Híres örökbefogadók: Török Sophie és Babits Mihály

Általános

Babits Mihály (1883-1941), a Nyugat nagy költőjének a felesége is tehetséges, bár kevésbé ismert alkotó volt, Tanner Ilonaként született, de Török Sophie néven írt (1895-1955). A házaspárnak – vélhetően a feleség egy korábbi abortusza miatt – nem lehetett gyereke. Mikor Ilona öccse teherbe ejtette a cselédlányukat, a gyermeket magukhoz vették és örökbe fogadták. Az 1928-ban született kislányt Babits Ildikó néven anyakönyvezték, a házaspár egészen sajátjaként nevelte, s eltitkolták előle, hogy nem vér szerinti gyermekük.

babits-mihaly3

Ildikó tizenhárom éves korában, egy irodalomtörténeti könyvből tudta meg az igazságot. Apja ekkoriban halt meg, anyjával megromlott a viszonya. Ilona Babits halála után depresszióba esett, halála előtt ki is tagadta Ildikót az örökségből. Ildikó Babitsot rajongva szerette, nem is volt hajlandó elhinni, hogy nem vér szerinti apja. Nagy nehezen leérettségizett, majd kalauzként dolgozott, az egyetemre csak protekcióval vették fel 1953-ban. Babits Ildikó 1956-ban Angliába emigrált. Ott 1982-ben halt meg, nyomorúságos körülmények között, a lakókocsiban, ahol számos macskájával élt. Mikor meghalt, hetekig nem találtak rá, s az éhes macskák enni kezdték a testét.

babits_ajanlo_14_f

Babits Mihály és Ildikó 1940-ben

Az örökbefogadást és az oda vezető utat, a meddőséget Török Sophie a Nem vagy igazi! című, 1939-ben megjelent, kegyetlenül pontos elbeszélésében ábrázolja. Már a cím is árulkodó. Bár más nevekkel, de szinte szóról szóra a saját történetét írja meg. Jó ábrázolása egy kornak és lelkiállapotnak, mikor a meddőséget magányos szégyennek, az örökbefogadást pedig a világ elől eltitkolni való pótléknak tekintették. Félelmetesen hiteles belső rajza a történetnek az örökbefogadó anya szemszögéből, érdemes elolvasni. Két idézet annak megvilágítására, miért titkolták az örökbefogadást:

Margit a gyerek születése előtt mindent szépen eltervezett, úgy képzelte, Ida, amint felkel a gyerekágyból, mindjárt utazik, ő pedig elbocsátja cselédjét és a gyermekkel nyaralni utazik anyósához. Ősszel aztán már úgy érkezik haza lakásába a gyerekkel mint akit közben ő hozott a világra. Persze, a barátok és rokonok tudni fogják a valót, de minek házbeli idegeneknek és futó ismerősöknek megengedni, hogy családi titkaikba belebámuljanak! Margit hosszan megindokolta Ida előtt, hogy erre a látszatra miért kell vigyázni. — Nem azért (Ida titkos gondolatára felelt), hogy én zavartalanul érezhessem magam anyaszerepemben, hanem a gyerek miatt, aki még jellemében is más emberré fejlődik, ha édes szülei mellett jogos otthonában tudja magát, mintha azt érzi, hogy kedves és jó idegenek befogadták. Egy fogadott gyerekkel még a cseléd se bánik úgy, mint ami az édest megilletné, s a gyerek az élet egész vonalán folyton érezni kényszerülne rendellenes állapotát. Ettől meg kell védeni! Margit rettegve gondolt a gyermek lelkére, mi fogja felvérezni? Ki fogja megalázni? Mert ha ő nem igazi anya, a gyerek nem lesz igazi gyerek, a világ egyformán üldözi és egyformán kitaszítja őket védett köreiből. — Nézd Ida, meg sem tudnám magyarázni, hogy egy puszta szó miért olyan lényegesen fontos, — de úgy érzem, nem tudnánk őt annyira szeretni, ha nem szólítana engem anyának, s férjemet apának. Ez a szó atmoszférát teremt és kötelez. Ha csak néni vagyok, a legnagyobb szeretet mellett is más a dolgom mintha a gyermek így szólít: anyám! De mégsem tudnék olyan címet viselni amiről minden idegen jövő-menő tudja, hogy hazugság!

Lelkemnek gyermeke! — mégis, rettegve gondol a jövőre, vajon megvédheti-e a fájdalomtól drága kis életét, úgy, mintha igazi volna? Egyedül van, ezek az anyák, s a többi is mind nem lesznek irgalmasok, titkát nem őrzik meg, és nem fogják szánni a gyermek gyenge lelkét sem. Talán játszótéri pajtása szól neki először arról, amit anyjától hallott, egyszer talán iskolából jön majd haza bezárult szívében a hírrel, mely robbanni tud, mint dinamit. A sors minden nap új árat kér öröméért, s úgy fogja őt állandó rettegésben tartani, mint vadászfegyver a rejtező nyulat.

babits_betegágyban

A súlyosan beteg Babits, Ildikóval

Reklámok

28 responses »

    • Bizony, mennyivel.
      Abban is, hogy egy nőnek ma már van más életpálya, nem csak asszony és anya köteles lenni. Félelmetes, ahogy azt írja, az anyák csordája mennyire nem fogadja be a meddő nőt sem.
      Remélhetőleg ma már lehet ennél boldogabban gyermektelennek is lenni.

      Kedvelés

  1. Nagyon érzékletes. Az meg egyszerűen hihetetlen, hogy közel száz évvel később, megannyi szakirodalommal, tanfolyammal, ismerkedési lehetőséggel stb. a hátunk mögött is hasonló kérdések merülnek fel bennünk örökbefogadókban, mint akkor bennünk.

    Kedvelés

  2. Azért ezek megérték a pénzüket rendesen… Két egoista áldozattá tett egy védtelen kislányt. Még akkor is ez van, ha történetesen a két egoistát Tanner Ilonának és Babits Mihálynak hívták. Bár, ha azt nézzük, más költő/író gyereke(i) (pl Kosztolányi v Móricz) se járt(ak) jobban, pedig ott nem volt ennyire bonyolult a gyerekhez jutás – az irodalmár azt mondja bennem, tekintsünk el ettől, beszéljenek a műveik (úgyis alapjáraton strukturalista vagyok), a bennem élő anya viszont pofán vágná, de minimum megrázná őket, mer milyen ember az ilyen…

    Kedvelés

    • Az ilyen történetek nyilván hozzájárultak ahhoz a (főleg idősebbek körében élő) sztereotípiához, hogy az örökbefogadás rosszul sikerül általában. Ilyen alapokon, egy hazugságra építve nehéz jól csinálni.

      Én azon gondolkodtam, hogy azért kellett ennyire tagadni, mert az akkori, a mainál előítéletesebb közeg különben kitaszította volna a gyereket, pusztán a származása miatt.
      A novella megíródása után alig pár évvel a magyar társadalom nagy része végignézte, hogy szomszédaikat a származásuk miatt kiirtják, a gyerekeket is.

      Kedvelés

  3. Kata, azért én nem ítélném meg őket ennyire keményen, az akkori kor viszonyai, hozzááláása teljesen más volt, illetve a szakirodalom, felkészítés hiánya, stb.
    Ők nyilván így tartották a legjobbnak és persze sokmindenben hibáztak.
    Nagyon szomorú, hogy így alakult 😦

    Kedvelés

    • Amiket én idáig a nyugatosok nagy részének magánéletéről olvastam, ahhoz ez a szösszenet bőven csak egy mozaikdarab. Veszett egy világ volt az. Hasonló borzalomról van szó az Árvácskában is, ami mellesleg 1940-ben jelent meg, két évvel azelőtt, hogy Ildikót úgy elcsapták otthonról…

      Kedvelés

      • Egyébként a novella elég jól leírja az öf anya érzelmeit – főleg a vége- szerintem nem volt ő egoista, csak olyan akart lenni mint egy átlagos ANYA és nem akarta, hogy bántsák sem őt, sem a gyermekét.

        Kedvelés

        • Aki hozzámegy a Nyugat egyik oszlopos tagjához, az ne várja, hogy átlagos legyen az élete. Aki ráadásul úgy megy hozzá a delikvenshez, hogy a tanítvány (Szabó Lőrinc) passzolja át a mesternek (Babitsnak) a csajt pusztán tiszteletből, ráadásul azok után, hogy Csiszka is a képben volt, az sem valami átlagos – már csak a nevek miatt sem.
          Aki nem hiszi, olvasson bele az “Így szerettek ők”-be.
          Mellesleg, ha tudom, hogy a társadalom elítéli a meddő nőket, mellesleg a barátok és a család is tudja, hogy nem az én porontyom, csak kaptam, az már nem átlagos. Akkor ők voltak a celebek, ez pedig a celebséggel jár.
          Ha pedig annyira szerette volna, hogy ne legyen a gyerekének lelki fájdalma, akkor nem űzi el maga mellől, és Ildikó nem a macskái társaságában hal meg magányosan és szegényen, hanem Babits örököseként, köztiszteletben álló személyként.

          Kedvelés

          • Szerintem ez nem arról szól, hogy ő celeb volt, hanem hogy akkoriban hogyan viszonyultak a gyermektelenekhez és örökbefogadókhoz. Ő csak gyermeket akart és hogy ne nézzék ufónak- ettől nem hiszem hogy egoista lett volna. Persze ítélkezni könnyű.

            Kedvelés

    • Köszönjük, ez egy jó elrettentő történet, azoknak, akik még ma is úgy gondolják, hogy nem kell elmondani.
      Egyébként megértem őket, akkor, ilyen viszonyok között, így döntöttek, és nem hiszem, hogy ne szerették volna Ilonát, de nem értették meg valószínűleg, hogy ez miért fáj neki, hogy mástól tudta meg, és nem tudták kezelni a helyzetet, talán nem is kaptak ebben segítséget.
      Azt egyébként, hogy ellenséges lesz velük a környezet, ezt ők gondolták így, tudunk olyan családról 90 évvel ezelőttről, ahol bátrak voltak, és az örökbefogadás nem volt titok a gyermek számára, és nem sérült ezáltal, nem csúfolták, normálisan tudtak ezzel élni. A mi hozzáállásunkon és személyiségünkön is múlik, hogy hogy vesszük a környezet reakcióit, mit lépünk rá.

      Kedvelés

  4. Én mostanság is beszéltem olyan emberrel, akinek a családjában van örökbefogadás, és lényegében mindenki tudja – kivéve a gyereket.

    Kedvelés

    • Könnyen el tudom képzelni, hogy egy tizenéves kislányban a titok (főleg ilyen módon való) kiderülése akkora törést okoz, amitől lázadni kezd, ami viszont nem igazán tesz jót a szülő-gyerek viszonynak, ráadásul a szülőnek nem is volt kihez fordulnia, nem volt segítség, így mindenki veszített…

      Kedvelés

      • Hát igen, elég sokkoló lehetett egy irodalomtörténetből megtudni az igazságot. A titok meg egyre több komplikációhoz vezetett és T. S. már valószínűleg nem bírta tovább kezelni a helyzetet és csődöt mondott.

        Kedvelés

  5. Mielőtt elindultam volna a munkahelyről, rákattintottam az elbeszélésre. Azt hittem rövidebb lesz. Az lett a vége, hogy jól bennragadtam, mert nem tudtam abbahagyni. Szerintem nagyon jó írás. A kívülállók beszólásai is jellemzőek, pl. miért nem dobod inkább a dunába”.

    Kedvelés

    • Az a rokon,,Erzsi eskuszom a legszimpibb szereploje a novellanak, szokimondo, egyenes, nincs benne alszentseg, nyilvan o sem gondolta komolyan a Dunaba dobast, szerintem o latja jol a dolgokat.

      Kedvelés

  6. “Ida hiába élt az úri-osztály védett övében, érzelmei szerint ma is szegény és kiszolgáltatott dolgozó volt. Gyerekkorából gyógyulhatatlan sérüléseket hozott s lázongó lelkiállapota nem változott a házasságban sem. Csak megenyhült, eleinte, mikor még nagyon boldog volt! De mikor el kellett szakadnia férjétől, le kellett rombolni otthonát, megint üldözött és kihasznált féregnek érezte magát e keserű világban. Margithoz egy ideig titkolt hálával ragaszkodott, de terhessége alatt mindig gyötrőbben érezte, hogy neki egy idegen és elkényeztetett úrinő számára kell gyermeket szülni! Azok kedvéért, akik elnyomói és kihasználói voltak egész életében! Szívét vak harag és gyűlölet öntötte el, úgy érezte, hogy tőrbecsalták, bekerítették! Most még testét is, anyaságát is oda kell dobni nekik! Már nemcsak kezével, lábával, derekával kell szolgálnia őket, vérét is kell adni! Ez a hatalmas, gonosz és ármányos fajta ravasz erővel kényszeríti, hogy húst adjon a húsából, lelket a lelkéből! Rátapadnak édes és álnok szavakkal, ügyes úri fölénnyel és kiszívják életét! — Nem, nem fog szoptatni! Átkozta gyengeségét, hiszékeny ostobaságát, hogy felült nekik! Felitta mézzel kevert mérgező szavaikat és gyűlölt hatalmukba adta magát! Most mindent megtett volna, hogy terveiket áthúzza, s örömüket elrontsa. Háborogva emlékezett, milyen boldogan feküdt Margit szép csipkés ágyában karján az ő gyermekével! S ha beteglátogatói meglepetten tréfálkoztak: ez volt hát az operáció? — milyen büszkén mosolygott hát büszke lehet! Könnyen kapta! Igen, a gyermeket is csak gyűlölni tudta, aki még méhében sem volt már az övé! Aki olyan kényes és kevély és gonosz lesz, mint ők! Akit fegyverül szült nekik önmaga ellen! S a keserűség tengere nőtt Ida szívében, semmi sem enyhítette, férje messze volt, s bizonytalanul elérhetetlen, — és ezek itt hiába édeskednek körülötte! Mennél szelídebbek, annál gyanúsabbak! Ezzel hálózták be, ezzel a sima kígyó-okossággal, de már tudja, hogy minden szavuk, minden mosolyuk méreg! Méreg! Hiába sopánkodnak most, s dugják össze háta mögött fejüket, nem fog szoptatni, vegyenek tehenet! Etessék arannyal a gyereket, majd attól meghízik! Egész nap fáj a háta és reszket a keze, még az egészségét is elrabolnák? Gúnyosan nézte Margit kétszínű gondoskodását, ahogy jobbnál jobb falatokkal hízelgi körül — az én belemen át hízlalná a gyerekét! S mint vak rögeszme, burjánzott szívében a gondolat, ha magát rontja, a gyereket rontja, s ezzel Margitot meg tudja gyötörni!”

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s