„Ötven gyereknek találtam családot”

Általános

Pataki Zita (42) televíziós műsorvezető, az RTL Klub időjósa pályája kezdetén, húsz évvel ezelőtt örökbefogadási tanácsadóként dolgozott. Erről az időszakról mesélt az Örökbe.hu-nak. Zita jóformán autodidaktaként vágott bele a munkába, sok mindenre ösztönösen ráérzett. Azóta sokkal szabályozottabb lett az örökbefogadás világa, ezeket a változásokat jeleztem az interjúban.

Mikor kerültél először kapcsolatba hátrányos helyzetű gyerekekkel?

A szüleim gyerekoromban karácsonyra kihoztak gyerekeket az egri gyerekotthonból. Sanyikát most kerestetem is a sajtóban. Ez volt az első ilyen élmény.

Aztán természetesen az általános iskolában is láttam nálam hátrányosabb helyzetű tanulókat. Én mindig jól tanultam, jól éreztem magam, de mellettem sokan nem. Figyeltem a többieket, hogy nekik miért nem megy a tanulás, és közben segítettem ott, ahol tudtam. Volt, hogy valaki helyett megírtam a dolgozatát, vagy épp megvédtem valakit, ha ő nem tudott kiállni magáért. Szerencsémre a szüleim gyerekkoromtól kezdve két elvet ültettek belém: az egyik, hogy a vélemény szabad, büszkén vállaljam azt mindig, a másik, hogy nincs felsőbb hatalom, minden ember egyenértékű. Az apukám katona volt, és anyukám mindig rámutatott a váll-lapjára, hogy a munkahelyen kívül ez nem számít, csak hogy valaki jó vagy rossz ember. Én ezzel a tudattal nőttem fel.

PatakiZita6

Hogy kerültél a GYIVI-be (Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet, a Tegyesz elődje)?

Váratlan helyzet volt. Elvégeztem a tanárképzőt, abban az évben magyar-könyvtár szakos tanárt Budapesten és Szentendre környékén nem kerestek. A GYIVI viszont meghirdetett egy örökbefogadási előadói állást, amihez pedagógusi végzettség kellett. Bementem, és megkaptam az állást.  Ma már kissé csodálkozom, hogy a főnököm rám bízta ezt a munkakört, bár amit csináltam, szerintem jól csináltam.  Akik akkor velem dolgoztak, tudják, hogy mit alkottam akkoriban: az egész archívumot rendbe tettem – hála a könyvtár szakos rendszerező ismereteimnek. Közben az összes örökbefogadásra várakozó házaspárral személyesen találkoztam, a dossziéjukat ellenőriztem, fenntartják-e még a szándékukat. És nemcsak a szülőket akartam megismerni, hanem a Pest megyei összes gyereket, aki örökbe adható, vagy az lesz valaha. Ellátogattam az összes otthonba, és folyamatosan kapcsolatot tartottam az ottani nevelőkkel, gondozókkal.

Ez mikor volt?

1996 és 1998 között dolgoztam ott.

Te voltál az egyetlen előadó?

Igen, egy titkárnő segített.

Ma egy ilyen méretű Tegyeszben van 5-6 tanácsadó.

Mellettem segített két pszichológus, és a vezetőknek hétről hétre beszámoltam.

Egy ekkora megyében van évi 30 örökbefogadás.

Igen, körülbelül 50 gyereket adtam örökbe a két év alatt. A párosítás is az én feladatom volt, és ezt meg kellett indokolnom a pszichológusnak és a gyámnak, hogy miért tartom ideálisnak.

Előtte volt bármi tapasztalatod az örökbefogadásról?

Nem, mély víz volt. A törvényt elolvastam, a GYIVI-ben elmondták, mi a feladatom. Persze szakkönyveket olvastam, és beiratkoztam az Államigazgatási Főiskolára. Megvolt egy menete az ügyeknek: megérkezett egy levél a leendő örökbefogadóktól, hogy mi a szándékuk, behívtam őket egy személyes találkozóra, majd a pszichológus is beszélgetett velük. Bekértünk igazolásokat, a nevelőszülői tanácsadókat küldtük ki környezettanulmányra a lakásba, ebből összeállt egy kép, sorrendbe raktam őket. Számomra inkább az döbbenetes így utólag, hogy harminc, negyven körüli felnőtt emberek, mint most én, bejönnek, és egy 22-23 éves fiatal lánynak a legbelsőbb fájdalmaikról, legintimebb érzéseikről beszélnek. Sosem jött panasz, és imádtam a munkám.

Voltak szempontjaid, mit vizsgálsz, minek kell elhangzania, mi a kizáró ok?

A legtöbben a lényeget már leírták levélben, ott már a legtöbb adat és egy életút a gyerekvárásban megvolt. Így a beszélgetésen a személyiségüket szerettem volna látni. Hogyan beszélnek, mit élnek át… Ez egy másfél órás beszélgetés volt elsőre. Alapadatok persze kellettek, megkérdeztem, mit szeretnének, miért akarnak örökbe fogadni. Például, hogy kisfiút vagy kislányt szeretnének-e. És ha erre azt felelik, mindegy, csak egészséges legyen, azonnal felmerült, mi az egészséges. Én örökbe adtam egy 80 százalékos látássérült kislányt is, akit az inkubátor tönkretett, és ott is egészséges gyermeket akart a pár. Én a gyermeknek kerestem elsősorban családot.

Ma ez is jobban sztenderdizálva van, egy nyomtatványt kell kitölteni, azt is, pontosan milyen betegségeket vállalnak.

Ma már nem tudom, hogyan megy, csak a törvényt ismerem. De az biztos, hogy ez a munka őrületes felelősség. Gyerekeket és szülőket hozol össze, családot alkotsz. Mintha az isten lennél.

Mi volt a legnehezebb?

Az otthonokban akkoriban nagyon sok cigány gyermek volt. A szülők pedig, akik örökbefogadásra jelentkeztek, többnyire nem szerettek volna roma gyermeket. Nagy ellentét, és nagyon megérintett.

Zita fotói 022

A törvény akkoriban még keveset definiált.

Igen, de az új már előkészületben volt, azt folyamatosan követtük, véleményeztük. Nekem az új gyermekvédelmi törvény nem annyira tetszett, mert kimondta, hogy a gyerek érdeke visszakerülni a vér szerinti szülőkhöz. Ez szó szerint persze rendben is van, csak hogy a tapasztalataim voltak mások. Én sok pert indítottam akkoriban szülői felügyeleti jog megvonására, mert azt láttam, hogy évekig benn van egy kisgyerek a gyerekotthonban, és a szülei nem törődnek vele. Írtam a szülőknek, ez is a része volt, hogy mindent rendbe tettem. Ellenőriztem az otthonokban, és adatokat küldtem a szülőnek, hogy mikor látogatta utoljára gyermekét. Tájékoztattam, hogy ez milyen jogi következményekkel járhat, ha nem megy rendszeresen, akkor a gyám kezdeményezésére a hatóság megvonja a szülői felügyeleti jogot.

És mi történt?

Tízből nyolc szülő azt írta, hogy nem kéri a gyereket, lemond róla. Talán ketten mentek újra látogatni.

Hány gyereket nyomtál át a rendszeren?

Nagyon sokat. Akkor a Közigazgatási Hivatal intézte ezeket az ügyeket, és már felhívtak, hogy ki az a Pataki Zita, aki az ügyek felét küldi. Én nem értettem, miért ülnek az otthonban a gyerekek, ha egy éve nem látogatják a szülei. Ebben, azt hiszem, radikális voltam: van ugyanis rossz szülő, akihez nem kell visszaküldeni a gyereket.

De jogilag már akkor is örökbe adható volt ilyen esetben a gyerek, ha egy éve nem látogatta a szülő, nem kellett volna még külön írni a szülőnek.

Lelkiismeretes voltam. Számomra az sem volt élő kapcsolat, ha 3 havonta látogatta meg gyermekét, de a szándékot szerettem volna látni.

Hogy választottál szülőket? A gyereknek választottál szülőket?

Igen.

Ez ma is alapelv.

Ezért akartam őket személyesen ismerni.

Ma van egy bizottság, ahol a gyerekhez szülőket rendelnek, készül a gyerekről egy jelentés, a szülőnek is van egy aktája.

Akkoriban is így volt, de egyedül én voltam az, aki mindent átlátott. Minden gyerekről volt egy korkép, folyamatos jelentések, orvosi leletek is. Mégis előfordult, hogy én vittem el a gyermeket szemvizsgálatra. Az örökbefogadó házaspár ha kijelentette, hogy 0-3 éves korig szeretne gyermeket, akkor azt tiszteletben tartottam, bár a legtöbbször sikerült tágítani a határt. Én azt se szerettem, ha valaki csak fiút vagy lányt akart, mert ha ő szülne, egy saját gyerek is titok, rejtély.

Igen, de az örökbefogadás más paradigma. Ma az az álláspont, hogy így is épp elég nehéz, és ne adjunk valakinek olyan gyereket, amilyet nem kér. Ezt ma elég komolyan veszik.

Ez teljesen természetes. De azt is tudom, hogy ha meglátunk egy gyereket és érzéseink vannak irányában, akkor tágítunk a kereteken, mert akkor már nem az adatokat látjuk, hanem azt a kisgyereket. Szerettem volna, hogy ne a félelem irányítsa őket.

Akkor még nem volt a ma létező 21 órás örökbefogadásra felkészítő tanfolyam a szülőknek. Hogy kaptak a jelentkezők információt az örökbefogadásról?

Tőlem, és a pszichológusoktól.

Borsával a mezőn

Az egy hosszú beszélgetés lehetett.

Ez volt a dolgunk. Az örökbefogadás miértje és a félelmek kerüljenek felszínre és beszéljünk róla. Egyébként mikor először felmerült a kötelező felkészítő tanfolyam ötlete, viszkettem tőle. Ezt tényleg így kell? Csak mert természetes úton nem lehet gyerekük, miért kell őket méricskélni, hogy alkalmasak-e erre? De aztán mindig megindokoltam, hogy a gyereknek keressük a legjobbat, és ne magamból induljak ki, nincsenek mindenkinek pedagógusi, pszichológiai ismeretei.

A tanfolyam elég jó pedig. A fő üzenete egy mondatban így hangzik: a gyereknek tudnia kell, hogy ő örökbefogadott. Ez átment nálatok?

Persze. Azt felmértük, hogy a rendszerváltás előtt ez titok volt. Konferenciák már akkor voltak, arról beszéltünk, hogyan közöljék ezt a gyerekkel. De ma is ismerek olyan szülőt, aki nem mondja el.

Ez kizáró ok volt, ha valaki azt mondta, hogy ő nem fogja elmondani a gyereknek?

Ha nem is azonnal, de ezt jeleztem a pszichológusnak.

Volt még kizáró ok?

Ha valaki hazudott a szexuális hovatartozásáról. Volt, hogy homoszexuális férfi egy nővel jött oda, hogy gyereket szeretne. A hazugság kizáró ok.

És ha nyíltan előálltak?

Ilyen esetem nem volt.

És ha valaki felvállalta volna, mit teszel?

Akkor? Fogalmam sincs. Szerintem megkérdeztem volna egy szakembert.

Törvényileg nem tilos melegeknek örökbe fogadni, ma vannak is sikeres példák erre. De nyilván nem volt sok meleg jelentkezőtök. Amit ma viszont a szakemberek gyakori problémának látnak, az a feldolgozatlan veszteség. Hogy egy meddő pár feldolgozta-e, hogy nem lehet gyereke, vagy pótléknak tartja az örökbefogadást. Ezt néztétek?

Néztük, de ez elsősorban a pszichológus dolga volt.

Ha a gyereknek kerestél szülőket, a személyiségbeli egyezésre is figyeltél?

Igen. Akkoriban is tesztelték a szülőket, de akkor is nagy titok, hogy a szülő és a gyermek azonnal megérzi-e a vonzódást egymás iránt, szimpatikusak lesznek-e egymással. Nálam mind az ötven esetben ez történt.

És mindenki elfogadta a gyereket?

Igen.

Borsával csúszda

Mind az ötven szülő?

Igen.

Volt felbontás köztük?

Nem tudok róla.

Kapcsolatban vagy velük azóta?

Párral, náluk minden rendben van. Mióta van Facebook, az örökbeadott gyerekek megtalálnak, meg a képernyő miatt jobban a szemük előtt is vagyok.

Meg is mondták a gyereknek, hogy örökbefogadott?

Igen. Egy esetben nem, ott roppant konzervatívok, ott csak majd a nagykorúság elérésekor fogják.

A barátkozást is felügyelted?

Néha igen, de többnyire ez nem fért bele az időmbe, messze is volt sokszor, ilyenkor a nevelőszülői hálózatra bíztam.

Hogy kezelted a cigány származás kérdését?

Bennem nem volt előítélet ezzel, ez csak egy szó, amit feltüntettem, de nem társítottam hozzá negatívumot.

Akkor ezt még szabad volt nyilván tartani a gyerek aktájában, azóta nem.

Én ezzel sem értek egyet. Mikor osztályfőnök voltam, volt az osztályomban román, ukrán, cigány származású gyerek, és Jehova tanúja is. Ezt nekem tanárként jó tudni, hogy a Jehova tanújának ne beszéljek a karácsonyról, és sokkal fontosabbnak tartom, hogy fogadjuk el egymást, ismerjük meg egymás kultúráját, származását, és ne dugjuk a fejünket homokba.

És mit csináltál egy cigány gyerekkel?

Megismerkedtem vele, és néztem, hogy a várakozók közül kinek tágítható az elképzelése. Akkoriban a három év feletti cigány gyerekeket nagyon nehéz volt örökbe adni, szerintem nekem tíz sikerült a két év alatt.

A többiek maradtak állami gondozásban?

Igen.

És akiknek kitágítottad a horizontját, azok elfogadták?

Igen. Akkoriban egy konferenciára eljött egy amerikai anyuka, aki egy magyar cigány kislányt fogadott örökbe. Lehetett tőlük kérdezni, tolmáccsal, mert a gyerek már nem beszélt magyarul. Az egyik szakember azt kérdezte, nem zavarja-e, hogy nem hasonlít az anyukájára. A gyerek kiöltötte a nyelvét és azt felelte: milyen hülyeség, anyukám anyukámra hasonlít, én meg magamra. Milyen egyszerű, éreztem akkor.

Volt rossz élményed a munkában?

Mikor összevonták a Pest megyei GYIVI-t a fővárossal, a pomázi hivatalt be is zárták, ahol dolgoztam. Akkor kiléptem, inkább elmentem tanítani.

Most újra van Pest megyei Tegyesz…

Volt egy származáskeresési ügyintézésem is. Bejött egy hölgy, kisgyerekkel a karján, aki elmondta, ő egy betegség kapcsán most tudta meg, hogy örökbefogadott, és szeretné megismerni a múltját. Bementem a raktárba, előkerestem az aktáját, nagyon poros volt. Belenéztem és láttam, hogy nyolc másik testvére van, mind állami gondozott, és egyébként cigány származású. Akkor ezt közöltem a fiatal hölggyel. Neki egyetemi tanár szülei voltak, nem is gondolta magáról, hogy cigány származású. Én felajánlottam neki, hogy szívesen kimegyek a vér szerint szülőhöz, felmérem a helyzetet, aztán elmesélem neki, ő döntheti el, hogyan lép tovább. Ő nagyon örült ennek a lehetőségnek. Lehet, hogy a munkakörömben nem volt benne, de segítettem neki.

Ma már törvény szabályozza ezt is, ma a gyámhivatal ilyenkor levelet küld a szülőnek.

Akkor ez még nem volt. Elmentem a szülőanyához, de nem tudtam vele tárgyalni, mert értelmi fogyatékos volt, arra sem emlékezett, hány gyereke van. Nem is voltak érthetőek a mondatai.

És ez olyan rossz élmény volt?

Igen, hogy ezt el kellett mondanom a lánynak. Megrázott, hogy ez előfordulhat, hogy évtizedeken át titkolták előle a szülei az örökbefogadást, ő úgy nőtt fel, hogy hazudoztak neki. El tudom képzelni, hogy apróságok miatt gyanakodhatott.

Olyan volt, amiben te hibáztál?

Nem. Én imádtam ezt a munkát. Szerencsére semmi ilyen nem volt. Egyébként ennek köszönhetem a tévét is, mert a pszichológus kollégám, aki Pokrivtsák Mónika műsorvezető apukája volt, javasolta nekem, hogy próbáljam meg a tévébe a jelentkezést, hisz akkor már rádióban is dolgoztam. Megpróbáltam, jelentkeztem riporternek az RTL Klubhoz, időjárásjelentőnek vettek fel. Akkor már éreztem, hogy párhuzamosan nem tudnám csinálni ezt a két munkakört, ezért váltottam, a tévé mellett tanítani kezdtem.

A fotókon Pataki Zita az unokaöccsével szerepel. 

Reklámok

5 responses »

  1. De jó! 😊 Nekem Zita nagyon szinpatikus a TV-ből, és nem is gondoltam, hogy régebben ez volt a hivatása. Az interjú alapján nagyon lelkiismeretesen csinálta, olykor többet is, mint elvártak tőle. Sajnálom, hogy abbahagyta, sokat tehetett volna még, persze megértem a döntését! Köszönöm ezt a jó kis interjút! 😊

    Kedvelés

  2. Én is köszönöm, jó volt olvasni!

    Csak annyit nem értettem, hogy honnan lehet azt tudni, hogy valaki homoszexuális és hazudik erről? Nem úgy van, hogy mindenki az, aminek vallja-tartja magát?
    (Tehát lehet valaki például egy életen át is látens homoszexuális, vagy lehet valaki biszexuális, de dönthet úgy, hogy heteroként él. Legalábbis nekem van olyan távoli ismerősöm, aki csak az 50-es életéveiben döntött úgy, hogy melegként él, azelőtt heteroként élt 3 évtizedet, és nevelt fel az akkori feleségével 2 gyereket. És akkor ő heteronak vallotta magát. Susan Faludi magyar apukája pl 76 évesen váltott nemet ( http://radioopensource.org/susan-faludi-my-father-the-woman/ ).

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s