Babaköszöntő 2016. február

Általános

Újabb babák érkeztek az olvasókhoz, ezúttal csupa totyogó korú gyerek. Szeretettel gratulálunk az új családoknak!

Nicknév: Maminti

Családi felállás: A férjemmel vártunk első gyermekre (0-1 éves, bármilyen nemű, egészséges vagy korrigálható egészségügyi problémával).

Miben vagytok mások, mint mások: Teljesen átlagos várakozók voltunk, talán csak annyiban tartozunk a kisebbséghez, hogy nem tettünk származási kitételt.

Miért fogadtatok örökbe: Természetesen azért, mert szerettünk volna gyereket. Próbálkoztunk persze vér szerinti gyerekkel is, de belefáradtunk a sok év orvosi, természetgyógyászati és sarlatáni beavatkozásaiba. Én már tulajdonképpen kamaszkorom óta szimpatizáltam az örökbefogadás gondolatával, a férjem is hamar beleegyezett elméleti síkon, amikor problémák merültek fel, de azért hosszú évek teltek el, míg a gyakorlati lépéseket is megtettük.

Mennyit vártatok: Az első Tegyeszes látogatáshoz képest másfél évet, a határozathoz képest nagyjából egy évet.

Zorka

Zorka

Ki érkezett, honnan: Zorka, 13 hónapos kislány érkezett országos listáról, Borsod megyéből. Kéthetes kora óta nagyon szeretetteljes környezetben élt nevelőszülőknél. Az életkora miatt határozatot kellett módosítanunk.

A leg… (legviccesebb, emlékezetesebb, kedvesebb, meglepőbb, nehezebb stb.) az örökbefogadás kapcsán.

A legnehezebb:

A várakozás ideje alatt az a hat hét, amíg csak egy nevet, születési dátumot, valamint megyét tudtunk, és arra vártunk, hogy vajon a bizottság minket talál-e a kislány számára legmegfelelőbb szülőknek. Később, az iratok megtekintése után, a megbeszélthez képest megint egy héttel el kellett halasztani Zorka meglátogatását egy betegség miatt. Mindkét időszak idegőrlő volt.

A hazahozatal után pár nappal kezdődően éjszaka három-négy alkalommal Zorka felriadt, sírt, toporzékolt és minket is elutasított. Ez hol egy óráig, hol fél éjszaka zajlott. Most már tudjuk, hogy ez az elszakadás teljesen természetes része, de akkor, főleg az első alkalommal nagyon megijedtünk. Volt, hogy én is Zorkával sírtam.

A legjobb döntésünk, hogy a tanfolyam és a pszichológussal való beszélgetés hatására a kérelemben eredetileg tervezett 0-6 hónapos kort felemeltük 0-1 éves korra. Ha ezt nem tesszük meg, akkor meg sem ismerhettük volna a kislányunkat.

A legmeglepőbb, hogy egy teljesen egészséges, a korához képest sok tekintetben előbbre járó egyéves kislány mit keresett az országos listán, úgy, hogy a megyében nem is ajánlották ki senkinek. (Nyilván minket, de a rendszer működése akkor is bizarr.)

A legkedvesebb, hogy a nevelőanya már akkor Anyák napi képeslapot készített Zorka képével, amikor még a láthatáron sem voltunk. Az viszont megint a rendszer szörnyű nehézkességéről árulkodik, hogy Zorkáról márciusban lemondott a vér szerinti anya, ehhez képest minket augusztus elején kerestek meg, szeptember közepén nézhettük meg az iratokat, október elején találkoztunk először és végül október végén hoztuk haza a kislányunkat.

A legviccesebb, hogy kislányunk, aki részben cigány származású, sokak szerint kifejezetten hasonlít a szőke kék szemű férjemhez.

A legmeghatóbb, hogy az egész család és baráti kör milyen nagy szeretettel és örömmel fogadta Zorkát. Tulajdonképpen csak pozitív megnyilvánulásokat kaptunk még a kollégák, szomszédok, távolabbi ismerősök részéről is.

A legjobb tanács, amit kaptatok: Értesítsük a környezetünkben lakókat Zorka érkezéséről. Ennek gyakorlati hasznáról rögtön meggyőződtünk, amikor első otthon töltött napunkon a boltban a krumplik és sárgarépák fölött üdvözölt minket egy babakocsis szomszéd, és meglepve kérdezte, hogy hol rejtegettünk idáig egy ekkora gyereket. Este gyorsan írtunk egy értesítést, és a társasházban mindenkinek bedobtuk a postaládájába. Sok gratulációt, kedves szót kaptunk utána. Persze a barátokat, közvetlen kollégákat már ezelőtt értesítettük, a család pedig a barátkozás alatt is forró dróton követte az eseményeket.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok:  A barátkozás annyira könnyen ment, hogy az már meglepő volt. Persze egy hónapig tartott, és érzelmileg nagyon intenzív időszak volt, de minden olyan pont, amitől féltünk, tulajdonképpen zökkenőmentesen alakult. Zorka nagyon barátságos, közvetlen kislány, de valószínűleg az is sokat segített, hogy a nevelőszülő és teljes családja, környezete nagyon pozitívan állt hozzánk, illetve elég nagy család és baráti kör vette körül egész kis életében. Egyértelmű volt Zorka kötődése a nevelőanyához, de mégis nagyon gyorsan elfogadott minket, rögtön el tudtuk vinni sétálni, hagyta, hogy etessük, megmutatta a játékait.

Miről olvasnál szívesen: A hétköznapi nehézségekről és azok kezeléséről (pl. érdekelne a külföldre, nagyobb korban örökbeadott gyermekek további sorsa is. Amit eddig lehet tudni, ott mindig az örökbefogadás a happy end, mint a mesékben a házasság.). Örökbefogadottak történeteiről, hogyan viszonyulnak az örökbefogadásukhoz, keresték-e a vér szerinti családot, van-e velük kapcsolat, hogy boldogulnak az életben.

******

Nicknév: (nem kommentel)

Családi helyzet: Házasként második gyermekünkre vártunk.

Mióta várakoztatok?  A határozat kézhezvételétől számítva nagyjából fél év telt el. Ez a várakozás közben iszonyú hosszú időnek tűnt. Persze utólag mindkét gyermekünk esetében nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Milyen gyerekre vártatok? Félévestől hároméves korig, bármilyen nemű, egészséges gyermeket vártunk. Utólag szégyenkezem miatta, de volt származási kikötésünk, amit hál’ istennek rendesen felülírt az élet. A jelentkezésnél úgy éreztük, nem is annyira magunk miatt, inkább a környezetünk reakcióitól tartva, hogy mi ezt tudjuk bevállalni. A blogon olvasottaknak igen nagy szerepe van abban, hogy mertünk változtatni az eredeti elképzelésünkön. Az idő is azt igazolta, hogy teljesen felesleges aggodalom volt, mert csak pozitív visszajelzéseket kapunk azóta is.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el? Az elsőt. Mint megtudtuk, ketten előttünk visszautasították őt, akik már az akta alapján nemet mondtak. Sosem tudják meg, mit veszítettek!

Endike

Sándor és Endike

Milyen gyerek érkezett, honnan: Endike (Endre), másfél éves, egészséges, értelmes, életvidám, gyönyörű barna bőrű kisfiú megyén belül nevelőszülőtől (citromsárga megye). Születésétől fogva nevelőszülőnél élt.

Az előzményekről: A férjemmel négy sikertelen lombikpróbálkozást követően túl a negyvenen jelentkeztünk az első örökbefogadásunkra. A gondolat és az elhatározás már évekkel korábban megszületett, csak az első lépést volt nehéz megtenni. Aztán mint a tornádó érkezett hozzánk a nagyfiunk, Sanyika. Megjegyzem, a keresztnevet egyik gyermekünknél sem mi választhattuk. Először egyáltalán nem tetszett, aztán megbarátkoztunk vele, végül kifejezetten büszkék vagyunk rá, hogy mindkét fiunknak ma már ritkaságszámba menő szép magyar neve van.

Sándor esetében a jelentkezéstől számítva alig hét hónap telt el, mikor érkezett a telefon, hogy lenne egy négyéves kisfiú. Szinte megijedni sem volt időnk. Ez szerelem volt a nulladik látásra, hiszen már a fénykép alapján beleszerettünk az őszinte, tiszta tekintetébe. Az már csak a hab volt a tortán, hogy egy nagyon értelmes, szőke, kék szemű gyönyörűséget kaptunk. Hozzáteszem, hogy ez a gyönyörűség Duracell elemmel volt feltöltve. Reggeltől estig pörgött, mindenhol két perc alatt a figyelem középpontjába kerültünk vele. (Nem hiperaktív.) Viccesen azt szoktuk mondani, hogy ő az Indul a bakterház Bendegúzának és a Denis, a komisznak a keveréke. Öntudatosan szokta mindenkivel közölni, hogy „én nem vagyok rossz, csak egy kicsit eleven.”

Még szakemberek segítségét is igénybe vettük. Két évig jártunk szenzomotoros integrációs tornára, pszichológushoz, úszásra. Rendesen be voltunk táblázva, de örömmel tettük és megérte. Ezért az ismerősök kérdésére, hogy lesz-e kistesó, hevesen tiltakoztunk, hiszen bőven lefoglalta az energiáinkat. Egyik kedves volt óvónénije a mai napig megjegyzi, hogy „megdolgoztunk vele’’. Mára már ott tartunk, hogy első osztályos, nagyon pozitív változáson ment keresztül, jól tanul, gyönyörűen ír, olvas, számol. Ezért hát el kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy újra úgy érezzük, talán képesek lennénk még egy gyermeket felnevelni, és talán még az időbe is beleférünk.

Nagy igazság van szerintem a mondásban, miszerint a legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz egy testvér. Mi megtettük, belevágtunk. Fél évvel a határozat megszerzése után jött a hívás, hogy lenne egy másfél éves kisfiú, másnap mehetünk az aktáját megismerni és akár meg is látogathatjuk. Nagy izgalommal keltünk másnap útra, hiszen már nem is reméltük, hogy még ilyen úgymond pici babát kaphatunk  (már közel 46 évesek voltunk akkor). Aztán a kapuban a nevelőszülő karjában ott várt bennünket egy csokibarna, mosolygós kisfiú. A férjem rövid idő múlva odasúgta, hogy ő a miénk! Nekem azért picivel több idő kellett, hogy elkezdjem érezni, ugyanúgy el tudom fogadni és fogom tudni szeretni, mint a nagyobbikat. A barátkozás zökkenőmentes volt, mert egy nyitott, könnyen barátkozó, vidám alaptermészetű kisgyermek Endike. Az első hetekben, hónapokban feltűnően jól viselkedett. Számunkra ez szokatlan is volt, hiszen nem ehhez szoktunk hozzá. Idővel azért megmutatta – most kétéves -, hogy van saját, méghozzá erős akarata, és ha valami nem az elképzelése szerint történik, tud rendesen hisztizni. Egyébként már ébredéskor mosolyog, az éjszakát nyugodtan átalussza. A nevelőszülőtől úgy kaptuk, hogy rossz evő, bébiétellel kell etetni. Kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy nálunk a kezdetektől már mindent megevett, sőt szinte folyamatosan eszik. Hihetetlenül nagyon tud szeretni és ki is mutatja az érzelmeit, mindenkit ölelget, puszilgat, és az állatokat is nagyon szereti. Nagyon tanulékony.

Szóval így jóval a negyven felett lett két nagyon okos, gyönyörű, nagyon eleven gyermekünk. Erre igazán senki nem tudja felkészíteni az embert. Az ember újjászületik, ha gyermeke lesz. Megváltozik az értékrend, már nem az számít, hogy én mit szeretnék, hanem, hogy nekik mi a jó. Korábban mi imádtunk utazni, színházba, moziba járni. Mára maradt a játszótér, különböző gyerekprogramok, a televízióban jóformán csak rajzfilmet látunk. De ez így van jól!

A leg…

A legcsodálatosabb dolog a világon fiús anyának lenni. Leírhatatlan.

Legszívmelengetőbb az a feltétel nélküli testvéri szeretet, ami a két gyerek között nagyon hamar kialakult. Egyszerűen imádják egymást. A kicsi utánozza a bátyja minden mozdulatát. (Na ennek nem mindig örülünk.)

Legmeghatóbb pillanata a napnak, amikor Apa hazaér a munkából és mind a két gyerek, mint az őrült visítva rohan a karjába. Ilyenkor elolvadok a látványtól.

Leghasznosabb tanács: Két dolgot adhatunk gyermekeinknek: gyökereket és szárnyakat.

’’Gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.’’ /Szabó Magda/

******

Nicknév: Banduli

Családi felállás: Férjemmel a második gyermekünkre vártunk. Vér szerinti lányunk most 10 és fél éves.

Miben vagytok mások, mint mások: Azt hiszem, kevesen vannak, akik olyan sokáig várakoztak, mint mi – több, mint öt évet.

Miért fogadtatok örökbe: A vér szerinti lányunk, Dorka is inszeminációs baba volt. Nem mondom, hogy sokat kellett szenvednünk érte, mert az első próbálkozás sikeres volt. Eredetileg két év korkülönbséggel terveztük a következő gyermekünket, de édesapám hirtelen halála miatt egy kicsit vártunk. A lányunk elmúlt kétéves, amikor a meddőségi centrumban jelentkeztünk a kistestvérért, és az első inszemináció ismét sikeres volt, de sajnos azt a babát az első trimeszter végén elveszítettük. Mivel én már gyerekkoromban tudtam, hogy lesz örökbefogadott gyermekem, és mivel a férjem sem idegenkedett ettől a gondolattól, megbeszéltük, hogy nincs több hormonterhelés, az örökbefogadás a mi utunk.

Mennyit vártatok: 0-2 éves, egészséges vagy korrigálható, fehér bőrű gyereket kértünk, négy év után ezt 0-3 éves, bármilyen származásúra módosítottuk. Az alkalmassági határozat megszerzésétől számítva 5 évet vártunk. Jázmin egyébként fehér bőrű, de valószínűleg részben roma származású.

Miért ilyen sokat? Ez egy jó kérdés, amit mi is feltettünk az örökbefogadási tanácsadónknak (mi csak az „állami” sorban álltunk, civil szervezeteknél nem regisztráltunk) nemrégiben. A válasz az volt, hogy mivel állandóan cserélődtek az ügyünkkel foglalkozó tanácsadók és pszichológusok (valóban, kétszer ugyanazzal az emberrel nem találkoztunk az elmúlt 5 évben, eltekintve a legutolsó időszaktól), egész egyszerűen „nem voltunk a fejükben” (dacára a telefonos érdeklődéseimnek). Mindez csak azért nem akasztott ki, mert akkor már ismertük a kislányunkat, és tudtuk, hogy mi őrá vártunk ilyen sokat. Másrészt pedig azokra a Tegyeszesekre, akikkel az utolsó időszakban hozott össze minket a sors, mindig jó szívvel fogunk emlékezni. Ennél sokkal szomorúbb, hogy a kislányunkat sose látogatta a vér szerinti család, mégis csak 21 hónapos korára oldódott meg a sorsa.

Dorka_Jázmin_örökbe

Jázmin és Dorka

Ki érkezett, honnan: Jázmin 21 hónaposan, a megyénkből érkezett hozzánk (piros megye). Pár hetes kora óta csodálatos nevelőszülőknél élt, akikkel tartjuk a kapcsolatot. A kislányunk erősen és biztonságosan kötődött hozzájuk. Az első találkozás után el sem tudtuk képzelni, hogy egyszer hazajön velünk.  (Bár már akkor is kacérkodott velünk, de csak a nevelőanyukája biztonságos öléből.) A barátkozás nagyon jól sikerült. A harmadik naptól Dorka is csatlakozott hozzánk. A két lány között szerelem alakult ki első látásra. A nyolcadik napon Jázmin hazajött velünk. Az első éjszaka fele ülősztrájkkal telt. Végül szabályosan eldőlt a fáradtságtól a nővére szőnyegén, és ott aludta végig az éjszakát. Az első napokban néha tétován keresgélt a lakásban, és olykor – látszólag ok nélkül – sírva fakadt. Mostanra már csak a dackorszak elején járó, az átlagosnál elevenebb gyerekek „tüneteit” produkálja. Kiegyensúlyozott, mosolygós, barátságos kislány. Óriási bohóc, aki mindenki arcára mosolyt csal.

A leg…

A legnagyobb – és utólag a legalaptalanabbnak bizonyuló – félelmünk a nagylányunkkal kapcsolatos volt. Az első pillanattól fogva tudott a szándékunkról, mindenbe bevontuk, várta a kistestvérét, de több mint 10 évig élte az egykék gondtalan életét, nem kellett osztoznia a szülei figyelmén senkivel. Tartottunk attól, hogy féltékeny lesz, hogy sérülni fog. Minden másképp alakult. Imádja a húgát, csak azt sérelmezi, ha Jázmin nem hagyja magát puszilgatni, ölelgetni. Ha Dorka az ölembe ül, Jázmin igyekszik kitúrni onnan. Ilyenkor Dorka nevetve kérdezi: „Na, anya, akkor ki is a féltékeny?”

A legjobb tanács, amit kaptatok: Egyetlen nagy, legjobb tanács nem volt, de ez nem is baj, hiszen sok „kis” támogatást kaptunk innen-onnan: családi elfogadást, kis cipőket, bíztató szavakat. És bárkinek is meséltünk, mindenkitől mosolyt. Nekem nagyon sokat jelentett ez a blog, és a hozzászólások is.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Őszintén szólva már alig emlékszem a tanfolyamra, nagyon régen volt. Ami nálunk másképp volt, mint amit általában tanácsolnak: az első napoktól kezdve sokat jöttünk-mentünk, Jázmin találkozott a családtagjainkkal, barátainkkal, nagylányunk osztálytársaival. Dorka miatt, és Jázmin személyisége okán is, ezt nem is tudtuk volna másképp csinálni.

Miről olvasnál szívesen: Szívesen olvasnék a kamaszkori gyökérkeresésről, valamint interjút olyanokkal, akiknek van tapasztalatuk nehéz (esetleg különösen nehéz) származástörténet gyerekkel való megismertetéséről.

******

Nicknév: Gota

Családi háttér: férjemmel első gyermekre vártunk.

Miben vagyunk mások: a férjem visszahúzódóbb, csendesebb típus, én vidám és öntörvényű vagyok. Mindketten optimista, szerethető és szerető emberek vagyunk, szeretünk jól élni, jó társaságban jókat enni, nevetni! Szeretjük a családunkat, otthonunkat, kertünket és az állatainkat (egy shar-pei, öt macsek és egy teknős él velünk).

Miért fogadtunk örökbe: petefészekproblémáim voltak (bal oldali petefészek és petevezeték eltávolítás), méhen kívüli terhesség (jobb petevezeték eltávolítás). 2012 októberében a harmadik nagy hasi műtétem után határoztuk el még a kórházban, hogy a lombik nem a mi utunk (kismamák 5-6-stb. lombik után feküdtek az osztályon, ki lelkesen, ki várakozva, de bizonytalanságban és a férjem elsápadva egy ismeretterjesztő könyvecske olvasása után, hát ezt mi biztosan nem!) még a kórházban megfogalmaztuk a levelet a Tegyesznek, decemberben lagzit ültünk és bejelentettük a családnak a nagy hírt, hogy gyermekünk lesz, csak kicsit több, mint 9 hónap a mi várandósságunk!

Mennyit vártatok? 2012 októberben kezdtük, érvényes határozatot 2013 augusztusában kaptunk. 2015 szeptemberében érkezett Ádám 2 évesen az országos listáról.

PX222811

A leg…

Ádám az első perctől kezdve beilleszkedett a családba.Teljesen meglepő módon annyit beszél és nevet mint én, úgy szereti a könyveket és az alvás, mint a férjem, imádja az állatainkat, szeret nagyokat futkározni a kertben, nagyon jó étvágyú, tehát ő maga a leg….

Szomszédaink “Welcome HOME” feliratú lufival a kerítésen várták az új lakót, és egészen véletlenül a fél utca kint “dolgozgatott” az utcán:-)
Belépve a házba az új konyhánk fogadott, az idő alatt készült, amíg mi barátkoztunk.
A legjobb tanács:

1. Kilenc évvel idősebb nővéremtől: jelöljétek ki ti az utat és haladjatok azon, hallgass meg mindenkit, olvass el mindent, de az út a tiétek, a döntés a tiétek és erről az útról ne térjetek le és ebben mi támogatunk benneteket.(nemcsak szavak, tényleg működik)

2. Napirend. Amitől engem féltettek igazából, de felülmúltam a várakozást. Ádám a nevelőmamától jó napirendet kapott!

3: Romaság kérdése, amit Éva mamával, a nevelőanyával őszintén, töviről hegyére megbeszéltünk. “Ádám legyen büszke arra hogy roma, ti arra, hogy az ő szülei vagytok!

Mi volt másképp, mint ahogy elképzelted: ijesztő volt, hogy egy hét barátkozás után 500 km távolságra az otthonunktól válunk hirtelen egy kétéves szüleivé, de a háttér miatt, amit a nevelőcsalád nyújtott, az elképzelhetetlen feladat is gyerekjátéknak tűnt. Éva személyes varázsa, Ádám és a felénk való megnyilvánulásai hamar legyőzték minden aggodalmunkat és egy hét után boldogan térhettünk haza.

Aki hisz az első látásra szerelemben, az tudja, mi zajlik másképp. Minden, mert minden gyermek más, minden nevelőszülő más és minden örökbefogadó más. Nálunk az volt másképp, hogy minden és mindenki megtalálta a helyét a folyamatban, mindenki a legjobb tudása szerint segítette a másikat, és minden úgy zajlott, hogy a lehető legkisebb sérülés nélkül váljunk mi hárman egy családdá.

Miről olvasnék: szívesen olvasnék a barátkozásról, és a bonyolult rendszerről, amiben a gyerekek és mi örökbefogadók várakozunk éveket.Érthetetlen, hogy egy csecsemőként a rendszerbe került gyermek a kétéves szülinapjára kap családot.

 

A Babaköszöntő akkor tud megjelenni, ha az olvasók beszámolnak a friss örökbefogadásokról. Ha olvasod a blogot, és nemrég fogadtál örökbe, szeretettel várom a történetedet!
Reklámok

11 responses »

  1. Ezt megint felüdülés volt olvasni! Sok boldogságot kívánok a családoknak és sok erőt és kitartást a várakozóknak! Hamarosan mi is szülők leszünk! 😊

    Kedvelés

  2. Gratula a családoknak, nagyon édesek a picik! Az örökbefogadós tanácsadó meg szégyellje magát, a válaszáért…
    Egy kérdésem lenne: a megyék színei mit jelentenek? Az én időmben még nem voltak szinezve 🙂

    Kedvelés

    • Köszönjük szépen a dicsérő szavakat és a jókívánságokat!

      Ne legyél ilyen szigorú az örökbefogadási tanácsadónkkal 😀, szerintem nincs miért szégyellnie magát. Kapott egy kérdést, adott egy őszinte választ. A tegyesznek két határozat között, a várakozás ideje alatt nincs dedikált feladata velünk, és az ott dolgozóknak másokkal épp ezer dolguk van. A szubjektum pedig nem kiiktatható a rendszerből, nem is lenne szerencsés szerintem. Akivel volt személyes találkozása, mert pl. éppen hosszabbítani kellett az alkalmasságiját, az jobban a fejében van. Az illesztésnél az a várakozó több, mint egy adat- és elvárás halmaz.
      Ránk nem volt kinek emlékeznie, mikor a sorban előkelőbb helyre kerültünk, mert akik találkoztak velünk korábban, már nem dolgoztak ott. Akikkel viszont mostanában találkoztunk, nagyon a szívükön viselték a bővülőben lévő családunk sorsát.

      És én nagyon hiszek benne, hogy semmi sem történik véletlenül. 😀

      Kedvelés

  3. De jó! Öröm volt újra Babaköszöntőt olvasni.
    Nekem is a “szívmelengető történetek” jutott egyből eszembe. Az ember homályosodó szemmel mosolyog, ahogy olvassa. Köszönjük, hogy megosztottátok velünk!
    Sok-sok boldog pillanatot kívánok én is a családoknak, türelmet, reményt, kitartást a várakozóknak!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s