Rejtett félelmek az örökbefogadásban

Általános

Pulay Klára pszichológus sok örökbefogadó szülővel és felnőtt örökbefogadottal szerzett tapasztalatot tanácsadói és terápiás munkája során. Ez egy előadásának a leirata, ami az örökbefogadó szülők és örökbefogadott gyerekek rejtett félelmeiről szól. Elhangzott a 15 éves Gólyahír Egyesület jubileumi konferenciáján 2015. március 12-én.  Mire utal, ha túl jó a gyerek? Ha a szülő sírva mondja el az örökbefogadást? Honnan lehet tudni, hogy feldolgoztuk a meddőséget?

A szülő félelmei

Tapasztalata szerint az örökbefogadó szülők fő félelme: szerethető vagyok-e? Fog-e a gyermek úgy szeretni, mint ha a vér szerinti szülei lennénk? Nem pártol át a vér szerinti szülőhöz? A várakozás alatt ezek a félelmek normálisak, de amikor megérkezett a gyermek, és a szülő elkezd kötődni hozzá, elkezdi „igazi gyereknek” tartani, utána elhiszi, hogy a gyerek is „igazi szülőnek” tartja őt. A szülő ekkor már „nem cserélné el” a gyereket, és elhiszi, hogy az se cserélné el őt. Ahogy a szülő megerősödik a kötődésében, és elhiszi, hogy a gyerek is szereti őt, oldódik az örökbefogadással kapcsolatos görcs is, már sokkal lazábban beszél erről és a vér szerinti szülőről.

Pulay Klára

Ha tartósan megmarad a félelem – elég szerethető vagyok-e? – akkor mindig a gyermektelenség feldolgozásával történt baj. Ha az örökbefogadó feldolgozta a gyermektelenséget, visszaszerezte férfi vagy női önbecsülését, és egy egészséges gyászfolyamat után eljutott oda, hogy teljes értékű szülőnek tekinti magát.

Ha ide nem jut el a szülő, annak számos negatív hozadéka lehet a gyereknevelésben.

  • Ha a szülő fél, hogy a gyerek nem fogja szeretni, akkor esetleg nem mondja el a gyereknek, hogy örökbefogadott. A rendelésen gyakran felkeresik szülők, ahol a 6-8-10-14 éves gyerek még mindig nem tudja, hogy örökbe fogadták. A szakember ilyenkor a szülői szerepében erősíti a örökbefogadót, mert a háttérben az áll többnyire, hogy a szülő nem bízik magában és a kapcsolatban.
  • Megmondja ugyan a gyereknek az örökbefogadást, de ez szorongással, szomorúsággal kísért. Például a szülő sírva vallja be a gyereknek, hogy „nem tudtam sajnos gyereket szülni, ezért csak örökbe fogadtunk”. Egy empatikus gyerek ezek után nem erőlteti a témát, nem fog kérdezni. Vagy ha a szülő beszél is róla, de negatívumként, hiányként tünteti fel az örökbefogadást.
  • Beszél az örökbefogadásról, de leértékeli a vér szerinti szülőt vagy rivalizál vele. Rossz színben tünteti fel a vér szerinti szülőt a gyereknek: „eldobott, elhagyott, nem kellettél neki”, mert magában fél, hogy hozzá fog vonzódni a gyerek. Ezzel azonban a gyerek önmagáról alkotott képét is rombolja, és minél rosszabb képet fest a vér szerinti szülőről, annál rosszabb lesz a gyerek önképe. Épp ezért fontos róla beszélni, hogy a vér szerinti anya szerette volna felnevelni a gyereket, csak nem tudta.
  • Az is tünet lehet, ha a szülő nem képes határokat szabni a gyereknek, mindent megenged – mert fél, hogy a gyerek elutasításként éli meg. Itt komoly fegyelmezési problémák, viselkedési zavarok léphetnek fel a gyereknél. A szülő esetleg haragudni sem mer az örökbefogadott gyerekre, nem meri megélni a szülőséggel normálisan vele járó negatív érzéseket. Pedig ez szükséges érzelem, ami segít szülőként határokat építeni. Példa lehet erre, ha az óvodás gyerek agresszív, rugdossa, üti-veri a szülőket, csúnyákat mond, a szülőben meg felmerül, hogy ez biztos a genetikai örökség miatt van. Hisz a szülő nem agresszív, és érdekes módon ezek a gyerekek az oviban nem verekednek. Ördögi kör indul be: a gyerek szinte könyörög, hogy szabjanak neki határt, provokálóan viselkedik, egyre erősödik az agressziója. Végül a gyerek már a saját indulatától is fél, a gyerek rossz gyereknek, a szülő rossz szülőnek érzi magát, ha a határokat nem lehet megszabni.
  • A szülő túlkompenzál, túl engedékeny, így próbálja megszerezni a gyerek szeretetét. Ekkor is ugyanaz az ördögi kör jöhet létre.

mohácsi-arnold-2

A gyerek félelmei

A szakember szerint a legtöbb örökbefogadott gyerek elutasításként éli meg, hogy nem a vér szerinti szülő nevelte fel. A terhesség alatt is átélhette a nem kívántság érzését. Ez belső érzelmi bizonytalanságot eredményez: „nem vagyok szerethető, nem kellettem”, aminek a feldolgozására többféle stratégiát alkalmaznak a gyerekek.

  • A gyerek teljesen ráhangolódik a szülő igényeire, minden erejével meg akar felelni, a rejtett, nem kimondott szükségleteknek is. Ezek a gyerekek elfojtják magukban a szülő által nem kívánt érzéseket, azt szeretnék, ha a szülő büszke lenne rájuk, ez megerősíti ezt a magatartást, és kialakul egy „hamis szelf”. Ezek a „jó gyerekek”, eminens gyerekek. Ha az anya is bizonytalan magában, akkor csak egy tökéletes gyerek nyugtatja meg, a gyerek is bizonytalan, őt is megerősíti. Sok pozitív hozadéka van ennek a konstrukciónak, azonban ez az építmény később óhatatlanul összeomlik, legkésőbb 30-40 éves korban. Nem lehet egy életet úgy leélni, hogy nem a saját érzéseinket éljük, nem a saját autonómiánk irányít. Ezekben a gyerekekben a hála érzése irreálisan erős, hisz „ha nem vagyok értékes, akkor nagy tett, hogy a szüleim felneveltek”. A hála pedig megnehezíti a leválást.
  • A másik stratégia, ha a gyerek folyamatosan teszteli a szülő szeretetét, addig provokálja a szülőt, míg az el nem veszti a türelmét. Minden kis ügyből veszekedés lesz, míg egyszer eljutnak egy végpontra: „Jó, akkor dobjál ki engem és te éljél boldogan!”„Jó, akkor adjál vissza az intézetbe!” A gyerek tudattalanul megpróbálja megismételni az eredeti traumát, hogy őt elhagyták. Fontos, hogy a szülő felismerje és megszakítsa a játszmát: mutassa, hogy a gyerek szeretethető, de közben a határok betartását is követelje meg.

Felnőtt örökbefogadottak terápiájában is ez a provokáció jelenik meg. Majdnem mindig párkapcsolati probléma miatt fordulnak pszichológushoz, és a mélyén mindig ez az alapélmény van: szerethető vagyok-e? Ennek tünete lehet, ha mindig eléri az illető, hogy elhagyják, vagy nagyon féltékeny, mert nem hiszi el, hogy őt lehet szeretni. Vagy éppen nagyon féltékeny párt választ, mert tudat alatt azt érzi: „biztos nagyon fontos vagyok neki, ha az utcára sem enged ki”.

Pulay Klára a szülő céljának azt nevezte meg, hogy a gyerek önértékelését növelje.

Tóth-Angéla-10-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-Kovácsné-Pap-Orsolya-másolata

Ezután a hallgatók kérdezhettek. Én kérdeztem 🙂 Honnan tudhatja valaki, hogy feldolgozta-e már a gyermektelenséget?

Pulay Klára szerint a feldolgozásról akkor lehet beszélni, ha magamra már mint teljes értékű emberre tekintek, nem irigylem a terheseket, nem kerülöm el a játszóteret. Szerencsés, ha az örökbefogadásig eljut a szülő oda, hogy nem irigyel mindenkit, aki szült gyereket, hanem úgy érzi: „én nem szültem gyereket, de teljes értékű szülő vagyok” Ha megelégedett és boldog az örökbefogadott gyerekkel, és nem arról fantáziál, hogy „lehet még igazi gyereke”, hanem elhiszi, hogy ő igazi szülő. Ha valaki örökbefogadás után még lombikozik, ha sírva beszél az örökbefogadásról, vagy nem bírja egy másik nő szülését végighallgatni, akkor ez valószínűleg még nem történt meg.

Reklámok

45 responses »

  1. Azért nagyon érdekes, hogy itt alig kommentel valaki, mert szerintem az egyik legfontosabb kérdés az örökbefogadásban pont az, hogy mennyire fogadta el az ember tényleg, hogy nem ő szül, abban az értelemben is, hogy nem sikerült a hagyományos úton megoldani, meg abban az értelemben is, hogy így van még szereplő a történetben aki alapesetben nincs egy családban (vér szerinti család). Csak így lehet elkerülni, hogy a gyereken csattanjon az ember saját bizonytalansága és sérültsége. Amikor beszélgettünk a pszichológussal (nem PK, bár vele is beszéltünk már), akkor is az derült ki, hogy nagyon sokan nem igazán dolgozták fel a meddőséget. Biztos vannak itt arra történetek, hogy hogyan sikerült megoldani, jó példák, amikből tanulhatnánk. Miért hallgattok, jó példák? 🙂

    Kedvelés

  2. Negyon tetszett ez a poszt is, csak nem éreztem érintettnek magam.
    Azért hallgattam, mert nem nagyon volt mit feldolgoznom. Nem a meddőség okozott problémát, hanem az, hogy nem volt gyerekünk, pedig szerettünk volna, de ez az örökbefogadással megoldódott. Olyan félelmeink sem voltak, hogy nem éreznénk magunkat igazi szülőknek, és emiatt nem mernénk határokat szabni a gyereknek.
    Egy dolgon gondolkodtam el, hogy nem baj-e, hogy jó tanulók a gyerekeim, ez nem azt jelenti-e, hogy túlságosan meg akarnak felelni az elvárásainknak. De nem hinném, mert azért sok mindenben nem törik össze magukat, hogy megfeleljenek, pont úgy mint más kiskamasz 🙂

    Kedvelés

    • Izabella, én is hasonlóan érzek. Nem “foglalkoztat” különösebben, hogy nem én szültem a fiamat. Azt szoktam mondani: belőlem úgysem jött volna ki egy ilyen csodás gyerek :-), nemcsak okos, de szebb is mint mi. Amikor kimondták a dokik, hogy vér szerinti gyerekünk nem lehet, kb. félnapig szomorkodtam, amíg ki nem találtuk a férjemmel, hogy örökbe fogadunk és ki nem tűztük a jelentkezés időpontját. Én igazából nem terhes akartam lenni, hanem gyereket szerettem volna.

      Az engem is foglalkoztat, hogy kellő odafigyeléssel/ empátiával kezelem-e az ő viselkedését, hogy ne legyen túlzottan elkényeztetve, de érezze a 100%-os elfogadást, szeretetet, hogy kiegyensúlyozott életet biztosítsunk neki. Mondjuk ugyanez akkor is foglalkoztatna, ha én szültem volna.

      Kedvelés

      • Abszolút így érzem én is. Gyereket szerettem volna, nem szülni. Semmiféle meddőségi feldolgoznivalót nem éreztem soha. Csalódások értek minden hónapban, amikor kiderült, hogy megint nem jött össze, de attól a pillanattól, hogy eldöntöttük az örökbefogadást, csak erre koncentráltam. Boldogan, izgatottan, 100% odaadással.
        Most volt a 2 hónapos utánkövetésünk és a pszichológus rákérdezett mi a helyzet a vérszerinti “tervekkel” (elvileg diagnosztizált orvosi oka nincs a meddőségnek). Én köpni-nyelni nem tudtam. Az oké, hogy előtte tesztelgetik az embert mennyire gondolja komolyan, de utána?? Ráadásul a kislányom füle hallatára….kifejezetten sértőnek éreztem a téma forszírozását. Könyörgöm, nem nem ordít rólunk, hogy VAN gyerekünk és teljes az életünk? Az én szívemben megszűnt az a fogalom, hogy vsz vagy öf. Csak a kislányunk van. Szóval meglepettségemben annyit mondtam, hogy 42 leszek, nem foglalkozom a témával. Erre közölte, hogy történnek még csodák. Úgy sajnálom, hogy mindig utólag jutnak eszembe a frappáns válaszok (min. 3 óra múlva, mikor tovatűnőben a sokk 😀 ), de velünk már megtörtént a csoda.
        A szüléssel kapcsolatban egyébként egyetlen dolog változott bennem, mióta anya vagyok: ha egyetlen kívánságom lehetne (aranyhal, jótündér) azt kérném, hogy én szülhessem a kislányunkat. Mert megérdemelné a legeslegelejétől, hogy várják, szeressék, gondoskodjanak róla.

        Kedvelés

    • Mondjuk az is tényleg idegőrlő. Nekem is azt volt a legnehezebb megugrani, hogy az ember tervez és álmodozik aztán ahol gyerekekről van szó ott soha még véletlenül sem az történik amit én képzelek, hanem majd lesz valahogy, és egész máshogy…

      Kedvelés

  3. Én azon gondolkodtam, hogy vajon mindent fel lehet-e dolgozni. Mert szerintem nem. Sok olyan dolog van, amivel az ember megtanul együtt élni, de igazából nem lehet feldolgozni.

    Kedvelés

      • Ez a mondat nekem nagyon tetszik. Én most érzem úgy, hogy megtanultam együtt élni a helyzetemmel. Nem zavarnak egyáltalán a terhes nők, sőt a legjobb barátnőm vár babát, aminek hihetetlenül örülök, alig várom, hogy megszülessen a kislánya. Egyébként is szeretek mostanában babákkal, gyerekekkel lenni. (Korábban nem volt így)
        Egyrészt már úgy gondolom, akkor is meg fogom találni a helyem, ha nem lesz gyerekem. Már kénytelen voltam rájönni, hogy lehet meddőként is jól érezni magunkat a bőrünkben. Már nem mardos az állandó fájdalom, nem “halok bele” minden menstruációba.
        Másrészt kicsit olyan, mintha négy éve várandós lennék. Még nem tettem le arról, hogy lesz gyerekem, talán vsz., talán öf. Szoktam arra gondolni, hogy milyen lesz, ha lesz gyerekem, elképzelem, álmodozok róla. Sodródom, és szomorúság helyett már inkább kíváncsian várom, hogy vajon mi fog velem történni, milyen feladattal kell megküzdenem.
        Nálam ez a két állapot, a “meddőként is érezheted jól magad a bőrödben” és a “várandósság érzése” váltakozik, de sajnos még vannak néha mélypontok, igaz már nagyon ritkán. Ezért nem mondom azt, hogy feldolgoztam, de jól együtt tudok vele élni. Feldolgozásról akkor fogok beszélni, ha vagy kimondják, hogy 100% nem lehet vsz. gyerekünk, és ezt elfogadtam és más értelmet találtam az életemben, vagy születik vsz. gyerekünk, vagy örökbefogadunk.

        Kedvelés

    • Én még nem tartok ott, hogy azon agyaljak, elég szerethető vagyok-e. Azon inkább, hogy kit ajánlanak fel. El tudom-e fogadni, illünk-e hozzá, van-e kémia. Onnantól, hogy ez a kérdés tisztázódott és nyugtázódott jöhet a többi, ahogy már oly sokszor mantráztuk:
      – onnantól az én felelősségem és az én gyerekem, akit nem szabad agyonsajnálni, hanem azt nyújtani neki, amire vágyik: biztonságot, és lehetőséget a normális élethez, felnövekedéshez.
      – a gyerek a kisebb, nekem kell okosabbnak lennem, és ez így van jól
      – elmondjuk neki, és ezt minden időben igyekszünk személyre, szitura és életkorra szabottan jól tálalni, pláne nem söpörjük szőnyeg alá a kérdést, de nem is tulajdonítunk minden megmozdulást annak, hogy ő most biztos azért, mert öf – van joga csak gyereknek lenni, akinek van anyja-apja (és ha dupla? akkor mi van? nem öt orra van, ugyanolyan, mint más, őt is anya szülte…)
      – a vsz anya nem ellenség, hanem az énkép része, és negatív nyilatkozás esetén a gyerek saját magát minősíti

      Szegény ember, aki ígérni se tud, én egy dologhoz szeretném magam tartani: halászni szeretném megtanítani a gyereket, nem sültgalamb-üzemmódra… Erre szokott jönni a válasz, hogy még nincs gyereked, majd ledől az összes elved – akkor minek erről beszélni? Tervek vannak, B, C, D kivitelben is, és szeretnénk már végre nekikezdeni………..

      Feldolgozás:
      1. nem irigylem a terheseket: hát nekem más az utam. Előny: nem szabdalnak szét. Hátrány: boldog-boldogtalan megítél és vizsgálgat még azután is, hogy elvileg alkalmasnak nyilvánítottak. Ha szülsz, van önrendelkezésed, ha öf, akkor mindenki mindent firtat, és katolikusabbnak kell lenni a pápánál (átvitt értelemben persze).
      2. nem irigyel mindenkit, aki szül gyereket – itt a szül igén van a hangsúly? Az én gyerekem úton van, mindenki más meg örüljön a magáénak.
      3. megelégedett, boldog öf gyereket (és vele együtt jól működő boldog szeretetközösséget) vizionál – pipa
      4. lombikozik – akkor ennyi erővel onnantól, hogy bepottyan az öf baba a védekezés nélküli szex is tilos? Csodák mindig vannak – kicsi a szórás, de pont mi láttunk már karón varjút, máglyára velük? Ugyanmár… Persze, van, aki nem ért még a híd túloldalára, de ez nem egyértelműen fekete vagy fehér.
      5. sírva beszél az öf-ról – no comment, ha ez így van, akkor túl jó színész volt az alkalmassági vizsgálat alatt
      6. nem bírja a másik szülését végighallgatni – naturális részektől kíméljenek, amúgy jöhet, én drukkolok. Én inkább attól kapok idegrohamot, ha meghallgatom becsülettel, hogy gyógyult be a másik gátsebe olyan nehezen, majd amikor büszkén közlöm, hogy mi meg öf szülők leszünk, akkor úgy néznek ránk, mint a véres rongyra… Kicsit uncsi, de egy ilyen döntés misszió is – ne hagyjunk senkit hülyén meghalni!

      Ez már csak nyelvtani kukacoskodás, de én nem gyerektelen vagyok, hanem gyerekre várok, tehát már van valahol, és összetartozunk.

      Kedvelés

  4. Az is lehet ám, hogy ide pont azok járnak, akik tényleg mindent megemésztettek és boldog örökbefogadók, és akik nem dolgozták fel a feldolgoznivalókat azok ide is kevésbé hajlamosak jönni. Már sokszor kiderült, hogy ez nem feltétlenül egy átlagos társaság. 😀

    Kedvelés

  5. Nekem volt idő, amikor nagyon rosszul érintett ez az egész. Egy jó darabig majd jön ha akar felkiáltással éltünk, 4 év után kezdtem besózott lenni. Akkor viszont nagyon. De igazából valahogy úgy képzeltem, hogy no para, elmegyünk dokihoz, aztán mindjárt itt a baba. És nagy nehezen elrángattam a párom is. (Érdekes, hogy míg az örökbefogadás esetén teljes mellszélességgel mellettem állt, itt rángatni kellett) Aztán kiderült, hogy külön sincs esélyünk, együtt meg pláne, max lombik. Igen ám, de a családi anamnézis és a saját jóindulatú melldaganataim okán ehhez nem kaptam orvosi beleegyezést. Akkor is lombikozni akartam saját felelősségre. Ha terhes kismamát, vagy pici babát láttam, sírógörcsöt kaptam. Minden ciklust sírással zártam, gyászoltam a meg nem foganó babámat. A párom meg nagyon ügyesen intézte úgy, hogy “nem volt pénz” a lombikra.

    Majdnem egy év volt, mire rájöttem, hogy nem szülni akarok, hanem gyereket (egyébként is, nem akkora élmény az, fáj) És míg a lombik felé bár az ablakon is megpróbáltam bemászni, mindig minden becsukódott előttem, itt szinte észrevétlenül suhantak el mellettünk az akadályok.

    Ezt a két gyereket nem tudtam volna megszülni, olyan gyönyörűek, annyira jófejek, azt hiszem nem jött volna ez össze saját gyártásban még egyszer. Iszonyú szerencsés és hálás vagyok, hogy ők velünk vannak.

    Kedvelés

      • Nem, igazából nem tudom mi történt, egyszer csak már nem fájt, vagy nem úgy fájt. Mindig egy kicsit kevésbé, és mindig másként. Voltak dolgok, amik villámcsapás szerű felismerésként jöttek, voltak amik szépen csendben elmúltak.
        De teljesen, 100%-osan akkor engedtem el mindent egyébként, amikor megjöttek a saját (öf) gyerekeim, mert velük most teljesnek érzem a családot, és önmagam. És amit előtte csak gondoltam – mármint hogy nem számít a vér szava – az most már nem csak teória, hanem megélt valóság. (Hú, ez most elég nyálasan hangzott, de igaz) Ez persze nem zárja ki a problémákat, az anyasággal kapcsolatos félelmeket, de ezek a vérszerintinél is megvoltak / vannak.

        Kedvelés

    • Nekem vannak vér szerinti gyerekeim, és szerettem szülni, és ezzel együtt abszolút egyet kell értenem! Nem azért szeretem a gyerekeimet, mert az én genetikám és nem azért, mert én szültem.

      Kedvelés

    • (És én se lombikoztam -szóbakerült még az ősidőkben, mikor még nem tudtam hogy szülök én még majd- mert speciális problémára azt mondták iszonyat sok hormon kéne sokáig, és nekem is volt jóindulatú melldaganatom és a családban nőgyógyászati rosszindulatú daganatok…))

      Kedvelés

  6. És mi a helyzet akkor, ha valaki több gyereket szeretne / szeretett volna, mint amennyi van? Hogy vállalja fel, hogy igen, szeretett volna többet, nem jött össze, de ez persze semmilyen kapcsolatban nincs a meglelvő gyerek/ek iránt érzett szeretettel, de azért szomorú? Mikor nem lesz féltékeny a többgyerekes családokra (akármilyen úton is jött létre az a család)?

    Tényleg, van olyan örökbefogadó, akinek nem annyi gyereke van, amennyit szeretett volna?

    Kedvelés

    • Ez egy jó kérdés. Én is ezen morfondíroztam Pulay Klára előadása alatt, mert ő végig “gyermektelenségről” beszélt. Itt vagyok például én, nekem már volt egy gyerekem, és a másodiknál akadtunk el, az nem akart összejönni. És fájt, igen. Én a meddőséget úgy szoktam definiálni: nem lehet gyerekük, vagy nem annyi, amennyit szeretnének. 2012-ben azt mondtam: “Mi öt éve egyfolytában gyereket akarunk, és ezen idő alatt egy gyereket sikerült kipréselni magunkból.” Az egy gyereknek örültem persze, de ha a forgatókönyvem szerint zajlanak a dolgok, akkor ezalatt három született volna. (Aztán behoztuk visszamenőlegesen:-)

      Van itt sok olvasó, aki 1-2 vér szerinti gyerek után akad el és fogad örökbe.
      Talán az egyik fele könnyebb, de a másik fele ugyanúgy fáj.
      Egyébként azt látom, akiknek van vér szerinti gyerekük, azok gyakran az örökbefogadásban is nyitottabbak, gyakrabban vállalnak idősebb vagy roma gyereket.

      Szerintem rengeteg örökbefogadó van, akinek kevesebb gyereke van, mint szeretné. A várakozási idő, az életkori megkötések miatt könnyű kifutni az időből, lehet, hogy terveznek 2-3 gyereket, és örülnek, ha 45 éves korukig egy összejön.

      Kedvelés

  7. Nekem a feldolgozás ideje azt hiszem most jött el, pedig még nem is indítottuk el az örökbefogadást, és még két inszeminációt meg is próbálunk. De az első három inszemináció pokoli volt. Mert elvileg minden problémát kiküszöböltünk a gyógyszerekkel, vitaminokkal és az inszeminációval, és mindig azt mondták, hogy minden tökéletes (gyönyörű tüszők, csodás méhnyálkahártya, fantasztikus spermacsapat), most sikerülnie kell. És mégsem. A negyediknél kiderült, hogy ja, de a spermák dns töredezettsége az még mindig nagyon magas arányú, csak azt az inszem előtt már nem nézik. Szóval az esélyünk az igen kicsi. Én utánaolvastam az immunológiai problémáknak, hogy ha a nyák ellenanyagot termel, az akár a petevezetékben is meglehet, szóval az inszem sem tuti orvosság a problémáinkra. És ha már nincs tele az embert hiú reményekkel, akkor már nem keseredik el annyira, ha nem sikerül. Tud másban is gondolkozni (mondjuk lombik nálunk kizárva), pl. örökbefogadás. Én, mióta kiderült, hogy nem sikerül nekünk olyan egyszerűen a gyerekvállalás, elkezdtem az örökbefogadás témájával foglalkozni, de a férjem mindig azt mondta, hogy menni fog ez, csak legyek türelmes, és az örökbefogadásra azt mondta, hogy majd ha ott tartunk, foglalkozik vele, addig nem. Az újabb információk fényében most már ott tartunk. És az, hogy ő is tervez velem, és ebben is mellettem van, ez megnyugtatott, és azóta nem sírok napokat, hanem bizakodva nézek előre, és tudom, hogy lesz gyerekünk, vagy így vagy úgy. A terhesség meg a szülés pedig annyira nem hiányzik.

    Ebből a hosszú monológból arra akartam utalni, hogy a feldolgozásban sokszor visszahúzza az embert a környezete, az orvosok, akik pusztán jóindulatból folyamatosan biztatnak, amikor csekélyke az esély, a család, akik még azért kipróbáltatnának egy csodaszert vagy kezelést (a kedvencem a “próbálkozzatok donorspermával, hátha akkor nem lesz összeférhetetlenség” 🙂 ), stb.

    Még mindig van egy-két dolog, amit magunkban helyre kell rakni az örökbefogadással kapcsolatban, de most már izgalommal és nem a veszteségtudattal nézünk elébe. (És már nagyon le akarom tudni a két inszeminációt, hogy kezdhessük a családdá válás kalandját.)

    Ja, és köszi a blogot, mert ez hatalmas segítség volt a feldolgozásban!

    Kedvelés

  8. Azt hiszem az itt hozzászólók közül én kilógok, hiszen nekem nem meddőségi problémám volt/van, nekem meghalt a gyerekem. Na és erre gondolok, amikor feldolgozásról beszélek, szerintem ezt nem lehet feldolgozni. Ez egy teljesen értelmetlen, borzalmas dolog, az élete egy merő szenvedés volt, néha most is hallom még a gépek sípolását, meg érzem a szagokat az intenzívről. És meg bírok hökkenni a gondtalan kismamákon, meg a csövek nélküli babákon (nem irigység ez, más, egyfajta döbbenet, hogy jé, ilyen is van), pedig a gyerekünk halála után is szültem egy egészséges kisbabát. Valahogy együtt élünk ezzel, egy téglaként hurcoljuk magunkkal, és ezért kicsit nehezebbé vált taposni a számunkra kijelölt utat. Vannak napok, amikor minden szép, és vannak nagyon-nagyon kemény napok is (az évfordulók, az ünnepek, de néha váratlan dolgok is kiválthatják), amikor az ember sírva üvöltene egy sötét szobában. De ettől még nem gondolom azt, hogy “beteg”, lennék, sőt, nagyon is természetesnek tartom, hogy így érzek.
    És mindez azt is eredményezi, hogy akár hány gyereket szülnél még, vagy fogadnék örökbe, sosem lenne teljes a család, sosem lenne meg a létszám, mert az az egy, aki meghalt, de korábban létezett és szerettük, mindig hiányozna.

    Ha ettől eltekintek, akkor elmondhatom, hogy nekem több gyerekem lett, mint amire gyerektelenként gondoltam, hogy mennyit szeretnék, mert aztán mindig arra gondoltam/tunk, hogy még egyet, aztán még egyet. Nagyon sok embernek nem annyi gyereke lesz, mint amit gyerektelenként gondolt, és ennek nem (csak) meddőségi okai lehetnek. Ezért nem szeretem, amikor mindig jönnek azzal, hogy nem születnek még a kívánt gyerekek. Az, hogy valaki hányat “kívánt” gyerektelenként semmit sem jelent arra nézve, hogy később mennyit kíván majd.

    Kedvelés

  9. Új vagyok az oldalon, legalábbis, mint hozzászóló, mert nem régen kezdtem olvasgatni, habár a nagyobbik gyerekem már hat éves elmúlt. Nagyon örülök, hogy itt ennyi mindenről lehet olvasni örökbefogadással kapcsolatban.
    Az nagyon jópofa, hogy pont most este beszéltem kislányommal arról, hogy milyen beteg volt a lelkem, mikor nem lett gyerekünk. Aztán egyik nap mentem haza és egyszer csak azt éreztem: Isten ezt rakta a vállamra, mert én elbírom. És ha ezt rakta a vállamra, akkor el is fogom bírni és azzal leszek boldog, ami van. Onnantól jobban lettem. És meggyógyult a lelkem. Érdekes volt, hogy sokan mondták, hogy milyen jó formában vagyok, jobb fej lettem, mint még azelőtt voltam, hogy magam alá kerültem. Ez azért is volt érdekes, mert én azt hittem, hogy el tudtam rejteni a fájdalmamat a világ elől, miközben kiderült, hogy pontosan látszott rajtam.
    Persze innen aztán rövid úton megoldódott minden. Jobban lettem, elkezdtem újra társaságba járni (mert addig nem tettem, hiszen akkor faggathattak volna arról, hogy miért nincs még baba, stb.). És az első buli után, amire elmentem, már nem tudtam többre menni egy darabig, mert megérkezett a legnagyobb boldogság: a mi lányunk egyik napról a másikra.
    Érdekes, hogy mindenki így érez, én is, hogy ilyen szépet és jót nem tudtunk volna összehozni. A fiamra is áll ez:)
    Most várjuk a harmadikat.

    Kedvelés

  10. Visszajelzés: „Mégsem ültetjük be az embriókat, mert tegnap örökbe fogadtunk” | Örökbe.hu

  11. Mindig 3 gyereket akartam. Sokat vártunk mire lett 2 öf. Pár hónapja 1,5 hetet késett a menstruációm, és tizenakárvalahányév után most először nem izgatott voltam a lehetőségtől, hanem pánikba estem. Komolyan megkönnyebbültem és fellélegeztem, amikor végre megjött. Soha nem hittem, hogy egyszer így fogok érezni.
    Most viszont már biztosan tudom, hogy elengedtem a 3. gyerek utáni vágyat, hogy nekem így jó, ahogy van. Nem fáj, sőt boldog és elégedett vagyok vele, hogy így alakult.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s