Az Örökbe.hu szokásos online rendezvényén Sárközi Tünde meseterapeuta, örökbefogadási szakember volt a vendégünk.
mese
Bartos Erika: Örök ölelés
Vendégposzt, Székely Zsuzsanna pszichológus írása.
Az ismert mesekönyvíró, Bartos Erika sokféle témát tárgyaló közkedvelt mesekönyvei után jelent meg az Örök ölelés című, úgynevezett segítő témájú mesekönyve az örökbefogadásról.
Az utóbbi években más szerzőktől is több, különböző stílusú és más-más aspektusból közelítő gyerekkönyv is napvilágot látott itthon a témában, némelyekben az állatvilágba helyezve a szereplőket, másokat olvasva meg az örökbefogadó (ember)családok életébe pillanthatunk be.
Ez a könyv négy különböző életkorú és élettörténetű gyermek örökbefogadását meséli el külön fejezetekben. A szerző vélhetően – és jó érzékkel – ezzel arra törekedett, hogy minél több örökbefogadottat megszólítson, és minél szélesebb körben ismerhessék fel saját történeteiket a gyermekek és örökbefogadó szüleik. Az első történet szereplőjét újszülöttként kórházból, a másodikat 2,5 évesen csecsemőotthonból, a harmadikat pedig 4 évesen nevelőszülőtől vitték haza az örökbefogadók. A negyedik történetben egy 10 éves kisfiú meséli el örökbefogadását a barátainak.
Pszichológusként arra nem vállalkozom, hogy grafikai, tipográfiai, szerkesztési és egyéb általános könyvkritikusi szempontból elemezzem a kötetet, de az örökbefogadásban jártas szakemberként szeretnék néhány örökbefogadási szakmai-pszichológiai vonatkozású észrevételt tenni a könyvvel kapcsolatban.
Szakemberként az jól látható, hogy Bartos korrekten – talán szakirodalomból is -, mondhatni naprakészen igyekezett tájékozódni arról, hogyan történik ma nálunk a gyermekek örökbefogadása. A gyermekek és örökbefogadó szüleik közt zajló bemutatott barátkozások folyamatában és részleteiben is több helyen megjelennek a szakmai protokoll elemei. Amennyire – ez részemről legalábbis – dicsérendő törekvés, ugyanannyira sajnálatos, hogy mégis maradtak benne nem jelentéktelennek tűnő tévedések, melyeket szerintem legfeljebb csak kerülendő példaként szabadna említeni leendő örökbefogadók számára.
Az új szülők és szándékuk bemutatása az örökbe fogadandó gyermekek számára például mindegyik történetben elmarad a gyermekkel történő első találkozásukkor, amit pedig szakemberként alapvetőnek tartunk a folyamatban. Nem csoda, ha ez után az új családjában „bizonytalanul érzi” sokáig magát a gyermek. Soha nem tudhatja ugyanis, ha vendég jön, nem elvinni akarja-e őt, mert kommunikáció nélkül honnan tudná, kinek mi a szándéka, még akkor is, ha csak a szobában beszélgetnek a felnőttek, amíg ő játszik az udvaron, ahogy ez történt Dorottya történetében a nevelőszüleinél az örökbefogadók első felbukkanásakor.
A csecsemőotthonban meg, ahol Zoli az első perctől, mint egy igazi hospitalizált gyermek, – amilyennel azért egy jól működő csecsemőotthonban már nemigen találkozunk, – teljes nyitottsággal, bizalommal fogadja el a két idegen közeledését az első perctől, akikről pedig még a távozásakor sem mondják meg neki, hogy ők lesznek az új szülei, és most haza költözik örökre velük. Vajon mit gondolt, hova viszik új ismerősei és mikor hozzák vissza a csecsemőotthonba? Csoda, hogy „nehéz időszak következett” ennyi bizonytalanság mellett? olvasásának folytatása
Tompa Andrea: Vaslaci
Tompa Andrea író örökbefogadós meséje, mely először itt az Örökbe.hu blogon olvasható. A Meseország mindenkié című kötetben fog megjelenni, a történetekben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma, örökbe fogadott, hallássérült és idős hősökkel találkozhatunk. A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.
A kötet kapható szeptember 17. után az Írók Boltjában, a Líra online oldalán, a Pagony boltokban.
E-nek, köszönettel
Volt egyszer, hol nem volt, falu végén túl, ott, ahol a legszegényebb emberek laknak, még azon is túl, hol a legrosszabb földek és a mocsár kezdődik, élt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Úgy éltek együtt, egymásnak támaszkodva, mint két zsák krumpli. Nem volt semmijük, éppen csak egy szakadozott tető a fejük felett. Hiába dolgoztak egész életen át, mindig a mások földjén hajlongtak. Az Úristen gyermeket sem adott nekik, nem csak földet. Az asszony fel is sóhajtott, mikor már útnak indultak megint az erdőre, hogy egy kis rőzsét gyűjtsenek, amivel tüzet rakjanak, mert bizony tél volt, és a szél meg a fagy nem törődött a szegényekkel, csak fújta, fújta be a hideget a ház résein. Mondta is az asszony:
– Meddig kell még nekünk ezt a cudar életet cipelni a hátunkon? Semmink sincs, immár gyermeket sem az ad a Teremtő, mert túl öregek vagyunk.
A férfi, aki elől ment a nagy hóban, hogy letapossa az asszonynak az utat, mert ebben a nagy szegénységben semmijük nem volt, csak hogy egymást szerették, így felelt:
– Hagyjad, te asszony. Nem minekünk kell elszámoltatni itt a földön az Urat. Nem a mi dógunk.
– Hát mi a mi dógunk, te ember? – mondta az asszony nagy szomorún és ment tovább a férje nyomában a mély hóban.
Mikor kiértek az erdőre, hát látják, hogy akkora a hó, de olyan mély, hogy minden faágat, amit levert a szél a fákról, bizony betemette a hó. Néznek körbe, körbe, de csak a nagy, csupasz fákat látják meg a mély havat. Látja az ember, hogy nyomok vannak a hóban, friss, apró csizmanyomokat hagyott más elöttük, s mondja is:
– Hát már asszony, későn jöttünk, járt már előttünk más, hogy összeszedje az ágat.
– Asszony volt a’ – feleli, mert lássa, milyen kis csizmája van. – Menjünk másfelé, ahol több a szerencsénk.
Meg is fordulnának, amikor egyszer csak vékony hangot hallanak, valamit nyivákolást. Megállnak, fülelnek. Talán csapdába esett állat? Megindulnak a hang irányába az erdőbe. Ahogy odaérnek, hát néznek körbe, nem látnak semmit, csak hallják mind a hangot. olvasásának folytatása
Paulon Viktória a Kisrigók meséről
Paulon Viktória a férjével közösen három idősebb gyereket, három testvért fogadott örökbe, majd Kisrigók – Három gyerek hazatalál címmel mesekönyvet írt, megalkotva a gyerekek hiányzó, fiktív előtörténetét. Viktóriával beszélgettem a gyerekek érkezéséről és a könyv keletkezéséről. A teljes interjú a Gyereksorsok blogon jelent meg.
“Szerinted mire van szüksége a gyerekeknek ennek a történetnek a feldolgozásához?
Most semmire, csak hogy éljék a gondtalan gyerekéveket, megfelelő iskolával, biztonsággal, szeretettel, békével, kis izgalmakkal. Később pedig mégis meg kell próbálni tisztába rakni a múltjukat, az összes létező iratból valami idővonalat összeállítani nekik. Nagyon remélem, hogy találkozhatunk majd a vér szerinti anyával, aki remélem, hajlandó lesz és valamilyen válasszal tud szolgálni, hogy ez miért alakult így.
Ugyanakkor a mindennapokban jól jönne egy folytonosság. Nagyon gyógyító lenne azt mondani a gyerekemnek, aki otthon rajzolgat, hogy te mindig szerettél rajzolni, de ehhez kéne egy irat, amiben benne van, hogy Szandika szívesen rajzol. Ettől azt érezné, hogy bár nem voltunk együtt, de egy szép ívet ír le a történet. Csaba egy darabig erőfeszítéssel tartotta ébren magában a gyerekotthon emlékét, látszott, azért beszél róla, hogy ne felejtse el. Mióta iskolás, azóta érzem, hogy a jelenben él.
A gyerekek olvasták a könyvet?
Az írás folyamatában is részt vettek. Volt többféle változat a cselekményben, néhány verziót megmutattam nekik. Mikor kész lett, felolvastam nekik a számítógépről, de igazán nagy élmény akkor lett, mikor kézbe fogták a kötetet és úgy olvasták el újra. Akkor lett igazi mese a számukra.
Nekik ez egy mese?
Egy mese, ami róluk szól.
Ezen csodálkoznak?
Nem, teljesen természetes, hogy nekik van egy meséjük. olvasásának folytatása
Mese: Csokó anyukája
Új mesekönyv az örökbefogadás témájában! Csokó egy csíkos lábú, kerek arcú, sárga madárka, aki anyukát keres magának. Sorra próbálkozik különböző állatokkal, akiket hasonlónak lát magához, míg végül rájön, hogy nem azok lesznek egy család, akik hasonlítanak, hanem akik szeretik egymást.
Mese: A lány, aki nem beszélt
Tóth Krisztina író, költő örökbefogadó szülő is, itt a blogon hosszú interjút adott a saját szülői tapasztalatairól. Most írt egy témába vágó mesét.
Ezt rögtön helyesbítem is, mert A lány, aki nem beszélt nem klasszikus örökbefogadós mese, az örökbefogadás szó le sem íródik benne. Bár ez a témája, nem az ilyen típusú könyvek közé illeszkedik. Már sokszor szóba került itt a blogon, hogy a magyarul elérhető mesék általában a szülő szemszögéből mutatják be a történetet, és a „meddő-házaspár-hosszú várakozás után-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe-akiről a vér szerinti anya önként lemondott-és innentől már csak boldogan élni kell” sémát követik. Holott számos család és gyerek története más, a mi családunké is, és a családba érkezéssel nincs is vége még a történetnek.
Nos, Tóth Krisztina a fenti séma szinte összes elemét felborítja.
Programajánló
Két témába vágó eseményt ajánlok:
1. Holnap, azaz csütörtökön az Örökmozgóban egy dán dokumentumfilm lesz, idézek a programból:
Az ÁLOM EGY CSALÁDRÓL című, többszörösen díjnyertes dán dokumentumfilmet az Örökmozgó moziban május 21-én csütörtökön este 6-kor és 8-kor is vetítjük!
A vetítés ingyenes, sőt utána még szeretnénk meghívni egy pohár borra és harapnivalóra, hogy amellett beszélgethessünk.
Kérjük, hogy az óriási érdeklődésre, és a korlátozott férőhelyre való tekintettel időben regisztrálj, jelezve, hogy melyik vetítésre jönnél (de tényleg!), az alábbi e-mail címen: Zsuzsa.berenyi@bidf.hu
A filmről:
ÁLOM EGY CSALÁDRÓL (dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Mira Jargil
Fényképezte: Adam Wallensten, Christian Sønderby Jepsen, Brian Curt Petersen, Per Lynggaard
Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.
A dán film eredeti nyelven MAGYAR felirattal lesz látható.
Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Részletek: https://www.facebook.com/events/419390651572895/
(Ezen én is ott leszek.)
2. Péntek este a Gödörben Tóth Krisztina örökbefogadós mesekönyvéből lesz performansz.
20.00. A lány, aki nem beszélt / performansz
Lány: Tóth Krisztina
Mesélő: Perecz László
Zene: Szántó Marcell/ gitár
Vetítés: Válogatás Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című mesekönyvének Makhult Gabriella készítette illusztrációjából.
A performansz Tóth Krisztina hamarosan megjelenő örökbefogadós-mesekönyvének alapján készült. Az előadásban a szerző/performer a maga festette tradicionális, népi használati tárgyakkal “játssza el” könyvének első fejezetét, a Teknőt. A mesét Perecz László olvassa fel, míg Szántó Marcell gitár-improvizációkat ad elő.
https://www.facebook.com/events/1592626874337247/
Utána más programok, Romano Glaszo és más koncertek, bővebben:
https://www.facebook.com/events/1097231156959170/
A belépés ingyenes.
Jamie Lee Curtis mesekönyve
Bakó Judit vendégposztja.
A színésznő Jamie Lee Curtis örökbefogadó anya is, férjével, Christopher Guesttel két örökbefogadott gyermeket nevelnek. Úgy gondolták, hogy teljes családdá csak gyerekekkel együtt lehet válni, és mivel nem születhetett vér szerinti gyerekük, az örökbefogadást választották. Mindkét gyermekük nyílt örökbefogadással, kisbabaként került a családba. Először a lányuk, Anne érkezett, majd 9 és fél évvel később a fiuk, Thomas, akinek a születésénél Jamie is jelen volt, ő vágta el a köldökzsinórt. A gyerekek ma 27 és 17 évesek. Jamie nagyon diszkréten kezeli az örökbefogadást, nem árul el több részletet a gyerekekről, viszont írt egy mesekönyvet az örökbefogadásról.
A Tell Me Again About the Night I Was Born című mesekönyvet 1996-ban írta. A mese egy csecsemő örökbefogadásáról szól, a történet a telefon megcsörrenésétől az első közösen, családként eltöltött estéig tart. A könyv kifejezetten a „szaladtunk érted, ahogy csak tudtunk és nagyon, örültünk neked” életérzésről szól. Bájos rajzok segítségével elevenedik meg a történet – Laura Cornell illusztrálta. Az első oldalon egy kislány áll, aki a „lifebook”-ját kezében tartva kéri szüleit: mondják el az örökbefogadása történetét, és minden mondat így is kezdődik a mesében: „meséld el nekem azt, amikor…” olvasásának folytatása
Egy örökbeadós mese
Sok szó esett már a blogon az örökbefogadást a gyerekeknek konkrétan vagy szimbolikusan bemutató mesékről. Most egy olyan könyv akadt a kezembe, amely a másik oldalt világítja meg. Menyhért Anna Tengerimalacom története című kis elbeszélése egy örökbeadásról szól.
A főhősnek, egy 8-10 év körüli gyereknek meg kell válnia a tengerimalacától, mert az apukája allergiás rá. A könyv leírja a tengerimalac érkezését, az apa egyre súlyosbodó allergiáját, s ahogy a család lépésről lépésre kitalálja a megoldást. Végül a gyerek (talán inkább fiú, de ez nem hangsúlyos a szövegben) maga mondja ki, hogy elajándékozza Gömbit, akit nagyon szeret. Az anya segít új, jó gazdit találni. Az is kiderül, hogy az állatka jól érzi magát az új helyen. A kisfiú szomorú, de a szülei mellette állnak, és ez sokat segít.
Ezt a mesét elő lehet venni akkor, ha a már kicsit nagyobb gyerekben felmerülnek azok a kérdések, hogy: Miért mondott le rólam? Miért adtak örökbe? Hogy válhat meg valaki a gyerekétől? A tengerimalacom története a gyerekek nyelvén és szemszögéből meséli el, hogy lehet a körülmények nyomására, mégis önként megválni valakitől, akit nagyon szeretünk, további sorsát is elrendezve. A könyv harmadik osztályosoknak ajánlja magát, önálló olvasásra, de én felolvastam az ötéves lányomnak és nagyon érdekelte.
Ahol meg nincs ilyen érintettség, ott ez simán egy állatos-gyerekes történet, sok információval a tengerimalacokról. Általában is példát ad a veszteség, a gyász kezelésére gyerekkorban. A kisfiú elbúcsúzik a malactól, lefényképezi, naplót ír róla. Nekem nagyon tetszik, hogy mikor a szomorú a malacka távozása után, a szülei megnézik vele a kedvenc filmjét. De nem vesznek neki azonnal egy play stationt vagy egy leguánt.
Este sokat beszéltünk Gömbihez. Megint elmondtam neki, hogy sajnálom, hogy el kell mennie. Megnyugtattam, hogy találtunk neki egy remek jó helyet. Egy kislány lesz a gazdája. Megígértem, hogy elkísérem, és berendezzük a ketrecét.
Könyvbemutató
Jelentkezés a könyvbemutatóra itt.