Nagy örömmel jelentem be, hogy megjelent Gubcsi Judittal közös könyvünk a roma gyerekek örökbefogadásának hazai tapasztalatairól. A címe: A Nap és a Hold gyermekei.
A könyvön egy éven át dolgoztunk közösen Judittal, de a Romadopt Klub kilenc évnyi tapasztalatát összegzi. Egy olyan témában, amely a hivatalos tájékoztatókban, jogszabályokban nem is jelenik meg, hisz elvileg nincs roma gyerek a rendszerben. Miközben a várakozók pontosan tudják, mi a saját preferenciájuk a kérdésben. A könyv célja, hogy ezt a tabut oldja. Nem mondjuk meg, hogy hogy kell egy örökbe fogadott cigány gyereket nevelni, de sok-sok információval segítjük, hogy mindenki a saját válaszát megtalálhassa.
A kötet leírja a magyar örökbefogadási rendszer idevágó működését, foglalkozik a szülők leggyakoribb félelmeivel, kétségeivel, közöl interjúkat szakemberekkel, akik az örökbefogadásban vagy a roma felzárkóztatásban tevékenykednek, érintett örökbe fogadó szülőkkel és felnőtt örökbefogadottal. Ad egy rövid összefoglalót is jelentős cigány személyiségekről, a romák történelméről, és egy kulturális ajánlót (könyvek, filmek, mesekönyvek, rendezvények), amelyet a szülők tudnak használni. Pár név a közreműködők és szereplők közül: Tompa Andrea író, Székely Zsuzsanna pszichológus, Illésné Áncsán Aranka gyermekvédelmi szakember, Szilvási Léna örökbe fogadó szülő és gyermekvédelmi szakember, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, Dr. Binder Mátyás történész. → olvasásának folytatása
Még pár hely van a könyvbemutatóra! Jelentkezzetek!
Egy nagy eseményre hívlak titeket. Áprilisban megjelenik Gubcsi Judittal közös könyvünk, A Nap és a Hold gyermekei, mely a roma gyerekek örökbefogadásának tapasztalatairól szól. A könyvet a Színes a világ adja ki és forgalmazza.
Ezt szeretnénk egy közösségi eseménnyel ünnepelni.
Mikor: 2023. április 16-án vasárnap 15-17 óra között.
Hol: Budapesten, tömegközlekedéssel és autóval is megközelíthető helyen. A címet a regisztráltak kapják meg pár nappal az esemény előtt.
Kinek: mindenkit szeretettel látunk, de jelentkezni kell a lenti nyomtatványon. A helyszín betelt, csak várólistára tudunk felvenni jelentkezést. → olvasásának folytatása
Következő virtuális programunk vendége Gubcsi Judit lesz, a Romadopt Klub megalapítója, kétgyerekes örökbefogadó anya. Judit hatodik éve működteti a cigány származású gyereket örökbefogadóknak szóló csoportot, ahol szakmai előadásokon és közösségi programokon vehetnek részt az érdeklődők.
Most az örökbefogadás előtt állók szemszögéből fogjuk megvizsgálni, mit is jelent a gyermek roma származása. Beszélünk a tipikus kérdésekről és félelmekről:
Ha azt mondom, hogy nem szeretnék roma gyereket, akkor biztosan nem lesz az a gyerekem?
Hogy tudom megvédeni a gyerekemet a csúfolástól, diszkriminációtól?
Hogy tudok neki roma identitást átadni, ha én nem vagyok az?
Rasszista vagyok, ha nem vállalok roma gyereket?
Én elfogadnám, de a tágabb család nagyon ellenséges…
Ha bizonytalan származást elfogadunk, előbb sorra kerülünk?
És természetesen minden más szóba kerül, ami a hallgatókat érdekli. Előre is lehet küldeni kérdéseket.
Nagyon ajánlom a programot mindazoknak, akik most várakoznak vagy gondolkodnak örökbefogadáson, de mindenki mást is szeretettel várunk!
Mikor: október 28-án, szerdán 17:30-kor – a szokásos Örökbe.hu virtuális időpontban.
György mindig tudta, hogy örökbe fogadta a családja, azonban csak felnőttként szembesült vele, hogy cigány származású. Előadásából, amely a Romadopt Klubban hangzott el, kiderül, mennyire fontos, hogy a gyerek tisztában legyen a saját származásával, és ne előítéletes közegben nőjön fel. Identitáskeresés már apaként, találkozás a vér szerinti szülőkkel rasszista gyerekkor után. Egy fiatalember, önmaga felé, útközben. A neveket megváltoztattam, a fotók nem a szereplőket ábrázolják.
Nehezen beszélek erről a témáról…
Két és féléves koromban kerültem haza. Az első két és fél évről egyetlen emléket őrzök, hogy valaki látogat a gyerekotthonban és kapok egy sárga mackót. A szüleim szerint jó gyerek voltam, szófogadó, aki nem csinál semmi rosszat. A származásomról meg az örökbefogadásomról nem nagyon beszéltünk, tabutéma volt. Ennyivel letudták mindig a szüleim: „Hazakerültél, minden rendben volt, nagyon ügyes, okos voltál, jól fejlődtél.” Azt elmondták, hogy „anyád otthagyott, nem kellettél neki, de itt vagyunk mi, nekünk kellesz”. Néha beszéltünk róla, de soha meg nem kérdezték, nekem ez mit jelent, én hogy vagyok azzal, hogy nem kellettem. Olyan, mintha én benne sem lennék a sztoriban, csak ők akartak szülők lenni. Van egy húgom és egy öcsém, mint a hárman örökbefogadottak vagyunk. Mikor mentünk a legkisebb húgomért, akkor nekem természetes volt, hogy nem az anya hasából születik, hanem hazahozzuk az otthonból. Hozzá kell tennem, hogy a nyolcvanas években kerültem haza, akkor semmi felvilágosító anyag nem volt. Emlékszem egy könyvre, a Nekem két születésnapom van, de ez nem az én történetem, nem érdekelt.
Fotó: Fortepan
Mi úgy nőttünk fel a gyerekkoromban, hogy magyarok vagyunk. Egy olyan faluban laktunk, ahol a környezet ötven százaléka roma származású. A húgom roma, az öcsémről nem lehet tudni pontosan, én is roma vagyok. És egy roma egy másikat rögtön felismer. Sokszor megkaptuk, hogy cigányok vagyunk. A szüleim az iskolában tanítottak, volt körülöttünk egy védőháló, nem kaptuk meg olyan erősen, de azért megkaptuk. Engem annyira nem bántott, rosszul esett, de nem meséltem róla otthon. A húgomat jobban bántották, rajta erőteljesebbek a rasszjegyek. Anyám mindig azt mondta neki, „nem igaz, nem kell ezzel foglalkozni, te egy arab lány vagy”. Voltak cigány osztálytársaim, de nem volt velük konfliktus. Ami előszőr nagyon rosszul esett, a gimnáziumban jártam egy lánnyal és az apja azt mondta, „takarodj innen, te cigány vagy”. Hogy lennék már cigány?
Apukám úgy nevezte magát, hogy ő rasszista. Olyan közegben nőttem fel, ahol a vasárnapi ebédnél cigányoztak, meg az utcán is, hallottam, ahogy szidják őket. A faluban is volt rasszizmus rendesen. Engem jópárszor lecigányoztak, de közben a tanító bácsi gyereke voltam. Ez keltett bennem egy állandó bizonytalanságot. Később ez odáig fajult, hogy ha valaki minden sértés nélkül jegyezte meg, hogy látszik rajtam, hogy cigány vagyok, vagy akár csak hogy milyen barna a bőröm, akkor nagyon megbántódtam, nekem ez csúnyább volt bármilyen szitokszónál. Az egyetem után ez lecsillapodott, már a középiskolában sem volt semmi gond az osztálytársaimmal. 18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül. → olvasásának folytatása
Mit jelent a cigány identitás egy örökbefogadott gyereknél? Vállaljon-e roma gyereket, aki maga nem ismeri a cigány kultúrát? Hogy készítsük fel a gyereket a rasszizmusra? Gubcsi (Bakó) Judittal beszélgetek, aki a Romadopt Klubot létrehozta. A klub egyike az alulról szerveződő örökbefogadói közösségeknek, ahol évi több alkalommal vehetnek részt előadásokon és családi programokon a szülők.
Te milyen háttérrel érkeztél az örökbefogadásba?
Örökbefogadó szülő vagyok, a “klasszikus” fajtából. Nem született vér szerinti gyerekem, orvosi segítséggel sem, ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett. Annak idején én azt az utat jártam, hogy el kellett engednem a vér szerinti gyerek képét és onnantól átváltott a lelkem a “bármilyen gyerek jöhet” állapotra, nem volt elvárás, hogy magamat lássam kicsiben. Teljes egyetértésben döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett. Amikor kimondtam, hogy nem akarok többet orvoshoz menni, körülbelül akkor foganhatott a fiunk, még abban az évben meg is érkezett hozzánk, háromnaposan. Szerettünk volna kistestvért, a fiunk még nem volt egyéves, amikor újabb alkalmassági határozattal a kézben várakoztunk. Ismét gyorsan sorra kerültünk és hathetesen megérkezett hozzánk a kislányunk. Így lett teljes a család, egy év korkülönbséggel lett két gyerekünk. Mindketten nyílt örökbefogadással érkeztek az Együtt az Életért Egyesület segítségével. Cigány származásúak, az arányok elvileg eltérnek, de mi ezzel egyáltalán nem foglalkozunk. Mivel van bennük cigány vér, fontosnak tartottuk, hogy tudjanak róla kis kortól kezdve.
Mikor ti fogadtatok örökbe, mi volt a fejedben a cigány származásról?
Nyilvánvalóan elfogadóak vagyunk, de mindemellett át kellett beszélnünk, hogy mit vállalunk. Ismertünk egy kiváló példát, egy négygyerekes örökbefogadó családot, osztálytársam volt az apuka, velük is rendszeresen találkoztunk és beszélgettünk. Egy tipikus dilemmánk volt, hogy mi lesz, ha csúfolják majd a gyerekeinket a származásuk miatt. Nem sokat hezitáltunk ezen sem, mert megállapítottuk, hogy csúfolás bármiért jöhet, a mi feladatunk a gyerek önbizalmát és önbecsülését jól megalapozni. A legfontosabb, hogy ott legyünk mellette, és támaszt nyújtsunk neki, ha bármilyen gondja van az életben.
Miért alapítottad meg a Romadopt Klubot?
A Romadoptot 2014 őszén indítottam, teljesen magánszorgalomból, és ez azóta is így van, nincs mögötte alapítvány vagy egyéb szervezet. A saját élethelyzetem miatt hoztam létre, és mert volt bennem egy társadalmi elhivatottság a témával kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy el kell mondani a gyerekeimnek még kis korban, hogy cigány származásúak, de nem tudtam, hogy ezt pontosan mikor és hogyan kezdjem el. A célom, hogy szeressék és elfogadják magukban a cigányságot és persze az örökbefogadottságot is. Ha bántás érné őket később iskolás korban, azt jól kezeljék a gyerekek, és tudják, hogy hazahozhatják ezt a kérdést is. Ezzel kapcsolatban annak idején nem kaptunk elegendő támpontot a felkészítő tanfolyamon, tanácstalan voltam. Elolvastam egy témába vágó angol nyelvű könyvet, és azt gondoltam, megoszthatnánk a tapasztalatokat pár érintett szülőtárssal. Így hirdettem meg az Örökbe.hu blog segítségével az első programot, a könyv beszámolóját, majd a következő alkalmakat is. Kiderült, mennyien vagyunk tanácstalanok és nagyon hirtelen kinőtte magát a kis szülőtalálkozó. Nagy örömömre már az első alkalomra eljött két felnőtt, cigány származású örökbefogadott és egy cigány srác is, akit érdekelt a csoport. Még abban az évben létrehoztam a honlapot, hogy azok is olvashassák az események összefoglalóit, akik nem tudtak eljönni.
Milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló nőnek a gyerekvállalásra? Szandra negyvenévesen döntötte el, hogy belevág egyedül. Sikertelen inszeminációk és lombikok következtek, majd örökbefogadás révén érkezett meg a kislánya. Lombikozás spermadonorral, mesés egymásra találás a kétéves Fannival, majd a család szétszakadása a gyerek roma származása miatt. Szandrával beszélgettem. (A képek nem őket ábrázolják.)
– Mióta akartál gyereket?
– Mindig is akartam gyereket, de nem jutottam el senkivel a próbálkozásig, és véletlenül sem estem teherbe. A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok. Rögtön jelentkeztem a Kaáli Intézetbe, végigcsináltam két inszeminációt, majd három lombikprogramot.
– Vannak ilyen paradigmák, hogy ha egy nő gyereket akar, menjen el egy diszkóba és szedjen fel valakit…
– Utólag már jól tudom, hogy ha beléd rakják a megtermékenyült petesejtet és úgy sem tapad meg, akkor elég kicsi az esély, hogy felszedsz valakit pont a peteérésen belüli 12 órában és megfogan. Ez csak azoknak sikerül, akik nem szeretnék.
– Simán fogadtak a meddőségi intézetben?
– Igen. A Krio Intézetből vettem hímivarsejteket, ötvenezer forint volt egy adag.
– Akkor még volt elég donorsperma a rendszerben?
– Amikor harmadszor vettem, akkor már csak dánok voltak, legalábbis az általam megadott paraméterekkel. Nem voltam maximalista, csak a magasságot adtam meg, és hogy diplomája legyen, de akkor már annyira rossz volt a magyar felhozatal, hogy nem találtak megfelelőt. Csomó vizsgálatot meg kellett csinálni előtte nekem is.
– Volt valami probléma?
– Az egyik petevezeték el volt záródva, de minden más működött. Elvileg. Aztán az első két inszemináció nem sikerült.
– Mondtak esélyeket, hogy 40 felett mennyi a terhesség valószínűsége?
– Öt százalékot mondtak a lombik sikerére. A tb öt próbálkozást fizet.
Roma gyerek örökbefogadása. Meg tudja-e védeni a szülő a gyereket a támadásoktól egy rasszista világban? Hogy lehet kezelni az iskolai problémákat? Kell-e cigány gyökereket átadni? Szilvási Léna és férje, Kertesi Gábor, 27 évvel ezelőtt fogadták örökbe az akkor kétéves Balázst. A különleges beszélgetésben Szilvási Léna és Kertesi Balázs, anya és fia közösen mesélik el a történetüket. Léna évtizedek óta dolgozik szociális munkásként a gyermekvédelemben, szülőként tudatosabb az átlagnál. A beszélgetés a cigány gyereket örökbefogadó szülők Romadopt Klubjában hangzott el.
– Egyértelmű volt, hogy cigány gyereket fogadtok örökbe?
Léna: Mi a férjemmel nagyon boldogan fogtunk neki az örökbefogadásnak, és az egyetlen vita ezen alakult ki köztünk, hogy lehet-e cigány a gyerek. Végiggondoltuk, mit fog ez jelenteni az életünkben. Én azt mondtam, hogy könnyebb dolgunk lesz örökbefogadóként, ha nem hasonlít ránk a gyerek, nincs az az illúzió, nem fogjuk eltitkolni. Mi a férjemmel „sápadtarcúak” vagyunk, két fehér bőrű, szőke ember, Balázs meg nagyon sötét bőrű.
Balázs: Szerintem nem az számít, milyenek egy ember külső tulajdonságai, hanem hogy mit képvisel az életében…
Léna és Balázs, a háttérben Balogh Tibor festménye
Léna: A férjem viszont attól félt, hogy mi nem cigányként képesek leszünk-e megvédeni egy előítéletes társadalomban. Mind a ketten pozitívan álltunk hozzá, csak ezt a dilemmát komoly feszültségek kísérték. Aztán belevágtunk a történetbe. Balázs kétéves volt, mikor az intézetben megismerkedtünk.
– Hogy fogadta a környezet Balázst?
Léna: A bérházunkban lakott egy mozgássérült, zsidó néni, aki el se hagyhatta a gangot, ott élt és mindent tudott. Sejtettük, ha neki elmondjuk tervünket, az egész ház tudni fogja. Mi átbattyogtunk hozzá és elmondtuk neki, hogy lesz egy kétéves gyerekünk, aki ráadásul cigány származású, és jó lenne, ha erről a ház is tudna. Ica néni nagyon örült neki és mindenkinek szólt is. Mindenki örült, egyetlen szomszéd fogalmazott meg fenntartásokat, Kati néni.
Balázs: Ő? Nagyon jóban voltam vele.
Léna: Igen, mert pár hónap múlva megkedvelte Balázst, és egy hatalmas macival állított. be. Sokat lehet segíteni a környezet hozzáállásán tudatossággal, lehet a gyerek előtt tisztítani a terepet. Nem érdemes begubózni és otthon ülni.
A történetünkben különleges volt, hogy Balázs hároméves korában kimentünk két évre Amerikába. Az egy egész más világ volt, az óvodában minden bőrszín előfordult, és Balázsnak ez volt a természetes. Mikor három és fél éves volt, betegen feküdt az ágyban, fogtuk egymás kezét, és akkor kérdezte meg először, hogy az én kezem miért ilyen fehér, mikor az övé ilyen sötét. Akkor mondtam neki először a cigány szót.
Balázs: De ennek Amerikában semmi jelentősége nem volt.
Léna: Ez csak egy tény volt, amivel együtt lehetett élni.
Balázs: Emlékszem, hazamentem az oviból, és megkérdeztem anyukámat, hogy lehet, hogy a nigériai Christopher barátomnak olyanok a szülei, mint az ébenfa, és én is sötét bőrű vagyok, de az anyukám, apukám fehér. A szüleim rögtön elmondták, és tudtam, hogy óriási szerencsém volt, hogy örökbe fogadtak. Hálistennek nem lett elleplezve, honnan származom. Három-négy évesen, mikor a gyerek öntudatra ébred, nagyon sokat számít, hogy az óvodában vannak színes bőrűek. Mikor hazaköltöztünk, itthon mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Ott volt a nagy pecsét a homlokomon, az iskolában nem fogadtak el, mert roma származású vagyok. Próbáltam nem foglalkozni vele, de jöttek azok a helyzetek, mikor csak azért pécéztek ki, mert roma vagyok. Végigkísérte az előítélet az iskolai éveimet. Több rosszat éltem meg, mint jót. Pedig tudtam, hova tartozom és amúgy is iszonyatosan erős egyéniség vagyok. Mégis, sokat elvettek az önbecsülésemből… Szerencsére mindig elég kommunikatív voltam és szerettem ismerkedni, találtam pár szövetségest, akik mindig mellettem álltak. És persze az első szövetségeseim a szüleim, akik új életet adtak, akik jó lehetőséget adtak arra, hogy az legyek, aki vagyok.
Se nem magyar, se nem cigány. Cigány gyermekek a gyermekotthonokban
Illésné Áncsán Aranka (“Anyácska”) nevét egykori neveltje, Oláh Ibolya énekesnő sikere kapcsán ismerte meg az ország. Aranka végzettségét tekintve pedagógus, művelődésszervező, közoktatás-vezető és szociálpolitikus. 18 éves korában határozta el, hogy gyermekotthonban szeretne dolgozni, így már a továbbtanulásnál is ez motiválta. Első munkahelye egy szabolcsi gyermekotthon volt, ahol 28 évig dolgozott. Volt csoportnevelő, kulturális nevelőtanár, majd 9 évig otthonvezető, 11 évig pedig igazgató. Jelenleg Kecskeméten dolgozik az SOS Gyermekfaluban, ahol a lakásotthonok szakmai vezetője. A cigány gyermekekkel kapcsolatos ismereteit Tiszadobon szerezte, ahol a gyermekek közel 90 százaléka volt cigány származású. Emiatt sokat foglalkozott a cigányság kérdésével, cigány klubokat, országos cigány kulturális találkozókat szervezett.
„Nekem könnyű volt a cigány gyermekekkel a munka, mert nagyon lehet őket szeretni. Sok kedves barátom van a cigány emberek között, köztük többen korábbi növendékeim.”
Beszámoló Bakó Judit cigány gyereket örökbefogadó szülőklubjának legutóbbi programjáról. Dr.Szamosi Éva klinikai szakpszichológus, gyermek és felnőtt szakpszichoterapeuta volt a vendég, aki saját zsidósága kapcsán is megtapasztalta a kisebbségi identitás megélésének és felvállalásának dilemmáit, az ő gondolatait idézem.
A klubot új helyszínen, egy református lelkészi hivatal termében tartották, az egyik résztvevő kedves felajánlására, színvonalas gyerekmegőrzéssel. Összesen 45 felnőtt és 10 gyerek vett részt az eseményen (karonülőtől kisiskolásig), remek hangulatban. Sokszínű társaság jött össze: örökbefogadók mindenféle korú gyerekkel, várakozók, felkészülők, aktív és leendő nagyszülők, felnőtt örökbefogadottak, szakemberek, és a téma iránt más okból érdeklődők. Sokan érkeztek más városokból, különösen Pécsről. A program végén készítettük el a csoportképet az örökbefogadás világnapjára, de addigra már sokan hazamentek.
Az előadásban Szamosi Éva arra kereste a választ, mit jelent az identitás, és kell-e foglalkozni az örökbefogadott gyerek cigány identitásával. Kifejezetten örökbefogadással kapcsolatban kevés gyakorlata van, viszont saját zsidó identitásának feldolgozásán és felvállalásán keresztül, és a hozzá fordulók identitás-problémáinak kezeléséből kialakított a szakmain túl egy tapasztalatokon alapuló képet a kisebbségi identitás kezeléséről. Természetesen zsidónak és cigánynak lenni nem ugyanaz ma Magyarországon, de közös lehet az előítéletek, az elutasítás élménye.
Az identitás önazonosság-érzés. Akinek ez nincs rendben, az nem érzi magát biztonságban. Az identitás tükrözi a személy egyediségének tudatát, saját közegéhez, kultúrájához, ideológiájához való viszonyát. Realisztikus testképet, kompetenciaérzetet ad, magatartást és attitűdöt is jelent. Az identitással rendelkező egyén képes stabilan elköteleződni értékek és ideológiák mellett, ugyanakkor képes az ideológia túlkapásainak megfékezésére.
Aki félelemben él, aki nem békült ki a saját identitásával, az többféleképpen próbálja ezt kezelni, két stratégiát részletezett is Éva:
Az elfogadási stratégia tudatosítja az egyénben a fenyegetettséget, ezért igyekszik leplezni saját identitását. Nem beszél róla, szorong, és generációkon át örökíti a félelmet. Éva tapasztalatai szerint immár a Holokauszt-túlélők negyedik generációja jár terápiába. Ilyen tünet lehet, ha a paciens a pszichológusnál is csak a sokadik ülésen, szégyenkezve meri bevallani, hogy zsidó származású.
Örökbe.hu 