Category Archives: .

Babaköszöntő 2020. június

Általános

A rovatban megismerhetjük azokat a családokat, akik nemrég fogadtak örökbe. A rovatba bárki jelentkezhet, aki az elmúlt egy évben fogadott örökbe, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. És jelentkezzetek is, a történetek sok erőt adnak a várakozóknak. 

Nicknév: Kriszta

Kik vagytok? Budapesti házaspár vagyunk, 43 évesek. Tizenöt éve vagyunk házasok. Több terhesség és vetélés után, aminek senki nem tudta az okát megmondani. Kb. 2-3 éve kiderült, hogy már a klimax kopogtat az ajtómon, így nem igazán számíthatunk gyermekáldásra, ezért elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk. Szerencsére a család is mellettünk állt és a baráti körünk is pozitívan állt hozzá a dologhoz.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy mások vagyunk! Ugyanazok vagy hasonló problémáink voltak, mint másoknak.

Ki érkezett? Rögtön két kislány érkezett, testvérek. S és L 3 és 4 évesek, jó egészségi állapotban, két eleven, csintalan kiscsaj. Imádnak főzőcskézni és természetesen babázni. A kisebb szereti a zenét és táncot, a nagyobbik szeret rajzolni és színezni. Amit mindketten szeretnek: a kirakó és az építőkocka. Országos listáról jöttek, a tanácsadónő azt mondta, hogy a megyében nem találtak nekik szülőket. Sőt nem is nagyon próbálkoztak, mert eleve a megyén kívül akartak őket örökbe adni családi körülményeik miatt. Az irat ismertetésekor több egészségi problémát is felsoroltak, ami eddig nem jött elő. Az egyik a laktózintolerancia, a másik egy genetikai úton öröklődő véralvadási zavar, sűrű a vérük állítólag. A kisebb pedig lyukas szívvel született, de tavaly már rendben volt a kórházi papírok szerint. Mi egyelőre semmilyen egészségügyi problémát nem tapasztaltunk náluk.

Mennyit vártatok? 2018 decemberében jelentkeztünk és 2019. október végén kaptuk a hívást. Novemberben kezdtük az ismerkedést és 2020 januárjában hoztuk haza őket.

Mennyit várt a gyerek?  Úgy tudjuk 2018 augusztusa óta voltak örökbefogadhatók. Már eleve nem kerültek a családhoz, a kórházból az egyik krízisnevelőszülőhöz került, a másik csecsemőotthonba. Onnan mindketten 4-5 hónaposan kerültek nevelő szülőhöz ahol addig éltek, amíg mi el nem hoztuk őket.

Miért pont ők? Mert szerelem volt első látásra! Amikor jelentkeztünk 0-5 éves korig jelöltük meg az életkort származási kikötés nélkül, nemet nem adtunk meg és vállaltunk testvéreket is. Később változtattunk annyit, hogy 0-3 év életkorra levittük, viszont differenciáltunk, hogy testvérek esetén a kicsi 0-3 éves korig a nagyobb maximum 5 év. Amikor felhívták minket, hogy két kislány lenne, ez először mellbe vágott, egyrészt nem számítottunk ilyen hamar megkeresésre, másrészt arra, hogy rögtön testvéreket ajánlanak fel. Az egy kicsit elgondolkodtató volt, hogy az édesanyjuk mentális betegségben szenved és az egyik terhesség gondozatlan volt. Természetesen elmentünk az iratbetekintésre, mert látatlanban nem akartam nemet mondani. Úgy voltam vele, hogy legalább az esélyt adjuk meg. Hallgassuk meg a tanácsadónőt és akkor még mindig mondhatunk nemet. Persze miután meghallgattuk az iratokat és megláttuk a képeket, kellett egy kis gondolkodási idő. Végül is azt mondtuk, szeretnénk látni őket, hogy végleg eldönthessük.

Miért pont ti? Nem tudom megmondani. Szerintem nem csak nálunk próbálkoztak, de azt nem tudom hányadikak voltunk. Szerintem több szempont is volt mellettünk, egyrészt vállaltunk testvéreket, nem a megyében laktunk, és nem tettünk származási kikötést sem.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Sok mindenről a tanfolyamon nem esik szó. Volt, amiben a nevelő szülő is bizonytalan volt, hogyan is kéne csinálni.  A tanácsadónők segítenek, ahol tudnak, de ha én nem kérek segítséget, akkor talán még most is meg csak barátkoznánk.

A legnagyobb problémátok most: Jelenleg csak az, hogy a tb kártyát még mindig nem kaptuk meg.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Sok minden, legfőképp az, hogy az első találkozás az ügyintéző irodájában volt. Utána kb. két hétre rá tudtunk először elmenni a lányokhoz a tanácsadónővel és a pszichológussal együtt a házhoz, ahol laktak. Azután viszont magunkra voltunk hagyva, nem jött velünk senki, csak mindig szólni kellett, hogy megyünk. Akkor csatlakozott a tanácsadónő, amikor felhívtam, hogy segítsen, mert nem haladunk a barátkozással. Akkor többször csatlakozott a találkozókhoz és semleges területre vittük a találkozásokat, így sikerült végül is tovább lépni. A gyámmal csak egyszer sikerült találkoznunk, nem igazán ismertük egymást. Kicsit magára van utalva az ember.

Miről olvasnál szívesen? Jó lenne nevelési tanácsokat olvasni. Read the rest of this entry