Testvérek

A gyermekvédelem egyik alapelve a vér szerinti testvérek együtt tartása. Ez az örökbefogadásnál annyit tesz, ha vér szerinti testvérek egyszerre válnak örökbe adhatóvá, akkor olyan családot keresnek nekik, amely mindkettőt vállalja. A jelentkezésnél arra is rákérdeznek, hány gyereket vállal egy körben az illető, de ez csak testvérekre vonatkozik. Testvérpárt sok jelentkező vállalna, de a gyakorlatban ez ritkán fordul elő, főleg, mert a legtöbben úgy képzelik, hogy az idősebb se legyen több 3 évesnél. Alig néhány sorban álló fogadna el három testvért. 3-4-5 testvér együttes örökbe adása Magyarországon szinte lehetetlen, ilyenkor külföldi szülőket keresnek nekik. Ha ilyet sem találnak, akkor vagy maradnak állami gondozásban, vagy szétválasztják őket, és keresnek külön szülőket, például 2-2 gyereknek. Ugyanez érvényes a kicsit idősebb, 6 év fölötti testvérpárokra. A várakozás alatt igyekeztem sikertelen örökbefogadási történetekkel is megismerkedni. Több olyan esetről hallottam, amikor gyermektelen pár nagy lelkesen 3-4 testvért próbált egyszerre befogadni, és még a próbaidő alatt belátták, hogy túl nagy a terhelés. 

Ha egy gyermeket már örökbe fogadtak, és később születik örökbe adható testvére, akkor megoszlik a gyakorlat. A Tegyesz csak akkor szól, ha az örökbefogadó sorban áll újabb gyerekért. Vagy akkor se. Megyénként eltér. Az alapítványok esetleg akkor is, ha nem is jelentkezett. Persze, közel sem biztos, hogy a döntéshozónak egyáltalán tudomására jut a korábbi örökbe adás. Titkosnál, ha az életadó másik megyében szül, nyíltnál pedig, ha másik alapítványhoz fordul, akkor nem fognak összefutni a szálak. Vagy ha az elsőt titkosan, a másikat nyíltan adja örökbe. Mindenesetre, aki szeretné a gyereke később születendő testvérét is vállalni, az minél előbb szerezzen újabb alkalmasságit, és minden papírra írassa rá, hogy vállalják a vér szerinti testvért, és az első örökbe adást közvetítő szervezetnél is érdeklődjön. 

Török-Bernadett

Egy örökbefogadott gyereknek az anya szó két vagy három jelentéssel bírhat (hisz nevelőanyja is volt esetleg), a “testvér” fogalma még tágasabb: 

– lehetnek vér szerinti testvérei, akik a vér szerinti szülőknél nevelkednek, 

– vér szerinti testvérei, akik nevelőszülőknél vagy intézetben élnek, 

– vér szerint testvérek más örökbefogadó családnál, 

– vér szerinti testvérek, akik már felnőttek, önállóan élnek, 

– élhetett nevelőszülőnél valamennyit a gyerek, és ott együtt nevelkedhetett testvérként más, nem rokon gyerekkel, 

– és az örökbefogadó családban is lehetnek új testvérei, akár a szülők vér szerinti gyerekei, akár örökbefogadottak. (A féltestvéri relációkba már nem is megyek bele.) 

Az örökbefogadott gyermek az új családjába tartozik, az utolsó csoportot kivéve a többiekkel nincs kapcsolata. Viszont, ha kérdez, válaszoljunk neki őszintén. Az örökbefogadás során érdemes a közvetítő szervezetet, alapítványt, vagy ha találkozunk vele, az életadót kikérdezni a gyermek testvéreiről. 

Az örökbefogadott gyereknek felnőve nemcsak szüleit, de vér szerinti testvéreit is joga van megkeresni. 

14 gondolat “Testvérek” bejegyzéshez

  1. akihiszi 2014. március 8. / 07:13

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra! Jómagam bár állami gondozott gyerek voltam, mégis
    olyan szerető család fogadott be, hogy méltán hívhatom őket édeseimnek. Szándékunkban áll a párommal örökbe fogadni. Úgy látom, sok, hasznos információt szerezhetek innen. Köszönöm! 🙂

    Kedvelés

    • orokbe 2014. március 8. / 08:12

      Szia! Örülök, hogy itt vagy. Nevelőszülőknél nőttél fel? Mesélj majd!

      Kedvelés

      • akihiszi 2014. március 8. / 08:59

        Megírom e-mailben. Kacifántos történet. 🙂

        Kedvelés

  2. Anda 2014. március 8. / 08:14

    Érdekes, amikor mi jelentkeztünk akkor első körben azt adtuk meg, hogy 2 gyermeket tudunk vállalni, 0-6 éves korig. Amikor ezt az időintervallumot megadtuk úgy néztek ránk, mintha földön kívüliek lennénk, és győzködtek, hogy vigyük lejjebb a korhatárt, mert ilyen feltételekkel nincs sok esélyünk testvérekre. Ennek hatására levittük a korhatárt 0-4 év közé…

    Kedvelés

    • orokbe 2014. március 8. / 08:17

      Ez elég logikátlan, hisz minél tágasabbak a feltételek, annál több az esélyed. Az más kérdés, hogy annál több problémára lehet számítani.

      Kedvelés

  3. Fatika 2014. március 8. / 10:54

    Nekem a Tegyesznél itt Pesten azt mondták, hogy ha jelenleg nincs lehetőségem még egy gyereket vállalni, de szeretnék esélyt adni a lányomnak, hogy ismerje a a testvérét, ha születik, és őt is örökbe adják, akkor elvileg meghagyhatom az elérhetőségemet a leendő örökbefogadóknak, akik ha szeretnék, majd felvehetik velünk a kapcsolatot, hogy a két (vagy több) gyerek megismerhesse egymást. Ennek ellenére, amikor vidéken aláírtam a Gyámügynél a papírokat, a hölgy kategorikusan elutasította ezt a kérésemet, és úgy nézett rám, mint az ufóra, hogy ilyen egyáltalán eszembe jutott. Nagy kár. Mondjuk pont akkor volt átszervezés alatt a hivatal, ő pedig tudván, hogy úgyis máshoz kerül az ügyünk, szerintem tojt az egészre. Azt ugye tudom, hogy a törvény szerint majd ha megnő, lehetősége lesz a kislányomnak megkeresni az életadóit, és ha a családban van testvére, akkor rajtuk keresztül ő(ke)t is, de mi van, ha a tesót adoptálták? Az örökbefogadó családnak biztosan nem küldenek értesítést, hogy keresi a gyereküket a testvére. Tudom, hogy más csatornákon is fel lehet őket kutatni, de az gondolom sokkal nehezebb lesz.
    Egyébként sok olyan esetről hallottál, hogy egy életadótól egyszer titkosan, máskor pedig nyíltan kerültek örökbe babák? Érdekes konstelláció.

    Kedvelés

    • orokbe 2014. március 8. / 17:25

      Igen, nagyon nagy a különbség az egyes megyék gyakorlatában, elveiben.
      Tudtommal ma az a gyakorlat, hogy ha a felnőtt gyerek kíváncsi a gyökereire, akkor a gyámhivatal először az életadót keresi meg, és rajta keresztül van mód a testvérek megkeresésére. Ha az életadó nincs meg, meghalt, nem válaszol, vagy nem hajlandó együttműködni, akkor a tesók sincsenek meg. Más kérdés, hogy ez egy kis ország, pár adat alapján szerintem bárkit meg lehet találni.
      Én eleve nagyon kevés olyan esetről hallottam, mikor a gyerek testvére is örökbe adható lett később. De előfordul ez is, olyat hallottam, hogy nagyon nehéz sorsú, állami gondozásban felnőtt pár összes gyereke állami gondozott lett, és a későbbiekről már inkább maguk lemondtak, akár nyíltan is, hogy azok rögtön családba kerülhessenek.
      A testvérek nyomon követése 2-3 testvérnél még lehetséges, de néhol 10-12 gyerek is van, különböző gondozási helyeken.

      Egyébként épp most olvasom Az örökbefogadás háromszöge című amerikai könyvet, ott a szerző kimondja: ha az adoptált gyerekek különböző családoknál élnek, ezek tekintsék magukat egy nagyobb család részeinek. De ez egy nagyon világölelős, mindenkit szeretős amerikai könyv. Itthon ez a szemlélet még idegen. A Gólyahír elmondta az interjúban, náluk a különböző családokba került testvérek szülei, ha akarják, tarthatják a kapcsolatot. A Tegyesz nem foglalkozik ezzel.

      Kedvelés

      • vicq 2014. március 9. / 00:30

        Amerikában (olvasva a neten elérhető infókat) szerintem az egész rendszer világlelős a mienkhez képest, ennek minden előnyével és hátrányával…

        Kedvelés

  4. Eszter Katalin Sulyok 2014. március 8. / 22:19

    En epp a heten kerdeztem ra az elvi lehetosegere a gyamhivatalnal, hogy fogok-e en arrol valaha informaciot kapni, ha a fiamnak verszerinti, fiatalabb testveret a kesobbiekben nyiltan valaki mas fogadja orokbe. Azt mondtak, hogy ez esetben ez nem feltetlenul tortenik meg – tehat akkor sem biztos, hogy kapunk informaciot, ha kerunk.. :/

    Kedvelés

  5. rlupin72 2015. január 13. / 18:54

    Sziasztok!

    Ugyan már írtam a várakozási idős topikba, de azért ha már így utólag megtaláltam a testvéreset, ide is próbálkozom. 🙂
    Azt kérdezném, hogy mennyire kell / nem kell rámenősnek és/vagy határozottnak lenni a TeGyeSz-nél?

    A történet a következő:
    Férjem idén márciusban tölti a 46., én pedig májusban a 43. életévet. 2013. decemberében, a jelentkezésünkkor 0-6 éves kor közötti, bármilyen nemű testvérpárt, (esetleg 3 testvért) jelöltünk meg, mint elképzelést a gyerekekről. Mivel mindketten egykeként nőttünk fel, semmiképpen NEM akarunk egy gyereket.
    Azonban az új ügyintézőnk, akit októberben kaptunk, egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy nem egy gyereket akarunk örökbe fogadni; kategorikusan közölte, hogy “először legyen meg az első egy, a többivel majd ráérünk azután foglalkozni, ha az már megvan”.

    Azonban a blog cikkeiből és a hozzászólásokból én azt vettem ki, hogy ha pl. most elfogadunk egy mondjuk két év körüli egyedüli gyereket, akkor később nála már csak fiatalabbat kaphatunk; és azt is csak minimum 2 év eltelte után – vagyis ezen az úton nekünk gyakorlatilag sosem lesz két / több gyerekünk, mivel 2 év múlva már valamennyire kezdünk kicsúszni az időkorlátból; emellett az sem biztos, hogy 45 évesen alkalmas lennék még ilyen kicsi gyerek anyukájának (nekem sajátom nem születhetett).

    Az az érzésünk, hogy az ügyintézőnk egyáltalán nem képviseli – sőt, mintha figyelembe se akarná venni a mi elképzelésünket, hogy mi kifejezetten TESTVÉREKET szeretnénk örökbe fogadni. Ő úgy döntött, hogy érjük be egy gyerekkel – és örüljünk, ha egyáltalán kapunk.
    Mondjuk nem egészen látom, hogy ki vagy mi hatalmazza fel őt arra, hogy a fejünk fölött a mi elképzelésünkkel ellenkező döntéseket hozzon – vagy akár csak arra, hogy ilyen módon álljon hozzánk, de ez most mindegy is.

    Ami az én rendkívül égető kérdésem lenne az az, hogy ebben az esetben mit tudunk tenni, hogy ne kényszerítsenek bele bennünket olyasmibe, amit nem akarunk? Mennyire lehet nyomatékosítani az igényünket akár a saját ügyintézőnknél, akár az ő főnökénél annak veszélye nélkül, hogy bekerüljünk az aktakupac legaljára, hogy aztán onnan soha többé elő ne kerülhessünk?…

    Légyszi írjatok, mert elég tanácstalan és csüggedt vagyok; minden konsruktív ötletre nyitottan várom a válaszokat! 🙂

    Kedvelés

    • Örökbe 2015. január 13. / 19:03

      Mi áll a határozatotokban?
      Ha csak testvérpár szerepel benne, akkor csak testvérpárt ajánlhatnak fel, szingli gyereket nem.
      Ilyen paraméterekkel úgyis az országos listáról fog érkezni jó eséllyel, tehát nem a megyétekből.

      Ha most kaptok egy kétéves gyereket, akkor is két év múlva még kaphattok 0-2 éves kor közöttit. 45 évnél nem lehet több a korkülönbség. (és tesóknál csak a legidősebbnél kell fennállnia).

      Kedvelés

      • rlupin72 2015. január 14. / 15:20

        A határozatban “vagy” kapcsolat van, vagyis egy megadott korú gyerek vagy testvérpár szerepel.
        Az eddigi gyerek/ek is az országosról érkeztek; a gondom nem a szabály betűjével, vagy az ismeretek hiányával van… hanem az ügyintéző szellemiségével.
        Azzal, hogy bár kifejezetten jeleztük, hogy testvéreket szeretnénk, válaszul azt közölte, hogy előbb kapjunk egyet.

        Csakhogy mi már öregek vagyunk egy kicsit a duplázott sorban álláshoz – és ezt nem is szeretnénk, amennyiben megoldható. És az előző ügyintéző teljes mértékben a partnerünk volt ebben.
        Fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt az egészet… de valahogyan kellene. És ebben kelne el a segítség.

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.