November 9. az örökbefogadás világnapja. Ennek örömére új rovat, sőt új csatorna indul a blogon: képregény az Instagramon. Egy kedves macskapár, Mr. és Mrs. Vackor fog minket végigkalauzolni az örökbefogadás bugyrain. A szöveget én írtam, a rajzokat a lányom, Marx Veronika (11 éves) készíti. Az Instagramon is tudtok követni, ahol meg fogok osztani örökbefogadással kapcsolatos illusztrációkat.
Sok boldogságot mindenkinek a világnapon!
Szezonális és gyermekvédelmi témájú vendégposzt a blogon. Stephen Leacock humoreszkjében karácsony van és egy krízisanyával is megismerkedünk. Fordította a zseniális Karinthy Frigyes. Karácsonyra, szeretettel.
Avagy A csodálatos gyermek
Karácsony volt – vidám, havas bundáját rázó karácsony! A mennyei párnák kihasadt beléből millió apró csillogó pihe szállingózott lefelé – ropogott a hó a csizma alatt – vidám, csilingelő karácsony volt, békesség a földön, örömhír a mennyben – karácsony, karácsony, karácsony – vagyis másszóval karácsony.
Nem is karácsony, csak karácsony előestéje – karácsonyeste, a holdfényben villogó hótakaró alatt feküdt a város – egyébként, lásd, mint fent.
Igen, karácsonyeste volt.
De még mennyire.
De hallga csak, hol volt éppen karácsonyeste.
Öreg Tűzhelyéknél volt karácsony. Ismered olvasó öreg Tűzhelyéket? Ha egy pillanatra felfüggeszted napi munkád üzletedben, vagy irodádban, ahol gazdag és zsugori lettél, soha nem rémlett fel lelki szemeid előtt a régi tűzhely – a régi kandalló, mely gyermeknek ismert egykor, s ahonnan elszakítottak vágyaid. Az öreg Tűzhely, mely ott roskadozik az út szélén, kis halom oldalán, hóval szegélyezett, letaposott lépcsőivel? Szalmaszálak hevernek előtte és kimarjult kőkockái hívogatóan intenek, míg ablakán kőolajlámpa hívogató fénye bukik ki eléd barátságosan. Akkora fény csak, mint a palavessző, de messziről, nagyon messziről észreveszed… Ne beszéljetek nekem a ti módis villanylámpástokról, fényszórótokról, – nem ér fel egyik se a kőolajlámpácska ragyogásával – olyan messze egyik se világít, mint ez – mert ez a szívedet világítja át, harminc év távolságából. Vagy nem fordulsz-e el néha, olvasó, a város ziháló zakatolásától, hamis bálványaitól, istentelen Mammon-bálványaitól – nem jut eszedbe a Régi Tűzhely, kis halom lejtőjén? Nem-e? Hát igenis nem? Pukkadj meg!
Karácsonyeste volt.
Lámpafény világolt a tűzhely ablakán át. A kandallóban vígan ropogott a tűz s hunyorgó visszfényét összevegyíté az ablakon a lámpa sárga, csendes sugaraival.
John Enderby és a felesége ott ültek a kis tanya konyhájában. Ismered-e olvasó ezeket a tanyai konyhákat? Vén téglákból rakott, nyilt tűzhelyén ropog a hasáb. Ez az a helyiség, ahol a tanyanépe főz és eszik és él. A lakószoba ez.
A másik szoba arra való csak, hogy télen harmóniumot játsszanak benne áhitatos kezek, ha vendéget kap a ház – vagy néha, szomorú temetéskor. A régi tanya egyetlen, valódi lakosztálya ez a konyha, az ebédlő és a szalón, egyszemélyben. Emlékszel-e rá, olvasó? Nem? Hát nem? Hát mégse? A mennykő csapjon beléd!
Öreg John Enderby ott ült a gyalult asztal mellett, tenyerébe temetett homlokával – barázdás arcán bozontos sörte és szomorúság. Időnként felállt s néhány új hasábot lökött a tűz fölé. A hasáb dörögve, sírva zuhant le s szikraszökőkutat fakasztott a kémény felé. Szalmafonatú székén, a tűz mellett ott ült hitestársa, Anna – ott ült az istenadta s nézett a tűzbe, néma lemondással.
De mi ütött beléjük, igazán? Még kérded, olvasó? Hát ennyire elfelejtetted a Régi Tűzhely életét? Hiszen világosan megmondtam már, hogy karácsonyeste volt és hogy Öreg Tűzhelyék egyedül ültek konyhájukban és hogy Enderby arca borús volt és nagy hasábokat vetett a tűzre – még ebből se találod ki. Az istenit annak a nehéz fejednek.
Öreg Tűzhelyék dob alá kerültek! Tíz évvel ezelőtt Enderby elzálogosította a kis tanyát, huszonnégy dollár s harminc centért és most árverést hirdettek ki ellenük.
Ma éccaka kellett volna kifizetni a záloglevelet, ma, karácsonyeste, pontban tizenkettőkor. Ezek a záloglevelek mindig ilyenkor szoktak esedékesek lenni. Éccaka, pontban éjfélkor, jön a törvényember, kalapáccsal és szögekkel s miután leszögezte a tényt, hogy nem tudnak fizetni, dobraüti a házat és mindent lepecsétel.
Igy ült a bánatos házaspár.
Anna, a valódi hitves néma lemondásával, csendesen várta a sorsot s időnként olvasni próbált. Bunyan »A zarándok utazása« című könyvét felmetszette. Olvasni próbált. De nem ment a dolog. Aztán Dante »Poklát« vette elő. Nem ment az olvasás. Aztán Kant »A tiszta ész kritikája« című kis regényét szedte elő – de képtelen volt olvasni. Most sajnálta csak, miért nem tanult meg annakidején olvasni. olvasásának folytatása
Az örökbefogadással kapcsolatos vicces megjegyzések családomtól és másoktól.
Veronika (hatéves lányom):
Kérdezget az örökbefogadásról. Ugye többen akarnak nagyobb gyereket, aki már több mindent tud?
Egy lánynak nem lehet meztelen a lába, mert akkor kap egy olyan betegséget, hogy nem lehet kisbabája. Na jó, lehet, ha örökbe fogad.
Csigákat gyűjtünk egy vödörbe. Veronika betesz két nagy csiga közé egy kicsit.
Akartok örökbe fogadni valakit?
Meglátjuk egy plakáton Angelina Jolie-t és Brad Pittet. Kihasználom az alkalmat.
– Ők a leghíresebb örökbefogadók a világon, hat gyerekük van.
– És mi hányadik leghíresebbek vagyunk? A legutolsók?
– Egyébként színészek – teszem hozzá.
– És mikor dolgoznak, a hat gyerek egyedül van otthon?
A Zsolti már majdnem kétéves volt, mikor másfél évesen örökbe fogadtuk.
Sajtószemle. Anyósom félretette nekem a Story és a Best magazinok egy-egy számát, mondván, hogy engem érdekelni fog. És tényleg! Mindkét médiumból szinte kifolynak a gyermekvédelmi és örökbefogadási tartalmak. Lapozzuk át őket együtt!
A Best 2014. december 31-i számában:
6.-7. oldal, Rising Star-sztorik. Gondi Helén szülei elváltak, anyukája meghalt. “Édesanyja elvesztése miatt a három testvér gyermekkora egy csapásra véget ért: a legidősebbet a nagyszülők magukhoz vették, a kisebbek viszont intézetbe kerültek.”
Czibi Norbert: Három nevelt testvére van. “A mama úgy érezte, van elég energiája a munka mellett is, ezért lett nevelőszülője három gyereknek. Ők hárman testvérek, két fiú és egy lány… a családunk részei lettek.”
20. oldal. Rod Stewart. Ő örökbeadó, bár a cikk nem említi.
25. oldal. Tökéletes frizura – Sandra Bullock. Ő örökbefogadó, de a haja is klassz.
26. oldal. Lugosi Dániel Ali: Háromnaposan örökbe fogadták. Egész oldalas, korrekt cikk az örökbefogadásról, megtudjuk, hogy a szülők három vér szerinti gyerek után, kórházból, újszülöttként adoptálták Alit. “Elmagyaráztuk, hogy bár őt egy másik néni hordta a hasában, attól még mi vagyunk az ő szülei, akik mindennél jobban szeretik őt és mindig vigyázni fognak rá.” Szuper! olvasásának folytatása
A mai bejegyzésnek SEMMI köze az örökbefogadáshoz. (Mivel precíz ember vagyok, nyitottam egy OFF kategóriát.) Itt a nyár, ma este koccintunk, aki pedig nem jön, az hűsöljön egy régi írásommal.
Janó bácsi szereti a rendet és tartja is. Minden reggel hatkor kel, kiáll első emeleti teraszára, és megnézi, éjjel nem taposta-e le valaki a panelházak közti virágágyást. Aztán megborotválkozik, reggelizik, hétkor már indul. Egy órát utazik, a metróval a végállomásig megy. Mikor a vezető bemondja: „Kérem, szíveskedjenek elhagyni a szerelvényt és erre figyelmeztessék utastársaikat is”, Janó bácsi éberen körbesandít, és gyakorta sikerül néhány késlekedő nénikét leszállásra noszogatnia.
Az uszoda nyolckor nyit. Janó bácsi mindig pontosan érkezik, fehér fürdőköpenyt ölt, magához veszi sípját és elfoglalja helyét az úszómesteri emelvényen. Még a csiptetős szemüvegét is magával viszi, hogy jól lássa, nem rendetlenkedik-e a valaki a vízben, vagy, urambocsá, nem kell-e éppenséggel kimenteni valakit.
Janó bácsi egész délelőtt a víztükröt vizslatja. Figyelmezteti azokat a vendégeket, akik lábfürdő és előzuhany nélkül akarnak a medencébe lépni. Rászól a sapka nélkül fürdőkre. Ügyetlenkedő úszóknak kérés nélkül elmagyarázza a pillangó lábtempóját. Eltiltja a beugrálástól a kiskorúakat. Ha nyáron, szép időben egy nő megszabadul a melltartójától, Janó bácsi közli, hogy ez nem engedélyezett az uszodában, csak a női napozóban.
Legjobban a fuldoklókra vigyáz Janó bácsi. Ha egy úszni tanuló kislány elbizonytalanodik, alámerül, kapálózik és nyelni kezdi a vizet, Janó bácsi leteszi a csiptetőjét, ledobja köntösét, elegáns startfejessel egyenesen a vízbe veti magát, gyorsúszásban megközelíti és kimenti a fuldoklót. A partra érve talpra állítja a szipogó kisgyereket, megpaskolja arcocskáját, és inti, hogy legközelebb jobban vigyázzon. A mamák nem győznek hálálkodni. olvasásának folytatása
Maradunk az örökbefogadás napos oldalán. Íme egy vidám film! A Juno amerikai filmvígjáték, egy terhes tinédzser története, aki örökbe adja a gyerekét. Spoiler!
A Juno kedves, vicces, szeretetteli, életigenlő alkotás. A tinédzserkori terhességet nem tragédiának ábrázolja, a 16 éves lány benne autonóm, nagyon határozott egyéniség, aki maga dönt a magzat sorsáról.
Juno (Ellen Page alakításában) vagány, nagyszájú, önálló, humoros tizenéves lány. Nagyon szimpi. Azt hiszem, mindenki örökbe fogadná itt a gyerekét. Rendes középosztálybeli háttere van, család, tesó, kertes ház, autó, gimi. Lenne lehetősége az abortuszra, de végül maga dönt az örökbeadásról, ő választja ki a leendő szülőket (a helyi újságból, ahol fényképes apróhirdetésben keresnek babát az örökbefogadók). Szülei azonnal mellé állnak. Bár apukája száján először kicsúszik: “Reméltem, hogy csak drogozol vagy kicsaptak a suliból”. Pompomlány külsejű barátnője is segít neki (Juno inkább alteros). A tinilány a terhességből leginkább a testi változásokat fogja fel, a hányingert, a bálna méretűre dagadást. A gyermek apja, szintén gimis srác, persze semmit sem tud kezdeni az apasággal. Az iskolában, baráti körben nem okoz problémát a terhesség, Juno növekvő pocakkal látogatja az órákat. Az örökbefogadó pár simára polírozott elit élete ehhez képest sterilnek tűnik. Aztán a terhesség kilenc hónapja alatt mindenféle történik, amit a nagyon szeretnivaló Juno tolmácsolásában tudunk meg.
Ez tényleg nagyon vicces film, jó kedve lesz tőle az embernek. Folyamatosan zseniálisak a szereplők, főleg Juno szövegei. Finom képi humora is van a filmnek: ahogy Juno féltestvéreit csak a fogsorukkal mutatja be, vagy mikor Juno és a papája elautóznak a jómódú örökbefogadó párhoz, és hét egyforma kacsalábon forgó palota mellett gurulnak el. A film zenéje magában is sikeres lett.
A tinédzserkori teherbeesés a valóságban feltehetően nem ennyire vicces és flott, de ez egy film, abból is vígjáték. Online itt látható.
Továbbra is az örökbefogadás vidám oldalán járunk. Ma néhány örökbefogadó szülő oszt meg velünk derűs epizódokat.
Jött hozzánk egy szerelő, a kisfiam érdeklődve nézte a munkáját. Közben elment mellettünk a férjem. A pasi megszólalt: “Hát ez a gyerek kiköpött apja, itt tuti nem kell apasági teszt!”
A kisfiammal a piacon sétálgatok, egy árus néni nagyon dicséri a gyereket: “De szép kislegény, gyönyörű szeme van…” majd hozzám fordul: “Megérte sorban állni, anyuka!”
Egy év korkülönbség van a gyerekeim között. Egy taxisofőr végigmérte őket, majd ennyit mondott: “Apa nem hagyta békén anyát”. A faluban egyébként az emberek fele nagy bikának tartja a férjemet, hogy a szülés után pár héttel ismét teherbe ejtett engem, a másik fele meg szentként tiszteli, hogy a két, szemlátomást balkézről való gyereket ennyire magáénak neveli.
A kifőzdében, ahova hetente egyszer beugrunk immáron három éve, a pultos lány megkérdezte, hogy mennyi idő alatt szültem meg a csecsemő kisfiamat. Úgy néztem rá, mint egy ufóra. Amikor döbbenten mondtam, hogy dehát nem én szültem, akkor kikerekedett szemmel mondta, hogy hiszen ő látott terhesen.
A strandon a gyerekem együtt pancsolt egy afro-félvér kislánnyal (saccra. Biztos nem én leszek az, aki megkérdi, külföldi-e a papája!). Egy anyuka megkérdezi: “A nagypapájukra hasonlítanak?” “Melyik gyerekre gondol?” – kérdezek vissza. “Hát unokatestvérek, nem?”
Egy taxi hátsó ülésén ültünk, a rádióban megszólalt egy Depeche Mode-szám. Az egyéves lányom elkezdett táncolni az ölemben. A férjem megszólalt: “Amikor anyád hasában voltál, és Depeche Mode-koncerten voltunk, már akkor is nagyon szerettünk”. Azon a koncerten nyolc éve voltunk…
Veletek történtek vicces esetek?
A sok komolyság után egy vicces könyv. A Született szülőkről írok.
Sinéad Moriarty könyve könnyű női regény, egy trilógia középső része. Amiért érdekes nekem: egy írországi házaspár örökbefogadási procedúráját mutatja be, főleg a jelentkezés, tanfolyam, alkalmassági vizsgálat szakaszát. Ezeket a részeket mohón habzsoltam. Közben zajlik az élet, a kedvesen kajla hősnő, Emma színes családtagjai és barátai sorsát is követjük. Az a problematika engem kevésbé hozott lázba, hogy friss szerelmesek pisilhetnek-e egymás előtt, hogyan fogadjuk, ha öcsénk egy iráni nőt választott, a húgunk meg orrplasztikának veti alá magát teljes médianyilvánosság előtt.
Ami az ír örökbefogadási szisztémáról kiderül, az alátámasztja, amit eddig úgy általában gondoltam a nyugat-európai örökbefogadási lehetőségekről. A naiv Emma egyik megdöbbenésből a másikba esik. Nem érti, miért nem fogadhatnak örökbe ír babát, mikor “akárhányszor bekapcsolod a tévét, elárvult gyerekek hada néz veled farkasszemet”. Aztán megtudja, hogy az előző évben mindössze négy(!) írországi babát adtak örökbe, és kénytelen külföldről adoptálni. Hogy a jelentkezésüket csak sok hónap után fogják elbírálni. A jelentkezéshez nemcsak papírok hada szükséges, de két ajánló is, akikkel külön elbeszélget egy szociális munkás, alkalmasnak találják-e a párt a gyereknevelésre. A tanfolyam hossza, anyaga hasonlít a magyaréra, utána viszont a szociális munkás még hatszor(!) ellátogat a párhoz, és újra és újra végigveszi velük a veszteségek, betegségek, idegen kultúra kérdésköreit. Emmáék Oroszországból akarnak örökbe fogadni, mert az összes többi szóba jövő országban színes bőrű gyerekek vannak, akik nagyon kirínának az ír környezetből. A jelentkezésnél elvárás, hogy ismerjék az orosz kultúrát, és valamennyit beszéljenek is a nyelven, hogy meg tudják őrizni majd a gyerek kulturális gyökereit. A tanfolyamon biztosítják őket, hogy jó eséllyel erősen hospitalizált, fejlődésében visszamaradt gyereket kapnak majd egy orosz intézetből, akinek egészségi állapotában sem lehetnek biztosak. A végső sokk pedig akkor éri Emmát, mikor megtudja, az egész muri ötmillió forintba fog kerülni, és már az első gyerekért hosszú lejáratú hitelt kell felvenniük. Utána gondolkodhatnak, melyik ügynökséget válasszák, nehogy az átverje őket és lelépjen a pénzzel. Viszont, mikor ezzel is elkészülnek, az ügynökség már heteken belül talál egy megfelelő gyereket. Aztán repülhetnek Moszkvába vízummal, tolmáccsal, nem beszélik a nyelvet, nincsenek tisztában a szokásokkal…
Aki azt gondolja, a magyar alkalmassági procedúra nehéz vagy bonyolult, olvassa el ezt a kis lektűrt.
Itt egy cikk az ír örökbefogadási rendszerről, eszerint az elmúlt években nehezebb lett gyerekhez jutni.
Melyik sorozatban szerepel a legtöbb örökbefogadás? Hát a Született feleségekben! Ma a népszerű krimisorozat epizódjaiban szedem össze az örökbefogadás, mint motívum illetve az azzal rokon családjogi fogalmak felbukkanását. Spoilerek tömege következik!
Visszatérő kérdés, milyen nehézségekkel jár a különböző életkorú gyerekek örökbefogadása. Efrájim Kishon örökbefogadási szakértő disszertációját idézem a témában.
****
Ezekben a koravén napokban beállítottak hozzánk Steinerék. Két rokonszenves lény, erősen középkorú, a szó nemesebb értelmében, egy szerény polgárember és hűséges élettársa. Azt hihetné az ember, hogy legalább nekik nincs semmi problémájuk ebben a faramuci életben.
– Ami igaz, igaz – erősítette meg Steiner bácsi –, nagyjában egészségesek volnánk, szépen elviseljük egymást, lakás van, kereset sem hiányzik, és a sógorom intézi az adóügyeket. De van egy bökkenőnk, kezicsókolom. Nincs gyerekünk. Kicsi korunk óta vágyakoztunk lemenő után, de ezen a téren a sors legmakacsabb ellenállásába ütköztünk eddigelé.
– Túl nagy a csend odahaza – tette hozzá Steiner néni -, hiányzik egy kis istenadta gőgicsélése…
– Értem – mondottam, és egy gyors, heveny mozdulattal letakartam számos gyermekem képét az asztalomon.
– Most aztán, hosszas dilemmázgatás után döntöttünk – közölte Steiner néni -, hogy örökbe fogadunk egy gyereket.
– Őszinte gratulációm.
– Fiút.
– Kétségtelen. Bravó!
– A dolog mégsem olyan egyszerű. Nem vagyunk már mai gyerekek. Kétséges, hogy el tudnám-e vállalni egy csecsemő gondozását. Ezért úgy gondoltuk, hogy talán célirányosabb egy két-három éves gyerek… olvasásának folytatása
Örökbe.hu 