Közösségi élet az alapítványoknál

… és egyesületeknél. A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek a nehéz helyzetű terhesek megsegítésével foglalkoznak, és ha nincs más megoldás, segítenek a gyerek örökbeadásában is. A várakozók általában azt mérlegelik, melyik szervezet fogadja őket és mennyi a várakozási idő. Ma azt nézem meg, milyen közösségi programokat nyújtanak az alapítványok és egyesületek az örökbefogadó szülőknek és várakozóknak.

Alapvető szemléleti különbség van a “nagyok” és a “kicsik” között. A két nagy szervezet, a Bölcső és a Gólyahír a találkozóira csak a náluk örökbefogadókat illetve várakozókat hívja meg. A többi szervezet rendezvényeire általában nemcsak a náluk sikeresen örökbefogadók mehetnek, hanem az is, aki máshonnan kapott gyereket, aki várakozik, vagy csak szimpatizál a szervezettel.

Nagyok:

A legaktívabb közösségi élet a Gólyahírnél zajlik. A várakozóknak van évi két nagy rendezvénye (egyszer kötelező is részt venni, különben nem kap babát a jelentkező), ahol az örökbefogadásra felkészítő előadások hangzanak el, és bemutatkoznak az elmúlt fél év örökbefogadó családjai. Évente egyszer össznépi családi rendezvényt tartanak a “gólyás” örökbefogadó családoknak, emellett Mikulás-ünnepséget és regionális találkozókat is szerveznek. Az örökbefogadó családoknak egy zárt Facebook-csoport nyújt közösséget, több mint ötszáz taggal. Ez nagy családként működik, a gyerek születése előtt minden új örökbefogadó felkerül, itt örömüket-bajukat folyamatosan megosztják az emberek. Emellett számos tematikus alcsoport is működik a gólyahíres családoknak, a várakozóknak is. (A többi szervezetnél ilyen netes aktivitásnak nem akadtam nyomára.) olvasásának folytatása

„Nálunk az örökbeadás csak egy pici szelete a működésnek”

Ma a Baptista Szeretetszolgálat örökbefogadási programját mutatom be. Bár az alapítvány két évtizede tevékenykedik, nyílt örökbefogadás közvetítésére két éve kaptak engedélyt. Szenczy Katalin szakmai vezetővel beszélgetek, aki Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjének, baptista lelkipásztornak a felesége és maga is örökbefogadó szülő. Saját történetéről, az örökbefogadás feltételeiről, gyerekmentésről és a veszteségek feldolgozásáról is szót váltunk.

– Mutatkozz be, kérlek!

– Konduktor vagyok. Öt gyermekünk van, három örökbefogadott, egy befogadott és egy vér szerinti. A befogadott lányunk, Enikő tizennégy évesen került hozzánk, Erdélyből jött át, őt nem tudtuk örökbe fogadni, mert román állampolgár volt. Őt csak öt évig neveltük, akkor férjhez ment. A vér szerinti lányunk, Anna ma huszonkét éves, az örökbefogadott nagyfiunk, Áron huszonegy éves, és az ikerfiaink, Domonkos és Benjámin nyolc évesek.

– Miért fogadtatok örökbe?

– Mielőtt összeházasodtunk, megbeszéltük Sándorral, hogy a vér szerinti gyerekeink után szeretnénk örökbe fogadni, legalább egyet. Aztán másképp alakult. Mikor kétéves volt a lányunk, hallottunk egy nagyon nehéz körülmények között Erdélyben élő kamaszlányról. A férjem meglátogatta és felajánlotta, hogy átjöhet hozzánk, ha szeretne. Enikő igent mondott, hozzánk költözött, beiskoláztuk, ő is teljes jogú gyermekünk lett. Ugyanabban az évben fogadtuk örökbe a kisfiunkat hathetesen a Napsugár Gyermekmentő Alapítványtól, amelynek egy baptista lelkész volt a vezetője. Ő először baptista családokat keresett meg, hogy örökbe fogadnának-e gyereket. Akkor hirtelen ott élt körülöttünk három gyerek és kicsit „leálltunk”. Nem volt egyszerű a tizennégy éves kamasszal, a kétéves gyerekkel és a hathetes csecsemővel. Főleg, mert Enikő olyan nehéz családi helyzetből jött, hogy két-három év telt el, mire a múltját fel tudta dolgozni. Sok szeretetet kellett adni, hogy elfogadja, mi szeretjük őt. Visszagondolva nem is tudom, hogy mertem vállalkozni erre. De megérte! Áronról pedig konduktorként két hónapig azt hittem, mozgássérült, mert olyan feszes volt az izomzata, hogy nem tudtam „szétszedni”. Aztán amikor már biztonságban érezte magát nálunk, feloldódott benne a feszültség. Később szerettünk volna még gyereket, megpróbáltunk egy vietnami kisfiút örökbe fogadni az alapítvány egyik árvaházából, ez nem sikerült. Jelentkeztünk itthon örökbefogadásra, akkor már kellett tanfolyamot végezni, aztán Budai Ági (a Fészek Alapítvány vezetője) segítségével kaptunk egy ikerpárt. Amikor először beszéltünk az anyukával, akkor ő azt mondta nekünk, hogy már talált egy szülőpárt a gyermekeinek, akik örökbe fogadják őket. Aztán koraszülöttek lettek a babák, és akkor hívott, hogy akikre számított, azok nem tudnak hazajönni külföldről. Kérdezte, hogy még mindig fenntartjuk-e az örökbefogadási szándékunkat. Nagyon nagy örömmel azt mondtuk, hogy igen. Ez egy újabb megerősítés volt számunkra Istentől, hogy ő ezeket a gyerekeket nálunk akarja látni, nekünk akarja adni. Két hét múlva engedték ki a babákat a kórházból, azóta velünk vannak.

Szenczy család

– A férjed Szenczy Sándor, aki a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjeként sokat utazik zűrös helyekre. Ilyenkor viszi a családját is?

– Voltak országok, ahová elkísértük, egyes országokban konduktorként is tudtam dolgozni sérült gyermekekkel: Vietnamban, Kambodzsában, Srí Lankán, Afrikában, vagy éppen Koszovóban. Például, Koszovóba rögtön a válság után mentünk. Nagyon sokan bolondnak és felelőtlennek tartottak minket ezért. De mi tudtuk, hogy nem a saját elgondolásunk miatt megyünk, hanem azért, mert Isten akkor éppen oda küld bennünket. Ez nagy biztonságot adott mindannyiunknak, pedig minden este voltak lövöldözések két utcával lejjebb a házunktól.

– Külföldön miként érint, ha nehéz helyzetű gyerekeket látsz? Egy interjúban egyszer elmondta a férjed, hogy egy észak-koreai árvaházból haza akartál vinni egy gyereket.

– Nehéz az ilyen helyzet, de megtanultam kezelni. Észak-Koreából valóban haza akartam vinni egy gyereket, de nem lehetett. Nagyon megrázó volt. Már az gyanút keltett, hogy beléptünk egy terembe, ahol negyven gyerek feküdt néma csendben. Télen egy rozoga kályha fűtött, vagy inkább füstölt, a gyerekek a linóleumpadlón feküdtek, és látszott, hogy több közülük már halott. Olyat nem szeretnék még egyszer látni. Nagyon megrázott, legszívesebben hazahoztam volna őket. De erre sajnos nem volt lehetőség, akkor ott annyit tudtunk segíteni, hogy utána vittünk oda támogatást.

– Ha jól értem, amikor Enikőt befogadtátok, lényegében „szembejött” egy nehéz sorsú gyerek, és magatokhoz vettétek. Később már nem akartatok minden szerencsétlen gyereket hazavinni? olvasásának folytatása

Gyakori kérdések a civil szervezetekről

A nyílt örökbefogadást közvetítő alapítványok és egyesületek munkájával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket gyűjtöttem össze. Rajtuk keresztül újszülöttet lehet örökbe fogadni olyan módon, hogy örökbeadó és örökbefogadó találkoznak. A szervezetek vezetőivel készült interjúkat a civilek címke alatt találod.

1. Mikor jelentkezhetek a civilekhez?

Csak a jogerős határozattal fogadnak.

2. Jelentkeznék egy szervezethez, felhívtam a vezetőt, de nem ér rá, foglalt, írtam mailt, de nem felelnek…

A vezetők általában elfoglaltak. A jelentkezés feltételeit megtalálod a honlapjukon és a velük készült interjúban.

3. Beküldtem a jelentkezést, de még nem jött válasz…

Lehet, hogy pár hétbe beletelik, amíg felelnek, ha azután sem történik semmi, érdeklődd meg, megérkezett-e az anyagod.

Tóth-Angéla-10-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-Kovácsné-Pap-Orsolya-másolata

4. Jelentkeztem egy egyesülethez, de csak egy személytelen nyomtatványt küldtek, azt hittem, elhívnak majd egy beszélgetésre, hogy mire számíthatunk…

Mivel a legtöbb szervezetnél több tucat, vagy akár több száz jelentkező áll sorban, nem feltétlenül érnek rá mindenkivel elbeszélgetni. Ha fogadták a jelentkezésedet, akkor már állsz a sorban. A Bölcső és a Baptisták behívnak mindenkit egy személyes elbeszélgetésre, a többi szervezet nagyobb találkozókat szervez a várakozóknak. Ha lesz rendezvény várakozóknak, érdemes elmenni, ott majd megtudod a hasznos információkat is.

5. Lehet több szervezethez jelentkezni? olvasásának folytatása