Két költői nyelvű regényt ajánlok ma, mindkettő kapcsolódik az örökbefogadás témájához.
A Nyarak könyve azt az állapotot mutatja be szépen, milyen hazugságban felnőni. Most egy kis spoiler következik, a kurzort a fehérrel írt sorok fölé víve olvasható. Szerintem a végkifejlet ismeretében is érdekes könyv.
A kis Erzsébet Angliában nő fel angol apjával, Daviddel, és magyar anyjával, Marikával. Mikor a kislány kilencéves lesz, a megnyíló vasfüggönyön át Marika visszaköltözik Magyarországra, Erzsi az apjával marad Angliában. A kislány éveken keresztül nyaranként egy-két hetet Marikánál tölt Magyarországon, és ez az élete legboldogabb időszaka. Most jön a fehérrel írt spoiler:
Azaz, Marikát csak az anyjának hiszi. Holott az ő anyja még csecsemőkorában meghalt autóbalesetben, a gyásztól búskomor apa hamar megismerkedett és összekerült a magyar asszonnyal, aztán beleragadtak a hazugságba, hogy ő a kis Erzsi mamája. A titok a szakítás után is titok marad. Majd, mikor Erzsi tizenhat évesen megtudja, hogy addig hazudtak neki, soha többé nem akar hallani sem Marikáról, sem Magyarországról.
Emylia Hall regénye megidézi azt a bizonyos kamaszkori nyarat, amit mindannyian őrzünk az emlékezetünkben. Erzsi tíztől tizenhat éves koráig minden évben Magyarországon nyaral, és ez az a mesés világ számára, amibe a közbülső időben kapaszkodik, amit egész évben vár Angliában. A könyv jól ábrázolja, mennyire természetesnek veszik a gyerekek, amit a felnőttek mondanak nekik. Erzsi némi elkeseredés után belenyugszik, hogy az anyja elhagyta, és a születésnapjain is csak képeslappal köszönti. → olvasásának folytatása
Két hete hunyt el Czeizel Endre orvos, genetikus, akinek bírósági eljárással végződött amerikai örökbeadási ügye mellett kevésbé ismert, hogy a kilencvenes évek elején egy sikeres és törvényes hazai örökbefogadási programot is működtetett. Ma ezeket foglalom össze. Új megállapításaim nem lesznek, az ügyben a bírósági eljárással kapcsolatos tudósításokra illetve Czeizel nyilatkozataira támaszkodom. Czeizel az utóbbi időben majdnem minden interjúban szóba hozta az örökbefogadási pert, a haláláról szóló híradások is megemlítették. Egy egész könyvet is írt róla (Czeizel Endre: A Czeizel-ügy, 2004, Galenus Kiadó, ahol külön nem jelzem, ott ebből idézek majd), illetve az idén megjelent róla szóló riportkönyvben is külön fejezet foglalkozik az örökbeadási botránnyal (M. Kiss Csaba: Czeizel Endre – Két életem, egy halálom, 2015, XXI. Század Kiadó). Úgy gondolom, tisztességesebb pontosan leírni a történteket – amennyire ez rekonstruálható –, mint abban a hitben hagyni az átlagos újságolvasót, hogy „Czeizelnek valami örökbefogadási botránya volt.”
A posztban a következő témákkal fogok foglalkozni:
a Czeizel által vezetett legális dajkaanya-program
A legális örökbeadási program (amit a bíróság sem kifogásolt)
azok a nemzetközi örökbefogadások, amik a bírósági eljárásba kerültek
és a kilencvenes évek törvényi szabályozása, amely, már előre mondom, jóval kevésbé volt szigorú, mint a mai.
Czeizel Endre. Fotó: 168 óra
Czeizel Endre (1935-2015) pályájának egyik fő vonulata a magzatok életének, egészségének védelme és kutatása volt. Ő vezette be a családtervezés előtti genetikai tanácsadás rendszerét Magyarországon, számos kutatást végzett a születési rendellenességek és az ezt kiváltó tényezők (például terhesség alatt szedett gyógyszerek) témájában. Ő fedezte fel a folsav (magzatvédő vitamin) hatását a születési rendellenességek megelőzésében. Televíziós sorozatokban tette népszerűvé a genetika témáját, és számos könyvet is írt, élete végén a zsenik családfáját kutatta. 2002-ben a rangos Kennedy-díjat ítélték neki Amerikában, egyes vélemények szerint egy hajszál választotta el a Nobel-díj jelölésétől. Ez a hajszál pont a balul sikerült örökbeadási ügy volt. Egyébként tudomásom szerint ez volt az egyetlen magyar bírósági ügy örökbefogadás közvetítése kapcsán.
Dajkaanya-program
Czeizel pályájába a 80-as évek végén kapcsolódunk be, ekkor kezdeményezésére országszerte létrejött az Optimális Családtervezési Szolgáltatások rendszere, ő a fővárosi Családtervezési Központot vezette, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetője volt és a WHO-nak (Világegészségügyi Szervezet) is dolgozott. A Családtervezési Központban Czeizel vezetésével a kilencvenes évek elején egy legális, a minisztérium által támogatott dajkaterhes-program működött. Ekkorra az orvosi feltételek lehetővé tették, hogy a méh nélküli nők petesejtjét mesterségesen megtermékenyítsék, s az embriót egy másik nő hordja ki, aki a születő gyermeket nyílt örökbefogadás útján átadja a genetikai szülőknek. A korabeli törvények nem szabályozták ezt a lehetőséget, tehát nem minősült tiltottnak az eljárás. Czeizel több tévé- és rádióadásban foglalkozott a témával, hogy mennyire fogadja el a társadalom ezt a megoldást, és toborzott is vállalkozó dajkaanyákat. A fogadtatás jó volt, a levélírók többsége vállalhatónak tartotta a dajkaanyaságot, és összesen 154 nő jelentkezett, hogy kihordja valaki másnak a magzatát. Többkörös szűrésük után őket összehozták a központban nyilvántartott, méh nélküli nőkkel. A programban 17 gyermek született, akiket a kihordó anyák átadtak a genetikai szülőknek. Czeizel intézménye csak a közvetítést végezte, utána jogászhoz, majd meddőségi klinikára küldték az összepárosított jelentkezőket, a megszületett gyermekekről már csak a házaspárok önkéntes beszámolóiból értesültek. A program több ponton mintája lett az intézetben kialakított nyílt örökbeadási projektnek. 2002-ben a parlament betiltotta a dajkaterhesség alkalmazását, és a programnak vége szakadt. → olvasásának folytatása
Az Örökbe.hu által meghirdetett mozizásra négy olvasó jött el (Angéla, Manuela, Bakó Judit, Anybaby), a meglepetésvendég Budavári Zita volt:-) A Verzió Emberijogi Dokumentumfilm-fesztiválon néztük meg Valerie Gudenus svájci filmes alkotását.
Az anyák álma (Ma na sapna) hat indiai béranya történetét követi nyomon. A film szigorúan az egészségügyi rendszerben töltött időre koncentrál: a béranya-klinikára való bekerüléstől az onnan való távozásig követi a nők sorsát. A rokonszenves, fiatal indiai nők mind mélyszegénységben élnek egy gettóban, férjük elhagyta őket, meghalt, vagy nincs sok haszna, egyedül nevelik gyerekeiket. A béranyaságot a család megélhetéséért vállalják el. A gyerekeiket fájó szívvel otthon hagyják, a kilenc hónapot a sokágyas kórteremben töltik (az otthoni körülményeikhez képest luxusszínvonalon). Ha végigcsinálják a kilenc hónapot, talán sikerül a másképp elérhetetlen álom: egy házat (inkább viskót) tudnak venni a nyomornegyedben.
Holnap kezdődik a Verzió Emberijogi Dokumentumfilm-fesztivál. Örökbefogadással kapcsolatos alkotás nem szerepel, viszont bemutatnak egy filmet a béranyaságról. Ezt én péntek este meg fogom nézni, akinek van kedve, csatlakozzon. Biztosan nem lesz vidám.
Mikor: november 14. péntek, 20:30
Hol: Toldi Mozi, Budapest, Bajcsy-Zsiliniszky út 36-38. (Arany János utcai metrómegállónál)
Hogyan: jegyet mindenki vegyen magának, online lehet előre rendelni a mozi weboldalán.
Aki szeretne beszélgetni, 19:30-tól a mozi kávézójában leszünk. (Ehhez jelentkezzetek mailben.)
Mit nézünk:
Anyák álma, svájci dokumentumfilm az indiai béranya-bizniszről
“A legnagyobb termékenységi klinika az északnyugat-indiai Anandban tárt karokkal várja a nőket, akik hajlandók más gyerekét kihordani. A béranyaságért kapott fizetség nem nagy, de döntő jövedelemforrás a szegénységből érkezőknek – elégséges ahhoz, hogy otthont, élelmet vagy oktatást biztosítsanak saját gyerekeiknek. Ám a környezetük gyakran megbélyegzi őket, amiért vállalták a béranyaságot. A film hat nőt követ a folyamat különböző stádiumában. Megismerjük reményeiket, örömeiket és egymás közötti konfliktusaikat, amíg el nem jön az újszülött világra hozásának pillanata. Megszólaltatva azokat, akiknek ritkán halljuk a hangját, a film fontos kérdéseket vet fel az emberi boldogságüzlet etikai oldaláról.” (Részlet az ismertetőből)
Örökbe.hu 