„Ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak”

Általános

Sok örökbefogadó múltjában szerepel vetélés. Singer Magdolna (62) gyásztanácsadóként a születés körüli halálozással foglalkozik: a vetélés, halvaszülés miatt elvesztett gyerekek szüleivel. A veszteség feldolgozásáról beszélgettem Magdival, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Gyásztanácsadó, író, mentálhigiénés szakember vagyok.  A gyász területén belül elsősorban perinatális gyásszal foglalkozom, azaz vetéléssel és a szülés körüli halálozással. Az országban sok helyen működnek Vendégbabák csoportok, ahol a magzati gyászt tudják feldolgozni közösen az elszenvedők, az egyik feladatom a csoportvezetők felkészítése. És egyénileg is fogadok anyákat, apákat, akikkel beszélgetek a veszteségükről. Elváltam, négy gyerekem van, a nagyok közel negyven évesek, a kicsik húsz év körüliek. A legkisebb fiamat, Benjámint örökbe fogadtuk.

singer-magdolna960x340

– Hogy jutottál el a témához? Érintett vagy?

– Nekem nem volt vetélésem. Én a hospice-ban haldoklókkal foglalkoztam, a volt férjem meg a háborítatlan születés mozgalmában tevékenykedett, és mivel a születésnél is van halál, egyértelműen adta magát a feladat. Elkezdtem interjúkat készíteni anyákkal, akik vetélés, halvaszülés, koraszülés vagy abortusz miatt vesztették el a gyereküket, ebből született az Asszonyok álmában síró babák című könyvem. (A könyvből egy összefoglaló itt olvasható.) Utána kezdtem elmélyülni a pre -és perinatális szakirodalomban, hogy az elméleti tudást is megszerezzem, majd perinatális gyásztanácsadó lettem.

– Milyen veszteséggel jár egy vetélés vagy halvaszülés?

– Minden közeli hozzátartozó elvesztése fájdalmas veszteség. A magzatvesztésnek megvannak a maga külön nehézségei. Az egyik, hogy nem fogadja el a környezet ennek a gyásznak a létjogosultságát, úgy tekintenek a kisbabára, mint egy fogyóeszközre: fiatalok vagytok, jön majd a következő. Ezt jó szándékkal mondják, de mélyítik a szülők fájdalmát, mert azt üzenik, nekik arra sincs joguk, hogy megsirassák a babát, hogy szomorúak legyenek, mert ezt lebecsüli, pótolható veszteségnek tartja a világ. Persze, általában jön következő kisbaba, de attól ez egy fájdalmas veszteség. A környezet nem támogat, sőt, elhallgatja, szőnyeg alá söpri a témát, sokszor családon belül is.

– Esetleg nem is tudják, egy korai terhességet nem mondanak el a szülők babonából.

– Igen, ez is lehet. Ha pedig nem újszülöttről, hanem magzatról van szó, akkor olyan valakit kell elgyászolni, akit nem ismerünk, nincsenek róla emlékképek, sokszor a találkozás sem jön létre. Magyarországon általában nem olyan tudatos az egészségügyi személyzet, hogy elősegítse a találkozást.

– Mit nevezel találkozásnak?

– Megnézni, megölelni a halott babát. Ebben nagyon elutasító a személyzet, sokszor egész kifejlett, szép kisbabáknál is. Nem mindenhol, vannak nagyon jó szülészetek, ahol gondot fordítanak erre, ezt is szeretném kihangsúlyozni. Lehet, hogy ez egy érzékeny, fájdalmas találkozás, de hosszú távon segíti a gyászfeldolgozást. Ezek mellett nagyon sérül az anyának az önmagába vetett hite: milyen anya vagyok, milyen feleség vagyok, még erre sem voltam képes, mindenkinek sikerül, csak nekem nem… Szinte mindig előjön a bűntudat az anyában, biztos valamit rosszul csinált, idegeskedett, túl sok narancsot evett, aludt-e eleget, szedett magzatvédő vitamint vagy nem…

– De minden negyedik terhesség vetéléssel végződik, nem olyan nagy ritkaság ez…

– Persze, csak nem beszélnek róla. Aztán ha ilyen helyzetbe kerül a nő, és elkezd beszélgetni a családtagokkal, munkatársakkal, meglepődik, hogy milyen sokan élték át azt, amit ő is.

Létezik egy másfajta babaelvesztés is, mikor kiderül, hogy beteg a magzat. A szülők többsége még a kisebb rendellenességeket sem vállalja, megszakítják a terhességet. De ha maguk döntenek is, az nem jelenti, hogy ez könnyű, és ilyenkor szembesülnek vele, hogy ez olyan életre szóló döntés, aminek viselni kell a következményeit.

– De az orvosok is ilyen irányba nyomják a szülőket, nem?

– Igen. Mentségükre szóljon egyrészt, hogy a szülők többsége ezt várja el tőlük, hogy a legkisebb rendellenességnél szóljanak, másrészt félnek a jogi következményektől. Egy olyan társadalomban élünk, ahol csak a tökéletesnek van hely.

– Egy barátnőmnek eléggé elrontotta a terhesség középidejét, mikor ráijesztettek, hogy „nagyon rossz” az egyik tesztje, és 1:120 egy genetikai rendellenesség esélye. Holott, kívülállónak ez még mindig egy kicsi esély csak. Aztán végül egészséges lett a magzat, de sok aggódáson ment keresztül.

– Az egész várandósságot hazavágta a magzati diagnosztika. Azelőtt boldog várakozással telt a kilenc hónap, ma viszont a hangsúly a beteg magzatok kiszűrésén van, a sok vizsgálat generálja a stresszt. Nem vagyok a technikai fejlődés ellen, de ezt másképp kellene csinálni. Eközben nem száz százalékos a magzati diagnosztika, sok példa van rá, mikor a betegnek vagy Downosnak beharangozott babát mégis vállalják a szülők, és egészségesnek bizonyul, ami azt jelenti, hogy sok egészséges magzattól is megválnak a szülők a diagnózisok hatására. Az Áldatlan állapot című könyvem a magzati diagnosztika miatt elvetetett babákról szól (itt olvasható egy összefoglaló a könyvből.)

mohacsi_tamara_10_eves_igazgyongy_ami

– Visszatérve a vetélésre, ha egy magzat a terhesség első heteiben elhal, az végül is csak egy remény volt, hogy lesz egy gyerek. Nem tudjuk, fiú-e vagy lány, milyen lesz…

– Nem egyformák a reakciók sem. Van, aki nagyon mélyen megéli, azonnal boldog várakozásba kerül, és nagyon rosszul érinti az is, ha az első 12 hétben válik le a baba. Mást meg nem érint meg ennyire. Van, aki első alkalommal azt gondolja, hogy egy vetélés belefér egy asszonyi sorsba, de másodszor már nagyon megviseli. Vagy ha nincs gyermeke, akkor azt sem tudja, hogy ezután még lesz-e.

– Nem tapasztalod, hogy a technika ezt is hiszterizálja? A korai terhességi tesztekkel azonnal meg tudja a nő maga is állapítani a terhességet, aztán elkeseredik, hogy az ötödik héten elvetél. Enélkül annyit észlelt volna, hogy pár napot késett a menstruáció.

– Akinek nagyon pontos a menstruációs ciklusa, az pár napos késésnél is tudhatja, hogy terhes. Amúgy nagyon személyiségfüggő, hogy valakinek milyen az élethez való viszonya, hogy milyen megküzdési módokkal él, mennyire borúlátó…

– Van, hogy valakit nem visel meg egy vetélés?

– Előfordul.

– És az is normális?

– Igen. Ha például az első eset, akkor bejöhet egy racionális tudás, hogy ez a természetes szelekció, és ez belefér egy ember életébe, persze egy kisebb szomorúsággal együtt. Egyébként a picike magzattól is érdemes méltó módon elbúcsúzni. Mégiscsak meglátogatott minket egy lélek, és vele tisztelettel kell bánni, és ha megtehetem, nem csak a vécén lehúzni. De ez nem jelenti, hogy hónapokig kell sírdogálni. Tartottam képzést szülészeteken, és a szülésznők nagyon meglepődtek, hogy egy első trimeszteres vetélés is ennyire megviseli lelkileg a nőket. Azért három hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy kialakuljon egy kapcsolat a babánkkal.

– Főleg, ha nagyon akarta a gyereket.

– Igen.

– Az örökbefogadók, ha voltak is terhesek, vélhetően nehezen jött nekik össze, ebből kiindulhatunk. Rosszabb a helyzet, ha többedik vetélésről van szó?

– Persze, minden vetélésnél csökken a remény, hogy van még esélye egy normális várandósságra.

– Hány vetélést lehet józan ésszel kibírni?

– Van, aki olyan fanatikusan akar gyereket, hogy akárhány vetélést kibír, akárhány lombiknak nekimegy. De ilyenkor meg kéne vizsgálni a lelki okokat, hogy miért nem jön a baba. Vannak pszichoterapeuta ismerőseim, akik ezzel foglalkoznak, és mindig előjön valami lelki ok is: párkapcsolati nehézség, félelem az anyában. Akinek évek óta nem jön össze, annak érdemes foglalkoznia a lelki háttérrel. És félve mondom, de van, aki nem anyának született, de ő ezt belülről nem látja. Nehéz leválasztani magunkról a társadalmi, külső elvárásokat. Vannak nők, akik nem anyának születtek, és a szervezetük jobban tudja, vagy éppen a párkapcsolatuk nem olyan erős.

– Ezzel most nagyon vitatkoznék, mert nagyon sok ember van, akinek a személyisége vagy körülményei nem alkalmasak a gyerekvállalásra, és mégis születik gyerekük. Ezen gyerekek egy része kerül aztán állami gondozásba vagy örökbefogadókhoz.

– Ez igaz.

– Tény, hogy be lehet csavarodni a folyamatos kudarcban, próbálkozásban. Hogy lehet feldolgozni, ha nincs vetélés, csak sok-sok sikertelen próbálkozás, orvosi eljárások, lombikok?

– Időben kell megállni, észrevenni, mikor kell abbahagyni, nem minden határon túl próbálkozni, mert az a kapcsolatot is túlterheli. Sok példát tudok rá, mikor nagyon nehezen jön össze a baba, a nőnek sokszor csak erről szól az élete, átmegy egy depresszióba, addig kitartanak, amíg megszületik, mert van egy cél, de a gyerek után jön a válás. Van, hogy nem jön a baba, és csak akkor hagyják abba, mikor kifutnak a korból.

– Megoldás erre az örökbefogadás?

– Van, akinek igen, és van, akinek nem.

– A pácienseid akarnak örökbe fogadni?

– Ők még nem tartanak itt, de később felmerül. Vezettem Vendégbaba csoportot, és voltak, akiben felmerült, hogy később szóba jöhet.

– Hogy lehet ezt meggyászolni a meddőséget?

– Mint bármilyen veszteséget. Az elfogadásig kell eljutni.

– De hogyan?

– Úgy képzelem, hogy meg kell találni az élet olyan értelmét, amit még nyújthat neki az élet.

– De aki ilyen állapotban van, nem feltétlenül arra gondol, hogy de jó, utazhat meg sportolhat, mert ő gyereket akar.

– Nemcsak szórakozás van a világon. Polcz Alaine szenvedélyesen akart gyereket, de nem lehetett neki, mert az orosz katonák tönkretették. Még idős korában is, ha látott az utcán olyan anyát, aki türelmetlen volt a gyerekével, belesajdult a szíve. És írt harminc könyvet, aztán azt mondta, ezek a könyvek a gyermekeim, ha van gyerekem, akkor ők nem lettek volna. Annyi lehetősége van, életszemlélettől függően. Míg nem volt Benjámin, az óvodás korú Sárához kihoztam hétvégente intézeti gyerekeket, mert neki nem volt játszótársa, és persze, hogy segítsek ezeken a nehéz sorsú gyerekeken.

– Ez a patronálás, de ez azóta megszűnt.

– De ha a gyerek a vágyam, nemcsak az van, akit én szültem.

– Úgy érted, pátyolgasson rokongyereket, bébiszitterkedjen, válasszon olyan foglalkozást, ahol gyerekekkel lehet?

– Nagy becsük van az olyan nagynéniknek, akiknek nem született gyerekünk, és az ő életük abban teljesedik ki, hogy be tudnak segíteni. Lehet mondani, hogy pótcselekvés, de jobb, mint elkeseredni.

Sándor-Nelli1

– Ez már a továbblépés, de a mélyponton mi segít? A gyász rituáléi?

– Első lépésként be kell emelni a családba az elveszített babát. Nevet kell neki adni, még akkor is, ha nem tudjuk, milyen nemű. Figyeljen befelé az anya, hogy milyen érzés vagy gondolat jön.

– Beemelni a családba?

– Igen, úgy kell tekinteni erre a kis lélekre, mint egy különleges családtagra. Ahol van a Gizi néni, aki 97 évet élt, és Pannika, akik 12 magzati hetet élt.

– Érintettként én nem szeretnék úgy gondolkodni, hogy nekem hat gyerekem van, mert nekem három gyerekem van, és nem szeretnék családtagnak tartani egy magzatot, aki nyolc hetet élt. Fájdalmas volt, veszteség volt, része az életem történetének, de nem egy kategória az óvodás gyerekemmel.

– Ez attól is függ, hisz-e valaki a lélek halhatatlanságában. Ha nem, akkor ezek ezoterikus dumák. De ha hisz valaki abban, hogy az a magzat nem véletlenül jött ide, mert az volt a küldetése, neked meg az, hogy elszenvedd. Lehet neki levelet írni, és kifejezni a hálámat, de a haragomat is. Ez a befejezetlenség-érzés mérséklésére is szolgál, hisz nem tudtam megölelni, megszoptatni. Lehet gyertyát gyújtani, ültetni az emlékére egy fát. Ha van test, érdemes megnézni és eltemetni. És persze lehet járni pszichológushoz, önsegítő csoportba, önismereti csoportba, családállításra, magzati gyászfeldogozó csoportba… Jó hír, hogy egyre több Vendégbabák csoport működik az országban, ezek díjtalanok, és sorstárs csoportban sokkal könnyebb a feldolgozás.

– Ha volt neve a magzatnak, ugye ne adjuk ugyanazt a következő gyereknek?

– Semmiképpen. Ez belezavar a következő gyerek személyiségfejlődésébe. És lehetőleg ne azonnal következzen egy újabb terhesség, főleg, ha nagyobb baba haláláról van szó. Akkor kell a következőnek nekilátni, ha úgy érzi, hogy felkészült lelkileg. Ha ez nem történt meg, akkor a szülők végigrettegik a következő várandósságot, és egymásnak feszül a gyász és az öröm, ez mind nem jó a magzatnak. Persze, ha jön a baba, akkor örömmel kell várni.

– Mennyi az idő, amit ki kell várni?

– Attól függ, fél-egy év, de van, akinek többre és kevesebbre van szüksége.

– Mikor érezheti valaki azt magában, hogy ő már feldolgozta?

– Az egyik jel, ami bármilyen hozzátartozó elvesztésénél is fennáll: ha eszünkbe jut, akkor már nem a fájdalom, hanem az öröm ötlik fel. Ha anyukám eszembe jut, nem a fájdalom jut eszembe, hanem ahogy szerettem. Ugyanígy, ha nem borítja el a fájdalom, hanem tud rá úgy gondolni, hogy az ő életének a része volt.

– Lemérhető azon, hogy viszonyul valaki ahhoz, ha más lesz terhes? Ha kiborul, akkor még nem dolgozta fel?

– Igen. De nem lehet száz százalékos feldolgozást várni, mert életünk végéig dolgozzuk fel a traumáinkat. Ne az legyen, hogy meglátok egy terhes kismamát és gyűlöletet érzek. De ha már csak zavar jön, hát Istenem, lehet, hogy örökre ott marad az a zavar.

Még arról érdemes beszélni, hogy a veszteségnek vannak gazdagító ajándékai is, ezt poszttraumás növekedésnek hívják. Erősebbek lesznek az elszenvedők, megváltoznak a prioritásaik, sokan ennek hatására váltanak hivatást vagy spirituális úton indulnak el. „Részese vagyok egy olyan asszonyi fájdalomnak, ami nélkül szegényebb lenne az életem” – ezt egy olyan nő mondta, aki mindent megtett, hogy ne kelljen idő előtt megszülnie a beteg babáját, de úgyszólván nem volt agya a magzatnak. Ez nem jelenti, hogy jó, hogy megtörtént. Hanem, ha már megtörtént, akkor ne a megkeseredett emberek táborához tartozzak, hanem azokhoz, akik lelkiekben növekednek.

– A férfiak mennyire tudnak azonosulni egy magzat elvesztésével?

– Vannak, akik ugyanúgy átélik, de kevesebben. Inkább a feleségük fájdalmát élik át, és mindent elkövetnek, hogy erősek legyenek, és a feleségüket támogassák. Egy kutatás szerint egy év múlva jön elő az ő gyászuk, mikor a feleségük már jól van, mert akkor engedik meg maguknak. De a Vendégbabák csoportban láttam nem is egy férfit, akik ugyanolyan szomorúak voltak, de ott már nagyobb baba halt meg, vagy koraszülés történt. Van különbség, egy nő jobban ki meri fejezni az érzéseit, jobban mer sírni, panaszkodni, egy férfi kevésbé. Még otthon sem engedi meg magának, egyrészt hogy a férfiasságán ne essen csorba, másrészt gőzerővel azzal van elfoglalva, hogy erős legyen és a feleségét támogassa.

– A férfiasságon esett csorbát említetted. Megviseli őket, hogy nem tudnak gyereket csinálni?

– Igen, ahogy a nő anyaság- és feleségképe is sérül. Ha egy pár gyereket vállal, ez a felnőtté válás aktusa is egyben, a származási családról való leválást jelenti, és sok minden sérül, ha nem sikerül.

miklosi_anna_11_eves_igazgyongy_ami

– Lehet sokadik gyerek is, aki elvetél, vagy halva születik.

– Igen, akkor természetesen nem sérülnek annyira, de a gyász lehet ugyanolyan erős.

– Mit mondjanak ilyenkor a szülők a nagyobb gyerekeknek?

– Ez de jó kérdés! Sokszor a szülők elkövetik azt a hibát, hogy a gyerekek előtt titkolóznak. De a titok akkor is kifejti hatását, csak nem nyílt beszédben, hanem fű alatt áramlik mindenhova, és elindíthat egy eróziót. A gyerekek általában többet tudnak, mint amennyit mi gondolunk. Megtörtént, hogy egy olyan kistestvér haláláról nem beszéltek a szülők a gyerekeknek, aki pár hetet élt a kórházban. A két óvodás korú gyerek tudta, hogy van kistesó, hogy kórházban van és nagyon beteg, és nem mondták meg nekik, hogy meghalt.

– Meg kell ezt mondani a gyereknek?

– Feltétlenül.

– De sokszor még a terhességről se tud a gyerek, az elején nem mondják, mert úgyse érti, mert még korai. Akkor is el kell mondani egy vetélést, ha nem is tud a terhességről?

– Én biztos elmondanám, hogy úgy volt, hogy jön egy kistesó, de mégse.

– Nem traumatizálja ez a gyereket?

– Nem. A titok traumatizálja a gyereket. Észreveszi, hogy a szülők szomorúk, susognak, magára veszi, hogy biztos ő rosszat tett, álmokban előjöhet…

– Azt is tudnia kell egy gyereknek, ha volt előtte több vetélés?

– Ez nem bűn vagy rettenetes tragédia, ez a családi történetnek a része. Persze, tudnia kell, hogy ő nem az első, hanem akárhányadik a sorban vagy voltak testvérei. Az egyik interjúalanyomnak halvaszületett a gyereke, és az utána érkező kistesóval ültettek a kertben egy bokrot, hogy az a Panka bokra, és együtt gondozták.

– Az abortuszról még nem beszéltünk. Ez is veszteség?

– Igen. Sokféle módon megjelenhet aztán ennek a fájdalma, például amikor később születik gyerek, és az anya elképzeli, hogy ő is ilyen lett volna.

– Ezt is tudni kell a gyereknek?

– Igen.

– Nem fog benne félelmet kelteni, hogy ő egy olyan családban él, ahol megölnek egy gyereket, ha rosszkor érkezik?

– A titok attól még hat, érzi a gyerek, és okoz mindenféle tüneteket, de azt nem tudom, hogy mennyi idősen lehet ezt elmondani. Nekem is volt abortuszom még az első házasságom előtt. Mikor megtudtam egy képzésen, hogy el kell mondani, a nagy gyerekeimnek elmondtam, de zavarban voltam, hogy a kicsiknek hogy mondjam el ezt.

– Ha örökbe fogadnak egy gyereket, neki is tudnia kell a megelőző veszteségekről?

– Igen, persze.

– Egy örökbefogadó anya mondta erre, hogy „én nem szeretném veszteségből indítani a közös történetünket”. Vagy ne az elején, ne ezzel kezdjük?

– Azt tudom elmondani, mi hogy csináltuk. Mi elmondtuk Benjáminnak, hogy nekem nem lehetett kisbabám, de te hozzám akartál jönni, és nem volt más mód, mint hogy örökbe fogadjunk. Te a mi gyerekünk akartál lenni. Ő kezdettől tudta, hogy örökbe fogadtuk, de fütyült rá. Viszont mikor iskolába került, akkor több hónapon keresztül maga alatt volt, mondogatta, hogy őt eldobta az anyja, nem kellett neki. Mondhattunk neki akármit, hogy az anyja felelősen gondoskodott róla. És csak az vigasztalta meg, mikor mondtuk, hogy ő minket választott, és a Sárát akarta tesónak, aput meg engem pedig szüleinek. Ez még a testvérek kapcsolatán is javított. És igen, benne volt a veszteség, mert eszünkbe sem jutott enélkül örökbe fogadni, de milyen boldogok vagyunk ma, milyen jó, hogy így történt. És így is van.

– Hogy találtatok rá Benjáminra?

– Misztikus történet. Bementem a kórházba, hogy kivegyék a spirált, mert gyereket akartunk, és látták, hogy méhnyakrákom van, brutális nagy műtéttel kivették a méhemet és egyebeket. Kijöttem a kórházból és egyszer csak eszembe jutott, miért is mentem be a kórházba. Mert akartunk egy babát. És akkor gondoltam, hogy annyi gyerek vár rá, hogy családba kerüljön. Felhívtam a férjemet, és mondtam, hogy fogadjunk örökbe. Érdekes gondolat, mondta. Ezután otthon felhívtam a barátnőmet lelkendezve, hogy örökbe fogunk fogadni egy kisbabát. Az asztalon eközben ott volt egy Nők Lapja, ami nem járt nekünk, rejtély, hogy került oda. Beszélgetés közben lapozgattam. A barátnőm kérdezte, hogy mégis hogy, mert nem olyan egyszerű egy kisbabát örökbe fogadni. Ahogy lapozgattam, megláttam egy hirdetést: jelentkezzenek, akik örökbe akarnak fogadni vagy adni. Persona Grata Alapítvány. Hát így! Ez az alapítvány soha nem hirdetett sem előtte, sem utána. Ezután jelentkeztünk, és mondtuk, hogy szeretnénk egy újszülöttet. Kérdezték, milyet. Mondtuk, hogy nekünk mindegy, lehet cigány vagy néger, de újszülött legyen. Mondták, hogy hamar sorra fogunk kerülni, mert mindenki szőke, kék szeműt akar. Ezután hazamentünk, és a következő hónapokban meggondoltuk magunkat: nagyon sok gond volt a négy kamasszal, mert a férjem előző házasságából való két gyerekét is mi neveltük, meg az óvodás Sárát. Úgy gondoltuk, ide ne jöjjön kisbaba, nem hívtuk többet az alapítványt. Pár hónap múlva épp a férjem 40. születésnapjára készülődtünk, indultunk szépen felöltözve megünnepelni, mikor telefonáltak, hogy született egy szőke, kék szemű csecsemő, de akik sorban álltak, azok külföldön vannak, közbejött valami, és az édesanyának olyan elvárásai vannak, hogy családba kerüljön, ahol testvérek is vannak. Akarjuk-e? Elmentünk a vacsorára, halál izgatottak voltunk. A férjem próbált józan maradni, hogy ez most borít mindent. Én viszont eszementen akartam, és sorra mondogattam az érveire, hogy nem számít.

– Nem számítottak a meggondolások?

– Nem. Sok misztikus dolog jött össze. Egyrészt a férjem negyvenedik születésnapja. Aztán találkoztunk az anyukával. Kérdeztem, hogy néz ki az apuka. Azt mondta: röhögni fogsz, úgy, mint a férjed. Ezért Benjámin ugyanúgy néz ki, mint Sára.

Singer Magdi gyerekei

– És akkor megmondtátok a gyereknek, hogy örökbefogadott.

– Sokat olvastunk az örökbefogadásról, tudtuk, hogy kezdettől mondani kell a gyereknek. De még nem tudtuk, hogy tanácsolják, hogy legyen kapcsolat a vér szerinti szülővel. Sajnos őt elvesztettük, semmit sem tudunk róla.

– A fiad hivatalosan keresheti őt.

– Biztattuk őt, de egyelőre nem kereste fel.

– De nem volt ellenszenves.

– Nagyon tetszettünk egymásnak.

– A negyedik után megálltatok?

– Igen. Addig bennem folyton volt vágy egy kisbabára, de Benjámin után ez elvágólagosan megállt. De el is fáradtam az anyaságban, mert két turnusban születtek a gyerekeim, és én egész életemben gyereket neveltem. Tavaly még szülői értekezletre jártam az érettségiző Benjáminhoz.

– Mikor kivették a méhedet, hogy tudtad feldolgozni? Ez is egy veszteség.

– Egy szerelmetes férjem volt, bennem fel sem merült, mint veszteség. Azóta sok nővel beszéltem, akik gyászolták a méhük elvesztését, vagy a mai napig szenvednek a veszteségtől. Engem nem viselt meg, nem éreztem, hogy csorba esett a nőiességemen, örültem, hogy életben maradtam, volt már három gyerekem. Én egyébként az örökbefogadásban nagyon nagy lehetőséget látok. Annyi gyerek vágyik családra, annyi jót tehetnénk ezzel. De ennek is megvannak a buktatói. Én, ha nem lenne vér szerinti gyerekem, biztos arra gondolnék, ha elviselhetetlen, nagyszájú, netán deviáns lenne a kamaszgyerekem, hogy azért, mert örökbefogadott. Szerencsére én már túléltem ezt a szülőt próbáló időszakot a három nagyobb gyerekkel, így már nem estem volna ebbe a csapdába. De Benjámin nem tett próbára, ő egy szelíd lelkű srác, aki az egész család kedvence.

Reklámok

24 responses »

      • Tudod Zsuzsa, ez megint egy fantasztikus interjú, mélyen elgondolkoztató és igaz, ezért nem igazán lehet kommentálni. Sok könyvét olvastam Singer Magdinak, személyesen és vigasztaló levelek útján is nagyon sokat segített a gyászban (nem tudom, hogy létezik-e még ez a feliratkozós vigasztaló levél szolgáltatása, de nekem sokszor olyan volt, mintha valaki a legnehezebb pillanatokban hirtelen megszorította volna a kezem és felhúzott volna a felszínre) és most, ahogy olvastam az interjút vele valahogy olyan élethű volt, láttam magam előtt, szinte hallottam a hangját. Én azt tudom mondani, hogy fantasztikus, hogy van egy Singer Magdink és nagy-nagy köszönet az interjúért!

        Kedvelés

  1. Nekem is nagyon tetszett az interju, nagyon sok szep elfogadas volt benne, gondolati szinten is.

    Egyetertek mindennel, a kerdezoi pontositassal is, hogy nemcsak lelki eredetu lehet a meddoseg.

    (Vagy maskeppen mondva, nincs konnyu elet, mnkinek megvan a sajat testi-lelki serultsege, nehezsege, csak nem minden nehezseg latszik-egyertelmu kifele is, de attol meg mindenki terhelt sorsu, csak lehet masban, maskepp, mas mertekig…, de ki tudja, melyik teher testi-lelki aspektusa pont miben, hol csapodik le… Jung lelektana pl a serulesekre adott valaszkent ertelmezi az egyeniseg fejlodeset is, kimondva ezzel, hogy a nehezseg es a serulesek is alapadottsagai az eletnek.)

    Nagyon gazdagito volt olvasni, lelkileg is, meg haromszor atolvastam, olyan sokretunek, info-dusnak is talaltam, sok sok koszonet!!!

    Kedvelés

  2. Most értem úgy a végére, hogy fel is fogtam, mit olvasok, úgyhogy jöjjön a duma! 🙂
    Nagyon köszönöm a cikket, sokat adott, lesznek benne kedvenc mondataim.

    Érdekes, amit a technika fejlődésének nyomásáról mond. A lombikos barátnőm egészen odáig nem merte szeretni a gyereket a hasában, amíg ki nem derült, hogy mindene megvan, és egészséges(nek tűnik). Nem kellett megkérdeznem, mit tenne, ha kiderülne, hogy a nagynehezen sokadszori próbálkozásra összehozott gyerekről kiderül, hogy beteg… A technika őrült dilemmákba hajszolja az embert, de ha belegondolunk, hogy gyerek se lenne, nem hogy dilemma…

    Polcz Alaine említésének nagyon örültem, sokat segítettek nekem a könyvei a megértésben (a bábterápia kapcsán kezdtem el a könyveit tanulmányozni), hozzá tenném még Verena Kast: A gyász c. könyvét. Engem anno ezek segítettek át a nehezén fejben – lélekben pedig az erős kapcsolatom életem tartóoszlopával: a férjemmel.

    Én ugyan nem vetéltem, de eltartott egy darabig, mire el tudtam gyászolni, hogy nem szülhetek (vagy csak kis eséllyel súlyos beteg gyereket). A zavar, amiről Magdolna beszél, ott van bennem, amikor olyanról hallok, akire egy szobanövényt sem bíznék. Megnyugodtam, hogy talán akkor nem vagyok ufó.

    A “macskás nagynéni” dolog egészen odáig jó, amíg ott a máshol vagyok, ahol a pesztragyerek van, de aztán hazaérkezni a lakásba, ahol nem botlik gyerekjátékba az ember, és minden kínosan csillog a tisztaságtól, na az oda szokott vágni a falhoz.

    Épp ma van a bezzeganyán egy vetéléssel kapcsolatos bejegyzés (http://bezzeganya.reblog.hu/17-hetesen-elveteltem), ott a lány azt írja, nem bírta megnézni, én sem bírnám. Tudom, hogy hasznos, hogy el tudjuk engedni a gyereket, de a legdurvább kínzások egyikeként tartom szánom ezt a lépést. Megborultam az ottani cikkben azon is, hogy mennyire sokan vigasztalták, hogy hamar lesz majd másik. Szinte mindent rosszul sikerült elrendezni abban a szituációban, ha összehasonlítom ezzel a cikkel, és ez borzalmas.

    Éppen ezért is sok sikert, és kitartást kívánok Magdolnának, nyerjen minél nagyobb teret, ami ebben a cikkben leíratott.

    Kedvelés

    • Ott, abban a pillanatban lehet, hogy sokkolónak tűnik, de később nagyon-nagyon hiányozni fog (a legtöbb embernek), ha nem teszi meg az ember. Én láttam a halott gyerekem (nem magzat volt, hanem már megszületett baba, aki később meghalt), nagyon szép volt, mintha csak aludna. Sok midnen fáj és bánt a kis élete és halála kapcsán, és az egyik pont az, hogy nem mentünk be a kórházba, amikor telefonáltak, hogy meghalt. Mert azt mondták ne menjünk. És nagyon fáj, hogy elmulasztottuk egy nyugodt búcsú lehetőségét, rengetegszer álmodom azt, hogy megtettük, mintha gyógyítani akarnám magama ebből a helyzetből. Később, mikor bevittük a ruhát, a patológián, akkor megmutatták, de az már nem volt olyan. Nagyon hiányzik a kórházakból, hogy ilyen esetben egy hozzáértő személy segítse a veszteséget elszenvedőket. Ne mondja meg mit tegyenek, de vázolja fel a lehetőségéket és a következményeket, lehetséges hatásokat.

      Nem tudom igaz-e, hogy kevésbé fáj annak, aki nem az elsőt veszíti el, nem tudom kikísérletezni úgy, hogy azt is átéljem. De nem ezt tapasztaltam a sorstársak körében. Teljesen mindegy volt hányadik, az pont úgy fáj. Sőt, ha van már gyereked, akkor még át sem adhatod magad a gyásznak, mert miattuk “tartani” kell magadat. És menni kell a hétköznapoknak. Nekem is szombat este meghalt a fiam és másnap reggeliztetni kellett, meg ebédet főzni meg ilyenek. Pedig legszívesebben üvöltöttem volna egy sötét sarokban. És ez a “Kiadás” mai napig hiányzik. Ezen kívül meg kell küzdeni a gyerekek gyászával, és a külvileg “ledegradálásával is”, úgyis van már 1-2-3, nem számít, hogy az a másik meghalt, koncentrálja többire, jobb ez így mindenkinek stb.

      Én személy szerint nem hiszem az “elengedésben” sem ez egy 100 éves koncepció, amit már régen túlhaladt a tudomány, a meghalt nagyszülőket sem “engedi el” az ember pl., él az emlékük velünk, elkészítjük a süteményt, amit tőle tanultunk, vagy emlegetjük, hoyg ez volt a kedvenc dala, vagy, hogy vele milyen jókat nyaraltunk. Az meg úgyis evidens, hogy fizikai valójában nincs velünk.

      Kedvelés

      • Kedves kicsinap!

        Nagyon fajdalmas a torteneted. En szuleszeten dolgozom, mi ilyen esetben megkerdezzuk az anyukat, mit szeretne, hogy tortenjen a szules utan. Sokan nemcsak latni, hanem meg is akarjak fogni a babajukat azonnal vagy kesobb, feloltoztetik (vagy a szuleszno), arra is volt mar pelda, hogy megfurdettek. Keresre hajtincset adunk, tenyer es talplenyomatot keszitunk, fenykepet szinte mindig, van kulon e celra tartott fenykepezogep. Van aki hazaviszi a babajat, hogy a sajat hitenek/szokasainak megfeleloen temettesse el, keresre errol a korhaz gondoskodik. Van korhazi pap, kozos gyaszszertartas, amin reszt lehet venni.
        Persze olyan is akad, aki egyaltalan semmit nem akar, megnezni sem, csak hogy a szules utan a leheto leggyorsabban tunjon el minden. Ez szerintem azert problemas, mert letezik kesei gyaszreakcio is, amikor mar hiaba gondolna meg magat az anyuka fel-egy ev mulva, nem tudunk semmit nyujtani, ha egyszer nem oriztunk meg semmit. Azert ilyen esetben megprobaljuk rabeszelni a szuloket, hogy nem kell latni semmit, de legalabb mi hadd keszitsunk nehany fenykepet, lab- es kezlenyomatot, hajtincset egy kis dobozkaban, hogy ha a szulok par honap vagy ev mulva szeretnenek emleket, legyen. Persze van, aki erre is nemet mond.

        Kedvelés

  3. Elgondolkodtató interjú, köszönjük!
    Örülök, hogy ezt a “nem mindenki születik anyának” dolgot helyre tettétek, mert nagyon bántó tud lenni.
    Elsőre kicsit meredeknek tűnt a gyerek születése előtti veszteségekről (vetélés, halál, abortusz) neki beszélni, de ha konkrétan belegondolok, lehet ezt is egyszerűen, közvetlenül kezelni adott helyzetben. Az is felmerült bennem ennek kapcsán, hogy mi tartozik egy gyerekre és mi nem, de valószínűleg az a jó megközelítés, ha igazat mondunk, amikor kérdez bármiről.

    Kedvelés

    • A lányomnak volt egy ikertestvére az anyaméhben, aki hamar elhalt, ezt ő elég rég tudja. Néha kérdez róla, de nem látom, hogy traumatizálná. Főleg az érdekli, mi lett volna a neve. Szerencsére már adtunk neki nevet, így erre tudok felelni. Aztán ott volt a koraszülés, amit egész kicsi kora óta tud, és azt próbáltam pozitív köntösben elmondani (milyen jó, hogy nem lett baja, milyen gyorsan fejlődött).

      Kedvelés

    • Engem meglepett ez a rész, mert azt vártam volna, hogy azoknak a feldolgoznivalóját is megemlíti, akik annyira mindenáron akarnak vérszerinti gyereket, hogy semmi, a saját egészségük, testi-lelki-anyagi jóllétük sem túl nagy ár nekik. De nem ez jött, pedig ott is lenne mit tenni-venni-tanácsadni szerintem.

      Kedvelés

  4. Nagyon jó riport. A legtöbb dologban egyetértek az interjúalannyal. Nekem három gyermekem van. Kettő a Földön, egy a mennyben. Feldolgoztuk a gyászt, és számunkra a kislányunk nem csak egy “lehetőség” volt, egy “majdnem gyerek”, hanem egy valódi kis élet. Aztán a kis szíve megállt dobogni a terhesség 12. hetében és ezért ki kellett műteni az anyaméhből. De attól ő még létezett és nem töröljük ki az emlékezetünkből. Ez meggyőződés (talán hit) kérdése szerintem.

    Kedvelés

  5. Múlt hét óta kétszeresen vagyok érintett a témában… Szerettem volna megrendelni a könyvet, de nem elérhető. Hol tudnék hozzájutni? Előre is köszönöm!

    Kedvelés

  6. Varga Edina Karolina vagyok. Özvegy. A férjemet.2009 ben temettem el. 1998 ban hazasodtunk össze. Tizenegy évet éltünk boldogságban és nagy szeretetben. Sajnos a házasságunk második évében magas csillapithatatlan lázzal és ízületi gyulladás és duzzanattal. Kórházba kerültem kiderult autoimmun sokizuleti gyulladásom van melyre többféle gyógyszert kipróbáltam de a salasopyrin lett hatékony de sajnos meddőséget okoz mind. Úgy hát a gxogyszer mint a kemoterápia. De tünet szegénynek mondom olyan fél éve magamat. A férjemmel egy helyen dolgoztunk ott halt meg a karomba mert nem tudták újra éleszteni. Ketté szakadt a szívem.utána több helyen supervisori helyen dolgoztam és most is ebben dolgozom. Szeretnék orokbefogadni de egyedülallokent. 41 éves vagyok, de ez minden vágyam mert saját nem lehet. Szeretnék vkinek a babajanak is adhatok szeretet törődést gondolkodást. Budapest xvkeruleteben élek. Rendezett körülmények között. Erre most nagyon vagyok kiegyensúlyozott és nyugodt az életem de minden álmom és vágyom egy kisbaba. Ebben kérem mindenki segítségét. Üdvözlet Varga Edina Karolina 306436495

    Kedvelés

  7. Én kérdezni szeretném mi az elinditas menete van e telefonon szám és kit kell keresni vagy kinél kell jelentkezni ezzel kapcsolatban. Kérem válaszoljanak üdvözlet varga edina karolina

    Kedvelés

    • Kedves Edina,
      Kérünk, ilyen kérésekkel fordulj a Tegyesz lakóhelyedhez legközelebbi irodájához, mi nem foglalkozunk örökbe adással vagy közvetítéssel. Olvasd el fent az “először vagy itt?” Felirat alatt található információkat.
      Az öf gyerek is saját gyerek, és gondold végig, mi a valódi célod, mert ez egy elég kemény meló, ahol a gyerek érdekei az elsők

      Kedvelés

  8. Nagyon jó volt olvasni…nekem három szép egészséges lányom volt már, de eszeveszettül vágytunk egy negyedikre. Két és fél év után megfogant, és hamar kiderült, hogy ikrek…azt hiszem életem legboldogabb pillanata volt. Néhány héttel később az egyik baba elhalt. Úgy éreztem, nincs jogom gyászolni, hisz ott a másik, aki jól van és a három lány….most hogy olvastam, hagytam hogy fájjon. A negyedik lányom már elmúlt két éves, szerencsés vagyok, de még mindig rettenetesen fáj annak a picinek az elvesztése.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s