Category Archives: személyes

Országváltásunk gyerekekkel – a karantén éve

Általános
Országváltásunk gyerekekkel – a karantén éve

Folytatom a Németországba való költözésünkről szóló beszámolót. Az első rész már több, mint egy éve íródott. Emlékeztetőül: 6, 8 és 10 éves gyerekekkel költöztünk ki Saarbrückenbe (német-francia határ), a férjem munkája miatt, hosszú távra (végleg), másfél évvel ezelőtt. Különösebb örökbefogadási vonatkozása továbbra sincs az írásnak, de a blog szerzőjéről szól és mi örökbefogadó család vagyunk.

Mi történt az elmúlt évben? Főleg a karantén, mint bárki mással. Ez a szociális beilleszkedésünket lassította, de nem állította meg.

Fő meglátások:

  • A gyerek annál gyorsabban tanulja a nyelvet, minél jobb a nyelvérzéke, az intelligenciája, és minél kisebb.
  • Hogy a gyerek milyen gyorsan tanulja a nyelvet, mennyire jól érzi magát, és mennyit profitál a váltásból, három külön dolog.
  • Ha mi szülők nem tudnánk németül, sokkal nehezebb lenne nekik segíteni az iskolai dolgokban.
  • A gyerekek sokkal gyorsabban beilleszkednek, mint a felnőttek.

Lássuk sorban.

Iskolai haladás

Legidősebb gyerekünk (11) a nyolcosztályos gimnáziumot kezdte itt. Előtte Magyarországon pár hónapig tanult németül, de nem vette komolyan, és nem akart költözni. Ez a pár hónap elég muníciót adott neki, hogy felvegye a tanulás folyamát. Mire a tavaszi karantén jött, teljesen önállóan tudta követni a tananyagot, csak a spéci szókincsben (mélyföldek feltöltése) kellett segítenem. Neki addig minden könnyen ment, zéró erőfeszítéssel volt kitűnő Magyarországon, és semmit sem fejezett be. Az országváltás megadta számára a szükséges kihívást. Tavaly második helyezést ért el itt egy tartományi matekversenyen, a gimiben négyes átlaga volt, mostanra pedig már képes könyveket olvasni németül, az iskolában mindent ért. Most elkezdett saját akaratából intenzíven angolul tanulni. A gimiben egyébként fele-fele arányban vannak a magolós („lejegyzeteljük és megtanuljuk a szarvasmarha bélrendszerét”) és a gondolkodtatós megközelítésű tárgyak. Németből nagy örömömre nem a Nibelung-éneket veszik, hanem hétköznapi kommunikációs helyzeteket, mint levélírás, érvelés, élmények elmesélése. Szociális helyzete a magyart másolta: ott az osztályban sokáig csúfolták, végül egy maroknyi fiú lett a barátja – itt ugyanez történt. Az iskola egyébként a magyarhoz képest nem kemény, sokkal kevesebb a tananyag. Tanulással nem tölt időt, viszont rengeteg hobbija van, és végre befejezett valamit, ez a Jürgen képregény, ami két nyelven is elkészült. Egy itteni felmérés megállapította, hogy kiemelkedően tehetséges. Ő fejben nem 11, hanem inkább 14 éves, már nem fog elfelejteni magyarul, és mindkét országból profitál, részt vesz magyar online programokban. A távolság ráébresztette, hogy a kapcsolatokat ápolni kell, több erőfeszítést tesz, sokat beszél telefonon a magyar barátaival, nyáron találkozott is velük. Szavakban sokáig kifejezte, hogy vissza akar menni Magyarországra, most, bár ezt nem vallaná még be, de már kezdi jól érezni magát itt.

Középső gyerekünk (9) az első osztályt végezte Magyarországon, ahol szépen megtanították írni, de olvasni nem. Itt a második osztályban folytatta, viszont az elsős anyagot vették vele. Ez olyan szempontból jó, hogy rugalmas a rendszer. Minden nap 1-2 órára külön elviszik őt és a németül nem tudó gyerekeket kiscsoportos foglalkozásra. Itt sok a külföldi, szokva vannak hozzá, őutána pár hónappal is érkezett egy németül semmit nem tudó vietnami kisgyerek az osztályba. A gimibe is beesett év közben olyan lány, aki még a latin betűket sem ismeri. A rendszer hosszú türelmi időt ad, két évig nem lehet megbuktatni a gyereket, mert nem tud németül. Visszatérve, a középső gyerekünk most harmadik osztályba jár, de a másodikos anyagot tanulja. Sajnos, az olvasással még nagyon küzd, és nagy benne az ellenállás ezzel, és ő kicsit beszorult a két nyelv közé: gyakoroltatjuk vele a magyar olvasást, mert még mindig az megy jobban, és nem akarjuk, hogy elveszítse az anyanyelvét, közben ugye a német is fontos lenne, de abban még nem érti eléggé a szavakat. Nemrég felvettem egy különtanárt is az iskola kérésére, hogy ő is tanuljon vele. A gyerekeink közül ő halad leglassabban a némettel. Nem tudom, hogy mi lesz. Csoda történik és utoléri a többieket? Át kell majd vinni más iskolába, ahol rá szabott módszerekkel tanítják? Ismételjen évet? Legyen simán rossz tanuló? Még jegyeket is alig kapnak, így nehéz megítélni a haladását, közben egy év múlva, negyedik osztály félévkor kell dönteni a továbbtanulásról. Amíg nem olvas stabilan, addig mindenféle akadémiai továbblépés esélytelen.

Read the rest of this entry

Könyvem: Akiknek két anyja van

Általános

Pár napja megjelent a könyvem, az örökbefogadásról szóló, Akiknek két anyja van című interjúkötet. A Facebookon már egy ideje adagoltam a híreket, most összeszedem a könyvvel kapcsolatos híreket.

Hat éve készültem rá, hogy könyvet is összeállítok az örökbefogadásról, eddig mindig halogattam, végül a Libri megkeresésére idén év elején gyorsan elkészült az anyag, nagyon jó együttműködés volt a szerkesztőkkel. Utána a tervezett tavaszi megjelenést a koronavírus miatt előbb őszre halasztották, majd az előrendelések szép számát látva mégis májusban kijöhetett a nyomdából a könyv. A megjelenés előtt egész a második helyig jutott a kötet a Bookline előjegyzési sikerlistán. Köszönöm minden kedves olvasónak, aki megrendelte, és természetesen az interjúalanyoknak és mindenki másnak, aki támogatott. A címet a férjem találta ki, de mélyen azonosulok vele.

A 300 oldalas kötet tartalmaz interjúkat az örökbefogadás minden érintettjével (örökbefogadók, örökbeadó szülők, örökbefogadottak, nevelőszülők, szakemberek), adok egy kis betekintést a saját családom életébe, a könyv negyedét pedig egy közérthető, az én ironikus stílusomat sem nélkülöző összefoglaló teszi ki, ami elmagyarázza, hogy is működik az örökbefogadás Magyarországon. Itt a blogon nyilván az örökbefogadásban érintettek olvasgatnak, de a könyvvel szeretnénk szélesebb közönséghez is elvinni a témát. Örökbefogadóknak is ajánlom, a blogon 550 poszt van már, nehéz eligazodni, de ezt a kötetet le lehet tenni az éjjeliszekrényre, és oda lehet adni a szomszédnak, a nagyapának, az óvónőnek, a barátoknak, hogy tisztázza a kérdéseiket.

A könyv online megrendelhető itt (és a Belelapozok gombbal egy kis részlet is látható): https://bookline.hu/product/home.action?_v=Martonffy_Zsuzsa_Akiknek_ket_anyja_van&type=22&id=318605

Természetesen a könyvesboltokban is kapható.

E-könyvben: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Martonffy_Zsuzsa_Akiknek_ket_anyja_van_&type=250&id=50747

Read the rest of this entry

Nem cserélek senkivel

Általános

Szubjektív visszatekintés utunkra az örökbefogadásig és azóta.

(mondatok)

2008. És nálatok baba? – érdeklődik egy ismerős. Válasz nélkül hagyom. Ködösíteni nem akarok, az igazat meg nincs kedvem elmesélni. Már egy éve gyereket szeretnénk a férjemmel, ami nagyon hosszú időnek tűnik. Végre megfogant a baba, de a második ultrahangvizsgálatra el is halt. Holnap megyek a kórházba. Elszomorodunk, de a hangulat inkább reménykedő, mert eszerint tudunk mi gyereket csinálni, legközelebb biztos sikerül.

2009. Minden rendben van a magzattal, anyuka! Ismét terhes vagyok, de ez a mondat egyszer sem hangzik el az orvosi vizsgálatokon, pedig nagyon szeretném. Először ikreket várok, de az egyik magzat hamar elhal, aztán gondok vannak a felszívódással, majd hol a magzatvíz túl sok, hol az AFP magas, minden vizsgálatról leforrázva kullogok haza. A gyereknek nagyon örülünk, a neme végig homályban marad, de lánynak érzem, s úgy képzelem, vidám, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki szeret hintázni. A terhességen jó lenne már túl lenni. Ez a vágyam gyorsan teljesül, a hetedik hónap végén nagy vérzés miatt idő előtt világra segítik a kislányomat.

Öröm és rémület jár át egyszerre – milyen kilátásai vannak egy másfél kilós bébinek, aki csak 30 hetet töltött az anyaméhben a javasolt 40-ből? Egy hónapot a kórházban marad a kicsi, és csupa jó hírt kapunk. Tudok örülni annak, hogy ma megint kicsit többet evett, hogy ma sem lett baja, hogy már kézbe vehetem. A tizedik napon a barátságtalan koraszülött-intenzív osztályról áthelyezik a sima koraszülöttosztályra, mint osztályelsőt. Napjaimat az alagsori tejkonyhán töltöm egy csapat félmeztelen nő között, akik tejet fejnek a babáiknak. Végre hazamegyünk, épp gyermeknapon. Szép időszak kezdődik, a lányom egyre nő és okosodik. Fejlesztésekre szükség van, csecsemőkorától nyolcéves koráig hordjuk, de a lényeg, hogy nagy baj nincs. A gyermek első szava egyévesen: hintapalinta.

2010. Ilyet még nem láttam – ezt sajnos a szülészorvosom mondja, mikor magamhoz térek a műtétből, és minden testrészemből csövek lógnak ki. Pedig ő már látott ezt-azt. Nem értük be egy gyerekkel, bátran nekifutottunk egy újabb terhességnek, ami megint kudarcosan végződött. Előbb egy repülőjáraton kezdtem elvetélni, ahol is egyedül utaztam a nyolchónapos lányommal, és nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ezt még kibírta a magzat, és pár héttel később kórházban adtam elő egy újabb életveszélyes vetélést, majdnem elvéreztem, az orvosok lélekjelenlétének köszönhetően sikerült valahogy megmenteni az életemet. Nem adom fe-he-hel – dudorászom az intenzív osztályon, mihelyst kihúzzák a csövet a számból. Belengetik, hogy kiveszik a méhemet, bennem teljes bizonyosság van, hogy akkor is lesz még gyerekünk, merthogy örökbe fogadunk. De aztán mégse veszik ki. Így további – utólag tekintve esélytelen – próbálkozásokra nyílik tér. Mi gyereket akarunk, még, ennyire könnyen nem fogjuk feladni. Ha az ember majdnem meghalt, az szemléletformáló trauma, de a sok gyerek utáni vágy ennél mélyebben gyökerezik, valahol a gyerekkor táján, ott, ahol az én sarjadt ki a földből. Mindenesetre a műtét után pár hónapig még csodálatosak a színek és a fények, de utána ugyanaz az ember leszek, aki előtte. Read the rest of this entry

Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Általános
Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Idén nyáron családilag Németországba költöztünk. Sokan érdeklődtek, mi van velünk, és főleg: a gyerekek hogy vették a költözést. Ma egy személyes poszt következik. Különösebb örökbefogadási vonatkozása nincs azon túl, hogy örökbefogadó család vagyunk. Az írás végén majd erről is lesz szó, de nem ez a központi téma. A gyerekek már nagyok, ezért nem írom le a nevüket.

Gyorsan előrebocsátom, hogy nem tudom, milyen úgy általában külföldre költözni gyerekekkel. A mi három gyerekünket ismerem, hogy velünk mi történt Saarbrückenben, és ennek is csak az első hónapjai teltek le. Más országban, de akár Németország egy másik sarkában is egész más élmények érhetnek. A mi tapasztalatainkat meghatározza, hogy

  • egy hasonló kultúrájú országba költöztünk
  • a gyerekeink nem beszélték a nyelvet
  • már viszonylag nagyok, mindenki intézménybe jár
  • én az első időre otthon maradtam miattuk
  • és összességében jól ment minden, nincs rendkívüli problémánk.

Ezek ismeretében olvassátok a beszámolót, nyilván egész más egy csecsemővel vagy épp kamasszal költözni, egzotikus országba, veszélyes területre, és akkor is más lenne a helyzet, ha mindkét szülő rögtön munkába állna.

Az alapok

Családunk ötfős, a három gyerekünk 6, 8 és 10 éves volt a költözéskor, a két kisebb gyereket fogadtuk örökbe, de az már jó rég történt. Legidősebb gyerekünk a nyolcosztályos gimnáziumot kezdte itt, a középső másodikos, a legkisebb még egy évet ovis marad. A férjem Saarbrückenben kapott munkát, hosszú távra tervezünk maradni. Ez egy 200 ezres város Németország déli részén, a francia határ olyan közel van, hogy átmegy a villamos, Luxemburg sincs messze. A 2 milliós Saarland tartományban élünk, ez a legkisebb német állam, fél Pest megye méretű. Az elmúlt századokban sokszor cserélt gazdát a németek és a franciák között, így erős a francia hatás. Mi eddig Budapesten éltünk, ahhoz képest nyugalmas kisváros. Sok a zöld, az erdő a közelben, a városon belül is egy kertvárosi területen lakunk, de nincsenek nagy távolságok. Már éltünk korábban is Németországban, Berlinben, de akkor még csak egy gyerekünk volt, hároméves kora előtt tértünk vissza Magyarországra. Én nagyon jól beszélek németül, a férjem közepesen, a gyerekek semmit sem tudtak.

Saarland leghíresebb látnivalója, a Saar folyó kanyarulata

A költözés megszervezésére 7-8 hónapunk volt a döntéstől. Azért csak ennyi, mert nyár közepén akartunk érkezni, hogy a gyerekeknek legyen idejük még átállni és nem tanév közben bepottyanni egy közösségbe. Ez egy jó gondolat, viszont ennyi idő egy ötfős család teljes átültetésére kevés. Nagyon sok döntést kellett meghoznunk rövid idő alatt, kevés információ alapján. Olyanokat, mint hogy melyik gimnáziumba menjen a lányunk, amin nyugalmasabb időkben több hónapig gondolkodik az ember, információt gyűjt, emberekkel beszél, mérlegel és tépelődik. Na, itt ilyeneket hoztunk meg huszasával, ami olyan szempontból jó, hogy kevés időt vesztegettünk el rágódással, viszont sok rossz döntést is hoztunk. De: a legtöbb hiba korrigálható, és mindig lett valahogy. Aki perfekcionista, szánjon két évet a tervezésre legalább. Nemcsak mi követtünk el hibákat, hanem az ügyeinket intézők is, például biztosítási kártyánk három hónap, gyerekorvosunk négy hónap után lett, noha az első percben jelentkeztünk a biztosítónál. Nem lett senki beteg, túléltük. Az olvasókat főleg a gyerekek helyzete érdekli, innentől róluk írok. Read the rest of this entry

Én nem voltam ott, amikor születtem

Általános

Gyerekszáj az örökbefogadásról. Családunkban gyakran előkerül a téma. A komolyabb beszélgetésekből már idéztem, most közlök néhány viccesebb megjegyzést, ahol az örökbefogadás, gyerekvállalás került szóba. Gyerekeim jelenleg 4, 6, 8 évesek, a beszélgetések az elmúlt két évben születtek.

Veronika 7-8 éves barátnői vannak nálunk vendégségben.
A testvéredet örökbe fogadták? – kérdezi az egyik kislány.
Igen – Veronika nekilendül. – Mert ha valaki szül egy gyereket, és nem akarja felnevelni, akkor elviszi egy nevelőszülőhöz, és aki fel akarja nevelni, az örökbe fogadja.
Akkor neki nem az anyukád az igazi anyukája?
De! Ő az igazi anyukája! Nem az az igazi anyuka, aki megszüli, hanem aki felneveli – tart tanfolyamot Veronika.
Az az igazi anyuka, aki felneveli – ismételi el a kislány. – Az anyukám testvérét örökbe fogadták – jelenti be váratlanul.
Az én apukám testvérét is örökbe fogadták – mondja egy másik kislány.
Miért? – lepődöm meg.
Mert a kistestvére túl hamar született utána és meghalt.
Én koraszülött voltam – ecseteli lelkesen Veronika. – Engem sikerült megmenteni, de volt egy ikertestvérem, aki meghalt. Mama háromszor szült, én voltam a középső – tereget ki mindent.
Anya mindig mondja, hogy örökbe akar fogadni még egy gyereket, de én nem akarom – mondja kislány 2. Plafonig ér a penetráció a szobában.
Én akarok egy nővért – ábrándozik kislány 1., akinek húga van.
Azt nem lehet! – utasítja helyre Veronika. – Örökbe fogadni csak nálad kisebb gyereket lehet, és szülni is!
Akarok egy bátyát! – szólal meg kislány 3.
Én akarok egy ikertestvért! – teszi fel a koronát kislány 2.

Karácsonykor mindig felhívjuk a fiúk nevelőszüleit. Este megkérdeztem Veronikát: Neked nem rossz, hogy neked nem tudunk felhívni senkit?
Veronika elnevette magát: Nekem nem kell telefonálnom az anyámnak, ha valamit mondani akarok neki, mert itt van.

Read the rest of this entry

Négyéves az Örökbe.hu

Általános
Négyéves az Örökbe.hu

A számok: 436 poszt, havi 15-20 ezer olvasó, 32 találkozó, sok-sok jó élmény és barátság. Az elmúlt évben létrejött egy zárt Facebook-csoportunk, eregettünk sárkányt és néztünk dokumentumfilmeket, és újabb olvasók váltak családdá. Örülök, hogy velem tartotok!

A blogszületésnapot a szombati jelmezbálon fogjuk megünnepelni. Aki szeretne hozzájárulni a blog és a rendezvények fennmaradásához, itt tud olvasni a támogatási lehetőségekről. Köszönöm, ha előfizetéssel vagy adománnyal támogatjátok az oldalt.

A szülinap alkalmából összegyűjtöttem és megválaszoltam azokat a kérdéseket, amelyeket sokan meg szoktatok tőlem kérdezni.

Hányan csináljátok a blogot?

Továbbra is egy ember, én, azaz Mártonffy Zsuzsa.

Mit csináltál korábban?

Gazdasági újságíró voltam 15 évig.

Mivel foglalkozol még?

Az Örökbe.hu mellett én írom a gyerekvédelmi témákkal foglalkozó Gyereksorsok.hu blogot az SOS Gyermekfalvak megbízásából, alkalmanként máshova cikkeket, és főleg a három gyerekemet nevelem.

Reggel 6-kor írod a cikkeket? Read the rest of this entry

Kéretik egy abortuszt levonni

Általános

Aki épp gyereket akar, nagyon, hajlamos mindent ezen a szemüvegen át nézni. És én gyereket akarok. Számon tartom, némi nehezteléssel, épp hányan terhesek a környezetemben. Mindig hárman-négyen. Támadásnak tűnik az „és ti nem akartok még gyereket?” kérdés egy félismerőstől. Egy halott magzattal a hasamban nem tudom lazán venni, nem is felelek.

Aki gyereket akar, nagyon, annak az első vetélés igazságtalanság. Egy éve akarjuk ezt a gyereket, épp elkezdtük kivizsgáltatni magunkat, én már pedzegettem, hogy jelentkezzünk örökbefogadásra, mikor végre megfogant. Nem merünk örülni, de már tervezgetünk. Nem sokáig. A második ultrahang-vizsgálaton már nincs szívhang. Tudom, hogy ez megtörténhet, megtörtént a barátnőmmel is, de neki már volt egy gyereke. Biztos csak olyan nők vetélnek el, akiknek már van gyerekük. Elsőre, rögtön, ez nem ér. Miért pont én? Sajnálom magamat. Sajnálom a magzatot is, de alig tudok róla valamit. Mije van egy magzatnak? Neve. Az még nem volt neki. Neme. Még nem tudtuk. Várható születési ideje. Nem születik meg már.

baby-carriage-798776_1920

Aki gyereket akar, nagyon, azt az első vetélés nem állítja meg. Lehet ebben is a jót látni. Tudunk gyereket csinálni! Ha most nem is sikerült, de legalább nemzőképesek vagyunk. Legközelebb már biztos menni fog. Nem adom fe-he-hel. Read the rest of this entry

Három gyerek, három apától és három anyától

Általános

Három gyerekkel az utcán menni is kaland. Az egyik előrerohan, ő cipeli a nehéz szatyrot is, és közben arról érdeklődik, a tűzoltók tűzoltóágyban alszanak-e. A másik lemarad tíz métert, amőbaszerű mozgással vonszolja magát, lengedező karjaival mintha egyszerre három dimenzióban haladna előre. A harmadik lelkesen mutogatja a tereptárgyakat: autó! autó! autó!, majd tíz lépés után elunja, és cipel! kiáltással felveteti magát a karomba.

dsc_0027

Megérkezünk a fodrászhoz. A tömegpszichózisra építek, mire a két nagy haját levágják, a kicsi is rá fog jönni, hogy ez menő dolog. Életkor szerint haladunk, csökkenő sorrendben. A hatéves lány kezd. Kitől örökölte ezeket a göndör fürtöket? – dicsérgeti a fodrásznő. Nem kell sokat gondolkodni a válaszon, a férjem klónja. Míg vágják, a két fiú megszeppenten ácsorog, ilyenkor egészen hasonlítanak két nyugodt gyerekre, de én már tudom, hogy ez az áldott állapot csak percekig fog tartani. Read the rest of this entry

Vicces bemondások, Ö betű

Általános

Az örökbefogadással kapcsolatos vicces megjegyzések családomtól és másoktól.

Veronika (hatéves lányom):

Kérdezget az örökbefogadásról. Ugye többen akarnak nagyobb gyereket, aki már több mindent tud? 

IMG_3141

Egy lánynak nem lehet meztelen a lába, mert akkor kap egy olyan betegséget, hogy nem lehet kisbabája. Na jó, lehet, ha örökbe fogad. 

Csigákat gyűjtünk egy vödörbe. Veronika betesz két nagy csiga közé egy kicsit.
Akartok örökbe fogadni valakit?

Meglátjuk egy plakáton Angelina Jolie-t és Brad Pittet. Kihasználom az alkalmat.
– Ők a leghíresebb örökbefogadók a világon, hat gyerekük van.
– És mi hányadik leghíresebbek vagyunk? A legutolsók?
– Egyébként színészek – teszem hozzá.
– És mikor dolgoznak, a hat gyerek egyedül van otthon?

A Zsolti már majdnem kétéves volt, mikor másfél évesen örökbe fogadtuk. 

Read the rest of this entry