Gyereknevelés: A kisgyerekkor nagy kérdései

Általános

Múltkor nagy érdeklődést váltott ki a „spenótos” gyereknevelési könyv, most egy másikról számolok be. Direkt örökbefogadási vonatkozása nincs. Jo Frost A kisgyerekkor nagy kérdései című könyvét recenzálom. Ő ezalatt a 14 hónapos és 5 éves kor közötti időszakot érti. Mivel két ilyesmi korú gyerekem is van, nagy izgalommal vágtam bele az olvasásba.

jo frost

A Szuperdada sorozatból ismert Jo Frost bébiszitterként dolgozott másfél évtizedig. Tehát nem pszichológus, nem gyerekorvos, nem szülő, a nézőpontja a gyerekkel professzionálisan foglalkozó személyé.

A könyv nagyon gyakorlatias, higgadt, és a keretek fontosságát hangsúlyozza. Rögtön a szülő lelkével kezdi a kötetet, a bevezetőben hosszan foglalkozik a dolgozni kényszerülő szülő érzéseivel, és arra buzdít: ha már így döntöttél, ne érezz bűntudatot, viszont a napi 2-3 órát töltsd tartalmasan és örömmel a gyerekkel!

Milyen is a gyerek Jo Frost világképében? Először is, fizikailag biztonságban van. Hosszú fejezetet szentel a veszélyforrások felismerésére és kiküszöbölésére. Én csak sápadtam, mi mindent éltek túl a gyerekeim, de ő bébiszitterként nyilván nem engedheti meg magának, hogy a felügyeletére bízott gyereknek bármi baja essen. Másodszor, jól fejlődik. Listát ad az egyes életkorokban elvárható készségekről, és ötleteket arra, hogy tudjuk ezeket fejleszteni. (Ez egy 2-3-4 éves korban odapottyanó örökbefogadott gyereknél is jó fogódzó lehet, nem azért, hogy kétségbeessünk, de hogy hol tart a ded, mivel érdemes foglalkozni. És persze minden gyerek egyes dolgokban előbb, másban hátrább tart a koránál.) Harmadszor, együttműködik a felnőttel. Jo koncepciójában a felnőtt jelöli ki a határokat, számos trükköt és javaslatot ad ezek betartására. Előkerül a híres „büntilépcső” módszer is.

Hangsúlyozom, hogy ez nem a kötődő nevelés bibliája. A szerző úgy képzeli, hogy a gyerek külön szobában alszik el, lehetőleg egyedül, nem cipelteti magát egész nap a gondozóval. Szerinte a boltban ne vegyünk semmi apróságot a gyerek kérésére, csak így lehet megelőzni a későbbi hisztiket. A 2-3 éves gyerek már ne cumizzon, a cumit elviszi a cumitündér. Viszont realista, és felszabadít a bűntudat alól. Egész nap a gyerekkel voltál, nem vagy rossz szülő, ha fektetés után némán visszakíséred az ágyába. A szülőnek is joga van szabadidőre, párjával közös kimozdulásra, még ha másfél éves hármasikrei is vannak. A könyv külön tanácsokat szentel az ikrek és korban közelálló testvérek szüleinek. Pár mondatot az örökbefogadott gyerekeknek is szentel, ezek között akad jó és furcsa tanács is, de szerintem ne ezen mérjük le Jo Frost értékét (vajon hány örökbefogadott gyerek lehetett a praxisában?). A spenótos könyvhöz hasonlóan neki is vesszőparipája a közös és egészséges étkezés. Viszont a szabadon hagyás helyett ő a folyamatos (játékos) fejlesztésre esküszik, illetve a gyerek valamennyit játszik a gondozóval is, egyedül is.

Általában az egész könyv nagyon gyakorlatias. Nem életkorok szerint tagolódnak a fejezetek, hanem szituációk szerint: biztonság, fegyelmezés, kimozdulás a deddel, étkezés, szobatisztaság. Külön fejezetet szentel a napirendnek, bemutatva egy ideális napot. Ezek miatt az is jól tudja használni a könyvet, aki nem full-time gyereket nevel, csak mondjuk bébiszitterkedne kicsit, vagy megkapja egy délutánra az unokaöccsét. Rengeteg apró tippet ad a mindennapi kis harcok megkönnyítésére, amit azok is bevethetnek, akik az egész filozófiával nem teljesen értenek egyet. Például a zöldségevésre úgy motivál, hogy egy veteményeskertet készít, amibe a gyerkőc beragaszthatja azt a zöldséget, amit megevett. Vásárlásnál egy „anya kis segédje” kitűzővel vonja be a gyereket. Javasolja bizonyos helyzetekben az időmérő használatát. Ez nálunk némi módosítással bevált, a gyerekek korábban mindig nagyon hamar lezavarták a fogmosást, de újabban bekapcsolok egy háromperces zeneszámot, és azalatt végig sikálják.

A szerző külön figyelmeztet a higgadtságra. Ha elvesztenéd a fejed, előbb menj ki a fürdőszobába, és nyugodj le. Ne zaklasd fel magad azon, hogy a kisgyerek a földre dobálja az ételt, ez normális fejlődési fázis, de ne is tűrd el.

Ajánlom azoknak, akik már elgondolkoztak rajta, hogy a gyerkőc miért fogad szót az óvodában, és otthon miért nem.

Jo Frost: A kisgyerekkor nagy kérdései. Park Könyvkiadó, 2013. 373 oldal, 4900 forint

Reklámok

12 responses »

  1. Láttam egy-két műsorát, valahogy olyan egyértelműnek tűnt mindig mi a gond.:-) És olyan hihetetlennek, hogy 1 hét alatt minden megoldódik.:-)
    Mondjuk mi jól állunk szerencsére, mindenki külön szobában alszik a saját ágyában, boltban nem szoktak követelőzni, és nem is szoktam nekik semmi venni. Elég szigorú napirendünk van, mert másképpen szerintem egy nagycsalád működés képtelen. Ellenben nincs büntilépcső (bár a mi házunk is két szintes), nincs időmérő, és zöldséges kert sem, én már nem erőlködöm meg rugózom a kajáláson, azt eszik, amit főzök, akinek nem ízlik éhen marad és kész. Cumi nincsen, nem is volt, ujjszopósok, na azt nem tudja elvinni a cumi tündér, és sajna még a 8 éves is szopja, én is sokáig szoptam anno. Én valahogy már úgy vagyok ezzel (bár nekem három már túl van ezen a koron), hogy a legtöbb ilyen hülyeség elmúlik teljesen magától, nem érdemes nagyon nagy energiákat belefektetni. Mindenkinek van egy-két dolog, amihez nagyon ragaszkodik, általában az a terület az, ami aztán tényleg működik is.:-) Nálunk ilyen az alvás, este 8-ra mindenkinek az ágyában kell lennie. És láss csodát mindenki 6 hós korára aludt is este 8-tól reggel 5-ig, 6-ig kajálás nélkül. A többiben rugalmas vagyok.:-)

    Kedvelés

  2. Kedvet kaptam a könyvhöz. 🙂 Én a saját szoba híve vagyok, no nem azért, mert a lányomnak van, hanem mert szerintem neki is kell egy hely ami csakis az övé. Azt nem mondom, hogy sosem aludtam vele, mert az annyira jóóóóó, és a szívem szerint rajta csüngenék egész nap, de tiszteletben kell tartanom a lányom privát szféráját, és azt, hogy ő egy önálló emberi lény, saját szükségletekkel, akarattal, vágyakkal. 🙂 Cumizni cumizik (10 hós), rengetegszer bújunk össze, de igenis 3 havonta azért eljutunk este vacsorázni a férjemmel, mert azért jó kiszakadni otthonról. 🙂

    Kedvelés

    • Ezen lehet vitatkozni, hogy egy 10 hónaposnak mire van igénye és mire nem. Inkább szerintem ezen a téren a szülői igények döntenek, nem annyira a gyereké, aztán jól megindokoljuk, hogy miért van így.:-)
      Nálunk volt, akivel kényszerűségből 8 hónapig együtt laktunk, mert egy egy szobás amerikai konyhás garzonban éltünk. Volt, akit 2 hósan átraktunk saját szobába, mert annyira zavart ahogy éjszaka folyotn zörgette a rácsokat. És volt, aki nem kényszerűségből, hanem saját kedvünk szerint volt velünk egy szobában (de külön ágyban) 11 hónapos koráig. Akkor éreztük, hogy már jó lenne saját háló és akkor került át az egyik tesójához. A gyerek igényeit ilyen tekintetben max. később tudnánk megkérdezni, bár nekem sokszor mondják még most is, hogy jó lenne, ha velük aludnék, pedig a nagyobbak már nagyok.:-) A saját szobára való igényük minimális, megmondom neked, hogy van két gyerekszobánk, amibe úgy 6-7 éves korukig csak aludni jártak, amúgy mindig velünk voltak együtt, de a legnagyobb, aki 10 éves még mindig inkább velünk van, mintsem a saját szobájában.
      És akkor még olyanok is befolyásolnak, hogy vannak-e tesók, mert nem szívesen hagyom, hogy ébressze mondjuk az iskolásokat az éjszakai sírásokkal, etetésekkel, hogy van.e kedvem télen a fűtetlen folyosón kóborolni minden etetéskor stb.

      Kedvelés

  3. Hmmm… nekem is fontos, hogy legyenek keretek-korlátok, de nekem az érzelmi rész sokkal fontosabb, mint az, hogy a gyerek ennyire beszabályozott legyen. A leírásod alapján (a könyvet nem olvastam) nekem túluniformizált ez az egész, számomra a gyereknevelés ennél egyénre szólóbb történet. Még napirendből is a rugalmas napirendben hiszek, mert oké, kellenek az állandó programpontok állandó sorrendben, de a pontos órához kötéssel csak magammal tolok ki. Jobb, ha azt figyelem, hol tart a gyerek. Én sem mindennap pont ugyanakkor álmosodom el.
    Mondjuk én már eleve abban sem hiszek, hogy MINDEN veszélyforrást kiküszöbölnünk kell, van, amivel jobban járunk, ha a gyereket megtanítjuk együtt élni, és netán akkor sem esik baja, ha épp a hátunk mögé kerül egy pillanatra, mert tudja, mi van… persze életkornak megfelelő mértékben, de hiszek benne, hogy ha minden következményt és felelősséget leveszünk a gyerekről a 100%-ban veszélytelenített környezettel, akkor azzal többet ártunk, mint használunk. Komoly baja a gyerekemnek a 3 évben még nem lett 😉
    Abban sem hiszek, hogy mindig az a jó neki (és nekünk), ha a saját helyén alszik. Szeretem, ha ott alszik el este, mert mi később fekszünk, és így neki a mi helyünk nem biztonságos, meg amúgy is, kell néha gyerekmentes szülő-idő is, és ez egy-két alkalom kivételével így is volt (akkor éppen valami félelem erősebb volt, és kellett a velünk elalvás, akkor viszont ezt tudomásul vettem, és nem erőszakoltam a saját ágyába). Hajnalban általában átköltözik egyet, nekem erre többször van igényem, mint neki lenne, mert ő prímán kiegyezne vele, ha én az ágy melletti fotelból simogatnám, nekem meg ez nem minden hajnal 3-kor megy; így legtöbb éjjel jön hozzánk, elfér.
    Mondjuk az nekem is fontos, hogy amíg ő jól fejlődik, addig a kajából nem csinálok műsort, velünk együtt eszik; azt eszik, amit és amennyit akar. Boltban általában kap valamit, (általában zsemlét választ, édes szívem), viszont első pillanattól megérti, hogy akkor lesz a mienk, ha a néninek odaadtuk, és visszaadta. Azóta már kezdi kapisgálni azt is, hogy közben kifizetjük. Addig tudomásul veszi, hogy nem kezdi meg, igaz, eleinte jó volt, ha ehhez volt nálam némi otthonról hozott kaja, arra az esetre, ha épp tényleg éhes volt (igény szerint evő gyereknél ez könnyebben megesik, mint napirendes, mért adagosnál, persze), most már ez nem kell, tud ennyit késleltetni.
    Az én gyerekemnek nem kell kitűző ahhoz, hogy segítsen (egyelőre legalábbis), hihetetlenül élvezi önnön fontosságtudatát. És ilyenkor (is) nagyon cuki 🙂
    Zöldséget (a nyers krumplin és répán kívül) nem eszik, legfeljebb krémlevesben, gyümölcsből meg hihetetlen mennyiségeket el bír tüntetni, és nem gondolok ebből drámát csinálni, majd átszokik arra is, egyelőre szerintem tényleg nincs arra szüksége, hogy valami olyan kaját egyen, ami ilyen kevés kalóriával teljesen kitölti a gyomrát, ebben tök igaza van. (mozgékony, sovány gyerek, kell neki az energia, több, mint ami a párolt répában van, én megértem 🙂 Lehet, hogy másképp gondolnám, ha kis “dömper” lenne).
    Én pl. szívesen cipeltem, egy időben rengeteget is, aztán kezdte felfedezni a saját mozgását, és egyre kevesebb igénye lett erre. Nagyon bújós azóta is, de mondjuk 2 éves kora óta kb. 4x volt kendőben. Ezen ritka alkalmakkor viszont igenis felveszem, még most is, ha kéri (pedig 2 alkalom azóta volt, mióta terhes vagyok). Legfeljebb hamar leteszem, de nagyon empatikusan megértette a múltkor is, hogy nagyon hamar elfáradok, ha őt is kell cipelnem, meg a kistesót is. Mondjuk én hiszek benne, hogy azért ilyen elfogadó a nyűgjeimmel, mert igyekeztem én is mindig az lenni az övéivel. (meg gyárilag is egy jól siekrült gyerek, na).
    Cumi van, régóta már csak alváshoz, aztán miután ő maga bedobta az ágy mögé, úgy gondoltam, most itt az ideje, hogy elhagyjuk (elvitte a kisegér), de nem így volt, kiderült, hogy nagyon kell az még neki, én is úgy gondolom, hogy nem ezzel fog férjhez menni, amíg kell, hadd szívja. Nélküle gyakorlatilag feleannyit aludt, igen megviselte őt is és a családot is, így a cumi még maradt. Pl. ilyen dolgokra mondom azt, hogy nem lehet uniformizálni az igényeket (amúgy zömmel koránál fejlettebb gyerek, de ebben még itt tart, és ha kell neki, ám legyen). Azt hiszem, nála a cumi tölti be az átmeneti tárgy szerepét is pillanatnyilag.
    Mondjuk a szobatisztasággal sem bűvészkedtünk sokat, csak kivártuk, és azt is megtanulta, már vagy 3 hónapja éjjelre is. Addigra volt sokszor kaki a bugyiban, mert a pelust már nem akarta, mert ő már nagy, szólni meg még nem akart, de tudtam, hogy ez is elmúlik. Így is lett. Annyit igyekeztem kérni tőle, hogy egy pelust kérjen, mielőtt bekakil, mert a nagylányok nem kakilnak a bugyiba, ezt hamar hajlandó volt megtenni, aztán észrevétlenül ugy döntött, kakilni is lehet a bilibe, nem csak pisilni. (Pisire nagyon korán szobatiszta lett, szintén magától). Szóval én is abban hiszek, hogy előbb-utóbb fejlődik akkor is, ha nem nyaggatjuk vele.
    Hálistennek a kimozdulás nem vészes vele, a műsorokat többnyire otthonra időzíti, idegenben egy-két necces helyzet van, de arra fel lehet készülni, mert mindig ugyanazok a szituációk nehézkesek. Otthon vannak mondjuk műsorok, de épp az a dolga, hogy dackorszakban legyen, amúgy ez is oldódóban van talán ismét (nálunk ebből “hullámok” voltak). Amúgy szerintem valahol meg azt is fontos megtanulni, hogy az otthon az a hely, ahol kicsit ki lehet engedni, és lazábbra lehet venni a viselkedést, és igen, akár a dühöt és a frusztrációt is bátrabban ki lehet adni, mint máshol. A kimozdulás nélküle meg szerintem is jár időnként, meg is oldjuk. SZerencsére elég cukiságos a nagyszülőkkel, úgyhogy szívesen vigyáznak rá alkalmanként. Na meg persze egyesével is “jár” néha gyermektelen idő, szerencsére ezt mindketten így gondoljuk a párommal, és kölcsönösen megoldjuk.
    Amúgy én zömmel a szabadonhagyás híve vagyok, szívesen játszom a gyerekkel (az apja meg pláne), de sosem különösebben fejlesztjük, inkább hagyjuk fejlődni, felfedezni, utánozni, koszolni, választása szerint játszani. Mondjuk ennek megfeleően jóval ügyetlenebbül kirakózik és formaegyeztetőzik a koránál, nem azért, mert ne tudhatná jobban, hanem mert nem érdekli, viszont döbbenetesen bonyolult szituációkat játszik el a babáival, állataival, (sőt, még az autóival is…), hihetetlen sok mondókát és dalt tud kívülről, és nagyon ügyesen mozog és kommunikál. Én meg (aki mindig is molyolós-kirakózós gyerek voltam) tudomásul veszem, hogy neki nem az az érdeklődési területe, szerintem majd az oviban behozza, ahogy látja a nagyobbaktól. Addig meg dumálja ki magát mindenből, az sem rosszabb készség 🙂 Ami fontos volt nekem, hogy sokat olvassunk neki, azt szereti, igényli is. Szóval, nekem ez így éppen jó. 🙂 Remélem, neki is az lesz.

    Kedvelés

    • Nagyjából én is így képzelem el a gyereknevelést, igaz még gyerek nélkül. Aztán majd ha lesz gyerekem, ebből mi valósul meg, az már más kérdés. 🙂

      Kedvelés

  4. Ír a más gyerekekkel való interakcióról? Kíváncsi vagyok, egy rutinos bébiszotter hogyan kezeli, ha a gyereket akarattal fellökik, húzgálják vagy csúnya szavakat mondanak rá. Nálunk ez új jelenség, a fiam lassan két éves. Nagyon jól eljátszik a gyerekek nagy részével, de egyszer-egyszer belefutunk ilyen helyzetekbe. Azt olvastam pár okos oldalon, hogy a szülőnek kell szólni ilyen esetekben – ha ismétlődik vagy veszélyes helyzet állt elő – de kíváncsi vagyok, van-e más megoldás.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s