Az örökbefogadást hosszú ideig jócselekedetnek tekintettük. Ám van, aki szerint ezt a tündöklő képet árnyalni kellene. Ezt vallja Prakash Goossens, akit 1985-ben, nyolcévesen fogadtak örökbe Indiából Belgiumban. Szerinte a nemzetközi örökbefogadásoknál elsősorban az örökbefogadó szülőkre összpontosítanak, a gyerek érdeke és a biológiai szülők holléte a mai napig másodlagos.
Kelly Keasberry cikke / fordította Csikszentmihályi Melissa
“Tíz évvel ezelőtt még az élt a köztudatban, hogy az örökbefogadás a gyermek érdekét szolgálja. Egyedül az örökbefogadók által biztosított anyagi javakat tartották szem előtt, amiért cserébe a gyermektől hálát vártak. Csak integrálódj sikeresen a flamandokhoz vagy belgákhoz, és a téma lezárva. Csak nemrég ismerték fel világosan, hogy adoptálás esetén súlyos traumák is előfordulhatnak az érintettek életében. A depresszió, függőségek és öngyilkossági kísérletek mégis jelzik, hogy valami gyökeresen nincsen rendben az adoptáltak életében” – állítja Prakash Goossens.
Az utógondozás hiánya
“Az első modern örökbefogadási formák kialakulása az első világháború idejére tehető. Akkoriban sok gyermek veszítette el az otthonát. Őket főleg az Egyesült Államokban és Kanadában fogadták örökbe, de voltak, akiket Belgiumban. A ma szokásos adoptálási eljárások az 1960-as évek elején indultak, és számuk 1980 és 2002 között rekordot döntött. Engem 1985-ben adoptáltak. Az örökbefogadási szándék a jótékonykodástól mára már elmozdult a családalapítás iránti igény irányába. Ez volt a megoldás a termékenységi problémákra. Nem kérdőjelezte meg senki. Az 1990-es években kitört örökbefogadással kapcsolatos botrányokat követően az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok elvileg jobban előtérbe helyezik a gyermek érdekeit. Az ENSZ Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a Gyermekek Jogairól Szóló nemzetközi Egyezmény és a Hágai Örökbefogadási Egyezmény (1993) szigorításokat eredményezett az örökbefogadási jogszabályok terén. Ami jelenleg Belgiumban rendben működik, az a folyamatnak a jelentkezéstől az örökbeadásig tartó szakasza. Az örökbefogadást követően azonban még mindig sok minden félresiklik. A felnőtt korú örökbefogadottak számára a mai napig nem áll rendelkezésre megfelelő utógondozás. Holott nagyon sok pszichológiai természetű probléma pontosan ekkor kerül felszínre” – osztja meg meggyőződését Goossens.
Ősi sérülés
“Nancy Verrier pszichoterapeuta 1993-ban megjelent The Primal Wound c. könyvében azt állítja, hogy örökbefogadottak esetében kifejezetten nehéz helyreállítani a kötődést. A kötelék e „nyers” megszakítása miatt a gyerekben egy ősi sérülés keletkezik. Ez a sérülés határozza meg, hogy az örökbefogadott gyerek élete hátralevő részében mit tapasztal, miképp érez majd és hogyan fogja magát szóval és cselekedettel kifejezni. Bessel van Kolk trauma-szakértő szerint egy trauma még az agy szerkezetét is képes megváltoztatni. Befolyásolhatja a gyermek nyelvi képességét, az emocionális egyensúlyát és fejlődési esélyét általában. A szakértő szerint a születésünket követő 45 percnek döntő szerepe van. Amennyiben ekkor létrejön az anyával való kötődés, a test is alkalmazkodik. Ám ha nem volt jelen senki a gyermek vigasztalására, ölelésére, a test „zárlatot” képez. Ennek egyik következménye az agy szerkezetének nagymértékű változása, a traumazárlat következtében pedig az agy érzelmekért felelős részével való összeköttetés elzáródik. Az agy túlélési stratégiaképpen egy ‘hamis ént’ kreál. Az eredeti személyiségen egy fedőréteg képződik, és az fejlődik tovább. Az illető gyakran csak a terápia során jön rá, hogy az eredeti személyisége tör felszínre” – folytatja Goossens.
“Az örökbefogadott gyermekek általában könnyen alkalmazkodnak. Ám, mivel a szervezetük túlélő üzemmódban van, tehát állandó magasfeszültség alatt, bizalmatlanok lesznek és nem fognak könnyen kötődni. Verrier állítása szerint a kötődés megelőzi a szeretetet. A kötődésnek nem feltétele a szeretet. A biztonságérzés viszont alapvető fontosságú. Ezt az ősi sérülést még azok az örökbefogadó szülők sem lesznek soha képesek begyógyítani, akik egyébként mindent megtettek.”
Az örökbefogadottak gyakran értetlenkedéssel találják szembe magukat. “A környezetünk csak azt látja, hogy milyen szeretetteljes családban nőhettünk fel, ahol minden lehetőségünk megadatott. Nem látja a tabukat és a fájdalmat, amit azért érzünk, mert nem ismertük a biológiai szüleinket. Nem tudja, milyen érzés, hogy soha nem érezhetjük magunkat 100 százalékig otthon. Hogy mindig idegenek maradunk. Főleg, ha még a bőrszínünk is más.” Goossens mindennek ellenére hangsúlyozza, hogy ennek az ősi sérülésnek nem kell bénítóan hatnia ránk. “A sérülés transzformálható. Motiváció forrásává, kreatív hajtóerővé válhat, hiszen az egység utáni vágy alapvetően pozitív és gyógyító. Legmélyebb fájdalmunk során néha átalakulunk, amennyiben nyitottak vagyunk rá. Ez az ősi sérülés azonban annyira mélybe taszít, hogy környezetünknek muszáj pozitívan reagálnia rá. Égető szükség van mind az örökbefogadottak, mind pedig az örökbefogadó szülők pszichoszociális utógondozására.”
Történelmi hazugságok
Goossens az elmúlt 50 év nemzetközi adoptálásainak történelmi kivizsgálását sürgeti. “Belgiumban legalább 38 ezerre tehető az országok között lebonyolított adoptálási ügyek száma. Ez a szám Hollandiában 54 ezer. A bemutatott dokumentumok törvényessége olykor vitatható. Akkoriban a dokumentációra keveset adtak, és a biológiai anya anonimitását mindenek felett meg akarták őrizni. Az elmúlt hónapokban egyre több újságcikkben hoznak nyilvánosságra olyan ügyeket, melyek egyértelművé teszik, hogy elfogadhatatlan dolgok történtek. A legtöbb árvának gondolt gyerek nem is teljesen árva. Sok biológiai anyáról derült ki, hogy valójában csak átmeneti megoldást keresett azzal, hogy ideiglenesen árvaházba helyezte el gyermekét, és döbbenten kellett tudomásul vennie, hogy elvitték, vagy egyszerűen közölték, hogy gyermeke meghalt.”
Elismerni
Az örökbefogadás aktusát felebaráti szeretetként értelmezni egyoldalú dolog. A Hágai Örökbefogadási Egyezmény napnál is világosabban kimondja, hogy a szegénység önmagában nem lehet egy örökbefogadás indoka. „Most az örökbefogadó szervezeteken, az állami szférán, politikusokon és a gyermekvédelmen a sor, hogy felelősséget vállaljanak. Az örökbefogadottaknak kijár, hogy a társadalom beismerje, hogy valami alaposan félresiklott. Pontosan ezért nevezem történelmi hazugságnak, ha úgy teszünk, mintha az adoptálás egyedül a gyermek érdekeit szolgálta volna. Bőven akad módja annak, hogy egy gyermeket a származási országában támogassunk. Azáltal sokkal többet segítünk, mint ha eltávolítjuk a vér szerinti szüleitől” – vélekedik Goossens.
CV
Prakash Goossens (1977) jogi és nemzetközi tanulmányokat folytatott a Leuveni Katolikus Egyetemen (KU Leuven), és Strasbourgban a Robert Schumann Egyetemen (UCL). Jelenleg a Broeders van Liefde genti kongregációhoz tartozó Fracarita International nevű nonprofit szervezet nemzetközi képviselője.
Örökbe.hu 
Pontosan ez a bajom a magyarországi nemzetközi örökbefogadással is, olyan mintha még az országát is elveszítené a gyerek, és tudom, hogy igyekeznek a kicsik érdekeit szem előtt tartani, de ki láthatja előre ezeket a következményeket, meg egy másik országban nevelkedő örökbeadott hol kaphat segítséget ha nem tudják utánkövetni a magyarországi szervezetek és szükség lenne rájuk?
KedvelésKedvelés
Szerintem holnap örökbe fogadhatsz három-négy magyar cigány testvért (12, 10, 9 és 6 éveseket) – ha ennyire szíveden viseled a sorsukat, Nem fognak vsz. egyetemre járni mint a cikkben szereplő örökbefogadott (aki ugyancsak jaj de szívén viseli a többiek sorsát is), de legalább magyar nyelven nyomorognak és biztos megértik minden alkalommal ha a társadalom büdös bűnöző cigányoknak becézgeti őket.
KedvelésKedvelés
Nyilván lehet intézni az örökbefogadást ügyesen és bénán is (elsősorban a gyerek szemszögéből), de azt azért érdemes leszögezni, hogy amit Bessel van Kolk trauma-szakértő ír az ősi sérülésről, az az első szótól az utolsóig baromság. Ettől még az illető akár érthet (bizonyos) traumákhoz, de ebbe kár volt beleártania magát.
KedvelésKedvelés
Az a szuletes utani 45 perc meg plane.
Rengetegszer van olyan, hogy szuleskor komplikacio lep fel, es vagy a baba,vagy az anya allapota miatt nincs kozvetlen kontaktus nem hogy 45 percig, hanem sokkal tovabb. Megse feltetelezi senki kesobb, hogy ezek a gyerekek nem kotodnek a szuleikhez.
KedvelésKedvelés
Engem egy kicsit szíven ütött ez az igencsak egyoldalú cikk 😦 Azt sugallja, hogy az örökbefogadó szülő soha nem lehet elég jó az örökbefogadott gyerekének, szeretheti őt bármennyire, megtehet érte bármit, fejre is állhat, a vér szava, a DNS, a gyökerek akkor is mindent felülírnak (lsd. az ősi sérülésről szóló részt).
“Az örökbefogadási szándék a jótékonykodástól mára már elmozdult a családalapítás iránti igény irányába.” Méghozzá nagyon helyesen! Furcsa, hogy nem tudja, hogy az örökbefogadás erről szól elsődlegesen, nem pedig a jótékonykodásról (arra vannak egyéb, szuper lehetőségek). A vér szerinti gyermeket sem jótékonykodás céljából vállalják, hanem mert az adott pár családot szeretett volna alapítani, miért is lennének mások egy átlagos, örökbefogadásra váró pár motivációi? (Bezzeg ha a lombikot választják, akkor meg szemebemennek a természet rendjével, meg kierőszakolnak a sorstól egy gyereket, ha lemondanak róla, akkor meg nem is akarták igazán – sehogy sem jó :/.).Ugyanúgy emberből vannak ők is, éppen csak a családalapításnak ezt az útját választották. Ehhez képest kétféle, tökéletesen ellentétes kép él az örökbefogadóról: vagy egy önzetlen szent, aki szívjóságból segíteni akar egy nincstelen, sanyarú sorsú kis árván, vagy egy önző, dúsgazdag perszóna, aki megvásárolja és elszakítja szerencsétlen gyermeket a becsületes, ámde szegény családjától, akár divatból, hiúságból, vagy önfényezésképp. Fárasztó és bosszantó… 😦
A cikkből “kimaradt”, hogy milyen egyéb alternatívái lehetnek a nemzetközi örökbefogadásnak. Még ha el is hisszük, hogy sehol máshol nem lehet annyira jó a gyereknek, mint a vér szerinti családjában (amúgy ezzel sem értek egyet), ha ők nem tudják/akarják felnevelni, akkor ez egyszerűen nem opció. Nemzetközi örökbefogadásra elvileg csak akkor kerülhet sor, ha nincsen alkalmas belföldi jelentkező, különben ugye hozzá kerülne. Marad az utca, az intézet, vagy jobb esetben nevelőszülő (ami még a legjobb ezek közül, de ez is olyan bizonytalan “van is család, meg nincs is” helyzet, valamint sajnos a nevelőszülő is lehet túlterhelt és/vagy alkalmatlan, másérszt kevesen vannak). Így ugyan biztosan megmarad az anyanyelv és a “kultúra” (kérdés, mennyiben tekinthető kultúrának egy árvaház, véleményem szerint semennyire), cserébe nincs szülői szeretet és támogatás, érzelmi és anyagi háttér, jövőkép. (Ja, de hova is gondolok, ezeket nyilván az örökbefogadó sem lehet képes megadni neki, hiszen hát nem ő szülte, hogyan is lenne képes szeretni, ő legfeljebb anyagi javakat tud neki adni, nemde? 😦 )Valóban, ezzel aztán tényleg jobban jár a gyermek… azt is értem, hogy az adott országból, anyanyelvi környezetből kiszakadni egyrészt hatalmas veszteség, de akár úgy is nézhetjük, hogy cserébe egy csomó új lehetőség nyílik meg, “kap” a gyerek egy plusz nyelvet, kultúrát a meglévő mellé.
Egyszóval, ha kellő alapossággal szűrik és felkészítik a (nemzetközi) örökbefogadásra jelentkezőket, és az országok képesek szabályozni a folyamatot és megakadályozni a visszaéléseket (pl. örökbeadó megtévesztése, átverése), akkor igenis sokszor a nemzetközi örökbefogadás marad a legjobb lehetőség az adott gyerek számára.
KedvelésKedvelés
Köszi az árnyalt hozzászólást. Sok vitát váltott ki a cikk, valóban kicsit egyolda, de szerettem volna, ha ilyen álláspont is megjelenik a blogon. Tegyük hozzá, a régebbi örökbefogadásoknál az is gond lehetett, hogy nem a mai szakmai ajánlások szerint történtek (ismerkedés, illesztés, alkalmasság, felkészítés hiánya vagy felületessége, előítéletek, és főleg az örökbefigadás tabu volta), így az esetleges problémák nem feltétlenül az örökbefogadásból, hanem ezen kérdések nem jó kezeléséből származhattak.
KedvelésKedvelés
Van egy szuper és elgondolkoztató film a nemzetközi örökbefogadásról – Menj és boldogulj a címe.
KedvelésKedvelés
Igen! Nagyon jó film! És üdv a blogon.
KedvelésKedvelés