Örökbe.hu

Élet egy gyerekotthonban. Nóra hat éve dolgozik nevelőként egy fővárosi otthonban, és elmeséli, mi tartja a rengeteg munka és az alacsony bér dacára is a pályán.

Mesélj kicsit a munkádról!

Nevelő vagyok egy gyerekotthonban. A jogszabály szerint 14-18 éves kamaszok élnek itt, de ha testvérsor jön be, akkor ennél jóval kisebbek is vannak, most a legkisebbünk óvodás, aki a kamasz testvérei miatt került be. Főiskolai, egyetemi végzettséggel lehet itt dolgozni, én elvégeztem mellé a kisgyereknevelő szakirányú képzést is. Hat éve vagyok itt.

Miért vállaltad ezt a munkát?

Én előtte a magánszektorban is gyerekekkel dolgoztam, sérült csecsemőkkel, de sok betegséget elkaptam tőlük, aztán családilag úgy döntöttünk, hogy jobb egy olyan hely, ahol biztos a fizetés és nagyobb gyerekekkel dolgozom.

Hány gyerek van egy csoportban?

12 a maximum a törvény szerint. Nálunk csak 11 van, mert most lett nagykorú az egyik gyerek, és még idén ketten betöltik a 18-at.

Egyszerre dolgozol ötévesekkel meg érettségizőkkel?

Az érettségizők ritkábbak, örülünk, ha a szakmáig eljutnak, a hat-nyolc általános a jellemző. A nyolc általánosig talán elrugdossuk őket, de az már sikerélmény, ha szakmára is rá tudjuk őket beszélni, az főleg. Néha van egy-egy példa, kiváló sportoló,  vagy egyetemre készülő. Ritka, mint a fehér holló. Sok gyerkőc alapból késve kezdte az iskolát, bukott is, mire bekerülnek hozzánk, már le vannak maradva. Ha a 250 óra engedélyezett hiányzást túllépi, akkor is évet ismétel, sokszor járja az ötödiket, hatodikat. Sok gyermeknél próbálkozunk a Híd programmal, ami szakmát tud adni azoknak is, akik nem fejezték be a hetediket, nyolcadikat.

Az a baj, hogy nincs kényszerítő erő a kezünkben, semmivel nem tudunk hatni rá, ha nem akar iskolába járni. Nem tudjuk megvonni a zsebpénzt, a kimenőt, a 16. év után nem is érdekli őket, én mit mondok. Sok az iskolakerülő. Tizenkétéves kor felett a lányoknál bejön a szerelem, a szex, a prostitúció. Ezek mindennapos gondjaink.

A gyerekvédelemnek elég rossz most a sajtója. Folyamatosak a botrányok, túlterheltek a dolgozók, nagy a fluktuáció, bezárnak intézményeket. Ezek mennyire érintenek titeket?

Nekünk nincs gyógypedagógus végzettségünk, és a gyerekek többsége ADHD-s. Az még rendben, ha tanulási zavaros gyerek jön, de érkeznek fogyatékos gyerekek is. Az intézetnek van egy pszichológusa, de a mindennapi élethez mi kevesek vagyunk. És a mi csoportunk még egy nyugis csoport, nincsenek nagy balhék, csak kicsik, én még összetehetem a két kezemet.

A fiatal kollégák elmennek nagyon hamar. Nagyon kevés a fizetés, sok a munka. Négy hónap a próbaidő, a legtöbben pár hónap után felmondanak. Nálunk eggyel több csoportnak is lenne hely, de a szakemberhiány miatt nem működik.  A törzsgárdát a nagy öregek alkotják, akik 30-40 éve itt dolgoznak, nagyon sokat tanulunk tőlük, ők az utolsó generáció, akik még itt vannak mellettünk és mindent tudnak a gyermekvédelemről.

Általában 12 óra a műszak, éjjel, nappal, hétvégén is benn kell lenni valakinek. Hétköznap ketten vagyunk bent, egy nevelő és egy gyermekfelügyelő, hétvégén egyedül vagyunk, váltja egymást egy nappalos meg egy éjszakás. Hogy egy csoport jól működjön, kéne legalább hét ember, és ha 4-5-en vagyunk, az jó.

Akkor te most mások helyett dolgozol…

Azt azért nem, de bőven megvarrja az óraszámomat.

A túlórákat kifizetik?

Két éven belül kötelezhető vagyok 400 óra túlórára. Általában kifizetik, de 2-3 hónapos csúszásokkal. 200 ezer forintot lehet kapni nettó, pótlékokkal együtt. Mindenhova mi rohangálunk a gyerekekkel, orvoshoz, szülői értekezletre, anyák napjára, rendőrségre. Mint anyukák, apukák dolgozunk. Szerencsére viszonylag sok még a férfi munkaerő, mert nagyon kell, hogy ne nőiesedjen el a pálya.

Ha elviszed orvoshoz a gyereket, de te vagy egyedül, akkor ki marad a többiekkel?

Ha előre tudom, akkor úgy osztom be, hogy minimum ketten legyünk, mert el kell menni az óvodásokért… Hétvégén megkérem a másik csoport nevelőjét, akik mellettünk laknak, ezt nappal meg lehet tenni. Az éjszakákat, hétvégéket nehezebb megoldani, ha hirtelen baleset történik, a mentőt kihívhatom, de nem viszi el a gyereket nélkülem. Valahogy mindig megoldjuk. Felügyelet nélkül nem hagyhatjuk őket. De ha nincs ilyen rendkívüli helyzet, akkor is mi vásárolunk, főzünk, mosunk, takarítunk a gyerekekre, mi tanulunk velük, az online oktatás alatt a saját eszközeinken követtük velük a tananyagot. Eközben még ruhapénzt sem kapunk, pedig kell bevinni váltás ruhát a takarításhoz.

De ez 12 gyereknél egy teljes házvezetői állás…

Ma éjszakára megyek. Gyorsan elindítom a mosást, kicsiknek mosunk mi, a nagyok általában kimosnak, a vegyszert mi adagoljuk. Elvben vacsora után segítenek elpakolni, felseperni, esetleg felmosni. Ha nem tudom rávenni a gyereket, akkor én megcsinálom. A szobáját kis ráhatással mindenki maga tartja rendben. Szóval mosok, a fülem a csoportban, mindenki mesél valamit. Előkészítem a másnapi ebéd főznivalóit. A kicsiknek mese, majd fekvés. Főzök. Aķkor mesélnek a kamaszok. Takarodó. Kiteregetek, kifertőtlenítem a fürdőket, felmosok hipóval. Elvileg éjjel sem alhatnék, de úgy mondom, nyitott füllel alszom.

Ehhez azért nagyon flottnak kell lenni, hogy csak úgy mellesleg megfőzd azt a kis 12 adagos ebédet…

A gyerektelen huszonévesek háztartási ismeretek nélkül nagyon gyorsan kikopnak.

Téged mi tart ezen a pályán?

Szeretem a gyerekeket. Amikor épp elegem van rendszerből, a kollégákból, vagy a főnökségből, és új munkahelyet akarok keresni, mindig akkor visszakozom, amikor meg kéne mondani a gyerekeknek, hogy elmegyek. Az nem megy. Nyilván jön majd új kolléga a helyemre, aki beszélget velük, de az nem én vagyok. Nem hagyhatom itt a kicsikéimet másnak, meg a szertelen kamaszokat. Az egyik kisiskolás anyák napi ünnepségénél elsírtam magam, mert annyira örült a kislány, hogy eljött hozzá egy anya, ha nem is az ő anyja. Az ilyen gyerekeket nem hagyod ott egyik napról a másikra. Amikor elmegyek hétvégére vagy szabadnapra, akkor is folyton hívnak, üzeneteket írnak, hogy hogy vagyok, hogy velük mi van, hogy milyen folteltávolítót vegyen a cipőjére, és most azonnal kéri a választ. Órákat beszélek a vér szerinti szülőkkel is.

Egyébként nem csak a gyerekekhez kell kapcsolódni,  de a kollégáimhoz is.  A kamasz megérzi, ha két felnőtt között nincs összhang,  vagy nem egyformán tartatjuk be a házirendet,  és mert pont kamasz, ezt bizony ki is használja. 

Most kimegy három 18 éves, a helyükre jönnek újak. Szereted őket, de bármelyik pillanatban el kell engedni a fiatalokat, akiket megszerettél…

Ezt is meg kell tanulnunk. Rosszabb lenne, ha nem tudnék hozzájuk kapcsolódni és örülnék annak, hogy elmegy 18 évesen. Muszáj őket szeretni. Inkább menjen ki, és vigyen valamit belőlem, tartsa velem a kapcsolatot, tudjak róla. Szerencsére nem úgy megy, hogy egyik napról a másikra elengedem. De volt olyan gyerek, akit hazagondoztunk és két napig sírtunk utána.

A nevelőszülők mondják, mikor el kell engedni a gyereket, hogy kicsit belehalnak az elválásba.

Van olyan gyerek, akinél igen. Nyilván nem ilyen szoros a viszony, mint egy nevelőszülőnél, hisz nem egész nap én vagyok velük, de én ismerem őket legjobban, minden rezdülésükből, mint a sajátjaimat, a kollégáimmal együtt. Jobban ismerem, mint ahogy a családja valaha ismerte.  Most áprilisban egy olyan fiú ment ki tőlünk, aki kiskora óta ebben a közegben nevelkedik, és jó utat kívántunk neki. Szerencsére általában még egy hónapig visszajárnak. Nyilván közben jön új gyerek, de a régieket is hordozom a szívemben, és néha írok nekik, hogy mi újság.

De van olyan is, aki nem néz vissza. Akit 17 évesen adnak be a saját szülei, ahhoz egy év alatt nem tudok kapcsolódni, ő épp haragszik a világra, gyűlöl mindent, ő nem jön vissza, ezt el kell fogadni.

Miért adnak be valaki a saját szülei?

A magatartásproblémái miatt. Nekik általában van diagnózisuk, ADHD, autizmus… De volt olyan kislány, akit a politikai nézetei miatt adtak be a szülők 17 és fél évesen, radikális volt, eljárt a tüntetésekre, megmondta a véleményét, és az ellentétes volt a szüleiével. Előfordul, hogy az iskola jelez, hogy nem jár be a gyerek, probléma van otthon, és a végállomás mi vagyunk. Ezt is el kell fogadni. Ők hazajárnak, van kapcsolat, ígérik, hogy megváltoznak, de általában nem történik semmi, sem a gyerek, sem a szülők részéről.

Van olyan gyerek, aki kicsi kora óta él benn?

A nagy átlag 8-10 évesen bekerül és tőlünk megy ki felnőve. Őket anyagi okok miatt emelik ki, noha ez törvény szerint is tilos. Pedig az olyan családban, ahol törődnek a gyerekkel, ahol nem alkoholista a szülő, ott ha ezt az összeget visszaforgatnánk a családba, hogy talpra tudjanak állni, akkor kevesebb gyerek kerülne be a rendszerbe. Mert aki egyszer bekerül, az nehezen kerül ki. Egyébként az én csoportomban mindenki roma.

Ismered a szülőket?

Általában igen. Akinek az intézmény területén történik a kapcsolattartása, ott jól ismerem őket. Van, ahol hiába jogosultak kapcsolattartásra, nem érdeklődnek felőle a szülők.

Örökbefogadás nálatok nincs?

Nagyobbak élnek nálunk, és nem örökbe fogadhatóak. Egy ötös testvérsort ki akar örökbe fogadni?

Aki hozzátok bekerül, nem egyenesen a családból jön?

Minimum a befogadó otthonban megfordult előtte. Van, aki élt gyermekfaluban, nevelőszülőnél, sok intézményt megjárt, nagyon nehéz velük kapcsolódni, és mégis tudunk valamiképpen. Velük a legnehezebb, ők már nem bíznak a felnőttekben. Nekik mi már senkik nem vagyunk.

Mennyire érezhető a pénzhiány a napi munkátokban?

Nagyon. Hétszáz forint jut fejenként a napi élelmezésre, abból napi öt étkezést kéne kihozni. Lehetetlen. Kivettük a gyereket a családból, mert szegénységben élnek, és nálunk is megkapja a grízes tésztát, a sajtos-tejfölös tésztát… Nem éheztetjük, tegnap pörkölt volt az ebéd, tegnapelőtt leves sütivel, de nem kapják meg az elegendő vitamint, rostanyagot. Örülünk, ha jön be adomány, a közelünkben van egy pékség, ad el nem adott sütiket, a zöldségestől kapunk gyümölcsöt, ezeknek rettenetesen tudunk örülni.

És a gyerekek egyéb szükségletei?

Fogszabályzóra, szemüvegre van forrás. Ruhapénzt kapnak. A kicsik még elfogadják az adományruhákat, a nagyoknak a márkás kell, az új kell, nem akarják, hogy kinézzék őket az iskolában, mert zacisok. A kamaszok maguk gazdálkodnak a ruhapénzzel, a kisebbekkel mi megyünk el megvenni. A tortát én sütöm meg a születésnapjukra. Mindent úgy csinálunk, mint a saját gyerekekkel.

Különórák, sport?

Hiába szeretne lovagolni a gyerek, ha drága. De röplabdázni is hiába szeretne, ha kísérni kéne a szomszéd kerületbe. Ha egyedül vagyok, nem tudom hetente háromszor elkísérni. Most hiába szeretne sportolni a hétéves, aki nagyon ügyes, nem tudom elvinni az atlétikai foglalkozásra, megvárni, visszahozni, mert a többieket nem hagyhatom egyedül. 14 év alatt kísérni kell a gyereket.

Akkor is, ha egyedül tud menni?

12 éves kor felett el szoktuk engedni, de ez nem szabályos. Ha az iskolájában van ingyenes sportfoglalkozás, akkor mehet, de akkor is meg kell venni neki a sportfelszerelést, ezt ki kell gazdálkodni. Kapunk kultúrapénzt, ezzel jutunk el uszodába, kirándulni, nyáron táborokba. Van egyéb költségünk, ebből tudunk a csoportba venni valamit. Szerencsére karácsonykor sok adományt kapunk, társasokat, ajándékokat, könyveket. Ebből tudunk egész évben gazdálkodni.

Minek örültök?

Mindennek. A pohártól kezdve, mert az a legnagyobb fogyóeszköz, tányéron át a jó minőségű palacsintasütőig, bárminek. Teljesen mindegy, hogy valaki behoz egy doboz sütit vagy három kiló gyümölcsöt, vagy bögréket. Nekem már az összes ismerősöm tudja, hogy hol dolgozom és behozza a bögréket.

Gondolom, ne azt adjuk, amit mi se használunk, ami ódivatú…

Az megy a kukába, nem tudom a gyerekre ráadni a hatvanéves nagypapáról levetett ballonkabátot. A covid miatt nem is fogadhattunk be semmilyen ruhát a fertőzésveszély miatt, de sokszor kapunk szexi hálóinget, 140 kilós emberre való kordnadrágot. Ritkán kapunk jó minőségű gyerekruhát, és én sem engedem el úgy a kisebbeket, hogy leríjon róluk, honnan jönnek.

Önkéntességre van nálatok lehetőség?

A Kuckó program sokat segít nekünk, az önkéntesek bejönnek a gyerekekkel társasjátékozni. Van táncpedagógiai programunk. Fodrászok szoktak jönni, négyen-öten összeállnak és fonnak, vágnak, amit szeretnének a gyerekek. Nyilván engedély kell, fényképek nem készülhetnek a gyerekekről, be kell jelenteni, szervezetektől szoktak hozzánk jönni, nem lehet csak úgy beállítani.

Fejlesztésekre eljutnak a gyerekek?

Van fejlesztőpedagógusunk, aki délután tud velük foglalkozni. De 4-5-re érnek haza, fáradtak, nyűgösek, akkor már nem együttműküdőek. Az iskolában meg amit megkap, megkap, amit nem, nem. Egyre kevesebbet kapnak meg.

Ők olyan hátránnyal indultak azt életben, amit nagyon nehéz behozni, akár egy elsősnek is, hát még egy nagyobbnak. Aki végigbukdácsolta az alsó tagozatot és bekerül hozzánk ötödikesként, és addig nem is járt mindig iskolába, azt nehéz behoznunk.

Gondolom, semmit nem tud a gyerek, hiba végezte el az első négy osztályt…

Általában nem.

Olvasni tudnak?

Igen, de senki sem szeret.

Milyen jövő vár ezekre a gyerekre?

Hivatalosan van utógondozónk, oda az kerülhet, aki tanul vagy dolgozik. Az utolsó félévben bepánikolnak, akkor elkezdenek rendesen járni iskolába vagy elkezdenek dolgozni.

A többségnél hirtelen megjelenik az utolsó félévben a család, akik addig nem foglalkoztak vele. Ennek nagyon örülnek a gyerekek, hogy majd befogadja őket a nagybácsi, összeköltöznek a testvérükkel, de mindig rájönnek, hogy ez nem így működik.

Miért jelenik meg a család?

Mert a köztudat azt gondolja, hogy a kezükbe kapják az életkezdési pénzt. Ez nem így van, egy számlán gyűlik és csak a lakhatásra lehet költeni. Vagy azért is megjelenik a család, mert azt látják, hogy 17-18 évesen már dolgozik a fiatal, még ha segédmunkás is egy építkezésen, de pénzt keres. Nyilván akkor hazaszökik, hazamegy a fiatal, otthon leadja a pénzét.

Mi lesz velük?

Elkezdenek önálló életet kezdeni, összeállnak többen, albérletbe költöznek, ritkán mennek vissza a vér szerinti családba. A fiúk építkezésen dolgoznak. A lányok is kiszolgáló munkát végeznek, vagy korán teherbe esnek. Nincs olyan év, hogy ne lenne kismamánk.

Akkor a csecsemő is bekerül a rendszerbe?

Általában anyaotthonba mennek, mert meg vannak győződve róla, hogy ez nekik sikerülni fog egyedül. Ritkán mondanak le a babáról, bekerül ő is rendszerbe.

Ahogy így hallgatlak, az a benyomásom, hogy a rendszer csak életben tudja tartani őket, de nagy előrelépést nem tud adni.

Igen. Nem éheznek, van meleg víz, ég a villany. Én azt szoktam mondani, ha egy gyerekhez is adok valami olyan pluszt, ami segít neki az életben, akkor megnyugodtam. És teljesen mindegy, hogy ez az, hogy emlékszik arra, hogy hogyan sütöttük együtt a palacsintát, hogy mesét olvastam, hogy kirándulni jártunk, bármit is visz tovább az életben, ha nem is emlékszik rá, hogy tőlem vitte, akkor már jó. Szeretek a kamaszokkal késő este beszélgetni, akkor nyílnak meg a legjobban. Ekkor jön szóba a szerelem, ilyenkor próbáljuk jobb irányba terelgetni őket, rábeszélni, hogy muszáj iskolába járni ahhoz, hogy kitörjön. Mesélnek magukról, a tanárokkal való konfliktusokról, a bekerülésről. Nehéz a kamaszokkal, de talán tőlük kapjuk a legnagyobb örömmorzsákat is. Ha ezeket továbbviszik, én boldog vagyok.

Meg kell találni a legsündisznóbb kamaszban is azt a jót, ami benne jó, és azt, ami benne fáj, és ki lehet belőle simogatni. Hiszem, hogy minden gyereket meg lehet gyógyítani a szeretettel és a beszélgetésekkel, csak nem mindig van rá időnk, mert már csak egy évet lesz nálunk, mert elmegy rossz társaságba. Inkább ebbe halok bele. Ezért maradok itt. Mikor idekerültem, fura volt az egész intézmény szaga, a mosdatlan kamaszok, a mosatlan ruha szaga, most már észre se veszem, és pont úgy veszekszem velük, hogy takarítsák ki a szobájukat, mint a saját gyerekemmel.

A képek illusztrációk.