Híres örökbefogadottak: Röhrig Géza

Általános

Amíg az Oscar-díjért izgulunk, emlékezzünk meg a magyar jelölt, a Saul fia főszereplőjéről. Röhrig Géza négy és tizenkét éves kora között állami gondozásban élt, majd örökbe fogadták. Ma az ő életéről közlök idézeteket a nyilatkozataiból. Géza ismeri a blogot, és szeretettel küldött néhány verset és egy gyerekkori fotót az olvasóknak.

RohriggNévjegy

Röhrig Géza (49) költő, zenész, színész, zsidó bibliaoktató. A nyolcvanas években a Huckleberry alternatív zenekar alapítója volt, az együttes a Fidesz több korai rendezvényén is fellépett. Rendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, lengyel szakra a bölcsészkaron. Élt Izraelben, Lengyelországban, jelenleg New Yorkban él, ahol egy középiskolában zsidó bibliaoktató, emellett egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik halottmosóként. Több verseskötete jelent meg magyarul, most egy nagyregényen dolgozik. A 2015-ös Saul fia című játékfilmben egy auschwitzi Sonderkommandóst játszik, aki a halott fiát próbálja meg eltemetni, a film a Cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Oscar-díjra jelölték és számos más elismerést begyűjtött. Vallásos zsidó. Második házasságában él, négy gyereke van.

Gyerekkor, állami gondozás

Anyja lemondott róla, apja nevelte, aki négyéves korában meghalt. Ekkor került intézetbe. Röhrig Géza verseinek visszatérő témája a kozmikus anyahiány, az állami gondozotti létről pedig regényt készül írni.

„Anyám a háború után árván maradt. Mindkét szülejét elvesztette. Később ez nyilván közrejátszhatott abban is, hogy rólam könnyebben lemondjon.”

„Kétféle állami gondozott van, aki sosem élt családban, és aki élt családban. Nekem volt egy lelkes és fantasztikus autószerelő apám, aki egy orvosi műhiba következtében négyéves koromban meghalt. Az apakép és az emlékek, a tíz-tizenkét fotó eleven, én a későbbi fóti évek alatt nem is hittem el, hogy oda tartozom, és el is szökdöstem…”

„Nem is nagyon emlékszem arra az időre, mikor még családban nőttem fel. Hetes óvodába jártam, apám péntek délután kihozott az óvodából és hétfőn bevitt. Azt, hogy mi egy család, a saját családomból próbálom megtanulni és nem is könnyű.”

„Annyira faramuci helyzet például egy anyák napja a Fóti gyermekvárosban…”

„Verset játszótéren, villamoson, bárhol lehet írni. A prózával rengeteg seggelés, ej uhnyem, utánanézés jár, amihez én eléggé lusta vagyok, úgyhogy titkon azt remélem, hogy nekem az életben csak ezt az egy regényt kell megírnom. Ezt viszont lelkiismereti kötelességem, hisz akikről szól, azok nem nagyon írnak. Én magam is állami gondozott voltam, később örökbe fogadtak. S ahhoz képest, hányan nőnek fel így ma is, döbbenetes, hogy a magyar szépirodalomban ez a környezet mennyire nincs jelen. Én azt szeretném majd valahogy bebizonyítani ebben a könyvben, hogy az ember tényleg képes kitörni a sorsából. Hogy no man est omen.”

FullSizeRender

sztereó

ki nem kellett az anyjának
miért kéne az magának
ki az anyjának nem kellett
miért kéne az más embernek
duruzsol a sátán

kit az anyja otthagyott
azzal a sors jóllakott
kit otthagyott az anyja
én vigyázok majd arra
duruzsol egy angyal

áldás

fóti gyermekváros
50 hektár őspark
grófgyerekek vagyunk
minket az állam szart

arcon csíp s már löki
(előttem a tahó)
’őróla lemondtak
örökbeadható’

nyáron mint a herpesz
kiforr a kor jele
feltört kriptákban
tombol a rockzene

hirtelen sötét lesz
lemászik egy bácsi
ő jót akar nekem
’kicsit fog csak fájni’

visszakísért aztán
hazát nem mondanék
folyjon ki a szeme
áldja meg őt az ég

1975

látszott rajtuk: megbántak
elfajzottnak trehánynak
mondtak és visszavittek

midőn elhoztak nemrég
a többiek lesték
’integessél már nekik’

integetni? ezeknek?
nincs egy perce s még vertek
gondoltad

kárörvendőek most is
’milyen volt’ fognak közre
’kilenc hétig örökbe’

’kaptál tőlük valamit?’
vállat vonsz kést szerzel
a pléd alá úgy fekszel

bio

anyám hasbaszúrták
ifjan beleőszült
mázlim volt megúsztam
egy héttel azelőtt szült

idegenek jöttek
s tették az ő dolgát
hármunkat meg álla-
mosított az ország

’nem normális’
’kár volt a nagy útért’
mondta bátyám
ki megnézte a mutert

él még állítólag
nyeléig vájt a kés
a tüdőnél megállt
pedig nyomta a kéz

csöcsére káposzta-
leveleket rakott
elapadt a teje
így hát éhes vagyok

próbáltam utálni
de nem győztem gőggel
szülinapomra
a szülinapom jött el

hinni nem tudok
a fénynek azt súgtam
végén se legyen
ha nincs az alagútban

találkozás

szívem ha megnyalná
holtan esne össze
bár el tudnám
feledni örökre

bátyám szerint
’fényt kapott az agya’
’kituszkolt az ajtón’
’egy anya egy anya’

úgy hírlik él még
eszembe jut néha
egyszer találkoztunk
kerek harminc éve

a szemetet vitte ki
rámnézett közben
’kösse meg a kutyát
magához jöttem’

házszám sehol
a kéményből fa nőtt
anyámban rossz volt
meglátnom a nőt

hunyorgott kacéran
’kit keres’ kérdte
’Úristen’ kapta
arcát kezébe

melltartó semmi
mell annál inkább
nem szólt nem szóltam
ittuk a pálinkát

hellyel nem kínált
pohárral sem amúgy
berúgtam rögtön
úgy igéztem anyut

néztem igéztem
zárva maradt arca
mintha nem is benne
volna csupán rajta

’a kéményből fa nől’
törtem meg a csendet
’ritkán fűtünk’
türelmetlen lett

’mit akarsz?
látod nincs mit adjak’
fölállt a micsodám
add akkor hát magad

vonítottam belül
röstellve magányom
’itt nem maradhatsz
egy kettő három’

tárta ki az ajtót
elborult a világ
Istenem fogj le
hisz neked sincs anyád

‘részeg vagy tűnés
hallod mit mondok?
menj ahonnét jöttél
pusztulj már kotródj’

az ajtóban álltam
éppen ott haladt
őrült szemembe
zöld epét hányt a nap

‘meghalsz’ nyögtem
fejem gyomrába fúrva
‘innét a mindzsádból
jöttem te luvnya’

harapott karmolt
mondhatni megvert
‘kisfiam’ súgta
‘ne rendetlenkedj’

‘kisfiam? kisfiam?’
két kezem a torkán
szorítom lilul
megdöglesz boszorkány

de ne gyilkossá ne tégy
Irgalom Atyja
vasban vinnének
őt letakarva

forrt a nyálam
gyűlt a gyűlölet
ahogy fojtottam
egy angyal átölelt

nem volt könnyű dolga
ám hogy Te parancsolsz
az üveg pálinkát
basztam csak a falhoz

szívem ha megnyalná
holtan esne össze
bár el tudnám
feledni örökre

úgy hírlik él még
rántást pirít rámol
a kéményből fa nő
mint én az álmából

harminc év telt el
az ember ki nem kell
csak beletompul
vagy megbolondul

ha ma állnék elé
azt mondanám
‘szörnyen hiányzik
nem kend: az anyám’

s nem várnék tán úgy
a szeretetére
hisz ő se volt soha
senki szemefénye

Örökbefogadás, kamaszkor

Tizenkét éves korában, maratoni ügyintézés után örökbe fogadta egy család, akik korábban ismerték az apját, ekkor került ki az intézetből. Röhrig Géza az új családnak köszönheti a zsidó identitását, szoros kapcsolata alakult ki az örökbefogadó nagyapával, Rosenthal Jánossal, aki egyébként nem is volt vallásos zsidó.

„Egy tizenkét éves embert a szó valódi értelmében nem lehet örökbe fogadni. Akkorra én már régesrégen kész voltam. Mikor gimnáziumba kerültem, én nem mutattam meg az ellenőrzőmet, és soha nem kérdeztem meg, hányra kellene hazajönni, a magam útját jártam.”

„Hálás vagyok az örökbefogadó mamámnak. Nem egyszerű történet a miénk, de visszanézve, ma már világos, ha olykor tán rosszul is, de ő mindig jót akart nekem.”

“Tizenkét éves koromban fogadtak örökbe Rosenthalék, rengeteg fehér folt volt és van a kisgyerekkoromban, szükségem volt a múltra. A zsidósággal három és fél ezer év múltra tettem szert.”

Rosenthal János, a nagyapám, egy egyszerű ember, akiben fantasztikus figyelem és szeretet élt irántam, az akkori Fürst Sándor utca 7/a-ban lakott, a Duna mozi fölött, a harmadikon. A szüleit, a testvéreit elvitték Békéscsabáról, őt azonban otthagyták a pesti gettóban, mert egy balesetből kifolyólag tőből hiányzott a jobb lába. Sokszor kimankóztunk sakkozni a Szent István parkba. Ilyenkor aztán meséltettem. Bemutatta a barátját is, aki mindennap elrejtett neki egy kis ételt a Klauzál téren. Enni és enni adni. Ez egyébként az Örökkévaló magyar neve: alef, dalet, nun és jod. Vagyis: ADNI. Először tehát a Nagypaci sorsán keresztül találkoztam a vészkorszakkal.” 

„Azt vettem észre az első barátnőm kapcsán, hogy egy nagyon erős stigma él az ágésekkel, zacisokkal kapcsolatban. Amikor egy vasárnap ebédnél megkérdezik: mondja Géza, a maga szülei mivel foglalkoznak? Akkor éreztem, hogy ez nem az a világ, ahol azt lehetne mondani, ami van. Akkor vagy elsüllyed az ember az asztal alá, és félénk lesz és gátlásos, vagy konfabulál, és hazudik egy nagyot. Én az utóbbit választottam, összevissza mindenféle szülőket találtam ki magamnak. De hosszútávon ez nem volt egy stratégia, az egyik hazugság összeütközésbe került a másikkal, és világos volt, hogy ezt az életrajzot sztenderdizálni kell. Ez nem ment könnyen, kellemetlen volt, sokkal jobban szerettem a képzelt életeimet, mint a valóságost. Mikor először kezdtem elmesélni az igazi életemet mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy ez sokkal jobb, mint az összes többi, amiről eddig hantáltál.”

„Az egyik legkomolyabb rákfenéje ennek az ügynek, hogy kire mi tartozik, mi az, ami privát.  Kétféle korszaka van az életemnek, az egyik, mikor túl sokat mondok el, pedig nem tartozik senkire, visszaélnek vele, a másik pedig, mikor minden féket behúzva azt mondom, hogy közöd?, és nem vagyok hajlandó beszélni erről. Nehéz az egyensúlyt megtalálni.”

„Társadalmi mobilitás tekintetében általában több nemzedék futja be azt a távot, amit én egyedül abszolváltam. Ez azonban tipikus jelenség az örökbefogadottak körében.”

„Én nagyon szorgalmazom, hogy ne csak csecsemőket fogadjanak örökbe, és nem akarok senkit elriasztani, sőt, de tudni kell, hogy ez mivel jár, a gyereknek is, a szülőnek is.”

„Rettenetesen irritál engem az önsajnálat, és ha valami Amerikában mentálisan különbözik a világnak ennek a felétől, az az általános atmoszféra, hogy az ember ne panaszkodjon. Nem szeretném az önsajnálat húrjait pengetni. Ezeken a sebeken fény áramlik be. Nem mondom, hogy akkor könnyű volt, elég szar volt, de az, hogy Pestre kerültem és Pestre jártam gimnáziumba, mára ez az egész teljesen összeállt és az enyémmé vált, amire akkor mint egy kisiklásra, azt gondoltam, hogy másvalakinek az életét élem, erről kiderült, hogy nagyon is én voltam.”

48070_rohrig_geza

örökbefogadás

tehetsz te bármit
nem neked születtem
hiába állsz itt
és babusgatsz engem
nem neked születtem

késtél ennyi
kerek tíz évet
a lelkem akarod
elegem van belőled
kerek tíz évet

anyuzni sem tudlak
bocsáss meg ezér’
az a másik az anyu
bokádig sem ér
bocsáss meg ezér’

jó voltál pedig
jó és figyelmes
mégse tud közöm
lenni e helyhez
jó és figyelmes

nem azért szököm el
hogy hiányozzak
én mindig hiányzom
tegnap ma holnap
hogy hiányozzak

azért szököm
hogy megóvjam a lelkem
odaadnám
de mi maradna bennem?
hogy megóvjam a lelkem

ne félj kerül
aki enni ad
mindent köszönök
a te nemfiad
aki enni ad

Házasság, válás, házasság

Első házasságából két gyereke született, ők ma már nagykamaszok. Mikor elváltak, amerikai felesége a gyerekekkel visszatért Amerikába, Géza utánuk ment, hogy láthassa a gyerekeket. Nyolc évig illegalitásban élt, nem hagyhatta el Amerikát, míg nem rendezte az életét, halottmosdatásból élt. Ma a második házasságában él New Yorkban, felesége ismét amerikai, egyéves ikreik vannak.

RG3

„Az állami gondozottak, ha megházasodnak, nagyon komoly hátrányban vannak, hendikepesek ebből a szempontból, hogy hogy kell kezelni a konfliktusokat, mi egy férjnek, egy feleségnek a dolga a gyerekeikkel, egymással szemben. Én a tanulópénzt megfizettem, és ez első házasságom többek között erre ment rá.”

„Egy soromat sem tekinthetném autentikusnak, ha én, az egykori állami gondozott egész a fizikai létem határáig nem tennék meg mindent, hogy a gyerekeimnek élő, eleven apja legyen.”

„A harmincas éveim közepén, azért, hogy ne telefonon legyek apukája a gyerekeknek, kimentem, nem nagy örömmel… Mély depressziós lennék, ha azt el kellene képzelnem, hogy a homokozóban megkérdezi a többi gyerek, hogy neked hol az apukád, és arra az a válasz, hogy Budapesten. Pillanatokon belül túltartózkodott, zöldkártya nélküli illegálissá váltam, és nem is jöhettem haza nyolc évig, amíg nem rendeztem ott a státuszomat. De most van egy érettségiző lányom, aki velem él öt éve, van egy tizenöt éves fiam, és ikreim a második feleségemtől. Ma is szívesebben élnék itthon, és ma sem lehet, mert két kisbabám van.”

“Egy tűzrőlpattant, fantasztikus nővel élek együtt. Órákig tudnék mesélni róla…”

meddig lesz így

meddig lesz így nyárról térre
játszótérről játszótérre
elvált apák elvált arccal

szent a kín ha kötelesség
ők esdik hogy őket lessék
kicsi lányom kicsi fiam

a homokból engem ásnak
öltözzek be mikulásnak
játszótérről játszótérre

A Saul fia

A Saul fiában Röhrig Géza egy auschwitzi sonderkommandóst játszik, aki a haláltáborban egy kisfiúban a saját fiát véli felismerni, és el akarja temetni a gyereket. A film végig nyitva hagyja a kérdést, valóban Saul fia-e a gyerek. Ha viszont nem az ő fia (én erre jutottam a film megnézése után), akkor egy jelképes örökbefogadásról van szó a filmben.

Saul fia

„Auschwitzcal kilépett medréből a történelem. Emberirtás előtte és utána is történt. Tudjuk, hogy a nácik tanulmányozták a szovjet munkatáborokat, a gulágot. Tisztában voltak azzal, hogyan kell az embereket valahová koncentrálni, dolgoztatni, éheztetni. A holokauszt egyedisége, őrülete az a másfél millió gyerek, akiket elpusztítottak a haláltáborokban. Leninék a cár gyermekeit megölték, a kiskorúakat azonban nem száműzték a gulágra. Ez nagyon nagy különbség. A háborúban csúnya dolgok történnek, a nőkkel is. Ám hogy a gyerekeket is elvigyék, központi utasításra, szisztematikusan – erre eddig nem volt példa.”

Saul már túl volt jón és rosszon, és azt hiszem, hogy ki sem zökkent volna ebből a helyzetből, ha a kisfiú nem éli túl a gázkamrát. Ennek a kisfiúnak a túlélése volt a jel Saul számára. Talán a tekintetük találkozott. Hogy apa és fia lettek volna? Nem valószínű. Talán csak hasonlított a fiára. Egy biztos, létrejött a kapcsolat. És amikor a fiú a biztos halált túlélve mégis meghal, ez új pályára állítja Sault.
– Ha biztosan tudnánk, hogy Saul a saját fiát készül temetni, módosítaná a történetet?
Gyengítené.”

Reklámok

28 responses »

  1. Ó! Súlyos sors, súlyos versek! Nagyon mélyérzésű, érzékeny ember. Gondolom, nem ő játszaná a főszerepet, ha nem ilyen lenne. Nehéz úton, de szerintem jó helyre jutott. Az különösen tetszik, hogy ilyen művészien ki tudja fejezni magát. Biztosan ez is segít. Amikor olvastam a sztereó című vers első néhány sorát, belehasított a fájdalom a szívembe. Mint leendő örökbefogadó, fontos feladatomnak érzem, hogy majd a gyerekem tudja, hogy nekem/nekünk csak ő kell!
    A könyvét is el fogom olvasni! 😊
    Minden jót kívánok neki, legyen egészséges és boldog! 😊

    Kedvelés

  2. Sziasztok! Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon rossz volt olvasni a veseit, ugyanakkor elgondolkodtató is. Mint leendő örökbefogadó itt a várakozás közepén, biztosan elolvasom őket még párszor és elagyalok rajta. Nagyon foglalkoztat, hogy a felnőtt örökbe fogadottak, hogy élik, élték meg mindezt. Én is nagyon kíváncsi vagyok a könyvre is.

    Kedvelés

  3. Örökbefogadóként megrázó volt olvasni a verseket, gondolatokat, de hálás vagyok érte, mert ez segít jobban megérteni, milyen érzések kavarognak a gyerekeimben. Csatlakozom a többiekhez, nagyon várom a könyvet!

    Kedvelés

  4. Köszi Zsuzsa a posztot. Szerdán este hallottam az Alindában az Örökbefogadás verset, és azóta kavarogtak bennem a sorok. Szinte hasítottak a szavak: hiába, késtél, jó voltál pedig, nem fiad. Most, hogy el tudtam olvasni többször is, még kifejezőbb: nem egyszerűen nem fiad, hanem „mindent köszönök a te nemfiad”. Maga a verseskötet címe is sokat megmagyaráz: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit. Megrázóak nagyon a versek, de az egész élettörténet is. Nekem még a nők lapja riportból két gondolat nagyon idekívánkozik: „Akikkel életem első tíz évét töltöttem, azok jó része ma börtönben ül, mélyszegény, vagy halott. Örülök, hogy ez nem velem történt. Szerinted miért nem? Megáldott az Örökkévaló. Sokszor. Tizenkét éves koromban beköltöztem a Rosenthalékhoz az akkori Fürst Sándor utca 7/a harmadik emeletére. Ez, bár nem volt problémamentes, mindenképp nagyot lökött rajtam.” Négy évesen elveszíteni a szeretett apát, utána a 8 év intézeti lét, jaj, ez az 1975 című vers is… Az örökbefogadás „lökni” tudott, de gyökereket nem volt képes növeszteni.

    Kedvelés

    • Gondolj vissza a te 12 éves kori magadra. Akkor már legfeljebb némi kamaszkori terelgetés fér bele, gyökerek már nem nőnek.
      Egy ennyi idős gyerek már a kortársaktól várja az útmutatást, nem a szülőktől.

      Kedvelés

    • Azért a nagypapa sok értéket át tudott adni. Olyat is (vallás), amely általában a gyökerekhez kapcsolódik. Ő is írja, hogy 3500 év múltra tett szert. Az identitása az örökbefogadókhoz köthető, pedig tényleg egy félig kész embert fogadtak örökbe. Nekem ez abszolút pozitív.

      Kedvelés

  5. Ez nagyon betalalt, a legjobb, amit valaha olvastam.
    Minden szava utott, es meg nagyon sokszor el fogom olvasni, a filmet egyebkent is meg akartam nezni, ez meg jobban megerositett benne.
    Hihetetlen modon magamenak erzem az osszes sort, es a versek…elkepesztoen fajnak, es igazak.
    Mintha kimondott volna mindent, amit en eddig csak korulirtam, mintha belem latna. Pedig utalom az ilyen sztereotipiakat, h mi orokbefogadottak tudjuk, h min ment at a masik, es mindjart kozosnek erezzuk a veszteseget, de ma megis ezt ereztem.
    Ha itthon lesz, Zsuzsa meghivod? Szeretnek vele talalkozni. 🙂

    Kedvelés

      • O sokkal szokimondobban ir, en nem mernek igy, plusz o ferfi, az en szambol maskepp, megbotrankoztatoan hangzana.
        Plusz ennyire en nem vagyok merges, vagy csak legbelul.
        „Az egyik legkomolyabb rákfenéje ennek az ügynek, hogy kire mi tartozik, mi az, ami privát. Kétféle korszaka van az életemnek, az egyik, mikor túl sokat mondok el, pedig nem tartozik senkire, visszaélnek vele, a másik pedig, mikor minden féket behúzva azt mondom, hogy közöd?, és nem vagyok hajlandó beszélni erről. Nehéz az egyensúlyt megtalálni.”
        Nagyon igaz ez a par sor is, pont emiatt kezdtem en is irni. A kitalalt szulok tortenete is ismeros, bar en nem tudtam kamuzni, megtartottam azt a kitalalt vilagot magamnak.

        Kedvelés

  6. Nagyon köszönöm ezt az írást, Zsuzsa! Röhrig Géza megérdemli az elismerést, mind a színészi alakításáért Saul szerepében, mindpedig a boldogságért, szeretetért vívott harcaiban. Bár jómagam nem vagyok zsidó származású, de már kicsi gyerekként észrevettem magamban az óriási szimpátiát a zsidó emberek felé. Nagyon szeretem a zsidó embereket, talán az évszázadokon átívelő igazságtalan kirekesztettség és a borzalmas holokauszt miatt, talán más okból. Mindenesetre nagyon kedvelem őket, és mindig is pozitiv diszkriminációval vagyok feléjük. Jobban örülök egy zsidó ember sikerének és jobban elnézem egy zsidó ember kicsinyességét. Amikor a férjemmel nemrégiben láttuk a Saul fiát (itt csak múlt héten volt a premierje), felmerült bennem a kérdés, hogy a főszerepet játszó színész zsidó származású-e. Vagyis, hogy el lehet-e játszani egy ilyen szerepet, ilyen hitelességgel nem zsidóként. Akkor Google-on rákerestem és a The Guardian cannes-i cikkje alapján tudtam meg, hogy nem annak született, de miután egy zsidó család fogadta örökbe, így felvette a zsidó vallást. Melegség töltött el….
    S bár megrendítőek Géza versei, de mégis az élettörténet eddigi fejezeteiből levonható a konklúzió, hogy Rosenthalék tette jó irányba változtatta meg Géza életét. A versek, bár kellemetlen és kicsit félelmetes érzést is okoznak, de jól tükrözik egy elhagyott gyermek, kamasz, fiatal felnőtt tusáját. Az örökbefogadás kérdésében a motiváció nem elhanyagolható… Ha valaki -tisztában van a nehézségekkel, de ennek ellenére- idősebb gyermeket fogad örökbe, akkor lehetőséget biztosít a kibontakozásra, a családban élésre és egy jobb életre. Köszönet a Rosenthal család kitartásáért és szeretetéért, ami lehetővé tette, hogy Röhrig Géza játszhatta el Saul szerepét! Drukkolok holnap este!

    Kedvelés

  7. Visszajelzés: Híres örökbefogadottak: Röhrig Géza | Szombat Online

  8. Elképesztő mélység és tiszteletreméltó őszinteség! Le a kalappal.

    A verseket olvasva, remegő térdekkel várom a tinédzserkort kétgyerekes örökbefogadó apukaként.
    Addig még dolgozunk a mi témáinkon.

    Sok jó energiát, boldogságot, családdal együtt töltött minőségi időt kívánok,
    emellett sikereket az írásokhoz, színészethez!

    Legjobbakat!

    Kedvelés

  9. Gratulálok Röhrig Gézának az Oscarhoz! Annyira örülök neki! Talán innen egyszer eljut hozzá, ha nem is személyesen, de egy félmondatos összefoglalóban. Köszönet neki és Zsuzsának, hogy az Oscar felé menetelve idejött a versein keresztül.

    Kedvelés

  10. Gratulálok az Oscar.díjhoz! Fantasztikus és megérdemelt siker!

    Köszönet a versek megosztásáért. Tényleg van, amit legjobban a versek fejeznek ki. Megérteni valakinek a legmélyebb fájdalmát, gondolatait, vágyait — ehhez a próza gyakran túl szószátyár.

    Nagyon érdekes, amit a társadalmi mobilitásról mond Röhrig. Eddig nem gondoltam rá, de az öf gyerekek nagy része valóban olyan ugrást hajt végre a helyzetéből adódóan, ami egyébként csak több generáció tudna elérni. Romák esetén az esély még kevesebb, a társadalmi mobilitás bármilyen formájához szerencsés véletlenek is kellenek sajnos.

    Kedvelés

    • Zsuzsa majd atteszed a kozerdeku irasok koze, egy jogasz baratom kiturta nekem, h melyik torvenyre kell hivatkozni, ha iratbetekintest szeretnenk kerni.
      2004. évi CXL törv. (Ket) 5.paragrafus (4).bekezdés, 6.. paragrafus (3) és (6).

      Kulonben nem keresnek meg papirokat, csak annyit kozolnek, h orokbefogadott v sem, es vannak-e testverei.
      En holnap irom meg a kervenyt, a jarasi hivatalok, gyamhivatali kormanyhivalahoz kell cimezni a levelet.

      Kedvelés

      • Mire gondolsz? A saját örökbefogadási határozatodba akarsz betekinteni?
        Én úgy tudom, nem evidens, hogy egy örökbefogadott gyerek megkaphassa a saját aktáját. Az 5/4 nekem teljesen általános, a 6/3 és 6 nincs a hatályos törvényben.
        Eszerint keresed a testvéreidet?

        Kedvelés

        • Nem keresem oket, pont ez a lenyeg, az aktamba szeretnek belenezni, h milyen korulmenyek vezettek a csaladbol kiemeleshez, es hogy mik tortentek az alatt az egy ev alatt, mig csecsemoothhonban voltam. Ez amit irtam, iratbetekintesi kerelem, ami nem of-i specifikum, barmelyik iratnal ezt kell kerni, ahol “ugyfel” vagy.

          Kedvelés

  11. Köszönöm Röhrig Gézának azt az élményt, amelyeket a gondolatai, a versei nyújtottak! Így
    csak egy mély érzésű, igaz ember tud csak írni. Szívesen hallanám, újabb verseit, nagyregényét .
    Ne csak a siker idején, a jövőben is érezzük a közös , együttes lélegzetvézelt! Várom az új írásokat,
    gondolatokat, híreket. Ne egyszeri legyen ez a szeretet! Köszönöm még egyszer az élményt!

    Kedvelés

  12. Én is szívből köszönöm az őszinteséget, tisztaságot, bátorságot, példaadást!

    Szerintem Röhrig Géza a zsidósággal nemcsak három és félezer éves múltra tett szert, hanem láthatóvá is lett így egy amúgy is meglévő sorsközösség is közte, mint ember és a zsidóság, mint nép között: az elhagyatás, a cserbenhagyás, az elfordulás, a bántás-bántalmazás.

    Két felmenőm mentett embereket a háború idején, az egyiket elvitték munkaszolgálatra ezért. A felmenőim nem voltak zsidók, de nekik ez teljesen mindegy is volt: úgy értelmezték ezt a helyzetet, hogy ember segít embernek, az életben maradt felmenőm soha nem tett jelzőt az ember szó elé! Nem tartotta hősnek magát, szerinte a segítség volt a normális reakció. Én meg majd elájultam töriórákon, amikor szárazon, számszerűsítve tanultuk a holokausztot, annyira fájt, és bejött, az én sorsomban, hogy több generáción át átadódnak traumák. E miatt kezdtem el pszichológiát tanulni: meg akartam érteni az embert, és azt, hogy mi az, amivel jobb életet lehet(ne) élni, mindenkinek. Egyszer, amikor még nagyon fiatal voltam, egyedül voltam otthon: koraeste egy alul meztelen, egy rövid pólóra vetkőztetett nőt vertek a 200 lakásos társasház udvarán, és senki nem segített, pedig a nő kiabált. Végül (sajnos fél óra múlva) kihívtam a rendőrséget, és amikor rákérdeztem, a rendőrök azt mondták, hogy egyetlen bejelentő vagyok. Végülis megértettem az elforduló emberek félelmét, hogy ők is áldozatok, azért félnek. Azután egyszer a belvárosban fényes nappal, egy nő szájkosár nélküli pittbullja megtámadott egy külföldit, vér is folyt mire egy srác elrángatta az ebet. De a gazdi el akart szaladni! És az a srác, aki segített: elkapta a gazdi karját, hogy márpedig itt marad a rendőrség érkeztéig, és ha rá meri uszítani a pittbullt, akkor szétrugja a kutyát, mert harcművész. Ekkor a nő (a gazdi) elkezdett hangosan sikítozni, hogy ez a srác itt őt bántja, segítsenek neki elszaladni: és akkor legalább 7-en ott közelebb léptünk, hogy jaj-dehogyis, és ott maradtunk tanúnak, hogy ponthogy a srác az, aki mindenben segít. És ez a pár ember kiállása ott, valahogy végleg nagyon letisztázta azt a gondolatot számomra, hogy az igazságot nem szabad soha eltagadni, és az is igazság, sajnos, hogy muszáj elfogadónak és megértőnek lennem abban, hogy nagyon sok a nagyon nagyon sérült (és ezért sokat félő-akár rettegő-jól cselekedni és lépni nem merő) ember, de akkor is a bátor embereknek kell igazi súlyt adnom a saját szívemben.

    Kedvelés

  13. (Az jutott még eszembe, hogy egy orosz ismerősöm mondta, hogy abban az oroszországi kultúrában, ahol ő nőtt fel, a friss halottat “testecskének” nevezik, becézve, mint egy kisbabát, és úgy is viszonyulnak hozzá, mint bábák egy újszülötthöz, amikor a tradícionális kultúra szerint megmosdatják, felöltöztetik: és a legelső és a legutolsó mosdatása-öltöztetése a magatehetetlen testnek ugyanaz a szakrális munka számukra.)

    Kedvelés

  14. http://www.fedelnelkul.hu/articles.php?article_id=21095
    Nagyon szép cikk, muszáj belőle idéznem:
    „Többször is megpróbáltak örökbefogadni. Ez rendszerint miattam nem sikerült. Tizenkét éves koromban az újlipótvárosi Rosenthal családhoz kerültem. Itt sem tudtam volna megtapadni, ha nem élt volna ott a cselédszobában velük egy féllábú bácsi, aki nekem pillanatok alatt a nagyapám lett. Hogyan? Egyszerű. Fúrt egy lukat a levegőbe, és azon keresztül meglátott engem. Fantasztikus élmény volt. Hogy engem lát valaki. Hisz akit nem látnak, az maga is vak marad. A szeretetet tudniillik tanulja az ember. Először mindig csak viszontszeretünk.
    Nekem szerencsém volt. Első este, a lefekvés előtt azt mondta a Nagypaci, ébresszem föl nyugodtan, ha dumálni akarok. Ettől meggyógyultam. Kihorpasztott, hogy valakinek ennyire fontos lettem.”
    (Fridrich Piroska – Röhrig Géza: A legfontosabb mégis az, hogy sose félj)

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s