Örökbe.hu

Mivel jár egy újszülött örökbefogadása? Létezik egészséges, fehér bőrű kisbaba? Egy szülés után rögtön örökbefogadott bébinek nincsenek kötődési sérülései? Sulyok Eszter pszichológussal, a nyílt örökbefogadásokat közvetítő Fészek Alapítvány munkatársával beszélgettünk az újszülötteket övező tévhitekről és realitásokról, örökbefogadói szemszögből.

Az örökbefogadásra várakozók között a favorit az egészséges újszülött, ilyen gyerekre vágynak legtöbben. Létezik ilyen?

Ez egy nehéz és sokkal bonyolultabb kérdés, mint amilyennek elsőnek tűnik. Mert egyrészt természetesen születik számos egészséges újszülött, másrészt viszont az örökbefogadásban ennek a kérdésnek sokkal nagyobb súlya van a várakozás alatt.  A betegségek témája különösen alkalmas arra, hogy sokféle szorongás belekapaszkodjon, ami abból táplálkozik, hogy a gyermek még nem „saját”, hanem tudat alatt lehet az egyik vagy mindkét szülőnek akár egy kívülről jövő, potenciális veszélyforrás is.

Nem szeretem a jelenlegi, kategorizáló, ikszelős rendszert, amit egyszerűen csak betegséglistának szoktak nevezni. (Az örökbefogadásra jelentkezőknek egy adatlapon kell nyilatkozni, milyen egészségi és fejlődési problémákat fogadnak el a leendő gyermeknél.) Szerintem egyrészt nagyon előtérbe helyezi, hogy a gyerek beteg lehet, és tévesen azt sugallhatja, hogy ezt meg lehet egy kikötéssel úszni, a papír kitöltésével ez a probléma meg is van oldva. Itt bejön rögtön, hogy milyen fontos a sajnos már nem kötelező felkészítő tanfolyam, ami sok ilyen hamis illúzióval segít leszámolni. Tapasztalom, hogy a várakozók különösen szoktak a gyermek tekintetében azon szorongani, hogy mi a vér szerinti szülők családi kórtörténete. De ha egy várakozói csoportot kérdezek, nem nagyon van olyan résztvevő, akinek ne lenne valahol a családi kórtörténetében rák, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy más hormonális probléma, egészségtelen szokások, sőt, diszkréten kezelt alkoholizmus vagy mentális betegség. Kemény munka itt azzal is szembenézni, hogy minden vélt egészségi probléma ellenére a gyereknemzésre bizonnyal alkalmasabb az örökbeadó, a vér szerinti szülő. Talán ezen a ponton érdemes is lehet elengedni ezt a témát – érthetően nem könnyen, de valami reális keretbe illesztve.

Visszatérve a konkrétumokra, amikor megszületik egy csecsemő, akkor a neonatológus megvizsgálja, kap egy Apgar értéket, ami egy körülbelüli jó jelzés arról, hogy a baba milyen állapotú, hogyan alkalmazkodik a külvilághoz. Ha ez nem rossz, akkor ott és akkor van egy élettanilag egészségesnek és életerősnek tűnő gyermek, akinek jók az életkilátásai. Az első néhány napban végeznek különféle szűréseket, itt is kiderülhetnek szervi, genetikai, hormonális stb. problémák. Ezt minden újszülöttnél elvégzik és hacsak nem tudott kifejezetten előre a szülők esetében egy örökölhető genetikai probléma, akkor éppen annyi eséllyel lehet balszerencsénk egy örökbefogadott, mint egy vér szerinti gyermek esetében. Ha a terhesgondozás keretében nem sikerült a kritikus szűréseket elvégezni, vagy pozitív eredményt hoztak, akkor a baba azonnal megkapja a szükséges oltásokat. Nagyon sok dolog kiderül egy csecsemőnél, és nagyon sok minden nem. Érdemes az egészségügyi listát is ennek tudatában tekinteni biztosítéknak. Azt pedig a dolog természetéből fakadóan, ha nehéz is, tényként el kell fogadni, hogy a terhesség krízisterhesség volt, ami hagyhat később jelentkező nyomot egy fejlődő magzat idegrendszerén, személyiségén.

Ha a kórházi vizsgálatok nem találtak semmi problémát, akkor megnyugodhat a szülő, innen sínen vannak?

Amivel én pszichológusként sokszor találkozom, az az adaptációs nehézséggel küzdő, nehéz temperamentumú csecsemő érkezése. Itt ugye van egy egészséges, érett újszülöttünk, akit a szülő örömmel hazavisz, révbe ért és várja, hogy kiteljesedjen a boldogsága, olyan szülővé válhasson, amilyennek elképzelte magát. Ehelyett a kisbabája alig alszik, nehéz etetni, napi tizenhat órát üvölt kétségbeesetten, nem simul hozzá, hanem csak feszíti magát. Nagyon gyakori nehézség, hogy ilyenkor a friss anyuka azt éli meg, ő még arra sem jó, hogy a gyerekét meg tudja nyugtatni, nem elég jó anya, nem kompetens, őt nem is szereti a gyereke, biztosan valamit rosszul csinál. Közben nem eszik, nem alszik ő sem, megbolondul az állandó sírástól, nincs jól, nagyon nem olyan ez, mint ahogy elképzelte. Erős szégyen járhat vele, sokszor nem megoszthatók a nehéz érzések, félelmek, közben a környezet tanácsokat ad, a barátnő gyereke meg átalussza az éjszakát és napi nyolcszor posztol az édesdeden szuszogó csöppségről. Nagyon el tudja ez szigetelni az anyukát, nagyon meg tudja nehezíteni a kötődést – aminek ugye a folyamatos kölcsönös visszajelzés és pozitív megerősítés lenne az alapja.

És ez egy egészséges gyerek! Tekinthető persze ez az állapot az éretlen idegrendszer egyik jelének is, de akkor és ott ez egy egészséges kisbaba. Azért hoztam ezt a példát, mert fontosnak tartom a realitást képviselni, hogy semmire nincs garancia, és a szülőség sokszor hullámvasút, de ott egy gyermek, aki ha a te gyermeked, akkor tőled telhetően, nem irreális elvárásokat támasztva magad vagy a gyermek felé, érett felnőttként, határokat szabva majd megoldod, a hozzád közel állók vagy akár szakember segítségét kérve és elfogadva a nehéz élethelyzeteket is.

Miért akar a legtöbb várakozó újszülöttet?

Mert az örökbefogadással a többség a vér szerinti gyermeket helyettesítené. Ez rendben is van szerintem. A karitatív örökbefogadási szándékok esetében néha felmerül bennem a kétely, ha valaki szeretne „egy édes kis csöppséget megmenteni”, aztán kiderül, hogy szívesen vállalna egy egészséges újszülöttet, fehér bőrűt és kislányt, mert már van két fia. Ettől nyilván élesen elválik, aki valóban nyitott, segítő szándékkal és szívvel lényegesen idősebb vagy fogyatékos gyermeket jelöl meg, de sajnos ez nagyon kis esetszám évente. Néhányan kényszertől mentesen is szívesen fogadnak idősebb gyermeket, de valójában a többség megáll valahol 3 év környékén és nagyon sokan csak az előírt szülő-gyermek korkülönbség miatt vállalnak ennél idősebb gyermeket. Ezek a várakozók általában már az örökbefogadás gondolatához is jelentős késéssel, az utolsó utáni pillanatban, sokszor irreális elvárásokkal érkeznek, jó eséllyel hatalmas traumákkal. Nagy feladat áll előttük, míg megérkeznek és villámsebesen kell elvégezniük, ehhez fel kell nőni. Szerencsére vannak jó közösségek, vannak jó segítő szakemberek. A megfelelő felkészítés fontosságát ismét kiemelném, ritka az, hogy a csakis nulla napos babát elképzelők ne érzékenyednének e tekintetben is.

A gyermekek rendszerben lévő arányáról, helyzetéről, státuszáról sok szó esik, de szerintem fontos az is, hogy a leendő szülő kiverekedjen egy jó önismeretet magának ebben a témában: vajon mekkora az a gyermek, akihez éppen ő jól tud majd kötődni. Fontos, hogy szülőként jól tudják meghúzni a saját határaikat, tisztában legyenek vágyaikkal, de a realitással is, tágítsa vagy szűkítse ez a korlátokat. Ami az elvárás az alkalmassághoz, hogy legyenek nyitottak, tájékozódjanak, foglalkozzanak magukkal, nézzenek szembe a félelmeikkel és így érleljék ki a döntést. Sok tényező van, nem vagyunk egyformák, de azért egy általános elfogadásig eljutni hasznos volna. Ezért is lenne fontos nem 44 évesen beállni a sorba csakis egészséges, fehér bőrű csecsemőre, mire marad ott már idő, rugalmasság? A jelentkezéskor, alkalmassági vizsgálatkor a Tegyesz szakemberei minden esetben közvetítik a realitásokat, csak talán akkor sok mindent még nehéz meghallani, befogadni.

A kisbaba tényleg „tiszta lap”, ahogy sokszor az út elején állók elképzelik? Azt nevelek belőle, akit akarok?

A gyerek hoz magával egy készletet, megvan a temperamentuma, személyiségének az alapja, és én abból tudok szülőként kiindulni. De nekem csak hagynom kéne azt a gyereket kibontakozni, nem pedig egy előre elképzelt elvárásrend alapján olyanná formálni, ami az én fejemben van. Pont azok a dolgok, amiket átadni egy szülőnek a feladata, azok formálhatók példamutatással, észszerű, következetes és hiteles határszabással. Amit a gyerek megtanul, azt utánzással sajátítja el, tehát az én szokásrendszerem, értékrendem, morálom át fog menni a gyerekbe. Ami meg benne van, azt majd összegyúrja ezzel és idővel elkezdi meghozni a saját döntéseit.

Mi az, ami nem befolyásolható neveléssel?

A temperamentumot szoktuk kiemelni. Az ő kifele vagy befele fordulása, érzelemszabályozási törekvései, reakciói hevessége, az, ahogyan kapcsolódik akár a külvilághoz, akár a saját belvilágához, ez hozott jellemző. Ez nagyon tud ütközni a szülőével, de vér szerinti gyereknél is. Egy sportos, extravertált családban, akik imádják a nagy csődületeket és állandóan futnának, bicikliznének, zumbáznának, a gyerekük meg az ágyon fekve szeret olvasni egyedül, ott könnyen lustának bélyegezhetik a gyereket, ami meg értékítélet, holott ő nem érezné jól magát egy százfős bicikliversenyen. De ennek a fordítottja is előfordulhat, egy nagyon introvertált család meg könnyen rossz gyereknek bélyegezhet egy egész nap sárban dagonyázó, minden nap egy nadrágot elszakító kölyköt. Ez sok mindent meghatároz, a konfliktuskezelését, az érzelmek megélését, ő hogy örül, hogy szomorú.

Az első egy-két év közös eltöltése sem szolgálja a gyerek „átnevelését”, hanem a szülő-gyerek kapcsolathoz tesz hozzá nagyon sokat. Egy nagyobb korban érkező, esetleg épp dackorszakkal küzdő gyereknél ez több plusz munkát igényel, a szülőnek kellenek iszonyatos tartalékok.

Egy újszülöttnek nincsenek traumái vagy kötődési sérülései?

Van ennek egy vaskos szakirodalma, ami felsorolja a szenzitív időszakokat a kötődés szempontjából, a lehetséges belépési, gyógyítási pontokkal. Ám az örökbefogadás sajátos helyzet, sok olyan gyermeket látok, akit csecsemő- vagy nagyon kis korban fogadtak örökbe, tehát elvben bőven elegendő idő volt a szenzitív intervallumban optimális, biztonságos légkörben, szeretettel, elfogadással nevelve, nincsenek jelen olyan impulzusok, amik maradandó kötődési sérülést okoznának, mégis: a gyermeknek van vizsgálati helyzetben észlelhető kötődési sérülése, tehát nem tudott ez a sérülés teljes mértékben begyógyulni. Itt ismét fontos azt kiemelni, hogy ez egy skála. Sokan nagyon leegyszerűsítve nézik a kötődés fogalmát, vagy kötődik a gyerek, és akkor minden jó, vagy nem, és akkor majd a hátamba állítja a kést; ez nyilvánvalóan nem igaz így. Valóban nagy kihívás, ha erősen kötődési sérült gyermeket nevel valaki, de ez egy nagyon széles spektrum, és a sérülés súlyossága nem egyenesen arányos az életkorral. Nem szabad sem a nehézségeket bagatellizálni, de általánosítva démonizálni sem. Az biztos, hogy a magzati kor, az újszülöttkor: a sok szorongás, majd az elválás hagy egy szomatikus lenyomatot a gyermekben. Ez persze általános és nem örökbefogadásspecifikus, több más, nem hátrányos helyzetű csoport gyermekeinél megfigyelhetők.

A betegségek mellett a cigány származással kapcsolatban van sok várakozónak félelme. Létezik szőke, kék szemű, fehér bőrű, egészséges újszülött? Az örökbefogadott gyerekek hány százaléka ilyen?

Nincs ilyen lista, bármilyen felelős közvetítő ezt nem tudja számon tartani. A gyerekek többségéről nem tudni, milyen származású, valójában szinte csak bizonytalan származású gyermekek vannak. Megértem, hogy a várakozók aggódnak a komplikációk miatt, és szeretnének minél kevesebb problémával érkező gyereket örökbe fogadni. Azonban fontos tudni, hogy az örökbeadás mögött mindig nehéz sorsok húzódnak, és ez nincs másként a nem roma családból érkező babáknál sem. Náluk is sokszor látjuk, hogy akár bántalmazó kapcsolatokból, vagy egészségkárosító szokásokkal rendelkező kismamáktól érkeznek a gyermekek, tehát az örökbefogadó nem „úszta meg” az örökbefogadással szükségszerűen járó problémákat. Ugyanakkor vannak olyan cigány közösségek, ahol az örökbeadás és az ezzel járó veszteség nem ismeretlen akár egymást követő generációk számára sem, és ezzel együtt is vigyáznak a magzatra és tudnak hozzá kötődni. Nagyon fontos, hogy nem titkolt terhesek, hanem beszélnek a kisbabához és adnak neki nevet, azaz a gyászfeldolgozásuk nem akad el ott, hogy ha nem foglalkozik vele, ő nem is terhes.

Nagyon sokszor visznek haza származási kikötéssel várakozók olyan gyermeket, aki vélhetően cigány, ám ennek nincsenek tudatában. Fontos, hogy a szülő legyen nyitott erre az eshetőségre. A másik lehetőség, hogy ahelyett, hogy tudomásul venné és ahhoz idomulna, ami a legjobb a gyermekének az önelfogadáshoz, elfojtja az ezzel kapcsolatos averzióit, tagadja a nyilvánvalót, ami fantomként jelenik meg kettejük kapcsolatában és nagyon romboló hatása van. A segítségkérés fontosságát emelném ki itt is, meg az ítéletmentességet. Az örökbefogadásba beérkező várakozók nehéz utat tettek meg, van, aki még nincs igazán jól azzal, hogy ki is ő ebben a sztoriban, emiatt minden félelmetesnek tűnik a számára, ami érthető. Jó lenne, ha az lenne visszatükrözve számára, hogy a félelme elfogadható, de kapna segítséget abban, hogy megerősödjön, rálátást nyerjen arra, hogy érett felnőttként reálisabb, ha inkább saját magával kapcsolatosan vannak elvárásai, nem a még meg sem érkezett gyermekkel szemben. Nem véletlen, hogy az örökbefogadó szülői pluszfeladatok közül a legnagyobb az, hogy a szülő a saját jóllétét biztosítsa, hogy a gyermeke számára elfogadó, stabil hátteret tudjon biztosítani.

Lehet tenni kikötéseket, de akkor valaki várja ki a sort. Ha valaki cigány gyereket nem fogad el, de bizonytalan származásút igen, akkor azt gondolja, hogy erről nem kell tudnia, a gyerek személyiségének egy részét lehasítja, tagad, és nem halad a feldolgozással, és így a gyerek sem fogja tudni feldolgozni. A gyereknek ez később egy identitásválságot eredményezhet, ha felnőve látszanak rajta a rasszjegyek, vagy mikor megkeresi a vér szerinti családját. A bizonytalan származású gyerek nem azt jelenti, hogy ezzel nem kell foglalkozni, hanem hogy kell! Várakozás közben érdemes ezen is dolgozni, eljárni találkozókra, megismerkedni más örökbefogadó családokkal, beszélgetni felnőtt örökbefogadottakkal.

A hazai örökbefogadási gyakorlatban az újszülöttek gyakran pár napot egyedül töltenek a kórházban, az örökbeadó gyorsan hazamegy, az örökbefogadók meg csak később érkeznek. Ez hogy hat a babára?

Jó esetben a baba nincs egyedül a kórházban, hanem a szülőanya benn van vele, ha ez így történt, ha el tudtak köszönni, akkor annak örülni kell. Nagyon sokszor a szülőanyák kiszolgáltatott helyzetben vannak és az örökbe fogadni szándékozó is tehet azért, hogy az anyát ne küldjék el a kórházból. Amíg a papírokat alá nem írtak, addig a baba annak a nőnek a gyereke. Megértem a félelmet, hogy akkor biztos majd nem is adja örökbe az anyuka, de ha így van, akkor azt a gyereket nem kell örökbe adni. Azok az anyák tudják jobban feldolgozni a veszteséget, akik el tudtak köszönni a gyerektől. Nincsenek elvarratlan szálak, ő úgy tudja folytatni az életét, hogy ő odaadta a gyerekét és nem elvették tőle. Sokszor látom, hogy a kórházban elküldik az anyákat, vagy nem javasolják, hogy megnézze a babát…

Egy titkos örökbefogadásnál viszont erre nincs ráhatása a szülőnek. De a nevelőszülők is egy-két hetes korban szokták csak megkapni a családból kiemelt vagy otthagyott kisbabát. Visszatérnék a kérdésre: hogy hat ennyi egyedüllét egy újszülöttre?

Röviden: rosszul. Ez egy nagyon szenzitív időszak, ha lehetőség van rá, akkor nagyon fontos, hogy valaki válaszkészen gondozza, hogy sok bőrkontaktus legyen, hogy legyen egy jó kapcsolat az elsődleges gondozóval. Nagyon jó lenne, ha legalább a nővérek felvennék. Ez a hiány, ez a magány nyomot hagy egy csecsemőben, de nem ettől lesz a gyerek sorozatgyilkos. Nagyon jó a babának, ha ez nem így alakul! – de közben meg az örökbefogadás egy olyan folyamat, amikor a leendő szülőknek rengeteget kell várni, háttérbe vonulni, tehetetlenséget megélni. Nem lehet nekik a végtelenségig olyan dolgokért felelősnek lenni, amibe közben nincs az embernek beleszólása. Ha ez a helyzet, akkor ezzel kell megbékélni. 30-40 éve, mikor mi születtünk, még minden gyerek az újszülöttosztályon töltötte az első napjait, mert akkor az volt a kórházi szokás. Azóta már tudjuk, hogy ez a gyakorlat sok káros hatással járt. Ez kicsit olyan, mint amikor valaki szülés után nem tud szoptatni. Nagyon készülünk rá, nagyon szeretnénk neki mindent megadni, aztán néhány dolgot el kell engedni. Örökbefogadásnál fogadjuk el, hogy a szülőségünk az aláírásnál kezdődik, és ami előtte történt, azt engedjük el, az ne a szülőt terhelje, ne azon agyaljon napi 24 órában, mert beleőrül a tehetetlenségbe. A babák különben szerencsére nagyon ritkán vannak magukra hagyva és ez a szülőanyukáknak is nagyon fontos szokott lenni.

Annak a gyereknek nem a kórházban töltött hét nap lesz a legnagyobb baja. A mi gyerekünk így kezdte az életét, így kell őt szeretni. A saját szülőségünk is így érkezik. Ez amiatt is fontos, mert megint csak abba ütközünk, hogy a kényelmesnek tűnő mintha helyzetekbe való belesimulás helyett fontos tudnunk, hogy a gyermekünknek újszülött állapotában is van már egy szomatikus emlékezete, akkor is hordozza ezt a veszteséget, ha az első másodperctől ott álltunk mellette, akkor sem tudjuk ettől megmenteni. De tudunk mellette állni elfogadóan, empatikusan, megértően minden bajában egy életen át.

Mit csináljunk a babával hazavitel után?

Legyünk sokat együtt, nyugalomban, sok összebújással, bőrkontaktussal. Ne akkor hívjuk át az összes rokont.

Mit ne csináljunk?

Ne kezdjük el a hat hét letelte előtt felpakolni a közösségi médiára, hogy megérkezett a gyerek. (Hat hét előtt még nem végleges az örökbefogadás, ezalatt a szülőanyának joga van visszalépni.)

Milyen tárgyak beszerzése létfontosságú a babának?

Nincs ilyen. Egy cumisüveg elég. Ruhákat majd kapnak, lehet cipelni a babát, ha nincs babakocsi, akkor viszem kézben, a tápszert felírja az orvos. Óvatosságra szoktam inteni a várakozókat a beszerzési őrület előtt. Várjuk meg a hat hetet, nagyon rossz utána egy kriptában élni. Ez addig egy átmeneti állapot, ezt is el kell fogadni. Biztos vagyok benne, hogy az ismerősök összedobják a kiságyat meg a két szatyor babaruhát, aztán majd a hat hét után vesznek véglegeset. Sokszor nem lehet tudni, fiú vagy lány lesz, vagy a megismerkedés után az anyuka meggondolja magát, nem is ír alá, és lehet, fél évet kell várni a következő kiajánlásra. A környezettanulmányhoz egy kiságy, egy csomag pelenka, cumisüveg és néhány babaruha elég, a kiságy lehet utazóágy is. Egyedül az autósülés kötelező, mert csak azzal adják haza a kórházból a gyereket, már ha autóval mennek érte.

Mi káros, mit ne használjunk?

Ezt mindenki beszélje meg az orvosával. Ami nagyon káros, az a bébikomp, amiben a gyerek álló testtartást vesz fel, mielőtt állni tudna, ez nagyon rossz a gerincnek és a mozgásfejlődésnek is, meggátolja a gyereket a mászásban, ami meg érlelné az idegrendszerét.

Mikor lehet kimozdulni egy újszülöttel?

Kinek hogy esik jól, a saját életmódja szerint mehet bárhova a család, a lényeg, hogy az anyuka komfortos legyen vele és a gyerek is. Nem kell a nagyszülők elvárásait követni. A nagy bulik kerülendők a babával, de egy kirándulástól nem lesz baja.

Tápszert kapjon az örökbefogadott bébi, vagy jobb az anyatej? A begyűjtött vagy ismerőstől kapott tej is?

Az anyatej nagyon jó a babának, ha tudunk, adjunk neki. Az a kérdés, ez kitől származik. A tejgyűjtőből jár az anyatej az örökbefogadott gyerekeknek, csak nincs elég. Amit nem ajánlok, az a neten való tejvásárlás ismeretlentől. Az anyatejgyűjtő állomás minden tejadó anyát megvizsgál, de a netes forgalomban nem lehet ellenőrizni, felhígították-e a tejet, van-e betegsége az anyának.

Érdemes megpróbálkozni a szoptatással?

A szoptatásnak nem csak a fizikai táplálás a funkciója, hanem az érzelmi táplálás is. Így egy szülni nem képes nő is megélheti, hogy ő tudja táplálni a gyermekét ezen a módon és érzelmi biztonságot adni neki. De rágörcsölni erre sem kell, egy cumisüvegből is lehet átölelve, meztelenül etetni, a fontos a lelki kapcsolat, és ez megtörténhet tejleadás nélkül is.

Kinek nem való újszülött?

Akinek olyan betegsége van, hogy nem tudja biztonsággal ellátni a kisbabát, például egy epilepsziánál. Ilyen esetben sokkal idősebb gyermeket szoktak javasolni, aki már megtanítható e helyzetek kezelésére. H a valaki alkalmas szülőnek, az alkalmas újszülött szülőjének is. Sokan a koruk miatt gondolkodnak idősebb gyermekben, noha még beleférnének a keretbe. Szerintem bármiféle spontán, belülről induló tágítás jó út, hiszen vélhetően elfogadásból származik.

Aki sok dologban szűk határokat szab meg, félelmei vannak, az valószínűleg mindenképp csecsemőt szeretne. Talán bizonytalan az egészben, a saját erejében, nem tudja, hogy alakul, de egy újszülötthöz mégiscsak könnyű kötődni, gondolhatja. Azt remélem, mikor már ott a gyerek, az nem egy személytelen hosszú lista, és hogy mindenki a saját gyerekének a saját problémáival megbirkózik, még azzal is, amit előre nem kívánt volna magának.

Hogy lehet elviselni a hat hetet, amíg a szülőanya még visszaléphet?

Nagy biztosítékot jelent, ha foglalkoztak a terhes nővel. Mindenki olyan gyereket akar örökbe fogadni, ahol az örökbefogadás minden fél számára vállalható és jó megoldás. Ha azt a gyereket visszakérik, akkor neki nem az örökbefogadás a megfelelő döntés. Ha van már gyerek a családban, neki igazat kell mondani, azaz hogy most mi vigyázunk erre a kicsire és szeretnénk örökbe fogadni, de hat hét múlva fog kiderülni, hogy ő örökre idetartozik-e. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem a meglévő gyereken múlik, és ha eldőlt, akkor senki sem viszi el a kicsit. A nagyobb gyerekek is szoronganak emiatt, épp ezért kell sokat beszélni róla. Lehet csinálni naptárat és ikszelni a napokat, be lehet ígérni egy fagyizást aznapra, mikor már biztos lesz, hogy itt marad a kisgyerek. Fontos látni, hogy a kisbabának nem lesz rossz, ha a vér szerinti családjában marad, hiszen ez az érdeke. Itt kell kezdeni az ítéletmentességet, hogy hogy tolmácsolom azt, hogy valaki visszakérheti a saját gyerekét. Ehhez a szülőnek is jól kell lennie ezzel a lehetőséggel, és ez a nagyobb gyereknek is biztonságot jelent. Ha bekövetkezne, akkor nagyon fontos legitimizálni, hogy ez hatalmas veszteség, gyászolni kell, senkinek nem feladata tartania magát, erősnek mutatkozni vagy kisebbíteni a traumát. Nagyon fontos, hogy a szülő végig transzparens, hiteles és szavahihető maradjon, hiszen ebben az esetben az idősebb gyermeknek az fogja nyújtani a biztonságot.