Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Általános
Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Idén nyáron családilag Németországba költöztünk. Sokan érdeklődtek, mi van velünk, és főleg: a gyerekek hogy vették a költözést. Ma egy személyes poszt következik. Különösebb örökbefogadási vonatkozása nincs azon túl, hogy örökbefogadó család vagyunk. Az írás végén majd erről is lesz szó, de nem ez a központi téma. A gyerekek már nagyok, ezért nem írom le a nevüket.

Gyorsan előrebocsátom, hogy nem tudom, milyen úgy általában külföldre költözni gyerekekkel. A mi három gyerekünket ismerem, hogy velünk mi történt Saarbrückenben, és ennek is csak az első hónapjai teltek le. Más országban, de akár Németország egy másik sarkában is egész más élmények érhetnek. A mi tapasztalatainkat meghatározza, hogy

  • egy hasonló kultúrájú országba költöztünk
  • a gyerekeink nem beszélték a nyelvet
  • már viszonylag nagyok, mindenki intézménybe jár
  • én az első időre otthon maradtam miattuk
  • és összességében jól ment minden, nincs rendkívüli problémánk.

Ezek ismeretében olvassátok a beszámolót, nyilván egész más egy csecsemővel vagy épp kamasszal költözni, egzotikus országba, veszélyes területre, és akkor is más lenne a helyzet, ha mindkét szülő rögtön munkába állna.

Az alapok

Családunk ötfős, a három gyerekünk 6, 8 és 10 éves volt a költözéskor, a két kisebb gyereket fogadtuk örökbe, de az már jó rég történt. Legidősebb gyerekünk a nyolcosztályos gimnáziumot kezdte itt, a középső másodikos, a legkisebb még egy évet ovis marad. A férjem Saarbrückenben kapott munkát, hosszú távra tervezünk maradni. Ez egy 200 ezres város Németország déli részén, a francia határ olyan közel van, hogy átmegy a villamos, Luxemburg sincs messze. A 2 milliós Saarland tartományban élünk, ez a legkisebb német állam, fél Pest megye méretű. Az elmúlt századokban sokszor cserélt gazdát a németek és a franciák között, így erős a francia hatás. Mi eddig Budapesten éltünk, ahhoz képest nyugalmas kisváros. Sok a zöld, az erdő a közelben, a városon belül is egy kertvárosi területen lakunk, de nincsenek nagy távolságok. Már éltünk korábban is Németországban, Berlinben, de akkor még csak egy gyerekünk volt, hároméves kora előtt tértünk vissza Magyarországra. Én nagyon jól beszélek németül, a férjem közepesen, a gyerekek semmit sem tudtak.

Saarland leghíresebb látnivalója, a Saar folyó kanyarulata

A költözés megszervezésére 7-8 hónapunk volt a döntéstől. Azért csak ennyi, mert nyár közepén akartunk érkezni, hogy a gyerekeknek legyen idejük még átállni és nem tanév közben bepottyanni egy közösségbe. Ez egy jó gondolat, viszont ennyi idő egy ötfős család teljes átültetésére kevés. Nagyon sok döntést kellett meghoznunk rövid idő alatt, kevés információ alapján. Olyanokat, mint hogy melyik gimnáziumba menjen a lányunk, amin nyugalmasabb időkben több hónapig gondolkodik az ember, információt gyűjt, emberekkel beszél, mérlegel és tépelődik. Na, itt ilyeneket hoztunk meg huszasával, ami olyan szempontból jó, hogy kevés időt vesztegettünk el rágódással, viszont sok rossz döntést is hoztunk. De: a legtöbb hiba korrigálható, és mindig lett valahogy. Aki perfekcionista, szánjon két évet a tervezésre legalább. Nemcsak mi követtünk el hibákat, hanem az ügyeinket intézők is, például biztosítási kártyánk három hónap, gyerekorvosunk négy hónap után lett, noha az első percben jelentkeztünk a biztosítónál. Nem lett senki beteg, túléltük. Az olvasókat főleg a gyerekek helyzete érdekli, innentől róluk írok.

A felkészülés

Beszéltünk sokat a gyerekeknek a költözésről, de amíg nem voltunk itt, nem nagyon tudták felfogni, és nem örültek neki. Igazából akkor értették meg, fogták fel, mikor átköltöztünk. A legidősebb gyerekünket elvittük kétszer Saarbrückenbe, de egy gyerek nem annyira a városhoz tud kapcsolódni, hanem a mikrokörnyezethez, lakáshoz, iskolához. A lányunkat otthon elkezdtük németül taníttatni, mikor véglegessé vált a döntés, heti kétszer járt magántanárhoz. Azt nem sikerült elérni, hogy készüljön is az órákra, de így is nagyon-nagyon megtérült. Ennek köszönhető, hogy a gimiben itt fel tudta venni a fonalat. A másik két gyereknél a nyelvtanulás nem fért bele a napirendbe, de úgy éreztük, nekik még van idejük. Nyilván még jobb lett volna, ha ők is beszélnek valamit.

Nagyon sok tanácsot kaptunk emberektől a költözés kapcsán, egy részét megfogadtuk, másokat nem. Például sokan javasolták, hogy a férjem menjen előre egyedül pár hónapra, majd ha mindent elrendezett, akkor költözzek én utána a gyerekekkel. Ez egy csomó családnál szuperül működik, mi nem akartuk, például mert én beszélek jobban németül, én vagyok az intézkedő típus a családban, és a gyerekeket sem akartuk ennyi időre elszakítani az apjuktól. Inkább több 3-4 napos utat tettünk meg kettesben, előre elrendezni a dolgokat. Sok döntésünket az motiválta, hogy a gyerekeket minél kevesebb „plusz rázkódásnak” tegyük ki a szükségesen túl, például emiatt vetettük el azt az ötletet is, hogy az első hetekben vendégházban lakunk és onnan keresünk lakást, rögtön a véglegesbe költöztünk be, hogy azt szokhassák meg azonnal. Így nyilván kevesebb idő volt lakást találni, bár elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Viszonylag hamar kellett intézni a gimnáziumot, januárban kellett jelentkezni. A városban mintegy 12 gimi van, meg más típusú középiskolák is, és akkor még fogalmunk sem volt, hol fogunk lakni. Végül úgy kalkuláltunk, hogy a gyerek jó matekos, megnéztük az interneten, melyik iskola diákjai teljesítettek legjobban a matekversenyeken, majd annál az iskolánál jelentkeztünk. Szerencsére nem tartottak felvételit, megnézték a korábbi magyar jegyeit, de végül mindenkit felvettek. (Megúsztuk a magyarországi felvételi kínjait, ez már kész nyereség.) Én sokat mantráztam magamban: „itt minden iskola jó”. Nem lehet előre minden kockázatot kiküszöbölni, majd valahogy lesz. Itt negyedikben kell eldönteni, egyetemre (és akkor gimnáziumba) megy a gyerek, szakmát szerez, vagy szakmát és érettségit is adó iskolában tanul. Ezt én nagyon korainak találom, ez például egyáltalán nem tetszik az itteni rendszerben.

Mikor lett lakásunk, az ahhoz közeli általános iskolába bejelentettük a középső gyereket, a legkisebbnek a férjem munkahelye szerzett ovit. Az ovi itt elég drága (80 ezer forint körüli összeg havonta), állítólag nehéz is helyet kapni, és az intézmények bő fele katolikus vagy evangélikus kézben van, ami gond lehet annak, aki világnézetileg semleges vagy más vallási nevelést akar nyújtani a gyereknek. Az viszont tetszik, hogy sok ovi bölcsi is egyben, így a váltás az épületen belül történik egyik csoportból a másikba. Hittan: a fenti két vallás nyújt hitoktatást az iskolákban. A gimiben a többiek etikát tanulnak, ahol elég jópofa önismereti, filozófiai kérdésekről beszélgetnek, az általánosban ezt az időt korrepetálásra használják ki (aki nem ezt a két vallást követi, az jellemzően bevándorló), vagy játszanak a gyerekek a számítógéppel.

Pizzasütés a játszótéren

A költözés a nyári szünet közepén történt, így jutott pár hetünk elintézni az ügyeket, berendezni a lakást, kicsit megismerni a környéket. Ugyanakkor nagyon fárasztó is volt ez az időszak, hiszen nem tudtuk kire bízni a gyerekeket. Ők nagyon hamar jól érezték itt magukat. Ebben segített, hogy pár dolgot mostanra időzítettünk: most lett a lányunknak saját szobája, mobilja, itt kezdtek zsebpénzt kapni a gyerekek. Ezeknek örültek. Aztán augusztusban elindult az ovi és az iskola. Itt több hosszabb szünet van év közben, viszont a nyári vakáció csak hat hét. A város komolyan veszi a szülők segítését, minden szünet előtt kiad egy programfüzetet, hogy napokra lebontva milyen elfoglaltságok várják aznap a gyerekeket. Akad köztük fizetős, de ingyenes is. A mi közelünkben kétféle program jött szóba, mindkettőn jártak is a gyerekek: az állatkert minden délelőtt vezetéseket tartott, állatsimogatással, amihez csak a belépőt kellett megvenni (mi éves bérletet váltottunk, mert csak pár perc séta tőlünk az állatkert), a játszótéren pedig minden nap volt valamilyen gyerekprogram, barkácsolás, sütögetés, ez teljesen ingyen, felnőtt felügyelettel, emellett rengeteg társas és más játék is rendelkezésre állt (és ez tanítási időben is így van délután). 7 illetve 6 éves kortól vehettek részt szülő nélkül a gyerekek.

Önállóság

Igen, a három gyerek együtt elsétált a játszótérre, nélkülem. Itt sokkal önállóbbak a gyerekek. Mondjuk az enyémek otthon is azok voltak, a kortársaikhoz képest mindenképp, de a közeg ezt nem támogatta. Budapesten a negyedikes lányunk egyedül járt iskolába, könyvtárba, az egy busznyi távolságokra, az elsős fiunk is egyedül elment edzésre (800 méter), de az iskolában ezzel nagyjából ufónak néztek, teljesen példátlan mindez a budapesti környezetünkben. Saarbrückenben már az ovis beiratkozáskor nyilatkozni kellett, mehet-e a ded egyedül oviba. (Rákérdeztem: egy gyerek volt, aki a szomszéd házban lakott, és hatévesen, az iskola előtti utolsó két hétben egyedül átment az óvodába.) Az iskolában viszont már teljesen természetes, hogy egyedül mennek a gyerekek, vagy kisebb csapatban, reggelente egész pici gyerekeket látni táskával közlekedni. (Persze, itt is előfordul minden, van, akit gimnáziumba is autóval visznek, van, aki messze lakik…) Itt kicsit fiatalabban mennek iskolába, általában hatévesen tényleg elkezdik, sőt, az okos gyerekek már öt és fél évesen mehetnek. Persze akad, aki marad még egy évet, de a hét és fél éves elsős itt nem szokásos. Azt nem tudom, vita esetén hogy dől el, a kicsink a határnap után született, bár így is kapacitálták erősen iskolába.

A gyerekeink önállósága itt fokozódott, a közeg is kedvez neki, a környék is nyugalmasabb, és rá is vagyunk kényszerülve, hisz nincs segítség. A tízéves egyedül jár az iskolába busszal vagy biciklivel, könyvtárba, különórákra, a nyolcéves gyalog megy az iskolába, vásárol. Elboldogulnak, büszkék, ügyesek, én is büszke vagyok rájuk.

Nyelvtanulás

Sokan mondják, hogy „a gyerekek két hónap alatt megtanulják a nyelvet”. Ez nem igaz, legalábbis az én gyerekeimre nem. Eddig nem volt robbanásszerű ugrás, szép lassan szedegetik fel a szavakat, minden nap kicsit többet tudnak. De még mindig nagyon sok mindent nem értenek. Amiért nagyon hálás vagyok: az intézmények engedik őket saját tempójukban haladni, nincs semmi nyomás, hogy fél vagy egy év alatt perfektnek kéne lenniük. Csoda tanúi vagyunk, mintha most tanulna járni vagy beszélni a gyerek: a szemünk láttára sajátít el egy nyelvet.

Az intézmények mind nagyon jól vették, hogy megérkezett egy németül nem beszélő gyerek. Itt elég sok ilyet láttak már, az az általános hozzáállás, hogy hamar megtanul. Ehhez sok segítséget is kapnak. A gimiben van heti három korrepetálás. Itt az ofő maximálisan rugalmas, engedte, hogy a gyerek bevigyen szótárt, hajlandó volt egy magyarul beszélő osztálytárs mellé ültetni, és arra is, hogy mindig előre elküldje nekem a következő hetek tananyagát, hogy kicsit előre tudjunk készülni. A gimi nehéz nyelvileg, bizonyos szövegek az alsó-alapfokú tudással nem érthetőek, például a tankönyvben közöltek egy részletet a Harry Potterből, németül, ennek a lefordításával még én is megizzadtam. Mi otthon eddig nem nagyon tanultunk a gyerekekkel, itt viszont kell. Elvileg két évig nem lenne muszáj osztályozni a külföldi gyerekeket, azaz ennyi ideig nem lehet megbuktatni a nyelvtudás hiánya miatt. Ehhez képest már most hármas-négyes dolgozatokat ír, ami szuper a helyzethez képest (magyar jegyekkel. Itt egyébként 1-15-ig osztályoznak, 15 a legjobb). Otthon kitűnő volt. Két másik diák is jár az osztályba, akik nem beszélnek németül, viszont ők tudnak angolul. (Az egy másik kérdés, hogy három év jeles osztályzatú iskolai angoltanulás után miért nem tud beszélni a gyerekünk…)

Az általános iskola is kitett magáért. Minden nap elviszi egy különtanár németezni a fiút az osztályból, hol kettesben, hol más gyerekekkel együtt, néha több tanár is. Az osztályfőnök elintézte, hogy bejusson egy délutáni nyelvi korrepetálásra is, ami elsősöknek szól, de bevették. Emellett heti kétszer jön hozzánk egy gimnazista, aki tanul az iskolásokkal. Ja, és a másodikos osztályfőnök külön átveszi a gyerekemmel az elsős anyagot (itt elsőben nyomtatott betűkkel tanultak írni, Magyarországon írottakkal). Másodikban nincs még osztályzás. Gondolom, a harmadikos teljesítmény már számít a továbbtanulás eldöntésénél, de az még odébb van.

Az ovis gyerekünknek még sok az ideje. De itt is az óvónők szuper rugalmasak voltak, bekértek magyar szótárt, az első időkben rajzoltak piktogramokat a gyereknek, amíg nem tudta elmondani az alapvető igényeit. Az óvónők egyszer összegyűjtötték, hogy a János bácsi című, nemzetközileg ismert dalt hányféle nyelven tudják a csoport tagjai elénekelni, nyolc nyelv összegyűlt a húszfős csoportban. Néha azt játsszák, hogy körbeülnek a gyerekek, és ugyanazt a szót mindenki elmondja a maga nyelvén. Ezt nagyon élvezik a gyerekek. Még egy vietnami kisfiú érkezett egy évvel suli előtt, nyelvtudás nélkül a csoportba. Szóval: láttak már ilyet.

Nemrég a leendő általános iskola is írt minden leendő elsősnek, és felmérte a nyelvtudásukat. Akinek szükséges, az januártól kap egy intenzív némettanfolyamot (heti két délelőtt, a suliban, dolgozó szülőknek elég macerás, de a gyereknek szuper), hogy jól menjen iskolakezdésre a nyelv. A leendő évfolyam harmadának szükséges. Szóval, nehéztüzérséggel mentek rá a némettanulásra. De ha valamit biztosan megtanulnak itt a gyerekek, az a német.

Külföldiek

Itt nagyon sok a külföldi. Ezt egyébként elég nehéz definiálni, ki is a külföldi, mondjuk inkább úgy, hogy mindhárom intézményben a gyerekek harmada-fele külföldi származású. Azaz, lehet, hogy a gyerek már Németországban született, de a szülei nem, és otthon egy másik nyelven (is) beszélnek. Ez sokszor nem is látszik első blikkre, például név alapján az én gyerekeim 2/3-a is németnek tűnik. Visszatérő tapasztalat a játszótereken, hogy a szülő töri a németet, a gyerek viszont perfekt. Úgy tűnik, itt tényleg jól tudják integrálni a külföldieket. 2015-ben, a nagy menekülthullám idején kiépült az infrastruktúra a külföldi gyerekek beillesztésére, most nincsenek olyan sokan, de a rendszer megvan, ezért érnek rá ennyire az én csemetéimre. Sokan önkéntesként, szabad idejükben vesznek részt a gyerekek nyelvtanításában.

Ne mobilozz, lemaradsz a gyerekről! – a minisztérium plakátja

Eddig semmi különös hátrányt nem érzékeltem abból, hogy külföldiek vagyunk. Ha hallanak beszélni, meg szokták kérdezni, mi ez a nyelv, de különösebb kommentárt nem fűznek hozzá. Ha csak annyit hallanak, hogy nem vagy perfekt német, akkor a helyi sajátosságok miatt sokszor kedvesen felajánlják, hogy beszélhetünk franciául, de ezzel mi nem vagyunk kisegítve. Mindennapi életünk során rengeteg különféle nációba botlottunk már, olaszok, oroszok, franciák, szírek, törökök mindenütt vannak. Az iskola az elsősök nyelvtanulásáról szóló levelet 13 nyelven írta meg a szülőknek, de a magyar nem szerepelt köztük, ennek többszöröse az idegen népek száma.

Idegen nyelvek. Itt a szomszédság miatt az első idegen nyelv a francia. Általánosban ezt tanulják. A gimiben a lányom osztálya történetesen pont az angollal indult, kezdő szinten (és bár három évig tanult otthon angolul, még ebből se ötös!), jövőre jön a francia, és majd 16 éves kor körül kell választani egy harmadik nyelv (spanyol, esetleg latin) és az emelt szintű fizika között. Nekem ez kicsit sok a jóból, elég lenne, ha angolul meg németül jól megtanulnának, de ez van.

Az oviban a fiam csoportjában dolgozik egy csak angolul beszélő óvónő, úgyhogy a gyerek rögtön két idegen nyelvvel is szembesül (a párhuzamos csoportban francia dada tágítja a dedek világképét).

És hogy tovább fokozzuk, itt erősen használják a helyi dialektust, a saarlandischt, amit én se nagyon értek, ha úgy igazán belelendül a másik fél. Az iskolában a hivatalos nyelven beszélnek, de a szülők, edzők simán megszólalnak saarlandiul is.

Én nagyon örülök, hogy nem egy integrációs osztályba tették a gyerekeket (más országokban, tartományokban ez is szokás), úgy gondolom, jobb a mély vízben, a németet profin beszélők közt tanulni, mint olyan diákok közt, akik szintén nem beszélnek. Persze nehéz is, mert közben az anyaggal is kell haladniuk. És, bár többen tanácsolták, nem ugrattuk vissza egy évvel a gyerekeket, mindenki abba az évfolyamba jár, ahova otthon is járt volna. Nem akartam, hogy még egy évet veszítsenek, a hatévesen iskolakezdők között túl idősek is lettek volna plusz két évvel, ha szakközépben folytatják, az itt 9 év, szóval eleve 20 évesen fognak érettségizni. Bíztunk benne, hogy rugalmasan megállják a helyüket.

 

Közhely, hogy minél kisebb a gyerek, annál jobban megtanulja az idegen nyelvet, annál szebb lesz a kiejtése. Ennek azonban van egy másik oldala is: minél nagyobb, és főleg minél jobban elmélyült a magyar kultúrában, annál kevésbé fogja elveszíteni azt. Most minden erőnkkel az új nyelv megszerzésére koncentrálunk, de pár év múlva ez át fog fordulni, és akkor az anyanyelv megőrzéséért kell harcolni. A sok éve kint élő családoknál azt látom, hogy még ha mindkét szülő magyar is, a gyerekek egy idő után az idegen nyelven kezdenek beszélni a testvéreikkel, majd a szüleikkel is – hacsak a szülő nem tesz különös erőfeszítést az anyanyelv megőrzésére. Az anyanyelv konyhanyelv marad, a tudományokat, az irodalmat a másik nyelven veszik magukhoz, ahhoz kapcsolódnak a napi élmények, nem is lesz meg a szókincsük bonyolultabb dolgok elmesélésére, és a kortársakhoz akarnak hasonlítani. Mi mindenképp szeretnénk, ha jól beszélnének magyarul a gyerekek. Itthon nagyon sokat beszélgetünk, igényesen, a korához képest szerintem mindegyik gyerekünk választékosan beszél magyarul. Amikor tanulunk velük, mindig elmondjuk magyarul is a szakszavakat, néha nekünk is utána kell nézni. A legidősebb gyerekünk már nemigen fog elfelejteni, ő nagyon sokat olvas magyarul, tehát meglesz a forrása, ahol tudja ápolni a nyelvet. A kisebbeknél ez kérdés, és tőlünk követel extra erőfeszítést. Például a másodikos még nem igazán tanult meg elsőben összefüggően olvasni magyarul, miközben ugye most egész nap a német olvasást gyakorolja. Magyar iskola nincs a közelben, arra sincs erőnk, hogy levizsgázzanak az otthoni anyagból, de foglalkozni fogunk az anyanyelvvel. És fel nem merül, hogy én németül beszéljek velük, ez teljesen elidegenítene, szükségük van az anyanyelvi struktúrákra, hogy rá tudjon épülni az új nyelv. Mások előtt sincs ezzel gátlásom, mi magyarul beszélünk és kész (és az orosz anyuka is oroszul beszél a gyerekéhez az oviban).

Stressz

A kultúra nagyon hasonló a magyarhoz, ezzel kapcsolatban nem ért minket sokk, nagyon kicsik a különbségek. A nyelv nem értése okozza jelenleg a legnagyobb stresszt a gyerekeknek. Mégiscsak egész nap bent ülnak az iskolában, oviban, és nem értik, hogy másnap dolgozatot írnak, vagy nem tudja elmondani, hogy nem is ő rúgta meg a padtársát. Ezt minden gyerek a rá jellemző módon kezeli le: bezárkózással, dührohamokkal, rongálással, követelőzéssel, vagy épp minden reggel előadja, hogy itthon szeretne maradni. Ezek hullámokban jönnek, vannak nyugodtabb és nehezebb hetek, és természetesen a szülőn csattannak. Összességében nem nehezebb velük, mint Magyarországon. Általában most sokkal több időt töltünk a gyerekekkel. Én nem dolgozom, hogy az első időben tudjam őket támogatni. Sokkal kevesebb időt töltenek a lakáson kívül, és mi is. Ez az első időszak jellemzője, mert még nincsenek barátaik, nekünk se, a napközibe nem vették fel a fiamat, mert későn jelentkeztünk. Sokat vagyunk együtt. Ennek van rengeteg előnye. Megerősödött a családi egység, összetartás. Odahaza már mindenkinek csomó programja volt, különórák, zsúrok, vendégségek, rokonok, találkozók. Itt sokkal nyugalmasabb, ami jót tesz a gyerekeknek. Sokkal következetesebben lehet nevelni, a gyerek pár óra múlva visszatér az otthonunkba és ugyanaz a szabály, nem higítja fel vendégség, nagyszülő, más program. Ugyanakkor ez nagyon fárasztó is a szülők számára, nincsenek rokonok, nincs segítség, nem alakult még ki a kapcsolati háló. Bébiszittert lehet találni, de mindennapi bevetésre drága, sokakat elriaszt, hogy a gyerek nem tud németül, vagy leülteti őket a tévé elé. A gyerekek most nagyon értékelik a társaságunkat, szavakkal is kifejezik, hogy mennyire velünk akarnak lenni, egymással versengve, még a kiskamasz is. A nehézségek mellett azonban sikerélményeik is vannak: egy jól sikerült program, egy ötös dolgozat, az iskolai mozilátogatás (amit tud követni a gyerek!) feltölti őket. Folyamatosan megélik azt, hogy egy új közegben elboldogulnak, beilleszkednek edzésen, eltalálnak a könyvtárba, már egy pár mondatos társalgást sikeresen levezényelnek. Ezek örömök, és erősítik az önbizalmukat.

Talán a sok együtt töltött idő miatt, de azt vettem észre, hogy az elmúlt hónapokban is bővült a magyar szókincsük, szebben beszélnek magyarul. Sokat beszélgetünk. Az új közeg rákényszerít, hogy változzunk. Mások a lehetőségek, nincs annyi kultúrprogram, mint Budapesten, ami van, azt se feltétlenül értjük. Viszont minden hétvégén elmegyünk kirándulni! Ezt odahaza is akartuk, de nehéz volt összehozni, hogy mindenki ráérjen. Itt sok az erdő a közelben, a gyerekek már várják, és most már 15 kilométert is megteszünk egy nap, egyre csökken a nyafogás és mindenki élvezi. Szép lassan felfedezzük a környék látnivalóit. Ezek nagyon jó közös élmények. A kevés szabadidőnkben új dolgokat próbálunk ki, én például elkezdtem egy új sportot. Ebben a helyzetben fokozottan fontos, hogy a felnőttek megtalálják a saját feltöltődési forrásaikat, hisz a gyerekek intenzíven, napi 16 órában szívják le az erőinket. Ilyen szempontból az egész helyzet nagyon hasonlít egy örökbefogadás utáni kezdeti időszakhoz, mikor bezárkózik a friss család, akkor is sok csoda történik, de a belső erőforrásokra is nagy szükség van.

Nyilván az ez intenzív együttlét egy átmeneti állapot, 1-2 éven belül a gyerekek beilleszkednek, lesznek barátaik, meg nőnek is, és le fognak válni rólunk. Nem baj. Ez a normális. Előtte még kicsit együtt vagyunk.

Az örökbefogadás, cigányság kezelése

Továbbra is beszélgetünk róla itthon, de ezek a témák most kicsit háttérbe szorultak, annyi új élmény éri a gyerekeket. Most nem járunk örökbefogadós találkozókra, azelőtt azért havi 1-2 volt, ami szintén ébren tartotta bennük a témát (és hiányolják is).

Az oviban és a fejlesztésen elmondtam az örökbefogadást, jól vették, egész pontosan: tudomásul vették, és az aktuális megoldandó feladatra koncentráltak (beszoktatás, fejlesztés), nem kérdezősködtek. Nem tudom eldönteni, azért, mert annyira nem tudnak vele mit kezdeni, vagy mert annyira profik. Az iskolában nem mondtam el, a gyerek ezt kérte, és nem is nagyon volt olyan helyzet, ahol hosszan beszélhettem volna magunkról az osztályfőnöknek. De ahol 15 nációból, kultúrából kell osztályt faragni, ott ez nem feltétlenül központi kérdés. Még nem igazán derült ki, mi itt a társadalom hozzáállása ahhoz, hogy valaki örökbefogadott. A cigányokat meg nem is nagyon ismerik, viszont nagyon sok barna bőrű gyerek jár az iskolába, mindenféle országokból. De: nekem odahaza se volt ezzel különösebb rossz tapasztalatom. A problémáinknak eddig kerekítve egy százalékát sem tette ki a „mit szólnak mások az örökbefogadáshoz, cigánysághoz”, a maradék 99 %-ot a családon belüli nehézségek adták: kis korkülönbség, testvérféltékenység, indulatkezelési problémák, verekedés, visítás, tanulás, fejlesztés, elég idő töltése kettesben minden gyerekkel…

Viszont egy örökbefogadott gyerek szemszögéből ez a harmadik nagy ugrás az életében. A vér szerinti családból átkerült a nevelőcsaládba, onnan az örökbefogadóba, és ehhez hasonló váltás most a külföldre költözés. Ezt már velünk csinálják végig. Viszont: a nem örökbefogadott gyerek életében is folyamatosan olyan dolgok történnek, amiket ő nem akart, és amik érinthetik rosszul: kistestvére érkezik, elválnak a szülő, meghal a nagypapa, iskolába kell mennie… A szülő annyit tehet, hogy segít ezeket feldolgozni. Mi mellettük állunk. Amit tenni tudunk: meghallgatni, ha épp szomorúak, szokásokat, rítusokat kialakítani, amik fogódzókat jelentenek nekik. Ez a nyugodtabb élet, összezártság miatt könnyebb. Megvan a rutin, együtt reggelizünk, együtt vacsorázunk, minden hétvégén a fiúk megsütik a rántottát reggelire, a kalácsot a kirándulásra visszük, este magyar népmesét mesélek.

Ahogy az örökbefogadásnál, itt is igyekszünk, hogy a régi életük színterei, szereplői ne tűnjenek el teljesen az életükből. Az őszi szünetben hazalátogattunk (nem akkor volt, mint a magyar), s kértük, hogy a régi osztályukban hadd töltsenek el egy-két napot, visszamehessenek a régi csapatba egy edzésre. Ez persze szívesség az adott intézménytől, de többen megengedték. Ezt nagyon élvezték a gyerekek. (Ezt én korábban is támogattam, mi visszajárunk a nevelőszülőkhöz, és a régi oviba is visszamentek egy napra a gyerekek iskolásként.) Igyekszünk az otthonlétek alatt találkozni a régi barátokkal, és persze ilyenkor pótoljuk az időt a nagyszülőkkel, rokonokkal is. A nagyszülőkkel skypeolunk is, bár ez is megkövetel a gyerektől egy érettséget, ez a nagyobbaknak van meg, nekik se mindig. És néha attól bánatos a gyerek, hogy hiányoznak neki a nagyszülők, barátok, osztálytársak. Nyilván majd lesznek itt új barátaik, de persze ez még veszteség.

Összességében: eddig minden jól megy. Ha az ember meghozott egy ekkora döntést, akkor utána a jó oldalait igyekszik nézni. Ebben nagyon hasonlatos az örökbefogadáshoz, ott is, ha már ott a gyerek, a jót igyekszünk nézni, ha probléma van, akkor megoldjuk, elviseljük, és aközben is a jóra koncentrálunk. A gyerekeket nagy váltásnak tettük ki, de abban bízom, ha jól veszik az akadályokat, ha megtanulják a nyelvet, ha szereznek barátokat, akkor a magabiztosságuk megerősödik, rugalmas, és nem utolsósorban kétnyelvű, két kultúrában otthonos emberekké válnak.

Még néhány érdekesség az itteni gyerekintézményekről. Néhány dolog hangsúlyosabb, mint Magyarországon volt:

  • Kevésbé nyaggatják folyton a szülőt, hogy küldjünk be holnapra három hagymát, két üres palacsintát és 28 forint 50 fillért. Pénzt is kevésbé szednek. Az osztálykirándulásra például a városi vadasparkba mentek ősszel, gyalog, hogy spóroljanak. A szülői értekezlet csak ajánlás, az ofő kedvesen megjegyezte, hogy ha épp ráérek, akkor örül nekem, de semmi stressz! Érdekes módon, ahol eljönnek a szülők, ott apa és anya is eljön. Az iskola  és az ovi is szervezett  már olyan programot, ahova meghívtak egy szakértőt előadni.

    Szülői értekezleten való részvételre buzdító plakát

  • Kevesebb a hivatalos és fizetős különóra. Az oviban semmilyen különóráról nem tudok, kevesebb a fix program, viszont ha szép az idő, kimennek a folyópartra vagy a dombra, megint gyalog (és nem kell előtte minden szülőnek aláríni, hogy busszal viszik a csemetét). Az iskolában és a gimiben vannak szakkörök, ingyen, egész változatos témákban, a pingpongtól a mediációig, a gitártól a kertészkedésig. Persze a városban lehet fizetős különórákat is találni.
  • Kaja viszont az iskolában nincs, ha nem napközis valaki. (Az enyémek pont megették a menzakaját, szóval ez nekünk plusz macera. Viszont így az étkezésben is mienk a kontroll.) Az ovi menüjében pedig leginkább a környezetvédelmi szempontok dominálnak, húst ritkán adnak, szerintük komplett menü egy üres sárgaborsóleves, az adagok picik, hogy ne kelljen kidobni.
  • Környezetvédelem rulez. Az ovis ünnepség előtt meg kell adni, hány perecet fogunk megenni és annyit rendelnek, nincs pazarlás, továbbá mindenki vigyen saját bögrét. Ez nagyon tetszik nekem.
  • Demokrácia. Nem hittem a fülemnek, hogy az oviban a gyerekek hozzák meg közösen a szabályokat, de tényleg. És a gimiben is év elején volt egy kör, mikor az osztály közösen megalkotta a saját szabályait. És nem kell ünneplő az évnyitóra.
  • Adatvédelem minden előtt. Külön szülői értekezletet hívnak össze a zeneiskola adatvédelmi szabályzatának megbeszélésére. Már első héten alá kellett írni, hogy hozzájárulok, hogy gyerekem fotója felkerüljön a honlapra, de azt azóta nem kellett bizonyítani, hogy Magyarországon elvégezte az első osztályt.
  • Nincs szabad tanárválasztás. Intézménybe lehet jelentkezni, és majd beosztják a gyereket valamelyik osztályba. A párhuzamos osztályba átjelentkezni példátlan.
  • Jótékonyság. A gyerekeket itt emlékeztetik rá, hogy a világ egyik legszerencsésebb országában élnek, és bizony máshol nincs ilyen jó dolga a gyerekek. Rendszeresek a jótékonysági megmozdulások, a rendezvények bevétele nem az iskolát illeti, hanem a Fülöp-szigeteki gyerekeket. A lányom jár egy szakkörre, ahol tárgyakat barkácsolnak, ezeket iskolai vásárokon eladják és a bevételeket a nélkülözőknek juttatják el.

A családunkról szóló bejegyzéseket a személyes kategória alatt találjátok.

27 responses »

  1. Köszönjük az alapos leírást, nagyon érdekes volt, élvezettel olvastam. Van egy két dolog , amitől itt Magyarországon az ország egyik fele biztos kikészülne, vagy most is felháborodva fogadja.
    Pl mi elküldtük a 6 évest 6 évesen az iskolába ( Bpest ) , ahol az osztályban a 23 főbö,l ő volt a legfiatalabb, ( áprilisi gyerek ) és csak ketten voltak 6 évesek.
    Én ezt erősen sérelmeztem. Elsőben látszott a teljesítményében a különbség, mára behozta, sőt, szín ötös. ( harmadikos )
    De , nem értem, ha 6 év a beiskolázási korhatár, akkor miért nekem kellett volna alkalmazkodnom a szabályszegőkhöz ? Miért mi néztük szájtátva hogy az osztály fele ír és olvas, amikor iskolába került ?
    A nyelvtanítás : pont úgy van ahogy írod. Az itthon nem megy. Ezt nagyon irígylem. Nem értem hogy , de nyugaton tényleg beszélnek a tinik 2-3 nyelven.

    Kedvelés

    • A nyelvtanulással kapcsolatban engem is sokkolt korábban, hogy míg mi a gimiben idegen nyelvből 1-2 oldalas olvasmányokat kaptunk, az osztrák barátnőm 100-200 oldalas könyveket kellett elolvasson angolul.

      Kedvelés

      • Hűha ! Ebből nálunk földindulás lenne. Így is másról sem hallani minthogy túlterheltek az iskolások. Pedig jó amit írtál az osztrák házifeladatról, mert könyvet olvas,méghozzá angolul és nem a telóját nyomkodja unalmában.

        Kedvelés

  2. Bocsánat, van még egy két dolog ami eszembe jutott. ( mert most újra bele olvastam a tanulságos leveledbe )
    A felvételi rendszer
    Jó lenne megtudni, hogy csinálják hogy nincs felvételi egy keresett és jobb iskolába ?
    Hogy lehet hogy mindenki be tud jutni ?
    Mi is jövőre mennénk 8 osztályos gimibe, dehát…stresszes
    Azt írod,12 középiskola van. Mi van akkor ha a többség ugyanazt a sulit választja, a többi meg üresen kong . Mert nálunk (3.dik ker. ) a jobb gimikbe 3-5 szörös a túljelentkezés, ezt hogy lehet megoldani válogatás nélkül ? A módszerre lennék kíváncsi , hogy ezt hogy oldják meg a németek.
    És még egyszer minden jót kívánok nektek az új élethez.

    Kedvelés

    • Úgy tudom, negyedikben a tanító és a szülő konzultál arról, hova való a gyerek (gimi, középiskola vagy szakma) az eddigi teljesítmény alapján. A kiszemelt gimiben, ha túljelentkezés van, sorsolnak, de tovább már nem szűrnek a bizonyítvány alapján. Mázlink is volt, hogy befértünk. (Ahol kevésbé akarnak “menekülni” rendszerből, ott talán kevésbé van túljelentkezés egyes, jónak mondott iskolákban… Én még nem hallottam itt rosszat iskoláról.)

      Kedvelés

        • Nehéz kérdés. De legalább nem terhelik meg egy vizsgával a gyereket. És nem azon múlik, 4.7 vagy 4.8 volt-e az átlaga. Nehéz egy igazságos rendszert kitalálni… Ahogy írtam, én nem helyeslem, hogy 9 évesen “eldől a jövője” egy gyereknek.

          Kedvelés

        • Egyetértek. Nálunk egy nagyon jó áltsuli van a közelben (pont az én lányomnak lenne való) ami nem felvételiztethet, aki jó helyen lakik vagy szerez lakcímkártyát, bekerül, aki nem, az nem, hiába illenének a személyisége, a képességei az iskola kultúrájához, erősségeihez. Ez szerintem semmivel nem jobb, mintha lenne egy játékos felvételi. Másik suli, annyira nem jó, de pont olyan tagozat van, amiben a lányom jó, de mivel nem szűrheti előre, kik tehetségesek az adott témában, a vegyes képességű gyerekekkel ugyanúgy lassan tudnak csak haladni.

          Kedvelés

  3. Jajj, mekkora elmeny volt ezt olvasni! Nagyon koszonom, hogy megosztottad a tapasztalataidat. Olyan jo ilyen oszinte, teljesen megjatszas nelkuli beszamolot olvasni, szinte ugy ereztem, hogy itt ulsz velem szemben es hallgatom, ahogy meselsz. 🙂
    Nagyon sok boldogsagot az egesz csaladnak az uj otthonotokban!

    Kedvelés

  4. Kedves Zsuzsa!

    Nagyon sok minden itt is így van, ahogy leírtad, ezért nem tudom, ti milyen iskolába jártatok.
    Például: én is úgy kezdek minden évet, hogy a gyerekek megfogalmazzák a szabályokat, amikre egész évben egymást szokták figyelmeztetni, ha nem tartják be. Mivel angol tanár is vagyok, és Angliában már ezer éve így működnek az általános iskolák, ezt az angol tanárok elvileg már a 90-es évektől átvehették. Így a legtöbb tanár is, aki más tantárgyat tanít.

    Minden jót és kitartást, én már éltem Németországban, nekem itthon jobb.
    Üdv:
    T.Beatrix

    Kedvelés

  5. De jó volt ezt olvasni!
    A gyerekek állítólag egymás közt az iskola nyelvét használják leginkább, ettől még jól tudnak magyarul és a szülővel magyarul fognak beszélni, ha ő is így szól hozzájuk.
    Mi Írországba élünk, ír apukával, a gyerekek sosem éltek otthon csak látogatóban vagyunk sokat és hozzám mindig magyarul szólnak, a környezettől függetlenül. Én amúgy sose beszélek velük angolul.
    A környezetemben tapasztaltak alapján, azok a gyerekek keverik a nyelveket, akikhez nem következetesen mindig az anyanyelvén szól a szülő.
    Izgalmas időszak ez. Sok sikert Mindenkinek!

    Kedvelés

  6. Ovisokkal hogyan tudják közösen lefektetni a szabályrendszert? Hány éves ovisokkal kezdik? Vannak keretek, amik között választhatnak a szabályok között?

    Ha egyedül járnak iskolába, akkor könnyeb b az iskolatáska, ugye?

    Kedvelés

    • Ovi: vegyes a csoport, 3-6 éves korig vannak gyerekek, tehát ez szerintem folyamatosan alakul, a 3 éves belekerül. Nyilván az óvónő felügyeli. Nekem azt hozták példának, hogy a gyerek maga dönti el, kell-e kezet mosnia evés után.

      Táska: a gimis lányomé elég nehéz, sok tárgy van, sok könyvvel, munkafüzettel, neki az iskolában van szekrénye, de ha otthagyja, akkor meg tanulni nem tud. Legalább a tornazsákot, rajzcuccot bent hagyja. Az általános iskolában benn tartják a holmit, csak füzetet, tolltartót, leckét hoz haza naponta. De ez Magyarországon is jól működött, ott megírták a leckét a napköziben és kis táskával közlekedtek.

      Kedvelés

  7. De jo iras, koszonom szepen! Konkret otletet is kaptam egy dologra, hogy ha mennenk, hogyan csinaljuk, ami eddig csak kerdojel volt a fejunkben.
    Es szuper, hogy igy tamogatod a gyerekeket a nyelvtanulasban es beilleszkedesben.
    A “ket honap alatt megtanul a gyerek idegen nyelven” baromsagot szegeny megboldogult Albert Gyorgyi terjesztette el, mai napig nem ertem az okat, rem kartekony dolog volt. Sajat magarol allitotta, hogy amikor diplomatagyerekkent kikerult Indiaba 0 nyelvtudassal, 2 honap alatt PERFEKT angol lett. Magam is diplomatagyerekkent, a ’80-as evekben kulfoldre kerulve, tudom, hogy ez lehetetlen. Akkoriban sem a szulok, sem az iskolak nem voltak ennyire tudatosak, es konkretan barmikor az ev kozepen, nulla nyelvtudassal, nulla segitseggel betettek a gyereket egy idegen nyelvi kozegbe, nem ismetelve evet, mondvan, majd boldogul, gyerek, konnyen megy majd neki. Hat nem megy konnyen, es akkora orommel olvastam, Toled is es az intezmenyektol is mennyi tamogatast kapnak a gyerkocok, igy teljesen mas a helyzet.
    Sajnos meg a ’90-es evekben is lattam, hogy milyen irrealis elvarasokat tamasztottak kulfoldre koltozo szulok gyerekek fele, es igen, a ket honapos hataridot is emlegetve. Nekem konkretan 3 teljes evbe telt az idegen nyelv felsofoku szintu elsajatitasa, de ismetlem, barmi segitseg, kulonora, otthon kozos tanulas vagy egyeb nelkul. Nyilvan ezekkel megtamogatva rohamleptekben lehet tanulni anyanyelvi kornyezetben. Szoval csak igy tovabb 🙂

    Kedvelés

    • Ezt a két hónapos dolgot legfeljebb olyan szülők hihetik, akik semennyit nem tudnak az adott nyelven és azt látják, hogy a gyerekük beszél. Nálunk a legkisebbnek a legjobb a nyelvérzéke, meg ő áll legközelebb az anyanyelvi nyelvelsajátítás időszakához. Szuperül halad, de: egy nagyon szűk szókincset használ, a mondataiban nincs alanya és tárgy, egy korlátozott kódot használ (add ide! azt!). Ezzel együtt élőnyelvi helyzetben nem feltétlenül tűnik fel, más gyerek se fogalmazna szabatosabban.

      Kedvelés

  8. Mi Finnországban élünk, a legtöbb dolog itt is úgy van, ahogyan írtad. Az iskolában azt a szülőt néznék ufónak, aki viszi a gyereket. Az első osztály előtti nyáron az iskola két dolgot kért a szülőktől, a gyereknek legyen olyan hátizsákja, amibe egy A4 papír belefér, és gyakoroljuk azt, hogy hogyan talál el az iskolába egyedül.

    Ezzel a kéréseket 9 évre befejezték, itt soha semmit nem kell otthonról vinni, pénzt meg pláne nem. Nem kell ünneplő sem. Ebéd mindenkinek van és ingyenes, ez még a háborúból (!) maradt így, amikor az iskolai ebéddel küzdöttek a gyermeknyomor ellen.

    Mi egy kétnyelvű kétévessel érkeztünk (lány), a finn volt a harmadik nyelv. Otthon csak annyit vettünk észre, hogy kb fél évre teljesen leállt a nyelvfejlődés mindkét szülői nyelven, úgy beszélt, mint addig, de nem jobban. Fél év után közölték az óvó nénik, hogy már kb úgy tud finnül, mint a többi két és fél éves. Onnantól aztán visszakapcsolt a többi nyelvre is.

    Kedvelés

  9. Örülök, hogy jól alakulnak a dolgaitok és nagyon köszönöm a hosszú beszámolót. “Babavárásom” idején minden nap olvastam a blogod, ami akkor erőt adott a hosszú várakozáshoz. Mostanság bizonyos időközönként zárkózom fel az új olvadnivalókkal. Részemről nagyon hálás vagyok Neked ezért az oldalért, a rengeteg infóért és a sok munkáért, amit bele fektettél. Amikor felmerül az, hogy ismerős szeretne örökbe fogadni gyermeket, akkor mindig ide irányítom, hogy olvasgasson, tájékozódjon és utána döntsön. Köszönöm! BUÉK

    Kedvelés

  10. Üdv! A keresztszüleim, akik 45-ben, a háború után „kerültek” Németországba, úgy tartották meg a magyar nyelvet, hogy a privát beszélgetéseiket egyik héten magyarul, másik héten németül folytatták. A keresztanyám anyanyelve német volt (magyar sváb), a keresztapámé magyar. Így mindkettőjüknek segített ez a módszer, és életük végéig (80+) tökéletesen beszéltek magyarul, noha kinn maradtak örökre.

    Kedvelés

    • Sajnos az én tapasztalataim nem ilyen jók. Igaz, én a férjemmel nem tudok magyarul beszélni, de rengeteget olvasok magyarul, és a lányommal sokszor magyarul beszélek, meg persze az otthoniakkal. Ezzel együtt azt hiszem, a 25 év külföld után már nem beszélek úgy, mintha Magyarországon éltem volna. A lányomon látom (hiszen máson mindig könnyebben látja meg az ember), mennyire beszűkül a nyelv, ha csak egy emberrel beszéljük. Amit én magam nem használok aktívan, azt ő nem tudja, néha egészen meglepő dolgokról derül ki, hogy nem hallotta sohasem.

      Kedvelés

  11. Visszajelzés: Beszámoló a morzsabuliról | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.