Új mesekönyv az örökbefogadás témájában! Csokó egy csíkos lábú, kerek arcú, sárga madárka, aki anyukát keres magának. Sorra próbálkozik különböző állatokkal, akiket hasonlónak lát magához, míg végül rájön, hogy nem azok lesznek egy család, akik hasonlítanak, hanem akik szeretik egymást.
Tóth Krisztina író, költő örökbefogadó szülő is, itt a blogon hosszú interjút adott a saját szülői tapasztalatairól. Most írt egy témába vágó mesét.
Ezt rögtön helyesbítem is, mert A lány, aki nem beszélt nem klasszikus örökbefogadós mese, az örökbefogadás szó le sem íródik benne. Bár ez a témája, nem az ilyen típusú könyvek közé illeszkedik. Már sokszor szóba került itt a blogon, hogy a magyarul elérhető mesék általában a szülő szemszögéből mutatják be a történetet, és a „meddő-házaspár-hosszú várakozás után-első gyerekként-újszülöttet fogad örökbe-akiről a vér szerinti anya önként lemondott-és innentől már csak boldogan élni kell” sémát követik. Holott számos család és gyerek története más, a mi családunké is, és a családba érkezéssel nincs is vége még a történetnek.
Nos, Tóth Krisztina a fenti séma szinte összes elemét felborítja.
Két témába vágó eseményt ajánlok:
1. Holnap, azaz csütörtökön az Örökmozgóban egy dán dokumentumfilm lesz, idézek a programból:
Az ÁLOM EGY CSALÁDRÓL című, többszörösen díjnyertes dán dokumentumfilmet az Örökmozgó moziban május 21-én csütörtökön este 6-kor és 8-kor is vetítjük!
A vetítés ingyenes, sőt utána még szeretnénk meghívni egy pohár borra és harapnivalóra, hogy amellett beszélgethessünk.
Kérjük, hogy az óriási érdeklődésre, és a korlátozott férőhelyre való tekintettel időben regisztrálj, jelezve, hogy melyik vetítésre jönnél (de tényleg!), az alábbi e-mail címen: Zsuzsa.berenyi@bidf.hu
A filmről:
ÁLOM EGY CSALÁDRÓL (dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Mira Jargil
Fényképezte: Adam Wallensten, Christian Sønderby Jepsen, Brian Curt Petersen, Per Lynggaard
Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.
A dán film eredeti nyelven MAGYAR felirattal lesz látható.
Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Részletek: https://www.facebook.com/events/419390651572895/
(Ezen én is ott leszek.)
2. Péntek este a Gödörben Tóth Krisztina örökbefogadós mesekönyvéből lesz performansz.
20.00. A lány, aki nem beszélt / performansz
Lány: Tóth Krisztina
Mesélő: Perecz László
Zene: Szántó Marcell/ gitár
Vetítés: Válogatás Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című mesekönyvének Makhult Gabriella készítette illusztrációjából.
A performansz Tóth Krisztina hamarosan megjelenő örökbefogadós-mesekönyvének alapján készült. Az előadásban a szerző/performer a maga festette tradicionális, népi használati tárgyakkal “játssza el” könyvének első fejezetét, a Teknőt. A mesét Perecz László olvassa fel, míg Szántó Marcell gitár-improvizációkat ad elő.
https://www.facebook.com/events/1592626874337247/
Utána más programok, Romano Glaszo és más koncertek, bővebben:
https://www.facebook.com/events/1097231156959170/
A belépés ingyenes.
Bakó Judit vendégposztja.
A színésznő Jamie Lee Curtis örökbefogadó anya is, férjével, Christopher Guesttel két örökbefogadott gyermeket nevelnek. Úgy gondolták, hogy teljes családdá csak gyerekekkel együtt lehet válni, és mivel nem születhetett vér szerinti gyerekük, az örökbefogadást választották. Mindkét gyermekük nyílt örökbefogadással, kisbabaként került a családba. Először a lányuk, Anne érkezett, majd 9 és fél évvel később a fiuk, Thomas, akinek a születésénél Jamie is jelen volt, ő vágta el a köldökzsinórt. A gyerekek ma 27 és 17 évesek. Jamie nagyon diszkréten kezeli az örökbefogadást, nem árul el több részletet a gyerekekről, viszont írt egy mesekönyvet az örökbefogadásról.
A Tell Me Again About the Night I Was Born című mesekönyvet 1996-ban írta. A mese egy csecsemő örökbefogadásáról szól, a történet a telefon megcsörrenésétől az első közösen, családként eltöltött estéig tart. A könyv kifejezetten a „szaladtunk érted, ahogy csak tudtunk és nagyon, örültünk neked” életérzésről szól. Bájos rajzok segítségével elevenedik meg a történet – Laura Cornell illusztrálta. Az első oldalon egy kislány áll, aki a „lifebook”-ját kezében tartva kéri szüleit: mondják el az örökbefogadása történetét, és minden mondat így is kezdődik a mesében: „meséld el nekem azt, amikor…” Read the rest of this entry
Sok szó esett már a blogon az örökbefogadást a gyerekeknek konkrétan vagy szimbolikusan bemutató mesékről. Most egy olyan könyv akadt a kezembe, amely a másik oldalt világítja meg. Menyhért Anna Tengerimalacom története című kis elbeszélése egy örökbeadásról szól.
A főhősnek, egy 8-10 év körüli gyereknek meg kell válnia a tengerimalacától, mert az apukája allergiás rá. A könyv leírja a tengerimalac érkezését, az apa egyre súlyosbodó allergiáját, s ahogy a család lépésről lépésre kitalálja a megoldást. Végül a gyerek (talán inkább fiú, de ez nem hangsúlyos a szövegben) maga mondja ki, hogy elajándékozza Gömbit, akit nagyon szeret. Az anya segít új, jó gazdit találni. Az is kiderül, hogy az állatka jól érzi magát az új helyen. A kisfiú szomorú, de a szülei mellette állnak, és ez sokat segít.
Ezt a mesét elő lehet venni akkor, ha a már kicsit nagyobb gyerekben felmerülnek azok a kérdések, hogy: Miért mondott le rólam? Miért adtak örökbe? Hogy válhat meg valaki a gyerekétől? A tengerimalacom története a gyerekek nyelvén és szemszögéből meséli el, hogy lehet a körülmények nyomására, mégis önként megválni valakitől, akit nagyon szeretünk, további sorsát is elrendezve. A könyv harmadik osztályosoknak ajánlja magát, önálló olvasásra, de én felolvastam az ötéves lányomnak és nagyon érdekelte.
Ahol meg nincs ilyen érintettség, ott ez simán egy állatos-gyerekes történet, sok információval a tengerimalacokról. Általában is példát ad a veszteség, a gyász kezelésére gyerekkorban. A kisfiú elbúcsúzik a malactól, lefényképezi, naplót ír róla. Nekem nagyon tetszik, hogy mikor a szomorú a malacka távozása után, a szülei megnézik vele a kedvenc filmjét. De nem vesznek neki azonnal egy play stationt vagy egy leguánt.
Este sokat beszéltünk Gömbihez. Megint elmondtam neki, hogy sajnálom, hogy el kell mennie. Megnyugtattam, hogy találtunk neki egy remek jó helyet. Egy kislány lesz a gazdája. Megígértem, hogy elkísérem, és berendezzük a ketrecét.
Jelentkezés a könyvbemutatóra itt.
Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő a magyarul hozzáférhető örökbefogadós meséket hasonlítja össze.
A magyar könyvpiacon jelenleg öt olyan nyomtatásban megjelent, gyerekkönyvként árult mű kapható, amely kimondottan az örökbefogadásról szól. Ezeket az „örökbefogadós meséket” keresik a szülők, hiszen jó alkalmat teremtenek arra, hogy az érintett gyerekek a sajátjukhoz hasonló történettel találkozzanak. Fontos azonban, hogy mielőtt a gyereknek elolvasunk egy mesét, gondoljuk át, hogy az örökbefogadás tényén túl miről is szól az adott mese: milyennek mutatja be a szereplőket, az örökbefogadás folyamatát, az örökbefogadottság állapotát, a leírt szavak mellett milyen utalásokat tartalmaz, mit üzennek az illusztrációk.
Babazseb
Ezeket a meséket felnőttek írják, és ők is választják ki a boltok polcairól a gyerekeknek. Az író írásaira hat a saját, egyedi története; az olvasó szülők az örökbefogadásig hosszú, gyakran fájdalmakkal teli úttal a hátuk mögött nehezen tudják kívülállóként olvasni ezeket a meséket; a családtagok, ismerősök pedig innen-onnan szerzett, gyakran téves vagy hiányos ismereteikkel értelmezik a meséket. A felnőttek szempontjai nem mindig azonosak a gyerekek szempontjaival. Az írók nem minden esetben tudják kiválasztani, hogy a saját történetükből mi az, ami a gyerekre is tartozik. Az örökbefogadás okainak és előzményeinek ábrázolása sok esetben terápiás hatással lehet az azt megjárt felnőttnek, de nagy terhet jelenthet a gyerekeknek. A meseolvasó szülők és ismerősök is a saját történetükkel, ismereteikkel és fantáziálásukkal olvassák a könyvet, és emiatt könnyen belelátnak olyat, amit a szerző nem írt bele. Az egyik édesanya az „Egy lány suhant a fák között a holdvilágnál, kiutat keresve az erdő sűrűjéből” (Tündérkerti mese) idézetet úgy interpretálta, hogy a hideg, sötét erdőben bolyong és eltéved a lány. Zsuzsa, a blog szerzője a „Nézegették az utcán a papákat, mamákat. És szomorúak voltak, hogy nekik nincs kisbabájuk”-at (Nekem két születésnapom van) úgy értelmezte, mint „hosszú, keserves várakozás”. Jó, ha a mese hat a felnőtt olvasóra is, de mindenképpen meggondolandónak tartom, hogy mi az, amit a gyerek elé is tárunk, illetve mit hogyan értelmezünk, amikor vele erről beszélgetünk.
Ebben a cikkben szeretném a meséket és rejtett üzeneteik egy részét bemutatni azzal a céllal, hogy a szülők végiggondolhassák azokat a saját gyermekük szempontjából. Egy jó mese sokat segíthet a gyermeknek a saját története megértésében, ezért bátorítom a szülőket, hogy ne elégedjenek meg azzal, ha egy mese fülszövegében azt olvassák, hogy az egy „örökbefogadós mese” – keressék meg azt a mesét, ami valóban a gyermeküknek szól!
A meséket a címük szerint abc rendben közlöm, és elemzem a következő szempontok szerint:
– hogyan mutatja be az örökbeadás-fogadás folyamatát;
– hogyan mutatja be az örökbeadás-fogadás szereplőit;
– az örökbefogadás milyen speciális aspektusát mutatja be;
– milyen egyéb üzenetet hordoz;
– milyen korú és adottságú gyermeknek szól.
A gyerekek nagyon szeretik hallgatni a saját történetüket, ezért a könyvek bemutatása után, zárásképpen olyan idézeteket ajánlok, melyek felhasználhatóak a saját mesékhez. Read the rest of this entry
Ma egy örökbefogadós mesét közlök. Vidáné Csiba Magdolna vendégposztja.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kistündér, Habóka. Egy napon kijárta a tündériskola minden osztályát, s a főtündértől megkapta első feladatát. Mivel okos tündér volt, felelősségteljes munkával bízták meg. Cseppentsen fiókákat a madarakhoz, kölyköket az oroszlánokhoz, s kicsinyeket minden állathoz, akiket csak ismer.
Habóka nagyon örült ennek a feladatnak, büszkén nézegette, próbálgatta a szárnyait, majd elindult a világba, s szórta cseppjeit mindenfelé, ahol csak állatokat látott. Telt-múlt az idő, s egy idő után a főtündér magához kérette Habókát.
– Habóka – kezdte gondterhelten. – Panasz érkezett a munkádra! Hogy a csudába lehet, hogy az elefántnak vízilókölyke született, a zsiráfkölyöknek oroszlánsörénye van, a tyúkanyó pedig kutyakölyköt kerget a tyúkudvarban? Csak nem összekeverted a cseppjeidet?
Gondolkozik Habóka, hogyan is tévedhetett ekkorákat, de csak nem bírt rájönni, hol történhetett a hiba. Hiszen olyan gondosan járt el…
– Jól van, Habóka, lehet, hogy egy kicsit még nagy falat volt ez neked. Ezután a virágok sokasodásában fogsz segédkezni. Ott nem nagy gond, ha megkutyulod egy kicsit a színeket, hisz pont attól olyan szépek, hogy ezerszínűek.
Habóka boldogan indult az útjára, és úgy gondolta, hogy ez a feladata sokkal érdekesebb, mint a másik volt. Hiszen annyi színnel, formával, illattal találkozhatott, amennyiről álmodni se mert. Időnként a méhecskével is találkozott, aki elárulta neki, hol találja meg a legszebb hársfát, amely épp a virágait ontja, s hol lapul a legillatosabb gyöngyvirág, a harangvirágok társaságában. Szórta a cseppecskéit, hogy a virágos rétek még virágosabbak és színesebbek legyenek, a cseresznyefák millió virágot bontsanak, hogy aztán… ó jaj… piros körtéket teremjenek! Read the rest of this entry
Ez az a gyerekkönyv, amit elrejtek a polcon, és erős cenzúrával olvasom fel.
A Babazseb örökbefogadós mesekönyv, egy gyermekre vágyó kengurupár történetét meséli el. Hogy a jókkal kezdjem: nagyon szép, eredeti, hangulatos rajzok díszítik és jó a fordítás:-) Viszont tele van olyan mozzanatokkal, amelyeket ijesztőnek tartok gyerekszemmel. Ráadásul a történetet végig felnőttszempontból meséli el, tehát ez nem a kisgyerek, hanem a meddőséggel küzdő szülőpár története.
A kengurupárnak nem lehet gyereke, mert a nőnek túl kicsi a zsebe. Bár azt javasolják, a gyerek felvilágosításánál ne a meddőségből induljunk ki, szerintem egyszer ezt is el lehet mondani. De aztán: a férfi elhagyja a nőt(!), az magányosan zokog(!), végül a barátok beszélik rá(!) a kenguruférjet, hogy visszatérjen a feleségéhez és fogadjanak örökbe egy ember-kisbabát(!), akit a tévében reklámoznak(!), hogy elárvult valamely harmadik világbeli katasztrófa(!) nyomán. Még a “megmentett szegény kisgyerek”(!) képzete is megjelenik. És persze a gyerek megmenti a párkapcsolatot(!). Nekem ez csupa horror. A történet teljesen szembemegy azzal, amit a tanfolyamon tanítanak az örökbefogadásról: érett, felelős döntés, a pár mindkét tagjától, a veszteségek feldolgozása után, a gyerek nem gyógyír a szenvedésekre, sem a párkapcsolati gondokra, és nem kell tőle nagy hálát várni a “megmentéséért”. Az a képzet különösen ijesztő nekem, hogy valaki a barátai győzködésére vállal gyereket.
Aztán hepiend, sőt kenguruék feltalálnak egy babahordozó eszközt, amivel sorozatgyártásba kezdenek, és sok pénzt keresnek, de itt már nem tudtam megenyhülni. Szerintem egy kisgyereknek ijesztő szembesülni vele, hogy miatta esetleg szétmehetnek a szülei. Meg amúgy is, felnőtt kenguru maga dönt az életéről, nem a barátaira hallgat.
Vendégposzt. Dobos Orsolya pedagógus, alternatív iskolai szakértő ír Ungvári Bélyácz Betti mesekönyveiről.
*******
Az örökbefogadó szülők – jó esetben – igyekszenek mindent megtenni azért, hogy az örökbefogadás tényét érthetővé tegyék gyermeküknek. Ennek egy módja, hogy beszereznek olyan mesekönyvet, ami erről szól. Örökbefogadásról szóló mesékből Magyarországon nincs sok. Az ismertebbekben direkt módon leírják, hogy van egy szülőpár, akik gyermeket szerettek volna, ezért örökbe fogadtak egy kisfiút-kislányt – épp mint téged. Ilyen módon a gyermek tudatára hatnak, ezzel egyidejűleg – vagy pont emiatt? – kimarad belőlük az a lélektani hatás, amit egy valódi mese el tud érni. Ezzel együtt ezekre a mesékre szükség van, hiszen segítséget adnak ahhoz, hogy a szülők hogyan, milyen szavakkal beszéljenek az örökbefogadásról, és ürügyet is szolgáltatnak a gyermekkel való beszélgetésre. Viszont nagyon jó dolog, hogy az örökbefogadásról már igazi mesék is elérhetőek. Ezeket ajánlom most a blogolvasók figyelmébe.
Mielőtt felfedném ezeket, ismerkedjünk meg a mesék működésével!
A jó mese azért tud hatni, mert az üzenetet a szimbólumok hordják magukban. Ezzel ad lehetőséget arra, hogy a gyerek annyit értsen meg belőle, amennyit akkor és ott képes. Nem kényszeríti a gyereket az értésre, ha erre ő még nincsen készen. A szimbólumok többrétegű információt hordanak magukban, amit a gyerek rak össze magának a saját tudásai, élményei, érzései alapján. A jó mesét nem kell magyarázni. Anélkül hat, hogy tudatosítanánk a gyerekben, hogy mi miért történik, mi mit jelent. A jó mese mindenkinek szól. Nemcsak annak, aki érintett, hanem bárkinek, aki meghall vagy megérez belőle valami fontosat.
Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadós meséi igazi mesék. Amelyek hatnak. Az örökbefogadott gyerek felismerheti benne a párhuzamokat a saját életével – ha erre készen áll. És ha nincs kész rá? Akkor hallott egy mesét, ami egy kismadárról szól, aki szülőkre talál. Holnap majd mást mesélünk! De időről időre elővesszük, és ha a gyerek kész rá, be fogja azonosítani a szereplőket, és ha akar, majd kérdez. És ha idáig eljut, akkor Betti meséivel ehhez a legjobb alapot kapja.
Ezek a mesék nem csak az érintett gyerekeknek szólnak, hanem érthetővé teszik az örökbefogadást más gyerek számára is. Akár ismer örökbefogadott gyermeket, akár nem.
Az égből pottyant boldogság egy kisrigó és egy gerlepár, a Tündérkerti mese pedig egy embergyerek és egy tündérpár családdá válásáról mesél. Akiknek a meséket ajánlom:
– örökbefogadott gyerekeknek és szüleiknek,
– örökbefogadott gyerekek unokatestvéreinek, szomszéd gyerekeknek, óvoda- és iskolatársaknak és az ismerős gyereknek,
– minden olyan gyereknek, akit nyitottságra akarnak nevelni.
*******
Annyit fűznék hozzá Orsolya írásához, hogy az Égből pottyant boldogságban megjelenik az életadó szülő szempontja is, tehát ehhez a témához is használható a könyv. (A mesekönyvek többsége az örökbefogadók szemszögét ábrázolja.)
