„Azt álmodtam, hogy verik az ablakot, elviszik a babát”

Általános

Kanyarok egy nyílt örökbefogadásban. Andrea és férje, József nemrég vitték haza az újszülött Csongort a Gólyahír Egyesület segítségével. Tíz év várakozás, roma származás, kacskaringós sztori a vér szerinti anyával, koraszülés, az első hat hét izgalmai. Főleg a dinamikus Andi mesélt, a csendesen mosolygó József csak néha szólt közbe.

– Hogy jutottatok el az örökbefogadáshoz?

– Tizenegy éve vagyunk házasok. Az elindulás az örökbefogadáshoz sokkal hosszabb volt, mint a várakozás a babára. Nyolc évig nem estem teherbe, lombikkal nem próbálkoztunk, nem szerettem volna. Nyolc év után először én vetettem fel, hogy fogadjunk örökbe, de akkor Józsi elzárkózott. Nem akartam rábeszélni, mert ezt közösen kell akarni. Nem jó, ha csak miattam egyezik bele. Aztán egy év múlva ő javasolta, hogy mégis próbálkozzunk. Akkor jelentkeztünk. Elég gyorsan meglett a határozatunk. Először nem értettük, miért kell tanfolyamra járni, de utólag látom, hogy szenzációs volt, utat mutatott, akkor világosodott meg minden.

DSC_2523 – Milyen gyereket képzeltetek el?

– Mikor elindítottuk az örökbefogadást, azt gondoltam, egy egy-másfél éves kisgyereket szeretnék örökbe fogadni. Először a nyílt örökbefogadástól el is zárkóztunk. A tanfolyam ebben is változást hozott, ott motoszkált, hogy ezen az úton kéne mennünk, jelentkeztünk a Gólyahírhez. Amikor a jelentkezésnél kitöltöttük az egészségügyi kérdőívet, sok betegségnél bővebb tájékoztatást kértünk, de mindenképpen magyar gyereket szerettünk volna. Aztán belekerültünk a folyamatba, eljöttünk a Gólyahírhez találkozóra, láttuk a gyönyörű gyerekeket, és elkezdtem olvasni a blogodat, ahol szintén szerepelnek családok roma gyerekkel. Egy év múlva mondtam Józsinak, hogy nincs miről beszélni, nem az a lényeg, hogy egy gyerek roma vagy nem, minden gyerek ugyanazzal az ártatlansággal születik.

Közben a Tegyesztől volt két kiajánlásunk, először egy nagyon beteg, szellemileg is visszamaradott másfél éves kisfiú miatt hívtak, mert ugye mi sokféle betegséget elfogadtunk. Rá nemet mondtunk. Aztán egy kétéves kisfiút ajánlottak a megyében, akinek szintén különböző problémái voltak, egy részük szerintem azért, mert több nevelőszülőnél élt már akkor.

– Megnéztétek a gyerekeket?

Egyik gyereket sem mentünk el megnézni, féltem, hogy ha meglátom, a szívem összeszalad, és nem fogok tudni külön gondolkodni a szívemtől meg az eszemtől, akármilyen betegségei is vannak. De ekkor láttam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy a Tegyesztől egy teljesen egészséges gyereket hozzon el az ember…

– Inkább, hogy azért hívtak titeket hamar, mert beteg gyereket is elfogadtatok.

– Egy belső sugallat akkor azt mondta, nem ez a mi utunk. Mielőtt megnéztük volna a gyereket, felhívtam Gabikát (Mórucz Lajosné, a nyílt örökbeadással foglalkozó Gólyahír Egyesület vezetője), hogy állunk. A 268. helyen álltunk, azaz egy év alatt durván száz helyet léptünk előre. Akkor ez még 2-3 év várakozás. Mondtam Józsinak, hogy miért is akarunk mi különbséget tenni. Nincs különbség.

– Mikor elkezdtétek az örökbefogadást, miért kértetek magyar gyereket?

Mikor elkezdtük, úgy álltunk hozzá, hogy tökmindegy, honnan, de jöjjön egy gyerek. Aztán egy év múlva már szűkült az út, jobban láttuk, hogy működik.

– Akkor nektek kezdetben sem volt problémátok a roma származással?

– Akkor sem volt. Csak nem tudtuk annak a súlyát, mit jelent, ha magyar gyereket kérünk. Aztán ahogy múlt az idő, kialakult, hogy inkább nyíltan szeretnénk és babát, viszont nem gond a származás. Akkor belemélyedtünk ebbe. Egyébként Józsi testvére egy roma családba ment férjhez, a közvetlen családunkba is vannak romák. De ezt mi sosem gondoltuk előtte így át. Akkor Józsi mondta, hogy rendben van, felhívtam Gabikát, hogy hoztunk egy döntést, kivennénk a származási kikötést. Erre Gabika azt kérdezte: készen állunk-e arra, hogy fogadjunk egy babát. Lefagytam, de azt feleltem, készen állunk. Mikor felhívtam Gabikát, akkor is úgy gondoltam, hogy még egy fél-egy év hátravan. Épp festettünk, de azt gyorsan befejeztük. Két hét múlva Gabika telefonált, hogy van egy 19 éves roma életet adó nő, aki örökbe adná a kisbabáját, és ha nekünk jó, akkor találkozhatnánk vele. Nagyon megörültünk.

DSC_2271– Milyen volt a találkozás?

– Általában közömbös helyen szoktak találkozni, de az életet adó anya kérése az volt, hogy a lakásukba menjünk, mert egy egyéves kisgyereket nevelt és az anyukájának is be akart minket mutatni. Az első találkozás nagyon jól telt, szimpatikusak voltunk egymásnak a „kislánnyal”. Mi így hívtuk, csókolommal köszönt nekünk.

– Gondolom, az anyjával voltál egyidős.

– Közelebb állt hozzám korban, mint a „kislány”. Az anyja hozta a döntéseket. Megbeszéltük, hogy együttszülés lesz. Nem volt tisztázott, hányadik terhességi hétben van. Elmentünk egy hét múlva együtt egy orvosi vizsgálatra, és megállapították, a 32. hétben van. Szeptember 20-ra tette az orvos a szülést. Az életet adó viszont állította, hogy ő augusztus 20-ig meg fog szülni, mert utána börtönbe kell vonulnia. Mert a párja börtönben volt, és ő odajárt kiabálni, amiből különböző büntetések születtek. Ezeket nem tudta befizetni, és akkorára nőtt a büntetés, hogy le kellett ülnie.

– A gyerek apja volt börtönben?

– Igen.

– Tudott a gyerekről?

– Igen. Egy kicsit bele is folyt később a történetbe, amikor Csongor megszületett. Mindenesetre az életet adó kapott egy papírt az orvostól, hogy szeptember 20-án fog szülni, azzal a bíróságra mentek és kapott halasztást. De ő már túl akart lenni az egészen.

A 34. terhességi héten jártunk, mikor felhívta Gabikát, hogy a városban van, görcsöl és vérzik. Gabika mondta, hogy hívjon mentőt, de ő előbb hazament és utána ment kórházba. Mi Békés megyében élünk, 240 kilométerre Budapesttől, Józsi munkában volt, este 9-kor jött a telefonhívás. 10-kor végzett, összepakoltunk és elindultunk. Sokkhatás alá kerültem, hogy nagyon pici a gyerek, ez koraszülés, mi lesz ebből. 70 kilométert mentünk, mikor telefonált Gabika, hogy forduljunk vissza, ez még nem a szülés. Csak egy kis pecsételés volt, megfordult a baba, de elállították a görcsöket. Az anya kapott tüdőérlelőt, kinyílt a méhszája két centire, de másnap hazaengedték. Ekkor tudtuk, hogy szeptember 20-ig nem fogjuk elhúzni, ha kinyílt a méhszája, hisz pici gyereke van otthon.

Egy hét múlva, augusztus 21-én hívott Gabika, hogy azonnal induljunk, mert szülés lesz. Gyorsan összekészültünk és elindultunk Budapestre. Akkor már nem féltünk annyira, a 35. hétben jártunk, az ultrahang szerint már 3 kilós volt a baba. Kecskemétnél jártunk, mikor telefonált Gabika, hogy nem folyt el a magzatvíz, csak szivárgás van, hazaengedték az életadót, forduljunk vissza. De akkor átgondoltuk, hogy ma csütörtök van, hétvége jön, úgyis ismerősöknél laknánk, és hamarosan itt a szülés, úgyhogy mégis felmentünk Pestre.

– Hogy telt a hétvége?

– Idegőrlő várakozás kezdődött. Másnap, pénteken felhívtam Gabikát, hogy mi van az életadóval. Gabika adott nekik korábban egy telefont, mivel nagyon nehezen lehetett őket elérni, az ki volt kapcsolva. Visszahívott engem, hogy nem tudja elérni. Vasárnap reggel aztán az életet adó meg az anyja telefonáltak Gabikának, hogy ötpercesek a fájások, valóban lesz szülés. A mobiltelefont, amit az egyesülettől kaptak, elhagyták…

– Eladták?

– Lehet. És az életadó kérte, hogy amíg a kórházban lesz, addig szeretne együtt lenni a babával, de ne aggódjunk, nem fog elállni a szándékától. A nyílt örökbefogadás nekem ilyen „húzd meg, ereszd meg”, valamilyen szinten függök az örökbeadótól, közben a saját akaratomat is szeretném érvényesíteni. Akkor vasárnap délután bementünk a kórházba. Mikor odaértünk, pont kijött a szülésznő, bemutatkoztam, mondtam, kit keresek. Azt felelte, hogy sokan jöttek, utánanéz. Hogy szűkítsem a kört, hozzátettem, 19 éves roma lány. A nő visszakérdezett: negyedik szülés? Nem, második, lepődtem meg. Mindegy. Rögtön kaptam egy kötényt, már zajlott a szülés.

Ott burkot repesztettek, megvizsgálták, és azonnali császármetszést végeztek, mert a baba feje elé bukott a köldökzsinór. A műtőbe engem nem engedtek be, kint várt a nagymama is. Mutogattam neki a gyerekszoba fotóit, és szépen kértem, hogy ha úgy gondolják, hogy mégse, azt mondják meg most, ne csinálják ezt velünk. A nagymama nagyon fohászkodott, hogy nem fogják meggondolni magukat, az egész életük bizonytalan. Olyan ingatlanban laknak, ami hagyatéki eljárás alatt van, lehet, ki kell költözniük, ott a másik kisgyerek, az életadónak börtönbe kell mennie. Még megkérdeztem, hogy ha nem kellemetlen neki, hogy is van ez a négy szülés. Kiderült, hogy van egy ötéves gyereke a lánynak, aki nevelőszülőknél él, a második intézetben, és a harmadik, az egyéves van náluk.

– Azért nem mesélte el először, mert szégyellte?

– Nem tudom. De mi se kérdeztünk rá. Mivel 19 éves volt, nekem ez egyértelműnek tűnt. Eszembe nem jutott megkérdezni, van-e még több gyereke.

Meglett a császármetszés, Csongor felsírt. Ájultan született, akkor felpaskolták, pici oxigént kapott, de nagyon gyorsan alkalmazkodott a külvilághoz. A koraszülött intenzíven üvegablakon át megnézhettük, nagyon cuki volt.

– Az anyai érzések rögtön feltörtek benned?

– Nem. Sok volt a bizonytalanság, amelyeket újabbak követtek.

Hétfőn bementünk a kórházba, akkor már az életet adó ott várt az osztály előtt, őt magam elé engedtem. Ő megállt az inkubátornál, megnézte a babát, sarkon fordult és eljött. Aztán bementem én is, benyúltam, bőgtem, remegő kezekkel fogtam a babát. Este bejött Józsi, ők rögtön felvették a kontaktot. Aztán minden nap látogattuk reggel-este.

(Józsi) – Nálam a kötődés az első érintésre kialakult.

(Andi) – Szerdán mondta Gabika, hogy keressük meg az életadót, hogy péntekre van időpontunk a gyámhivatalban, ha neki is rendben. Lementünk a nőgyógyászati osztályra a nővérhez, hogy kit keresünk. A nővérke ránk nézett: mi is keressük. Előző este lelépett a kórházból, a cuccait otthagyta és távozott.

– De a gyerek ottmaradt.

– Igen. Gabika felhívta, aztán telefonált, hogy ne menjünk sehova, ne menjünk vissza a kórházba, mert az életadó nem fogja aláírni a papírt. Ez volt szerda délután, épp akkor etethettem volna meg először a babát. Én szóltam a kórháznak, hogy etessék meg a gyereket, ennek fényében nem fogok bemenni, mert már így is van egy kötelék köztünk. A kórházban rögtön értették. Az életet adó azt mondta, péntekig meggondolja. A csütörtök borzasztó volt, ültünk, néztünk egymásra, és vártuk a csodát.

– Miért bizonytalanodtak el?

– Valószínűleg ebben a másfél napban jelent meg az apa, és nem engedte, hogy örökbe adják. Csütörtök este végül szólt az életet adó, hogy aláírja a papírt. Én nagyon szerettem volna Csongort, de ezek után még fel kell vállalnunk a hat hetet. (A gyerek hathetes koráig a lemondó szülő meggondolhatja magát.) Mi lesz ezek után, hogy ennyiszer hazudott nekünk? Merjük vállalni? Józsi azt mondta, igen, mert ez a gyerek a mienk.

– Józsi, te nem féltél, hogy visszakérik?

(Józsi) -A kórházban még igen, de otthon már nem.

DSC_2533

– Ha ilyen bizonytalan volt az anya, nem lehetett volna hagyni neki még pár napot gondolkodni? Muszáj volt pénteken aláírni?

– Ő mondta, hogy aláírja. Aztán pénteken alá is írta, utána mentem be a kórházba. A másfél nap alatt, amíg Csongor egyedül volt, stagnált a súlya, és nem akarták hazaengedni.  Szerdán kaptuk meg a kihelyező határozatot és hazavihettük.

Mikor utolsó nap mentünk a kórházba Csongorért, Gabika felhívott, hogy ne ijedjek meg, mert ott van az életadó, és látni akarja a gyereket, sőt meg akarja fogni. Megijedtem, és láttam magam előtt, hogy elszalad vele. Odamentünk a koraszülött osztályhoz, az életadó meg a nagymama ott vártak, és Gabika is épp ott volt véletlenül. Az üvegen keresztül megnézhették Csongort az osztályon. Én tiszta gyomorideg voltam. Azt éreztem, hogy a megnézés rendben, de ne próbálj meg hozzányúlni a gyerekemhez!

Gabika mondta nekik, hogy várakozzanak, és mikor kiadják Csongort, akkor megnézhetik. Ők kicsit méltatlankodtak, aztán lementek varratszedésre meg dohányozni, hogy majd visszajönnek. És hál’ istennek nem jöttek vissza. Mi délben megkaptuk Csongort, és távoztunk a kórháztól. Gabikát kérdeztem, hogy kerestek-e még minket, visszajöttek-e, de nem. A kórházban is érdeklődtem utána, de nem keresték többet a gyereket.

– Két hétig barátoknál laktatok?

– Igen. Amit ezúton is szeretnénk megköszönni! Évi barátnőm az örökbefogadásunk történetének első percétől velünk volt. Azt hiszem, soha nem fogom tudni meghálálni neki, amit értünk tett.

– Hogy telt a hat hét?

– Amikor hazamentünk, éjszaka sokszor arra ébredtem, hogy verik az ablakot, elviszik a babát, ezt álmodtam. Nagyon szerettem volna szoptatni, amire fel is készültem, voltunk tanácsadáson, kölcsön kaptam Szoptanít készüléket. De ez a lelkiállapotom, ami nem hagyott csihadni, nem engedte meg, hogy a mellemre tegyem. Ha még nagyobb a kötődés, és elviszik a gyereket, akkor nem élem túl. Ma is szoktam álmodni, hogy szoptatom Csongit.

Letelt a hat hét, leesett a nagy kő, és néha még mindig nem hiszem el. Még mindig vannak félelmeim. Azóta jogerőre is emelkedett a határozatunk. Ennek az a módja, hogy kiküldik a jegyzőkönyvet az életadónak, ő átveszi, a tértivevény visszamegy a gyámhivatalnak. A mi határozatunk úgy lett jogerős, hogy nem vette át, háromszor kiküldték, de nem találták meg. Biztos bevonult a börtönbe, talán már nem is övék a ház.

– A hat hát alatt jelentkezett még?

– Nem.

– Maradtatok valamiben?

– Abban, hogy küldjünk fényképet, de azt a címet tudjuk, ahova a jegyzőkönyv is érkezett, amit nem vett át. Megígérte, hogy a kisfiú adókártyáját, tajkártyáját, babakötvényét elküldi, de azokat sem küldte el, ezeket mi elintéztük. Azóta se felénk, se Gabika felé nem adott semmilyen jelet. De akármi volt, én most már azt gondolom, hogy a végeredmény a lényeg, Csongor az isten áldása.

– Amíg a történet tartott, milyen érzéseitek voltak az életet adó felé?

– Én nem értettem, mert nagyon szépen kértem őket, hogy döntsenek, elmondtam, hogy tizenegy éve várunk arra, hogy gyerekünk legyen. Nekem egy idő után nem volt szavahihető. Az első telefonnál még ugrottam. Aztán mikor Gabika hívott, hogy ötpercesek a fájások, még megfésülködtem, már nem tudtam hinni a szavának. Mikor vérzett a városban, miért nem hívott mentőt?! Felül a buszra és hazamegy? Tudhatná, mit jelent egy vérzés, mi a szülés, pláne a negyedik gyereknél.

– Azt mondtad, sürgetni akarta a szülést.

– Ebbe bele sem akarunk gondolni, és abba sem, milyen életet élt a terhesség alatt. Azt láttuk, hogy dohányzik, ez nem volt titok.

– Van a vér szerint anyáról fotótok?

– Nincs. Ez nem jutott eszünkbe.

– Az apáról mennyi tudtok?

– Semmit.

– Most már meg tudtál nyugodni?

– Hellyel-közzel.

– Most se szoptatod?

Nem, ez sajnos nem jött össze. De a kötődés kialakult. És fantasztikus kisember, csak ódákban tudok róla beszélni, gyönyörű, formás, okos, tökéletes. Az életünk most indult el, amire tíz éve vártunk, hogy család legyünk.

DSC_2551

– A roma származással fogtok foglalkozni?

– Persze, el fogjuk neki mesélni, hogy az életet adó anyukája roma volt. Arra fel kell készíteni, hogy ha iskolás lesz, nehogy az osztálytársai bántsák. És persze az örökbefogadásról is beszélünk vele. Járunk a Gólyahírhez, találkozunk más örökbefogadókkal. Mi a faluban sem csinálunk ebből titkot. Ha valaki odajön, és normálisan kérdez, akkor normálisan válaszolok. Aztán van, aki benéz a babakocsiba, meghúzza a vállát és kacsint: azt hittem, a tied. Mert az enyém, felelem, és továbbmegyek.

– Akartok még gyereket?

(Andi kacag.)

(Józsi) – Én az első héten megálmodtam, hogy Csonginak lesz testvére.

(Andi) – Amíg nem volt Csongi, azt gondoltam, hogy egy legyen és rendben vagyunk. Mióta van, arra gondolok, hogy a legnagyobb ajándékot akkor adnám neki, ha lenne testvére. Nekem is van testvérem, és nem tudnám nélküle az életemet elképzelni. De ha erre a történetre meg erre az életet adóra gondolok… Én nem gondolok rá rossz szájízzel, mert neki köszönhetjük, hogy van gyerekünk, de a szívem legmélyén én már nem szeretnék vele többé semmilyen kapcsolatba kerülni.

– El fogjátok ezt a történetet mesélni Csongornak?

– El, igen, ahogy növekszik. A rossz részeket persze nem annyira.

– Melyikre gondolsz? Az anya börtönbüntetésére, a bizonytalankodására, az állami gondozott tesókra, vagy a börtönviselt apára?

(nevet)- Hát igen, mindegyik rossz. A tesókat mindenképpen elmesélem.

– A Csongor nevet ti adtátok?

– Igen. Az életet adó megkérdezte, adhat-e neki ő is nevet. Amíg ki nem mondta, én fohászkodtam, hogy ne Leoncio legyen, és mikor hallottam, hogy János, akkor megnyugodtam, ez teljesen jó lesz. De aztán arra gondoltam, ha Armandó lenne, azt is elfogadnám, és később elmesélem neki, hogy ezt a nevet az életet adó anyukád adta. Azt sokkal nehezebb lenne elmondani, hogy ő is adott neked egy nevet, de nem tetszett és megváltoztattuk. Így lett Csongor János a neve.

Ez egy történet a sokból. Természetesen nem minden nyílt örökbefogadás ennyire drámai. Továbbra is várom örökbefogadók, örökbefogadottak és örökbeadók jelentkezését, akik elmesélnék a történetüket.

Reklámok

84 responses »

  1. Gyonyoru baba, gratulalok ❤
    Ismet egy klassz iras, a szovegbol es a kepekbol is latszik, hogy mennyire szeretitek, Csongi pedig olyan kis kiegyensulyozottnak tunik. 😊

    Kedvelés

  2. Gratulálok! Tündéri a kisfiatok! 😀
    Nagyon tisztelem a kitartásotokat. Engem/minket többek között a fentiek (még egyenként is) tartottak távol a nyílt örökbefogadástól. A történetetekben gyakorlatilag minden félelmem visszaköszönt.

    Kedvelés

  3. Minden jót kívánok a családnak! Nagyon szép baba Csongi, a boldogság sugárzik rólatok! Maga a riport megdöbbentő… Nem is tudom mit írjak. Nem szeretném ezt végigélni.

    Kedvelés

  4. Andi, bár én ismertem a történeteteket (persze nem ennyire részletesen), de megkönnyeztem, ahogy olvastam. Sok puszi Nektek (egy másik gólyahíres anyuka) 🙂

    Kedvelés

  5. Gratulálok a szép Kisfiúhoz!
    Mindenkinek más az útja, a Tiétek kanyargós… de most olvasva beigazolódott, hogy jól döntöttünk, amikor a másik alapítványt választottuk, ahol csak akkor szólnak, ha már biztos a szándék, az anya hazament baba nélkül és visszajön lemondani. Nagyobbik fiam 3, a kisebb 2 hetes volt, amikor hazajött, de nem kellett belebonyolódnunk zűrös életekbe, nem volt szülőszobán toporgás, nem éreztem, hogy “sorbaállok” a babáért… nem volt ez az egész érzelmi hullámvasút.
    Csak annak írom, aki nyíltan szeretne örökbe fogadni, nem kell kétségbe esni, többféle út van, nézzenek utána, hol-mi-hogyan működik! 🙂

    Kedvelés

    • Szia! Azt gondolom, hogy nekünk ezeket a dolgokat megkellet élni. Nehéz hossz út van mögöttünk! De az életben semmi sem véletlen! Én biztosan nem választanék másik alapítványt! Semmit nem adnak az életben ingyen, nekünk végig kellett menni ezen a kálvárián. Itt a végeredmény a lényeg, meg erősödtünk ezen az úton! 🙂

      Kedvelés

      • Ezért is írtam, hogy mindenkinek más az útja. Nekünk ezek szerint ebben kicsit szerencsésebb volt… Remélem nem bántottalak meg! 🙂
        Csak nem szeretném, ha a sok-sok sorban álló most megrettenne olvasás közben, mert ahogy a tanfolyamon is elhangzott: “elmehetünk 100 lombikra is eredmény nélkül, de ennek az útnak a végén ott vár egy gyermek, aki révén szülők lehetünk!” 😀
        És a két fiam a mindenem, életem legjobb döntése volt örökbefogadni őket! 🙂

        Kedvelés

    • Valóban, aki ezt olvasva úgy érzi, hogy ilyet nem szeretne végigélni, az mehet olyan szervezethez, ahol csak a szülés után szólnak. Illetve, együttszülni sehol sem “kötelező”, ez csak egy lehetőség, de szerintem az örökbefogadó kérhet olyat minden szervezetnél, hogy neki csak a szülés után szóljanak. Mindenhol vannak olyan kismamák, akik csak szülés után “esnek be” az örökbeadási szándékkal.

      Kedvelés

  6. 🙂 Andi és Józsi kálváriáját a férjem testközelből nézte végig a kórház folyósóján, mert velünk volt ott Gabika éppen, a mi életadónkat vittük vizsgálatra. Fantasztikus kitartás és elszántság az ő történetük:) Csongi pedig egy édes ajándék:)

    Kedvelés

  7. Sziasztok!Mi is nyílt örökbefogadással lettünk szülők.Hat hétig voltunk együtt a kismamával.Együtt jártunk vizsgálatokra.Semmiért nem cserélném el azt ,hogy ott lehettem a szülőszobán amikor a baba született.Már az első perceiben én tartottam a karomban,én voltam az anyukája.A hat hét nekünk is nagyon megterhelő volt,bár az örökbeadó többször mondta,hogy nem gondolja meg magát.Számoltuk a napokat és amikor végre letelt el sem akartuk hinni,hogy most már velünk maradhat a pici.Azóta eltelt öt hónap,és mindennap szeretettel gondolok a szülőanyára.

    Kedvelés

  8. Nagyon édi ez a kisfiú! 😀 Viszont, amit ki kellett állnotok érte… Örülök, hogy ti ezt át tudtátok fordítani ebbe a feldolgozási helyzetbe, nekünk ez nem menne ebben a formában. Sajnálom, én egy ilyen nőnemű egyedet nem tudok szalonképesen kategorizálni és jellemezni, ezért inkább nem is teszem.
    Ahogy már előttem is említették: minden félelmemet leírva láttam.
    Remélem, Csongi megfelelő életkorában a lehető legkisebb sérüléssel és fájdalommal fogja feldolgozni ezt a történetet, abban biztos vagyok, hogy ti mellszélességgel mellette álltok majd.

    Kedvelés

  9. Katával értek egyet, hát ez az életadó, nincsenek rá szavak 😦
    Persze tudom, hogy őt is sok negativ hatás érte stb stb, de akkor is hogy lehet ilyet csinálni!

    Gratulálok Csongorhoz, gyönyörű!!! Hála Istennek hogy nem kellett a vér szerinti családjában maradnia!

    Kedvelés

    • Idéznék Budai Ágitól, aki egy másik alapítványt vezet:
      “Embereken úgy nem lehet segíteni, hogy rájuk erőltetem az én elképzeléseimet, hanem ha elfogadó vagyok. Segíteni próbálok. Ahhoz, hogy el tudjam érni az anyát, telefont veszek neki. Van, hogy fél óra alatt eladja. Akkor veszek neki egy másikat, nem akarom megváltoztatni, a megoldást keresem.”
      https://orokbe.hu/2014/04/15/vegyen-kutyat-ott-lehet-pedigret-kerni/

      Kedvelés

      • Ezt értem, csak sajnálom, hogy az örökbefogadóknak meg a babának mindezen át kellett menniük. Meg hogy az anya dohányzott a terhesség alatt. Meg hogy 2 másik gyerekét a mi adónkon nevelik és valószínűleg óriási lelki sérülésekkel kerülnek ki a felnőttkorban és újratermelik ezt a mintát. És hogy még csak 19 éves ez a lány, és ki tudja hány gyermeket fog szülni, akikről nem fog tudni gondoskodni. Ez engem DÜHÍT.
        Azt megértem, hogy ő is jött valahonnan és sajnálom ezért, és remélem, hogy valami csoda folytán egyenesbe jön majd az élete.

        Kedvelés

          • Csak az a baj, h hiába fizetjük a tb-t is, valahogy nem javul a kórházi ellátás… bocs, nem off és nem politika, csak jó volna, ha tényleg oda kerülne a pénz, ahová kell, és mindenki számára jól hasznosulna.

            Kedvelés

            • Igen, talán jobb lenne, ha az gondoskodna a gyermekéről, aki megszüli, így több pénz maradna másra. Persze egy ideális világban.

              Egy gyermek ellátásának éves költsége 2012-ben
              nevelőszülőnél 1 millió Ft
              lakásotthonban, gyermekotthonban 2,8-4 millió Ft

              Jellemzően olyanok adják állami gondozásba/veszik el tőlük, akik egész életükben segélyből élnek, 0 Ft adót fizetnek (kicsit sarkosan fogalmazva), és ezt csak újra termelik. Sajnos ez is egy aspektus 😦

              A történetben szereplő anya legalább egy gyermekét örökbe adta, ez nagyon jó döntés volt.

              Kedvelés

            • Nyílván annak a gyereke szorul az állam gondozására, aki 0 adót fizet. Szerintem ezen nincs mit csodálkozni. Ha rendben lenne az anyagi és családi háttere, nem kerülnének el a gyerekei tőle. Bizonyos társadalmi csoportok szegénységcsapdában vannak és szerintem ebből csak a gyerekeik tudnak kikerülni, ha esélyt kapnak. Mennyire esély bármilyen állami gondozás – kerül, amibe kerül – az megkérdőjelezhető.

              Kedvelés

            • és ehhez még tegyük hozzá, hogy a “szakemberek” is gondolkozzanak reálisan. sajnos Elza hozzászólásához már nem tudok válaszolni. Az igaz, hogy nevelőszülőnél 1 millió évente, DE: nagyon kedves és igazán jó nevelőszülő ismerősömnél (akinél tényleg jó helyen vannak, de mégsem a 100%os szülőszerep) évekig dekkolnak babák, pici gyerekek, mert a szervezetben dolgozó “szakemberek” a 6 hó lejárta előtt mindig figyelmeztetik az anyát, hogy látogatás van, mert ha nem, akkor örökbeadhatóvá válik. mi történik? elmegy 10-15 percre, nem kérdez semmit, nem érdekli a gyerek. a szakember nem mondja neki, hogy gondolja át, anyagi és egyéb lehetőségei, családi állapota kapcsán, hogy van-e értelme ennek, nem lenne-e jobb, ha örökbe adná…. és így telnek a hónapok, évek. volt olyan baba nála, akinek az anyagát hónapokig tologatták, majdnem fél év telt el, mire kiajánlották…. ahhoz képest, hogy ő vitte haza a kórházból, majdnem 9 hónapos volt a kicsi, mire szülőkhöz került…. most 2 kicsi van náluk (10 hó, 18 hó), bármelyiket örömmel vállalnánk (meg még rajtunk kívül pár százan), de nem, mert senki, de senki nem mondja el az anyáknak a lehetőségeket. és ez nem pénz kérdés….. és elhiszem, hogy alulfizetettek ill. az egész rendszer alulfinanszírozott, de ez csak hozzáállás kérdése. bocs, nem teljesen ide tartozik, de ha már pénz, adó forintok, akkor ezt az oldalát is nézzük, hogy hol, hogyan hasznosul, ill. tényleg jól hasznosul-e.

              Kedvelés

      • Igen. Egyszerűen nincs más út egymás felé…És ha felnőve megkeresik az életadót, akkor, legkésőbb akkor úgyis át kell élni mindezeket…Nem könnyű. De hihetetlenül kitágítják az ember lelkét. Akit be tudsz fogadni, az mindig hoz magával valamiféle gazdagságot. Bármilyen.

        Kedvelés

  10. Nekünk is simán ment a nyílt örökbefogadás ehhez a történethez képest. Nyílván, aki csak a megszületés után tud a gyerekről, ott megspórolódik a stressz egy része. Ugyanakkor el is veszik a gyerek előtörténete és jóval limitáltbb az információ a vsz anyáról és körülményeiről. Ezzel kapcsolatban vagy van az öf párnak konkrét preferenciája vagy hagyja, hogy az élet eldöntse és amelyik alapítvány telefonál, annak a praxisát követi. Mindenkinek sok örömet, aki még előtte áll!

    Kedvelés

  11. Ez egy nagyon bonyolult történek a történések síkján is, de az érzelmekben különösen. (Nálunk még nem volt a 6 hét meggondolási idő, de így is türelmetlenül vártuk a 30 nap elteltét, és még türelmetlenebbül az új anyakönyvi kivonatot.)

    Ahogy olvasom a cikket biztos vagyok benne, hogy idővel Andiék megtalálják a szavakat a rossz dolgok elmeséléséhez is.
    Lesz, mit mesélnetek!

    Ahogy olvastam a cikket azt éreztem, szeretném a történetet a másik oldalról (életadó) is megismerni. Miért történt az elbizonytalanodás, meggondolás, majd mégis aláírás.
    Itt is felsejlik a történetben az apa, amiről korábban “jegyzeteltünk”: hol van a történetben, tud-e az örökbeadásról, egyetért-e, vagy épp ellenkezőleg . . .

    A kíváncsiság azért van bennem, mert az Életadót csak az aláíráskor láttuk, információnk kevés róla, az előzményekről, és az okokról is. Így mi a kisfiúnk történetének elejét nem tudjuk elmondani, sok kérdésére “lehetséges” kezdetű válaszunk lesz. . . (Azt hiszem igazából a saját gyerekem “előzményét” keresem ebben, és minden hasonló történetben is.)

    Kedvelés

  12. Andi és Józsi: Gratulálok a pici babátokhoz, és köszönjük a történetet!

    Valaki egy korábbi cikknél írta, hogy ő a körülményei folytán kívülállóként olvas. Én is. Talán emiatt nem tudtam annyira beleélni magamat az örökbefogadó helyzetébe. És egy semleges helyzetből nézve az örökbeadó egyáltalán nem borzasztó, sőt!

    Azt nagyon sajnálom, hogy két kicsi gyerek állami gondozásban, ill. nevelőszülőknél van. Azaz gondolom nem örökbeadhatók, és a családba sem tudják visszafogadni őket. Ehhez képest a harmadik kicsi a családban nevelkedik, a negyediknél pedig az életadó megkeresett egy alapítványt. Ez hatalmas, nehéz lépés lehetett a részéről.

    Gólyahír, ha olvassátok, ez az életadó tud róla, hogy a két legidősebb gyerekéért is tehet többet?

    Csongor János viszont biztos, hogy meg fogja tudni találni a testvéreit ha szeretné.

    Kriszta: Neked is gratula, gondolom közben már te is anyuka lettél.

    Dunavirág

    Kedvelés

  13. Örökbefogadással foglalkozók számára nyilván sok a tanuláság a történetben, de a kisfiú miatt engem nagyon zavar, hogy arccal-névvel így kikerül az internetre ilyen egy magánéleti dolog. Szerintem nagyon erős a vérszerinti családról ilyen nyíltan beszámolni. Ez nem lesz könnyű történet a kisfiúnak, nyilván ezért mondja az édesanya, hogy „a rossz részeket persze nem annyira” tervezi elmesélni. Reméljük, előbb kerül teljesen egyenesbe saját identitásával, minthogy ezt a cikket valamelyik erre az információra fel nem készült kortársa találja meg…

    Kedvelés

    • Nyilván fel fogják dolgozni, és ha túljutnak a sokkon, akkor lehet úgy is tekinteni, hogy a vér szerinti anya ragaszkodott a gyerekhez, vívódott, tehát szerette, el akart köszönni tőle… Van egy pozitív oldala is a történetnek.

      Ha már magánélet szentsége: ahhoz mit szólunk, hogy a nővér egy látogatóval simán közli, hogy negyedik szülés? Én csomó embert ismerek, akinek a saját szülei sem tudják, pontosan hány lombikon/vetélésen/küreten esett át, és erre egy kvázi idegennel orvos adatokat közölnek a folyosón???

      Kedvelés

      • A történet pozitív oldalával egyetértek. Az adatközlés viszont felháborító, de sajnos nem egyedi eset, és nemcsak ebben a kontextusban. Nőgyógyásznál hallottam már olyat a váróteremben, hogy az orvos odaszólt valakinek: “Maga jött a küretre, ugye?” Vagy: “Magának csak a fogamzásgátlót kell felírni. De ajánlok most egy jobbat, mert…” (és itt jön még egy magyarázat is). Volt, hogy orvost váltottam emiatt, aztán rájöttem, hogy orvosi titoktartás gyakorlatilag nincs.

        Kedvelés

    • Szerintem aki nem érintett a témában az nem olvas ilyen blogokat! Aki viszont érintett és bármilyen segítséget tudtunk adni azzal, hogy elmeséltük a történetünk akkor már megérte. A gyermekünk előtt semmi nem lesz titok! Ha bármi titkolni valónk lenne, akkor nyilván nem is nyilatkoztunk volna. Segíteni szeretnénk sorstársainknak, és biztatni mindenkit, hogy bármilyen nehéz is a helyzet a végeredmény a lényeg!

      Kedvelés

      • Én is nagy különbséget érzek aközött, hogy ti mint erre jogosultak, megosztjátok az életetek “intim dolgait” a neten, meg aközött, hogy a nővér (nyilván nem a szülőanya kérésére/utasítására/beleegyezésével) megosztotta az információt a 4 szülésről.
        Itt ti, mint a gyerek törvényes képviselői és döntésre jogosultak döntöttetek, nektek mi fér bele, lehet, hogy más, mint másnak, de a ti dolgotok, ott viszont (még ha ez nektek fontos és hasznos infó volt is), valakiről egy nem jogosult adott ki nektek (akiknek bár ő szülte a gyereketeket, de ezen kívül semmi közötök nincs a nőhöz) olyan egészségügyi adatot, amit nyilvánvalóan ő nem akart megosztani.
        Egyébként a cikk nekem összességében tetszik, bár mikor már lehiggadnak bennetek a neheztelések a szülőanyával kapcsolatban, egy-két mondatot nehéz lesz megmagyarázni a gyereknek, de bízom benne, hogy helyre tudjátok majd tenni, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem a “jószándékú kortársak” mutatják majd meg neki a cikket, hanem ti magatok. (Ahogy majd én is a naplómat a gyerekemnek, amiben szintén lesznek olyan mondatok, amiket jobb lesz, ha olyankor olvas, amikor ott vagyok, és vissza tud kérdezni…)

        Kedvelés

      • Nem egészen így van. Kamaszként egész más megvilágításba kerülnek a dolgok. tényleg van olyan életkor, amikor feldolgozhatatlanok ezek a tények. Nem csak a végeredmény a lényeg. Mert most lehet, hogy segítesz egy-egy pár döntésében, de a fiadnak majd ártasz tíz-tizenkét év múlva. Hamar lepereg ám! Szóval azért idővel jobb, ha lekerül erről az oldalról ez a szöveg, úgy gondolom. Az én fiaim húsz évnél idősebbek, de azért még nem tudnak a durvább tényekről a vsz-i szüleik életéből. (Mondjuk, én azt is tapasztaltam, hogy amit a GYIVI közölt, az nem is volt igaz, mert kiderült az ellenkezője…)

        Kedvelés

  14. Kedves Andrea és József!

    Csongi nagyon szép és aranyos! Gratulálok hozzá és sok örömet Nektek!
    Emlékszem a várakozás időszakára, nagyon nehéz volt, de én személy szerint azt kérdeztem annó a vsz Anyától hogy biztos így akarja-e, a Gyámhivatalban is újra megkérdeztem. Én úgy gondoltam csak akkor a miénk a gyerek , ha biztos a döntésében a vsz szülő. És a vsz Apa is jelen volt bár nem voltak házastársak. Neki is elcsordult a könnye de eldöntötte, hogy lemond – így volt tiszta. Mi is gondoztuk a gyereket az első naptól kezdve de senkinek nem küldtem fotókat róla, mert mi egy babát gondoztunk, aki akkor még nem volt a miénk. Nehéz lelkiállapot volt, de ha elvitte volna haza a vsz szülő nem kapkodok utána, nem kérhetem számon. Ezt biztos nehéz elhinni, de tényleg így kezeltük a dolgot. A vérszerinti szülőket tisztelem és ezt érzi a gyerekem is, a gyerekem részei, nem ítélhetem el / meg őket!
    Azt tudom mondani a várakozóknak, hogy ne rémtörténetként éljék meg ezeket a “nehézségeket”, amikor meginog a vzs szülő vagy újra a kezébe akarja fogni… Tekintsék ezt úgy, hogy a felelős döntés része akár az is ha meginog a vsz szülő – szereti a gyerekét nagyon és nagyon nehéz lemondani róla. Sőt az ő szempontjából egy elöszönés teljesen jogos igény – gondoljatok bele, ő ott marad a gyerek nélkül és nem jár szülőtársakkal beszélgetni, ezt a döntést valószínű örökre magába zárja és titkolja, nincs pszichológusa stb. egy elköszönés legalább az ő lelkén is könnyíthet.
    A vsz Anya a Ti történetetek része marad örökre , Csongorral együtt. Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy az idő és ahogy megnyugszotok szülői szerepetekben, ez a kép finomodni fog.

    Kedvelés

    • A vér szerinti anya bizonytalan volt. Ez nem bűn. Kicsit belegondolva a helyzetébe, nyilván szerette a gyereket, szerette volna megtartani, ugyanakkor pontosan látta, hogy a két nagyot sincs esélye visszakapni ilyen körülmények között, ugyanakkor megélte már, milyen fájdalmas elválni a gyerekétől.
      Én a két nagyobb gyereket sajnálom. Bizonyára annyira ragaszkodik hozzájuk az anya, hogy látogatja őket, tehát örökbe fogadni nem lehet őket, viszont arra is csekély az esély, hogy a vér szerinti család körülményei rendben jönnek és hazakerülhetnek. Az állami gondozott gyerekek többségének ez a sorsa.

      Kedvelés

    • Egy dolgot hadd jegyezzek meg ezzel kapcsolatban. Valóban, Andiék szerencsések voltak, mert a módosítás után gyakorlatilag azonnal kaptak babát. Mi ugyan ennél a szervezetnél másfél évig vártunk úgy, hogy kezdettől nem volt származási megkötésünk. Voltak is persze kiajánlásaink egy év (!) után, mert azért voltak előttünk is olyanok, akiknek nem voltak megkötéseik. A sors azonban úgy akarta, hogy az a másik három anya még a szülés előtt meggondolja magát és végül nekünk egy fehér bőrű baba jutott. Természetesen sokat rövidít a várakozási időn az elfogadás, de senki ne gondolja, hogy akkor automatikusan azonnal kap babát. Mert itt vagyunk példának, hogy nem feltétlenül.

      Kedvelés

      • Gyakorlatilag mi már egy év sorban álltunk mikor a döntést meghoztuk. Így lehetett az hogy annak a listának rögtön az elejére kerültünk akiknek nincs származási kikötésük. Magunk sem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan babát kapunk.

        Kedvelés

        • Andi, azt gondolom amit Gabika is mindig mond: mindenkihez a saját gyereke talál oda. Nálatok egyértelmű, hogy Csongi a ti gyereketek. És ő akkor született amikor, mint ahogy a mi babánk is akkor született, amikor, ezért kellett nekünk addig várni. Tudod, mi vagyunk azok, akiknek a babája csak 5 nappal idősebb Csonginál. 🙂

          Kedvelés

        • Mi is majdnem 1 évig (kb. 10 hónapig) álltunk abban a sorban, úgy hogy kezdettől nem volt származási kikötésünk, de hallottunk olyanokról, akik utánunk kaptak babát, és már kevesebbet vártak, mert többet fogyott az a sor, több “roma” származású kisfiú született. (Kislányra többen várnak állítólag.) Csongi nagyon édes baba, hasonlít apukájára, és örülök, hogy végül jól alakult minden.

          Kedvelés

    • Először is, nagyon sok boldogságot kívánok Andiéknak Csongorral, gyönyörű kisfiú! Itt a blogon olvastam, hogy nagyjából 20% az elfogadó jelentkezők aránya. Ennek ismeretében talán reális, ahogy Andreáék kisfia lett Csongor.
      Mint örökbefogadáson gondolkodó, természetesen foglalkoztat a roma származás kérdése engem is. Remélem nem sértek meg senkit a véleményemmel, habár épp azért szeretem ezt a blogot, mert ritka elfogadó társaság van itt. Én egyelőre nem tudom elképzelni, hogy roma babát is vállaljunk. Egyetértek Budavári Zita azon gondolatával, amit az itt megjelent interjúban olvastam, hogy “Makót Jeruzsálemmel nem szerencsés összehozni.” Mi mindketten szőkék, és kék szeműek vagyunk, nagyon fehér bőrrel. Nem vagyok benne biztos, hogy egy tőlünk kinézetben nagyon eltérő baba nem érezné magát kívülállóként minden szeretetünk ellenére. Egy nagyszülőről is biztosan tudom, hogy képtelen lenne elfogadni, szerintem a többiek igen.
      Azt tudnotok kell, hogy évekig dolgoztam olyan helyen, ahol a cigány munkatársak erős többségben voltak. (Ők maguk kérték, hogy nem használjuk a roma szót.) Nem hivatalos, vagy segítő személyként, hanem egyenrangú munkatársként. Ez a helyzet számomra nagyon hamar teljesen természetes lett, sosem volt konfliktus cigány és többségi kolléga között a származásból kifolyólag. Remekül tudtunk alkalmazkodni egymáshoz, pedig voltak azért társadalmi különbségek, hiszen voltak közöttük mélyszegénységben élők, és nálam jobb körülmények között élők egyaránt. Visszagondolva is úgy vélem, ezek voltak életem legszebb évei. 🙂
      Az eszem viszont azt is mondja, hogy én is úgy születtem, hogy fekete volt a hajam, és kreol a bőröm, viszont egy évesen már tejfölszőke voltam, nyilván lehet ez fordítva is. Persze láttam munkatársaim gyerekeit is, aki közül többen voltak szőkék és kékszeműek… Azzal is tisztában vagyok, hogy ha valaki a többségi társadalomból kényszerül örökbe adni a gyerekét, akkor ott probléma van, még a megesett egyetemisták körében is, akiktől talán bárki vállalna babát. Van veszteség, és van oka annak, hogy nem vállalja a babát. Én például ebben a helyzetben azt látom veszélyesnek, hogy náluk van a legnagyobb esélye annak, hogy évek múlva, mikor már rendezett körülmények között élnek, nagyon hiányolják az örökbeadott babájukat. Ezzel én nem biztos, hogy meg tudnék birkózni.
      Ezt most gondolom így, nem tudom, hogy mitől és mikor változhat meg a véleményem. Az az ember, aki azt mondta négy éve, hogy ne védekezzünk többé, jöhet a baba, már egyszerűen nem létezik. Teljesen máshogy gondolkodom, sőt a külsőm is annyira megváltozott az inszeminációk és a lombik hatására, hogy gyakran ismerősök egyszerűen nem is ismernek rám.
      Remélem sikerült elég óvatosan fogalmaznom, és nem bántottam meg senkit. Én a “gyerektémában” már képes vagyok mindenki saját magára vonatkozó véleményét elfogadni, mert az átélt események megtanítottak rá, elfogadom, hogy valaki máshogy érez, mást gondol.

      Kedvelés

      • Maximálisan tiszteletben tartom a véleményed, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen kihívásokat/harcokat tud felvállalni. Egy mondatod azonban “megütött”.

        Írod: “Mi mindketten szőkék, és kék szeműek vagyunk, nagyon fehér bőrrel. Nem vagyok benne biztos, hogy egy tőlünk kinézetben nagyon eltérő baba nem érezné magát kívülállóként minden szeretetünk ellenére.”

        Az, hogy egy gyerek a saját családjában kívülállóként érzi-e magát, csakis a családtól függ, véleményem szerint. Ha elég erős az elfogadás, ha a származási kérdésből nem csinálnak nagy ügyet, ha kiemelik az öröklött jó tulajdonságait, és a tanult jó tulajdonságait, akkor biztosan nem fogja kívülállóként érezni magát. Tapasztalatból mondom: a mi családunk multikulti: dán, norvég, svéd, angol és magyar ágak. És igen két kínai örökbefogadott egy norvég-dán vegyes házasságban. Már egyszer leírtam itt egy másik bejegyzéshez, ha ezeket a kislányokat (nagylányok 19-16 évesek már) megkérdezzük, hogy ők milyen nemzetiségűek, azt válaszolják: ők első sorban norvégok, utána dánok, és csak harmadsorban kínaiak. A családban soha, senkiben nem merül fel, hogy ők mások. A multikulti is egy identitás, az elfogadó, nyitott gondolkodásmód is egyfajta identitás, amire büszkének lehet lenni.

        Természetesen, ha maga a család sem tudja elfogadni, ha egy ilyen döntés, eleve konfliktusos, akkor nem is szabad egy kicsi gyereket ennek kitenni, mert mindig érezni fogja, hogy nem fogadják el 100%-osan.

        Kedvelés

        • Köszönöm, hogy leírtad. Klassz kis családod lehet, gratulálok hozzá! 🙂 Szerettem is volna kérni, hogy írjon valaki, aki hasonló családban él. Közelről nem ismerek ilyen családot, mármint ahol már nagyobbak a gyerekek. Az a mondat, ami “megütött”, az én gondolatom, félelmem, ami miatt most azt mondom, hogy nem biztos, hogy vállalnék tőlem ennyire különböző babát. Mivel én még nagyon az elején vagyok az örökbefogadás gondolatával való barátkozásnak, a véleményem és az érzéseim alakulnak. Nem is olyan rég még azt gondoltam, hogy soha sem lennék képes örökbefogadni, most pedig kacérkodom a gondolattal. Talán ezek a “stációk” ismerősek lehetnek néhány olvasónak. Sokat segít például a Te hozzászólásod is megértenem dolgokat, hogy hogyan érzik magukat a gyerekek egy olyan családban, ahol a külső jegyek eltérőek. A tágabb család véleménye még távoli probléma, először kettőnknek kell tisztán látni, és akkor már meg tudjuk magunkat védeni, ha szükséges. Szóval még egyszer köszönöm, hogy leírtad a történeted.

          Kedvelés

          • Örülök, hogy nem vetted rossz néven a bejegyzésem. Teljesen igazad van, a szülőknek elég erősnek kell lenniük, hogy a gyerekeket az esetleges megjegyzésektől megóvják, vagy megtanítsák őket, hogyan kell kezelni ezeket. Szerintem a dolog alapja, hogy az örökbefogadást nem szabad szégyelni. Sokan azért is félnek más kinézetű gyerek örökbefogadásától, mert ott mindenki számára világos, hogy nem az anyuka szülte. Én nem érzem magam kevesebbnek, vagy rosszabbnak, mert nem szülhetek. Én csak erősebb lettem a helyzet által, és ha végre mi is szülők leszünk, én is büszkén fogom vállalni a helyzetet.

            Kedvelés

            • Titkolni biztosan nem titkolnám, még akkor sem, ha szőke, kék szemű babát kapnék. A fórumra azért kezdtem el írni, hogy választ kapjak a kérdéseimre, és találkozzak véleményekkel. Tehát nem fogok megsértődni azon, ha valaki elmondja, mit gondol. Ti már tapasztalattal rendelkeztek, dőreség lenne tőlem, ha azon sértődnék meg, hogy valaki a saját tapasztalatait írja le. 🙂 Azon sértődök meg, ha valaki kívülállóként magyarázza nekem, hogy mit kellene ahhoz csinálnom, hogy gyerekem legyen, vagy ismeretlenül letámad, hogy miért nincs még gyerekem annak ellenére, hogy évek óta van férjem.

              Kedvelés

        • Jó lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne, de nem az. Nálatok szerencsés volt a szitu, de nem mindig az! Nekem az egyik lányom tejfölszőke, a fiaim meg barnák. Tíz év körüliek voltak, amikor csak egy arra járó barát tudta megvédeni a fiamat attól, hogy cigány kamaszok megverjék, amiért “szőkének udvarol”, ugyanis azt nem hitték el, hogy a testvére. A Boráros téri aluljáróban görkorcsolyáztak… Aztán beszélhetnék neked arról is, hogy mit érezhet egy diszlexiás gyerek a többezer kötetes könyvtárat tartalmazó lakásomban, ami ugye az ő otthona is…

          Kedvelés

        • A hormonok nálam önmagukban is fogyáshoz vezettek. Erre még jött egy súlyos inzulinrezisztencia is, ami a kivizsgálások elején még nem volt kimutatható. Ekkor még tovább fogytam. Már rendben vagyok, de elég drasztikus volt a fogyás.

          Kedvelés

      • Nekünk 300 körül volt, mikor sorra kerültünk. A lista elején évek alatt összegyűlik a sok olyan jelentkező, akik nem tudnak más származású babát elképzelni maguknak, vagy a környezetük, családjuk ellenzi. Ez nem baj, mert egy teljesen ellenséges környezet, család, nem jó egy ilyen kis embernek, nem szabad rájuk erőltetni.

        Kedvelés

            • Igazából biztos, hogy egyszerűbb az a helyzet, amikor a gyerek hasonlít az anyjára 🙂 Olyan szempontból, hogy zavaró lehet az elején az emberek kíváncsiskodása, hogy kire hasonlít a gyerek. De jobban belegondolva ezek általában csak csevegésindító kérdezősködések és a korrekt válaszolgatásba is bele lehet tanulni. Amúgy meg nekem mind a két szülőm barna hajú és barna szemű és őket annak idején ugyanúgy kérdezgették, pedig nem vagyok öf. Sőt, ha újszülöttet fogadtok örökbe származási megkötéssel, szerintem semmi nem garantálja, hogy nem lesz barna szemű és hajú, mert ez elég gyakori a magyar népesség körében 🙂 Szóval akkor mi lesz? 🙂

              Viccet félretéve szerintem valamilyen szinten el kell engedni ezt a dolgot, hogy a gyerek hasonlítson ránk. Nem a meg nem született gyerekünket akarjuk helyettesíteni. Mivel öf gyerek, más lesz a fizimiskája így is, úgy is. Ha jól szétnézünk a rokonságban, biztos találunk egy-két kakukktojást öf nélkül is. Ez megnyugtathat, hogy nem egyedi eset, ha a gyerek külsőre eltér a szüleitől.

              Kedvelés

            • Köszi szépen, a kérdezősködés nem tudom mennyire lenne, mert kis településen élek, szóval valószínű egyértelmű lenne a helyzet. Azt írtad, hogy nem a vérszerinti gyereket helyettesíti az öf. baba. Mi a helyzet azokkal, akik lombik mellett fogadnak örökbe? Szerintetek nem jól teszik? Van ilyen pár az olvasók között? Én szeretném folytatni a lombikot is, de attól tartok, hogy ha még sikerül is, nem biztos, hogy lesz két gyerekem, és mi kettőt szeretnénk. Mi a véleményetek? Egyébként nem gondolom, hogy pótlék, vagy biztosíték lenne számomra az öf. baba, különben el sem gondolkoznék az örökbefogadáson, nem akarnék így kiszúrni egy gyerekkel sem. Ha vállalni fogom az örökbefogadást, akkor azért a konkrét babáért teszem majd.
              Döbbenetes volt számomra egy ismerőssel folytatott beszélgetésem, aki elmesélte, hogy a felesége folyamatosan elvetélt, ezért nevelőszülőként egy óvodás kislányt fogadtak be, akinél elindították az örökbefogadást is. Az asszonynak sikerült kihordani egy babát végül, akire a kislány féltékeny volt, ezért visszaadták… És még egy család ugyanezt megcsinálta vele. Belegondolni is rossz. Elmesélte azt is az ismerősöm, hogy mennyire megviselte őket ez a történet. Nem török pálcát felettük, de nagyon sajnálom a kislányt, aki most velem lehet egyidős. Talán, ha kaptak volna akkoriban is az emberek megfelelő segítséget, elkerülhetőek lettek volna ezek a történetek.
              Azért is örülök ennek a blognak, mert segít átlátni a dolgokat, mit kell tisztáznia magában az embernek, hogy jó döntést hozzon. Abban már most is biztos vagyok, hogy jó döntést fogok hozni akkor is, ha azt mondom, nem szeretnék örökbe fogadni, és akkor is ha elindítjuk a folyamatot.

              Kedvelés

            • Koré, ez a történet a visszaadott kislánnyal rettenetes! Egészen tönkrementem miatta! Az anya rendkívül önző lehetett. Persze “nyilván” a vsz. gyermek érdekeit nézte, de ez ostobaság, hazug álca! Két vsz. testvér között is van féltékenység, mégsem mondanak le a szülők az egyikről emiatt, és adják állami gondozásba. Teljesen egyetértek veled: azoknak, akiknek van vagy esetleg még lehet vsz. gyermekük, csak akkor szabad örökbe fogadni, ha ezt nem pótlékként vagy biztosítékként teszik, s az öf. gyermeket “sajátként” fogadják el, önmagáért szeretik s így integrálják a családba – örökre.

              Kedvelés

            • Ez a történet nagyon durva. Szegény kicsi lány. Hogy lehetett ezt megtenni vele? És ráadásul kétszer. Szörnyű! Dutkának teljesen igaza van, vérszerinti tesók között is van féltékenység. Ezt kezelni kell. ott van kilenc hónap, fel lehetett volna készíteni a kislányt. Azért reagált féltékenyen, mert félt, hogy őt már nem fogják úgy szeretni.

              Kedvelés

            • Koré, ez a sztori mutatja, hogy mennyire fontos a veszteségeket feldolgozni, a vér szerinti gyerek vágyát elengedni az örökbefogadás előtt.

              És egyetértek, testvérféltékenység minden családban van, ez egy kezelendő probléma a szülő részéről.

              Kedvelés

            • Koré, Én úgy értettem azt, hogy ne a vsz gyereket helyettesítsük, hogy az öf gyerektől ne azt várjuk, hogy pont olyan legyen, mintha mi szültük volna. Fogadjuk el, hogy más lesz, mintha a mi tágabb családunk külső és belső tulajdonságait örökölné.

              Kedvelés

            • Nekem is ez jutott eszembe, hogy vérszerinti testvérek között is van féltékenység időnként. Még akkor is, ha egyébként szeretik egymást.

              Kedvelés

            • Koré!
              Először is: teljesen egyetértek a kérdést kettőtöknek kell tisztázni, nektek kell tisztán látni. A döntés a tiétek. Így volt ez nálunk és még biztos sok mindenkinél. Sokat rágódtunk életkoron, származáson. Egyesületekben, szakemberektől kértünk tanácsokat. Aztán döntöttünk.

              Lombikozás és örökbefogadás: A mi történetünkben volt eset, hogy beinjekciózva vártuk az inszemet, amikor csörgött a telefon – egyikből sem lett akkor gyermekünk. A sors így akarta. Nekünk lélekben le kellett zárnunk a lombikozást. 2 hónappal később, már babáztunk.

              Származás: A mi kisfiúnk életadója is cigány (felvállaltan). A hasonlóságot firtató kérdések ahogy Cosima is írta sokszor beszélgetés indítóak (vagy viccesek). A válaszokra előre fel lehet készülni.
              Ja és sokan találnak egy családtagot, rokont, akire nagyon hasonlít a gyerek :).
              A mosolyok, az ölelések, a ragaszkodás a miénk! És ez nagyon jó!

              Kedvelés

            • Rla, nem semmi érzelmek kavaroghattak benned amikor csörgött az a bizonyos telefon. Örülök, hogy végül egymásra találhattatok a kisfiatokkal. Talán mindennek oka van, és így kellett történnie, hogy találkozhassatok. 🙂

              Kedvelés

          • Van egy olyan elterjedt félelem, hogy egy bizonytalan genetikai hátterű örökbefogadott fiú majd agresszív lesz.
            A fiú-lány különbség nem akkora, de a roma kisfiú a leghátrányosabb csoport, őket vállalják legkevesebben.

            Kedvelés

            • Lehet, hogy nem is akkora a különbség a preferenciákban, viszont több roma kisfiút adnak örökbe, vagy több kisfiú születik általában is, nem tudom.

              Kedvelés

    • Meg tudom érteni, tizenx éve vár gyerekre, retteg, mert megbízhatatlan a helyzet, minden porcikája azután kiált, hogy “Iggen, ez az én gyerekem, megvan a szikra!”
      Az érzelemről nem tehet az ember, csak a cselekedeteiről, és ha jól olvastam, mindezen érzései ellenére nem tekerte ki a szülőanya nyakát, hanem normálisan viselkedett vele, na ezt nevezem én jellemnek és teljesítménynek. Az, hogy mer róla őszintén nyilatkozni, bátorságra vall.

      Kedvelés

    • Bocsánat! Nem akkor nem szerettem volna, hogy hozzányúljon mikor a baba egy napos volt. Akkor mikor már vittük haza a kórházból és akkor már 10napos volt és jó pár dolgon keresztül mentünk. Nagyon féltem, hogy megfogja és nem adja vissza többé! 😦

      Kedvelés

    • Én nagyon megértem, az ember lányának akkor is el tudja önteni az agyát a gyerekágyas hormongőz, ha nem is ő szülte azt a gyereket. Én ugyanígy meg voltam zakkanva akkoriban. A naplómból kivonatolva van az első 6 hét itt (https://orokbe.hu/2014/04/29/az-elso-hat-het/), a vigyorogva alvó gyerek alatt kezdődik az a rész, ahol én is épp erről írok, csak annyival más szemszögből, hogy – lévén titkos öf -, én végül nem kellett, hogy lássam, ahogy ölbe veszi a szülőanya.
      (Kíváncsi leszek, megkattanok-e majd Ketteskénél is ennyire, vagy a rutin átsegít) 🙂

      Kedvelés

        • Köszi 🙂 Tényleg így érzem (onnanól, amint kijöttem a “végre, végre, ő az enyém, csak az enyém, na jó, esetleg a férjemé” stádiumból)

          Kedvelés

          • Bizony, és úgy látom, h ebbe bele is kell esni ahhoz, h utána az ember tudjon reálisan gondolkodni a helyzetről. Meg kell élni azt az anyatigrisséget, hogy csak az enyém, és megőrülni a boldogságtól, amikor a férjed tartja a karjaiban, és néz rá úúgy de úgy apásan. Huh, a gyomrom beleremeg ebbe a képbe…
            Amikor vsz babával próbálkoztunk, akkor is voltak ilyen álmaim, fantáziáim, néha azon kaptam magam, h megfogalmazódott bennem,h anyáinkat se engedem be az ajtón 6 hétig. Ez a bolondító érzés az öf döntés meghozatalával ez semmit nem változott. Azt mondjuk tudni kell rólam, ha könyvet olvasok, vagy álmodom, sosem látok egyértelműen arcokat, a szereplőknek van egy személyiségük, és egy mozdulatból vagy szóból tudom, h ki az. Biztos furákat írtam, nekem valahogy így működik az agyam.
            Összegezve, ez az érzés kell, szégyellni vagy ezért bárkit piszkálni, kritizálni viszont nem érdemes.

            Kedvelés

  15. És ez a származási kérdés valahogy nemigen van tisztázva. Furcsa az is, hogy a közvetitőnek, az alapitványnak nem jut eszébe abban segiteni, hogy fénykép készüljön például.

    Kedvelés

    • Szerintem örültek, hogy éltek… Ilyenkor azért nagyon sok dolgot kell intézni, és ezt önként, és dalolva végzik, sztem ezt nem lehet nekik felróni.

      Kedvelés

  16. Ezt általában a tanfolyamon furcsának találják, ha valaki azért módosit a származási kikötésén, hogy azonnal gyerekhez jusson. Ez azt is jelzi, hogy a származást nem tisztázta magában, nem fogadja el. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az örökbefogadó ilyenkor próbál kezdeni valamit azzal, hogy a gyereke a roma származású. Ami szerintem fontos lenne.

    Kedvelés

    • Mi nem azért változtattuk meg a származást, hogy azonnal gyermekhez jussunk. Magunk sem gondoltuk volna, hogy miután kérjük a módosítást ilyen gyorsan kapunk babát. Nekünk ennyi idő kellett mire megértünk a gondolatra, hogy nincs különbség gyerek és gyerek közt. Mi szívesen fogadtunk volna néger, japán vagy bármilyen származású gyermeket. A származás szó alatt nem csak a romákra gondoltunk.

      Kedvelés

    • Szerinted fontos, más meg mást gondol. Egyébként ha valaha találkoztál volna Andiékkal, akkor tudnád, hogy Csongi minden szempontból az ő gyerekük, tökéletesen elfogadják őt annak, aki. Szívmelengető látni azt a rajongást és szeretetet, amivel a kisfiuk iránt vannak.

      Kedvelés

  17. Elfelejtettem írni, hogy remélem már nincsenek rémálmaid! Nekem is voltak, amikor újszülött volt a kislányom, a bölcsőhaláltól rettegtem. Átérzem, milyen borzasztó lehetett.

    Kedvelés

    • Remalmok a szuloseg velejaroi 😃
      Vszi-i fiammal is volt, nem is keves remalmom, es nem feltetlenul azert, mert engem orokbefogadtak. Mas anyukat is ismertem, aki minden ejszaka ult a kisagy mellett, mert rettegett a bolcsohalaltol, ugy, hogy volt legzesfigyelojuk.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s