Category Archives: OFF

Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Általános
Országváltásunk három gyerekkel – az első hónapok

Idén nyáron családilag Németországba költöztünk. Sokan érdeklődtek, mi van velünk, és főleg: a gyerekek hogy vették a költözést. Ma egy személyes poszt következik. Különösebb örökbefogadási vonatkozása nincs azon túl, hogy örökbefogadó család vagyunk. Az írás végén majd erről is lesz szó, de nem ez a központi téma. A gyerekek már nagyok, ezért nem írom le a nevüket.

Gyorsan előrebocsátom, hogy nem tudom, milyen úgy általában külföldre költözni gyerekekkel. A mi három gyerekünket ismerem, hogy velünk mi történt Saarbrückenben, és ennek is csak az első hónapjai teltek le. Más országban, de akár Németország egy másik sarkában is egész más élmények érhetnek. A mi tapasztalatainkat meghatározza, hogy

  • egy hasonló kultúrájú országba költöztünk
  • a gyerekeink nem beszélték a nyelvet
  • már viszonylag nagyok, mindenki intézménybe jár
  • én az első időre otthon maradtam miattuk
  • és összességében jól ment minden, nincs rendkívüli problémánk.

Ezek ismeretében olvassátok a beszámolót, nyilván egész más egy csecsemővel vagy épp kamasszal költözni, egzotikus országba, veszélyes területre, és akkor is más lenne a helyzet, ha mindkét szülő rögtön munkába állna.

Az alapok

Családunk ötfős, a három gyerekünk 6, 8 és 10 éves volt a költözéskor, a két kisebb gyereket fogadtuk örökbe, de az már jó rég történt. Legidősebb gyerekünk a nyolcosztályos gimnáziumot kezdte itt, a középső másodikos, a legkisebb még egy évet ovis marad. A férjem Saarbrückenben kapott munkát, hosszú távra tervezünk maradni. Ez egy 200 ezres város Németország déli részén, a francia határ olyan közel van, hogy átmegy a villamos, Luxemburg sincs messze. A 2 milliós Saarland tartományban élünk, ez a legkisebb német állam, fél Pest megye méretű. Az elmúlt századokban sokszor cserélt gazdát a németek és a franciák között, így erős a francia hatás. Mi eddig Budapesten éltünk, ahhoz képest nyugalmas kisváros. Sok a zöld, az erdő a közelben, a városon belül is egy kertvárosi területen lakunk, de nincsenek nagy távolságok. Már éltünk korábban is Németországban, Berlinben, de akkor még csak egy gyerekünk volt, hároméves kora előtt tértünk vissza Magyarországra. Én nagyon jól beszélek németül, a férjem közepesen, a gyerekek semmit sem tudtak.

Saarland leghíresebb látnivalója, a Saar folyó kanyarulata

A költözés megszervezésére 7-8 hónapunk volt a döntéstől. Azért csak ennyi, mert nyár közepén akartunk érkezni, hogy a gyerekeknek legyen idejük még átállni és nem tanév közben bepottyanni egy közösségbe. Ez egy jó gondolat, viszont ennyi idő egy ötfős család teljes átültetésére kevés. Nagyon sok döntést kellett meghoznunk rövid idő alatt, kevés információ alapján. Olyanokat, mint hogy melyik gimnáziumba menjen a lányunk, amin nyugalmasabb időkben több hónapig gondolkodik az ember, információt gyűjt, emberekkel beszél, mérlegel és tépelődik. Na, itt ilyeneket hoztunk meg huszasával, ami olyan szempontból jó, hogy kevés időt vesztegettünk el rágódással, viszont sok rossz döntést is hoztunk. De: a legtöbb hiba korrigálható, és mindig lett valahogy. Aki perfekcionista, szánjon két évet a tervezésre legalább. Nemcsak mi követtünk el hibákat, hanem az ügyeinket intézők is, például biztosítási kártyánk három hónap, gyerekorvosunk négy hónap után lett, noha az első percben jelentkeztünk a biztosítónál. Nem lett senki beteg, túléltük. Az olvasókat főleg a gyerekek helyzete érdekli, innentől róluk írok. Read the rest of this entry

Gyereknevelési könyvek: Tigrisanya

Általános

Avagy: a könyv, amin Vekerdy elsírná magát!

A blogon időnként szemlézek az örökbefogadáshoz nem kapcsolódó gyereknevelési könyveket is. Az eddigi munkák jellemzően abba az irányba illeszkedtek, miszerint a gyerekkor az önfeledt játék ideje, a gyerek nem kis felnőtt, ne halmozd el különórákkal, inkább kiegyensúlyozott lelke legyen és jó viszonya a szüleivel, és persze hagyjuk önmaga lenni.

A ma recenzált könyv ezen eszméket szemen köpi. Amy Chua A tigrisanya harci himnusza (Battle Hymn of The Tiger Mother) című memoárjáról lesz szó, amely a szerző állítása szerint a kínai gyereknevelési gyakorlatba enged bepillantást. A 2011-es amerikai kötet máig nem jelent meg magyarul, de 30 más nyelven és számos formátumban elérhető (én németül és hangoskönyvben vettem magamhoz). Nem gyereknevelési szakkönyv, a szerző nem pszichológus vagy pedagógus, hanem jogász, a kötet a saját családi életük két évtizedének krónikája.

A bestsellerré vált és óriási vitát kiváltott munka arról szól, hogyan nevelte Amy Chua két lányát Amerikában a “kínai” módszerrel, és hogyan ért el náluk valóban nem mindennapi sikereket, már ha a külső eredményeket nézzük. Általános iskolában a két lány kitűnő tanuló, matekból két évvel a saját évfolyamuk előtt járnak, kétnyelvűek (angol és mandarin), és mindketten magas szinten játszanak egy-egy hangszeren, nyilvános fellépéseik vannak. Emellett szófogadóak, jólneveltek, csinosak, tisztelettudóak a felnőttekkel, nem csavarognak, nem számítógépes játékokkal töltik az idejüket. Ezen eredményeket sok szülő megirigyelné. És a másik oldal: Chua rögtön a könyv elején kis listát ad, mi mindent nem volt szabad a lányainak. Tévézni, számítógépes játékot játszani, a legjobbnál rosszabb osztályzatot hazavinni, ottalvós bulikra és zsúrokra elmenni, osztályelsőnél rosszabbnak lenni, fellépni az iskolai színielőadáson, a szabadidejüket maguknak beosztani, elmulasztani a hangszeres gyakorlást, más hangszert választani, mint amit az anyjuk eldöntött helyettük. Read the rest of this entry

Jelképes örökbefogadás

Általános

Raize olvasónk vendégposztja!

A jelképes örökbefogadás egy nehéz sorsú gyerek anyagi támogatását jelenti, aki élhet Magyarországon vagy a harmadik világban. Az adományozó általában a gyermek étkezését, oktatását támogatja a távolból, de néha személyes találkozásra is mód van. Rengeteg szervezet kínál ilyen lehetőséget, néhány hazai és nemzetközi programból válogattunk.

Magyarországon a jelképes örökbefogadást kínáló szervezetek jórészt úgy működnek, hogy az adományozó vállalja egy rászoruló gyermek egy éven át tartó anyagi támogatását. A támogatás összege általában pár ezer forint, és élelmezésre, oktatásra, ruházkodásra fordítják. Ebben a konstrukcióban általában nem egy előre kiválasztott gyermeket lehet támogatni, így folyamatos közvetlen kapcsolat nem alakul ki a támogató és támogatott között. Szinte minden alapítvány örömmel fogadja azonban az önkéntes munkára jelentkezőket, így akár testközelből is látható a náluk folyó munka.

gyongyosi_-anita_10_eves_igazgyongy_ami

A Romániában működő Dévai Szent Ferenc Alapítványnál van lehetőség szorosabb kapcsolatot is kialakítani a támogatott gyermekekkel, a keresztszülői program keretében. Ezt a lehetőséget Böjte Csaba alapító a keresztszülőség mintájára találta ki. Náluk, ha valaki szeretné, lehetősége van arra is, hogy megválassza, körülbelül milyen korú és nemű gyermeket szeretne támogatni. A leírás alapján az alapítvány munkatársai kiválasztanak egy gyermeket, akivel a jelképes keresztszülő tarthatja a kapcsolatot, levélben, de akár személyes látogatások alkalmával is. Minden keresztszülői kapcsolatot rögzítésenek, így minden fontos adatot megosztanak a jelentkezővel a kiválasztott gyermekről, azonban ebben az esetben sem közvetlenül a támogatott gyerekek kapják meg a támogatást, hanem maga az intézmény.

Read the rest of this entry

Gyereknevelés: A kisgyerekkor nagy kérdései

Általános

Múltkor nagy érdeklődést váltott ki a „spenótos” gyereknevelési könyv, most egy másikról számolok be. Direkt örökbefogadási vonatkozása nincs. Jo Frost A kisgyerekkor nagy kérdései című könyvét recenzálom. Ő ezalatt a 14 hónapos és 5 éves kor közötti időszakot érti. Mivel két ilyesmi korú gyerekem is van, nagy izgalommal vágtam bele az olvasásba.

jo frost

A Szuperdada sorozatból ismert Jo Frost bébiszitterként dolgozott másfél évtizedig. Tehát nem pszichológus, nem gyerekorvos, nem szülő, a nézőpontja a gyerekkel professzionálisan foglalkozó személyé.

A könyv nagyon gyakorlatias, higgadt, és a keretek fontosságát hangsúlyozza. Rögtön a szülő lelkével kezdi a kötetet, a bevezetőben hosszan foglalkozik a dolgozni kényszerülő szülő érzéseivel, és arra buzdít: ha már így döntöttél, ne érezz bűntudatot, viszont a napi 2-3 órát töltsd tartalmasan és örömmel a gyerekkel! Read the rest of this entry

Gyereknevelés: Nem harap a spenót

Általános

Kísérlet: gyereknevelési könyvet recenzálok, az örökbefogadáshoz nincs köze. Mit szóltok? Legyen néha ilyen? Pamela Druckerman: Nem harap a spenót című könyve az első. Nekem izgalmas olvasmány volt, beszélgessünk róla!

Ez a könyv kicsit bonyolult alaphelyzetből indít: egy amerikai újságíró írta a francia gyereknevelési szokásokról. A szerző, Pamela New Yorkból költözött Párizsba, ahol egy angol-amerikai vegyes házasságban nevelgeti három gyerekét, és meglepve tapasztalja, milyen jól neveltek a francia gyerekek. Fontos hangsúlyozni, hogy amihez viszonyít, azok a New York-i, középosztálybeli családok, és új ismerősei pedig párizsi, szintén középosztálybeli, dolgozó anyák.

nem-harap-a-spenot

Az általa ismert amerikai kisgyerekes anyák hajszoltak, kialvatlanok, bűntudatosak, és mindenek elé helyezik a gyereket. Ott normálisnak számít, hogy egy egyéves baba többször megébred éjjel, hogy a gyerekek csak “gyerekkajákat” esznek, nem köszönnek, hogy a szülők egy vacsorát nem tudnak nyugodtan elkölteni mellettük. A gyerek tehetségét korán fejlesztik, babaúszásra, babanyelvórára viszik, fejlesztő játékokkal veszik körül őket, később is versengenek a szülők a különórák számában, aggályos gonddal választják ki a legjobb óvodát és iskolát.

A francia anyák, akikkel a szerző találkozott, ezzel szemben nyugodtak, lazák, csinosak, szülés után gyorsan visszafogynak, nem viszik különórákra a totyogót, viszont megtanítják szépen köszönni, szépen enni, és egyedül játszani. Már csecsemőként bölcsődébe adják, és nincs bűntudatuk. Ja, a francia gyerekek négy hónaposan átalusszák az éjszakát. A fő különbség: ott a családba érkezik a gyerek, és alkalmazkodik annak rendjéhez, nem a gyerek köré szerveződik az élet. Read the rest of this entry

Az úszómester

Általános

A mai bejegyzésnek SEMMI köze az örökbefogadáshoz. (Mivel precíz ember vagyok, nyitottam egy OFF kategóriát.) Itt a nyár, ma este koccintunk, aki pedig nem jön, az hűsöljön egy régi írásommal. 

Janó bácsi szereti a rendet és tartja is. Minden reggel hatkor kel, kiáll első emeleti teraszára, és megnézi, éjjel nem taposta-e le valaki a panelházak közti virágágyást. Aztán megborotválkozik, reggelizik, hétkor már indul. Egy órát utazik, a metróval a végállomásig megy. Mikor a vezető bemondja: „Kérem, szíveskedjenek elhagyni a szerelvényt és erre figyelmeztessék utastársaikat is”, Janó bácsi éberen körbesandít, és gyakorta sikerül néhány késlekedő nénikét leszállásra noszogatnia.

Az uszoda nyolckor nyit. Janó bácsi mindig pontosan érkezik, fehér fürdőköpenyt ölt, magához veszi sípját és elfoglalja helyét az úszómesteri emelvényen. Még a csiptetős szemüvegét is magával viszi, hogy jól lássa, nem rendetlenkedik-e a valaki a vízben, vagy, urambocsá, nem kell-e éppenséggel kimenteni valakit.

Janó bácsi egész délelőtt a víztükröt vizslatja. Figyelmezteti azokat a vendégeket, akik lábfürdő és előzuhany nélkül akarnak a medencébe lépni. Rászól a sapka nélkül fürdőkre.  Ügyetlenkedő úszóknak kérés nélkül elmagyarázza a pillangó lábtempóját. Eltiltja a beugrálástól a kiskorúakat. Ha nyáron, szép időben egy nő megszabadul a melltartójától, Janó bácsi közli, hogy ez nem engedélyezett az uszodában, csak a női napozóban.

Rostás-Szandra1

Legjobban a fuldoklókra vigyáz Janó bácsi. Ha egy úszni tanuló kislány elbizonytalanodik, alámerül, kapálózik és nyelni kezdi a vizet, Janó bácsi leteszi a csiptetőjét, ledobja köntösét, elegáns startfejessel egyenesen a vízbe veti magát, gyorsúszásban megközelíti és kimenti a fuldoklót. A partra érve talpra állítja a szipogó kisgyereket, megpaskolja arcocskáját, és inti, hogy legközelebb jobban vigyázzon. A mamák nem győznek hálálkodni. Read the rest of this entry