Vendégposzt: A gyerekkereskedelem ára

Pár napja itt az Örökbe.hu oldalon bemutattam a Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című dokumentumfilmet, és interjút közöltem Lukács Csaba filmrendezővel. Most a filmben is megszólaló szakember, Székely Zsuzsanna pszichológus, a Tegyesz egykori munkatársa, a Mózeskosár Egyesület elnöke osztja meg gondolatait az ott ábrázolt helyzetről, mikor az erdélyi szülők a 90-es években jóformán eladták a gyermekeiket Nyugatra. Székely Zsuzsa írását közlöm.

Lukács Csabának a Szombathelyi Savaria Filmszemlén első helyezéssel díjazott Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című nagy sikerű dokumentumfilmjét eddig már több közel 40 ezren nézték meg a Youtube-on. A film megrázó képkockákkal mutatja be a Romániából a 90-es évek elején kiskorukban Nyugatra örökbeadott, már időközben felnőtt magyar fiatalok visszatérését a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen – becslések szerint ötvenezer gyermeket – adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül, legtöbbször korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését, hivatalos nyilatkozatát. „A vér szerinti szülők jellemzően azzal kezdik, hogy ők nem írtak alá semmit, nem akarták örökbe adni a gyereket, aztán elszólják magukat, hogy „csak egy ócska színes tévét adtak, hamar elromlott”, vagy „mire volt elég az a kétszáz márka?” Az örökbefogadó szülők lehet, hogy nem is tudták, hogy tulajdonképpen veszik a gyereket – csak kifizették a közvetítők által ”ügyintézésre” kért összeget. Nekik megért pár ezer dollárt vagy márkát, hogy gyorsan menjenek a dolgok – Románia amúgy is korrupt ország hírében állt, természetesnek gondolták, hogy mindenért fizetni kell. A történetben számomra az volt a legszomorúbb tanulság, hogy minden résztvevő meg volt győződve arról, helyesen cselekszik. A gyerekre vágyó szülő kapott egy új családtagot, a román gyerekvédelmi rendszer megszabadult a tehertől, ráadásul a közvetítőnek is tiszta volt a lelkiismerete, mert szerinte a gyerek is jól járt, hiszen „normális” családban nőhet fel. És lehet, hogy igaza is van mindenkinek, de a dolog mégis nagyon fájdalmas” – nyilatkozza Lukács Csaba Mártonffynak a vele készített interjúban.

Pszichológusként úgy látom, hogy még ha sokkal jobb anyagi körülmények közé és szerető családba is kerül a gyerek, a származási családtól való elszakadás, a gyökértelenség miatt örökbefogadottnak lenni komoly sérelem, trauma, aminek a feldolgozása sokszor egy életen át tartó nehéz identitási, önelfogadási úttal jár. Az újságíró kérdése, hogy lett-e volna esélyük felnőni ezeknek a gyerekeknek az eredeti családjukban, vagy csak az örökbefogadás volt nekik a megoldás. Jobb nekik így?

A rendező véleménye, hogy ezek a fiatalok sokkal jobb körülmények között nőttek fel, de akikkel találkozott, azokon látszott, hogy súlyos terhet cipelnek. Volt, aki meg is borult a találkozás után, Romániába költözött egy időre, és úgy tűnt, kicsúszik a lába alól a talaj. Végül – azért szerinte szerencsére – ő is visszatért az örökbefogadó családhoz és most úgy tűnik, minden rendben van.

Jelenet a Gyökérkeresők c. filmből

A film nézői úgy gondolhatják, hogy amit a filmen látnak, az már történelem, és csak a sötét Romániában, vagy esetleg a ma még a világban meglévő diktatúrákban és a fejlődő országokban történhetett, illetve történhet meg a nyomorban élő emberekkel. Holott a gyerekkereskedelem nálunk is háborítatlanul zajlik napjainkban is, csak sokkal szofisztikáltabban, feltűnés nélkül, nehezen leleplezhető módon, modern technikák (internet) felhasználásával. Nem egy internetes oldalon ”bajba jutott” terhes nők kínálják gyermekre vágyóknak születendő gyermeküket és a másik oldalon ugyanúgy folyamatosan több gyermektelen pár is hirdetésben teszi közzé, hogy örömmel vállalná felnevelésre annak a nőnek az egészséges újszülött gyermekét, aki örökbe adná csecsemőjét. Nem egyszer burkoltan mindenféle támogatásukat is felajánlják ahhoz, hogy biztonságban, egészségesen születhessen meg a gyermek. olvasásának folytatása

Gyökérkeresők – dokumentumfilm Romániából örökbeadott magyar gyerekekről

Megjelent egy nagyon izgalmas magyar dokumentumfilm örökbefogadással kapcsolatban. Lukács Csaba Gyökérkeresők – ezredvégi emberkereskedelem című munkája Romániából Nyugatra örökbeadott magyar fiatalokról s azok visszatéréséről szól a születési családjukba. Romániában a rendszerváltás után tömegesen (évi több ezres számban) adtak örökbe külföldre az akkori rémes intézeti körülmények közül gyerekeket, nem egyszer korrupcióval gyorsítva az eljárást, vagy akár pénzért csikarva ki a szülők beleegyezését. A film több amerikai és briti fiatalt követ végig, akik 20-25 év után megkeresik az erdélyi magyar, jellemzően roma családjukat. Itt meg tudjátok nézni a teljes filmet, ajánlom. Lukács Csaba rendező válaszolt a film után felmerülő kérdéseimre.

Nagyon kevés jó magyar dokumentumfilm foglalkozik az örökbefogadással. Hogy találtál rá erre a témára? Te érintett vagy?

Én Romániában vagyok érintett, Székelyföldön születtem, és a kilencvenes évek elején még ott éltem, amikor hirtelen ránk szabadult a szabadság és vele együtt a visszaélések szinte korlátlan lehetősége is. Már akkor is sok örökbeadásos történetet és sok legendát hallottam, többek között szervkereskedőknek eladott gyerekekről – szerencsére utóbbira a kutatásaim során semmilyen bizonyítékot nem találtam.

A téma talált rám, nem én a témára – megkeresett az Írországban élő Ileana Cuniffe Baiescu (aki aztán szerepel is a filmben), hogy segítsek neki, mert elakadt a szülőkeresésekben. Észrevette, hogy a magyar régióból (Hargita-Kovászna-Maros megyék) örökbe adott, vagy Erdély más tájáról, de magyar hangzású névvel rendelkező családok esetében nem eredményesek a kutatásai. Neki addig már jó kapcsolatai alakultak ki országos lefedettségű romániai újságokkal, nagy nézettségű televíziócsatornákkal, de rájött, hogy Erdélyben párhuzamos társadalmak alakultak ki: a bukaresti sajtót nem követik a magyarok, inkább helyi vagy budapesti médiumokat figyelnek. Ezért keresett egy erdélyi gyökerű, de magyarországi újságírót, aki önkéntesként, ingyen segítene neki. Így kerültem képbe, Ileana rám bízta a magyar eseteket – először a keresésekben segítettem fordításokkal, Facebook-posztokkal, regionális magyar újságok megkeresésével, aztán sok fiatalnak segítettem tolmácsolni a vér szerinti szülőkkel való kapcsolatfelvétel után – előbb Skype-on, aztán ha úgy alakult és ellátogattak Romániába, a személyes találkozásokon is. olvasásának folytatása

12 pozitívum a hazai örökbefogadási rendszerben

Nemrég írtam egy posztot az örökbefogadási gyakorlat anomáliáiról. Ezek valóban fennállnak, de a magyar rendszernek rengeteg jó vonása is van. Hogy teljes képet kapjunk, ezekből is összeszedtem a legfontosabbakat.

  1. Magyarországon VAN örökbefogadás. Ez az örökbefogadó szülők szempontjából mindenképpen jó hír. Az elképzelésektől függően rövidebb vagy hosszabb időn belül gyereket lehet kapni, szemben a fejlett nyugat-európai országokkal, ahol általában nincs belföldi örökbefogadás, mert kiterjedtebb a szociális háló és nem születnek nem kívánt gyerekek.
  2. Az örökbefogadás ingyenes. A titkos teljesen, a nyílt örökbefogadásnál pár tízezer forint a közvetítői, jelentkezési díj, de ez aprópénz ahhoz képest, hogy Nyugaton 5-10 millió forint egy örökbefogadás költsége. A haszonszerzést az örökbefogadáson törvény is tiltja.
  3. Elsősorban belföldi az örökbefogadás. Az meg már egész szürreálisan kényelmes, hogy alapesetben a saját megyéjéből kap gyereket a várakozó. De ha kell is 300 km-t utazni, ez nem sok ahhoz képest, hogy számos országban csak a drága, komplikált nemzetközi örökbefogadásra van mód, amihez más kontinensre kell repülni. A belföldi örökbefogadás további nagy előnye, hogy a szülő mindent ért, el tudja olvasni az aktát, tud beszélni a nevelőszülővel, a szomszédokkal, a gyerekorvossal. Képzeljük el, ha mindent egy tolmácsnak kéne közvetítenie, és a szülő csak annyit tudna meg, amennyit az elmond. És egy magyar gyerek csak akkor kerül külföldre, ha nincs itthon esélye családot találni, ami a gyereknek is jobb. 
  4. Nincs kényszeradoptálás. Ami még a 20. század második felében is számos fejlett országban létezett. Megvannak a szabályai, mikor lehet örökbe adni egy gyereket. Persze, ezzel nem minden vér szerinti szülő ért egyet, de azért ma elég sokat kell tenni ahhoz, hogy valaki végleg elveszítse a gyerekét. A szülőket informálni kell, mi a következménye, ha nem látogatja a gyereket, van fellebbezési jog.
  5. Az elmúlt húsz évben, a Czeizel-ügy óta nem volt komolyabb örökbefogadási botrány hazánkban. A nagy közvetítő országokat folyamatosan gyerekkereskedelmi, gyerekrablási botrányok rázzák meg, de az USA-ban is tömegesen adtak tovább örökbefogadott gyerekeket. Nyilván senki sem szeretne olyan gyereket, akit elraboltak a szüleitől. Örömteli, hogy ettől itthon nem kell tartani.
  6. olvasásának folytatása

Jobb dolga van a gyereknek állami gondozásban, mint leszbikus szülőkkel?

Adrienn és Szilvia örökbefogadásra jelentkeztek, nyíltan vállalták, hogy leszbikus élettársi kapcsolatban élnek. Az alkalmasságot megkapták, hamarosan megismerkedhettek egy kislánnyal, majd a gyámhivatal rejtélyes okokból leállította a hetek óta zajló barátkozást, komoly törést okozva a gyermekben és a szülőkben is. A pár azt gyanítja, a szexuális orientációjuk miatt nem kerülhetett sor az örökbefogadásra, a hivatalok nem adnak magyarázatot, a kislány viszont súlyosan sérült a történetben. (A cikk korábban a Dívány.hu-n is megjelent, és közel 4 ezer megosztást kapott.)

Molnár Adrienn pécsi orvos és barátnője, Szilvia öt és fél éve éltek együtt, mikor úgy döntöttek, gyereket szeretnének (Szilvia nem szeretné nyilvánosan vállalni teljes nevét). A lehetőségek közül az örökbefogadás állt hozzájuk legközelebb, így jelentkeztek a Baranya megyei gyermekvédelmi szakszolgálatnál. „Rögtön nyílttá tettük, hogy leszbikus kapcsolatban élünk, és rákérdeztünk, hogy lesz-e fennakadás emiatt. Azt mondták, hogy azonos nemű pár még nem jelentkezett Baranyában, de aztán tisztáztuk, hogy ez nem lesz akadály.” Nem közismert, de melegeknek nem tilos örökbe fogadni Magyarországon, az örökbefogadást szabályozó törvények semmilyen előírást nem tesznek a szülők szexuális irányultságára. Sőt, Magyarország is átvette az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlását, miszerint az örökbefogadásnál tilos a szexuális irányultság alapján kizárni valakit. Több sikeres örökbefogadás is történt hazánkban, ahol a jelentkező nyíltan felvállalta, hogy meleg vagy leszbikus, és olyan eset nem is fordult elő, mikor a szexuális orientáció miatt nyilvánítottak volna valaki alkalmatlannak. Az elvi jog azonban nem jelenti, hogy mindenkit alkalmasnak is nyilvánítanak, az alkalmassági határozat pedig nem garantálja, hogy fog is gyereket kapni az illető. Az örökbefogadás magyar szabályozása nem vesz tudomást az élettársakról, csak házaspárokat és egyedülállókat ismer, az élettársakat is az egyedülállók közé sorolja. Az élettársi viszonyban élőket több hátrány is éri: csak egyikük lesz szülője a gyereknek, a másik félnek jogilag nincs köze a gyerekhez, és mivel a törvény szerint a házaspárokat kell előnyben részesíteni, csak olyan gyereket kaphatnak, akit előttük több házaspár visszautasított. Adriennék ezt vállalták, és úgy döntöttek, Adrienn lesz hivatalosan az anyja a gyereknek, ő indítja el az eljárást, de Szilvi az alkalmassági vizsgálat minden lépésén részt vett.

Molnár Adrienn
Molnár Adrienn

A gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási tanácsadói ellenőrizték a jelentkező pár lakáskörülményeit, jövedelmi viszonyait, egészségi állapotát, pszichológus vizsgálta őket és részt vettek egy felkészítő tanfolyamon. Minden lépésben alkalmasnak találták őket. A pár mindkét tagja bejelentett állásban dolgozik, jövedelmi viszonyaik átlagon felüliek, a gyerek kedvéért még kertes családi házba is költöztek. A pszichológus jelentése szerint Adrienn érett személyiség, a pár kapcsolata harmonikus, a gyerekvállalásra vonatkozó döntésük megalapozott, elképzelésük a gyereknevelésről reális. „A pszichológiai vizsgálattal feltártak alapján kifejezetten jó kapcsolatkészség, feszültségszabályozás, kreativitás, kitartás, önuralom, önbizalom, ellenállóképesség, a külső és belső realitáshoz való adaptációs képesség, megfelelő kontrollfunkciók jellemzik. Képes kölcsönös érzelmi elkötelezettségen alapuló párkapcsolatra, felelősséggel járó családi szerepek vállalására” – írja a szakvélemény. „A pszichológus és az örökbefogadási tanácsadó is pozitív volt. Nem éreztünk megkülönböztetést, legfeljebb szokatlan volt számukra a helyzet” – emlékszik vissza Adrienn. A pár megkapta az alkalmassági határozatot, öt év alatti, kisebb egészségi problémával küzdő gyereket vagy testvérpárt vállaltak, roma származásút is. Ezzel igen elfogadónak számítanak a hazai örökbefogadási gyakorlatban, hiszen a jelentkezők többsége minél kisebb babára vágyik, és kevesen vállalnak roma kisgyereket. Pár hónap múlva ajánlottak is nekik egy kislányt. Az akkor 16 hónapos Natáliát már előttük több házaspár elutasította a megyében, a gyerek roma származású, barna bőrű, az anya alkoholt és drogot fogyasztott a terhesség alatt, a baba koraszülöttként jött világra, de szépen behozta a fejlődését. Nyolc hónapig csecsemőotthonban élt, azóta nevelőszülőnél. A gyereket már legalább egy éve nem látogatta az anyja, így örökbe fogadhatóvá nyilvánították. Mindez egyben nem az a csomag, amiért kapkodnak a hazai házaspárok, az egyedülálló várakozók jellemzően ehhez hasonló hátterű gyerekeket szoktak kapni, így nem mondható, hogy Adriennel kivételeztek. „Mi egy nap alatt eldöntöttük, hogy szeretnénk megismerni.” Tavaly decemberben az első találkozásra a nevelőanya hozta el a szakszolgálat irodájába Natáliát, aki nagyon barátkozó, kedves, nyitott kislánynak bizonyult. A pszichológus eközben elmondta a nevelőanyának, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, aki megdöbbent, de nem volt ellenséges. Adrienn és Szilvi úgy döntöttek, szeretnék folytatni az ismerkedést a kislánnyal. Már meg volt beszélve a következő találkozó időpontja, mikor az örökbefogadási tanácsadó felhívta Adriennt azzal, hogy problémák várhatók. A nevelőanya ugyanis már korábban kérelmezte, hogy ő fogadhassa örökbe a kislányt, ám ezt nem engedélyezték számára, mivel „túlkoros” volt. A törvény szerint az örökbefogadó szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél, nála ennél több volt a korkülönbség. Ez alól a rendelkezés alól még sosem tettek kivételt, nevelőszülőnél sem. Miután a nevelőanya megtudta, hogy két nő fogja örökbe fogadni Natit, ügyvéddel fellebbezett a döntés ellen. olvasásának folytatása

Híres örökbefogadók: Mia Farrow és Woody Allen

Két zseniális alkotó, és egy szaftos botrány. Woody Allen múlt héten ünnepelte a 80. születésnapját, emlékezzünk meg róla egy poszttal. Kezdjük a számokkal: Mia Farrow 10 gyereket fogadott örökbe és 4 vér szerinti gyereke van. Woody Allen 4 gyereket fogadott örökbe, és nulla vagy egy vér szerinti gyereke van, erre még visszatérek. S kettejüknek három (vagy kettő) közös gyereke van. A cikk végén adok egy felsorolást a 16 gyerekről. Minden, amit tudni akartál Woody és Mia gyerekeiről!

Woody Allen és Mia Farrow
Woody Allen és Mia Farrow

Mia Farrow (70) amerikai színésznő és emberijogi aktivista első férje a nála három évtizeddel idősebb világhírű jazz- és popénekes Frank Sinatra volt. A rövid házasság gyerek nélkül zárult. Második férje André Previn zeneszerző volt 1970 és 1979 között, akivel három közös gyerekük született (köztük egy ikerpár), és három gyereket örökbe fogadtak. Két lányt Vietnamból, és a Soon-Yi nevű kislányt Koreából, aki akkoriban hatéves lehetett.

Farrow and Previn
Mia Farrow és férje, André Previn a hetvenes években, és az első öt gyerkőc

olvasásának folytatása

Czeizel Endre és az örökbefogadás

Két hete hunyt el Czeizel Endre orvos, genetikus, akinek bírósági eljárással végződött amerikai örökbeadási ügye mellett kevésbé ismert, hogy a kilencvenes évek elején egy sikeres és törvényes hazai örökbefogadási programot is működtetett. Ma ezeket foglalom össze. Új megállapításaim nem lesznek, az ügyben a bírósági eljárással kapcsolatos tudósításokra illetve Czeizel nyilatkozataira támaszkodom. Czeizel az utóbbi időben majdnem minden interjúban szóba hozta az örökbefogadási pert, a haláláról szóló híradások is megemlítették. Egy egész könyvet is írt róla (Czeizel Endre: A Czeizel-ügy, 2004, Galenus Kiadó, ahol külön nem jelzem, ott ebből idézek majd), illetve az idén megjelent róla szóló riportkönyvben is külön fejezet foglalkozik az örökbeadási botránnyal (M. Kiss Csaba: Czeizel Endre – Két életem, egy halálom, 2015, XXI. Század Kiadó). Úgy gondolom, tisztességesebb pontosan leírni a történteket – amennyire ez rekonstruálható –, mint abban a hitben hagyni az átlagos újságolvasót, hogy „Czeizelnek valami örökbefogadási botránya volt.”

A posztban a következő témákkal fogok foglalkozni:

  • a Czeizel által vezetett legális dajkaanya-program
  • A legális örökbeadási program (amit a bíróság sem kifogásolt)
  • azok a nemzetközi örökbefogadások, amik a bírósági eljárásba kerültek
  • és a kilencvenes évek törvényi szabályozása, amely, már előre mondom, jóval kevésbé volt szigorú, mint a mai.
Czeizel_Endre
Czeizel Endre. Fotó: 168 óra

Czeizel Endre (1935-2015) pályájának egyik fő vonulata a magzatok életének, egészségének védelme és kutatása volt. Ő vezette be a családtervezés előtti genetikai tanácsadás rendszerét Magyarországon, számos kutatást végzett a születési rendellenességek és az ezt kiváltó tényezők (például terhesség alatt szedett gyógyszerek) témájában. Ő fedezte fel a folsav (magzatvédő vitamin) hatását a születési rendellenességek megelőzésében. Televíziós sorozatokban tette népszerűvé a genetika témáját, és számos könyvet is írt, élete végén a zsenik családfáját kutatta. 2002-ben a rangos Kennedy-díjat ítélték neki Amerikában, egyes vélemények szerint egy hajszál választotta el a Nobel-díj jelölésétől. Ez a hajszál pont a balul sikerült örökbeadási ügy volt. Egyébként tudomásom szerint ez volt az egyetlen magyar bírósági ügy örökbefogadás közvetítése kapcsán.

Dajkaanya-program

Czeizel pályájába a 80-as évek végén kapcsolódunk be, ekkor kezdeményezésére országszerte létrejött az Optimális Családtervezési Szolgáltatások rendszere, ő a fővárosi Családtervezési Központot vezette, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője volt és a WHO-nak (Világegészségügyi Szervezet) is dolgozott. A Családtervezési Központban Czeizel vezetésével a kilencvenes évek elején egy legális, a minisztérium által támogatott dajkaterhes-program működött. Ekkorra az orvosi feltételek lehetővé tették, hogy a méh nélküli nők petesejtjét mesterségesen megtermékenyítsék, s az embriót egy másik nő hordja ki, aki a születő gyermeket nyílt örökbefogadás útján átadja a genetikai szülőknek. A korabeli törvények nem szabályozták ezt a lehetőséget, tehát nem minősült tiltottnak az eljárás. Czeizel több tévé- és rádióadásban foglalkozott a témával, hogy mennyire fogadja el a társadalom ezt a megoldást, és toborzott is vállalkozó dajkaanyákat. A fogadtatás jó volt, a levélírók többsége vállalhatónak tartotta a dajkaanyaságot, és összesen 154 nő jelentkezett, hogy kihordja valaki másnak a magzatát. Többkörös szűrésük után őket összehozták a központban nyilvántartott, méh nélküli nőkkel. A programban 17 gyermek született, akiket a kihordó anyák átadtak a genetikai szülőknek. Czeizel intézménye csak a közvetítést végezte, utána jogászhoz, majd meddőségi klinikára küldték az összepárosított jelentkezőket, a megszületett gyermekekről már csak a házaspárok önkéntes beszámolóiból értesültek. A program több ponton mintája lett az intézetben kialakított nyílt örökbeadási projektnek. 2002-ben a parlament betiltotta a dajkaterhesség alkalmazását, és a programnak vége szakadt. olvasásának folytatása