„Az örökbefogadás miatt nem áll szóba velem az öcsém”

Általános

Milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló nőnek a gyerekvállalásra? Szandra negyvenévesen döntötte el, hogy belevág egyedül. Sikertelen inszeminációk és lombikok következtek, majd örökbefogadás révén érkezett meg a kislánya. Lombikozás spermadonorral, mesés egymásra találás a kétéves Fannival, majd a család szétszakadása a gyerek roma származása miatt. Szandrával beszélgettem. (A képek nem őket ábrázolják.)

– Mióta akartál gyereket?

– Mindig is akartam gyereket, de nem jutottam el senkivel a próbálkozásig, és véletlenül sem estem teherbe. A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok. Rögtön jelentkeztem a Kaáli Intézetbe, végigcsináltam két inszeminációt, majd három lombikprogramot.

– Vannak ilyen paradigmák, hogy ha egy nő gyereket akar, menjen el egy diszkóba és szedjen fel valakit…

– Utólag már jól tudom, hogy ha beléd rakják a megtermékenyült petesejtet és úgy sem tapad meg, akkor elég kicsi az esély, hogy felszedsz valakit pont a peteérésen belüli 12 órában és megfogan. Ez csak azoknak sikerül, akik nem szeretnék.

– Simán fogadtak a meddőségi intézetben?

– Igen. A Krio Intézetből vettem hímivarsejteket, ötvenezer forint volt egy adag.

– Akkor még volt elég donorsperma a rendszerben?

– Amikor harmadszor vettem, akkor már csak dánok voltak, legalábbis az általam megadott paraméterekkel. Nem voltam maximalista, csak a magasságot adtam meg, és hogy diplomája legyen, de akkor már annyira rossz volt a magyar felhozatal, hogy nem találtak megfelelőt. Csomó vizsgálatot meg kellett csinálni előtte nekem is.

– Volt valami probléma?

– Az egyik petevezeték el volt záródva, de minden más működött. Elvileg. Aztán az első két inszemináció nem sikerült.

– Mondtak esélyeket, hogy 40 felett mennyi a terhesség valószínűsége?

– Öt százalékot mondtak a lombik sikerére. A tb öt próbálkozást fizet.

– Egyedülállóknak is?

– Igen, nincs megkülönböztetés, de hathavonta kerül csak sor mindenkire, mert az intézetnek van egy éves kvótája, hogy mennyi finanszírozott eljárás fér bele. Ezután volt három sikertelen lombikom.

– Kivel tudtad ezt megbeszélni?

– A barátaimmal. Öt barátom tudott róla, a szüleim nem. A második lombik után aztán elmondtam a szüleimnek, épp ki voltam borulva a kudarc miatt, mikor felhívtak, utána ők is támogattak.

– Hogy néznek egy egyedülálló nőre, aki lombikozik?

– A barátaim szurkoltak, és azt mondták, milyen bátor vagyok, de az örökbefogadás kapcsán is felnéznek rám és bátornak tartanak.

– Hogy viselted a kudarcokat a lombik során?

– Én nem úgy mentem oda, mint a legtöbben, hogy már próbálkoztak, sok mindenen keresztülmentek és tudják, hogy gond van. Én úgy mentem oda, hogy tudomásom szerint semmi bajom, legfeljebb az, hogy negyvenéves vagyok. Igaz, visszatekintve sose lettem terhes, pedig sokszor megszakításos módszerrel védekeztem, nyilván ez is jelent valamit. És azóta mindenkinek elmondom, aki 35 feletti nő és még nincs gyereke, hogy az AMH (Anti-Müller-hormon) értéke jelzi a petefészek kimerülését, lehet vérből tesztelni, csináltassák meg minél hamarabb, hogy tisztában legyenek a lehetőségeikkel. Ez nekem addigra már nagyon lecsökkent, 0,3 körül volt a harmadik lombik táján, tehát szinte alig volt esélyem teherbe esni. Persze lehet, a sok hormonkezeléstől is tovább csökkent addigra.

– És az első két lombikot úgy csinálták meg, hogy ezt a hormont meg se nézték?

– Nem, nekik az az érdekük, hogy menjenek a lombikok. Szóval nem volt jó, de nem estem össze, és a második kudarc után jelentkeztem az örökbefogadásra.

– Közben nem is volt párkapcsolatod?

– Nem. De az örökbefogadást már korábban eldöntöttem, hogy ha nem jön össze, akkor erre az útra lépek.

– Az örökbefogadásra jelentkezésnél volt probléma abból, hogy egyedülálló vagy?

– Egyáltalán nem. Az egész eljárásról csak pozitívan tudok nyilatkozni.

– Milyen gyereket kértél?

– Négyéves korig bármilyen neműt, korrigálható egészségi állapotút, nem jelöltem meg semmilyen feltételt a származásra vonatkozóan, ezért kerültem sorra másfél év után.

– A magyar rendszerben egyedülállónak nagyjából csak cigány származású gyerekre van esélye…

– Igen, ezt az ismerőseim is alátámasztják. Nekem ez nem volt kérdés, a társkeresőn is az volt beírva, hogy ami kizáró ok, az a rasszizmus. A szüleim az örökbefogadást támogatták, de nem került szóba a gyerek származása. Ők azt mondják utólag, nekem kellett volna kezdeményezni velük a beszélgetést arról, hogy nagy valószínűséggel cigány lesz a gyerek, ők nem kérdeztek rá. Pedig az örökbe fogadható gyerekek többsége cigány származású. Csodálom, hogy nem kérdeztek rá, mert régebben voltak erről vitáink, és tudták, hogy én nem szeretem, ha előítéletesen beszélnek a cigányságról. Ezzel akkor szembesültek a szüleim, mikor először találkoztam Fannikával.

– Ő volt az első gyerek, akit felajánlottak?

– Volt két kiajánlásom előtte, az egyikük idegi problémákkal küszködött, a másik kislány meg dongalábbal született.

– Őket meg se nézted?

– Nem. Nem voltak szimpatikusak, kép alapján semmit sem éreztem. Fannika volt a harmadik, akit felajánlottak, ő már kép alapján szimpatikus volt. Pedig az ő története is nehéz, a szülők fiatalkorúak voltak, állami gondozottak, ő viszont teljesen egészséges és jól fejlődik, kép alapján úgy nézett ki, mint egy thaiföldi kislány. Akkor két és negyed éves volt Fanni, nevelőszülőknél élt egy kis faluban.

Előtte bemutatták őt egy másik párnak, akik azért mondtak nemet, mert azt látták, hogy túlságosan kötődik a nevelőszülőkhöz, folyton odament hozzá puszit adni, és féltek, hogy ezt nem tudják felbontani. Amikor én mentem, egyből leültem vele a földre játszani, egy óra múlva már ölben vittem ki a buszmegállóhoz.

– Később is simán ment az ismerkedés?

– Álomszép barátkozásunk volt. Egy hét múlva hétvégén, mikor mentem barátkozni, már én aludtam vele, én fürdettem, én etettem, pelenkáztam, öltöztettem, egyből elfogadott. Úgy éreztem, érzem, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Mások történeteivel összevetve ennyire sima összeszokásról még nem hallottam.

A nevelőszülőknél élt egy ötéves kislány, aki már két éve várt örökbefogadókra, ő is tapadt rám, sírt, hogy neki mikor lesz anyukája. Ez segíthette a folyamatot, Fannika túl pici volt még ahhoz, hogy megértse, mi történik, de hallotta, hogy Katika várja az anyukáját, és értette, hogy ő szerencsés, neki megjött az anyukája. Azóta szerencsére Katikának is lett családja. Négy hétvégét töltöttem ott, aztán jött a húsvét, arra a három napra hazahoztam, utána visszavittem, aztán mikor elhoztam végre, akkor csak a nevelőmama sírt. Ő is nagyon támogatta az örökbefogadást, úgy beszélt rólam Fannikának, hogy én vagyok az anyukája. Mire hazahoztam, másfél hónap után, már úgy szólított, Anyuci.

– De tudja, hogy te az örökbefogadó anyukája vagy?

– Éppen ez az. Mivel ennyire könnyen ment a dolog, egy hanggal nem kérdezett semmit, én belementem a hallgatásba, gondoltam, erősödjünk meg együtt, és majd később beszélünk az örökbefogadásról. Aztán egy időre így maradtunk, ez nem volt téma. Mikor kicsit nagyobb lett, elkezdte mondani, hogy ő az én pocakomban volt, ráhagytam, hiszen egy ilyen beszélgetésre rá kell készülni, nem lehet csak úgy odavetni neki egy félinformációt.

– És végül mikor és hogy hoztad fel a témát?

– Tavaly négy és fél éves volt, mikor először beszéltem erről vele. A nevelőszülőkről beszéltem, úgy vezettem be, hogy a barátkozás során róluk készült képeket megnézegettük. Gondoltam, hogy hátha akkor eszébe jutnak. De ő nem ismerte fel őket, azt mondta, nem tudja, kicsodák.

– Mit mondtál?

– Hogy mielőtt én megtaláltalak volna, a mamánál meg a papánál laktál. Akkor elhangzott az örökbefogadás szó is, akkor tanulta meg, mi az, hogy örökbefogadás. Szép lassan bővítettük az ismeretanyagot: hogy nem az én pocakomból született, hanem a szívemből. Ezt nagyon élvezte. Később került szóba, hogy őt másik néni szülte. Olvasok neki örökbefogadós meséket, a Tündérkerti mesében benne van egy fiatal lány, aki leteszi a kisbabát a tündérpár házának küszöbére, mert ő nem tudja felnevelni. Sokszor beszélünk erről, tudja, hogy nagyon fiatal, szinte még gyerek volt az a bizonyos néni, akinek a pocakjából ő született. Ezért is kezdtem a Romadoptba (cigány gyerekeket örökbefogadók klubja) meg az Örökbe.hu találkozókra járni, hogy találkozzak örökbefogadó szülőkkel, tudjam, hogyan kezelik ők ezt a témát, és ő is legyen ilyen társaságban. Ő ezt az akadályt is jól vette. Tavaly voltunk látogatóban a nevelőszülőknél is. Ott nem ismert föl semmit, de az igaz, hogy a nevelőmamához rögtön átkéredzkedett az ölemből, amikor kiszálltunk a kocsiból, tehát valamire tudat alatt emlékezett. Felvonult fél órára a fiúkkal (unoka és nevelt fiú, illetve vő) játszani az emeletre, egy pillanatig nem aggódott, hogy én most őt megint otthagyom. Jól érezte magát, nem rázta meg a találkozás.

– Az nem került szóba, hogy neki miért nincs apukája?

– Dehogynem! Azt mondtam, hogy azért nincs, mert nekem nincs párom. Tudja, hogy keresünk, erről szoktunk is viccelődni, hogy ez nem úgy megy, hogy bemegyünk egy boltba és kérünk egy méter nyolcvan centi apukát.

playing-1284497_1280

– Keresel társat?

– Természetesen. Apukát simán tudnék szerezni bármikor, aki jó apja lenne a gyereknek, de ez nem elég, én magamnak is párt akarok. Akikkel eddig találkoztam, nem azon múlott, hogy ők nem akarták volna, hanem én nem akartam. Nekem kicsit nehézkesen megy már, hogy beleszeressek valakibe, és ne legyen nős, vagy ne legyenek más akadályok. Anélkül pedig nem megy.

– Mikor mondod el az ismerkedésnél, hogy van egy gyereked?

– Rögtön. Ott is van a regisztrációs lapomon, és azt is elmondom, hogy örökbe fogadtam, attól még találkoznak velem.

– Ez jó, nem? Mert nincs egy másik apuka képben.

– Igen, a legtöbb férfinél probléma, ha a gyerek szíve máshol van, és azt mondja, nem te vagy az apukám. Ő viszont nyitott szívvel áll hozzá.

– És ahhoz mit szólnak a férfiak, hogy cigány a gyerek?

– Mint mondtam, ez eddig még senkinél nem volt probléma, de nem is érdekelne, mert ha ez akadály, akkor nekem úgyse kell az a férfi. Volt olyan randim, ahova őt is elvittem, és mondhatom, inkább pozitívan reagáltak rá, mint negatívan.

– A kislányoddal beszélsz a cigányságról is?

– Tud a cigányságáról is, tudja, hogy ő jóval barnább, hallgatunk cigányzenét, járunk cigány táncházba. Mikor egyszer mentünk az óvodába, azt mondta: „Nekem barna a bőröm, azért, mert cigány vagyok.” Ezt aztán megbeszéltük. Ő nagyon okos és nagyon érzi a társadalmi elvárásokat, mit kinek nem mondunk, hogy nem illik valakit megbámulni vagy megkérdezni, hogy miért nincs lába a bácsinak. Tudja, hogy vannak, akik csúnyán beszélnek a cigányokról, de csak azokról, akik nem viselkednek szépen, nem öltöznek szépen, de ha ez mind rendben van, akkor nincs gond. Azt akarom, hogy rendben legyen az identitása, ezért beszélünk a témáról, de nem viszem túlzásba sem. Azt szeretném, hogy kettős identitása legyen, magyar is, hiszen én nevelem fel, de cigány is, a gyökerei miatt. Azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy identitás nélküli felnőtté váljon.

– Nem hasonlítotok egymásra, te szőkésbarna vagy, kék szemű, ő fekete hajú, kreol bőrű. Mit szólnak az emberek?

– Rögtön kapom mindenkitől az kérdést, hogy indiai vagy török. Még ha megmondom, hogy örökbefogadott, akkor is kérdezik: de Magyarországon született? Nem gondolom, hogy ez tagadás, ahogy ezt sok örökbefogadó szülő véli, egyszerűen csak nem gondolják, hogy cigány. Az óvónők mondják, hogy néhány szülő tőlük is kérdezte, hogy külföldi-e az apukája. Én ezt nyíltan kezelem, mindig megmondom, hogy örökbe fogadtam. Engem nem zavar, és azt akarom, hogy őt se zavarja. Amíg nem tudta, addig a feje fölött mondtam, hogy örökbefogadott, most már ő is hallja.

– Mit szólnak ehhez az emberek?

– Szokták mondani, hogy le a kalappal, bátor, nemes tett, jó ember vagyok, felnéznek rám. Az örökbefogadás kapcsán semmilyen negatívumot nem kaptam, sőt, kinyílt a világ, sokkal több barátom van azóta. A kollégáim is jól állnak hozzá. Mondták egyesek, hogy addig reagál ilyen jól a környezet, amíg a gyerek kicsi meg aranyos, de már ötéves múlt, és még mindig nem probléma.

– Az oviban is elmondtad, hogy örökbefogadott?

– Persze, de nem volt semmi gond, imádják őt. De a csoportban van egy vietnami kisfiú és még egy egzotikus külsejű és nevű kislány, meg egy szőke kislány, aki viszont roma. Rajta nem látszik, de a családon meg az öltözködésén igen. Sokkal fontosabb, hogy ki viszi a gyereket az oviba, és hogy van öltözve, a másik kislányon egyértelműen látják a szülők, hogy roma. Sok negatívumot hallok más örökbefogadóktól, de szerintem sok függ attól, milyen a gyerek, hogy viselkedik, és ki viszi.

– Milyen egyedül nevelni egy gyereket? Hogy oldod meg?

– Ezzel nincs gondom, mert nagyon jó a munkahelyem, nagyon megértőek, viszem táncra, úszásra, rengeteg kulturális programra járunk, minden belefér, mert 4-ig dolgozom, szerencsére minden közel van, gyalog járunk az oviba.

Ami nehezebb, hogy szoktam néha külföldre járni hivatalos utakra, csak 2-3 napra. Sajnos a szüleimmel nem olyan a kapcsolatunk, mint lehetne, meg hát az öcsém gyerekei az elsődlegesek, így ilyenkor minden nap más vigyáz Fannikára, ők, Fanni keresztanyja, az én keresztmamám, esetleg más barátok. Mindig meg szoktam oldani, és szerencsére Fanni is szívesen van azokkal az emberekkel, akiket szeret. Az öcsémmel már egy ideje korábban sem volt jó a kapcsolatunk, de mikor megtudta, hogy Fannival ismerkedem, akkor megírta nekem e-mailben, hogy többet nem találkozunk.

mom-1252757_1920

– Az öcséd tudta, hogy gyereket akarsz?

– Igen, csak gondolom arra nem számított, hogy cigány lesz a gyerek. Mikor először láttam Fannit, aznap este rögtön a szüleimhez vezetett az utam. Nekik rögtön elmondtam, hogy szeretném elkezdeni vele a barátkozást, az öcsém tőlük tudta meg. Addigra már nem voltunk olyan igazi testvéri viszonyban.

– Mutattál fotót a gyerekről a szüleidnek?

– Igen, és sajnos, amilyen naiv vagyok, elmondtam a családi hátterét, pedig hazudhattam volna, vagy mondhattam volna, hogy többet nem tudok. Az öcsém akkor szakított velem, pedig akkor még csak elkezdtem a barátkozást.

– Mi baja volt az öcsédnek?

– Ő azt mondta – bár ezt is csak a szüleimtől tudom, áttételesen – hogy neki semmi baja nincs a cigányokkal, csak a saját két gyerekét félti. Egyrészt a diszkrimináció miatt, hogy majd ha a játszótéren együtt játszanak a lányommal, akkor ők is belekeveredhetnek egy esetleges incidensbe, másrészt, hogy a vér szerinti szülő utána akar majd járni, hogy hol a gyerek, kideríti, kik vagyunk, és az öcsémig is eljutnak, és zsarolni fognak minket, őt is.

– Elég profi paranoia.

– Igen. Hiába mondtam, hogy rákérdeztem a gyámhivatalban, és nem volt még olyan eset, hogy a vér szerinti szülők kiderítették volna a gyerek hollétét az örökbefogadás után, általában nem is érdekli őket. A szüleim ezután annyira parásak voltak, hogy megkértek, a kocsimmal ne is menjek be a faluba a nevelőszülőkhöz, nehogy valaki meglássa a rendszámot, és az alapján kiderítse, ki vagyok. Ezt betartottam.

– A szüleid mit szóltak?

– Amikor a szüleim megtudták, először még jobban vették, de aztán az öcsém agymosása hatására teljesen ellenem fordultak. Kiabáltak velem, aztán már húszéves sérelmek kerültek elő. Édesapám is mondogatott olyanokat, hogy ötven százalék a genetika hatása, és majd tizennégy évesen férjhez akar menni a gyerek, gyereket szülni, és ha felnő, biztos rátapadnak majd a roma fiúk. Azt is felhánytorgatták, hogy engem nem érdekelt az ő véleményük, nem ültem le velük erről beszélgetni. Hogyne érdekelt volna, teljesen ki voltam borulva hetekig, mikor épp örülnöm kellett volna a gyereknek. De hiába beszéltünk volna erről korábban, én szemen köptem volna magam, ha azt mondom, hogy a származása miatt nem kell nekem egy roma gyerek. Nem úgy barátkoztam, mint más, hogy a család támogat, hanem ellenszélben. Addig ment az idegháború, amíg haza nem hoztam Fannit, akkor megbékéltek, de addig reménykedtek, hátha a kemény ellenállás el tud tántorítani.  Kérdezősködtem a családi hozzáállásról, elfogadásról más cigány gyereket örökbefogadó szülőktől, és hát senkitől nem hallottam még hasonló történetet sem.

– Azóta se beszél veled az öcséd?

– Azóta se. De ehhez hozzá kell tenni, hogy én sem vágyom rá. A kiábrándulásnak ezen a fokán már nehéz elképzelni a feloldást.

– Családi eseményeken se?

– Á dehogy! Abban a bizonyos elbocsátó szép üzenetében kategorikusan leírta, hogy semmilyen családi eseményen nem fogunk találkozni. Ezért nem is ünnepeltük meg édesapám 70. születésnapját, mert az öcsém nem beszél velem, így elmaradt mindenféle ünneplés. Sokan mondták, hogy beteg az öcsém. De a szüleim szerint ez a normális, és én vagyok a hibás.

– Fannika találkozhat az unokatestvéreivel?

Nem. Azt se tudják a fiai, hogy Fanni létezik.  Vagyis ez így nem igaz. Az öcsém első házasságából való keresztfiammal, aki már majdnem 16 éves, nagyon jó a kapcsolatunk, szoktunk együtt nyaralni, kirándulni, gyakran találkozunk. Viszont emiatt már vele sem tartja a kapcsolatot az apja (persze itt is igaz, hogy korábban sem volt jó a kapcsolatuk). Nem felelünk meg az ő elvárásainak, nem ugrálunk úgy, ahogy ő fütyül, így egyszerűen kiiktatott minket az életéből. Tudom, ez szörnyen hangzik, és az is.

– A szüleid elfogadták a lányodat? 

– Ők nagyon szeretik Fannit, nagyon jól foglalkoznak vele, igazi szuper nagyszülők. Ha nem lenne az öcsém, szerintem minden rendben lenne. De így mi mindig is másodrangú családtagok leszünk, úgy tekintik, hogy Fanni miatt szakadt szét a család, ami nem igaz, mert előtte is rossz volt a viszony, csak nem ennyire. Fanni egyébként azt se tudja, hogy van testvérem. Később el fogom neki mondani, de ez szerintem ráér, ha jobban megérti.

– Szerinted meg fog oldódni ez a viszály?

– Nem látok erre esélyt. Az öcsémmel nem, a szüleimmel pedig a túlélésre játszunk, hiszen szeretnek és én is szeretem őket. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de nem gondolom, hogy nekem van a nagyobb szerepem az előidézésben. Ezt nem merték volna velem megcsinálni, ha lenne mellettem egy férfi. Így hiába vagyok 45 éves, azt gondolják, a beleegyezésüket kellett volna kérnem, az öcsém is azt gondolja, hogy tőle kéne tanácsot kérnem, hisz egyedül vagyok. Ha találnék egy férfit, aki kiáll mellettem, az lehet, hogy javítana a helyzeten.

Advertisements

106 responses »

  1. Kedves Szandra! Én annyit tennék hozzá, hogy a családot egyértelműen nem Te vagy Fannika szakítottátok szét, hanem a bátyád. Olyan szomorú ezt olvasni. Nyilván régebbre visszanyúló gyökere van ennek az ellentétnek, de akkor is borzasztó, hogy valaki vélt vagy valós sérelmei miatt megfosztja a gyermekeit az unokatestvértől, a legközelebbi családtól 😦 Mi is cigány származású kislányt fogadunk örökbe (talán nemsokára), itt már kondícionálva vannak az uncsitesók a várható fejleményekre és ez hatalmas lelki támasz, mondhatni alap.
    Másik észrevételem: a Ti szerencsétekre persze, de a Téged megelőző öf szülők nem igazán kaptak megfelelő felkészítést a tanfolyamon. Nálunk kiemelték, hogy annak örüljünk, ha nagyon ragaszkodik a gyerkőc a nevelőszülőhöz, mert akkor tud biztonságosan kötődni. Kezdő naívaként pont annak örültünk volna, hogy odalibbenünk, gyermekünk kacagva a karjainkba omlik és elsétálunk a naplementében. Erre kiderült, hogy ez a legrosszabb, ami történhet 😀
    Azért jó volt olvasni az egymásra találásotokat, sok boldogságot kívánok! 🙂

    Kedvelés

    • Szerintem nem lehet altalanos szabalyt rahuzni minden gyerekre, baratkozasra… Nalunk konnyen ment, de lehet hogy massal nem ment volna ilyen konnyen. En hiszek abban hogy egymasnak teremtettek minket es ezt o is erezte… 🙂

      Kedvelés

      • Inkább úgy értettem ezt, hogy nem kell megijedni ha erősen kötődik a nevelőszülőhöz, vagy nehezen barátkozik (eleinte), mert az jó jel.
        De náluk is működik a “kémia”, szimpátia, nem is tudom minek nevezzem… így aztán hamar feloldódhatnak, ráhangolódhatnak a másikra.
        (gondolom én)
        🙂

        Kedvelés

  2. Nálunk is volt balhé meg értetlenség, amikor bejelentettem a szüleimnek, hogy örökbe fogadok, de idővel hozzászoktak a gondolathoz. Én nem vártam arra, hogy “majd rájönnek”, beleálltam, és minden adandó alkalommal kihangsúlyoztam, hogy barátkozzanak meg a lehetőséggel, hogy cigány származású unokájuk lesz. Benne volt a pakliban, hogy talán feleslegesen veszek fel egy konfliktust, de úgy éreztem, ezt muszáj, mert akkor már nem lehet ezen rugózni, amikor itt a gyerek, akkor már másra kell az energia. Tisztázzuk ezt jó előre. A szüleimnek (és a tesóimnak is) ez nehéz volt, de egyértelművé tettem, hogy az én gyerekem és én döntöm el, hogy ki (nem) lesz az, de bármilyen aggályukat elmondhatják, mindenről beszélhetünk. Szerencsére fontos vagyok nekik, ezért hajlandóak voltak kijönni a komfortzónájukból a kedvemért. Persze nem tudom, mennyit segített, hogy a lányomon nem igazán látszik a (vélhető) származása.

    Kedvelés

    • Én sem arra vártam, hogy “majd rájönnek”, egyszerűen fel sem merült bennem a kérdés, nekem annyira egyértelmű volt… és nem hinném, hogy most jobb lenne a kapcsolat, ha ezen előtte “rugóztunk” volna… senki nem mozdult volna semmilyen irányba…

      Kedvelés

      • Nekem azért segített az alkalmassági meg a tanfolyam abban, hogy ne higgyem azt, hogy ez nem lesz kérdés…. Én is szerettem volna azt hinni a családomról, hogy csont nélkül átmegy a dolog rajtuk, elvégre engem is ők neveltek aztán milyen jó fej lettem, nem?, de amikor elkezdtem jobban figyelni, akkor szembesültem vele, hogy ez nem olyan egyszerű. Tényleg mindenkinek a proaktív hozzáállást javaslom ez ügyben, vagyis hogy még jó előre menjenek elébe a problémának, ez persze nem garancia semmire, mint ahogy írod is, de azért meg lehet próbálni, van, akinél működik.

        Kedvelik 1 személy

        • Természetesen én is ezt javaslom, most már okosabb lévén… én előtte nem jártam a fórumainkra, és a tanfolyamból nekem csak az jött le, hogy nekem kell ezt tisztán látnom magamban, az nem, hogy kb. engedélyt kell kérnem a családomtól arra, hogy cigány származású gyereket is örökbe fogadhassak. Mert ők azért ezt így látják, nem csak eszmecserét vártak volna.
          Egyébként azt meg is mondtam a szüleimnek, hogy igazából akár örülhetek is, hogy nem beszélgettünk erről korábban, mert bár minimális az esély rá, de ha esetleg eltérítettek volna, akkor most a kislányom nem lenne velem. És most nem arra gondolok, hogy még mindig várakoznék, hanem arra, hogy konkrétan Ő nem lenne az enyém (az én párom, ahogy ő mondja néha). Szóval ha ez volt az ára a mi egymásra találásunknak, akkor megfizetem az árát. Az öcsémmel való kapcsolatot igazából nem tudtam már sajnálni, maximum a sok évvel korábbit sajnáltam volna, amikor még minden rendben volt (legalábbis azt hittük). A szüleimmel kapcsolatban persze más a helyzet.

          Kedvelés

        • Nálam a család teljesen elfogadó, de ezzel együtt is hasznos volt előre beszélgetni. Aki nem ismeri közelről a rendszert, nem ért bizonyos dolgokat. Az egyik nagyszülő engem megkérdezett előtte: miért veszem ilyen biztosra, hogy roma lesz a gyerek? Honnan lehet azt előre tudni?
          Akkor mondtam, hogy onnan, hogy ha nem az, akkor nem mi fogjuk kapni, hanem valaki, aki négy éve várakozik 🙂

          Kedvelés

  3. Mi is olyan kislányt fogadtunk örökbe, akinek vannak cigány felmenői.A család ellene volt az örökbefogadásnak. A nagyszülők a mai napig nehezen emésztik meg, pedig már 8 éve családtag… Na de kit érdekel? Gyönyörű és imádjuk…ennyi.

    Kedvelés

  4. Sziasztok!
    Mi is cigány származású kislány szülei lettünk, és szerencsére eddig csak pozitív tapasztalataink vannak. Az a furcsa, hogy mintha az emberek nem is látnák a kislányunk származását, csak dicsérik a szép barna szemét és bőrét, illetve megkérdezik, kitől örökölte. Abban kérnék tőletek tanácsot/történeteket, hogyan kezelitek, amikor a környezet elkezdi a “cigányozást”. Én azt hiszem, arra fogom megtanítani a kislányunkat (és persze magamat), hogy vissza tudjon kérdezni: mi az, hogy cigány? És kíváncsi vagyok, hogy az óvodás/iskolás társak és a felnőttek vajon hogyan fogják megadni a szó definícióját.
    Kedves Szandra! Örülök, hogy a családi nehézségek ellenére van kire számítanod, nagyon sokat jelent a barátok és szülőtársak támogatása. Sok örömöt kívánok nektek!

    Kedvelés

    • Köszönöm a jókívánságot! Egyelőre nálunk nem merült fel a probléma, még csak 5,5 éves, és mindenki imádja. Én mindenesetre már bevezettem nála a témát, tud a származásáról, és arról is, hogy ezt nem mindenki nézi jó szemmel… de én arra tanítom, hogy az csak arra érvényes, aki nem viselkedik, beszél stb. szépen… persze ez sajnos nem teljesen igaz, de azt majd még ráér megérteni később. És ha odáig jutunk esetleg valamikor, akkor ő úgy fog visszakérdezni, hogy “Na és? Ettől talán kevesebb vagyok nálad? Elmondanád, hogy miben nyilvánul ez meg?”
      Hát, ahogy kedves magyarul tudó ír barátom mondaná: “Reméljük a legjobbakat!” 🙂
      A lényeg, hogy az eséllyel, amit mi adunk nekik, tuti sokkal jobban veszik az akadályt, mint nélkülünk.

      Kedvelés

  5. Egyedülállóként sajnos több szempontot kell mérlegelni, én ezt tapasztaltam.Ha az ember mellett van egy társ, ő mindenképpen támogat, s a döntés is közös. Ha nincs társ, akkor ott vannak a közeli hozzátartozók, akiknek jobban számíthat a véleménye, az ellentétes elképzelés pedig nagyobb teher tud lenni.

    Kedvelés

  6. Nagyon cukik vagytok! Igazi anya-lánya páros! ❤
    Korábban olvastam a történetet a Díványon (http://divany.hu/poronty/2016/04/13/szandra_vagyok_egyedulallo_igy_vallaltam_gyereket/?token=cb846755c7795c4e29df31bad3946dde), és már akkor is megrázott ez a családi hozzáállás.

    Sok máson is nagyon el tud csúszni egy testvér-kapcsolat, de ez kegyetlen egy helyzet. Viszont azt is látom, hogy a szüleid a saját elhatározásukból kerültek két tűz közé, vélhetően az unokáikkal (mindegyikkel) való kapcsolatuk megmaradásának érdekében, és ez mindenképpen becsülendő, még ha nem is a legidillibb a kapcsolat, legalább próbálkoznak.
    Nagyon sajnálom, hogy így történt, viszont azt látom, hogy sikerült magadban helyre tenni a dolgot.
    Szép életet kívánok nektek, és remélem, hogy minden a lehető legjobban alakul majd.

    Kedvelés

    • Köszönjük szépen!
      Igen, sajnos nem sok lehetőségük maradt a szüleimnek, mint két tűz között túlélni… Én csak annyival tudom őket vigasztalni, hogy próbáljanak annak örülni, hogy a két gyerekük ha külön-külön is, de boldog.

      Kedvelés

  7. Sajnálatos, hogy így alakult a testvérrel. Van, aki szerint a szeretet igazi fokmérője az, hogy engedjük a másiknak, hogy az legyen és azt csináljon, amit szeretne, még akkor is, ha nem feltétlenül értünk vele egyet. Számomra elkeserítő, hogy a testvér egy hozott döntése miatt bünteti.
    Ettől függetlenül nagyon jó volt olvasni a boldogságukról, még ha beárnyékolja egy ilyen helyzet! Gratulálok a cikkhez.

    Kedvelés

  8. “Sok negatívumot hallok más örökbefogadóktól, de szerintem sok függ attól, milyen a gyerek, hogy viselkedik, és ki viszi.”

    Á, természetesen, ha rasszizmussal találkozik egy örökbefogadott cigány gyerek az vagy az ő vagy a szülei hibája, nem a rasszistáé. Persze, hisz azt is megtudhattuk, hogy csak azokról a cigányokról beszélnek az “emberek” csúnyán akik nem viselkednek vagy öltözködnek (!) szépen.

    A rasszista, soviniszta családból jövő örökbefogadó jó mélyen magáévá tette családja véleményét.

    Kedvelés

      • Elnézést, de hülye vagyok! Természetesen ezen a felületen csak te tehetsz KÖZZÉ olyan cikkeket amikben a riportalanyok szidalmazzák (akár névvel, fényképpel) a férjüket vagy a családjukat.

        De látom a többség egyetért a riportalannyal abban, hogy csakis a rosszul viselkedő, öltöző (!) cigányokat ill. örökbefogadott gyereket érik bántások, ergo vagy bennük vagy a szüleikben kereshető a hiba, nem ám az (ilyen elveket akár, itt, ebben a riportban irásban is megjelentető) rasszistákban.

        Kedvelés

        • Megismétlem. Van különbség a másik véleményének, gondolatának megvitatása, kritizálása között, és aközött, ha a másikat úgy egyben rasszistának bélyegzed. Az előbbi teljesen rendben, lehet vitatkozni, és jogos a megjegyzésed. Az utóbbi nincs rendben.
          És igen, én döntöm el, mi jelenik meg itt, cikkben és kommentben, merthogy az egész oldalt én működtetem irgalmatlanul sok munkával.
          Egyébként az alany sem szidalmazta a családját. csak elmondta, mi történt. Nem ő akart szakítani velük.

          Kedvelés

        • Micike segíts nekem, mert nem tudom értelmezni a hozzászólásodat. Most akkor ki a rasszista? Az örökbefogadó anyuka, aki cigány gyermeket nevel? A weblap írója, aki közzéteszi a cikket, de ő miért is? Vagy a roma, örökbefogadott ,vagy bármilyen gyereket bántó személy? Na ő persze igen ez tiszta sor.
          Abban igazad van, hogy nemcsak a rosszul viselkedő,öltöző cigányokat ill. örökbegyerekeket érhetnek bántások, ezt aláírom, mert tapasztaltam.

          Kedvelés

          • Most olvastam ezt a “beszélgetést”, és szeretném hozzátenni, hogy éppen az ilyen “Micikék” miatt kértem, hogy a Díványon való megjelenésnél tiltsák le a kommenteket… Itt az Örökbe.hu-n nem gondoltam, hogy szükség lesz erre, és most sem gondolom. Szerintem nem kell velük foglalkozni, bármennyire is viszket az ember… ujja, hogy billentyűzetet ragadjon.
            Ahogy Zsuzsa is írta, mindenkinek megvan a saját véleménye, módszere az egyes helyzetek kezelésére, abban hisz valamilyen szinten. Én sose mondtam, hogy tuti megoldás az, ha kifogástalanul viselkedik a cigány származású gyerekünk, de abban hiszek, hogy nagyobb esélye van az elfogadásra, mint ha nem. És azzal, hogy egy 5 éves gyereknek ezzel próbálom magyarázni a megmagyarázhatatlant, nem hinném, hogy rosszat tennék neki, vagy bárki másnak… ráér megtapasztalni (saját maga vagy a mások esetéből), hogy sajnos bizonyos emberek esetében ez nem elég. De én örök optimista vagyok, és bízom abban, hogy az emberek nagy többsége mégiscsak az érdemük szerint ítéli meg az embereket. Ha ezért pedig a Micikék támadni próbálnak, hát egészségükre!
            “Steiff” (jó lenne tudni az igazi nevedet), köszönöm, hogy távollétemben is kiálltál mellettem! 🙂

            Kedvelés

            • Mi a hétévessel már beszélgetünk arról, hogy senkit sem szabad csúfolni a bőrszíne, a vallása miatt, mert kövér, mert szemüveges… Azt mondjuk, hogy ilyet csak buták csinálnak. Érintőlegesen már volt szó a holokausztról is.

              Kedvelés

            • Én is azt gondolom, és micike a maga sajátos stílusában is szerintem erre akart utalni, hogy a problémát célszerűbb az elkövető, mintsem az áldozat oldaláról szemlélni, vagyis baromira nem az számít, hogy az elnyomott csoport tagja hogyan viselkedik, hanem hogy bárki honnan veszi magának a bátorságot, hogy egy csoportot elnyomjon, kikezdjen, bűnbakká tegyen stb. Ez éppen olyan “csúnya viselkedés”, mint hangosan beszélni, vagy lopni. Magyarán nem attól lesz több esélye a cigány gyerekünknek, hogy elkerülje a támadásokat, ha szépen viselkedik, hanem attól, ha a többi ember megtanul toleránsan, “szépen” viselkedni. Szerintem ez, bár nyilván kevésbé gyakorlatias, de óriási különbség, ami a gyerek tudatában is máshogy fog lecsapódni.

              Kedvelés

            • Sokáig rágódtam, hogy hozzászóljak-e. Én megértem Micikét, bár a stílusa kétségtelenül sértő és nem szolgálja az álláspontok közeledését (ráadásul rossz irányba vagdalkozik), de biztosan több atrocitás/sértés/bántás érte már őt vagy hozzátartozóját a származáshoz kapcsolódva. Ráadásul a babaköszöntőben azt “kellett” olvasnia, hogy van olyan, aki kvázi kijelenti, inkább súlyos beteg legyen a gyereke, mint cigány.

              Kedvelés

            • Az illető egy hasonló családi krízist akart megelőzni ezzel, ha szabad ennyit megsúgnom.

              Hogy dicsekedjek, a blog hatására nem egy és nem két ember módosított az elképzelésén és vállalt roma gyereket (ebben nemcsak a cikkek, de nyilván a kömmentelői közösség hatása is benne van). Lehet hatni, de abban nem hiszek, hogy valakit személyesen letolunk.

              Nekem nagyobb dilemma, hogy ha valaki azért vállal roma gyereket, mert reálisan csak erre van esélye a magyar rendszerben, (egyre többen lesznek ilyenek!) akkor ez mennyire szerencsés. Ettől vajon el tudja fogadni?

              Kedvelés

            • Szandra! Renátának hívnak és rólunk is jelent meg itt korábban egy cikk. 🙂
              Amúgy tényleg sok a hasonlóság a történetünkben…

              Kedvelés

            • Queen Missy, egyetértek, minden alkalommal felszisszenek, amikor az örökbefogadók bőrszin/származás alapján válogatnak. Közben meg létezik egy társadalmi valóság, ami felett nem hunyhatunk szemet. Itt a blogon megteremtődött egy olyan közeg, hogy lehetőleg személyében emiatt ne érjen senkit bántás, ugyanakkor annak is örülnék, ha az ilyesmi ciki és vállalhatatlan lenne, szerintem erre is van esély, többek között úgy, ha nem esünk mindjárt neki annak, aki így válogat, de közben nem is helyeslünk lelkesen. Tök nagy dilemma. Viszont nagy szó, hogy legalább itt beszélünk erről, méghozzá aránylag konstruktívan.

              Kedvelés

            • Queen Missy ! De azt mindenkinek meg kell érteni,hogy erőszakkal nem lehet olyan gyereket senkire rátukmálni,akit nem akar. Ő bevállalna súlyosan beteg gyereket én viszont négy roma származásút nevelek , fordítva valószínűleg nem működne. Az tény,hogy sokkal többen nyithatnának a roma gyerekek felé,de ezt sem lehet kierőszakolni. Szerintem azért mert valaki nem akar roma gyereket még nem feltétlenül rasszista. Ez az ő döntése,ezt tudja bevállalni.

              Kedvelés

            • Mivel a szülő-gyerek kapcsolat a házastársi mellett a legszorosabb családi kötelék, én inkább attól szisszenek fel, ha valaki elő akarja írni, hogy másnak milyen gyereket kéne elfogadnia. Ez mindenkinek a maga dolga, és bár nekem az egyik gyerekem roma származású, egyáltalán nem gondolom, hogy jó lenne, ha ciki és elfogadhatatlan lenne, ha valaki nem szeretne saját gyerekének (mert, ha örökbefogad, akkor a saját gyereke lesz) pl. roma gyereket. Bár sajnálatos kivételek vannak, ahogy itt is olvastam, de azt gondolom legtöbbször a környezetet egyáltalán nem zavarja a bőrszín, ha a gyerek viselkedése nem kirívó. Az enyém “szépen viselkedik” (a hófehér bőrű tesójával együtt), és még soha nem bántották, nem cigányozták.

              Kedvelés

            • Szerintem sokkal nagyobb lenne a tolerancia, ha nem állnának ilyen viszonylag nagy számban rendelkezésre örökbe fogadható gyerekek. Örökbe fogadni is kevesebben akarnának. Ez nem jogi kérdés, hanem simán piaci. Azért válogatunk, mert megtehetjük, nem pedig azért, mert “ezt tudjuk bevállalni”.

              Kedvelés

            • Andrea igazad van abban,hogy nagy a “kínálat” így lehet válogatni,egy holland,vagy olasz babára váró pár mindkét kezét összeteszi,ha bármilyen gyereket kap. De az is igaz,hogy számtalan olyan emberrel találkoztam, akik azért nem vállaltak roma gyereket ,mert a többségi társadalom olyan amilyen. Ebben is van valami, ha toleránsabb lenne a külvilág az elfogadás is nagyobb lenne. Bár az is kissé demagóg ,hogy nem merem bevállalni, mert nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom védeni a külvilág bántásaitól. Tehát kvázi bent hagyom az intézetben.
              Szerintem nagyon jók pont erre a helyzetre az örökbefogadó találkozók ,ahol a bizonytalanok találkozhatnak ilyen gyerekekkel és a szüleikkel. Láthatják,hogy semmiben sem különböznek másoktól és ,hogy igenis bevállalhatók. Korábban mi is találkoztunk olyan párral, akiknek a velünk való megismerkedés után lett stabilabb az elhatározásuk. 🙂
              A szomorú igazából az, hogy rengeteg gyerek marad bent a rendszerben. A férjem gyermekotthonban dolgozik, tudna mesélni. Ezek a gyerekek a senki gyermekei ,de szó szerint. Család és jövőkép nélkül.

              Kedvelés

            • Szandra, mi is sokat tanultunk a történetedből, régebben már egy örökbefogadós talin találkoztunk veled, és ott mesélted el. Bennünk nem volt sem előítélet, sem félelem roma kisgyerekkel kapcsolatban, vállaltuk is, de a környezetünkben voltak, akik nem egyértelműen vagy nem egyértelműen pozitívan viszonyultak ehhez a kérdéshez. És a te történeted után határoztuk el, hogy azonnal erősen és egyértelműen nyitunk mindig majd ebben a témában, ha először kell elmondanunk valakinek, bárkinek, aki nem tapasztalta még meg ezt az utat. Összeírtuk a híres és a környezetünkben lévő: örökbefogadásokat / élő romákat / és a roma örökbefogadottakat (ebbe beleszámoltuk az öfös talik gyermekeit is), és határozottan, proaktívan valamint nevekkel és jó nagy számokkal nyitottunk, hogy minimum ennyi sikeres, jó történet van, aranyos emberekkel. Ha ezt az ember úgy mondja, olyan belső erővel, hogy nem marad a másiknak jottányi kétsége sem afelől, hogy ebben a témában mi nem ismerünk “pardont”, mert baromi határozott álláspontunk, tényanyagunk és tapasztalataink vannak, és jó sok konkrét tényanyagot is kap, akkor szinte nem kezd ellenpéldákat felhozni senki, vagy csak nagyon kevesen. Így persze nem derül ki, hogy ki az, akit “lehengereltünk” csak, és ki az, aki teljesen magától is így gondolkozik, de nem lehet mindent. Ez a stratégia persze a hardcore rasszistákról lepattan, így “csak” a “billegőkre”, az alkalmazkodóbb természetűekre, azokra, akiknek nincs ebben a témában letisztult véleményük és a témában ambivalensekre lehet hatni, de legalább velük nem indul el így egyáltalán egy rossz érzetű vita, hanem a mi elfogadó, pozitív-tapasztalatos világunkba símulnak bele (és mondjuk nem a társadalmi negatív sztereotípiába). Úgyhogy köszönjük, hogy anno elmesélted!!! Zsuzsa írta feljebb valahol, hogy élőben olyan cukik vagytok, vagy valami ilyesmit, amire csak sűrűn bólogatni tudunk! 🙂

              Kedvelés

            • Zsuzsa kommentjéhez, hogy butaság másokat csúfolni: én is ezt szoktam mondani gyerekeknek, hogy ilyesmiket csinálni butaság-tudatlanság.

              Ez persze megint egy szerintem (világkép…), de nekem azért tetszik ez a megoldás, mert arra jutottam, hogy próbálkozzak a gyerekeknek mindig igazat mondani (szelektíven persze, és az életkor tiszteletén belül). Az alapsémám ehhez az, hogy az élet egyszerre nehéz és szép. A buta tettek-szavak a nehéz oldalhoz tartoznak, de pl a bíztatás és sok más pozitív érzés-élmény-gondolat… pedig a szép oldalhoz. A kettő matekja, általában és hosszútávon, szerintem, pozitívra jön ki, azaz több a szép, tehát hajrá hajrá, érdemes élni, küzdeni, tanulni, próbálkozni…

              Kedvelés

            • Bocs, iildiiinek csak itt tudok már válaszolni. Szóval zömmel megint egyetértek veled, igen. De sírni tudtam volna, amikor én elmondom a 4 éves gyerekemnek, hogy a szintén 4 éves barátnője csak azért mondja, hogy a cigányok patkányok, mert ő is beszél butaságokat, meg nem is tudja igazán, miről is beszél; és látom a gyerek szemében, hogy mérlegel, hogy akkor most én nem mondok igazat, vagy a barátnő (aki amúgy nem tud a lányom származásáról, nem annyira nyilvánvaló). Majd pedig kiböki, hogy akkor ő mégis inkább néger szeretne lenni, mint a Tiana hercegnő, mert az nem patkány. Végül talán elhitte, hogy nekem van igazam, de közben 3x indult világgá/költözött el itthonról most azonnal.
              Szóval, igen, szerintem is csak ez a járható út, de nem fáklyás menet. És még hol a sűrűje… (amúgy asszem az volt a legnagyobb baj, hogy hamarabb volt, mint gondoltam, és még nem készültem rá fel. Hiszen az én lányomat mindenki imádja – és ez így is van, nem is róla mondták, csak neki… 😦 )

              Kedvelés

            • Vicq, nagyon sajnálom! Egy ilyen helyzetben nem is tudom, biztos beszélnék a kislánnyal/szüleivel/óvónővel és udvariasan ( a kislány esetében érzékenyen) de nagyon határozottan helyre tenném a dolgokat. A kislánynak még van esélye, hogy megértsen valamit. A gyerekemnek is jó, ha azt látja, hogy kiállok érte. Bár a múltkor ez nem jött össze a játszótéren, amikor egy vénasszony megfenyegette a gyerekemet a jelenlétemben (!), hogy megüti (mert ráütött a játékra, amin az unokája játszott), teljesen lefagytam, és utólag bűntudatom volt a gyerekemmel szemben, hogy nem védtem meg nyilvánosan. Tanultam belőle!

              Kedvelés

            • Tudod, Andi, ezzel csak az a baj, hogy ha elkezdenék beszélni a kislánnyal/szüleivel, azzal jobb eredményt biztosan nem érnék el. Legjobb esetben nem változna semmi – sem a felnőtt emberek világlátását nem tudom megváltoztatni, sem azt, hogy otthon mivel tömik a gyerek fejét, és a 4 éves meg pláne nem nekem hinne. A rosszabb végkifejlet az lenne, hogy a gyerekem első élménye a cigányságával kapcsolatosan az lenne, hogy ezért nem barátkozik vele többet élete első barátnője. Nem szeretném ezt. (Amúgy teljes szívvel ezt az egész barátságot sem, de az meg már legyen az én bajom, azt végképp nem akarom, hogy a lányom azt élje meg, hogy a származása miatt “dobják”).
              Amúgy a megoldásom az volt, hogy beszéltem az óvónőkkel, hogy egy kicsit erősítsenek rá arra, hogy minden színű ember rendben van, és ne kelljen a gyerekemnek azt érezni, hogy ez az óvodában másképp van, mint itthon; az óvónők azt mondták, hogy eddig is igyekeztek azt tudatosítani, hogy milyen klassz, hogy nem mindenki egyforma, csak épp származással/bőrszínnel kapcsolatos konkrét példákat nem hoztak, hanem olyanokat, amik a csoportban kézenfekvőek voltak (kövér, sovány, vörös, szemüveges, colos, alacsony – az én lányomon tényleg nem szembeszökő a “félvére”), ezt nem vették bele, de azt ígérték, a továbbiakban mindenképpen erre is nagyobb hangsúlyt helyeznek.
              A lányom amúgy azóta összeveszett a másik kislánnyal azért, mert a másik azt mondta rá, hogy csúnya. Ez neki per pillanat nagyobb dráma volt, mint hogy azok a cigányok, akikkel kapcsolatban neki nincs konkrét élménye, csak anya szerint ő is oda tartozik, de még olyan homályos az egész, és a barátnője csúnyát mondott rájuk, ővelük mi van.

              Kedvelés

        • Csak arra szeretném felhívni a figyelmedet itt külön is (máshol már megírtam, de lehet, hogy nem olvasod el), hogy amit te idézel, azt én nem neked és nem is a cikkolvasóknak mondtam, hanem az 5 és fél éves gyerekemnek!!! El kellene még egyszer olvasni azt a részletet, és akkor talán rájönnél, hogy ez nem kinyilatkoztatás volt részemről, hanem a kellemetlen téma gyengéd bevezetése egy óvodáskorú gyermek esetében!
          Egyébként komolyan gondoltad, hogy én ezt felnőtt Magyarországon élő emberként hiszem, hogy ez így van? Mármint mindenkire nézve az érvényes, hogy ha valaki jól viselkedik stb. akkor semmi gondja nem lesz? Te láttad az “Ítélet Magyarországon” című filmet? Mert én igen. De attól még nem tálalom a meztelen valóságot az ártatlan kislányom elé.
          Ennyi.

          Kedvelés

  9. Kedves Szandra! Azt hiszem kezet foghatunk kis családunk hozzáállása alapján,mintha csak rólunk írtál volna.Nálunk annyival volt cifrább a helyzet, hogy nemcsak az öcsém,hanem a szüleim is kisasszéztak az életünkből az örökbefogadások kapcsán. Az első örökbefogadásnál még fel tudták dolgozni a cigányság tényét, mert a kislányunkon nem volt szembeötlő a származása. Aztán megszületett a vérszerinti kisfiam, teljes volt az öröm. Egészen fél évig,amíg meg nem érkezett hozzánk az örökbefogadott ízig-vérig roma fiúnk éjfekete szemekkel és sötét bőrrel. Na akkor borult a bili. Onnantól kezdve már a kislányunk is cigány volt,és egyáltalán minek nekem örökbegyerek,meg majd a vérszerinti fogja megszívni,hogy cigány tesói vannak stb. A szüleim közölték,hogy szüneteltessük a kapcsolatunkat,ami meg is történt hét évig, addíg míg véletlenül meg nem tudtuk,hogy apukám kórházba került válságos állapotban. Sajnos nem sokkal később meghalt, de az alatt a rövid idő alatt valamilyen szinten rendeztük a kapcsolatunkat, de csak felületesen ez már sose lesz a régi. Anyukámmal van egy nagyon távoli, nagyon felszínes kapcsolattartás,az öcsémmel semmilyen ,ő teljesen kilépett az életünkből immáron tizenegy éve. Nekem több summája is volt a történetünknek. Ugyanabban a családban nőttünk fel, de míg nekem természetes volt az, hogy a roma gyerek is gyerek ők kiközösítettek emiatt. Én egyszerűen nem tudtam, hogy ők ennyire elfogultak. Másrészről viszont ahonnan jobban jöhetett volna támadás , vagyis a külvilágtól (egy-két hülye kérdés kivételével) csak pozitív visszajelzések jöttek/jönnek. Hozzátartozik a történethez, hogy apukám testvérével viszont pont az örökbefogadások kapcsán lett szorosabb a kapcsolatunk ,persze ő is kikerült emiatt a családi pikszisből. Ő úgy volt vele az elején, hogy jó fogadjunk örökbe,csak ne romát. Aztán megismerte és megszerette őket. A két kisebb gyermekünk örökbefogadásánál már csak ő volt jelen a szüleim nem.
    A származásról annyit, hogy valamilyen szinten működik az, hogy a nem cigány családban felnövő cigány gyereket nem tekinti a külvilág romának, de ez nem minden esetben van így. A legkisebbik fiam,akin nem látszik a származása egy iskolába jár a legnagyobbal akin viszont szembeötlő. Nemrég jött azzal haza,hogy lecigányozták. De megkapta ezt már a kislányom is,akinél meg aztán ember meg nem mondja,hogy az. Sőt már az oviban is előfordult ilyen. Hiába vagyunk jól szituáltak, hiába látszik, hogy mi nem vagyunk cigányok a nagyfiú miatt általánosítanak. Erre harapok és ilyenkor van egy beszélgetésem az adott pedagógussal, hogy rakja helyre a dolgokat az adott gyerekkel. Persze van az úgy, hogy nem is a gyerekkel van a gond, hanem a kedves szülőjével…

    Kedvelés

    • Steiff, ha durva a kérdésem, akkor bocsánat, és ne válaszolj, de az jutott eszembe, h a gyerekek tudják, h a származásuk miatt szakadtak meg családi kapcsolatok? Nagyon nehéz lehet ezt elfogadni, és a helyén kezelni, azt hiszem…Ha meg nem volt erről szó, akkor is talán tudják, v sejtik… Nehéz helyzet nekik is, meg nektek is!

      Mi még csak várunk a gyerekeinkre, eszünkbe jutott, h így járhatunk, de eddig azzal biztattuk magunkat, h ha megérkeznek a gyerekek, el tudják majd fogadni őket.

      Kedvelés

    • Bocsánat, de múlt héten amikor megjelent az interjú, külföldön voltunk, így nem tudtam reagálni, most próbálom bepótolni. De látom, megindult a beszélgetés az én történetem kapcsán… Hát igen, talán a te helyzeted még rosszabb valamivel, mivel a szüleidet is elvesztetted ezzel, de az az igazság, hogy bár nálunk megmaradt a kapcsolat, és szeretik a kislányomat és ő is őket, mégis van egy olyan feszültség közöttünk, amitől soha nem lesz már ugyanolyan a kapcsolat mint régen volt… igazából a parázs mindig ott van a felszín felett, és bármikor belobbanhat, mint ahogy meg is történik. De ez is többnyire az öcsémék miatt van, hiába nincs kapcsolat közöttünk három és fél éve, folyamatosan ott lebeg a háttérben az ellentét, a szüleimen keresztül… de legalább nem kell folyamatosan azon görcsölnöm már, hogy mit teszek jól és mit rosszul… pláne azon, hogy szegény kislányom mit nem tesz úgy, ahogy azt a királyi családjuk elvárná… bocs, itt most a keserűség bújt elő belőlem.
      Mindenesetre köszönöm, hogy megírtad a te történetedet is, és remélem, a gyerekek fel tudják dolgozni a kellemetlen beszólásokat, és tudják, hogy milyen értékesek.
      És ahogy mondtad, az a lényeg, hogy mi tudjuk, mennyire szeretjük egymást.
      Kislányom nemrégen megkérdezte, hogy “de azért te szeretsz engem?” (mármint a származásom ellenére?) Erre visszakérdeztem: “Szerinted amikor én téged választottalak, akkor nem volt ilyen barna a bőröd? Hiszen én azért választottalak, mert pont téged akartalak!” Erre felragyogott a kis arca, megértette, hogy igenis, és tudva tudván őt választottam, tehát nekem még tetszik is a dolog… Láttam, hogy az ő kis szintjén nagyon megnyugtató volt ez a felismerés… 🙂

      Kedvelés

    • Érdekes, még egy hasonlóság, hogy nálunk is az édesapám nővére és a férje állt mellettünk végig, bár keresztmamám lévén nekünk előtte is jó volt a kapcsolatunk. Mivel neki nincs unokája, még inkább örült a fejleménynek, és tiszteletben tartották a döntésemet. Azt mondták, hogy ha jól átgondoltam az egészet, és tudom, hogy mit vállalok, akkor rendben van. Azóta is támogatnak és imádják a kislányomat, csak hát idősebbek mint a szüleim, ezért nem mindent tudnak bevállalni.
      Én nem bánnám, ha tudnánk négyszemközt is beszélgetni kicsit, ha benne vagy, esetleg Zsuzsán keresztül tudnánk email címet cserélni…

      Kedvelés

  10. Nem tudják. Bia még kicsi volt mikor megszakadt a kapcsolat, Roli csecsemő volt, Norbi meg csak egyszer találkozott velük. Arról is csak az maradt meg a család emlékezetében,hogy szó szerint kizavartam az öcsém a házunkból olyan minősíthetetlenül viselkedett. Sosem felejtem el az arcát, amilyen undorral Norbit nézte. Egy kisgyereket . 😦 Lehet,hogy ezért nem áll szóba velem azóta sem….
    A gyerekek úgy nőttek fel, hogy nincs nagymama képük, vagy legalábbis nem olyan ,mint nekünk. Így utólag persze biztos voltak olyan momentumok, amik arra utalaltak, hogy baj lesz, de én biztosan tudtam,hogy ezt kell tennem, hogy ezeknek a gyerekeknek nálam van a helye, még akkor is, ha ez a családi kapcsolataim rovására megy. Mindenesetre egy dolgot tudok biztosan az életben, azt hogy a gyerekeim igazán szeretnek engem, a többi nem számít.

    Kedvelés

  11. Sziasztok! Az interjú kapcsán a Civil Rádió Agora című műsorába meghívtak az SOS Gyermekfalu egyik pszichológusával együtt egy beszélgetésre az örökbefogadásról (saját élmények alapján) és a nevelőszülői hálózatról.
    Íme a link a múlt pénteken leadott anyaghoz, ha valakit érdekel.

    [audio src="http://civilftp.civilradio.hu/grossmannvilmos/agora_orokbefogadas.mp3" /]

    Kedvelés

  12. Nekem nagyon nem szimpatikus a sértő hangnem azokkal szemben, akik valamilyen okból úgy döntenek, hogy nem szeretnének cigány gyereket örökbefogadni…. és a lehengerlésnek sem vagyok híve egyáltalán. Ha valakinek meg akarják szabni, hogy mit gondolhat, az nem nagyon fog működni. Természetesen, ha a gyerekemet bántják a származása miatt, akkor megvédem, de eddig nem igazán volt rá szükség. Egyébként meg egy átlagos család vagyunk, és aki megismer minket látja, hogy az örökbefogadott gyerekeim nagyszerű gyerekek, (mind a kettő, a cigány származású is), és ebből már le tudja vonni a következtetést. Aki billegő, nincs határozott véleménye, azzal persze érdemes beszélgetni valóban, de nem kéne szerintem lehengerelni, hogy meg se merjen szólalni, és főleg nem sértő hangnemben ráparancsolni, hogy legyen toleráns, amit ebben az esetben úgy is fordíthatunk, hogy pontosan úgy gondolkodjon, ahogy én. Legalábbis nekem ebből a fajta “toleranciából” már sok.

    Kedvelés

    • izabella,
      én sem vagyok a híve a sértő hangnemnek, senkitől, semmiben, sehol (az egy bántalmazás).

      Nagyon fontos, hogy a “lehengerlést” én idézőjeleztem. Ugyanis egy FELNŐTT ember nem csak az én jelenlétemben és velem együtt tud gondolkodni, hanem egyedül is, ha kap tőlem TÉNYEKET, egy tényanyagot.

      Az én viselkedésem azt kommunikálja, határozottan, de udvariasan: hogy “tessék, adok választ: ezek a tények, ezeket gondold át, ha akarod, de nélkülem”. A határozottság az nem bántalmazás!

      Én ugyanis nagyon nem szeretném, hogy bárki előírja nekem, hogy nekem hogyan kell társadalomépíteni. Én ennyit tudok adni, tényeket, ilyenkor. A szabadidőmet pedig azzal töltöm, amivel akarom, ugye (én is), és ebbe nekem az nem tartozik bele, hogy hosszasan együtt gondolkodjak másokkal, ha épp nem akarok, (márpedig nekem nem volt kedvem a bejelentés után 50szer ugyanazt végigbeszélni mindenkivel, de: ugyanakkor tényeket viszont akartam adni, hogy ha akarnak, akkor gondolkodjanak el, egyedül: egy felnőtt képes erre!)

      Én is annak a híve vagyok, hogy mindenki úgy döntösön a saját életéről, ahogy ő akar (mindaddig, amíg NEM BÁNTALMAZÓ- nem antiszociális!!!), tehát arról is, hogy milyen / mennyi gyereket akar / tud vállalni, egyedül / nagycsaládban akarja-e nevelni…, és hogy kivel mennyit akar beszélgetni… stb.

      Szerintem az tök jó, hogy neked van kedved, energiád szép türelmesen ugyanazt átbeszélni sok-sok felnőttel is, így ebben te többet adsz másoknak, mint én. Én kevesebbet: de én ennyit tudok-akarok.

      Kedvelés

      • Nem Iildii, én nem szoktam, hosszasan türelmesen átbeszélni ezt a témát sok-sok felnőttel. Csak azt mondtam, hogy azt lehet, ha valaki úgy gondolja, hogy ez az ügy nagyon fontos neki. Viszont az erőszakos győzködés, lehengerlés, és sértő hangnem szerintem fölösleges, és eléggé ellenszenves. Én csak élek mint egy átlagos család a férjemmel és a két örökbefogadott gyerekemmel. Ha bántanák őket, nyilván megvédeném őket, de még nem volt rá szükség, mert nem volt problémánk amiatt, hogy örökbefogadottak, sem amiatt, hogy egyikük roma származású. Pedig már nem kisbabák 🙂

        Kedvelés

        • Szerencsések vagytok, hogy (ezek szerint hosszú évek során) nektek nem volt problémátok sem az öf, sem a roma származás miatt, hátha mi is így járunk, jó lenne.

          Kedvelés

          • kislányom három éve van velem, 5 és fél éves, és még nekünk sem volt a legcsekélyebb problémánk sem, sőt! persze az emberek kérdezősködnek, de én mindig nyíltan válaszolok, és utána sincs semmi negatív hozzáállás…

            Kedvelés

            • Nálunk a helyettes gyerekorvos közölte, hogy a négy örökbegyerekemből jó esetben is csak egyből nem lesz bűnöző,mert ugye a genetika…

              Kedvelés

  13. Megpróbálok így összegezve sok hozzászólásra reagálni, a szétaprózás helyett. Örülök, hogy a beszélgetést kirobbantó ítélkezős kommentet végül egy tényleg konstruktív eszmecsere követte.

    Mindenesetre azt le kell szögezni, hogy ha valaki félre akarja értelmezni a másik szavait, akkor az ellen nem igazán tudunk védekezni. Enyhén szólva meglepett, hogy aznap amikor a Katona József Színházban az ELTÁV program két koordinátorával arról beszélgetek, hogy hogyan tudnék becsatlakozni (a kislányommal együtt) a színház által kezdeményezett Heves megyei Szúcs szegregált településen kezdődött három éves felzárkóztató projektbe, mikor tudunk személyesen is lemenni Szúcsra, illetve a budapesti programokat segíteni… szóval aznap valaki a fejemhez vágja, hogy én vagyok a rasszista. Persze akinek nem inge ne vegye magára, hát nem is vettem, ez természetes. Csak hápogtam magamban.

    Ami pedig azt illeti, hogy hogyan beszéljünk a gyereknek arról, hogy mit jelent majd neki a származása. Ugye nem gondolja egyikőtök sem, hogy az jó lenne, ha az 5 és fél éves kislányomnak kerek perec azt mondanám, hogy tökmindegy milyen jó, rendes, ügyes és kedves vagy, a többség úgyis elkaszál majd téged. Azon kívül, hogy ebben én sem hiszek, ki mondja azt, hogy ez jót tesz majd a jövőbeli boldogulásának??? Természetesen kicsivel később majd azt is megtudja, hogy vannak ilyen kollektív módon elítélő és általánosító emberek, de arra még ráér. És ami a fontos, szerintem arra kell majd rávezetni, hogy azoknak a véleménye ne érdekelje. Ha úgy érzi, igazságtalanul bántják, ne vegye magára. Persze ez nem könnyű, és nem is megy majd 100%-ban, de ha ezt tudatosítjuk benne, akkor valami előnyt mindenképpen biztosítunk neki. Erről elég sok történetet hallottunk már a találkozóinkon.

    És igen, többen utaltak a Romadoptra és a találkozóinkra. Mi lelkes tagok vagyunk immár másfél éve, rengeteg igazán szívmelengető élménnyel gazdagodtunk, és sokat tanultunk egymástól. A várakozók pedig, ahogy írta is “ildii”, sok leckét nem a saját bőrükön kellett megtanuljanak, mert tanultak az “öregektől”. Mindenkit, aki cigány származású gyereket fogad örökbe vagy tervezi, arra buzdítok, hogy jöjjön el a találkozóinkra. Természetesen a Zsuzsa által szervezett blogtalálkozók és a Mózeskosaras összejövetelek is szuperek. Ennyi jó embert, mint ahánnyal ezeken a fórumokon találkoztam, egy helyen sehol sem láttam máshol.

    Ami pedig azt illeti, hogy ki milyen gyereket tud elfogadni, szerintem is olyan dolog, amit mindenki saját maga tud eldönteni csak. A pszichológusok is mindig kihangsúlyozzák, hogy nem szabad erőltetni, ami nem megy zsigerből, mert annak nem lesz jó vége.
    Arra pedig, hogy “nem tudnánk megvédeni az atrocitásoktól ezért inkább nem vállaljuk be”, szerintem (hangsúlyozom, szerintem!) azok hivatkoznak, akik tényleg tisztán csak azért fogadnak örökbe, mert gyerek kell nekik, és nincs benne segítő szándék is. Ezzel nincs semmi baj, de ha tényleg aggódik valaki a gyerek jövője, élete miatt, akkor felvállalja, hogy mindenkivel szembeszáll, és “körömszakadtáig védelmezi a kicsinyét”, ahogy Misi Mókus kalandjaiban elhangzik, és amit kislányom gyakran felemleget nekem, szó szerint ismételve az idézett szavakat, csak ugye én vagyok az aki így védelmezi őt. Szóval tényleg, ahogy “Steiff” írta korábban, akkor inkább maradjon a rendszerben, és hagyjuk a biztosan bekövetkező sorsára? Ahelyett, hogy megadnánk neki azt a támogatást, az esélyt, amivel ki tud kerülni az ördögi körből, amibe sajnos önhibáján kívül belekerült?
    Természetesen ehhez nagyon erősnek kell lenni, és nem lehet elítélni azokat, akik nem éreznek magukban elég erőt, elszántságot, hogy szembeszálljanak akár nap mint nap a gyereket bántókkal.

    Hát ez jó hosszúra sikeredett… Remélem, nem keverek megint vihart a szavaimmal. És szeretném leszögezni, félreértések elkerülése végett, hogy a fentiekben senki felett nem volt szándékom ítélkezni, sem bárkit bántani. Ha esetleg valami félreérthető lett volna.

    Kedvelés

    • Egyetértek, Szandra. Andi, Missy, az már erősen a ló túlsó oldala, h vki csak azért, mert másképp nem lehet gyereke, rögtön tárdadalmi tabutörő élharcossá váljék. Örülünk azoknak, akik felvállalják, de ne legyen kötelező.
      Sokszor elmondtuk már itt, h ez egy önző döntés, és nem ítélkezünk. Ahogy a mostanában divatos rigmusokat is visszautasítom (mmint pl. h szülni kell, mer elfogy a magyar), úgy ide is csak azt tudom mondani, h ne elvárásból, hanem szívből határozzunk, és mindenki söprögessen a saját portáján. Mert amíg nem volt az illető az én cipőmben, ne akarja nálam jobban tudni, mit akarjak.

      Kedvelés

      • Én nem várok el az örökbefogadóktól semmit, csak megállapítottam, hogy azért van még hova fejlődni, és azért a társadalmilag elfogadott narratívák mentén cselekedni vagyis inkább azokat megkérdőjelezni nem mindjárt élharcosság. Ami az eltérő etnikumú gyerekek “elfogadását” illeti, azt gondolom, hogy lesz ez még másképp is, és hiszek abban, hogy kollektíve segít rajtunk, ha tabutémákról is tudunk beszélni, és merünk firtatni bizonyos dolgokat. MInt örökbefogadó szülők ezt gyakoroljuk is minden nap a saját családunkban. Lehetséges, hogy ettől néhányan találva érzik magukat, de ez benne van a pakliban, az biztos, hogy nagyon igyekszem kerülni a személyeskedést.

        Kedvelés

        • Jó, hogy itt beszélünk a mindenféle alternatívákról. Fontosak ezek a megállapítások is, csak maradjunk a realitás talaján. A “mér nem szülsz 4-et, hisz fogy a nemzet” párt is jót akar, csak rosszul áll neki, és vonalak mentén halad, mi ne essünk bele ebbe. Ezért mondtam az önzést meg a nem ítélkezést. Mindenki vállalja, amit elbír, és amivel a gyereknek a lehető legjobbat tudja adni.

          Tapasztalataim szerint már az is csodabogárság, ha valaki örökbe fogad. Hát ha még nem olyat, aki hasonlít rá, vagy beteget! Éééss jönnek a hülye kérdések szakványba, hogy mért, mért nem, mért így.

          Úgy látom, azért sokunknak elég maga a huzavona a gyerekért évekig, nem vágyunk utána (még ennél is több) hülye kérdésekre, firtatásra, beszólásra. Aki meg ezt nem akarja hallgatni, az vagy szembeszáll és élharcos lesz, vagy konfliktuskerül, középút pedig vérmérséklettől függően.

          Mert ha nem világosítod fel a környezetet a reprodukciós problémákról, akkor a villámcsapásig hallgathatod, hogy törtető, karrierista, mér nem szül, már mióta együtt vannak, biztos utálják a gyerekeket. (Azt meg ide fel se sorolom, mit kap egy egyedülálló…)
          Ha felvilágosítod, akkor jönnek a kéretlen tanácsok a diszkréttől az egészen durváig.
          Ha megmondod, hogy örökbe fogadtok, jönnek az előítéletek a milyennőazolyan meg a majdelvágja a torkotokat.
          Ha nem mondod meg, jönnek a hülye kérdések, hol rejtegetted a gyerekedet ilyen sokáig.

          És ezt mind megkapod mifelénk úgy, hogy a gyerek hasonlít és egészséges. Elég meló már az örökbefogadottságot kommunikálni, és azért mennyi bántás fogja érni. Akinek pedig van többre kapacitása, az becsülendő, de ne nézzünk furán arra, akinek “csak” ennyi ereje van.

          Kedvelés

    • Az öf talik nekem is akkora élmény, és én is ezt élem meg, hogy ilyen koncentrációban ennyi “jó emberrel”, vagy hogy mondjam, még sehol nem találkoztam korábban. Nem felejtem el, hogy először a Zsuzsa által szervezett nyáresti beülős beszélgetésen voltunk. Másnap lementünk a Balcsira, és egy juharfa alatt heverésztem és néztem a kék eget és egy nagy boldogságot éreztem, hogy jééé, az örökbefogadás útjával így mi most valamiféle informális kedves nagycsaládfélét nyertünk, amiben rengeteg nagyon aranyos ember van! 🙂

      Kedvelés

  14. Olvasom, hogy az örökbefogadók mennyire magától érthetően, természetesen kezelik a témát Felkészültek a hozzászólók, okosak a hozzászólások.
    Sajnos nem minden óvodás- vagy iskolatárs szülője kezeli ezt a témát ilyen egyértelműen, van olyan eset is, amikor egyszerűen nem tudod a gyereket megvédeni, mert az óvodás társ anyukája jól értesülten otthon feszegeti a témát, amit a gyerekek az oviban másnap, a te jelenléted nélkül folytatnak a gyerekeddel. Akármennyire felkészítetted, szomorú napok sokszor lesznek. Gimnazisták esetében pedig felszínre kerül a színtiszta irigység: hogyan lehetséges, hogy az örökbefogadott gyerek okos, talpraesett, sikeres.Van ám pusmogás a szülők részéről egymás között. Mi, örökbefogadó anyukák azért vagyunk erősek, hogy ezeken az időszakokon is átlendítsük a gyermekünket, hitet öntsünk beléje. Hála az én nagylányom már mindjárt 19, okos, nagyszerű, egészséges lelkű nagylány. Helyén tudja kezelni a dolgokat, és már látja az igazságtalanságot is. Buta, rosszindulatú felnőttek pedig minden korban lesznek!!! Fel a fejjel, nem számít mit mond a nagyszülő, a család, vagy a környezet, ez a közösség, az örökbefogadók közössége missziót lát el, hiszen boldoggá teszi a családjába került – semmiről sem tehető – gyerekeket. Aki ezt érzi, és eléri, megtette a magáét még akkor is, ha nem ő szült!!!

    Kedvelés

  15. Feltűnő, hogy egyes örökbefogadást tervező szülők ennek cikknek a posztolását használják arra, hogy teszteljék rokonaik, ismerőseik hozzáállását a terveikhez. Ha jól látom, túlnyomórészt csak a hasonló cipőben járó szülők kommentelik a témát, a maguk “Nem érdekel a családom az én életem és kész!” típusú eszmefuttatásukkal.
    Ezért megpróbálom egy picit a rokonok szemszögéből megvilágítani a dolgot.
    Először is, ahogy olvasom nagyrészt a rasszizmusra éleződik ki a történet mindenkinél, holott a valóságban ez nem is erről szól. Ha a rasszizmusról beszélünk, akkor semmi köze az örökbefogadásnak a történethez. Egy ilyen kialakult családi viszonyhoz ugyanis nem szükséges örökbefogadni. Elegendő ha valaki egy cigány, arab, török stb. emberrel köti össze az életét. Ugyanilyen helyzetek simán kialakulnak, pedig ott a várható gyermek még vér szerinti rokona is lesz a testvéreknek, nagyszülőknek. Ez egy viszonylag egyszerű történet. Vannak világnézetek és családi hagyományok. Itt hangsúlyoznám a különbséget a fajgyűlölet és a rasszizmus között. Míg a fajgyűlölők kifejezetten utálnak bizonyos, vagy többféle származású embert csupán a származásuk miatt, addig a rasszistákban nincs olyan gyűlölet, csak úgy gondolják, hogy jobb ha nem keverednek az eltérő származásúak egymással. Ennek is van gyengébb fokozata, akiket még az sem zavar ha keverednek egymással, de jobbnak látják ha a saját családjukban ilyen nem fordul elő. Politikai szemszögből lehet úgy is fogalmazni, hogy vannak globalizált és nemzeti beállítottságú emberek. Ez utóbbiak most picit erősödnek Európában a migránsok által keltett zűrzavaroknak köszönhetően.
    A rasszista témát nem boncolgatnám tovább, mert szerintem a történet messze nem csak erről szól.
    Vannak olyan családok is, ahol úgy gondolják, hogy a származás kérdésétől teljesen függetlenül, egyszerűen az örökbefogadást mint olyat nem tartják szerencsés dolognak a családra nézve. Ne felejtsük el, hogy pl. egy családi összejövetelen, amikor nézegetjük rokonaink pici, vagy akár már felnőtt gyermekeit, azért mégiscsak az motoszkál a fejünkben (főleg felmenők esetében), hogy “igen, az én rokonom, az én vérem is”, és keressük a velünk közös vonásokat ezekben a gyermekekben. Na, ez az a nézés amit az örökbefogadó szülők próbálnak kicsikarni a rokonaikból, de sosem fog sikerülni. Ráadásul meglehetősen nehéz helyzet elé állítja rokonait az örökbefogadó szülő pl. az ajándékozás, családi események stb. kapcsán, amikor mérlegelni kell a vérszerinti rokon gyermekekhez képest. Nem kell ide keverni a cigány kérdést. Elég ha pl. a pici korában cukiként örökbe fogadott gyermeknek 14-15 éves korára kétszer akkora orra lesz, mint bárkinek a családban. Vagy pl. ha a 170 és 185cm közötti magasságú családban kiderül az örökbefogadott fiúról, hogy ő bizony nem lesz 156cm-nél magasabb. (Itt felhívom a figyelmet arra is, hogy a jelen cikk örökbefogadója is meghatározta a magasságot és diplomát amikor még sperma-donorban gondolkodott, és az örökbefogadásnál sem felelt meg neki az idegi problémás meg dongalábas gyermeki) Lássuk be! Mindig ott lesznek a láthatóan nem teljesen őszinte kedves megjegyzések, gesztusok stb a család részéről. Továbbá előfordul, hogy a rokonok között akad olyan is, aki azon az állásponton van, hogy bizonyos magatartási, viselkedési formák genetikailag örökölhetők. A három év felett örökbefogadott gyermekek esetében, pedig azt se felejtsük el, hogy a pszichológia tudomány mai állása szerint egy ember személyisége gyakorlatilag már az első három évében eldől. Itt persze lényeges kérdés, hogy tudjuk-e a gyermek előéletét, és ha tudjuk, akkor az igazat tudjuk-e róla.
    Azon nem lehet változtatni, hogy eredendően kik a szüleink, testvéreink stb. egyszóval a családunk. Maximum arról lehet döntést hozni, hogy kilépünk az eredeti családunk értékrendjéből és a saját útunkat járjuk.
    Itt felhívom a figyelmet a cikkben arra a mondatra is, hogy “A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok.”
    Ha figyelmesen olvassuk a cikket szerintem azért érzékelhető, hogy az örökbefogadó döntése egyáltalán nem a gyermekről szól, hanem inkább saját magáról, és inkább azt ecseteli, hogy a gyermek mennyire ragaszkodik őhozzá, mert ő bizony egy szuper anyuka, amit a gyermek már az első pillanatban előre meglátott rajta.
    Ha azt vesszük, hogy már előre számolt a család konfliktussal, akkor ilyen értelemben tényleg egy hős, hogy feláldozta a családi békét is azért, hogy neki is lehessen gyermeke.
    Ez esetben azonban el is kell fogadnia ezt a helyzetet!!!
    Tulajdonképpen még az is lényegtelen, hogy esetleg az önző “Csak azért is lesz gyerekem, mert nekem az jár!” gondolat, vagy az a valóban nemes gondolat hogy “Szép életet biztosíthatok egy szegény gyermeknek, és boldogak lehetünk együtt” vezetett a döntéshez. A lényeg az, hogy mindkét esetben felvállalta azt, hogy a döntésével egy életre szóló kellemetlenséget fog okozni a rokonainak.
    Azért azt is fontos megjegyezni, hogy ilyen családi “utálkozós” helyzet kialakulásához egyáltalán nem szükséges örökbefogadás, vagy más származású élettárs stb. Elég összeveszni bármilyen hülyeségen. Főleg anyagi jellegű vitákból nagyon sok ilyen helyzet alakul ki.
    De az biztos, hogy ha már előre tudjuk, hogy a családunk nagy része ellenzi az örökbefogadást, akkor jó eséllyel készülhetünk a folyamatos konfliktus helyzetre!

    Kedvelés

    • “Ráadásul meglehetősen nehéz helyzet elé állítja rokonait az örökbefogadó szülő pl. az ajándékozás, családi események stb. kapcsán, amikor mérlegelni kell a vérszerinti rokon gyermekekhez képest.”

      Ön nem örökbefogadó szülő, ugye?

      Kedvelés

      • Elnézést kérek, talán nem fogalmaztam teljesen világosan, amikor azt írtam, hogy “Megpróbálom egy picit a rokonok szemszögéből megvilágítani a dolgot.”.
        Ezzel azt szerettem volna közölni, hogy nem örökbefogadó, hanem éppenséggel csak egy rokonként nyilatkozom.
        Bízom abban, hogy nincs olyan kikötés miszerint csak örökbefogadók reagálhatnak itt.

        Kedvelés

    • Szia Andrea!
      Tegeződjünk 🙂 Abban teljesen igazad van, hogy családi konfliktusokat nem csak az örökbefogadás okozhatja, hanem bármely más nézetkülönbség. És abban is, hogy ha a család ellenzi, akkor borítékolhatóak a konfliktusok.
      Azok viszont elég fájó megjegyzések, hogy a családnak mérlegelni kell ajándékozáskor, hogy tegyen-e különbséget az örökbefogadott és vér szerinti gyerek között.
      A “semmi bajom a cigányokkal, de az én gyerekemnek ne legyen cigány padtársa” a diszkrimináció tézismondata.

      Neked az unokád örökbefogadott? És te nem örültél ennek?

      Kedvelés

      • Kedves “Örökbe”!
        Nekem nincs unokám, de ettől függetlenül, a szakmámból kifolyólag (amit nem részleteznék) sok emberrel beszélgetek olyan helyzetekben, amikor kitárulkoznak a családi problémáikkal kapcsolatban. Valamint a saját (szélesebb értelemben vett) családomban is van örökbefogadott gyermek, ezért tudok hozzászólni a témához.
        Az ajándékozási probléma természetesen nem a kiskorú gyermekeknek vásárolt plüss állat, kisvonat, társasjáték, távirányítós autó stb. kategóriára vonatkozik, hiszen ilyet talán még egy teljesen idegen kisgyermeknek is szívesen ad az ember, mert jó érzés látni az örömet az arcán. A problémák ott kezdődnek, amikor pl. nagymami elgondolkodik, hogy “Tavaly Erika is aranyórát kapott ballagásra, most Ramónának is muszáj venni.”. Vagy nagypapa azt mondja: “Annak idején kifizettem Norbi jogi egyetemi költségeit, most nem mondhatom, hogy Szemír autókereskedését nem segítem ki a bajból.”.
        Elhiszem, hogy az örökbefogadónak fájó, de sajnálatosan megváltoztathatatlan tény, hogy az ember, ahogyan az élővilág többi tagja is, biológiailag jobban kötődik a genetikai rokonaihoz. Bizonyos esetekben akár az életét is adná értük. Ha nem így lenne, valószínűleg már kihalt volna az emberiség.
        Mindenki diszkriminál valamilyen szinten. Azért kíváncsi lennék, hogy ha éppen a cikkben leírt Fanni lett volna a dongalábú, akkor is úgy látta volna-e Szandra, hogy “egymásnak vannak teremtve”
        Mindettől függetlenül szép és nemes dolog az örökbefogadás. Vélhetően csak megszépíti azoknak az életét, akiknek pl. alig van rokonuk, vagy nem tartják a kapcsolatot, és nagyon egyedül vannak gyermek nélkül. Nyilván ott is, ahol a rokonok maximálisan támogatják az örökbefogadást. De itt azért megjegyzem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a rokonok úgy éreznek az örökbefogadással kapcsolatban, ahogyan azt mutatják az örökbefogadó és örökbefogadott felé. Ez nagyon kényes téma. Sokan inkább kerülik a konfliktust és nem akarják megbántani saját gyermeküket, testvérüket, stb.

        Kedvelés

        • Erőteljesen negatív hozzáállása személyes sértettséget feltételez bennem – talán hibásan. Örökbefogadást érzelmi (és egyéb) okokból nem vállaló “kívülállók” véleményéből sem éreztem még soha ki ennyi haragot.
          Talán egyszer munkája kapcsán olyan emberekkel és családjukkal is találkozik, akiknek pozitív élményei vannak. Higgye el, sokan vagyunk.

          Kedvelés

          • Kedves “lulukoci”!
            Úgy tűnik ismételten nem fogalmaztam teljesen érthetően. Az utolsó bejegyzésem utolsó bekezdése éppen arról szól, hogy léteznek olyan családok is, ahol semmi gond nincs az örökbefogadással és maximálisan elfogadják azt. Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy léteznek nagy, összetartó családok, akik büszkék magukra, egymásra, a származásukra stb. Arról nem írtam, hogy ez jó vagy rossz, de tény, hogy vannak ilyen családok. Na, ezeknél a családoknál előfordulhat, hogy egy örökbefogadás picit kiveri a biztosítékot. De mivel összetartóak, ezért kímélik a saját örökbefogadó vérszerinti rokonukat, és egy picit álomvilágban éltetik azzal kapcsolatban, hogy mi a véleményük az örökbefogadásról. Hiszen az örökbefogadó szülők nagy része már eleve átesett azon a traumán, hogy nem lehet saját gyermeke, ezért már az örökbefogadást megelőző években is kíméletesen kommunikálnak vele.
            Nekem is meggyőződésem, hogy az örökbefogadó és örökbefogadott, érezhetik tökéletesnek az életüket, boldogok egymással, hiszen teljesen ugyanúgy élnek együtt, mint ahogy a vér szerinti gyermekkel élnének. Úgymond “jóban, rosszban” együtt vannak, együtt élnek meg dolgokat. Mint ahogy férjet és feleséget sem köti genetikai kapcsolat mégis nagyon kötődnek egymáshoz (jó esetben). De a tőlük külön élő rokonok esetében már nagyobb százalékban érvényesül a genetikai közösség miatti kötődés, hiszen más élmények messze nem kötik őket olyan mennyiségben mint az együtt élőket.
            Természetesen szerintem is picit bugyuta a magyarázat Szandra öccse részéről, de fenntartom annak a lehetőségét, hogy éppen a saját nővérét szeretné kímélni azzal, hogy nem mondja ki, hogy ő nem szeretne az örökbefogadott cigány kislánnyal mutatkozni, hanem inkább ráfogja egy nemlétező félelmére a “sok” fajgyűlölő embertől.
            A mondandóm lényege az lett volna, hogy ezen az oldalon túlnyomó részt csak az örökbefogadó szülők boldogítják, magasztalják egymást, és találnak önigazolást. Ez így teljesen rendben van. Szinte mindenfajta közösségnek van hasonló jellegű fóruma.
            De amikor már a “gonosz” rokonok kitárgyalására kerül a sor, akkor ne lepődjenek meg ha berepül egy-egy válasz kívülről is. Hiszen mégiscsak az interneten vagyunk!
            Azért felhívom a figyelmet arra az aprócska részletre is, hogy a cikkhez mégiscsak egy olyan fotót csatoltak amin teljesen egyértelműen látható, hogy egy “vérszerinti” édesanya és kislánya vannak együtt. Miért nincs kép Szandráról a kislánya mellett? Vagy ha nem szeretne mutatkozni, akkor miért kellett beszúrni egy félrevezető képet?

            Kedvelés

            • Nem minden alany vállalja képpel a cikket, ez egy ügynökségi fotó, amit betettem illusztrációnak, nem tudom, a fotón szereplő nő és gyerek között milyen viszony van 🙂
              Szandra pont azért nem akart képpel szerepelni, hogy ne fokozza a családi konfliktust a téma kapcsán.

              Nekem is van olyan rokonom, aki nem fogadja el az örökbefogadást. Mivel évente egyszer szoktunk beszélni telefonon, nem csinálok belőle ügyet.

              Kedvelés

            • Szerintem az a családtag, aki inkább “büszke összetartására, származására”, és ezt támadva érzi egy örökbefogadás kapcsán, ott ezen “értékek” mentén alakulnak a családi kapcsolatok a szeretet és az egymással való törődés helyett. Nos, ilyen is van sok, nem kell nagy ügyet csinálni belőle, ugyebár.

              Kedvelés

            • Kész csoda, hogy valaki vér szerinti kötelék nélkül feltétel nélkül szereti a férjét/feleségét/menyét/vőjét/sógorát/sógornőjét… és egyáltalán, hogy léteznek összetartó, életre szóló barátságok?
              a távolabbi rokonok pedig abban az icipici vérközösségben lelnék az összetartozás érzését? persze változatos a világ, minden lehetséges 🙂 (bocsánat…)

              Kedvelés

            • Amúgy ez a komment csapta ki nálam teljesen a biztosítékot. Szabad itt írni mindenkinek, de aki el sem tudja képzelni, hogy külső szemlélő által megkülönbözethetetlen szeretetkapcsolat jöhet létre öf szülő és gyereke, sőt, akár nagyszülő és öf unokája között is, annak szerintem úgysem lehet elmagyarázni az örökbefogadás lényegét.
              Egyébként nekem nem kell igazolás a közösségtől, magasztalás meg pláne nem. Nekem éppen elég a két jól sikerült gyerekem. Beszélgetni járok ide alapvetően, és általában a más véleményeket is jól tolerálom, itt általában intelligens viták folytak (néha keményen, de akkor is normális hangnemben),de most nekem például igen nagy erőfeszítés fenntartani a kulturember homályos látszatát legalább.
              A mi családunk kohézióját szerencsére a szeretet adja, nem a vér, pláne nem az aranyóra, é amennyiben a családomnak lenne olyan tagja, aki ezt másképp érzi, becsszóra nem sírnék utána. Akivel nem szeretjük egymást annyira, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyen, az nem a családom. Mert ugyebár, ahogy mondtam, nálunk nem a vér; a szeretet.
              De persze hiába is magyarázom színvaknak a szivárványt. Ja. Várjunk csak. Ez nem igaz, színvak ismerősömmel egészen jól el lehet beszélgetni akár még a színekről is. Mondjuk neki nyitottsága van, ez nagy különbség.

              Kedvelés

    • Szerencsére nekem és a férjemnek intelligens rokonaink vannak. Nem feltétlen csak Wechsler szerint mérve gondolom.
      Így nem kellett választanom aközött, hogy gyereket szerenék, vagy megmaradjon az az egy évben 3 beszélgetésünk a nagynénémékkel például. De ha választás elé állítottak volna, valószínűleg még a saját anyámmal szemben is a gyerekemet választottam volna. De anyám szeret engem, és elfogad a döntéseimmel együt. Hálás vagyok neki ezért (is). Meg pl. azért is, hogy normális, jó fej és elfogadó testvért nevelt nekem 😉
      Amúgy nekem (mint itt többeknek) van öf és vsz gyerekem is. Lehet, hogy hihetetlen, de az öf sem azért kap bármit, mert hogy néz már ki, hogy ő kevesebbet kap. Nem azért neveljük ugyanolyan szeretettel, mert azt úgy illik, hanem mert ugyanúgy a gyerekünk.
      A testvéremék pl. jobban imádják egy fokkal, mint a vsz gyerekemet (ennek számos oka van, amit értek és elfogadok). De természetesen még nála is jobban szeretik a saját gyereküket. Asszem ez így egészen normális. A szüleimnek meg mindhárom unokája egyformán kedves, nem csak papíron. A párom családjában meg annyi éngyerekem-tegyereked-migyerekünk helyzet van, hogy ebben már egy öf nem oszt, nem szoroz.

      Kedvelés

  16. Aha. Tehát Szandra úgy gondolja, hogy ha képet magáról nem tesz fel, csak a kislányról és írásban kitálalja az ügyet, akkor azzal nem fokozza a családi konfliktust?!?! Értem.
    A képre csak rá kell nézni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kislányt az édesanyja tartja a kezében.
    Az utolsó mondat már egybecseng a mondandómmal. Szerintem is ez a helyes hozzáállás. Nem kell belőle ügyet csinálni! A család vegye tudomásul, hogy márpedig örökbefogadok, én pedig vegyem tudomásul, hogy márpedig akkor nem találkozom az öcsémékkel, mert nekik ez a hozáállásuk. Nem olyan nagy katasztrófa. Előfordul az ilyen örökbefogadás nélkül is.

    Kedvelés

    • Én nem értem, hogy miért vagy az örökbefogadással kapcsolatban ennyire ellenséges. Tényleg nem tartod reálisnak, hogy egy ember vagy pár az egyéni érdekét – itt: gyermek utáni vágy, utódgondozási igény – előbbre helyezi a rokoni komfortérzetnél? Hiába gyönyörködik valaki a családfában vagy a rokonokban, attól még nem lesz gyermeke…

      Kedvelés

      • Kedves Erika!
        Nem tudom, hányszor kell még értelmezési segédletet mellékelnem a mondandómhoz. Számodra is megpróbálom megvilágítani, hogy nem vagyok egyáltalán az “örökbefogadással kapcsolatban ellenséges”. A bejelentkezésem arról szól, hogy azt észleltem, hogy ez a cikk éppen a rokonokkal kapcsolatban ellenséges, és teljesen feleslegesen fokozza a konfliktust örökbefogadók és rokonok között. Szerintem egyszerűen nem kell foglalkozni azokkal a rokonokkal akiknek nem tetszik az örökbefogadás.
        Egyszerűbben fogalmazva: bármilyen történet is kerül itt kitálalásra, és bármilyen gonosznak is vannak beállítva itt az örökbefogadást ellenző rokonok, akkor sem lehet belőlük kierőszakolni, hogy tekintsék az örökbefogadott gyermeket ugyanolyan rokonnak, mint a többit. Ez egyszerű nem megy! Lehet írogatni hangzatosan és egyoldalúan, hogy az örökbefogadónak milyen kijelentések mennyire fájóak. De a magam részéről el tudom képzelni, hogy esetleg pl. egy nagymamának is nagyon fájó lehet amikor a lánya kijelenti, hogy “Nem érdekel a véleményed az örökbefogadásról. Nekem csak azért is lesz gyermekem, és akár tetszik akár nem, lesz egy cigány (vagy arab, bantu, bármi) unokád!”. Természetesen ez most egy sarkított kijelentés volt és a rokonaik véleményére kevésbé adó örökbefogadók nyilván nem is ilyen durván fogalmaznak. De a mondandójuk lényege ugyanez. Semmi gond. Joga van hozzá. De akkor ne tessék sírni, ha később elveszítik ezeket a rokonokat! És ne tessék provokálni őket az interneten, mert ez csak ront a helyzeten! Fogják fel úgy, hogy ezekkel a rokonokkal annyira más az életfelfogásuk, hogy egyébként is ugyanígy összevesztek volna valami máson. Ez nagy valószínűséggel így is van, tehát az örökbefogadásnak valójában nem sok köze van a kialakult helyzethez, csak éppen az volt a hab a tortán.
        Tehát, összegezve: aki nem csak valamiféle megfelelési, bizonyítási céllal akar gyermeket, hanem tényleg nagyon szeretne gyermeket nevelni, gondozni, és kiélni az anyaságot (apaságot) és máshogy nem megy, az fogadjon örökbe! Biztos vagyok benne, hogy boldog lesz a gyermekkel. Ők valószínűleg nem is foglalkoznak a rokonok véleményével és nem keresnek önigazolást ilyen fórumokon, mert nem a rokonaiknak akarnak megfelelni a gyermekkel.

        Kedvelés

        • Az emberek foglalkoznak azzal, ami fáj, így tudják előbb-utóbb feldolgozni. A gyermekvállalásukkal kapcsolatos meg nem értés, el nem fogadás, megkülönböztetés ilyen fájó dolog.

          Kedvelés

          • Ahogyan a rokonoknak is lehet “fájó” dolog az örökbefogadás ellenzésével kapcsolatos meg nem értés. Talán a rokonok éppen ettől a fájó dologtól akarták megkímélni az örökbefogadót, amikor próbálták megértetni vele, hogy egy örökbefogadott gyermekre nem fognak majd tudni ugyanúgy tekinteni, mint egy genetikai rokon gyermekre. Van nagyon sok ilyen “én vérem, én genetikám” gondolkodású ember Magyarországon, az egyszerűbbek és értelmesebbek között is. Ez valószínűleg egy biológiai túlélési ösztönből fakad. Ahogyan vannak akik sosem fognak megbékélni azzal, hogy pl. gyermekük vagy testvérük homoszexuális. Nem hasonlítanám össze a kettőt, de pl. ilyen miatt is kialakulhat, hogy valaki nem találkozik többé a rokonával. Vagy pl. ha valaki felvesz egy vallást (vagy valamilyen szektába lép) ami nem tetszik a rokonoknak. De nyilván van sok olyan család is, ahol mindenki maximálisan elfogadja az örökbefogadást, nem tartja fontosnak a származás kérdését és képes az örökbefogadott rokonra ugyanúgy tekinteni. Ők valószínűleg nem írogatnak itt, mert teljesen tökéletesnek érzik a helyzetet és nincs semmilyen “fájó dolog” amivel foglalkozni kellene.

            Kedvelés

            • Könnyű annak ellenezni az örökbefogadást, aki nem akar gyermeket, vagy van neki épp annyi, amennyire vágyott. De mit tehet az, aki akar és nem lehet (több) vér szerinti gyermeke?

              Kedvelés

            • Bármilyen hihetetlen, nagy többségében ilyenek írogatnak itt. A legtöbb családban egészen jól fogadják, ha az ember felnőve családot szeretne. És nem csak álságosan, kíméletből támogatják. Írunk ide, mert azért van közös témánk akkor is, ha a családok nagy többségében elfogadják, hogy boldogok akarunk lenni.
              Mert azért szerintem a “gyereket akarunk, de másképp nem (vagy csak aránytalanul nehezen) lehet” fájdalmát kicsit meredek összehasonlítani azzal, hogy vannak emberek, akinek fáj, ha nem pofázhatnak mások életébe.
              Komolyan gondolod, hogy bármilyen rokoni fok feljogosít embert arra, hogy azt mondja a másiknak, hogy nem áll jogodban boldognak lenni? Mert képzeld, ha valaki gyereket akar, akkor anélkül nem nagyon lesz boldog.
              Jöhetsz nyugodtan azzal, hogy ez önzés, és magunkat állítjuk előtérbe. Igen. Az örökbefogadás jellemzően nem az irgalmas szamaritánusok sportja, hanem családra vágyó embereké. Azt is jogosnak éreznéd, hogy valakinek azt mondja az anyja/testvére/nagyanyja/nagynénje, hogy ne szülj gyereket, mert ha a boldogult Náncsi nénikédre fog hasonlítani, sosem tudnám szeretni? Ugye ezt már nem annyira?
              Az örökbefogadás a családalapítás/bővítés egy módja. Van, akinek az egyetlen érdemben elérhető.
              Egy, a meddőségével frissiben küzdő, az örökbefogadás elfogadásában úton levő embernek/párnak ugye nem komoly, hogy még azon is kéne agonizálni, hogy a gyerekük kap-e ugyanolyan Rolexet ballagására, mint az unokatesó?
              Szerencsére az én családom engem boldognak akar látni leginkább. Ha örökbefogadással, akkor úgy. Ha homoszexuális lennék, akkor úgy. Ha Szaúd-Arábiába mentem volna férjhez, arról valószínűleg megpróbáltak volna lebeszélni (messze van, hátha veszélyes, stb), de ha azt látták volna, hogy komolyan gondolom, akkor ezzel együtt fogadtak volna el.
              Remélem, hogy mire felnőnek a lányaim (úgy az öf, mint a vsz), addigra meg tudom nekik tanítani azt, ha a saját boldogságom érdekében azt várnám el valaha, hogy ők örök életükre nyomorultnak érezzék magukat, akkor többet ne nyissák rám az ajtót. még nekem se hagyják tönkretenni az életüket, soha.

              Kedvelés

            • Kedves Erika!
              Esetleg valamilyen technikai problémád van a gépeddel? Mert úgy tűnik mintha kimaradnának a korábbi üzeneteidre adott válaszaim. Ezt a kérdést gyakorlatilag már megfogalmaztad két üzenettel korábban. A válaszom az volt, hogy aki nagyon szeretne gyermeket és nem lehet neki, az fogadjon örökbe.
              Kedves vicq!
              1. Ha te egy különleges képességekkel megáldott látó vagy, aki belelát az itt írogató (sokszor nem is nevet hanem fura nick-et használó) emberek magánéletébe, sőt még a családjuk véleményébe is, és tudod, hogy itt szinte mindenkinek tökéletesen működik az örökbefogadás, akkor ennek ellentmond az a kijelentésed, hogy nektek itt van közös megbeszélni való témátok. Hát ugyan mi lenne? Ha minden olyan tökéletes, és semmi bizonytalanság nincs a rokonok érzéseivel kapcsolatban sem, akkor ugyan miért van szükség itt az egymás pátyolgatására? Akkor miért nem az egyszerű szülői fórumokon tárgyaljátok ki a gyermek-neveléssel és gondozással kapcsolatos problémákat? Hát, ha az örökbefogadás mindenkinél flottul megy, akkor miért kell neki külön kibeszélő fórum? Miért kell egyáltalán szóvá tenni, hogy a ti gyermekeitek örökbefogadottak, hogyha minden ugyanúgy működik mintha vérszerinti gyermekek lennének?
              2. Kik is azok, akiknek fáj ha nem pofázhatnak bele mások életébe? Az én mondanivalóm pontosan az volt (nem tudom, hányszor kell ismételnem), hogy ha valaki azt mondja a rokonainak, hogy “ne pofázz az életembe, örökbefogadok”, akkor fogadja el ő is, hogy “ne pofázz az életembe, én így nem szeretnék találkozni veletek”. Tehát szerintem az örökbefogadó se pofázza a rokona életébe, hogy “márpedig találkozni fogsz velem, meg a cigány gyermekemmel, és a gyermeked igenis a cigány gyermekemmel fog játszani és ki is posztolom a facebookra, mert itt minden tökéletes, és ha ez nem tetszik neked, akkor majd jól kibeszéllek az örökbefogadós fórumon”. Akkor itt tulajdonképpen ki szeretne a másik életébe pofázni? Van egy olyan érzésem, hogy Szandra öccse nem nyitott külön topic-ot a neten arról, hogy nővére cigány kislányt fogadott örökbe. Szerintem éppen ő az aki úgy gondolja, hogy “Rendben, akkor ne pofázzunk egymás életébe!”.
              3. Mi jogosít fel kit arra, hogy azt mondja a rokonának, hogy “nem áll jogodban boldognak lenni”? Mi van? Ezt hol olvastad? Szerintem kevered az üzeneteimet valaki máséval.
              4. Egy picit a genetikáról: Annak az esélye, hogy egy születendő gyermek valamelyik szülőjének a “nénikéjére” fog hasonlítani gyakorlatilag a nullához konvergál. Ezen felül, az már rég rossz, ha egy családban van egy rokon, akit mindenki utál. Ezekben a családokban nem is lehet semmilyen büszkeség a származásra, hiszen egy vérszerinti rokonukat is utálják. Ehhez képest már teljesen mindegy, hogy a másik rokon cigány, mongol, vagy néger gyermeket fogad örökbe, mert valószínűleg még őt is jobban fogják szeretni.
              5. A karórát is benézted! Nem azt írtam, hogy az örökbefogadónak kell ezen gondolkodni, hanem éppenséggel a többi rokon lesz dilemmában (konkrétan nagyszülőket írtam). Tehát a dilemma tárgya ismétlésképpen (más példával): Nagyszülők: “Edina a gimnáziumi ballagásra megkapta az aranyláncot. Akkor most Izaura sikeres szakvizsgája alkalmából is ki kell fizetnünk az implantátumot, amit szeretne”. Igenis ez sokaknak dilemma, de ezt sosem fogják az örökbefogadók orrára kötni.
              6. Picit unalmas ismételgetni, de láthatóan te sem figyelmesen olvasol. Tehát azt próbálom közölni itt, hogy ahogyan Szandra öccsének el kellett fogadnia, hogy cigány unokahúga lesz, úgy Szandrának is el kell fogadnia, hogy akkor az öccse szeretné kerülni az együttléteket. Tehát, ebben a helyzetben éppen az öccse az, aki nagy ívben tenne még arra is, ha nővére most éppen homoszexuális lenne, vagy Szaúd-Arábiába menne férjhez. Ezen az oldalon ezt a cikket tárgyaljuk cirka hét milliárd potenciális olvasó előtt (beleszámolva az online fordítási lehetőséget ). A többi problémátokról nem tudok, mert más topic-ot nem olvasok itt. Tehát kívülállóként repültem rá a rokonakat panaszoló témára. Az már kiderült, hogy a fényképek egyikének sincs köze örökbefogadáshoz, nemhogy a történethez. Kérdés, hogy egyáltalán a történet valós-e, vagy az is valamilyen ügynökségtől van kölcsönözve.

              Kedvelés

            • Ez a komment személyeskedő, sértő, kioktató, csak mutatóba hagytam meg, hogy így ne beszélgessünk egymással, a következő ilyet ki fogom moderálni, mindegy, hogy ki írta.

              Az alapprobléma nagyon érdekes, ti. hogy mit tegyen az örökbefogadni szándékozó, ha a családja elutasítja, ellenzi a szándékát, vagy annak valamely aspektusát (pl. hogy roma lesz a gyerek.) Ez egy létező helyzet, lehet róla beszélgetni. De egymás sértegetése nem oké.

              Szerintem egyáltalán nem olyan könnyű helyzet, ha valakinek választani kell a gyereke és az öccse (vagy anyja, anyósa) között. Könnyű rámondani, hogy akkor fogadd el, hogy elveszted az öcsédet, ez nem könnyű. Még ha nem is értenek egyet, még ha rasszista is a családtag, akkor is az öccse.

              Az meg illúzió, hogy a családok mind szeretik egymást és mindenben elfogadják a másik nézeteit. Ugyan. Egy csomó, még közeli viszonyban is vannak “aknák”, amiről tudják a felek, hogy nem értenek egyet, csak konfliktus lenne belőle, megváltoztatni a másikat nem tudják, hát kerülik. Például azért, mert ennek dacára szeretik azt a másikat.

              Kedvelés

            • Persze, hogy elfogadja Szandra, hogy az öccse kerülni akarja. De miért ne beszélhetne arról, amit érez ezzel kapcsolatban?

              Kedvelés

  17. Szerintem Andrea szimplán trollkodik itt. Az összes hosszan és választékosan megfogalmazott gondolatmenete tele van zsúfolva személyeskedéssel és durva sértésekkel, amikre lehet ugrani. Hadd ne mazsolázzam ki mindet, felesleges a szót szaporítani.

    Mindenkinek szép napot! 🙂

    Kedvelés

  18. Mostanaban ritkán vagyok erre, ennek is megvan a saját oka.
    Azért hadd írjak pár sort, Andreára reagálva.
    Nekem a nagyszüleim voltak ilyen kedves, faj elmélettel elfoglalt emberek. Írtam már többször, pont ez a helyzet állt elő, nem voltam az unokájuk, mert anyunak volt pofaja örökbefogadni, nem pedig hagyományos úton unokát szolgáltatni nekik.
    Egész életükben megkeseritették az életem, mégis amikor ágyban fekvő betegek voltak, (fejenként egy évet), nagyon jól jött, h pelenkaztam, etettem őket, fogtam a kezüket, és nem hagytuk bent a kórházban meghalni egyikőjuket sem. Halisten Andrea felvázolta, h milyen borzasztó egy három éves gyereket örökbefogadni, aki már “kész személyiség”, minden rossz tulajdonsággal felvértezve.
    Ha megkérdezném a nagyszuleimet, bőszen bologatnanak Andrea eszmefutattására, hisz sosem gondoltak bele anyukam motivációjába, egyszerűen azért, mert az érzelmi intelligencia nem volt az erősségük. De nem baj, ilyen embernek is kell lenni, ettől szép, színes a világunk.

    Csak még egy mondat. Lehet, h kívülről úgy tűnik, hogy az itteni emberek egymást nyalják, és kizárják a másfajta véleményt, de jobban beleolvasva cikkekbe, hozzászólásokba,világosan látszik, hogy értelmes felvetésekre értelmes viták születnek. Ez a mostani nem az.

    Kedvelés

    • Mint látod, nem érdeklik a további cikkek, hiszen mi más közös témánk lehetne, mint hogy hogyan varrjuk a kölykeinket a rokonok nyakába?
      Ha elfogadó a család, akkor semmi special issuenak nem kéne lenni öf gyerekekkel kapcsolatban, elég lenne a hozzátáplálós és mosipelusos fórumokra járnunk 😉

      Kedvelés

  19. Ez a komment is személyeskedő, sértő és kioktató, ha kimoderálod, Zsuzsa, megértem. Régen szóltam hozzá a blogon, és nem gondoltam, hogy méreg miatt fogok legközelebb…
    Nem tudom, trollkodás volt-e Andrea részéről a hozzászólás. Végtére avval én is egyet értek, hogy ha nekem belső családi konfliktusaim lennének, nem valószínű, hogy azt az interneten olajjal locsolnám. De annyifélék vagyunk.
    Ugyanakkor felháborítónak tartom a hibás előítéletből eredő megnyilvánulásait, ami elsősorban az ajándékozás ecsetelése kapcsán vágott pofán, hogy a „jó genetikájú” gyerekekhez hétköznapi nevet és életpályáját oszt, míg a melléjük (alájuk?) rendelt „származási rendellenességgel bíró” örökbefogadottaknak nem (Erika-ballagás vs. Ramóna; Norbi-egyetem vs. Szemír-bajban az autókereskedés; Edina-gimnázium vs Izaura-szakvizsga). Andrea, ezek után Ön szerint, mennyire lenne helyünk az elfogadó családunk, és a nulla bizonytalansági tényezőjű, flott örökbefogadásunk ellenére „egyszerű szülői fórumokon”? Hát, nem tudom… Lehet, hogy én pl. kerülöm az egyszerű emberek társaságát. Érti, ugye?

    Kedvelés

    • Többek között az általad felhozott példák miatt vélem én nagyon is tudatos provokációnak.
      A gondosan becsomagolt és időnként helytálló meglátásaiból csöpögtek a sértések és a diszkriminatív megjegyzések. Pontosan ezek miatt szerintem nem érdemes vele foglalkozni. Majd talál magának másik társaságot, ahol folytathatja.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s