Tévhitek a megmondásról

Mikor és hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbe fogadtuk? Ki hogy beszélget erről a témáról a kicsivel? A friss örökbefogadók egyik visszatérő kérdése ez, a Babaköszöntők is erről tanúskodnak. Jó hír, hogy a nagy többség nem gondolja, hogy az örökbefogadást el kéne titkolni a gyerek elől. Viszont nem feltétlenül tudják, hogy álljanak hozzá a beszélgetéshez. Ma csokorba gyűjtöttem a témával kapcsolatos sztereotípiákat és tévhiteket.

  1. Meg kell várni a beszélgetéssel, amíg a gyerek kérdez. Nem, az első lépést a szülőnek kell megtennie, a gyerek, ha érzi, hogy kellemetlen a téma, nem fog kérdezni, esetleg eszébe sem jut.
  2. Van egy meghatározott alkalom, amikor a szülő ezt elmondja a gyereknek. Ahogy a szexuális felvilágosítás sem az az alkalom, mikor a 14 évesnek elmagyarázzuk az óvszer használatát, hanem elkezdődik egyévesen azzal, hogy te fiú vagy, neked fütyid van, és egy folyamatos beszélgetés az éveken át. Az örökbefogadást sem lehet egyszerre „letudni”, az életkora szerint a gyereknek mindig új kérdései lesznek – már ha a szülő nyitott erre.
  3. Amikor a gyerek megkérdezi: „én a te hasadban voltam?”, akkor kell elmondani az örökbefogadást. Egy csomó gyerek nem is így kérdez, és ez a kérdés meg jó eséllyel az óvodai öltöztetésnél fog felmerülni, mikor egy másik gyerek anyukája terhes.
  4. Amikor a gyerek megtudja, hogy örökbe fogadták, megdöbben. Ha ez 14 éves korban történik, akkor valóban ez lehet a reakció. Épp ezért a mai ajánlások szerint olyan pici korban – tulajdonképpen a családba érkezés után azonnal – el kell kezdeni ezt mondogatni, mikor a gyerek még nincs is tisztában a születés módjával, és nem rázza meg, mert ebbe nő bele. Később persze szembesülni fog ennek a veszteségeivel is, de ez nem óvodáskorban várható.
  5. Elég annyit mondani: téged örökbe fogadtunk. Az örökbefogadás kifejezést is kell mondogatni, hogy a gyereknek ismerős legyen, azonban ez a közlés így egy 2-3 éves kicsinek semmit nem jelent, fogalma sincs, mi az. Hogy a gyerek értse, hozzá kell tenni valami ilyesmit, hogy “minden gyerek egy néni pocakjából születik, te egy másik néni/Mari hasából születtél, aki ránk bízott, hogy neveljünk fel.” Az ajánlások szerint ezt az óvodáskor kezdetére tudnia kell a gyereknek.
  6. “Te nem a pocakomból születtél, hanem a szívemből.” Nagyon cuki mondás, jól mutat a Facebookon, de egy kisgyereket, akinek még nincs fogalma a biológiáról, teljesen félrevihet, azt hiheti, hogy ő tényleg az anyukája szívében fejlődött. Nem lehet megspórolni, hogy beszéljünk a másik néniről, a szülésről, ezek nélkül a gyerek esetleg azt hiszi, hogy őt nem is anya szülte, vagy hogy az ő családba érkezése semmiben nem különbözik a többi gyerekétől.
  7. Ha egyszer elmondtuk az örökbefogadást, a gyerek tudni fogja. Sajnos nem, időnként, legalább pár havonta át kell venni a témát, különben a gyerek elfelejti, vagy azt szűri le, hogy ez tabu, amiről nem szabad beszélni.
  8. „Az én gyerekemet ez nem érdekli/rendben van a témával, nem is kérdez róla soha.” Lehet, hogy tényleg nem érdekli még, de az is lehet, hogy nem mer kérdezni, mert érzi, hogy a szüleinek kínos a téma. Ha a kommunikáció őszinte erről a kérdésről, akkor a gyereknek időnként vannak kérdései. Ha nincsenek, néha a szülő is előhozhatja (nem kell mindennap, de pár havonta nyugodtan).
  9. Ha egy gyereket 3-4 éves korban fogadtunk örökbe, annak nem kell megmondani, hisz úgyis emlékszik az előző helyére. Sajnos nem igaz. Az egyik alanyomat ötévesen fogadták örökbe, és mindent elfelejtett, ami előtte történt vele. Ha a szülő nem tartja ébren az emlékeket, azok még ennyi idős gyereknél is törlődhetnek. Illetve a gyereknek tévképzetei is lehetnek, például, hogy a vér szerinti szülei jöttek vissza érte. Ha a gyerek emlékszik a nevelőszülőre, ez olyan kincs, amit őrizzünk meg, és akkor is beszélgessünk arról, hogy mi örökbe fogadtuk, és örökre itt maradt.
  10. A csavaros/durva részeket/azt, hogy van-e testvére/hogy miért adták örökbe stb. majd elmondja a vér szerinti szülő, ha 18 évesen megkeresi. Sajnos ezek elmesélése is az örökbefogadó szülőre hárul. Nem biztos, hogy a gyerek 18 évesen elindítja a keresést, hogy meglesz az örökbeadó, hogy válaszol. Ha hatévesen kíváncsi, akkor válaszoljunk tudásunk és az ő értelmi szintje szerint, ne azzal, hogy majd tizenkét év múlva megtudod.
  11. Az örökbefogadás története ott kezdődik, hogy „csengett a telefon és mentünk érted a kórházba/intézetbe/nevelőszülőhöz…” Az örökbefogadó szülők története kezdődik itt. A gyereké ott kezdődik, hogy nőtt egy nőnek a hasában és megszületett. Ha erről sose beszélnek, csak az egymásratalálást ecsetelik, a gyereknek esetleg az a tévképzete alakul ki, hogy őt nem is anya szülte.
  12. Az örökbefogadás elmesélése ott kezdődik, hogy „anyának beteg volt a hasa és nem lehetett gyerekünk…” Egyszer ezt is el lehet mondani, de én nem ezzel kezdeném a legelső alkalommal. Az a szerencsés, ha addigra a szülők feldolgozták a meddőséget, a veszteségeiket, és az örökbefogadás örömét tudják átadni a gyereknek.
  13. Ha egy gyereket jól nevelnek, ha szerető légkörben nő fel, akkor nem fog érdeklődni a vér szerinti családja iránt. Épp ellenkezőleg. Ha valódi bizalmi viszony alakul ki a családban, ha nem tabu ez a téma, akkor meri megosztani, hogy gondol a vér szerinti szülőkre is. Ha az örökbefogadónak problémája van ezzel a témával, azt a gyerek önkéntelenül megérzi, és tapintatosan nem hozza szóba a kérdést.

Példálóztam a szexuális felvilágosítással. Az örökbefogadásról való beszélgetés is átível az egész gyerekkoron, sőt, már jóval korábban elkezdődik. Például ott, hogy feldolgozzuk a veszteségeinket, és ha a gyerek kérdez, nem öntjük rá sírva az összes lombik/vetélés/kudarc fájdalmát. Folytatódik ott, hogy a kórházban/csecsemőotthonban/nevelőszülőnél/vér szerinti szülővel minden információmorzsát begyűjtünk. Hogy nyílt örökbefogadásnál udvariasan, tisztelettel kérünk vagy készítünk egy képet a vér szerinti szülőkről. (Biztos, hogy érdekelni fogja a gyereket, már 18 éves kora előtt!) Hogy ha olyan a gyerek háttere, amit nem tudunk jó szívvel elmesélni majd neki, vagy semmi jót nem tudunk mondani az örökbeadó szülőkről, akkor nemet mondunk. És ha nehéz a története, az örökbefogadó szülő is dolgozzon vele, hogy ne ítélje el a vér szerinti szülőket.

Elég szigorú lett a fenti lista. Az mindenképp üdvös, ha a szülő nyíltan akarja kezelni az örökbefogadást a gyerek előtt. A sok „ne” után jöjjön pár pozitív tanács, olyan megoldások, amelyek segíthetik a témáról való beszélgetést.

  1. Örökbefogadással kapcsolatos mesekönyvek. Ha van ilyen is a polcon, ha néha elővesszük, könnyebb beszélgetni az örökbefogadásról. A blogon itt találtok örökbefogadással kapcsolatos meséket.
  2. A gyerek saját élettörténeti albuma, amit vele együtt készítünk el. (És amibe bátran be lehet tenni a vér szerinti szülő vagy a nevelőszülő fotóját.) A Mózeskosár Egyesület tart tréningeket az album összeállításáról.
  3. Visszalátogatás a nevelőszülőhöz vagy a csecsemőotthonba, ahol élt. Azt tanácsolják, akkor kerüljön sor az első látogatásra, mikor a gyerek már beilleszkedett az új helyén, de még emlékszik a régire, mondjuk fél évvel a hazaérkezés után.
  4. Örökbefogadás évfordulójának megünneplése. Nem kell ezt második születésnapnak nevezni, de jó alkalom, hogy beszéljünk a családba kerülésről.
  5. Örökbefogadóknak szóló rendezvények látogatása, ahol a gyerek kapcsolatot teremthet más örökbefogadott gyerekekkel, látja, hogy nem ő az egyetlen. A civilek is szerveznek találkozókat, és egyre több városban működik örökbefogadóknak szóló közösség, de lehet újakat is szervezni.
  6. Tárgyi emlékek a régi életéből: a kórházi karszalag, az első játék/takaró/rugdalózó. (Ezeket kérjük el az ismerkedésnél.)
  7. Ünnepek, szokások. Az anyák napja, a karácsony, születésnap is mind alkalmat adhat a gyerek történetének felidézésére, a születésnapon meg lehet emlékezni a vér szerinti anyáról, vagy anyák napján felhívni a nevelőszülőket. Akik szoktak képet küldeni a vér szerinti családnak a gyerekről, azok gyakran valamilyen jeles naphoz kötik ezt, ebbe be lehet vonni a gyereket is.
  8. A szülő saját gyerekkorának, a család történetének felidézése. A gyerekben fel fog merülni, hogy ő már élt-e akkor, ő mit csinált annyi idős korában, ez is elindíthat beszélgetéseket.

Ti milyen alkalmakkor szoktatok beszélgetni az örökbefogadásról?

Ha örökbefogadásra várakozol, és úgy érzed, már hamarosan sorra kerülsz, gyere a Finis csoportba, ahol átvesszük a gyerek érkezésével kapcsolatos tudnivalókat, és arról is beszélgetünk, hogy tudassuk a gyermekkel az örökbefogadást. 

4 gondolat “Tévhitek a megmondásról” bejegyzéshez

  1. Viváthné Kovács Mária 2020. április 13. / 14:00

    Nálunk az esti mesék közt szerepel a Máté mese. Ami úgy kezdődik, hogy van egy bácsi és egy néni akik,nagyon szeretik egymást .A néni pocakjában egyszer elkezd fejlődni egy kisbaba,ez a baba Tamáska (a vsztől.ezt a nevet kapta ,mi megtartottuk második névként). Sajnos a bácsi és a néni nem tudnának mindent megadni a babának, amit szeretnének ,ezért inkább úgy döntenek keresnek neki olyan anyukát és apukát akinek nem született babája . A néni amikor elérkezett az ideje bement a kórházba és megszületett Tamáska. Megkérte a doktor bácsit segítsen anyukát és apukát találni …(ez a része csak feltételezés mivel titkos öf.) Majd folytatódik azzal hogy anyának csörgött a telefon…

    Kedvelés

  2. Ági 2020. április 13. / 17:19

    Zsuzsi nagyon jó és érdekes ez a cikk. A megfogalmazásod igen közvetlen.

    Kedvelés

  3. Jutka 2020. április 15. / 13:19

    Igen, én is úgy mondtam el, hogy írtam egy mesét erről. Ha kérte újra és újra elmeséltem neki még mielőtt óvodás lett. Jól tettem, mert mindig vannak jól értesült szülők.
    Egy egy szép film kapcsán teljesen természetesen sokszor elbeszélgettünk az örökbefogadásról, de leginkább a szeretetről, családról. Nálunk ez sosem volt tabu téma. A lányom 23 most, boldog család lettünk vele, általa. 😊 A legjobb dolog az életünkben az örökbefogadás volt.

    Kedvelés

  4. drgi21 2020. április 16. / 14:12

    Nagyon tetszett, ahogy rávilágítottál a “te a szívemben születtél” képzavarra! 🙂 Eszembe sem jutott volna, de teljesen jogos, próbáljunk meg egy kisgyerek fejével gondolkodni. Az elvont gondolkodáshoz el kell érni egy életkort.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.