Nem cserélek senkivel

Általános

Szubjektív visszatekintés utunkra az örökbefogadásig és azóta.

(mondatok)

2008. És nálatok baba? – érdeklődik egy ismerős. Válasz nélkül hagyom. Ködösíteni nem akarok, az igazat meg nincs kedvem elmesélni. Már egy éve gyereket szeretnénk a férjemmel, ami nagyon hosszú időnek tűnik. Végre megfogant a baba, de a második ultrahangvizsgálatra el is halt. Holnap megyek a kórházba. Elszomorodunk, de a hangulat inkább reménykedő, mert eszerint tudunk mi gyereket csinálni, legközelebb biztos sikerül.

2009. Minden rendben van a magzattal, anyuka! Ismét terhes vagyok, de ez a mondat egyszer sem hangzik el az orvosi vizsgálatokon, pedig nagyon szeretném. Először ikreket várok, de az egyik magzat hamar elhal, aztán gondok vannak a felszívódással, majd hol a magzatvíz túl sok, hol az AFP magas, minden vizsgálatról leforrázva kullogok haza. A gyereknek nagyon örülünk, a neme végig homályban marad, de lánynak érzem, s úgy képzelem, vidám, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki szeret hintázni. A terhességen jó lenne már túl lenni. Ez a vágyam gyorsan teljesül, a hetedik hónap végén nagy vérzés miatt idő előtt világra segítik a kislányomat.

Öröm és rémület jár át egyszerre – milyen kilátásai vannak egy másfél kilós bébinek, aki csak 30 hetet töltött az anyaméhben a javasolt 40-ből? Egy hónapot a kórházban marad a kicsi, és csupa jó hírt kapunk. Tudok örülni annak, hogy ma megint kicsit többet evett, hogy ma sem lett baja, hogy már kézbe vehetem. A tizedik napon a barátságtalan koraszülött-intenzív osztályról áthelyezik a sima koraszülöttosztályra, mint osztályelsőt. Napjaimat az alagsori tejkonyhán töltöm egy csapat félmeztelen nő között, akik tejet fejnek a babáiknak. Végre hazamegyünk, épp gyermeknapon. Szép időszak kezdődik, a lányom egyre nő és okosodik. Fejlesztésekre szükség van, csecsemőkorától nyolcéves koráig hordjuk, de a lényeg, hogy nagy baj nincs. A gyermek első szava egyévesen: hintapalinta.

2010. Ilyet még nem láttam – ezt sajnos a szülészorvosom mondja, mikor magamhoz térek a műtétből, és minden testrészemből csövek lógnak ki. Pedig ő már látott ezt-azt. Nem értük be egy gyerekkel, bátran nekifutottunk egy újabb terhességnek, ami megint kudarcosan végződött. Előbb egy repülőjáraton kezdtem elvetélni, ahol is egyedül utaztam a nyolchónapos lányommal, és nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ezt még kibírta a magzat, és pár héttel később kórházban adtam elő egy újabb életveszélyes vetélést, majdnem elvéreztem, az orvosok lélekjelenlétének köszönhetően sikerült valahogy megmenteni az életemet. Nem adom fe-he-hel – dudorászom az intenzív osztályon, mihelyst kihúzzák a csövet a számból. Belengetik, hogy kiveszik a méhemet, bennem teljes bizonyosság van, hogy akkor is lesz még gyerekünk, merthogy örökbe fogadunk. De aztán mégse veszik ki. Így további – utólag tekintve esélytelen – próbálkozásokra nyílik tér. Mi gyereket akarunk, még, ennyire könnyen nem fogjuk feladni. Ha az ember majdnem meghalt, az szemléletformáló trauma, de a sok gyerek utáni vágy ennél mélyebben gyökerezik, valahol a gyerekkor táján, ott, ahol az én sarjadt ki a földből. Mindenesetre a műtét után pár hónapig még csodálatosak a színek és a fények, de utána ugyanaz az ember leszek, aki előtte.

2012. Négy év múlva fognak sorra kerülni – mondja az örökbefogadási tanácsadó. Nem lett igaza. Az elmúlt két évben még tettünk pár kétségbeesett kört az újabb gyermekért, közben nevelgettük kislányunkat. Irány az örökbefogadás! Nekem evidens lépés volt a kezdetektől, a férjemnek kellett pár pofon ennek elfogadásához, de a sors kegyes volt, megadta. Izgalmas új területre lépünk. Könyveket olvasunk, felkészítő tanfolyamra megyünk, s szélesre tárjuk a kapukat, bármilyen gyereket elfogadunk. Lehet fiú, lány, kisbaba vagy nagyocska, lehet egészségi problémája is, és az se gond, ha barna a bőre. Utóbbi kitétel elég gyorsan a finisbe juttat minket.

Egészséges, másfél éves kisfiú, kis kardiológiai problémával – szól bele még év végén a tanácsadó a telefonba. Rohanunk megnézni az aktát, majd a gyereket. Több száz kilométer autózás után izgatottan lépek be a nevelőcsalád házába. Vajon mit fogunk érezni? Mikor meglátom a kisgyerek szemét, nincs több kérdés. Az óriási fekete szemek belemélyednek a tekintetembe. Hihetetlenül aranyos fiúcska ácsorog a rácsos ágyban, szénfekete hajjal, összenőtt szemöldökkel, kis görbe lábakkal, nagy pocakkal. Még pár hetet várni kell, amíg megismerkedhetünk vele alaposabban, de tűkön ülök, számolom a napokat és nyaggatom a hivatalokat.

2013. Megyek játszani a testvéremmel – mondja a négyéves lányunk, mikor először találkozik a kisfiúval. Végre elindult a barátkozás! A két gyerek bevonul a szobába és elkezdik pörgetni egy babakocsi kerekét. Ellágyulunk. Pár nap múlva hazavisszük a kisfiút. Az első hónapok eufóriában telnek, a föld fölött járok, végre sikerült, két gyerekünk van! A testvérek sokat játszanak együtt. A kardiológiai probléma, amit az akta tíz oldalon át, latinul részletezett, bagatellnek bizonyul, a gyerek makkegészséges. Az ismerőseinknek sok kérdése van az örökbefogadásról, és én szívesen válaszolok.

2014. Mindent az örökbefogadásról – ez az ambiciózus alcíme a blogomnak, az Örökbe.hu-nak. Elkezdek egy szakmai oldalt írni az örökbefogadásról, azt látom, a téma mindenkit érdekel körülöttem és nagyon keveset tudnak. Leírom a magyar örökbefogadási rendszer működését, tanácsokat adok az örökbefogadásra készülőknek, interjúkat közlök szakemberekkel, örökbefogadókkal, örökbeadókkal, örökbefogadottakkal, bemutatok könyveket, filmeket, nemzetközi gyakorlatokat – ígérem meg a legelső bejegyzésben. Ez mind meg is történik. Négy év alatt 460 blogbejegyzés születik, tízezrek olvassák, rengeteg embernek segít a blog. Egy közösség nő ki körülötte. Nekem szakmai sikereket, sok új barátot és további munkákat hoz.

2015. Fogadókészek? Lenne egy kisfiú – hív ismét a tanácsadónk. Merthogy közben nem bírtunk magunkkal, és jelentkeztünk harmadik gyerekre. Nem gondoltam, hogy a sors még tud nehézségeket gördíteni elénk, de tudott. Ezúttal a pszichológus adja meg nehezen az alkalmasságot, meg vagyunk győződve róla, hogy nem fogunk gyereket kapni, ezért futunk még egy kört a meddőségi vizsgálatokkal, ismét eredménytelenül. Aztán az örökbefogadás lesz a befutó, kevesen vállalnak másfél éves roma kisfiút, így minket hívnak. Egy tökéletes gyermek, és egy nehéz barátkozás vár ránk. A kisfiú nagyon kötődik a nevelőanyához, aki másfél évig éjjel-nappal gondozta, neki van igaza. A férjemet gyorsan megkedveli, engem sokára fogad el anyának. Szerencsére van mihez nyúlni, a saját blogom jó mondatait mantrázom, miközben néha csorog a könnyem, mert a gyerek még hetek után is elszalad tőlem. Aztán csak hazavisszük, és elindul az élet ötösben.

(Mindig több gyerekünk van, mint kokárdánk)

A mondatok sora három éve megszakadt. Folyamatos jelen tart azóta, csónakunkban három kicsi gyerek és két felnőtt evez, hol egy irányba, hol szanaszét. Éljük a nagycsaládok életét, tüzet oltunk. Mindig van egy legnagyobb problémánk, mindig van valami halaszthatatlanul sürgős, közben persze a gyerek érzelmi igényeivel is foglalkozni kell, meg a párkapcsolattal, mellesleg olyan apróságokkal, mint munka, háztartás, barátok és közélet. Iskolát kezd, ovit kezd, bölcsit kezd, új csoportba kerül, új hangszert tanul, csúfolják, verekszik, őt verik, magányos, csúnyán beszél. Nevelési tanácsadó, fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, sok-sok gyereknevelési könyv. Tornazsák, technikadoboz, úszócucc, kottafüzet, tízórai, gyümölcs az oviba, fehér ing. Az ünnepségek egyszerre vannak, mindig több a gyerekünk, mint a kokárdánk. A lakásunkban minden bútor picit meg van rágva, csikarva, szaggatva, matricázva. Folyamatosan keresem a kedvenc plüsst. Amíg nem volt gyerekem, hetente egyszer takarítottam, azt a szintet ma akkor sem tudnám tartani, ha félóránként takarítanék. Testvérféltékenység, bepisilés, dackorszak, kamaszkor. Nátha, influenza, lábtörés, „csak egy kis vírus, anyuka!” A gyerekorvost néha gyakrabban látom, mint a szüleimet.

Közben történnek a csodák. Az a gyerek, aki koraszülöttként későn kezdett járni és beszélni, megtanul korcsolyázni, úszni, biciklizni, furulyázni. A görbe lábú, pocakos, szívproblémásnak beharangozott babából a világ legnagyobb sportolója lesz. És aki pár éve még menekült előlem, ma nem megy le az ölemből. Nincs idill, élet van, öt ember feleennyi szobában.

(Három válasz a teremtésre)

Hogy miért is akartam annyira sok gyereket? Az egyik válaszom az volt, hogy minden gyerek egy új válasz a teremtésre. Ha egy picit hátrább lépek a folyamatos visítástól, a kiszerelt villanyvezetékektől, de nem botlom el a kiszórt legóban, akkor rácsodálkozom: mennyire különbözőek lehetnek, miközben sokban hasonlítanak.

Ami közös: erősek, hangosak, mozgékonyak, mit mozgékonyak! folyton mozognak, gyere le légyszíves a fa tetejéről! Barna a szemük, gyönyörűen barnulnak. Jól esznek, a súlyuk miatt sose kellett aggódni, jól alszanak, együtt horkolnak. Rettentő hangosak, visítanak. Nem sarokbanülős gyerekek. Lelkesek, bátrak és barátkozók. Nehezebb őket távol tartani, mint bevonni. Folyton püfölik egymást, mégis összetartanak.

Az egyik csupa repkedés, intellektus, játék és matek és lexikon és pillangó. Bár ő hasonlít ránk legjobban, nehéz lett volna előre elhinni, hogy van olyan gyerek, akinek az első szava nem a Mama, hanem a hintapalinta, aki azért sír a beszoktatásnál, hogy első nap nem alhat ott az oviban, aki magától rájön négyévesen a negatív számok létezésére, aki levélül is tud, aki minden füzetet teleír és telerajzol a lakásban. Mindenben benne van, akár kaszkadőr-, állatos, barkács vagy űrhajóstábor indulna holnap, ő menne. Kajla, mindenbe belekezd, még nem tudja, hogy kitartás is kell a sikerhez. Halál laza, és gyerektől szokatlanul nagyvonalú tud lenni. Repdes, verdes, mindenbe beleakad a szárnya. Kíméletlenül szó szerinti, ugyanakkor kezdettől költőien beszél. Démona a szétszórtság. Nevének jelentése: igaz kép.

A másik csupa erő és villanás, összeszedettség és dráma, párduc és focista és autószerelő. Pont olyan fekete haja van, amilyen nekem volt kiskoromban. Nehéz lett volna előre elképzelni, hogy nekünk lehet ilyen gyerekünk, aki ötévesen tud fekvőtámaszozni, aki előbb tudta az autómárkákat, mint a saját nevét, aki minden sportban tehetséges, akinek a szakácskönyvet kell felolvasni esti mesének. Akinek egyévesen már bajsza van, és ha babakocsiban elvittem egy építkezés mellett, a munkások nem engem lestek, hanem őt. Akinek jól áll minden, ami más embernek nem: a csuklópánt, a napszemüveg, a visszafordított baseballsapka, a grafitkék mackófelsőn a neonsárga csík. Aki kétévesen becsavarja a labdát a kapuba. Jó megfigyelő és vadász, hűséges és ragaszkodó, a legkisebb eseményre kihasad belőle a világdráma. Démonai: a düh és az agresszió. Nevének jelentése: fejedelem, uralkodó.

A harmadik csupa kedvesség, mint sokadik gyerek, életstratégiáját a cukiságra alapozta. Kispolgár, imádja a kényelmet, ha tehetné, ma is babakocsiban ülne. Nem gondoltam, hogy van olyan gyerek, aki a legnagyobb veszekedés közepette közli, hogy “szeretlek” és “szép vagy”. Simogat, ölelget, bújik, ő honosította meg a családunkban azt a szokást, hogy reggel bebújik mellénk az ágyba. Lehetőleg reggelivel együtt. Kétévesen legszívesebben vett volna egy villát. Minden helyzetben nagyon jól kommunikál, folyamatosan beszél, nagy érzéke van a szépség iránt, imád enni, muzikális, de egyelőre főállásban baba. Még úgy gondolja, megúszhatja a kemény munkát az életben, ha elég aranyos. Démonai: kényelem és lustaság. Nevének jelentése: erős, egészséges.

Naponta elámulok rajtuk. És ehhez képest kevésbé fontos, kit tettek a születése után inkubátorba, kit vittek át vajúdás közben egyik kórházból a másikba, és kiről készült csak nyolchónaposan az első fotó. Van vita is, veszekedés is bőven, de sosem azon, kit szültem én, inkább, hogy ki rakta el a kedvenc plüsskutyát.

Az örökbefogadással nem csak őket kaptam. Kaptam egy új ént is. Folyamatos önfejlődési lehetőséget. Rengeteg új barátot. Egy blogot. Önmegvalósítást. Az érzést, hogy segítek másoknak. Egy nagy családot, aminek része a gyermekeim, azok atyafisága és más örökbefogadók is. A veszteségek elmaradnak mellőlünk, a nyereségek velünk vannak.

Nem cserélnék senkivel.

2018. 

11 responses »

  1. Jaj, ez nagyon szép volt ! Igy reggeli indításnak megalapozta a napomat. Gyönyörűséges és bölcs. Köszönöm ezt az írást. Nagyon tetszett.
    Minden jót kívánok.

    Kedvelés

  2. Zsuzsa, a legjobb írásod eddig (nekem). Nem, mintha az eddigiek nem lettek volna kiválóak, de a 2014-es részig nem is jöttem rá, hogy Te írtad! Kiváló! Köszönöm és gratulálok!

    Kedvelés

  3. Köszönöm Zsuzsa, ismét megríkattál:)
    “A veszteségek elmaradnak mellőlünk, a nyereségek velünk vannak”- bár ezt érezhetném már, annyira átjön minden szó. Nagyon szépen írtál a gyerekekről, jó lesz nekik felnőttkorban a soraidat olvasni.
    Köszönjük a bíztató szavakat.

    Kedvelés

  4. Zsuzsa ez fantasztikus, én is elpityeredtem. Nagyon jó, hogy vagy, hogy csinálod! És én sem cserélném senkivel, de az nagyon jó, hogy van a kör, ami ebben naponta megerősít! Kívánom, hogy sokáig tudd csinálni!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.