szervezetet?

– Isten segítségével. Míg az Egyesült Államokban az abortusz nagy üzlet, az állam a krízisterheseket ellátó központokat nem támogatja. Így egyéni és vállalati adományokból működünk, és a munkatársaink nagy része önkéntes. Más országokban néhol állami, önkormányzati segítséget is kapunk. Több forrásunk sose volt, mint amennyi szükséges, így folyamatosan imádkozunk Istenhez segítségért.

– Miért fordulnak hozzátok a nők?

– A terhesség váratlanul érte őket, és eleinte csak az abortuszban látják a megoldást. Különböző felmérések szerint az abortuszt választó nők 31-95 százaléka kényszer hatása alatt dönt. A nők általában nem akarnak abortuszt, csak egyszerűen nem látnak más lehetőséget. A terhesség elején olyan helyzetben vannak, mint egy csapdába esett állat, aki csak a saját lába lerágásával tud elmenekülni. Úgy érzik, az életük véget ért, legalábbis amit addig ismertek, s tudják, hogy a magzat az ő részük, de mégis inkább megölik, hogy a saját életüket mentsék. Ebben a lelkiállapotban nagyon fontos, hogy a segítő ne a magzat érdekére hivatkozzon, mert akkor a krízisterhes nő úgy érzi, őt nem is tartja fontosnak. Azt a problémát kell meghallgatni, ami miatt ő kényszerítve érzi magát, és annak a megoldásában segíteni, az anya szemszögét nézve. Egyik ügyfelünk egy főiskolás lány volt, aki búvárkodott, és sportolói ösztöndíjjal tanult. Kétségbe volt esve, hisz a terhesség miatt abba kellett hagynia a búvárkodást, akkor elveszti az ösztöndíjat, és kiesik a főiskoláról is, és ezzel vége az ő világának. Nem látott más megoldást, csak a magzat elvetetését. Én elmentem vele az edzőhöz, és megbeszéltük, hogy évet halaszt, és a szülés után folytatja a búvárkodást. Így megtartotta a gyereket. Az abortusz legjobb alternatívája egy szerető személy, szoktam mondani. Valaki, akivel meg lehet beszélni ezeket a problémákat, és nem marad egyedül a nő. Egyébként a legfontosabb tényező a gyerek megtartásában a leendő apa viszonyulása.

– Felvetitek az örökbeadást az abortusz helyett? → olvasásának folytatása

„Ma már szitokszónak tartom, ha engem csak magzatvédőnek neveznek”

Örökbe207 hozzászólás

Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával beszélgetek a civil szervezeteket bemutató sorozat újabb részeként. Az Alfa egyike a nyílt örökbeadásokat közvetítő hazai szervezeteknek. Szó esik élet- és magzatvédelem különbségéről, abortuszról, a nagy vihart kavart dávodi ügyről, Imre személyes indíttatásáról. Az is kiderül, hogy lehet gyereket kapni az Alfánál. Provokatív interjú következik!

– Mondj pár szót magadról!

– Magyar-latin szakos középiskolai tanári diplomát szereztem, verseskötetem jelent meg, irodalomtörténészként kutattam és publikáltam, nyelv- és irodalomelméletről tettem közzé akadémiai kisdoktori értekezést, majd egy könyvkiadónál dolgoztam. Három éve mentem nyugdíjba, hogy aztán a szívemhez legközelebb álló munkaként az életvédő tevékenységet folytató Human Life International szervezet magyarországi képviselője lehessek. Hívő katolikus vagyok. Igazi „életműnek” azt tekintem, hogy tíz, három és harminchét év közötti gyermeknek lehetek édesapja.

– Ez hogy sikerült?

– Kétszer elváltam, az előző két házasságomból született egy és három, a mostaniból hat gyermek. Az első kisfiunk meghalt gyomorrákban. Kínnal és örömmel egyaránt megéltem, milyen apává válni, magzatkoromtól pedig megtapasztaltam, milyen a nem kívánt kisgyermek sorsa. Ezek a tapasztalatok indítottak arra, hogy a gyakorlati bioetika pályájára térve kutassam azt, miért működnek egészségesen vagy beteges fogyatékossággal a családok. Ez a munka tulajdonképpen közösségi terhesgondozással végzett korai gyermekvédelem, életvédelem.

Téglásy Imre

– Nem kívánt gyerek vagy?

– Tizenegy éves koromban egy véletlenül meghallott családi beszélgetésből tudtam meg, hogy az anyám magzatgyermek koromban meg akart ölni. Az interneten fellelhető egy rólam készült film, melyből megismerhető a fogantatásom és születésem körüli történet. (Az angol nyelvű kisfilmben Imre elmeséli, hogy osztályellenséggé nyilvánított a szüleit az ötvenes években kitelepítették egy Békés megyei tanyára, anyja ott házilagos abortuszkísérletekkel próbálkozott. A családnak erről a korszakáról szól a Soha, sehol, senkinek című 1988-as játékfilm is, melyet Imre Ferenc nevű bátyja írt és rendezett. A nyolc nemzetközi fődíjjal jutalmazott filmdráma a terhességet és az abortuszpróbálkozásokat is bemutatja – a szerkesztő megjegyzése.) Ez az én személyes motivációm, az elutasítottság, a visszautasítottság, az elrekkentés szándéka, egy olyan családban, amely másra lett volna hívatott.

– Szörnyű lehet így megszületni. → olvasásának folytatása