Mi, örökbefogadottak

Általános

Idézet Joyce Maguire Pavao Az örökbefogadás háromszöge című könyvéből. A szerző maga is örökbefogadott, az alábbi vonásokat örökbefogadott barátaival közösen szedte össze.

************

Minket, örökbefogadottakat kiemeltek, elköltöztettek, átültettek, új nevet és új identitást adtak nekünk.

Mindnyájan magunkban hordozzuk ennek az elsődleges veszteségnek a traumáját, későbbi költözéseink és veszteségeink traumájával együtt.

De a veszteségek hatására rendkívül alkalmazkodóképesek lettünk. Bárhol képesek vagyunk boldogulni. Helyezzenek bár egy magas méltóságokkal teli terembe, nekünk nem gond a beilleszkedés. Végülis a vér szerinti szüleink akár királyok és királynők is lehetnek. Helyezzenek akár narkósok és piti tolvajok közé, semmi perc alatt együtt vagánykodunk velük. Hiszen vér szerinti szüleink élhetnek akár társadalmunk legalján. Helyezzenek bármilyen nehéz iskolába, mi vagy remekül teljesítünk (hogy örömet okozzunk), vagy annyira elfoglaltak leszünk a szociális beilleszkedéssel (mert mindenképpen el kell, hogy fogadjanak), hogy ez a tanulásunk rovására megy. De egyvalami biztos: alkalmazkodunk és alkalmazkodunk. Színészek vagyunk, sok szerepet kipróbálunk, hiszen akárkik lehetünk, nem igaz? Valakinek születtünk, majd mássá váltunk. Tudjuk, hogy kell játszani, hogy lehet előrejutni, hogy lehet szót érteni bárhol bárkivel, köszönjük.

Mohácsi-Eugénia-Dorina

Sokunknak azt mondták, hogy a vér szerinti szüleink szegények voltak, és alkalmatlanok arra, hogy a szüleink legyenek, ezért életünk bizonyos periódusaiban vonzódunk az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjaihoz. Vagy éppen olyan munkát választunk, melynek során visszaadhatunk valamit a „mieinknek”. Bármit mondasz nekünk, nagyon komolyan vesszük. Ha bármiképpen leszólod azt, amiről úgy tudjuk vagy képzeljük, hogy a múltunkhoz tartozik, tovább csökkented már amúgy is csekély önértékelésünket.

Intimitás? Ismerned kell magadat ahhoz, hogy tudd, mivé válhatsz valaki más mellett. Mi vagy függővé válunk másoktól, szentimentálisak és behálózhatók leszünk, hogy aztán elutasítottnak érezzük magunkat, vagy épp ellenkezőleg: távolságot tartunk és érinthetetlenek maradunk. Elvégre legalább két családhoz tartozunk egy időben, miközben egyikbe sem tartozunk teljesen. Kitűnő kivülállók vagyunk, képesek vagyunk bármilyen szemszögből szemlélni a dolgokat. Nagyszerű pszichoterapeuta, detektív, barát és családtag válhat belőlünk (miközben nehéz lehet velünk együtt élni, hiszen folyton megosztott lojalitásunk és veszteségeink miatt őrlődünk.) De, ha valakit megtisztelünk hűségünkkel, az örökké tart, mint egy vadászkopónál.

Kötődés? Gyökereink sérülékenyek, mivel már egyszer elszakították őket. Jól kötődünk valakihez, aki képes kötődni hozzánk. De ne ráncigáljanak minket jobbra-balra, különben képtelenné válunk a ragaszkodásra. Jók vagyunk a gyors, felszínes ragaszkodás kialakításában. Egyetlen éjszakát sem tudunk úgy eltölteni egy szállodai szobában, hogy ne rendeznénk át a bútorait ízlésünk szerint. Mindig magunkkal kell vigyünk egy ismerős tárgyat, ha idegen helyre megyünk.

Veszteség? A veszteség érzete mindent áthat. Sokan közülünk gyűjtögetővé válnak, mindent megtartanak az utolsó darabkáig. Szobánkban plafonig állnak a tárgyak, amelyektől nem tudunk elszakadni. Mások az ellenkező végletbe csapnak át, és nem tartanak meg semmit. Könnyen elajándékozunk bármit, mert így kontrollálni tudjuk a sorsát. Tékozlóan élünk, nem tartunk meg semmit, hogy ne veszíthessünk el semmit. Néhányunkra rásütik, hogy figyelemzavaros, pedig valójában mindannyiunkban ugyanaz a nyugtalanság bujkál, úgy érezzük… valami hiányzik.

Harag? Hogy éreznéd magad, ha alapvető sorskérdéseidről mások döntöttek volna, amikor még tehetetlen csecsemő vagy kisgyerek voltál? Teljes bizonytalanságban éltél, majd egyszer csak, hip-hopp egy másik emberré lettél. Rendben. Meg tudunk ezzel birkózni, de óhatatlanul lesz bennünk némi harag. Ez nem a vér szerinti vagy az örökbefogadó szüleink ellen irányul, hanem a helyzet ellen. Mi, idősebb örökbefogadottak, akiket még teljesen titkos módon fogadtak örökbe, ki nem állhatjuk a titkolózást. Mondják meg nekünk az igazat minden körülmények között! Az igazság fájhat, de a titok pusztító és dühítő. Nyíltságra és őszinteségre vágyunk, ez mozgósít bennünket, hogy beleszóljunk a politikába, hogy meg akarjuk változtatni a világot, mert a mi világunkat olyan drámaian megváltozatták mások. Haragunkat a rossz ellen tudjuk irányítani. A változás gyermekei vagyunk, így a változás mozgatórugóivá tudunk válni.

A humor? A humor a legjobb védekező mechanizmus. Gyorsan eltanultuk a túlélés módszereit vér szerinti és örökbefogadó szüleinktől. Tudunk nevetni magunkon (de más nem nevethet rajtunk). Ki tudjuk nevetni a környező világot. Fantáziadúsak és játékosan vagyunk, mert egy elképzelt világban élünk, nem ismerjük életünk egészét.

Lélek? A lélekhez és spiritualitáshoz való érzékünk velünk született. Nem számít, miben hittek a vér szerinti szüleink vagy milyen vallást követnek örökbefogadóink. Nem a szervezett, formális vallásokról, hanem valami sokkal mélyebb, sokkal személyesebb dologról van szó. Örökbefogadottságunk archetipikus mintáiról. Egész életünkben kutatjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk. Szeretnénk tudni, hogy miért vagyunk itt, és mit hagyunk magunk után anyáink és apáink örökségéből.

Pavao könyvét majd bemutatom külön is, de ez az idézet idekívánkozott.

Reklámok

29 responses »

  1. Nekem nem tetszik egyáltalán. Nem hiszem, hogy ezek így általában igazak lennének az örökbefogadottakra. Egy regényben még elmenne, de egy szakkönyvben, ami az örökbefogadás összes szereplőjének segíteni akar, szerintem csak fölöslegesen rossz érzéseket kelt a várakozókban, az örökbefogadókban, az örökbefogadottakban és az örökbeadókban. Lehet, hogy velem van gond, de így érzem.

    Kedvelés

      • Azt gondolom, tényleg fogalmunk sem lehet, mi van a gyerekeink lelkében, hogyan és hová raktározzák el a külvilág ingereit, azokat a félszavakat, félmondatokat, amiket összefüggésbe hoznak az örökbefogadottságukkal, éppen hogyan állnak a veszteségeik feldolgozásának folyamatában, milyen védekező mechanizmusokat alakítottak ki annak érdekében, hogy megvédjék magukat az esetleges további sérülésektől és mindezek hogyan keverednek a szimpla személyiségjegyeikkel… Az ember szeretné hinni (legalábbis én időnként szeretném azt hinni :)), hogy azáltal, hogy szülőként igyekszik mindent megtenni és nagyon szeretni, már el is intézte, hogy a gyereke egészségesen viszonyuljon mindenhez az életében, de ez biztosan nem ilyen egyszerű.
        Szerintem nem árt, ha hallhatunk, olvashatunk olyan “beidegződésekről”, amik összefügghetnek az öf-léttel, nekem segítik a megértést (és hosszútávon -remélem- az elfogadást is).

        Kedvelés

  2. Kedves Izabella!

    Láttam kamasz öf gyereket, nem is egyet, és bizony félelmetesen eltalálta a szerző az érzéseiket. Én ezt láttam a környezetemben.

    Kedvelés

  3. Nekem “tetszik”, azaz igaznak érzem, sok mindent látok, tapasztalok belőle a kislányomon. Segít, hogy jobban megértsem őt, hogy türelmesebb, segítőbb legyek…

    Kedvelés

  4. Olvastam a könyvet és máshol is hasonlókat. Bízom benne, hogy lehet árnyalni a képet azzal, hogy a kezdetektől valós válaszokat adunk a gyerekünknek a származásával kapcsolatos kérdésekre.

    Kedvelés

  5. Én is nagyon igaznak érzem, ahogy az egész könyvet egy nagyon tanulságos olvasmánynak. Én előbb fogadtam örökbe, mint ahogy a könyv megjelent és utóbb sok mindent jobban megértettem általa.

    Kedvelés

  6. Van benne igazság, de nekem kicsit “vattacukros”. Olyan, mintha ezzel az írással minket, örökbefogadottakat különlegesnek mutatna be, pedig ettől maximum mások vagyunk.
    Manuelaval pont tegnap beszélgettünk erről, pont ennek az írásnak a mottóján, ha lesz kedve ő is kifejti majd a véleményét, én azt gondolom, hogy különleges mástól vagyok 🙂
    Van közöttünk olyan, aki maga is örökbefogadott volt, és örökbefogadott gyereket?

    Kedvelés

  7. Sziasztok, en orokbefogadottkent nagyon azonosulni tudok a konyvel. Szerintem szenzacios konyv,minden orokbefogadonak tiszta szivvel tudom ajanlani. Azt azert hozzatennem, hogy a geneken tul az orokbefogado szuloktol fugg nagyban, hogy nevelik a sajat gyermekuket, valamint azt is, hogy soha nincs egy sablon, minden eset mas, minden tortenet egyedi!

    Manuela

    Kedvelés

  8. Mi örökbe fogadottak.

    Állandó költözés, akiktől lehet csak távolabb lenni, senki a közelben el ne szólja magát. Ez egy titkos örökbe fogadás. Sajnos a költözés nem sikerült, mivel örökbe fogadó anyum korán meghalt. Majd később felnőtt ként egy szomszédtól tudtam meg az igazságot.

    Egyetértek azzal hogy azt mondták sokunknak, hogy vér szerinti családunk szegény volt, mert örökbe fogadó családomban nagyikám és a szomszéd is ezt mondta.

    Kötődéssel kapcsolatban, én nagyon kötődtem örökbe fogadó családomhoz. Nagymamim azt mondta attól féltek, ha elmondják hogy örökbe fogadott vagyok tán elkezdem keresni vér szerinti családom és akkor ők elvesztenek engem. Ő hagyott itt legutoljára engem, és én egy év gyász idő után kezdtem vér szerinti családomat keresni.

    Harag erről annyit szeretnék írni, illetve mondani ezzel kapcsolatban: örökbe fogadó anyumat korán elvesztettem. Ha élt volna még vér szerinti anyum mikor megtudtam örökbe fogadásom, adtam volna neki egy esélyt. Biztos nem volt könnyü neki a döntést meghozni, hogy engem örökbe ad, biztos volt olyan alkalom, hogy messziről ő megfigyelt engem, csak én nem tudtam hogy ő ki, “egy néni” a sok közül.
    Hiradóban annyi rosszat lehet hallani, hogy gyermekeikkel szülő anyák mit tesznek.

    Nekünk örökbe fogadottaknak adtak egy jobb reményt a túlélésre.

    Kedvelés

    • Kedves szupinagyi!
      Úgy tűnik a történetünk nagyon hasonló, valószínűleg ezért érzem, hogy talán a hozzáállásunk is ehhez az egészhez. Talán csak a vér szerintiek felkutatása ami más, hisz én ezt még nem tettem meg és nem hiszem, hogy valaha meg fogom. De nem haragból, sosem éreztem az örökbe adóim iránt haragot. Számomra azok a szülők akik képesek a jó utat megmutatni és jó életet biztosítani és itt most nem anyagi javakra gondolok. Egy szülő feladata az, hogy olyan szellemi eszmékre,akaratra és szeretetre nevelje a gyermekét, amik képessé teszik rá, hogy akkor is tovább menjen a választott útján ha ők már nem lesznek. Lehet e haragudni arra a személyre aki ezt nem tudta megadni nekünk, de olyanokra bízott akik képesek voltak rá? Én nem érzek haragot, csak hálát.

      Kedvelés

      • Szia Csisza!
        Igazat adok a jó életet: ezzel kapcsolatban nem anyagi javakra gondoltál és én is azt mondom akik mellettem voltak: jóban, rosszban, mikor beteg voltam ápoltak.
        Sőt nagymamámat és aput is ápoltuk kettőt egyszerre, nem adtuk be őket elfekvőbe. A házi orvos meg is dicsért bennünket, mind kettő itthon halt meg a nagymami a kezeink közt aludt el. Apum meg napközben aludt el. Ha újból kellene ellátni őket, újból megtenném velük és a férjem és két gyermekem is. A fiam tanulmányait nem tudta befejezni a szakközép iskolába, mert sokat vállalt az ápolásban igy sok volt a hiányzása. Férjem és lányom éjjel dolgoztak én nappal fiam ha tudott ment iskolába, ha rosszabbul volt valamelyik inkább otthon maradt emelgetni segiteni nekem. Emlékszem volt olyan pillanat, mikor már csak a nagyi volt, fürdésre készülődtünk a fiamnak jöttek a barátai és nem hagyott itt engem itthon maradt segitett nekem.
        Én azt mondom Neked igy ismeretlenül, amig teheted próbáld a vérszerinti családot megkeresni, ne legyen késő, tán megtudjátok még beszélni a régi dolgokat. Nem marad lelkedben űr, mert nekem az volt mikor megtudtam, hogy örökbe fogadtak a „kedves szomszédtól” a nagymama azt mondta ha nagypapi élt volna neki ment volna a szomszédnak. Nagymami mondta, hogy anyumnál látott egy fényképet egy fiú gyerekről, aki a bátyám. Mentem dolgozni útközben: ez lehet anyum tán, hasonlit rám, vagy a bátyám ez lehet. Ilyen kérdések jártak bennem. Nagymami 2000-ben halt meg, 2001 augusztusában adtam be kérelmet gyámhatóságra és 2001 szeptemberében hivtak be a gyámhatóságra ahol közölték örökbe fogadásom tényét és azt, hogy anyum meghalt, apumról kevés volt irva, de már kinyomoztam apuról is tudok mindent.
        Anyum részéről megismertem a családot Kecskemétre vezettek a szálak. Él még egy öccse anyunak, sajnos a felesége meghalt 2009-ben. Aranyosak voltak elfogadtak mindnyájan, a nagybátyám össze hivta unokatestvéreimet, egy kisebb lakodalom volt, hol ez jött-hol az jött hozzájuk látogatoba, volt olyan akihez nagybátyám vitt el bennünket. A szomszédainak úgy mutatott be, hogy unokahuga vagyok. Azt mondta azért fogad el ennyi idő után, mert anyum vére vagyok aki az ő testvére volt. Bátyám is elfogadott, és anyum részéről féltesóim is elfogadtak, a mai napig tartjuk a kapcsoaltot mindegyikkel.

        Kedvelés

        • Szia szupinagyi!

          Jó olvasni, hogy a legtöbben felkeresik a gyökereiket és erőt tudnak meríteni belőle, hogy a titok általi űrt be tuják tölteni. Amit a nagyszüleidért tettél nehéz és csodálatra méltó döntés, sajnálom, hogy én nagyon keveset tudtam csak adni a nagyszüleimnek betegségük idején.

          A mi esetünkben kicsit máshogy alakultak a dolgok, én 18 évesen tudtam meg egy orvosi kartonból, de napokig töprengtem elmondjam e a családnak, hogy tudok róla vagy nem. Az igazság ugyanis az, hogy az örökbefogadás titka, nem csak azt tudja ledönteni a lábáról akiről szól, hanem azokat is akik magukkal cipelik.

          Én magam is aki nem is tudtam az igazat mélyen belül végig kísért egy érzés ami sok akadályt gurított elém, amíg ki nem derült az örökbefogadás. Így nekünk maga a titok kiderülése döntötte le a saját magunk által felállított falakat, és ami űr bennem volt addig az is a helyére került. Őszintén hálás vagyok az életadómnak, és remélem megtalálta a helyét, ahogyan én is. De az igazság az, hogy se támogatásilag se érzelmileg nem tudnék neki mit nyújtani ha találkoznánk, mert bennem nincsenek már üres részek.

          Talán a legjobban ezzel tudnám ezt kifejezni: ,,Légy ajándéka mindenkinek, aki életedbe lép, és akinek életébe te belépsz. Óvakodj attól, hogy bárkinek az életébe lépj, ha nem lehetsz ajándéka is egyben.”

          A tovább lépés és önmagunk megtalálása talán az örökbefogadottaknak a legnehezebb és a felismerése mire van szükségünk hozzá nagy lépés. Akinek a gyökerek felkutatása megadja a válaszokat annak meg kell lépnie ezt, de csak ha ez az indok vezérli. Az én esetemben talán csak a kíváncsiság hajtana, amit nem érzek elegendő indoknak, hogy egy remélhetőleg boldog család életét felborítsam.

          Kedvelés

          • Szia Csisza!
            Igen mikor megtudtam örökbe fogadásom, akkor ürt éreztem és mikor megtettem nagyikám halála után a gyász évet és időt betartva, akkor határoztam el, hogy az űrt be szeretném tölteni. Sajnos sokszor falakba ütköztem és ütközöm még a mai napig. A bátyámat nem tudom megtalálni. Hármunkat adott anyu örökbe: 1947-ben született lány testvérem, 1952-ben született bátyám és engem. Öten pedig a családban nőttek fel.
            A nővéremet megtaláltam, de el kell fogadnom és tiszteletben kell tartanom az ő döntését, ő azt mondja nem fogadták örökbe, neki az a családja aki felnevelte.
            Én azt mondom neked, hogy nem a kiváncsiság hajt téged, te is a gyökereidet keresed és a meglévő űrt szeretnéd betölteni. Biztos Rád is gondolt vérszerinti anyud, voltak pillanatok: ünnepek főleg azok nehezek lehettek a számára, vagy a születésed napja.
            A mai világban több alkalommal lehet hallani gyermek bántalmazásokról, nem kívánt terhesség esetén. Mi hálásak lehetünk vérszerinti anyunknak, hogy a jobb élet reményében örökbe adott bennünket. Lehet, hogy messziről téged is megfigyelt vérszerinti anyud, csak te nem tudtad, hogy ő az, neked egy idegen néni volt. Ezt nekem barátnőm mondta, és lehet benne igazság. Úgy ahogy mi örökbe fogadottak keressük a gyökereinket, úgy ők is biztos tettek lépéseket.
            Viszont akik szüleink lettek örökbe fogadás után és ezt nagy általánosságba írom, költözködés ide-oda egyik környékről a másikra, jaj szomszédok ne tudják meg, hogy ő téged, minket örökbe fogadott, igy elöttük is falak emelkedtek, nem találtak rád, ránk, nem tudtak jelet adni nekünk, meg a titkosítás is szerepet játszott ebben.
            Én iratokat sehol nem találtam eddig a multból, és még amit a gyámhatóságnak meg kellene őrizni, hogy miért adott anyum örökbe, azt az iratot is leselejtezték, vagy más iratba csuszott bele irat rendezésnél ezt irta a gyámhatóság.Ha ez meg lett volna akkor rég elöbbre tudtunk volna jutni ügyemben.
            És még űr maradt bennem vérszerinti apum részéről, sajnos ennyi idő után félnek az emberek és azt hiszik, hogy valami örökség stb. végett szeretnék velük kapcsolatba lépni.
            De anyai ágon mindenkit megismertem és tartjuk a kapcsoaltot, olyannyira, hogy most hétvégén is utazunk le Kecskemétre.

            Kedvelés

            • Engem is örökbe adtak! Van 2 testvérem valahol. Felkerestem a gyámügyet ,állítja a gyámügyes nem találják sehol az igazi szüleim,nem adhatnak ki infót a tesóimrol,pedig en vagyok a legkisebb 26 éves. Titkos orokbefogadasom volt. Kérlek segítsetek! Hogy talaljam meg az ver szerinti szüleim? Főleg a testvérek érdekelnek!

              Kedvelés

  9. Engem az intimitásról írtak ütöttek nagyon szíven. Nagyon remélem, és bízom benne, hogy a fiam képes lesz felnőttként is szeretni, kötődni, tartozni valakihez és boldognak lenni, de anélkül, hogy önmagát feladná. Ugyanúgy szeretném, hogy meg tudja védeni magát, hogy csak olyan kapcsolatba menjen bele, amelyiktől ő boldog. Szeretném, ha lenne önbizalma és önérvényesítő képessége. Vágyam, hogy ne féljen az álmaiért harcolni és elhiggye, hogy ő szerethető (még a második nevét is így választottuk). Nagyon remélem, hogy vágyaimat sikerül beteljesíteni. Túlzóak ezek a vágyak? Törvényszerű, hogy minden örökbefogadott boldogtalan felnőtt legyen?

    Kedvelés

    • Miért lenne törvényszerű? Szerintem ez az írás nagyon negatív. Nem érdemes általánosítani, minden gyerek helyzete, története, habitusa más. Én örökbefogadó szülőként nem tartok ilyesmitől.

      Kedvelés

        • Nem hiszem, hogy ez törvényszerű, különben talán nem is mertem volna örökbefogadni….és én ismerek több boldog és kiegyensúlyozott felnőtt örökbefogadottat. Nyílván én is azt szeretném, hogy az enyémek is ilyenek legyenek, de persze garancia nincs rá, ugyanúgy ahogy a vérszerintinél sincs.

          Kedvelés

        • Azert minket meg akkor fogadtak orokbe, mikor ez az egesz tabu volt, keves segitseget kaptunk, es a szuleink is.
          Egyebkent sosem irtam, h boldogtalan vagyok.:)
          Ha jonnek a tobbiek gondolom megerositik, h ok sem azok.
          Vannak kotodesi problemaim, pont ugyanugy, mint masoknak, vmi flug mindenkinel elojon, azoknal is akik masmilyen, nem tul jol funkcionalo csaladbol jottek.

          Kedvelés

      • Én az általam ismert felnőtt örökbefogadottakat nem tudom így bekategorizálni – annyi a közös (ezt szakirodalom írja is), hogy gyakran választanak segítő foglalkozást.

        Viszont látok közös vonásokat az állami gondozásban felnőtt 17-20-24 éves fiatalokban, akiket a munkám során megismertem.

        Kedvelés

  10. Nekem az jutott eszembe, hogy ez a kicsit leegyszerűsített, fekete-fehér, de ugyanakkor nagyon hasznos leírás a szerzőtől: a gyerekkori traumát átélt emberekre részben vagy egészben jellemző, amikor az életbe vetett bizalom megkérdőjeleződik egy nehéz esemény miatt.

    De ez a trauma bármi lehet, nemcsak az örökbeadottság ténye, hanem: az anya vagy elsődleges gondozó hosszabb távolmaradása 1-2 éves korban akármi miatt (konferencia / kórházi kezelés…), bármilyen típusú bántalmazás, fenyegetettség, természeti katasztrófa, súlyos baleset, súlyos testi-lelki betegsége a gyereknek vagy közeli hozzátartozójának, életveszélyes állapot vagy nagy kockázatú műtét: a gyereké vagy a közeli hozzátartozóké, rossz szociális minták miatti alkalmazkodni-beilleszkedni képtelenség, magány (pl. fel nem ismert hallássérülés, autizmus…stb miatt), közeli rokon halála, durva válása a szülőknek, orvosi műhiba, éhezés-fázás, korai koraszülöttség utáni inkubátor+hosszú kórházi benntartózkodás, testi-lelki elhanyagoltság, fel nem ismert és nem kezelt fájdalom, súlyos ingerhiány…stb.

    Az, hogy ez a bizalom mennyire épül vissza nagyon sok külső-belső tényezőtől függ (teljesen már soha nem fog, hiszen van lenyomat az élet sérülékenységéről). Jó ezzel tisztában lenni, de ugyanakkor én ilyet nem sulykolnék egy emberbe, hogy végzetesen ilyen, mint a leírás mutatja, hanem a küzdésre, erősödésre tenném a hangsúlyt (nem eltagadva, de nem is heroizálva a valóságot).

    Egy diszlexiás-diszgráfiás-diszkalkúliás kislány jut eszembe, aki normál suliból átkerült egy fejlesztő (magán-) suliba, ahol csak ilyen diszekkel küzdő gyerekek voltak, lekerült róla a “te nagyon más vagy / sérült vagy…” stb. identitás, hiszen abban a suliban mindenki ilyen volt, viszont figyelembe véve a lehetőségeiket, szakszerű taníttatásban részesült, ahol senkit nem mentettek fel teljesen, hanem az elvárásokat hozzájuk igazították, és szépen 4-5-ös lett a sulin belül, ami normál suliban egy 3-as szintnek felelne meg kb. a vizsgái alapján, ami tök jó, szépen fog ő majd ezzel boldogulni, és nincs “én beteg vagyok” énképe, ami nagyon fontos. Hanem az van, hogy én így-és-így tudok boldogulni, nekem ez-és-ez kell a tanulásomhoz.

    Az önkeresésünk-önerősödésünk pedig mindnyájónknak egy életen át tart, hiszen elég egy egyszeri hírolvasás ahhoz, hogy az ember kapcsolatba kerüljön felnőttként azzal, hogy az “élet mennyire életveszélyes”. Persze, vannak, akik sokkal nehezebb életekben kell, hogy boldoguljanak, de örökbefogadottaknak én nem nyomatnám, hogy a többieknek persze könnyű az élet (vagy hogy nekik mennyire nehéz), mert az örökbefogadott meg nem érzi azt, hogy mit érez egy nem örökbefogadott, senkinek nincs két élete, hogy össze tudja hasonlítani a kettőt érzésben, és márpedig senkinek sem rózsaszínködös wellness a hétköznapi boldogulás (a fokozati különbségek nem eltagadása mellett persze.)

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s