vallomások

Az első ajándék

Örökbe31 hozzászólás

Milyen ajándékot vigyek az első találkozásra? – kérdezik az ismerkedés előtt az örökbefogadó szülők. Ma több szülő mesél, náluk mi vált be és mi nem.

“Az első találkozás előtt a nevelőszülővel egyeztettük, hogy mi az a plüssállat, amire Rolika vágyik. Fülest akart, mert korábban volt egy ilyen állata, ami a sok költözésben elveszett. A férjem egész éjszaka az internetet bújta, hogy a legmegfelelőbbet megtalálja, majd hajnalban felhívta az üzletet, hogy kapható-e az. Az időt egyáltalán nem érzékeltük. Szerencsére felvették a telefont és mondták, hogy kapható, de csak reggel 10 órakor nyit az üzlet. Nyitásra odarohantunk, így vettük meg Fülest, amit az első találkozásra vittünk, és mai napig ezzel alszik Rolika, később ezt vitte magával az óvodába is, ez a legféltettebb játéka.”

(Angéla, ötéves kisfiút fogadott örökbe)

„Amikor én mentem látogatni, szakértői tanácsra buborékfújót vittem, mert az egy olyan játék, hogy sok minden kiderül, ha a gyerek elkezd játszani vele, és olcsó, egyszerű. Hogy együttműködik-e, instrukcióra hogy reagál (autizmus), milyen hamar érti meg, hogyan kell vele játszani és mennyire fejlett a motoros készsége (persze életkornak megfelelően), egyáltalán, érzelmileg hogy reagál a játékra.”

(Háztartásbeli Andrea, hároméves kislánnyal barátkozott)

Fortepan, Saly Noémi
Fortepan, Saly Noémi

“Vittünk valami kis kemény lapos könyvet, járműveset, de nem különösebben váltott ki érzelmeket belőle, túl sok játék volt körülötte, és amúgy is nagyon izgága volt, rövid időre lehetett csak lekötni.”

(Buzsa, másfél éves kisfiút fogadtak örökbe) → olvasásának folytatása

Mikor először másra bíztam

Örökbe33 hozzászólás

Vallomások örökbefogadó szülőktől: ki mikor hagyta először másra a gyerekét? Ezt a kérdést tettem fel több családnak. Hogy vette a gyerek, a szülő és a gyerekvigyázó? Korai volt, vagy késői? Egyáltalán, ki a „más”? A férj “más”? Mikor kezdett intézménybe járni a gyerek? Szülők mesélnek.

„Két hónaposan, négy napra, anyukámékra. Nagyon váratlanul fogadtunk örökbe és addigra már be volt fizetve a balatoni nyaralás, egyben a nagyobb gyerekem első balatoni nyaralása, és az első olyan, amikor nem a családi nyaralóba mentünk. Mindenféle csodákat beígértünk neki és úgy éreztük, hogy egy vízparti nyaralás egy kéthónapos babával nem lenne az igazi, sem együtt fürdeni, sem egész nap csatangolni nem tudnánk, viszont a nagy nagyon várta és úgy éreztük, nem tehetjük meg vele, hogy mindent felborítunk. Így az egy hetet négy napra kurtítottuk és a picit a szüleimre hagytuk, akikkel a mindennapokban amúgy is nagyon szoros a kapcsolat. Szerintem ez mindannyiunknak – gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek jó megoldás volt. A nagyot – azért, mert első gyerek – fél évesen hagytuk először a szüleimre két napra. Akkor még egész végig stresszeltem, és félóránként telefonáltunk, most csak napi néhányszor és tök lazák voltunk.”

(Eszter, kétgyerekes anya)

********

Varga-Domminik-10-éves-Igazgyöngy-AMI

„Az, hogy a férjemre rábíztam-e, nem kérdés. Az első pillanattól kezdve mindent csinált a gyerekkel, persze, hogy rábízom bármikor-bármiben, hiszen az apja! A nagyszülők is nagyon közel állnak hozzánk, és gyakran vagyunk együtt, ők is nagyon hamar bekapcsolódtak a mindennapokba, talán már egy-két hét után vigyáztak a gyerekekre – nem is emlékszem pontosan, így valószínűleg minden rendben ment. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a családi és baráti körben többen vannak, akikre a gyerekeimet nyugodt szívvel rábízom. Azt sajnálom, hogy a másnál alvást nem kezdtük el korán, és bár már bőven ovis a nagyobb, még mindig nem aludtak nélkülünk sehol. Ez nem a bizalom miatt volt így, csak egyszerűen nem alakult így. Most aztán jól jönne néha, de most már nem vagyok olyan merész, túlságosan berögzült a gyerekeknél az, hogy anya-apa minden éjjel elérhető. De készülünk rá, hogy ezt a berögzülést mihamarabb megtörjük. Nekem a bölcsi-ovi sem volt törés. A gyerekeim nagyon szeretik a társaságot, csodálatos óvónénikhez kerültek, hamar beilleszkedtek, és én ennek nagyon örülök.” → olvasásának folytatása

Amikor nemet mondtunk

Örökbe93 hozzászólás

Az örökbefogadási folyamat része, hogy nemet kell tudni mondani a bemutatott gyermekre, ha a várakozó bármilyen okból nem tudja elfogadni. Ma olyan örökbefogadó szülők és várakozók mesélnek, akik utasítottak már vissza felajánlott gyermeket. A végén egy kis felmérés is lesz. Ki miért mondott nemet?

„0-3 éves korú, bármilyen nemű, egészséges vagy korrigálható gyermekre vártam, származási kikötés nélkül. Két sikertelen kiajánlásom volt eddig. Az első egy 2,5 éves, valószínűleg roma származású kisfiúról szólt az országos listáról. A diagnózisában veleszületett nemi betegség szerepelt, de a küldött dokumentáció erősen hiányos volt. Két ismerős gyermekgyógyász szakorvossal is konzultáltam, akik egymástól függetlenül mindketten valószínűsítették, hogy a betegség jellege miatt nem kis esély van arra, hogy egy későbbi életkorban súlyos szövődmények jelentkezzenek. Ennek fényében úgy döntöttem, hogy egyedülállóként nem tudom felvállalni ennek a betegségnek a kiszámíthatatlanságát, súlyosságát.

A második egy magánutas próbálkozás volt. Egy kórházban dolgozó ismerős szólt, hogy egy szülőanya lemondana az újszülött csecsemőjéről, aki egészséges, jó születési súlyú, roma származású kisfiú. Előttem több párt is felhívtak, de a roma származás miatt senki nem vállalta. A kórház közben értesítette az egyik civil szervezetet, akik beszéltek az anyával, de ő kizárólag házaspárnak szerette volna örökbe adni a gyermekét, így egyedülállóként sajnos nem jöttem szóba. Itt végülis nem én mondtam nemet, de bajban lettem volna, ha én kapom, mert egyedülállóként nem készültem fel egy újszülött fogadására, sem érzelmileg, sem anyagilag, sem logisztikailag. Ráadásul másfél éve sajnos elveszítettem szeretett édesanyámat, aki segített volna.

Az eddig eltelt másfél éves várakozás alatt sokat “okosodtam”, nem utolsósorban ennek a blognak köszönhetően, és úgy éreztem, hogy három évesnél idősebb gyermeket is vállalnék, viszont nem való nekem az újszülött. Azt is realizáltam, hogy a családom tagjai túlnyomórészt nők, én magam is egyedül vagyok, így egy kislány fogadását komfortosabbnak érzem. Így bementem a Tegyeszbe és módosítottam az elképzeléseimen 1,5 – 4 éves kor közötti kislányra, az egyéb feltételek változatlanok.” (Beja, egyedülálló várakozó)
Mezei-Krisztián-Barátom-a-ló

→ olvasásának folytatása

Vallomások: vér szerinti és örökbefogadott

Örökbe99 hozzászólás

Ma több olyan szülőtől idézek, akiknek vér szerinti és örökbefogadott gyerekük is van. Minden családban a vér szerinti az idősebb. Lehet egyformán szeretni? 

Hazahoztuk a kicsit, és nem hittük el. Leginkább arra hasonlított, mikor elfolyt a magzatvizem. Akkor meg azt nem hittem el, hogy másnapra meglesz a gyerekem. A kicsit az utolsó óvodai napon vittük haza, a nyári szünet előtt. Ültem a lépcsőn, a baba feküdt a térdemen és néztem. Arra gondoltam, tudom, hogy az enyém, de ennyi, és egy napom van, hogy magamba szuggeráljam, mert aztán három hónapig a nagy is itthon lesz.

Elfogadom, hogy nem egyformán szeretem őket. Nem vártuk el magunktól, hogy ugyanúgy szeressünk valakit, akit pár napja ismerünk, mint akit évek óta nevelünk. Ezt azért is könnyű elfogadni, mert amikor a nagyot szültem, akkor a kórházban több anyuka mondta ugyanazt: aranyos az új bébi, de már mennének haza a nagyhoz, annyira hiányzik nekik.

Sokáig nem tudtam felidézni az arcát, ha nem volt ott. A nagyét bármikor. A nagy több hónap előnyben volt, a kicsit meg csak hozzámvágták. Persze nagyon akartam! De nem őt vártam, csak egy kisbabát. És épp ő jött.

Figyelem magam. Ha úgy érzem, a kicsinek kevesebb türelem vagy szeretet jut, akkor ezen tudatosan dolgozom, mert nem akarom, hogy bármit érezzen.

Szalai-sándor

Nem lehet ugyanúgy kezelni a két gyereket, de ez nem az örökbefogadottság miatt van, hanem annyira különböző természetűek. Az egyik szabálykövető, a másik határfeszegető. A kicsivel sokkal több a konfliktus, és nála azért folyton ott van az a gondolat, hogy vajon mennyi minden magyarázható az ő előtörténetével… → olvasásának folytatása

Vallomások: roma a gyerekem

Örökbe54 hozzászólás

Ma olyan szülőktől idézek, akik  roma gyereket fogadtak örökbe. Identitás-nevelés, előítéletek, a környezet reakciói.

“Nekem annyit jelent a lányom roma származása, hogy gyönyörűnek látom. Fekete haja van, fekete szeme, szép bőre. Más identitást viszont nem tudnék bele nevelni, mint ami magam vagyok.”

Molnár-Iza

“Nem foglalkoztam soha korábban a roma kultúrával. Nem tanultam lováriul,  nem hallgattam romológiát az egyetemen, nem hallgattam ilyen zenét. Mégis, az örökbefogadásnál egy pillanatig nem volt kérdés, hogy elfogadunk bármilyen származású kisgyereket.”

“A barátaink az örökbefogadás előtt kicsit megütődtek, hogy ha már ilyesmire vállalkozunk, miért épp cigány gyereket akarunk. De mára azt látom, hogy teljesen elfogadták, már nem az örökbefogadott roma gyerekünket veszik ölbe, hanem Rózát.”

“Még nem érte támadás a kisfiamat, azt viszont mindenki elmondja, milyen aranyos kisgyerek. Többnyire azt is hozzáteszik: hogy hasonlít rám.”

“Az örökbefogadás mellett nekünk pluszfeladat a cigány származást is jól kezelni. Az óvodás fiammal már odáig jutottunk, hogy ő cigány néni hasából született. Ha látunk cigány embert, és a gyerekek rákérdeznek, elmondjuk, de erőltetve sincs a téma. Az óvodában tudják, hogy örökbefogadottak és cigány származásúak. Hamarosan elkezdjük vinni őket cigányzenei meg táncos eseményekre.”

“Az óvodában elmondtuk a történetét az óvónőknek, sőt a szülőtársaknak is, egyetlen esetben sült el ez rosszul, és sajnos pont egy pedagógusnál, aki egyértelműen előítéletesen kezelte őt, és ami még szomorúbb, ebben bennünket is cinkostárssá akart tenni. Csoportot váltottunk, a probléma megoldódott.”

“Abban szigorú vagyok, hogy nálunk nem lehet “cigányozni”. Az új bébiszittert is megkérdeztem, van-e gondja a cigányokkal. ”

“Az óvodás kisfiunk tudja magáról, hogy cigány, és erre büszke is. A romaságot egyelőre a sötét bőrrel azonosítja – ha kreol bőrű embert lát, előfordul, hogy megkérdezi, ő cigány-e – , de felismeri a cigány zenét is. Az identitását mindenki maga alakítja ki, mi a saját szerepünket abban látjuk, hogy lehetőségeket biztosítsunk neki megismerni a roma kultúra különböző oldalait, hogy ajtókat nyissunk neki, de azt, hogy belép-e rajtuk, neki kell eldöntenie. Ebből a szempontból másodlagosnak tartom, hogy nincs egységes roma kultúra, hogy sokféle cigány csoport él Magyarországon – majd ha ő el szeretné mélyíteni a roma identitását (ami csak egy lesz az identitását alkotó sok összetevő közül), megkeresi, melyik csoportból származhat.”

“Most én süssem rá a bélyeget erre a gyerekre, hogy ő cigány? Én annyit tudok tenni, hogy előítéletmentes környezetet biztosítok, aztán ha felnő, ő majd eldönti. Nekem fogalmam sincs, hogy kell cigány gyereket nevelni, pedig én is az vagyok.”

Ez a 100. bejegyzés a blogon. Várom gondolataitokat a témáról, szombaton pedig találkozunk a Balatonon!

Vallomások: vicces bemondások

Örökbe29 hozzászólás

Továbbra is az örökbefogadás vidám oldalán járunk. Ma néhány örökbefogadó szülő oszt meg velünk derűs epizódokat.

Szabó-Barnabás

Jött hozzánk egy szerelő, a kisfiam érdeklődve nézte a munkáját. Közben elment mellettünk a férjem. A pasi megszólalt: “Hát ez a gyerek kiköpött apja, itt tuti nem kell apasági teszt!”

A kisfiammal a piacon sétálgatok, egy árus néni nagyon dicséri a gyereket: “De szép kislegény, gyönyörű szeme van…” majd hozzám fordul: “Megérte sorban állni, anyuka!”

Egy év korkülönbség van a gyerekeim között. Egy taxisofőr végigmérte őket, majd ennyit mondott: “Apa nem hagyta békén anyát”. A faluban egyébként az emberek fele nagy bikának tartja a férjemet, hogy a szülés után pár héttel ismét teherbe ejtett engem, a másik fele meg szentként tiszteli, hogy a két, szemlátomást balkézről való gyereket ennyire magáénak neveli. 

A kifőzdében, ahova hetente egyszer beugrunk immáron három éve, a pultos lány megkérdezte, hogy mennyi idő alatt szültem meg a csecsemő kisfiamat. Úgy néztem rá, mint egy ufóra. Amikor döbbenten mondtam, hogy dehát nem én szültem, akkor kikerekedett szemmel mondta, hogy hiszen ő látott terhesen. 

Mikor a kisfiam három hónapos volt, elkezdtük a kisszobáját kialakítani, és ez brutál meló volt. A finom por megragadt az arcomon a ráncokban, volt egy órám elszaladni az Ikeába, elmentem szutykosan. Előtte 2-3 hónapig fodrásznál sem voltam, a hajam lenőtt, elég szakadtan néztem ki. Hazafelé taxit hívtam. A sofőr meglátta a szatyorból kikandikáló gyerekcuccokat és megkérdezte: “Csókolom, unokának lesz?”

A strandon a gyerekem együtt pancsolt egy afro-félvér kislánnyal (saccra. Biztos nem én leszek az, aki megkérdi, külföldi-e a papája!). Egy anyuka megkérdezi: “A nagypapájukra hasonlítanak?” “Melyik gyerekre gondol?” – kérdezek vissza. “Hát unokatestvérek, nem?”

Egy taxi hátsó ülésén ültünk, a rádióban megszólalt egy Depeche Mode-szám. Az egyéves lányom elkezdett táncolni az ölemben. A férjem megszólalt: “Amikor anyád hasában voltál, és Depeche Mode-koncerten voltunk, már akkor is nagyon szerettünk”. Azon a koncerten nyolc éve voltunk…

Veletek történtek vicces esetek?

Vallomások: az internet és az örökbefogadók

Örökbe25 hozzászólás

Örökbefogadó ismerőseimnek tettem fel a körkérdést: figyelik-e a gyermekük vér szerinti szüleit a neten, és lehetővé teszik-e, hogy azok figyeljék őket. Minden családtól egy-egy mondatot idézek. 

A megszólalók között nyíltan és titkosan örökbefogadók is vannak. Nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti és az örökbefogadó szülők találkoznak, tudják egymás nevét. Titkosnál az örökbefogadó nem ismeri személyesen az életadót, de a nevét általában megtudja, az életadó pedig semmit nem tud arról, hova kerül a gyerek.

A kisfiam vér szerinti anyja rendszeresen tesz fel publikus fotókat a Facebookra a másik két gyerekéről, felrakja a születésnapi tortát, az ünnepségeket, családi programokat. Félek, ha a kisfiam egyszer rákeres, ez úgy fog neki esni, mint egy újabb elutasítás.

Időnként megnézem az életadó profilját, és szoktam is lementeni fotókat, hogy később, ha a gyerek kérdez, meg tudjam mutatni. A vér szerinti gyerekemről soha nem tettem fel fotókat, de mióta örökbe fogadtunk, havonta egyszer feltöltök nyilvános képet a gyerekről. Remélem, hogy az életadó kíváncsi rá, és megnézi.

Véccsei-Bianka

Soha nem jutna eszembe rákeresni a vér szerinti anya nevére. Azt gondolom, az már nem ránk tartozik, hogy mi történt vele azóta. Remélem, a lányom is megtanulja tőlem, hogy kire mi tartozik.

Az életadó nem akarta elmondani, ki a gyerek apja. Csak keresztnéven emlegette, de így is megtaláltam a Facebookon az ismerősei között.

A Facebookra teszünk fel fotókat a gyerekekről, de csak a közeli ismerősnek jelölt kapcsolataink láthatják. Beállítottuk, hogy a vér szerinti szülők nem láthatják a profilunkat.

A szülőanyának csak a nevét tudjuk, az pedig tucatnév, sose fogjuk megtalálni. Pedig olyan jó lenne tudni, hogy néz ki.

A gyerekem vér szerinti testvérei aktívan neteznek. Félek, előbb fogják ők megkeresni a gyerekemet, mintsem mindent el tudnék neki mesélni.

És ti hogy csináljátok? 

Vallomások: A viszontlátás

Örökbe11 hozzászólás

A felnőtt örökbefogadottnak joga van megkeresni vér szerinti családját. A második találkozás gyakran nagy (fizikai, társadalmi, anyagi) távolságot hidal át. Ma felnőtt örökbefogadottaktól idézek arról, hogyan viszonyulnak vér szerinti családjukhoz, a viszontlátáshoz, vagy annak lehetőségéhez. Az idézetek egy nyilvános rendezvényen hangzottak el, és különböző felnőtt örökbefogadottaktól származnak (és egy kakukktojás).

Jónás-Veronika

Hogy félek-e? Egyszer már találkoztam a szülőanyámmal, mikor világra hozott. A második találkozás már csak nem lesz ilyen drámai!

Nekem a mamám és a papám azok, akik felneveltek. 

A vér szerinti anyám örült nekem, mikor megkerestem, de szerintem azért, mert összetévesztett a testvéremmel, akit egy évvel korábban szült. 

Visszamentem, de semmi sem változott ötéves korom óta… Nekik én ma úrigyerek vagyok.

A tíz vér szerinti testvéremből hárommal tartom a kapcsolatot.

A lányunk a tizedik születésnapjára azt kérte, hogy találkozhasson a vér szerinti anyjával. Öt és fél évig készítettük erre a találkozásra. Közben a vér szerinti anyát is fel kellett készíteni, nem rohanhattuk le ezzel. 

Nagyon bánt, hogy a szüleim elhallgatták előlem, hogy roma vagyok.

Fél évig egy szociálpedagógus foglalkozott velem, mielőtt találkoztam a vér szerinti anyámmal. Nem ért csalódás, de mindenre fel voltam készülve, ha drogos, ha alkoholista… 

Miután megtaláltam a szülőcsaládomat, a vér szerinti testvérem néha azt mondta: “az anyánk”. Én mindig helyesbítettem: nekem ő a vér szerinti anyám, az én anyám és apám az örökbefogadó szüleim. 

A vér szerinti családtagok olyanok, mint a távoli rokonok. Lehet, hogy találunk közös témát és összejárunk némelyikükkel, és az is lehet, hogy nem akarjuk tartani a kapcsolatot.

A fenti vallomások persze csak kis szeletét fogják át a gyökérkeresés témájának, sokféle más élmény és hozzáállás lehetséges.

A beszámolók engem megerősítettek: a gyökerek ismerete fontos az identitás kialakulásához, de a vér szerinti családtagok megismerése nem csorbítja az örökbefogadók szülői érdemeit.

Vallomások: szexklub, elcserélt petesejt, ukrán béranya

Örökbe18 hozzászólás

A Vallomások rovatban mindig név nélkül gyűjtök össze idézeteket érintettektől valamely témában.

Az út az örökbefogadásig rögös lehet, sok veszteség éri a szülőjelölteket, és sokféle gondolat felmerül az ember fejében. Általában fájdalmas az út, de előfordulnak vicces vagy bizarr állomások is. Vagy legalább utólag annak tűnnek. Most néhány örökbefogadó idéz fel ilyeneket.

1a

“Gyakori nevem van, a meddőségi klinikán 14 ugyanilyen nevű nőt kezeltek. Mikor mentem beültetésre, leszívásra vagy más kezelésre, háromszor is előfordult, hogy egy névrokonom dossziéját nyomták a kezembe. Én mindig lelkiismeretesen visszabattyogtam a recepcióra és kicseréltem a papírokat. Az utolsó alkalommal megálltam a lépcsőn, és elgondolkodtam. Hátha a petesejteket is elcserélték, és a névrokonomé termékenyebbek, talán azzal több esélyem lenne…”

“Mi az örökbefogadás előtt alaposan utánanéztünk a lehetőségeknek, és komolyan elgondolkodtunk az ukrajnai béranyán. Hisz akkor mégis a mi génjeinket hordozza a gyerek. Végül az tántorított el, hogy ötmillió forint lett volna a végösszeg, amit egyszer ki tudtunk volna nyögni, de nagy áldozatok árán, és mi több gyereket akartunk. Ezután jelentkeztünk örökbefogadásra.”

“Egy tanítványom anyukája, aki tudott a nehézségeinkről, magától felajánlotta, hogy ő barátságból kihordaná a magzatunkat.” 

“Mikor már egy ideje sikertelenül próbálkoztunk, készíttettem egy horoszkópot a teherbeesési esélyeinkről, pedig racionális ember vagyok. Abból is az jött ki, hogy itt aztán nem lesz gyerek, ilyen rossz csillagállást ritkán látni, Mars és Merkúr a gyermek házában. A férjem képletében viszont látszott az örökbefogadás.”

“Mikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, mindenki azzal riogatott, hogy 3-4 év a várakozási idő, pedig mi már nagyon akartunk gyereket. Akkor hallottam, hogy egy intézetben él négy testvér, akit Magyarországon senki nem akar együtt örökbe fogadni. Elkezdtem unszolni a férjemet, vállaljuk a négy gyereket, de szerencsére hallani sem akart róla.” 

“Már teljesen begörcsöltem, gyereket akartam mindenáron. Akkoriban többektől is hallottam, még pszichológustól is, hogy a túl régen együtt levő párok kevésbé termékenyek, és futó kalandokból gyakrabban lesz gyerek. Olyan kétségbeesett voltam, hogy fontosabbnak tűnt a gyerek, mint a házasságom. Regisztráltam egy szex-weboldalra, és hamarosan megismerkedtem egy nálam tíz évvel fiatalabb férfival. Megbeszéltünk egy találkozót. A férjemmel épp a Krisztián nevet találtuk ki a leendő fiunknak. Az első randin a pasi bemutatkozott: Krisztián. Nagyon elszégyelltem magam, felálltam és elrohantam. Azóta nem csináltam ilyet.”

“A sokadik műtét után, frissen kioperált petevezetőkkel, véres hálóingben, kilógó csövekkel kiszöktem egy cigit elszívni a kórház kertjébe. Mellettem telefonált egy kismama: “Elcserélték a petesejtet, vagy a spermiumot. Fekete haja van a gyereknek!” Ott valami megszakadt bennem, akkor döntöttem el, hogy vége, nem próbálkozunk többet.” 

A történetek különböző családoktól származnak. Azóta mind sikeresen örökbe fogadtak.

Meséltek ti is?