A következő online rendezvényen egy könyvről beszélgetünk. Teresa Boučková cseh írónő önéletrajzi regénye egy (két) kudarcos örökbefogadás története, megosztó és provokatív olvasmány. Az írónő saját családi életét örökítette meg, mikor két nagykamasz fia a teljes devianciába sodródik bele, a szülők pedig reménytelenül küzdenek.
Olvasásához örökbefogadóknak bátorság ajánlott. Most közösen fogjuk megvitatni a könyvet, így nem maradsz az élménnyel egyedül. A programra azokat várjuk, akik tényleg olvasták.
Vendégposzt következik. A „hat hét” jogintézménye ellentmondásos megítélésű örökbefogadói körökben, ez az az időszak, amíg az örökbeadáshoz hozzájáruló vér szerinti szülő meggondolhatja magát, visszakérheti a gyermeket. Beáéknál a külföldön élő vér szerinti apa került elő ezen időszak alatt, és vissza kellett adniuk az aprócska kislányt, akit örökbe akartak fogadni. Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? Bea elmeséli.
Nem vagyok fatalista. Nem gondolom, hogy a jövő előre meghatározott és nem tehetünk semmi mást, minthogy beletörődünk a sorsunkba. Sőt, vallom, hogy az életünket mi magunk irányítjuk, életünk minden pillanatában ott van a döntés lehetősége és a nem döntés is döntés. Nem vagyok a szó valódi értelmében vallásos, de spirituálisan gondolkodó embernek tartom magam és hiszem, hogy létezik valamiféle felsőbb rendező elv, ami befolyással van az életünk történéseire, és ami tanítani próbál minket, hogy jobbá, boldogabbá, teljesebbé váljunk. Eddigi életemben saját bőrömön tapasztaltam, hogy valamennyi esemény, ami megtörtént velem, tanított nekem valamit önmagamról, kapcsolataimról, a világhoz való hozzáállásomról. A legjobb és leghasznosabb leckék azonban rendszerint fájdalmasak.
Pszichológusként és kutatóként a traumák utáni fejlődés lehetősége, a kihívásokkal szembeni pszichés rugalmas ellenállás (reziliencia) témaköre mindig is foglalkoztatott. Mindez minden bizonnyal lenyomatot hagyott a sikertelen – vagy, ahogy a tegyeszes ügyintézőnk kijavított: meghiúsult – örökbefogadásunkkal kapcsolatos gondolataimon, érzéseimen és hozzáállásomon egyaránt, melynek történetét szeretném most megosztani veletek.
A gyermekvállalás rögös útján számtalan veszteséget éltünk át a lombikprogramok és az örökbefogadás során egyaránt. Valamennyi veszteség darabokra tépte a lelkünket, de szerencsére mindegyik trauma után újra és újra összeraktuk lelkünk diribdarabjait, és valamennyi trauma után egy kicsit más emberként folytattuk az utunkat. Olyan volt, mint egy libikóka. Felváltva kerültünk nagyon mélyre és felváltva rángattuk ki egymást az önsajnálat mocsarából. Mindeközben a kapcsolatunk nagyon erőssé és mélységesen őszintévé vált. Egy olyan erős kötelék alakult ki közöttünk, melyben őszintén fel lehet vállalni a gondolatainkat és érzéseinket, ahol kellőképpen biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megmutassuk a gyenge pontjainkat, ahol szabad volt sírni, ordítani és toporzékolni. Hiszem és vallom, hogy a férjem az egyetlen ember, akivel végig tudtam csinálni ezt az öt, emberpróbáló évet.
De kezdjük az elején. 2012-ben ismerkedtünk meg egy társkereső oldalon, ekkor vette kezdetét a tündérmese: összeköltözés, jegyesség, házasság, felhőtlen, gondtalan boldogság három éven át. Aztán 2015-ben vált világossá, hogy a fogantatásban akadályaink lesznek, ez volt az első mélypont. A meddőség tényét ekkor még „csak” egyikünknél állapították meg. 2016-ban került sor az első mesterséges megtermékenyítésre, ami nem járt sikerrel. Rögtön a beavatkozást követően elindítottuk az örökbefogadási folyamatot. Szerencsére elsősorban mindketten gyermeket szerettünk volna, és nem ragaszkodtunk a vér szerinti gyermekhez, így a kezdet kezdetén egyetértettünk abban, hogy az örökbefogadás mindkettőnk számára elfogadható és járható út. 2017 januárjában kaptuk kézhez a határozatunkat. 2016-2018 között még öt esélyt adtunk az orvostudománynak, de nem jártunk eredménnyel. A 2019-es évben világossá vált, hogy valószínűleg mindketten meddők vagyunk, de még volt egy halvány remény egy másik intézetben, egy új orvosnál. Ezt az évet arra szántuk, hogy felkészüljünk az utolsó beavatkozásra, közben tavasszal megtudtuk, hogy a várakozók listájának elejére kerültünk.
Ma fájó, de fontos témáról írok. Arról, amikor nem örökre szól az örökbefogadás, mert felbontják (a magyar jog erre is ad lehetőséget), vagy ez nem történik meg, de a gyerek visszakerül az állami rendszerbe. A Mózeskosár Egyesület 2021. novemberi klubján elhangzottak leiratát olvashatjátok, dőlt betűvel jelzem a saját filozofálgatásomat. Néhány drámai történetet is idézek.
Hat szakember tartott kerekasztal-beszélgetést a sikertelen örökbefogadások témájáról: Deli Judit, Andrási-Stahl Júlia és Simon Noémi jogászok, Székely Zsuzsa, Dénes Zsuzsa és Kántor Nedda pszichológusok, mindannyian évtizedek óta dolgoznak a rendszerben az örökbefogadásokkal kapcsolatosan és számos felbontást láttak közelről.
Jogi háttér: a magyar családjog lehetőséget ad az örökbefogadás felbontására. Ez a felek kölcsönös kérésére történhet meg, a kijelölt gyámhivatal előtt, a nagykorúaknál ez a saját önrendelkezési jog része. Ha a gyermek még kiskorú, akkor az örökbefogadás kizárólag az ő érdekében bontható fel, és a szülő kérésére csak kivételesen indokolt esetben történhet meg. Egyoldalú kérelem esetén csak a bíróság bonthatja fel, ezt kérheti a gyermek, a szülő vagy kiskorúnál a gyámhivatal. Alapvető elv, hogy akkor bontja fel a bíróság, ha valamelyik fél olyan magatartást tanúsít, ami miatt a másik fél számára az örökbefogadás fenntartása elviselhetetlen. Hogy mi az elviselhetetlen, azt a bíróság mérlegeli, a szakember által ismert esetekben nem rendeltek ki szakértőt. Vizsgálni kell azt is, az örökbefogadáskor mennyire tájékoztatták a szülőket a gyermek esetleges problémáiról.
A felbontások száma nem magas, évi 10-20 ilyen eset történik, miközben évi 700 és 1000 közt volt az elmúlt húsz évben az örökbefogadások száma. Ez nem jelenti azt, hogy ennyi gyerek marad szülők nélkül, a felbontások fele házastársi örökbefogadás volt, (ilyenkor általában egy válás után az új férj fogadja örökbe a gyerekeket), jellemzően az apa bontotta fel egy újabb válás után, tehát a gyerekeknek remélhetőleg az anyja megmaradt. Illetve az esetek felében már nagykorú volt a gyermek a felbontáskor.
Kiskorúaknál jellemzően akkor történik meg a felbontás, ha van esély a gyermeknek új örökbefogadó szülőket találni. Ez a hazai gyakorlatot ismerve talán az óvodáskor végéig reális. Egyéb esetekben bírósági per indul.
A felbontás megszünteti a szülő-gyermek viszonyt az örökbefogadó(k) és örökbefogadott között. Azaz: a gyermek innentől nem viselheti a szülők vezetéknevét, nem örököl utánuk, jogilag nem rokonuk, és az ő gyermekei sem. Ilyenkor hivatalosan ismét a vér szerinti szülők gyermekévé válik, ahogy a szakzsargon mondja: a leszármazáson alapuló jogok felélednek a származási családdal kapcsolatban, de a szülői felügyeleti jogok nem, azaz nem kap kapcsolattartási lehetőséget a vér szerinti szülő. Meglepő módon a felbontáskor a vér szerinti szülőt is megkérdezik. Képzeljük el azon anya, apa döbbenetét, aki évek óta nem tud semmit a gyerekéről, vagy abban a megnyugtató tudatban él, hogy a gyereknek jó dolga van az új családjában, és egyszer csak egy ilyen ügyben hívják. Nem tipikus, de előfordult, hogy a gyerek visszakerült a vér szerinti családba. A magyar jogra jellemző a „ne öntsd ki a piszkos vizet, amíg nincs tiszta” szemlélet, azaz a bármilyen szülő is jobb a semmilyennél. Hasonlóan, ha egy szülő a gyermeke örökbeadásához hozzájárul, ekkor még nem, hanem csak akkor szűnik meg az ő szülősége, ha a gyereket ténylegesen örökbe is fogadja valaki.→ olvasásának folytatása
Az örökbefogadást hosszú ideig jócselekedetnek tekintettük. Ám van, aki szerint ezt a tündöklő képet árnyalni kellene. Ezt vallja Prakash Goossens, akit 1985-ben, nyolcévesen fogadtak örökbe Indiából Belgiumban. Szerinte a nemzetközi örökbefogadásoknál elsősorban az örökbefogadó szülőkre összpontosítanak, a gyerek érdeke és a biológiai szülők holléte a mai napig másodlagos.
Kelly Keasberry cikke / fordította Csikszentmihályi Melissa
“Tíz évvel ezelőtt még az élt a köztudatban, hogy az örökbefogadás a gyermek érdekét szolgálja. Egyedül az örökbefogadók által biztosított anyagi javakat tartották szem előtt, amiért cserébe a gyermektől hálát vártak. Csak integrálódj sikeresen a flamandokhoz vagy belgákhoz, és a téma lezárva. Csak nemrég ismerték fel világosan, hogy adoptálás esetén súlyos traumák is előfordulhatnak az érintettek életében. A depresszió, függőségek és öngyilkossági kísérletek mégis jelzik, hogy valami gyökeresen nincsen rendben az adoptáltak életében” – állítja Prakash Goossens.
Az utógondozás hiánya
“Az első modern örökbefogadási formák kialakulása az első világháború idejére tehető. Akkoriban sok gyermek veszítette el az otthonát. Őket főleg az Egyesült Államokban és Kanadában fogadták örökbe, de voltak, akiket Belgiumban. A ma szokásos adoptálási eljárások az 1960-as évek elején indultak, és számuk 1980 és 2002 között rekordot döntött. Engem 1985-ben adoptáltak. Az örökbefogadási szándék a jótékonykodástól mára már elmozdult a családalapítás iránti igény irányába. Ez volt a megoldás a termékenységi problémákra. Nem kérdőjelezte meg senki. Az 1990-es években kitört örökbefogadással kapcsolatos botrányokat követően az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok elvileg jobban előtérbe helyezik a gyermek érdekeit. Az ENSZ Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a Gyermekek Jogairól Szóló nemzetközi Egyezmény és a Hágai Örökbefogadási Egyezmény (1993) szigorításokat eredményezett az örökbefogadási jogszabályok terén. Ami jelenleg Belgiumban rendben működik, az a folyamatnak a jelentkezéstől az örökbeadásig tartó szakasza. Az örökbefogadást követően azonban még mindig sok minden félresiklik. A felnőtt korú örökbefogadottak számára a mai napig nem áll rendelkezésre megfelelő utógondozás. Holott nagyon sok pszichológiai természetű probléma pontosan ekkor kerül felszínre” – osztja meg meggyőződését Goossens.
Ősi sérülés
“Nancy Verrier pszichoterapeuta 1993-ban megjelent The Primal Wound c. könyvében azt állítja, hogy örökbefogadottak esetében kifejezetten nehéz helyreállítani a kötődést. A kötelék e „nyers” megszakítása miatt a gyerekben egy ősi sérülés keletkezik. Ez a sérülés határozza meg, hogy az örökbefogadott gyerek élete hátralevő részében mit tapasztal, miképp érez majd és hogyan fogja magát szóval és cselekedettel kifejezni. Bessel van Kolk trauma-szakértő szerint egy trauma még az agy szerkezetét is képes megváltoztatni. Befolyásolhatja a gyermek nyelvi képességét, az emocionális egyensúlyát és fejlődési esélyét általában. A szakértő szerint a születésünket követő 45 percnek döntő szerepe van. Amennyiben ekkor létrejön az anyával való kötődés, a test is alkalmazkodik. Ám ha nem volt jelen senki a gyermek vigasztalására, ölelésére, a test „zárlatot” képez. Ennek egyik következménye az agy szerkezetének nagymértékű változása, a traumazárlat következtében pedig az agy érzelmekért felelős részével való összeköttetés elzáródik. Az agy túlélési stratégiaképpen egy ‘hamis ént’ kreál. Az eredeti személyiségen egy fedőréteg képződik, és az fejlődik tovább. Az illető gyakran csak a terápia során jön rá, hogy az eredeti személyisége tör felszínre” – folytatja Goossens.
“Az örökbefogadott gyermekek általában könnyen alkalmazkodnak. Ám, mivel a szervezetük túlélő üzemmódban van, tehát állandó magasfeszültség alatt, bizalmatlanok lesznek és nem fognak könnyen kötődni. Verrier állítása szerint a kötődés megelőzi a szeretetet. A kötődésnek nem feltétele a szeretet. A biztonságérzés viszont alapvető fontosságú. Ezt az ősi sérülést még azok az örökbefogadó szülők sem lesznek soha képesek begyógyítani, akik egyébként mindent megtettek.” → olvasásának folytatása
Új műfajt, egy hangfelvételt (podcast) hallgathattok. Pulay Klára klinikai szakpszichológussal beszélgettem, aki több évtizedes tapasztalattal és személyes érintettséggel is rendelkezik az örökbefogadásban. Az interjúban szó esik a feldolgozott és feldolgozatlan meddőségről, ennek későbbi kihatásairól, az örökbefogadott gyerekekkel kapcsolatos nevelési gondokról, és azt is megtudjuk, én miért sírtam 2010-ben az Ikea éttermében. Két jó híre is van a szakembernek: az örökbefogadó házaspárok ritkábban válnak el, mint a többiek, és az örökbefogadások legnagyobb része sikeres!
Magyarországon az újszülöttet örökbeadó szülőknek a gyerek hathetes koráig joga van visszavonni a nyilatkozatát. Azaz, ilyen esetekben előfordulhat, hogy az örökbefogadó már hazavitt egy kisbabát, majd pár hét múlva vissza kell adni őt. Titkos örökbefogadásnál már régebben fennállt a visszalépés jogi lehetősége, nyílt örökbefogadásnál 2014-ben vezették be. Az örökbefogadók nagy többsége újszülött babát szeretne, vagy ilyen korú gyermeket is szívesen elfogadna, ugyanakkor nagyon tartanak attól, hogy a szülőanya visszalép és elveszítik a babát. Ma a visszalépések jogi és gyakorlati oldalát mutatom be. Az adatok az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Központi Statisztikai Hivataltól származnak.
Mikor kérhetik vissza a gyereket? Ha hat hétnél fiatalabb újszülöttet
a vér szerinti szülei nyíltan adtak örökbe,
vagy titkosan adták örökbe,
vagy inkubátorba helyeztek – ez titkos örökbefogadáshoz való hozzájárulásnak minősül.
A visszalépés a gyerek 42 napos koráig lehetséges, függetlenül attól, mennyi idős volt az örökbeadásnál.
Nincs visszalépési lehetőség
hat hétnél idősebb gyerek örökbefogadásánál,
vagy ha ennél fiatalabb a baba, de nem a szülő hozzájárulásával adták örökbe (azaz a szülőknek megszüntették a jogait, az azonban a gyakorlatban nem zajlik le ilyen rövid idő alatt.)
Sajtófigyelő. A spanyol La Vanguardia napilap cikkének összefoglalása a sikertelen örökbefogadásokról, amelyek azzal végződnek, hogy a gyerek állami gondozásba kerül. Mivel Spanyolországban akár 7-9 év is lehet a várakozás belföldön pici gyerekre, sokan inkább nemzetközi örökbefogadásban vállalnak idősebb, problémás gyerekeket. A cikk fordításában Limi segített.
Csendes bűntudat és a kudarc érzése kíséri azon családok életét, akik nem képesek teljesen elfogadni örökbefogadott gyermeküket.
„Nem tudom elviselni és nem is akarom” – fogalmazza meg kegyetlennek tűnő hangon Mercedes M.S. örökbefogadott lánya iránti érzéseit, annak ellenére, hogy nyolc éven át küzdött, hogy felülemelkedjen az örökbefogadással járó nehézségeken. „Szarnak érzem magam”.
Katalóniában az örökbefogadó családok 1,5 százalékát érinti a kérdés, a 6 év felett örökbefogadott gyerekek esetében pedig akár 6 százalék is lehet az arány. A szakértők szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, mivel a pszichológusok, családterapeuták által kezelt gyermekek 30-40%-a örökbefogadott.
Mit jelent a kudarcos örökbefogadás? „Olyan családokról van szó, akik nem tudják tovább vállalni a gyermek nevelését, és ezért a szociális ellátórendszerre bízzák őket. Ez a szituáció hasonlít ahhoz, amikor a vér szerinti szülők adják állami gondozásba a gyermeket” – mondja Marga Muñiz, családterapeuta, a nemzetközi örökbefogadások szakértője, és „A gyerekek nem Párizsból jöttek” c. könyv írója. „Mindkét eset nagyon traumatikus, de az örökbefogadott gyermekeknek duplán kell megélniük az elhagyottság érzését.” → olvasásának folytatása
Adrienn és Szilvia örökbefogadásra jelentkeztek, nyíltan vállalták, hogy leszbikus élettársi kapcsolatban élnek. Az alkalmasságot megkapták, hamarosan megismerkedhettek egy kislánnyal, majd a gyámhivatal rejtélyes okokból leállította a hetek óta zajló barátkozást, komoly törést okozva a gyermekben és a szülőkben is. A pár azt gyanítja, a szexuális orientációjuk miatt nem kerülhetett sor az örökbefogadásra, a hivatalok nem adnak magyarázatot, a kislány viszont súlyosan sérült a történetben. (A cikk korábban a Dívány.hu-n is megjelent, és közel 4 ezer megosztást kapott.)
Molnár Adrienn pécsi orvos és barátnője, Szilvia öt és fél éve éltek együtt, mikor úgy döntöttek, gyereket szeretnének (Szilvia nem szeretné nyilvánosan vállalni teljes nevét). A lehetőségek közül az örökbefogadás állt hozzájuk legközelebb, így jelentkeztek a Baranya megyei gyermekvédelmi szakszolgálatnál. „Rögtön nyílttá tettük, hogy leszbikus kapcsolatban élünk, és rákérdeztünk, hogy lesz-e fennakadás emiatt. Azt mondták, hogy azonos nemű pár még nem jelentkezett Baranyában, de aztán tisztáztuk, hogy ez nem lesz akadály.” Nem közismert, de melegeknek nem tilos örökbe fogadni Magyarországon, az örökbefogadást szabályozó törvények semmilyen előírást nem tesznek a szülők szexuális irányultságára. Sőt, Magyarország is átvette az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlását, miszerint az örökbefogadásnál tilos a szexuális irányultság alapján kizárni valakit. Több sikeres örökbefogadás is történt hazánkban, ahol a jelentkező nyíltan felvállalta, hogy meleg vagy leszbikus, és olyan eset nem is fordult elő, mikor a szexuális orientáció miatt nyilvánítottak volna valaki alkalmatlannak. Az elvi jog azonban nem jelenti, hogy mindenkit alkalmasnak is nyilvánítanak, az alkalmassági határozat pedig nem garantálja, hogy fog is gyereket kapni az illető. Az örökbefogadás magyar szabályozása nem vesz tudomást az élettársakról, csak házaspárokat és egyedülállókat ismer, az élettársakat is az egyedülállók közé sorolja. Az élettársi viszonyban élőket több hátrány is éri: csak egyikük lesz szülője a gyereknek, a másik félnek jogilag nincs köze a gyerekhez, és mivel a törvény szerint a házaspárokat kell előnyben részesíteni, csak olyan gyereket kaphatnak, akit előttük több házaspár visszautasított. Adriennék ezt vállalták, és úgy döntöttek, Adrienn lesz hivatalosan az anyja a gyereknek, ő indítja el az eljárást, de Szilvi az alkalmassági vizsgálat minden lépésén részt vett.
Molnár Adrienn
A gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási tanácsadói ellenőrizték a jelentkező pár lakáskörülményeit, jövedelmi viszonyait, egészségi állapotát, pszichológus vizsgálta őket és részt vettek egy felkészítő tanfolyamon. Minden lépésben alkalmasnak találták őket. A pár mindkét tagja bejelentett állásban dolgozik, jövedelmi viszonyaik átlagon felüliek, a gyerek kedvéért még kertes családi házba is költöztek. A pszichológus jelentése szerint Adrienn érett személyiség, a pár kapcsolata harmonikus, a gyerekvállalásra vonatkozó döntésük megalapozott, elképzelésük a gyereknevelésről reális. „A pszichológiai vizsgálattal feltártak alapján kifejezetten jó kapcsolatkészség, feszültségszabályozás, kreativitás, kitartás, önuralom, önbizalom, ellenállóképesség, a külső és belső realitáshoz való adaptációs képesség, megfelelő kontrollfunkciók jellemzik. Képes kölcsönös érzelmi elkötelezettségen alapuló párkapcsolatra, felelősséggel járó családi szerepek vállalására” – írja a szakvélemény. „A pszichológus és az örökbefogadási tanácsadó is pozitív volt. Nem éreztünk megkülönböztetést, legfeljebb szokatlan volt számukra a helyzet” – emlékszik vissza Adrienn. A pár megkapta az alkalmassági határozatot, öt év alatti, kisebb egészségi problémával küzdő gyereket vagy testvérpárt vállaltak, roma származásút is. Ezzel igen elfogadónak számítanak a hazai örökbefogadási gyakorlatban, hiszen a jelentkezők többsége minél kisebb babára vágyik, és kevesen vállalnak roma kisgyereket. Pár hónap múlva ajánlottak is nekik egy kislányt. Az akkor 16 hónapos Natáliát már előttük több házaspár elutasította a megyében, a gyerek roma származású, barna bőrű, az anya alkoholt és drogot fogyasztott a terhesség alatt, a baba koraszülöttként jött világra, de szépen behozta a fejlődését. Nyolc hónapig csecsemőotthonban élt, azóta nevelőszülőnél. A gyereket már legalább egy éve nem látogatta az anyja, így örökbe fogadhatóvá nyilvánították. Mindez egyben nem az a csomag, amiért kapkodnak a hazai házaspárok, az egyedülálló várakozók jellemzően ehhez hasonló hátterű gyerekeket szoktak kapni, így nem mondható, hogy Adriennel kivételeztek. „Mi egy nap alatt eldöntöttük, hogy szeretnénk megismerni.” Tavaly decemberben az első találkozásra a nevelőanya hozta el a szakszolgálat irodájába Natáliát, aki nagyon barátkozó, kedves, nyitott kislánynak bizonyult. A pszichológus eközben elmondta a nevelőanyának, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, aki megdöbbent, de nem volt ellenséges. Adrienn és Szilvi úgy döntöttek, szeretnék folytatni az ismerkedést a kislánnyal. Már meg volt beszélve a következő találkozó időpontja, mikor az örökbefogadási tanácsadó felhívta Adriennt azzal, hogy problémák várhatók. A nevelőanya ugyanis már korábban kérelmezte, hogy ő fogadhassa örökbe a kislányt, ám ezt nem engedélyezték számára, mivel „túlkoros” volt. A törvény szerint az örökbefogadó szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél, nála ennél több volt a korkülönbség. Ez alól a rendelkezés alól még sosem tettek kivételt, nevelőszülőnél sem. Miután a nevelőanya megtudta, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, ügyvéddel fellebbezett a döntés ellen. → olvasásának folytatása
Kisrigók-nagyinterjú! Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél éve vették magukhoz. Anyaságról, önismeretről, a mentálisan nehéz gyerekkel szembeni elvárásokról beszélgettem Vikivel, és hogy miben segítene a pénz a hétköznapokban.
Mióta akartatok gyereket?
Én mindig akartam, már húszévesen is. Lacival négy éve vagyunk együtt, és szinte azonnal úgy döntöttünk, hogy gyereket akarunk, és fogadjunk örökbe. Mindkettőnknek volt egy-egy korábbi házassága, amiben nem született gyerekünk. Az első férjemmel négy évig voltunk házasok, végigmentem hat lombikon, de utáltam ezt az időszakot, könnyen lehet, hogy ezért nem sikerültek. Láttam, hogy születnek így gyerekek, és azt érvényesnek tekintettem. De amíg ültem a procedúrában, elég sok időm volt gondolkodni, és sose tudtam elhinni, hogy ebből nekem gyerekem lesz. Az örökbefogadást mindig sokkal természetesebbnek tartottam. Vannak gyerekek, akik akarnak szülőket, és szülők, akik akarnak gyerekeket, csak össze kell találkozniuk. Az összes lombikom sikertelen volt, és egyre mélyebbre kerültem. Szomorú időszak, nem szeretek gondolni rá. A volt férjem pedig nagyon félt az örökbefogadástól. Tulajdonképpen ez még most is nagyon félelmetes neki, pedig nagyon szereti a gyerekeinket, ő a család legjobb barátja, a gyerekeknek amolyan nagybácsi.
A kudarcra ment rá a kapcsolatotok?
Talán. A lombikra is, és arra is, hogy az örökbefogadásban nem tudtunk közös nevezőre jutni. Pedig ő nagyon nyitott ember. Félt a gyerekneveléstől is, de vér szerinti gyerek érkezésében az emberek éreznek valami sorsszerűséget, amibe bele tudod engedni magad. Az örökbefogadásban több a döntés, oda kell menni, alá kell írni, és még sokszor nyilatkozni kell, hogy akarod. Egyébként a lombikhoz is szinte illetlenül fiatal voltam 29 évesen, és az örökbefogadáshoz is 36 évesen, noha Laci már 45 éves elmúlt a jelentkezéskor.
Mindent gyorsan csináltál, mégis elment az idő.
Kiszámolva, Szandra és Csaba is a lombikos időszak alatt született. Én tényleg akkor akartam gyereket.
Bátor dolog egyszerre három, idősebb gyereket vállalni, nem?
Nagyon nehezen is kaptunk alkalmasságot. A Tegyesz alkalmasnak javasolt minket, de a gyámhivatal élt a törvényes jogával, és ezt felülvizsgálták.
Miért?
A férjem édesapja öngyilkos lett, az én anyukám pedig alkoholista volt gyerekkoromban. Egy rettenetesen megalázó procedúrán mentünk át. Egy idős igazságügyi pszichológus szakértő öt órán át vizsgált minket, az összes pszichológiai tesztet kitöltöttük. Végül készült egy hosszú szakvélemény rólunk, ami nem tudta bejósolni, hogy probléma lesz velünk.
A három gyerek volt a probléma, vagy hogy egyáltalán alkalmasak vagytok-e?→ olvasásának folytatása
Egy sikertelen örökbefogadás krónikája. Tereza Boučková cseh írónő önéletrajzi regénye sokkoló olvasmány minden örökbefogadó vagy erre készülő szülőnek. Örökbefogadós horror, amely a legsötétebb félelmek megvalósulását mutatja be.
A háttér: az írónő és férje a rendszerváltás előtt kicsivel két cigány kisfiút fogadtak örökbe, egyéves korban, intézetből, erősen hospitalizált állapotban, majd nem sokkal később váratlanul született egy vér szerinti kisfiuk is. A kakas éve a család bő egy évét ábrázolja akkor, mikor a fiúk a nagykorúsághoz közelednek, az örökbefogadás menthetetlenül kudarcba fulladt, a családi élet elviselhetetlen.
A nekünk legérdekesebb történetszál az örökbefogadott fiúkkal kapcsolatos. A könyv azzal indul, hogy a legidősebb fiú, Patrik örökbefogadását közjegyzőnél bontják fel a szülők. A fiú az utcán él, munkát nem keres, bűnözik, még nagykorúságának napján, egyenesen a szülőktől is lopni megy. A segítségére siető hivatalos személyeket hitegeti, de valójában semmiben nem működik együtt. Tojik mindenkire. A második fiú, a 17 éves Lukaš még otthon él, de folyamatosan meglopja a szüleit, testvéreit, kerüli az iskolát, drogozik, a könyv vége felé pedig „felcsinál” egy gyerekkorú lányt. Ennél kisebb dolgokban sem képes alkalmazkodni, bármilyen finomság van otthon, egymaga felfalja az egészet. Ha megszidják, közli, hogy „többet nem csinálom”, de másnap ugyanott folytatja. A szülők tehetetlenül, elfásultan követik a fiúk „kalandjait”, járkálnak a bíróságra, javítóintézetbe, és közben próbálnak normálisan élni. A legkisebb gyerek, a vér szerinti fiú jó tanuló, ő a szobájába zárkózik, és szemlátomást kínos neki az otthoni cirkusz.
Örökbe.hu 