Vallomások: szexklub, elcserélt petesejt, ukrán béranya

Általános

A Vallomások rovatban mindig név nélkül gyűjtök össze idézeteket érintettektől valamely témában.

Az út az örökbefogadásig rögös lehet, sok veszteség éri a szülőjelölteket, és sokféle gondolat felmerül az ember fejében. Általában fájdalmas az út, de előfordulnak vicces vagy bizarr állomások is. Vagy legalább utólag annak tűnnek. Most néhány örökbefogadó idéz fel ilyeneket.

1a

“Gyakori nevem van, a meddőségi klinikán 14 ugyanilyen nevű nőt kezeltek. Mikor mentem beültetésre, leszívásra vagy más kezelésre, háromszor is előfordult, hogy egy névrokonom dossziéját nyomták a kezembe. Én mindig lelkiismeretesen visszabattyogtam a recepcióra és kicseréltem a papírokat. Az utolsó alkalommal megálltam a lépcsőn, és elgondolkodtam. Hátha a petesejteket is elcserélték, és a névrokonomé termékenyebbek, talán azzal több esélyem lenne…”

“Mi az örökbefogadás előtt alaposan utánanéztünk a lehetőségeknek, és komolyan elgondolkodtunk az ukrajnai béranyán. Hisz akkor mégis a mi génjeinket hordozza a gyerek. Végül az tántorított el, hogy ötmillió forint lett volna a végösszeg, amit egyszer ki tudtunk volna nyögni, de nagy áldozatok árán, és mi több gyereket akartunk. Ezután jelentkeztünk örökbefogadásra.”

“Egy tanítványom anyukája, aki tudott a nehézségeinkről, magától felajánlotta, hogy ő barátságból kihordaná a magzatunkat.” 

“Mikor már egy ideje sikertelenül próbálkoztunk, készíttettem egy horoszkópot a teherbeesési esélyeinkről, pedig racionális ember vagyok. Abból is az jött ki, hogy itt aztán nem lesz gyerek, ilyen rossz csillagállást ritkán látni, Mars és Merkúr a gyermek házában. A férjem képletében viszont látszott az örökbefogadás.”

“Mikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, mindenki azzal riogatott, hogy 3-4 év a várakozási idő, pedig mi már nagyon akartunk gyereket. Akkor hallottam, hogy egy intézetben él négy testvér, akit Magyarországon senki nem akar együtt örökbe fogadni. Elkezdtem unszolni a férjemet, vállaljuk a négy gyereket, de szerencsére hallani sem akart róla.” 

“Már teljesen begörcsöltem, gyereket akartam mindenáron. Akkoriban többektől is hallottam, még pszichológustól is, hogy a túl régen együtt levő párok kevésbé termékenyek, és futó kalandokból gyakrabban lesz gyerek. Olyan kétségbeesett voltam, hogy fontosabbnak tűnt a gyerek, mint a házasságom. Regisztráltam egy szex-weboldalra, és hamarosan megismerkedtem egy nálam tíz évvel fiatalabb férfival. Megbeszéltünk egy találkozót. A férjemmel épp a Krisztián nevet találtuk ki a leendő fiunknak. Az első randin a pasi bemutatkozott: Krisztián. Nagyon elszégyelltem magam, felálltam és elrohantam. Azóta nem csináltam ilyet.”

“A sokadik műtét után, frissen kioperált petevezetőkkel, véres hálóingben, kilógó csövekkel kiszöktem egy cigit elszívni a kórház kertjébe. Mellettem telefonált egy kismama: “Elcserélték a petesejtet, vagy a spermiumot. Fekete haja van a gyereknek!” Ott valami megszakadt bennem, akkor döntöttem el, hogy vége, nem próbálkozunk többet.” 

A történetek különböző családoktól származnak. Azóta mind sikeresen örökbe fogadtak.

Meséltek ti is?

Reklámok

18 responses »

  1. Valahogy az utolsó bekezdést nem értem. Hogy fekete hajjal születik a gyerek, és valaki komolyan feltételezi, hogy felcserélték a petesejtet vagy a spermiumot? És van aki ezt hallja és ezért adja fel? Ott már hamarabb megszületett az elhatározás, szerintem. Elhiszem, hogy minden munkahelyen van munkahelyi trehányság, de azért ezt feltételezni…
    Az én vérszerintim vörös hajjal jött a világra, sehol senki nincs a családban vörös. Kb. 1 hét múlva már nem volt vörös a haja, bebarnult.

    Kedvelés

    • A szakirodalom szerint a lombikok, meddőségi eljárások egyik csapdája, hogy “sosincs vége”, mindig lehet egy újabb kísérletet tenni, ezért lelkileg nehéz lezárni a folyamatot. Ez a lezárás néha ilyen irracionális momentumok hatására történik.
      Amiről keveset szoktunk beszélni, de egy vér szerinti gyereket sem feltétlenül könnyű első pillanattól elfogadni.

      Kedvelés

      • Én (akkor még a meddőségi kezelést ugyan folytatva), de akkor hittem el először magamnak, hogy tulajdonképpen nekem nem biztos, hogy szülni kell, akár fogadhatok örökbe is, mikor elkezdett folyni a tej a mellemből. Ez is meglehetőst abszurd, ha azt mondom, igazán akkor döntöttem el, de valahol meg mégis igaz. Nem csak racionális lények vagyunk. Persze, folyamat, de valahogy olyan pontját ragadja meg az ember utólag, ami valamiért jellegzetes és/vagy szimbolikus, szerintem.

        Kedvelés

  2. És mi lett a vége a sztorinak? Örökbe fogadtak végül? Hány gyerekük van?
    Ne ítélkezz, hogy ne ítéltessél alapon nem mondok semmit arról, hogy hogyan lehet szétverni egy párkapcsolatot a mindenáron gyerek témával… inkább tisztelet az őszinteségért.

    Kedvelés

    • Ez is olyan általánosan is előbb-utóbb előkerülő dolog szerintem, hogy mi a fontosabb, miért és mennyivel. Van, akinek egy Krisztiánnal kell közös hotelszobában ülni; van, akinek elég egy öf ismerősről hallani, aki nagy kapuzárási pánikjában elment vér szerinti gyereket csinálni máshova; van, akinek egy továbbgondolásra érdemes novella hozza el ezt a pontot, de szerintem meddő kapcsolatokban minden esetben előkerül a téma, hogy az együtt a fontosabb, vagy a vér szerinti gyerek mással… Habár nem tudhatjuk biztosra, csak sejthetjük, hogy mással összejöhetne (legalább egyikünknek szinte biztosan), mégis kérdés volt nálunk is a hogyan tovább, mielőtt az öf-be belevágtunk. SZerencsére mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy együtt, ez fontosabb; de a kérdést fel kellett tenni akkor is, nem csak egymásnak, legalább annyira magunknak is.

      Kedvelés

  3. Ajánlanék egy regényt, ami témájában valamennyire idevág (az ukrán béranyáról jutott eszembe): Margaret Mazzantini Újjászületés című könyvét. A történet fő mozgatórugója a gyerek iránti elementáris vágy, ami a főszereplőnőt egyre durvább helyzetekbe sodorja, és mindebbe még a jugoszláviai háború is beleszövődik. Van benne szó barátságról, szerelemről, életről és halálról, és mindenek felett az anyaságról. Felkavaró és katartikus, bennem mély nyomot hagyott.

    Kedvelés

        • Van belőle film is, Venuto al mondo címen (az írónő férje rendezte, és Penélope Cruz a főszereplő), szerintem az is jó, de a könyv még sokkal jobb.

          Kedvelés

          • Nagyon ajánlom a könyvet (én nem mertem megnézni a filmet, mert a trailer alapján kiábrándítónak tűnt), rég volt ilyen erős olvasmányélményem. Olyat csináltam, amit utoljára kamaszkoromban – kiírogattam magamnak egy-egy mondatot, bekezdést, mert egyszerűen nem hagyhattam elúszni. Írok ide egy példát, személyes érintettségem miatt is jegyeztem fel, egy vetélésről szól:
            “Semmi sem volt az a gyerek, elment a vérrögökkel együtt, látható test nélkül… csak egy szerencsétlen kis váladék. Koporsó nélküli, temetés nélküli halál. Gyász, amelyet nem is lett volna szabad megélnünk.” (145. o.)

            Kedvelés

            • Van benne arról is szó, nem akarok spoilerezni, ezért csak annyit, hogy egyik állomása a hosszú és küzdelmekkel teli történetnek, de nem az a központi téma, a központi téma (vagy inkább az egyik központi téma) a gyermek utáni vágy.

              Kedvelés

          • Már az illegális olvasás sem a régi 😦 Végre kibontottam, és a borító mögött… 16 oldal Dubrovnik térkép lapul. 😥 Az oké, hogy könyvkalóz, de attól még van betyárbecsület a világon, nem? 😦

            Kedvelés

  4. Nálam a mi a fontosabb kérdés valójában úgy merült fel a 7. lombik után, hogy most mit is akarok én? Terhességet és szülést vagy gyereket? Egészen addig annyira rá voltam görcsölve arra, hogy én terhes akarok lenni, szülni akarok, hogy a célt sikerült szem elől tévesztenem, és csak pörögtem a stimuláció, beültetés, kudarc, stimuláció, beültetés kudarc körforgásában. De amikor ezt így sikerült tisztázni magamban, hogy valójában én gyereket akarok, akkor hirtelen megkönnyebbültem, és már mindegy volt, hogy hogyan lesz gyerekem, én szülöm meg vagy más. És ettől olyan érzés kerített hatalmába, mintha produkáltam volna egy pozitív terhességi tesztet. 🙂

    Kedvelés

    • Igen, az inszeminációk során egyszer csak nekem is olyan durva hormonális mellékhatásaim lettek, hogy felmerült még mellrák is; na, akkor gondolkodtam el én is, hogy szülni, vagy nevelni akarok gyereket aztán a férjem is megerősített abban, hogy nem az ő génjeiből való árva gyerekeket szeretne nevelni; a meddőségi kezeléseket ott hagytuk abba, de igazából az öf akkor már eldöntött dolog volt. Sőt, már csak a jogerőt vártuk.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s