Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak? → olvasásának folytatása